Pesti Hírlap, 1921. január (43. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-01 / 1. szám
PESTI HIRLAP _ 4 1921. január 1., szombat, talán nera is hozná', meg a kivándorlás korlátozására vonatkozó tikrényt. A vágonokban a megélhetés nagyon nehéz és ezt a kevés munkaalkalmat, ami van, a bensaliletok és az amerikai állampolgárságot szerzett egyének töltik be. Ez természetes is, mert az amerikai munkás jólétben szeret élni és fél a kisigényű európai munkás konkurrenciájától. Perkinsnek hivatalos tudomása nincs arról, hogy a kivándorlási törvényjavaslatot úgy az alsóház, mint a felsőház elfogadta. Hírlapi közlést olvasott ő is, azonban ez nem megy olyan gyorsan, mert a törvényjavaslat elfogadása után az elnök megerősítése rendszerint két hónapig tart, úgy, hogy akiknek a vízumuk megvan, nyugodtan utazhatnak. Egy Newyorkból érkezett jelentés azt mondja, hogy Elíis Izland szigetet a hatóságok kénytelenek voltak elzárni az újabb jövevények elöl. A helyzet annyira kellemetlenné vált, hogy a hadügyminisztérium kénytelen volt takarókat kölcsön adni a szigeten tartózkodóimart. A túlzsúfoltságoknak az az oka, hogy a bevándorlók hihetetlen nagy számban érkeznek. A múlt héten minden nap harmincezren felül volt a bevándorlók száma. Frederick A. Wallis főmegbízottt elutazott Washingtonba, hogy a kelleme""a helyzet súlyosabb következményeit elhárítsa. A visszavándorlást francia és olasz társaságok intézik, bár a Cunard I.iiue hajóstársasággal, Cosulich—Austro—American társasággal szintén sokan térnek haza honfitársaink, főleg azért jönnek haza, mert a munkaalkalom kevesebb és attól tartanak, hogy keservesen szerzett dollárjaikat megeszik. Triesztből a visiszavándorlást a konzulátus keretén belül Langer főmérnök irányítja, ugy hogy ezen a vonalon a legnagyobb rend van. A trieszti szervezeten kivüll Svájcban is van egy organizációnk Basel székhelylyel, amelyet májusi útja alkalmával Jzász József miniszteri biztos szervezett meg és amelynek a rendeltetése, hogy a Franciaországba megérkező visszavándorlókat Svájcon keresztül irányítsa haza. A svájci szervezet élén Wavra megbízott áll. A nápolyi organizációt egy Lamberger nevű magyar kereskedő irányítja, aki huszonnyolc éve lakik Nápolyban és aki teljesen önzetlenül útba igazítja honfitársainkat. Minden hajóra felmegy és tájékoztatja az utasokat. A Cunard értesítése szerint a visszavándorlás tavasszal nagy méreteket fog ölteni és akkor Triesztbe kórházvonatok mennek. Dr Fest Lajos miniszteri tanácsos, aki nagy körültekintéssel intézi a visszavándorlás kérdését, arra szokta kérni a hazaérkező magyarokat, hogy az úton szerzett tapasztalataikat közöljék a hamraszándékozó ismerőseikkel, nehogy károsodás érje őket. Mint Fest minisater-i tanácsos elmondotta nekünk, egy hazavándorlótól az egyik határállomáson megkérdezték, hogy visz-e magával aranyat, mire ő letagadta. Megmotozták és ezerkétszáz" aranydollárt találtak nála. Négyszáz aranydollárt Hogyan dolgoznak a menekültükért? "s^j^Beszélgetés báró Horváth államtitkárral. — Tizenöt hónapja áll fönn az Országos Menekültügyi Hivatal, a katasztrófába zuhant ország egyik legfontosabb betegápoló szerve Mióta románok, csehek, szerbek megszálltaik az ezeréves Magyarorsszig elszakított részeit, ezrével özönlöttek Csonka Magyarországra a menekültek, a róluk való gondoskodás, a társadalomban való elhelyezésük a magyarság egyik legnehezebben megoldható problémájává alakult,amit még súlyosbított az, hogy a menekültek ellása a mai körülmények között az amúgy is rendkívüli életviszonyok egész bonyolult hálózatába való behatolást jelenti. Érdekesnek tartottuk, hogy a közönség számára beszámolót tárjunk föl arról a munkáról, amit az Országos Menekültügyi Hivatal vegzesz. Fölkerestük báró Iorváth Emil államtitkárt, a hivatal adminisztratív vezetőjét, aki készséggel bocsátotta rendelkezésünkre az adatokat. (A vagyonlakók.) Legelsősorban is a vagyonlakókról érdeklődtünk. — A vagyonlakóik száma örvendetesen csökken. — mondotta az államtitkár. Ez idő szerint Budapesten már csak 700 vagyon van elfoglalva; a vagyonlakóknak több mint a fele olyan vasutas, aki szolgálati elhelyezését várja és így nem tekintheti szigorúan vett vagyonlakónak. A menekültek helyzete állandóan javul, elhelyezkedésük sikerült, aki szorgalmas és dolgozik, aránylag jó pozíciót biztosítható mágiának. 