Pesti Hírlap, 1921. május (43. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-12 / 102. szám

1921. május 12., csütörtöki. PESTI HÍRLAP * (Kisgazda zeneszerző.) A londoni Vaudeville Színházban közelebb egy revüt játszanak, amelynek ze­néjét Duffield Kenneth ausztráliai telepes írta. Duffield­ről azt mondják, hogy különösen jól tudja kezelni a bir­kákat. Lehet, hogy a közönséggel is tud bánni. * (Wagner-estélyt) ad a Zeneakadémián, 19-én. Csütörtökön, a világhírű Bayreuthi Festspielekhez is meghívott Pogány György hőstenor. Kezdete 7 óra­kor. Jegyek Bárdnál. (Akusztika.) * (Budai színkör mai gyermekelőadása) dél­után 3 órakor kezdődik. Piroska és a farkas zenés tündérjáték kerül szinte mérsékelt helyárakkal.­­ * (Huberman) ma este tartja egyetlen hegedü­restélyét. Néhány jegy (olcsóbb id­) még kapható. (Har­mónia.) • * (Szekeres Ferenc) IV. orgonaestje szombaton, fél nyolckor. (Harmónia.) * (Ritka vidám darab) a Városi színház új operettje, a Szerencsetánc. Csupa móka, csupa tánc és a vidám melódiák a legkomikusabb szituációkkal vegyülnek egy érdekes, jóleső mese keretében, hogy a legteljesebb mulatságot és szórakozást szerezzék a közönségnek. Stolz Róbert muzsikáját Marthon Géza dirigálja. * (A Király-színház pünkösdi előadásai.) A Ki­rály-színház tavaszi szenzációja, „A kék mazur" kerül szinre Pünkösd mindkét estéjén a Király-színházban A kitűnő darab iránt, mely Zágon István pompás fordításá­ban pénteken kerül bemutatóra, városszerte a legnagyobb érdeklődés tapasztalható. Pünkösd mindkét délutánján­ 20 órakor mérsékelt helyárakkal Offenbach kerül színre. * (Kacagtató epizód-figurák) gazdag társasá­ga a Liptai Imre kitűnő Pesti asszony­inak előadó gárdája a Renaissance­ Színházban. A főszereplők mellett olyan pompás kabinet-alakítások sorakoz­nak, hogy a telt nézőtér publikuma valósággal vé­gigkacagja az előadást. * (A Színházi Világ regényt) kezdett mai szá­mában, a Férfisírás-t, a Szerelem nyomorékjai c. regénynek írójától, Ráskai Ferenctől, A szintén nagy feltűnésre számító regényen kívül Kardos Ist­ván népszerű hetilapja cikket hoz Blaha Lujzától a Piros bugyellárisról, humoreszket Guthi Somától. A Színházi Világ olvasói egyébként ebben a szám­ban ingyen­ jegyet találnak a Pünkösd vasárnapján a Vigadóban tartandó Éjféli majálisra. * (A Scála-szinház pünkösdje.) A rendkívüli sikerűnek ígérkező Rip van Winkle című darab ke­rül szinre a pünkösdi estéken is a Scala-szinházban.­­Mindkét ünnep délutánján 20 órakor a Luxemburg grófja kerül szinte mérsékelt helyárakkal. * (Lichtbander és Dagobert, wo warat Du?) az első Sudermannak egy híres szkeccsje, a második Róbert Stolz bűbájos operettje. Mindkettőt a bécsi „Helle" társulata mutatja be az Eskütéri Színház­ban, a Helle pompás kabaréműsorának keretében, f. hó 13-ikától, péntektől kezdve. A Lichtbander fő női szerepét Trude Voigt játssza, aki külön mint dizőz is szerepel a műsorban, a Stolz-operettben