Pesti Hírlap, 1919. október (41. évfolyam, 116-141. szám)
1919-10-10 / 123. szám
2______________________ ___Pesti Hírlap_____ 1919. október 10., péntek. A nehézségeket okozó kérdéseket már elintézték és valószínű, hogy szombatom megállapodásra fognak jutni a még hátralevő függő kérdésekben is. Az új alakulás neve valószínűleg „Nemzeti blokk“ vagy ,,Demokrata polgári blokk“ lesz, de a „liberális“ szót kihagyják a címből. Lovászy Márton kijelentette munkatársunk előtt, hogy a tárgyalások igen kedvező mederben haladnak és reméli, néhány napon belül eredményre fognak vezetni. Ha nagyatádi Szabó István Kaposvárról, ahol a vasárnap tartandó gazdagyűlésen vesz részt, visszaérkezik Budapestre, vele is folytatni fogják a tárgyalásokat, a gazdapárttal létesítendő kooperáció érdekében. Budapest a dunai hajózás központja. Mint a Magyar Távirati Iroda illetékes helyen értesül, Troubridge angol ezredes Budapestet választotta a dunai hajózás központjául. A Duna-bizottság székhelyéül Bécs, Pozsony és Belgrád is felajánlkozott. Ezekkel a városokkal szemben Budapestre esett a választás, mert központi fekvésénél fogva a legalkalmasabb arra, hogy az állandó Duna-bizottság székhelye legyen. Troubridge ezredes családja már útban is van Londonból Budapestre. Bécsi hang magyar royalista mozgalmakról A Neue Freie Presse közli: „Rövid idővel ezelőtt Budapest utcáin megjelent egy plakát, amelyen a lakosságot felszólítják, hogy csatlakozzék a royalista párthoz. Ez idő szerint Magyarországon nincs royalista párt, amely nyílt sisakkal harcolna elveiért, azonban a kulisszák mögött erős királypárti irányzatok működnek a küszöbön álló nemzetgyűlési választásokra való tekintettel. Amint a pártviszonyok, épgy a royalista tendenciák is szétágaznak a legkülönbözőbb irányokban. Az egyik irányzat Károly király uralmát akarja restaurálni, a másik csoport pedig, amelynek élén egy ismert arisztokrata áll, Ottó főhercegnek, Károly exkirály fiának, a jelölése érdekében fejt ki tevékenységet, akinek nagykorúságáig régens vezetné az ügyeket. Egy harmadik igen erős párt, amelynek a kormánykörökben is számos távéi vannak, József főherceg jelölését propagálja. Más royalista körök külföldi herceg jelöltetése érdekében agitálnak. Angol tisztek, akik Friedrich miniszterelnököt legutóbbi dunántúli útján elkísérték, tanúi voltak annak, hogy nyilvános népgyűléseken parasztok ezt kiáltották közbe: „Angol herceget akarunk magyar királynak!“ Aki a magyar nép lelkét ismeri, bizonyosra veszi, hogy a nemzetgyűlésen, bárki vezesse is a választásokat, a monarchista államforma többséget nyer. A royalista agitáció, mint már említettük, ez idő szerint a kulisszák mögött megy végbe, de lehet, hogy nemsokára a nyilvánosság elé lép.“ Andrássy Gyula a helyzetről — A ma kötelességei és a jövő feladatai. — Gráf Andrássy Gyula az egyik újság tudósítója előtt érdekes nyilatkozatokat tett a helyzetről. A megindult fúziós kísérletekre és blokkalakítási tervekre vonatkozólag Andrássy Gyula ezeket mondta: — Nem ismerem ki magamat a pártok között, mert igen kevés kedvem van pártkérdésekben nyilatkozni, mikor az ország és a nemzet súlyos helyzetben van. Az egyes pártoknak programmját nem is ismerem. Nem volt sajtó, nemis tudom, hány párt van, nem is tudom, kik a vezérek. Azt azonban érzem, hogy túl sok a párt. Azért örülök, hogy blokkok alakulnak s az együvé tartozó pártok blokkokban tömörülnek s általában nagy szükségét érzem annak, hogy az összes hazafias és polgári pártok lehetőleg szorosan egymás mellé álljanak. Ma különösen elhibázottnak tartom a hatalomért való küzdelmet pártpolitikai alapon. Már azért is, mert ma kevésbbé fontos, mint máskor, hogy milyen elvi alapokon áll a kormány és mert ma sokkal fontosabb, mint máskor, hogy a társadalom békéje, különböző irányok összeműködése lehető maradjon. Ma a kormány nem irányítja a törvényhozást. Kormányzati hatalma is korlátolt. Egyrészt területileg korlátolt, másrészt az ántant befolyása következtében az. A kormánynak általában a legelemibb kötelessége: lehtőleg tartózkodni a nagy politikától és minden elkerülhető tevékenységtől. Tulajdonképp nincs is kormányunk, csak férfiak vannak, akik a hatalmat köztürelem mellett gyakorolják, felelősségre nem vonhatók; kell, hogy ennek tudatában tartózkodjanak