Pesti Hírlap, 1921. január (43. évfolyam, 1-24. szám)

1921-01-01 / 1. szám

PESTI HIRLAP _ 4 1921. január 1., szombat, talán nera is hozná', m­eg a kivándorlás korlátozá­sára vonatkozó tik­rényt. A vágonokban a megélhetés nagyon nehéz és ezt a kevés munkaalkalmat, ami van, a bensaliletok és az amerikai állampolgárságot szerzett egyének­ töltik be. Ez természetes is, mert az amerikai mun­kás jólétben szeret él­ni és fél a kisigényű európai munkás konkurrenciájától. Perkinsnek hivatalos tudomása nincs arról, hogy a kivándorlási törvény­javaslatot úgy az alsóház, mint a felsőház elfo­gadta. Hírlapi közlést olvasott ő is, azonban ez nem megy olyan gyorsan, mert a törvényjavaslat elfoga­dása után az elnök megerősítése rendszerint két hónapig tart, úgy, hogy akiknek a vízumuk megvan, nyugodtan utazhatnak. Egy Newyorkból érkezett jelentés azt mondja, hogy Elíis Izland szigetet a hatóságok kényte­lenek voltak elzárni az újabb jövevények elöl. A helyzet annyira kelle­metlenné vált, hogy a hadügy­minisztérium kényte­len volt takarókat kölcsön adni a szigeten tartózko­dóimart. A túlzsúfoltságoknak az az oka, hogy a bevándorlók hihetetlen nagy­ számban érkeznek. A múlt héten minden nap harmincezren felül volt a bevándorlók­ száma. Frederick A. Wal­lis főmegbí­zottt elutazott Washingtonba, hogy a kelleme""a helyzet súlyosabb következményeit elhárítsa. A visszavándorlást francia és olasz társaságok intézik, bár a Cunard I.iiue hajós­társasággal, Cosulich—Austro—American társasággal szintén sokan térnek haza honfitár­saink, főleg azért jönnek haza, mert a munkaalka­lom kevesebb és attól tartanak, hogy keservesen szerzett dollárjaikat megeszik. Triesztből a visisza­vándorlást a konzulátus keretén belül Langer fő­mérnök irányítja, ugy hogy ezen a vonalon a leg­nagyobb rend van. A trieszti szervezeten kivüll Svájcban is van egy organizációnk Basel szék­helylyel, amelyet májusi útja alkalmával J­zász József miniszteri biztos szervezett meg és a­melynek a rendeltetése, hogy a Franciaországba megérkező visszavándorlókat Svájcon keresztül irá­nyítsa haza. A svájci szervezet élén Wavra megbí­zott áll. A nápolyi organizációt egy Lamberger nevű magyar kereskedő irányítja, aki huszonnyolc éve lakik Nápolyban és aki teljesen önzetlenül útba igazítja honfitársainkat. Minden hajóra felmegy és tájékoztatja az utasokat. A Cunard értesítése szerint a vissza­vándorlás tavasszal nagy mére­teket fog ölteni és akkor Triesztbe kórházvonatok mennek. Dr Fest Lajos miniszteri tanácsos, aki nagy körü­ltekintéssel intézi a visszavándorlás kérdését, arra szokta kérni a hazaérkező magyarokat, hogy az úton szerzett tapasztalataikat közöljék a hamra­szándékozó ismerőseikkel, nehogy károsodás érje őket. Mint Fest minisater-i tanácsos elmondotta ne­künk, egy hazavándorlótól az egyik határállomá­son megkérdezték, hogy visz-e magával aranyat, mire ő letagadta. Megmotozták és ezerkétszáz"­ aranydollárt találtak nála. Négyszáz aranydollárt Hogyan dolgoznak a menekültükért? "s^j^Beszélgetés báró Horváth államtitkárral. — Tizenöt hónapja áll fönn az Országos Mene­kültügyi Hivatal, a katasztrófába zuhant ország egyik legfontosabb betegápoló szerve Mióta