Grete Petrovics és Trude Traubert, a férfiak közül­­Arthur Guttmann és Felix Kroness a vezető fősze­replők A „Hello" kabaréelőadásai esténkint 8 és fél órakor, a színházi előadások pedig, melyeken a nagysikerű Férjhez ment a feleségem közül szinte Szokolay Ollyval, Mészáros Paulával, Gallaival és Erdélyivel minden nap 5 és fél órakor kezdődnek és mérsékelt helyárnak. * (Utolsó héten) kerül szinre az Andrássy­ úti Színház mulatságos április-májusi műsora. A jövő héten már a rendkívüli sikerűnek ígérkező szín­házszerű új műsor bemutatására kerül a sor. Az új műsor gerincdarabja Lakatos Lászlónak rend­kívül érdekes „Zafirgyűrü" című háromfelvonásosa lesz, melynek főszerepeit Báthory Gizella, Tornai Ernő és Abonyi Tivadar fogják játszani. « (A Kis szökevény reprize Budán.) Mono­ton világhírű operettje, a Kis szökevény, holnap, pénteken, kerül fenjitásra a Budai Színkörben. Ma, csütörtökön, este a kitűnő Le­idl-operett, a Drótostól kerül színre. * (Az Intim-kabaré) pompás műsora: Le a fér­fiakkal. A fekete macska, Csereasszony stb. min­den este színre kerül Szeless Elza, Dolinay Ilona, Takács Ily, dr Torday Ottó stb. felléptével. * (Király Ernő második budai fellépése) iránt óriási az érdeklődés. A művész szombaton este lép fel a Budai Színkörben, Farkas Imre bájos diáktör­ténete, az Iglói diákok, kerül színre, melyben húsz­nál több magyar dalt fog énekelni. * (A Jardin de Paris) fényes megnyitó mű­sorát szombaton mutatja be. Fenyves Emil vendég­játéka, Boros, Békeffy új szólói mellett, D'Arrigo,­­Abonyi Marian, Benedek Margit, Cobor, Baló, Víg és a többiek mulatságosnál mulatságosabb darabok­ban szerepelnek. Jegyek a bemutatóra már kapha­tók a jegyirodákban és a pénztárnál. Telefon Jó­zsef 86—31. * (A Colosseum, Délutáni kabaré) májusi mű­­­sora szenzációs. A Fekete párduc négyes főszerepé­ben mindennap föllép Törzs Jenő, osztatlan, nagy sikerrel. Sokat tapsolnak a Vörös Szalon című ope­rettben, a Három női kalap és a Tetemrehívás című darabok szereplőinek, valamint Kökény, Boross, Kő­váry magánszámainak. Előadások naponta délután 4 órakor. MOZI, (Priscilla Dean.) A hírneves amerikai IUTMtepk­özidényben a legutolsó filmje legköze­lebb a Mozgókép-Otthonban jelenik meg. Címe: A vadmacska és Priscilla Dean legjobb művészi alakítása. * (Lovastól az ötszáz méteres mélységbe.) Mi magyarok világhírű lovasnáció vagyunk és főuraink között számosan akadtak olyanok, akik a lovasbra­vúrokat a tökéletességre vitték. Körülbelül hu®z év­vel ezelőtt valósággal világszenzációt keltett gróf Bod­mer huszár­századosnak az a vakmerő stiklije, hogy lovával keresztülugratott egy hosszú aszta­lon, amely körül mintegy negyvenen ültek. De ezen­kívül sincs se szere, se száma kitűnő lovastiszt­jeinknek és opartsmanjeinknek, akik lefőzték az ad­dig felállított­­gátugró és magasugró lovasrekordo­kat. A budapesti közönségnek most csodálatos látvá­nyosságban lesz része. Hajmeresztő