Pesti Hírlap, 1921. június (43. évfolyam, 117-141. szám)

1921-06-01 / 117. szám

1921. juniu­s 1., szerda. ^ . PESTI hírlap : -r~ b­ikkeiböl citet, melyek az Alkotmányban jelentek meg £?!®"ITM:Jn-t,eni is «ie"Vok mind a Károlyi-forradalmat dicsőítettek és azt hangoztatták, hogy a demokrácia útjáról rímes visszatérés. Idézi Ballagi Aladárt, Könyves Tóth Mihály , stb­ S mindebből azt a tételt ollatja fel, hogy a forradalom, akkor egy abszolút szükséges valami volt .Ha ezek az urat nem lettek volna, másoknak kellett volna lenniök. Jobb és elsőrangú érdek lett volna akkor ha Is Andrássy veszi kezébe a dolgokat. Ha ő itt van akkor, Ka­snyira és az összes pártokra hatni tudott volna szubjek­tív erejével és megszilárdította volna azokat az erőket, ame­lyek tisztán az ország érdekét tartják szem előtt és az ő éles szeme meglátta volna a láthatáron mutatkozó bolseviz­must. Áttérve a külpolitikára, nagy hibának tartja, hogy ezzel oly keveset törődünk, pedig külpolitikánkon dúl il jövő sorsunk. Már az a tény, hogy két év alatt nem tud­tunk egyetlen barátot sem szerezni, helyrehozhatatlan hi­ba. Legalább egygyel szövetkeztünk volna, s ezzel lehetet­lenné tettük volna a kisentente megalakulását, amely az ő­­Véd- és dacszövetségével olyan veszélyt jelent a számunk­ra, hogy azt mi nem is képzeljük. Hiszen, ha jön a határ­­igazító­ bizottság és valamit visszaítél nekünk, hát azt hiszik, hogy azok kimennek onnét, hogy átadják a területet, ha a nagyentente kívánja? Tévedte! Ép ezért szövetkeztek. Olaszország a mi barátunk volt­ és eleinte farkasszemet né­zett Jugoszláviával. És ma? Szövetségben vannak. (Zaj: Kutya-macska barátság azl) Ahol szocialisták és szabad­kőművesek uralkodnak, oda olyan embereket kell küldeni, el ők erre a misszióra alkalmasak, mert pl. el nem képzel­hető, hogy a mostani utus mellett pl. a francia szocialis­ták és szabadkőművesek a nyakunkba borulnak. (Zaj, ellent­mondások: Szabadkőművesek nem kellenek! Soha!) Mosta­nában sokat hall a korridorról. Tudják-e mi az? Az első lépés teljes ezért darabolásunkhoz. (Dáner közbeszól: Kik?) Nézzük körülöttünk levő szomszédainkat. Itt van Jugoszlá­via- Ismerteti az ottani viszonyokat. Aztán Románia, amely megcsinálta a földreformot. (Nagy zaj a kisgazdáknál: Ezt mi csináltuk meg először!) Csehország közelebb van a kommunista felfogáshoz, mint a szocialistához. Ausztriában ugyanez a helyzet. Németországban az erőt a szocializmus képviseli. Franciaországban kimondták a szocialisták egy része a III. internacionáléhoz való csatlakozást. Angliában erős munkásmozgalmak vannak. Olaszországban a leg­erősebbek a munkásmozgalmak. Most ezeknek az országok­nak a közepében van a kis Magyarország, amelyet úgy édéznek, mint egy kis konzervatív országot. Dáner: Kommunisták itt nem lesznek többet! Sándor Én is azt mondom. Ha ezek az orszá­gok azt látják, hogy mi demokratikus irányban akarunk előrehaladni, akkor inkább szóba állanak velünk, mint most. A régi osztrák politikával teljesen szakítanunk kell és új irányt kell felvennünk. A múltak tisztázása után csak az jövő lebeghet szemeink elött. Az osztály, felekezet, faj­, elleni villongásoknak meg kell szűnniök. Két vezért lát, akik az országot a mostani hínárból kivezethetik, két öreg, konzervatív politikust Apponyit és Rákosi Jenőt, akik konzervativizmusok mellett azt hangoztatják, hogy a mai­­viszonyok között másképen nem boldogulhatunk, mintha mindannyian összefogunk a közös cél érdekében. A