Pesti Hírlap, 1920. február (42. évfolyam, 28-52. szám)

1920-02-01 / 28. szám

1920. február 1., vasárnap. PESTI HÍRLAP — A magyaivolas® szimpátiának nemcsak a régi történelmi kapcsolatok a magyarázói; oka ennek a két nap has­onló templ'-e ntuma is. Megkérdeztük: mi a véleménye a tervezett cseh-jugoszláv korridorról, amely az Adriához vezetne a Magyarországtól elszakítandó terüle­ten keresztül.­­ Ez nagyon veszedelmes dolog volna, mert az Adria felé irányuló szláv fenyegetést tartalmazna. Különben még mindig remélni le­het, hogy Nyugat-Magyarországot nem fogják elszakítani, bár a csehek és jugoszlávok óriási erőfeszítéseket tesznek Pak­sban a magyar bé­keszerződés aktuálissá válása óta. De talán ... Beszélt még Cerruti Fiuméról is, amelyet valószínűleg Olaszországnak fognak odaí­élni, az isztriai tengerpart, egy keskeny sávjával együtt, és amelyhez Magyarországnak utat kell biztosít­ani. Elérkezett a vacsoraidő. Cotinti szíves bucsut vett az uj­ágíróktól. J. ti » « (Látogatás a kispesti szeméttelepen. — Brilliáns és pezsgő. — Egy kokszfejtő havonta ötezer koronát keres! — A hely, hol tegnapelőtt két embert eltemetett a szemétgörgeteg. . . — „Legalább ingyen sirhelyünk van!") Varjú károg a kispesti határban, kár, kár, kár . . . Csillagos dér lepi a mezőt. A szemét­bánya felé topogok a fagyban. Érdekel a világ­város piszka és szemete. Egy munkásasszony kalauzol, ebédet visz az urának. Az is ott dol­gozik. A bánya hirtelen fölbukkan a láthatáron. Csönd van. Meg kell állanom, olyan fekete és titoktatós az a hegy . . . Ugy tünik, mintha mythoszi árnyak m­o­rognának az oldalán s nesztelen léptük alatt köd gomolyogna föl az Alvilágból. Az a rengeteg szemét füstölög, mely évtizedek óta összegyűlt és meggyűlt önmagában. Elégett és koksz lett belőle. Az a­kkor füstölög, mely a koksz-rosták alól felhőzik elő. Mert odakint a kispesti határ­ban csak kokszot, kokszot és kokszot ásnak, hadd legyen a főváros jóvoltából didergő gyer­mekeinknek egy-két sugárnyi melege . . . A targoncások apró vasszekereket guríta­nak fent a hegyoldalban. Sinre jár az út. A bá­nya ötszáz méter hosszúságban és háromszáz méter szélességben terül el, húsz méter magas lehet s a némán mozgó alakok sziluettje mégis a felhőkbe rajzolódik. Vaskályhának tűnik, mely száz helyen füstölög. Ezer helyen. Mint­egy húszezer kisebb-nagyobb, néhol háznagy­ságú furatot véstek a szeméthegybe, másfélezer ember keresi ott a mindennapi kenyerét. Körmendy igazgató úr szívesen fogad s megkéri Kuln Lénárd műszaki intéző urat, hogy vezessen körül a bányatelepen. Az intéző, kit egyébként „mérnök ur"-nak titulálnak, elmond­ja, hogy a szemétföldolgozás jelenleg szünetel, mert „nem fizeti ki magát." Budapest népe a há­ború és a proletár-diktatúra óta sokkal takaré­kosabb, jobban megnézi, hogy mit vet a szemét­re. Találtak azelőtt a szemétben brilliánst, arany­gyűrűt, ezüstkanalat, órákat, üvegpezsgőket, vö­rös- és sárgarezet s csontot is kiszedtek naponta vagy 60—70 métermázsát a szétválasztó­ telepen, de ma nincs, ma még a rongy is kell. A raktá­rakat kinyittatja -s megnézem a készletet. Az egyik tágas szin tele van elhasznált cipővel, a foltozó vargák kiválogatják a javát s párját egy korona husz fo­rért veszik. Van ott tizezer