romá­nok, csehek, szerbek megszálltaik az ezeréves Ma­gyarorsszig elszakított részeit, ezrével özönlöttek Csonka M­agyarország­ra a menekültek,­­ a róluk való gondoskodás, a társadalomban való elhelyezé­sük a magyarság egyik legnehezebben megoldható problémájává alakult,­­amit még súlyosbított az, hogy a menekültek ellá­­sa a mai körülmények kö­zött az amúgy is rendkívüli életviszonyok egész bonyolult hálózatába való behatolást jelenti. Érde­kesnek tartottuk, hogy a közönség számára beszá­molót tárjunk föl arról a munkáról, amit az Orszá­gos Menekültügyi Hivatal vegzesz. Fölkerestük báró I­orvá­th Emil államtitkárt, a hivatal adminisztra­tív vezetőjét, aki készséggel bocsátotta rendelkezé­sünkre az adatokat. (A vagyonlakók.) Legelsősorban is a vagyonlakókról érdeklőd­tünk. — A vagyonlakóik száma örvendetesen csök­ken. — mondotta az államtitkár. Ez idő szerint Bu­dapesten már csak 700 vagyon van elfoglalva; a vagyonlakóknak több mint a fele olyan vasutas, a­ki szolgálati elhelyezését várja és így nem tekintheti szigorúan vett vagyon­lakóna­k. A menekültek hely­zete állandóan javul, elhelyezkedésük sikerült, aki szorgalmas és dolgozik, aránylag jó pozíciót bizt­­osítható mágiának. 1919 október 1-je óta — ekkor kezdte flieg működését az Országos menekültügyi Hivatal V— kerucszámban 63.000 menekült családfőt lajstromogfcáp ez mintegy 160—180.000 embernek felel megi^A helyzet javulását elég illusztrálóan mutatja a s^fd­ok egybevetése: ma már, hála Isten­nek, annyira Wtak, hogy Budapesten már csak 700 v&gyont- re.97-Sök igénybe a menekültek. Vidéken már alig van vagyonlakó. Január folyamán azonban föltétlenül elhelyezzük az utolsó vagyonlakót is. Természetesen minden artól függ, milyen tömegek­ben indu­l meg újra a Csonka- Magyarországba­ való bevándorlás. Nemrégiben megállott a menekültek beözönlése,, legújabban azonban újra a nyugtalan­ság jeliei mutatkoznak a megszállott területeken. Főleg a románok álltal megszállt területekről özön­lenek a menekültek nagyobb számban, ami valószí­nűleg az Erdélyben végrehajtott újabb lakásrekvi­rálásoknak tulajdonítható. Sok jót várunk a kor­mány ismeretes rendeletétől, amely a beözönlést szabályozza­, a rendelet életbeléptetése az újév első napjaiban megtörténik. Fölvetettük a kérdést: vajon a román diplo­máciai missziónak Budapestre való megérkezésétől nem várható-e joggall az az eredmény, hogy az er­délyi magyarsággal a jövőben emberségesebben fognak bánni és így nem lesz ok a menekültek ide­özönlésére.­­ Kétségtelen, hogy az erdélyi menekültek nagy tömegben való ideözönlésének legfőbb oka az a brutális bánásmód, amelyben véreinket a román hatóságok részesítették Nem g könnyelműséghín hagyták ott azt a földet, amelyhez minden emlék, minden rög hozzáköti őket, hanem azért, mert nem tudtak ott maradni. A fontos most az, hogy a ro­mán hivatalos körök megértsék, amit az em­ente már megértett és amit Dmid­ou, a trianoni béke előadó­ja, kifejtett a francia kamarában: a Magyarország és Románia közötti jóviszonynak elengedhetetlen föltétele, hogy a románok a jövőben máskép visel­kedjenek az erdélyi magyarsággal szemben. A menekülteik beözönléséne­k arányát beszé­desen