lovasmutatvá­nyokat fog látni. Köztük egyet, amikor a lovas lo­vával az ötszáz méternyi magasságú hegytetőről a tengerbe veti magát. A látványosság címe: Big-Bill-Barry. * (Filmrevü és burleszk,vígjáték est) lesz a Phönix-Mozgóban Pártos Gusztáv, Mihályi Vilcsi, Békeffy, Szentiványi és Fekete, az Apollo-kabaré tagjainak közreműködésével. Tréfás jelenetek, ma­­ ­ KÖZGAZDASÁG. * Gyujtó-monopólium. Csonka-Magyarország gyujtógyárai, nem tudván fedezni a szükségletet, attól félnek, hogy új gyárak alakulnak és esetleg az órák leszállítására ké­­yszerítik a kartellbe tö­r­k­ régi üzenget. Azt az ajánlatot tették tehát a kormányfzók, hogy senkinek se engedjen új gyuj­tógyárat alapítani, inkább ők fogják nagyobbítani régi gyáraikat. Sajnos, a kormány hajlandó támo­gatni az ilyen monopolisztikus törekvést, noha jól tudja, hogy gyujtógyáraink elöl járnak az árdrágí­tásban. Egy gyájtógyár berendezése a legolcsóbb, legegyszerűbb és a mai viszonyok között legjob­ban kamatozó befektetés; nagy hiba a vállalkozást erről a térről visszaszorítani egy-két bank ked­véért. , * Zürichben így zárult a devizajegyzés: Budapest 2,85, Berlin 9­00, Hollandia 200.25, Newyork 559, London 22.32, Paris 47.20, Milánó 29.35, Brüsszel 47.10, Kopen­hága 100, Stockholm 131.75, Krisztiánia 89, Madrid 7715, Buenos Aires 170, Prága 7.90, Zágráb 4.10, Bukarest 9.40, Varsó 0.65, Bécs 1.25, Osztrák bélyegzett korona 1.04. * Az őrlési forgalom évtizede® szünet után ismét föléled. A szerdán megjelent és azonnal életbelépő kor­mányrendelet értelmében magyarországi malmok — tehát vidékiek is — engedélyt nyerhetnek arra, hogy a megszál­lott területről, vagy a külföldről búzát, rozsot, kétszerest, árpát, zabot, kukoricát, kölest, borsót és rizst behozhas­sanak és e termékeket feldolgozva, a malomgyártmányt kiszállíthassák még pedig kiviteli engedély és illeték nélkül. * Az osztrák-magyar bank aranykincse tárgyában Bécsben csütörtökön a párisi jóvátételi bizottság föl­szólítására az utódállamok megbízottai tanácskozásra jönnek össze. * A tízezer koronás államjegyeket, amelyek most forgalomba kerülnek, egy legközelebb megjelenő ren­delet értelmében minden bank apróbb címletekre föl fogja váltani. * A zsír kilóját, mint a miinap megírtuk, egy fővá­rosi cég 51 koronájával kötötte le, ma pedig napihírünk­ben arról volt egy kis elmélkedés, hogy a hatóság által szétosztásra kerülő amerikai zsírt 75 koronájával mérik, noha volt kötés 51 koronás is. Most az Armour amerikai cég annak a megállapítását kéri, hogy a hatósági áru nem 51 koronás és a 75 korona mellett csekély haszon marad. * A pécsi értéktőzsde szerdai zárlata: Osztrák koronajáradék 108, osztrák aranyjáradék 245, Májusi já­radék 106, Februári járadék 106, Magyar koronajáradék 283, Töröksorsjegy 3770, Anglobank 1638, Angol-Magyar bank 1845, Bankverein 1190, Osztrák hitel 1550, Magyar hitel 4010, Magyar jelzálog 718, Stinderbank 2600, Osz­trák-Magyar bank 4100, Unióbank 1075, Zsivnó 3118, Adria 9800, Gőzhajó 12900, Államvasút 4290, Déli vasút 2330, Déli vasút elsőbbs. 