mindentől, ami az életfolytonosság és a gazdasági tevékenység fentartása szempontjából elkerülhető, és ma károsabb volna a harc a hatalomért, mint máskor, mert nincs alkotmányos fórum. A harc kénytelen vagy erőszakos lenni, vagy az antanthoz fordulni s azt folyton beavatni a magyar ügyekbe, amivel bizony nem növekszik tekintélyünk és önérzetünk. Alig marad más út a kormánybuktatáshoz, mint az Antantnál való vádaskodás. Hogy ez mennyire nem méltó a magyar néphez, azt talán kevéssé kell bizonyítanom. Andrássy Gyula ezután azt fejtegeti, hogy az elvi ellentétek nem lehetnek akadályai annak, hogy olyan kérdésekben, amelyeket a kormánynak ma megoldani, egyetértés ne fejlődjék ki. Ezek között elsősorban van a zsidókérdés, — mondja azután, — amelytől nem lehet elzárkózni. Mert kétségtelen tény, hogy a nemzet nagy része teljesen elfordult a zsidóságeiedve, de az ország első minisztere mégis kevesellte őket „Hadd legyen egygyel több“ — szólt az agg honfi s előhonatyán harci ménjét, szablyát kötött s maga is csatlakozott hozzájuk. Nagy és hatalmas volt a sereg. A vállán mindenkinek jó puska lógott, az oldalán éles kard, a kebelében pedig bátor szív dobogott A zászlókon a Szűz Mária képe, a harcosok arcán a hazaszeretet elszántsága ragyogott Több mint egy millió jó katona! A Zöld király meg a Vörös herceg serege megszégyenülve fog megfutamodni! — mondogatták a népek. Mikor pedig a seregek elindultak, az itthonra maradtak: a gyerekek, asszonyok és vének egész a város kapujáig kisérték őket ahol az ország első püspöke Isten áldását kérte a küzdelemhez. Aztán elénekelték a nemzeti hymnuszt, mely millió torokból csengve magasztosan zengett, mint a népek könyörgő imája. Ekkor aztán felharcogtak a hadikürtök s a sereg óriás eretcambhoz hasonlóan megmozdult. Boldogok és büszkék voltak, kik hadba szálltak, de az itthonmaradottak se csüggedtek. Hiszen a sereg oly derék! A leventék hősiességében és Isten áldásában bízva, a biztos győzelemben is hitt mindenki. Kivéve egyet, egy bolondot, aki a háza előtt elvonuló katonák láttára nagyot rikkantott: „Ez a sereg sem fog győzni soha!“ A katonák azonban nem vették komolyan, mert mindannyian tudták, hogy csak a Bolond Miska volt. Bolond Miska, ez volt a gúnyneve a valamikor jobb időket látott fiúnak, akinek apja dúsgazdag ember volt, de 5, a félkegyelmű, mindenének a nyakára hágott. Ahogy a vagyont megörökölte, pár év sem telt el, ebrudján volt az egész s a könnyelmű fia egy városvégi kis házba szorult. Istentől, embertől elrugaszkodva élt ott. Senki sem törődött vele, mert Bolond Miskatól, mióta látta, hogy a nemzetietlen, felforgató áramlatok milyen erőt merítettek a zsidóságból. Felháborították a nemzetet különösen, mert érezte, milyen jól bánt a zsidókkal, mennyi jogot adott nekik s hogy ezért méltán elvárhatta volna, hogy sokkal nagyobb hányada a zsidóságnak maradjon hű a nemzeti eszmékhez, mint ahogy megtörtént. Ezzel a kérdéssel foglalkozni azonban csak a nemzetgyűlésnek lesz joga, amelynek majd módot kell találnia arra, hogy a nemzeti, hazafias irány intézményekkel erősíttassék. A mai kormányhatalom érezze legfőbb kötelességének azt garantálni, hogy a zsidóellenes szellem u© vezessen pogromhoz, ártatlanok üldözéséhez. A régi képviselőhöz összehívásának tervét nem helyesli Andrássy, mert az nem biztosítaná a jogfolytonosságot. Csak a nemzeti szuverenitás, minden jog forrása, teremthet új jogi alapot A tudósító ezután azt kérdezte, nem tartaná-e Andrássy az ország érdekében hasznosnak, ha a magyar politika régi vezérei akcióba lépnének? — Csak magamról beszélhetek, — feleli® Andrássy. — Természetesen legelementárisabb kötelességemnek tartom minden erőmet az ország szolgálatába bocsátani s ezt a kötelességemet intenzivebben érzem, mint bármikor, tekintettel a kétségbeejtő helyzetre, melyben vagyunk. De mielőtt aktív részvételre elhatároznám magam, tanulmányozni akarom a helyzetet. Hosszú távollétem alatt elveszítettem a kontaktust sok vezető tényezővel. Addig, 11.ig nem fordulhatunk a nemzethez, addig, míg a hatalmat nem alkotmányos után s nem a nemzet kezéből lehet elnyerni, addig semmiesetre sem pályázom a hatalom után. Főleg két irányban kell már most a jövő fejlődés alapjait lerakni: legfontosabb érdekünk, miután, sajnos, — azt hiszem — józan észszed a történtek után senki sem hiheti, hogy az ország integritása a maga egészében fenn lesz tartható, a fősúlyt arra kell vetni, hogy a magyar maradjon magyar, kultúrájában, érzelmeiben, lelkületében. Második nagy célunk legyen: a gazdasági kapcsokat az eddigi Magyarország határain belül lehetőleg fentartani, amit, nem azzal kell biztosítanunk, hogy egyik vagy másik szomszédunk kegye után futunk, megfeledkezve önérzetünkről, barátságokért kolduljunk, hanem úgy, hogy bevárjuk, melyik fogja először belátni azt, hogy nagy érdeke velünk barátságos viszonyba lépni. Azzal ápoljuk azután a legnagyobb erővel a jó viszonyt, aki minket megbecsülve, lehetővé teszi, hogy vele jó viszonyba lépjünk a történtek után is. Nagyon meggyöngültünk, a világháborúnak talán mi látjuk a legnagyobb kárát, de azért ne veszítsük el önérzetünket, ha belsőleg konszolidálódunk és jogos érdekeinket a világbéke érdekeivel meg tudjuk egyeztetni, olyan tényezők maradunk, amelylyel számolni kell mindenkinek, aki a mi közelünkben él, nemcsak bolond, de rosszindulatú ember is volt. Most is nem annyira egészen hülyeségből, urnáit rosszaságból hajtogatta váltig hogy a hatalmas sereget, a dicső leventéket tönkre fogják verni. Az emberek azonban csak nevettek rajta, mert mindenki tudta, hogy születésétől fogva nem épeszű. Pedig jó lett volna elhallgattatni, mert a Vörös herceg és a Zöld király ál nők kémei, kik gyáván nem mertek a városba lopódzni, csak a bolond házáig jutottak el. Miska pedig lelket öntött beléjük, amire nagy szülődé is volt, mert a seregek a Boldogország nagy felkészültségének hírére vissza akartak fordulni hazájukba aratni. De mert a kémek azzal tértek viszsza, hogy a városban maguk a lakosok sem bíznak a győzelemben, nagy rábeszélésre mégis harcba szálltak. Mi történt azután? Csodáiknak csodája! A Boldogország milliós hadserege hiába küzdött hősiesem, hiába harcolt bátor elszántsággal. Nem bárt a Vörös herceg meg a Zöld király katonáival,, akiken mind olyan páncél volt, hogy már fogta se kard, se golyó. Hiába hullottak a hősök ezrével véresen a porba, a páncélos katonák közül alig esett el egy-kettő. Az öreg hősnek, az első miniszternek a tizedik kard tört el a kezében, de az ellenséggel ő sem tudott boldogulni. Ami lehetetlen, az lehetetlen. A dicső szép sereg bizony vereséget szenvedett, a győző ellenség pedig elhajtotta az összes gulyákat, méneseket és nyájakat Fáradtan, piszkosan és lerongyolva, de főképpen szomorúan megtörve és megszégyenülve tért haza a nemrégiben még büszke sereg. Amint jöttek lassan, sárosan, véres fejjel, felkötött kézzel, lehorgasztott fővel, megrokkanva, útjuk megint a Bolond Miska háza előtt vezetett el, aki történetesen megint kint állott a kapuban. — Nem megmondták, hogy nem fogtok A Bolond Miska. Irta: MIKSZÁTH ALBERT. Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl volt egy boldog ország. A patakokban édes tej folyt, a fáikon mézeskalácsok lógtak s a finom, jó kolbász vadon termett, mint a vaderödle. Olyannyira, hogy néhol még a kerítéseket is abból fonták. Gazdag volt mindenki és elégedett. A szegény embernek hétköznap is lyúk főtt a fazekában, vasárnap pedig mindenki gyomorfájósra ette magát. Egyszer azonban a boldog országot is utólérte a baj. A Zöld király, meg a Vörös herceg megirigyelte a nagy gazdagságot s hatalmas Soragiet gyűjtve, ellenséges szándékkal rontott az országra. s No de a boldog ország lakói sem bámultak eléjük összetett kezekkel. Száguldó lovasok országszerte véres kardot hordoztak körül, a népek pedig mindenfelé kibontották a Szűz Máriás lobogóitat. Minden épkézláb ember hadba szállt s rövidesen annyi sok jó katona állt fegyverben, hogy csak úgy sötét lett tőlük a föld. Mikor pedig valamennyien egyszerre kiléptek, olyan dübörgés támadt, mintha ezer ágyút sütöttek volna el. Az ország tisztességben megőszült királya boldogságtól könnyező szemmel számlálgatta őket, de bizony sehogysem jutott a végükre. Eleinte csak maga számolt, később a legelső minisztere is segítségére jött, majd meg segített számolni az egész udvar, de így se boldogultak sehogysem. Már egy millióhoz értett, de még mindig voltak huszárok meg bakák, akiket nem vett számba senki. Se szeri, se száma sem volt a sok jó leventének. Az öreg király meg is volt elő