pár is, mind elfakult, poros, szakadt lábbeli, de egy lakkerpöcske orra is kimosolyog a halomból, el­múlt pásztorórák szép emlékeként. A másik szin­ben kések, villák és kanalak garmadája hever, az állvány túlsó részén meg kávéházi cukortar­tók s egyéb apró miniatűrök. Ezekre is megvan a vevő. A harmadik színben vörös- és sárgarezet látok kerek halmocskákban, fogkrémes tubuso­kat, lámpaalkatrészeket, stb. Mennyi mesét, is tudnának mondani, hiszen minden tárgynak megvan a maga története, a maga külön életrajza. Csak aranygyűrű-garmadát nem lá­tok, mert annak az intéző úr szerint a mellény­zseb a külön raktára. A munkás, ki a kisebb­nagyobb rostok alól kifutó szemetet válogatja, jogo és igényt tart az efajta leletekre. Igen, azokon a hengereken forog a végnélküli szalag a hozzá, a rostokból kiömlő szemetet, de most pihennek a gépház dinamói, hideg a kazánok torka s nem forognak a hengerek. A belső sze-m­étgyűjtő-telep felől sem himbálódznak most errefelé csigarendszerükön a szemetes­ koporsók s a­ vasdaru gigászi karja­­éttemül vesztegel, mint a béna óriás . . . Százezerszeresen nagyított vakondtúrás­nak látom innen a kokszfejtő-telepet. Gödör gödör mellett, halom halom fölött, csupa lyuk a föld, üreg és mélyedés. A kirostált anyag bar­násan porzik, mint az őrölt csokoládé, fent a tetőn pedig három mértani alakzat vésődik a felhőzetbe: tipikus gúlák. Amott mintha a gizd­i Szfinksz nézne rám... A Szfinksz! A szemét... Egy darab kihűlt Nap ez az egész hegyhalom, de még milliónyi sugár szunnyadozik a mélyé­ben .. A szemét lelke. Az alvó láng. Kincs a piszokban. Halhatatlanság a porban. A didergő gyermekek öröme. Az élet engesztelő sugara. A szent tűz. A koksz... Ássák a földet, keresik, rostálják, targoncán viszik, vasszekereken tolo­gatják, zsákokba gyömöszölik s túlnan, a mélységbe nyúló hídról förgetegesen suhogtat­ják a lent álló vasúti kocsikba, hogy néhány­ nap múlva öreganyó a koksz pattogó tüzénél elmondhassa unokáinak a Vörös Kakas szép történetét... Szegény emberek! Túrják a szemétföldet, mint a szarvasbogarak. Arcuk fagyba kékült, a hegyoldalban keringő szél szavukat veszi. Mon­dom, másfélezren keresik itt a mindennapi ke­nyeret. Nem is kenyér ez­, tisztelt publikum, ha­nem kakastejjel sütött, lágy kalács. Mert egy­­munkásnak itt, a kokszfejtő-telepen százötven­kétszáz korona napi jövedelme van! Egy vas­szekerecskére öt mázsa koksz fér, egy m­unkás naponta kirostál ennyit s méterm­á­zsánkint negy­ven koronát kap érte. A kokszfejtő tehát ha­vonta átlag ötezer koronát keres, de arányta­lanul óriási jövedelmét minden pillanatban az életével fizetheti meg! Ott lent, vagy tizenöt méter mélységben, né­gyen dolgoznak szét lenti­. A levágott szemét­falak tőzeges oszlopai toronyszerűen merednek ég felé. Ha lenézünk, szinte szédülés fog el. A por szürkén füstölög a rostán s fátyolosan hú­zódik át az üreg nyitott oldalán, mely egy el­hagyott tárnába torkollik. Ez az üres tárna kü­lönös látványt nyújt. Fala nincs, fenekét koksz­görgeteg borítja szétterülten . . . Ebben a tárná­ban katasztrófa történt! Itt temetett el tegnap­előtt két embert a leszakadó szemétförgeteg Végigjárom az egész telepet. Ezer lyukat látok. Mintha kukacok mozognának valami fe­kete sajtban. Koksz