3080, Álla­nvasút élvezeti jegy 2300, Auesigi 9750, Klotild 6450, Siemens 1800, Alpesi 6050, Bánya és kohó 10150, Felten 5300, Krupp 1590, Poldikohó 4200, Prágai vas 9500, Rima 4700, Skoda 2995, Fegyver 2100, Felső Magyar Bánya 6300, Salgó 13120, Trifaili 3970, Magyar Általános szén 11960, Urikány 7200, Daimler 980, Ruston 3095, Apolló 4800, Fanto 22000, Kárpáti 14200, Galícia 23100, Egyesült fa 1298, Merkúr 1110, Koburg 3300, Magyar ,Vasuti forgalmi 2050, Magyar Általános takarék 2345. * A valutapiac jegyzései: Napoleon 643 80, dol­lár­­191—5%, frank 1690—80, lengyel márka 25­4, márka 324—33, lira 1050—15, osztrák korona 39—41, rubel 67—9, lei 325—40, szokol 288—95, svájci 3575—425, di­nár 50—620 korona. A devizák jegyzése: Amsterdam 70—3, Bukarest 365—40, Kopenhága 36—8, Krisztiánia 3150—300, Berlin­­3160— 28%, Olasz 1030—55, Prága 287%—83, Stockholm 4750—5000, Svájc 3550, Wien 36—58%, Zágráb 147%, Páris 1650—90, London 795—800, Newyork 199 korona. * Az értéktőzsdén mostanában minden nap új lanyhasági motívumot eszelnek ki. Szerdán azt mondták, hogy a közúti vasutakra vonatkozó kormányrendelet rend­kívülien nyugtalanítja az egész börzét. Mi csupán azt látjuk, hogy e rendelet nyomán nagyszámú fedezetlen el­adások történtek el közúti részvényeiben, amelyek ma kü­lönben, alig 80 koronával olcsóbbodtak. Egyebekben az gánszámok, versek kerülnek szinte csütörtöktől va­sárnapig. Az előadások köznapokon 5, 7 és 9 óra­kor, vasárnapon és ünnepnapokon 4,­­6, fél 8 és 9 órakor kezdődnek. * (Gunnar Tolnaes-film az Urániában.) Holnap utoljára mutatja be az Uránia a Modern Faust című Gunnar Tolnaes-filmet és az Elvált asszony című finom amerikai filmjátékot. Az előadások 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. * (Miss Vernon Castre), a híres filmdíva, akit a közönség még tavalyról, a Kert-Moziban megje­lent Miss American c. filmből ismer, újabb kiváló szerepben mutatkozik be. Az új film, amelyet A Kert-Mozinak csak 4 napra sikerült megszereznie, már csütörtökön, e hó 12-én kerül bemutatásra a rendes műsor keretében. Így tehát a műsor A hill cresti titok c. filmmel bővül. Az előrelátható nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos a jegyeket te­lefonon (11—47) megrendelni. * (Mozgókép-Otthon.) „Fel a kezekkel!" a érdekfeszítő, nagy amerikai kalandorregény Du Bray és Rawlinson és „A nászihajó" című finom dráma Menichelli művészi alakításában már csak osztrák és a német pénz, valamint a kifizetés árfolyamá­nak emelkedése, továbbá a wieni börzéről érkezett nagyobb kurzusok inkább szilárdítólag hatottak. A malompiacon az őrlési forgalom reaktiválása nyomán emelkedtek is az árfolyamok, a vas, szén, bankértékek ára szintén javult. A kuliszpiacon pedig szilárd volt a Déli, az Államvasút, Osztrák hitel, Magyar hitel, Rima