illusztrálja az alábbi statisztika: Szeptemberben 5244 Októberben 6205 Novemberben 2011 ember menekült Csonka- Magyaroszágba. Ebből Szeptemberben 3952 Erdélyből, 1006 Észak-Magyarországról, 286 Dél-M­ayarországról, októ­berben 5324 Erdélyből, 564 Észa­k-Magyarország­ról, 415 Dél-Magyarországról, novemberben 2298 Erdélyből, 190 Észak-Magyarországról, 323 Dél-Magyarorszá­gról menekült. Látható tehát, hogy a sokkalta nagyobb észak­magyarországi területekről körülbelül ugyanannyi menekült érkezik, mint a so­k­kal kisebb területű dél­vidékről, ami tehát azt jelenti, hogy aránylag a legkevésbbé brutálisan a csehek bánnak a magyar­sággal. Az Erdélyből menekültek száma összeha­sonlíthatatlanul magas az északi és déli területek­ről menekültekéhez képest. Megállapítható ,e sta­tisztikából az is, hogy november folyamán a mene­kültek beözönlése "lényegesen alábbha­gyott. (Ebéd, vacsora: összesen 17 korona.) • Kérdést intéztünk a menekülteket segítő in­tézményekről is. Erről a következő fölvilágosítást kaptuk: a menekültek elhelyezésével foglalkozó tisztviselők száma az ország területén összesen 332, akik a központi szervezetbe, a négy főosztály­ba, tizenegy kirendeltségbe vannak beosztva. A menekültek segélyezésére készpénzben több mint nyolc és félmillió koronát fordítottak, természet­beni segélyezés, étkezés, ruhanemű, szálloda­lakás. Az étkezés tekintetében, igazán mintaszerűen, mi több, csodálni való,módon gondoskodik a mene­kültekről a Menekültügyi Hivatal. Budapesten két, vidéken Székesfehérvárott, Szegeden, Miskolcon, Egerben, Debrecenben egy-egy étkezdét tart fönn saját üzemében a Menekültügyi Hivatal. A buda­pesti étkezdékben naponta 2000—2400 személy ét­kezik, ebédet és vacsorát kap összesen — tizenhét — Szebb-e, mint ők, — mondta a nagy­szakállú és nagyhajú Csaba jobbján. Csabáék hát először is a szállásukra men­tek. Nyájas bajor úriasszony fogadta őket egy fehérbehajtás kam­merjungferrel, és tessékelte a szobájukba. — Ne aggódjon, — mosolyodott el Csaba Tola elképedésére a mennyezetes pompás kettős ágy láttán, — én csak hazakísérem majd a vacsora után. Magamnak aztán majd csak talá­lok szállást valamelyik közeli hotelban. A vacsorán, — egy közeli vendéglő kis külön szobájában, — már voltak tizenöten is. Olyanok is, akik aznap este váltak ismerő­seivé Csabának. Dehát a magyarok külföldön mind testvérek. Hölgyek öten. Egy ballon­keblű negyvenes festőné, csörgő fekete gyöngy-­­ függő a fülében, s aranyórácska brossként a keblén. Egy kisarcú nyúlánk szobrászaié­ ,szeme már ráncosodni kezdő, de meleg apró kék szem, (Szép hármas aranydrót a karperece). Egy szimpla görögfrizurás, beteges forma hölgy, apró fekete egérszeme alatt kékes a bőr. És k­ét leány, mind a kettő festő-akadé­miai növendék. Nem szépek. Az egyik leány férfiasan nyírt fejű, haja tarkóig hullámzó, sütővassal lent kifelé hajlított, — azt Júlia néven mutatták meg Idának. A másik leány­nak csak a kabátja és inge gallérja férfias, arca duzzadt piros gyermekarc, — afféle man­galica-termet. Idának az első percekben különös volt a társaság, a nagyobbrészt bársánykabátos és hosszúhajú emberek, és hogy a nőik őt régi barátjukként melegen ölelgetik: — Ide Idám, ide a főhelyre. — Dehát van itt érdemesebb hölgy is, — szemérkedett Ida tétova fejemmel a ballon­keblűre és a kisarcú szobrásznéra vélekedve. — Ma te vagy a legidősebb, — mondta kereken a ballonkeblű. A főhely előtt fehér irisz-csokor pompá­zott, és az abrosz meg volt szórva ibolyá­val. A helyiség nem éppen elegáns, de az asz­tal fehérsége és a felszolgáló szájlám­olk fekete­fehér tisztasága kedves a szemnek. — No csak ülj le Idám, — biztatta Csaba is, — máma mink vagyunk középen. Dehát Ida mégiscsak egymaga ker­ült középre, a ballonkeblű aszszony jobbjára A baljára meg ő maga vonta szép figyelmesen a kisarcú szobrásznőt. Csaba lejebb került, a görögfrizurás asszony és Mikey közé. S min­djárt a birsalmas bablevessel megindult az általános beszélgetés. Csaba a körülötte ülőknek elregélte, hogy forog a világ kereke Pesten. Elmondta, hogy ő bizony semmit se alkotott, így hát a tárlatra se küldött semmit. De a pesti festők és szobrászok mind dolgoznak és veszekednek a zsűrivel. Neveket és munkákat sorolt el. Egy Coelestin keresztnevű festőről azt újsá­golta, hogy több hegedűt komponál, mint ké­pet. Stradivariusnak a titkát keresi. — Kár lenne érte, ha megtalálná, — rázta a fejét Mikey, — többet ér egy­ jó kép perv hes­lülnél is-Aztán a müncheniek is elmondták az újságjaikat: az akkor megnyilt helyi tárlat műveit. Ida fülébe soha nem hallott nevek és szavak hangzottak: skurz, plein air, grandart,­­ manquin, ji­ry, matt, giccs, italik, vemissázs, lasur, pilolis, akt, pasztics s másefféle. S az uj képekről beszéltek sokat. A né­met festők közül Stud­-ról. A francia festők közül Daynan-Brou­veret-ről, akinek egy Má­ria-képét azon időközben vette meg a városi új képmúzeum, amíg Csaba távoljárt Mün­chen­től. — Minden képen van valami igen jó és valami igen gyatra, — mondta a nagyszakású, — mintha vérszerződést kötött volna ifjonta valami utcai címfestővel, hogy minden képet ketten festenek meg, s amit a virslik és sö­röspoharak festője pingál a képen, azon Dagnan-Bouveret-nek nem S­zabad javítania Nevettek... — Nohát az a bárd . . — fitymálódott egy gége-hang. Ida odatekintett. Egy zsiráfnyakú ele­gáns komoly ember volt a szóló. A gallérján­­ak magassága és a mansettái bősége szembe­ötlő. — Meg az a kofatermet, — folytatta, — ha az arcot betakarja valaki, vélnéd, hogy valami kofa ül ott. — De az arc is, — mondta Mikey a fe­jét rázva, — ilyen tatárképű Máriát még nem láttál Csaba. A te feleséged arca lett volna jó neki. (Folyt köv.t elvettek, a többit visszaadták. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért hozott aranyat, ezt válaszolta: — Az egyik komám azt írta, hogy csak ara­nyat hozzak, mert a papírnak nincs értéke. A visszavándorlás keretében kell megemlé­­kezni arról, hogy sokan leménn­ek Triestbe azzal a szándékkal, hogy mint közönséges hajómunkásak fognak Amerikába kijutni. Triesztben próbálnak vízumot szerezni, de az olasz konzulnak nincs meg az a joga, hogy vízumot adjon a magyar útlevél­re, munkát nem kapnak, pén­zü­ket elköltik és Tri­esztben nyomorognak. A mi konzulátusunk pedig kénytelen ezeket is h­aza­hozatni államköltségen a többi vissz­avándorlóval együtt. Dr E. V.

Next