1919 október 1-je óta — ekkor kezdte flieg működését az Országos menekültügyi Hivatal V— kerucszámban 63.000 menekült családfőt lajstromogfcáp ez mintegy 160—180.000 embernek felel megi^A helyzet javulását elég illusztrálóan mutatja a s^fdok egybevetése: ma már, hála Istennek, annyira Wtak, hogy Budapesten már csak 700 v&gyont- re.97-Sök igénybe a menekültek. Vidéken már alig van vagyonlakó. Január folyamán azonban föltétlenül elhelyezzük az utolsó vagyonlakót is. Természetesen minden artól függ, milyen tömegekben indul meg újra a Csonka- Magyarországba való bevándorlás. Nemrégiben megállott a menekültek beözönlése,, legújabban azonban újra a nyugtalanság jeliei mutatkoznak a megszállott területeken. Főleg a románok álltal megszállt területekről özönlenek a menekültek nagyobb számban, ami valószínűleg az Erdélyben végrehajtott újabb lakásrekvirálásoknak tulajdonítható. Sok jót várunk a kormány ismeretes rendeletétől, amely a beözönlést szabályozza, a rendelet életbeléptetése az újév első napjaiban megtörténik. Fölvetettük a kérdést: vajon a román diplomáciai missziónak Budapestre való megérkezésétől nem várható-e joggall az az eredmény, hogy az erdélyi magyarsággal a jövőben emberségesebben fognak bánni és így nem lesz ok a menekültek ideözönlésére. Kétségtelen, hogy az erdélyi menekültek nagy tömegben való ideözönlésének legfőbb oka az a brutális bánásmód, amelyben véreinket a román hatóságok részesítették Nem g könnyelműséghín hagyták ott azt a földet, amelyhez minden emlék, minden rög hozzáköti őket, hanem azért, mert nem tudtak ott maradni. A fontos most az, hogy a román hivatalos körök megértsék, amit az emente már megértett és amit Dmidou, a trianoni béke előadója, kifejtett a francia kamarában: a Magyarország és Románia közötti jóviszonynak elengedhetetlen föltétele, hogy a románok a jövőben máskép viselkedjenek az erdélyi magyarsággal szemben. A menekülteik beözönlésének arányát beszédesen illusztrálja az alábbi statisztika: Szeptemberben 5244 Októberben 6205 Novemberben 2011 ember menekült Csonka- Magyaroszágba. Ebből Szeptemberben 3952 Erdélyből, 1006 Észak-Magyarországról, 286 Dél-Mayarországról, októberben 5324 Erdélyből, 564 Észak-Magyarországról, 415 Dél-Magyarországról, novemberben 2298 Erdélyből, 190 Észak-Magyarországról, 323 Dél-Magyarországról menekült. Látható tehát, hogy a sokkalta nagyobb északmagyarországi területekről körülbelül ugyanannyi menekült érkezik, mint a sokkal kisebb területű délvidékről, ami tehát azt jelenti, hogy aránylag a legkevésbbé brutálisan a csehek bánnak a magyarsággal. Az Erdélyből menekültek száma összehasonlíthatatlanul magas az északi és déli területekről menekültekéhez képest. Megállapítható ,e statisztikából az is, hogy november folyamán a menekültek beözönlése "lényegesen alábbhagyott. (Ebéd, vacsora: összesen 17 korona.) • Kérdést intéztünk a menekülteket segítő intézményekről is. Erről a következő fölvilágosítást kaptuk: a menekültek elhelyezésével foglalkozó tisztviselők száma az ország területén összesen 332, akik a központi szervezetbe, a négy főosztályba, tizenegy kirendeltségbe vannak beosztva. A menekültek segélyezésére készpénzben több mint nyolc és félmillió koronát fordítottak, természetbeni segélyezés, étkezés, ruhanemű, szállodalakás. Az étkezés tekintetében, igazán mintaszerűen, mi több, csodálni való,módon gondoskodik a menekültekről a Menekültügyi Hivatal. Budapesten két, vidéken Székesfehérvárott, Szegeden, Miskolcon, Egerben, Debrecenben egy-egy étkezdét tart fönn saját üzemében a Menekültügyi Hivatal. A budapesti étkezdékben naponta 2000—2400 személy étkezik, ebédet és vacsorát kap összesen — tizenhét — Szebb-e, mint ők, — mondta a nagyszakállú és nagyhajú Csaba jobbján. Csabáék hát először is a szállásukra mentek. Nyájas bajor úriasszony fogadta őket egy fehérbehajtás kammerjungferrel, és tessékelte a szobájukba. — Ne aggódjon, — mosolyodott el Csaba Tola elképedésére a mennyezetes pompás kettős ágy láttán, — én csak hazakísérem majd a vacsora után. Magamnak aztán