és Angol-Magyar. Gyenge maradt a Fapiac. Az üzlettelenség az egész vona­lon általános. Holnap, csütörtökön lesz az ellátás. Pénte­­ken — a fizetési napon — három napos periódus kezdő­dik, amelyet azonban félbeszakít a szombat, vasárnapi hétfői pünkösdi pauza és ezt az összes pénzintézetek is be­­tartják. Aztán a keddi és szerdai forgalom után, szerdán lesz az ellátás és csütörtökön a fizetés. • : Truszt 1S00—i6t£K­cp«nj III. ker. TVE—BEAC 4 : 2 (1 : 1). wrlBi* határ­ utcai pályán ma délután megtar­­­tott bajnoki mérkőzést a III. kerület nyerte meg 412. arányban. A BEAC a szünet után elért második góljával a 30. percig 2:1 arányban vezetett, de a­ finishelő III. kerületiekkel szemben nem tudott helytállni. A győzte­­s csapat góljait Horváth (2), Szabó és Kléber, a BEAC gól­jait Erhardt lőtte.­­ A pünkösdi footballprogramm. Két jóképes és egy német csapat vendégszerepel pünkösdkor Budapest nagy sporttelepein. A Spiel-Vereinigung Fürth és a Spial-Vereinigung Leipzig közül az előbbi az erősebb ellenfél, Németország 1914. évi bajnokcsapata, s ma is félcsapata válogatott játékosokból áll, míg a Sp. V. Leipzig a tél fo­lyamán egy véletlen MTK ellen aratott győzelmének kö­szönheti meghívását. Nem akarjuk Leipziget előre lebe­csülni, csupán megállapítani kívánjuk, hogy Leipzignek itt kell bebizonyítani klasszisát- Programm: Szombaton Hungária-uti sporteleps d. u. 31 UTE—BAK, d. u. 5. Sp. ,V. Fürth—MTK, vasárnap Üllői-uti sporttelepen: d. u. Kispesti AC­^-TTC, d. u. 5. Leipzig—FTC, hétfőn Hungá­ria-uti pályán: d- n. 3. FTC—Kispes^ d. u. 5. Sp. V. Leipzig—MTK. Mi is az a „MEPAFCs."? Ismeretes, hogy a­ múlt évben az ősz elején Berlinbe távozott kitűnő labda-­­ rugó-gárda professzionista szereplését az érdekelt magyar klubok felszólalására az MLSz lehetetlenné is tette és a játékosok kényszerű visszatérése után itthon sem engedte őket professzionista alapon szerepelni. Időközben a tétlen­ségre kárhoztatott játékosok amatőr jellegük visszaadását kérték, mihez mint annak idején már megírtuk, az MLSz hozzá is járult. Miután így a játékosokkal nem kell osz­tozkodni, jó attrakciónak ígérkezett az ex-profi alakulat együttesként való szereplése, ami hétfőre volt tervezve­ a Sp. V. Leipzig—MTK meccs előtt. Az FTC játszott volna a „MEPAFCI", vagyis a Magyar Ex-Profik Amatőr Football-Csapatta ellen. Az utolsó pillanatb­an azonban a mérkőzés létrejötte meghiúsult. || OPERAHÁZ (6) | NEMZETI (7) | VI3 (7) | MAGYAR (7) |Runalsaance (9)| VÁROSI (7) | BELVÁROSI (7) KIRÁLY (7) Eskü­tirl-Sz.­­,­al Cs. Jancsi és Juliskai Clemenceau | A hattyú | Búzavirág | Pesti asszony | Traviata | A búza emner Offenbach |Férjh.ment a fel. P. v.ú-e. v.