mindenütt. Rengeteg a ki­termelt anyag, üreg tátong lépten-nyomon, de sehol sincsen falkötés! Sehol egy mérnök! A kokszfestők a maguk ösztöne és esze után dol­goznak. Megállok egy szakadék szélén s megret­tenve látom, hogy egy több méter hosszú, vastag, nehéz­, szalonnás szemétcsik már tenyérnyi szé­lesen elvált a tömegétől s minden pillanatban le­zuhanhat! Lekiáltok az üregbe, figyelmeztetem a munkásokat a veszedelemre, de apatikusan néz­nek föl rám, majd keserű hang száll föl az üregből: „Legalább ingyen sírhelyünk van, ma­gunk ástuk . . .” Rettenetes! Lázár István: Képzőművészet. • (A külföldi propaganda kiállítások) A kultuszminisztériumban a külföldi vándorkiál*­Tilrások ügyeiben Pekár Gyula államfőtitkár elnök­lésével és a hazai maivésaeifci intézmények képvi­selőinek részvét­elével, amikét volt, amelyen meg­alakult a „Külföldi propaganda-kiállítások vég­rehajtó-bizottsága' '. Pekár Gyula, megnyitó be­szédlésban rámutatott a kultúrának miint propa­gáló eszköznek a fontosságára. Az ankéten be­ható esz­mec­ ere indult meg a tervezett akció sorrendje és a kiállításokkal kapcsolatos egyéb kulturális akció összhangzásba hozása fölött. A megbeszélésben Zala György, Szilágyi Lajos, Lyka Károly, Petrovics Ellek, Horvay János, Kallós Ede, Nagy Árpád dr. Györgyi Kálmán, Nád­ler Róbert és Déry Béla előadó vet­t részt. Az ankét elhatározta, hogy a képző- és iparművlő-szerei kiállításokkal kapcsolatiban élőreelő irodal­mi, zene- és sizonművészeti előadásokkal fogja u­gtazta­lni a magyar kafei­a abszolút fölényét a szent korona országaiban lakó nemzetiségek kul­tu­rájával szemben. Ezenkívül gondos filmsoro­zat és vetített képeselőadások fogják még bizo­nyítani igazunkat a külföld előtt. Ennek a pro­paganda-utnak iránya Svájc, Hol­landia, Svéd­ország, Dánia és Németország. A nagyméretű terv megvalósítása március vég­én indul meg. Fővárosi ügyek. — A februári só. A sóelosztó bizo­tság a főváros lakossága és a Budapest-környék köz­ellátási bizottságának hatáskörébe tartozó köz­cégek lakossága részére a február hóra kiszol­gáltatható­ sómennyiséget­ fejenként és havon­ként harminc dekagrammban állapította meg. Az ekként megállapított sómennyiséget tehát a só elárusításával foglalkozó összes­ kereskedők februárban a fővárosnak és a Budapest kör­nyék közellátási bizottságának hatásköre alá tar­ozó községekben csakis az egyesített liszt­es élelmezési jegyen levő és február hónapra érvényes sószelvényre szolgáltathatják ki a kö­zönségnek. — A januári cukorszegények meghosszab­bítása. A közélelmezési ügyosztály közli, hogy a január havi cukorszelvények február 15-ig ér­vényesek. A kereskedők a­­januári cukorszelvé­nyeket külön borítékban február 16-án a Köz­ponti­ Lisztthivatalnak beküldeni tarto­znak. a csehek eladása okozía Kolcsak elfogatását. Páris, jan. 31. Az angol lapokban közölt táv­iratok szerint Kolcsak ver©­égéért a felelősség Ja­nin tábornokra, a szibériai francia misszió fejére hárul, kire Kolcsak tengernagy átruházta a csapa­­tok — köztük cseh osztagok — parancsnokságát. Rész­letek még mű­ncsenek. Parisban az eddigi hiányos értesülések alapján, azt hiszik, hogy Janin tábornok nem önkén­t tet­te le a fegyvert, hanem képtelen volt megakadályozni csapat­ait eb­ben a