majd csak találok szállást valamelyik közeli hotelban. A vacsorán, — egy közeli vendéglő kis külön szobájában, — már voltak tizenöten is. Olyanok is, akik aznap este váltak ismerőseivé Csabának. Dehát a magyarok külföldön mind testvérek. Hölgyek öten. Egy ballonkeblű negyvenes festőné, csörgő fekete gyöngy- függő a fülében, s aranyórácska brossként a keblén. Egy kisarcú nyúlánk szobrászaié ,szeme már ráncosodni kezdő, de meleg apró kék szem, (Szép hármas aranydrót a karperece). Egy szimpla görögfrizurás, beteges forma hölgy, apró fekete egérszeme alatt kékes a bőr. És két leány, mind a kettő festő-akadémiai növendék. Nem szépek. Az egyik leány férfiasan nyírt fejű, haja tarkóig hullámzó, sütővassal lent kifelé hajlított, — azt Júlia néven mutatták meg Idának. A másik leánynak csak a kabátja és inge gallérja férfias, arca duzzadt piros gyermekarc, — afféle mangalica-termet. Idának az első percekben különös volt a társaság, a nagyobbrészt bársánykabátos és hosszúhajú emberek, és hogy a nőik őt régi barátjukként melegen ölelgetik: — Ide Idám, ide a főhelyre. — Dehát van itt érdemesebb hölgy is, — szemérkedett Ida tétova fejemmel a ballonkeblűre és a kisarcú szobrásznéra vélekedve. — Ma te vagy a legidősebb, — mondta kereken a ballonkeblű. A főhely előtt fehér irisz-csokor pompázott, és az abrosz meg volt szórva ibolyával. A helyiség nem éppen elegáns, de az asztal fehérsége és a felszolgáló szájlámolk feketefehér tisztasága kedves a szemnek. — No csak ülj le Idám, — biztatta Csaba is, — máma mink vagyunk középen. Dehát Ida mégiscsak egymaga került középre, a ballonkeblű aszszony jobbjára A baljára meg ő maga vonta szép figyelmesen a kisarcú szobrásznőt. Csaba lejebb került, a görögfrizurás asszony és Mikey közé. S mindjárt a birsalmas bablevessel megindult az általános beszélgetés. Csaba a körülötte ülőknek elregélte, hogy forog a világ kereke Pesten. Elmondta, hogy ő bizony semmit se alkotott, így hát a tárlatra se küldött semmit. De a pesti festők és szobrászok mind dolgoznak és veszekednek a zsűrivel. Neveket és munkákat sorolt el. Egy Coelestin keresztnevű festőről azt újságolta, hogy több hegedűt komponál, mint képet. Stradivariusnak a titkát keresi. — Kár lenne érte, ha megtalálná, — rázta a fejét Mikey, — többet ér egy jó kép perv heslülnél is-Aztán a müncheniek is elmondták az újságjaikat: az akkor megnyilt helyi tárlat műveit. Ida fülébe soha nem hallott nevek és szavak hangzottak: skurz, plein air, grandart, manquin, jiry, matt, giccs, italik, vemissázs, lasur, pilolis, akt, pasztics s másefféle. S az uj képekről beszéltek sokat. A német festők közül Stud-ról. A francia festők közül Daynan-Brouveret-ről, akinek egy Mária-képét azon időközben vette meg a városi új képmúzeum, amíg Csaba távoljárt Münchentől. — Minden képen van valami igen jó és valami igen gyatra, — mondta a nagyszakású, — mintha vérszerződést kötött volna ifjonta valami utcai címfestővel, hogy minden képet ketten festenek meg, s amit a virslik és söröspoharak festője pingál a képen, azon Dagnan-Bouveret-nek nem Szabad javítania Nevettek... — Nohát az a bárd . . — fitymálódott egy gége-hang. Ida odatekintett. Egy zsiráfnyakú elegáns komoly ember volt a szóló. A gallérjának magassága és a mansettái bősége szembeötlő. — Meg az a kofatermet, — folytatta, — ha az arcot betakarja valaki, vélnéd, hogy valami kofa ül ott. — De az arc is, — mondta Mikey a fejét rázva, — ilyen tatárképű Máriát még nem láttál Csaba. A te feleséged arca lett volna jó neki. (Folyt köv.t elvettek, a többit visszaadták. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért hozott aranyat, ezt válaszolta: — Az egyik komám azt írta, hogy csak aranyat hozzak, mert a papírnak nincs értéke. A visszavándorlás keretében kell megemlékezni arról, hogy sokan leménnek Triestbe azzal a szándékkal, hogy mint közönséges hajómunkásak fognak Amerikába kijutni. Triesztben próbálnak vízumot szerezni, de az olasz konzulnak nincs meg az a joga, hogy vízumot adjon a magyar útlevélre, munkát nem kapnak, pénzüket elköltik és Triesztben nyomorognak. A mi konzulátusunk pedig kénytelen ezeket is hazahozatni államköltségen a többi visszavándorlóval együtt. Dr E. V.