ú-e. Traviata Macueth | Gyémantkösi. IMs.assz. táncosai Pesti asszony | Mignon | Apám felesége | A kék mazur | Haile Sz. Hegyek alján Clemenceau |Piros bugyelláris| Búzavirág | Pesti asszony Szerencsetánc | Mámor | A kék mazar | Hölle — A három testőri A kék róka | Sasfiók | Mozielőadás Zsidónő | A buta ember | Offenbach | Hölle Hunyadi László A nagyúr | Gyémámkosz. M­s­assz táncosai Pesti asszony | Szerencsetánc | Apám felesége | A kék mazin Helle Budai Sz. (7) FŐVAROSI ORFEUM (7) | 7/*6 órakor — RENAISSANCE - 6 órakor | ROYAL ORFEUM (7) Budap. Szính. Ma Drótostól Az utolsó szimfónia és a­­ Mozielőadás Haraac egy asszonyt, műsor attrakciói | A sátán hegedűje Magánszámok. Filmek. Utazás a föld körü­l. — Segitség! És az új variete-műsor Szünet Apolló kabaré (7) Andr­­ud­Színházi ROYAL APOLLO |OTTHON (5, 7,9)| OMNIA (5, %7, CORSO 5,s/47,%9| TIVOLI (5, %7, Hyupat (5, 7, 9) Intim kabaré (7) Ma Mint a mezőnek virágai (7) 1 15, 7, 9) | A nászhajó 1­5,91 Kandi Flára stb. | Könnyelmű Éva| Fel a kezekkel | Gróf Mefisztó Charentoni kutya V 1 9) Gróf Mefisztó Bájos napsugár A fekete macska Vámpírok Ill. Le a férfiakkal HIVATALOS ÁRFOLYAKOK (LEGALACSONYABB BANKOK: Angol M. 710— 695 Angló Ipar Földhitel Hazai Hermes 630 570— 580 2150—2025 550— 555 360— 380 Magy.hitel 1545-1561 Ingatlan 700 Forgalmi 480— 470 Jelzálog 265— 285 Keresk. h­. 400 Leszámít. 780— 772 M.­Olasz 315- 300 Merkúr 375 Nemzeti 650— 660 Osztr.hitel 555— 570 Kerested. 6250 TAKARÉKPÉNZTÁRAK. Belvárosi 700— 710 Lipótvárosi 270— 260 Fővárosi 1980—2020 MOKTár 1760-1600 Hazai 20000 BIZTOSÍTÓK, MALMOK, Borsod­ M. 2425—2375 Konkordia 1615-1700 Budapesti 3550—3600 Gizella 1200—1250 Hungária 1365—1350 Viktória 6200- 6100 BÁNYÁK, TÉGLAGYÁRAK Beoosini 3500—3550 Északién 1390—1410 Szászvári 1675—1650 Kohó 2375—2325 István tégl. 600— 575 Kőb. gőzt. 1525-1575 Drasche 4500—4300 Asztalt 900— 960 Kerámiás 1090—1110 Ált.W.sz. 4500—4650 Salgó 4650-4450 Újlaki 1550—1425 Urikány 1­­26­0-2650 VASMŰVEK, GÉPGYÁRAK. Coburg 1150—1200 Csáky 810— 760 Gazd. g. 900— 850 Fegyver 800— 940 GanzD. MOOO—10850 Ganz vill. 2800 Láng 780— 750 Lipták 345— 338 Magy.belg.1450—1350 Rima 1770-1700 Kössemann 950 Kelilick 760— 740 Soimb­ar 775 Teuchoff 775— 765 Wörner 545— 660 KÜLÖN F. VÁLLALATOK. Légszesz Baróti Chinoin Danica Égisz ü­gy. izzó Papír Spódium Felten Flóra 1900—1875 790— 720 1125—1075 3900­ 3750 600— 550 2400—2275 1750—1700 1450-1385 3610 1500—­1550 Goldberger 940— 960 Műtrágya 3200—3100 Karton 900 Klotild 2100 £S LEGMAGASABB). M. cukor 10700—10300. Lámpa 1600—1575 Őstermelő 520— 5801 ,2100-2000 1975 680— 559 1000 1700-1750 560- 545 3800 1800—1850 280— 200 Vas. Jorgi Városfelj. Textil -Óceán Olaj Phöbus Stummer Telefon Török FAIPAR, ilarkurfa 4501 Brassói 3200 -3325 J£gy. fa 480— 495, Kronberg. 775- 750 Hitel fa 950— 1020 Jfirdefa 1275-1220 ilalomsoki 4601 Nemz. fa 1450—'.3S0 Nasici 7100—7350' Lichtig 805— 775 j Orsz. fa 1010— 950 Kézbányai 1700—1425, Szlavóniai 1400-1660 Vitt. Kut. 515- 475 Zabolai 1650-1500 Zentai 1800—1750­ KÖZLEK. VÁLLALATOK: Adria 3300—3600 Atlantika 3050—3150 Közúti 870- 820 Bur 300, Béli 870- 900, Levante 2300—2895 Állam vas. 171­0—IMS5

Next