cselekmetetben, minthogy semmiféle komoly tekintélye nem volt, a túlzó eszméknek megnyert és különben is feg,vad neven cseh katonák előtt. Jelenleg a szövetségesek szibériai képviselői Karbinban vannak. Franciaország megbízottja, Mauras, minden tőle telhetőst megtesz az irkuoki ideiglenes kormánynál, hogy Kolcsak tenger­nagy szabadlábra helyezését elérje. Hága, január 31. Kolcsak elfogatásáról a Times levelezője azt táviratozza, hogy a tenger­nagyot a cseh csapatok adták ki Irkuckban a szociálforradalmároknak és pedig Janin tábor­noknak, a francia katonai misszió vezetőjének kifejezett beleegyezésével. Szibéria polgári kö­reiben emiatt­ hevesen támadják a tábornokot. Már eddig sokan párbajra hívták ki és a kihí­vók közt van egy orosz tábornok is. A tenger­nagy tisztjei megesküdtek,­ hogy megölik Ja­s­pint. A csehek Kolcsakkal szemben tanúsított magatartásukat azzal mentik, hogy önvédelem aktusa volt­ a kiszolgáltatás, mert ha nem adják ki Kolcsakot, abba a veszélybe kerültek volna,, hogy a szociálforradalmárok megsemmisítik őket. A'Bioyork, január 31. (Szikratávirat.) A tomszki bolseviki főhadiszállás követelte Kol­csaknak, a hadikincseknek, fegyvereknek, mu­níciónak, katonai felszereléseknek kiszolgálta­tását, aminek ellenében garantálná a cseheknek Oroszországból való hazaszállítását. A csehek odadobták Kolcsakot a bolsevistáknak. Az arany még birtokukban van, de a bolsevisták megesküdtek, hogy ezt a húsz millió font ster­linget, mely jelenleg Irkuckban harmincöt sze­kérbe van berakva, nem engedi eljutni a Bajkál­tótól kelere. Nyolc amerikai és két angol li­at állítólag a bolsevikiek kezére került. A cseh parancsnok mentegetőzése Páris, január 31. Golda tábornok, a szi­bériai cseh csapatok volt főparancsnoka, Mar­seillesbe érkezett és elmondta, hogy csapataival részt vett Kolcsak offenzívájában, később azon­ban Kolcsak veresége folytán az egyes politikai kérdésekben támadt nézeteltérés okozta nehézsé­gek közben vissza kellett vonulnia. Törzskara Vladivosztokban van. Lloyd­ George Millerand és Nitti közbe­lépése. Páris, jan. St.J Lloyd George, Millerand és Nitti Londonban tanácskozni fognak azokról az intézkedésekről, amelyek Kolcsak kiszabadí­tása érdekében kívánatosak. A három kormány­fő a nemzetközi pénzügyi helyzetről is tanács­kozni fog. A japánok visszautasított követelései Berlin, jan. 31. Kolcsak tengernagy elfoga­tásáról jelenti meg a Vossisch­e Zeitung. A japán csapatok parancsnoka követelte, hogy a tenger­nagyot helyezzék az ő védelme alá, de követelését visszautasították. Az angol munkáspárt békét kiván a szovjettel- Neuilly, jan. 31. (Szikraszávirat.) A Time­tegnapi vezércikkében megtámadja a munkás­párt egy részének kiáltványát, amely békét ki­ván a szovjettel. A Times ugyancsak állást fog­lal azzal az amerikai törekvéssel szemben is, hogy Lenin és Trockij kormányával gazdasági kapcsolatba lépjenek. A vezércikk a Londonban levő orosz­ kereskedők véleményét közli és inga­dozó politikával vádolja a kormányt. A vezér­cikk azzal fejeződik be, hogy az angol nemzet­nek és parlamentnek tiszta képet kell nyernie a kormány szándékáról és különösen arról, hogy mit ért a kormány a gazdasági kapcsolat újra­felvételén, ha ugyan egyáltalán van valami ér­telme. "

Next