költség­vetést nem fogadja el­ (Helyeslés, az ellenzéken.) Andrássy személyes kérdésben. Gróf Andrássy Gyula személyes kérdésben szó­lal fel. Még senki se döfött annyi hízelgés közepette tört valakinek a szivébe, mint Sándor Pál. És sem­­se ártott talán annyit annak a fajnak, melyet védeni akart, mint ez a beszéd. Annak a fajnak a térhódí­tását vissza kell szorítani, de ennek az önfentartásból eredő politikának a mérséklet útján kell haladni, mert a nemzetnek van kárára, ő most mindenkit bepiszkít, hogy fehérre mossa a falát. Sajnos a zsidóság egy részének temperamentuma és hazafiatlansága hozzá­járult az összeomláshoz. Elismerem, hogy Vázsonyi­­Vilmos a legnagyobb hazafias bátorsággal küzdött ak­kor a felfordulás ellen, ő helytállott, kiállott a bástyá­ra, bárcsak többen lettek volna a zsidók közül olyanok, mint ő, ak­kor nema vona az antiszemitizmus annyira m­ély, mint amilyen. Vázsonyi Vilmos: Voltak nagyo­n sokan. Andrássy: A forradalom okait Sándor Pál hely­telenül magyarázta. Németország mindvégig hűen ki­tartott mellettünk. A döntő motívum az volt, hogy mi kevesebben voltunk és gyöngébbek, mint ellenfeleink. De borzasztó vétke a forradalomnak, hogy megakadá­lyozta azt, hogy katonánk legyen akkor, amikor az or­szágot védeni kell. Ezt nem moshatja le arról a defe­tista forradalmi bandáról senki se. Azt mondja Sándor, hogy 1918 október végén nem láttam, hogy forradalom van és visszautasítottam azt a tervet, hogy Bécsbe eski­nte­ csapatok vonuljanak be a rend biztosítására. Azt mondtam én akkor, hogy ha ez megtörténik, azt fogják a királyról mondani, hogy az ellenséggel akarja a trónját megmenteni. Nem mondtam, hogy forradalom nincs. Az egész vállalkozásom az volt, hogy megment­sem a helyzetet, hogy Németországtól különválva meg­köss®, a békét az entente-tal. Hivatkozik Sándor Pál arra, hogy én akadályoztam meg Károlyi letartózta­tását. Én senkit erre nem kértem föl, mert nem is tu­dom, el volt-e határozva elfogatása? Felkiáltások jobbról: Vázsonyi indítványozta! Andrássy: Ezt hallottam, de akkor az volt a fel­ütéllom, hogy Károlyit inkább vezetni kell, mert ha összetörjük és mártírt csinálunk belőle, ez maga for­­radalomhoz vezethet. Ha eréllyel folytatták volna Vá­ssonyi politikáját, akkor talán sok mindent meg lehe­tett volna előzni, ez mindenesetre hazafias akció volt. Őfelségétől is mindig azt kértem, hogy sürgősen és szi­gorúan vizsgáltassa meg a Károlyi ellen emelt haza­járulási vádakat. A Tisza István elleni harcban soha­nem vezette személyes tekintet. Felolvassa a közte és­ Tisza közt fennállott ellentétre „Diplomácia és Világ­háború" című könyvének erre vonatkozó passzusát. Nem­ áll az sem, hogy a nemzeti tanács azért alakult meg, mert én nem fogadtam el Károlyiék feltételét: a magyar külügyminiszterséget. Károlyiék azonban azt mondták, hogy azonnal le kell fegyverezni a hadsereget és egy ilyen pacifista béke alapján vállaljam a magyar külügyminiszterséget. Ezt nem tette­m, mert még ak­kor a törvény csak közös külügyminisztert ismert, a fegyverletételt peidg egyoldalúan Magyarország részé­ről, hazaárulásnak tartottam. Október 31-én jött az id­ess­ég Párisból, hogy az entente kér egy megbízot­tat, akivel az entente a béketárgyalásokat megelőző tárgyalásokat akart kezdeni. Ezt én közöltem Károlyi­val, hogy tartsa vissza a forradalomt és várja be ezek­nek a tárgyalásoknak az eredményét, de akkor már késő volt, ők nem akartak várni és a forradalom ki­tört­ (Úgy van­ a keresztény­ párton.) Nem áll az, hogy gyávaságból nem maradt itt, Ausztriában ép olyan szélyes volt a helyzet, mint itt. Hogy miért támadják most, nem kutatja. (Felkiáltások a kereszténypárton: Mert a keresztény egyesülés élére állt.) Ezek a táma­dások nem tartják vissza attól, hogy a keresztény nemzeti irány szolgálatában működjön tovább, vissza­tartva azt a túlzásoktól. (Taps a kereszténypárton.) Sándor Pál kijelenti, hogy a forradalmi felelőss­ség kérdését kívánta csupán tisztázni, ő maga nem mondott semmit, idézeteket olvasott fel. Nem piszkít be senkit. Ha a destrukcióról akart volna beszélni, föl­olvashatta volna Tisza egy beszédét, amelybe­n azt mondja, hogy Andrássy erősíti a destrukciót. A zsidó­ság ép annyira okozója a forradalomnak, mint a ke­reszténység. (Felkiáltások középen: Legfőbb­ okozója!) Németország mellett Bleyer Jakab azt fejtegeti, hogy a török hódolt­ ,­ság idején is a nyugati kereszténység és a germán szomszédság segítségével sikerült Szent István örök­ségét restaurálni,­ most is ez az út áll előttünk, mert különben egy kis keleti ország jelentőségért­ sülye­dünk. Ha csonka is az ország, de keresztény, az el­szakított részek népeiben ellenállhatatlan vágyat fog ébreszteni, hogy ide visszía­estn­erek, mert azokra a­ részekre is rászakad az a veszedelem, amelyen mi ke­resztülmentünk. Nekünk nem abtráli­ jogrend kell, hanem keresztény. Az európai kontinens történetét minden időben vagy Franciaország, vagy Németors­zág­ határozta meg. Most Franciaország van felül, azért­ néznek rá egyesek bízó szemmel, pedig naivság azt hinni, hogy ez rajtunk segíteni akar. Nekünk nincs és nem lehet más barátunk, mint a Német birodalom. Ezt nem szimpátia állapítja meg, hanem a létérdekek kérlelhetetlensége. Talál Németország mai ellenségei között még olyan barátot, aki két kézzel nyúl majd utánna és akkor elkövetkezett majd miránk nézve is a históriai pillanat. A népek önrendelkezési joga fogja majd mindezt összehozni, ami jog, erkölcs, természet és történelem szerint együvé tartozik. Szent István birodalmát a benne lakó népek megkérdezése nélkül szakították széjjel, s így természetes, hogy az új ala­kulatok nem tudnak konszolidálódni. Figyelmeztet, hogy az elszakított részeken nemcsak a magyarok van­nak elnyomva, hanem német, tót, rutén, vend testvé­reink is. A nemzetiségi politikánk revízióra szorul, a ezt vezető politikusaink is elismerik. Annyit, ameny­nyit a hazai németség kíván, a trianoni szerződés is előír. Abban a reményben, hogy a kormány külpolitikai­lag az országot ellenségeinknek le nem köti és a nem­zetiségi politikában tettekre határozza el magát — a költségvetést elfogadja. (Éljenzés és taps.) A szerdai ülésen folytatják a költségvetési vitát* Schlager m> törzsvendégei. Ahol a nyugatmagyarországi agitáció megszületett. — Heilinger, Neunteufel és társai Bécs, raaj. (A Pesti Hírlap kiküldött mun­katársától.) Írtam már röviden arról, hogy a nyugat­magyarországi kérdés mily nagy hullámokat vert fel a nemzeti agitáció terén és ma azt a néhány bátor embert,, aki nyíltan meri állítani, hogy Ausztria a legnagyobb történelmi ostobaságot készül elkövetni, hazaárulóknak minősítik. Talán sohse vált be oly nagy mértékben a természeti igazság a hólabdáról és a lavináról, mint itt Ausztriában a nyugat­magyarországi kérdésben. A Belar­án Mária Terézia hatalmas szobra mögött a puha zöldgyepes térség végén, talán télvíz idején, amikor a gyepágyat magas hó takarta, egy szerény kis korcsmában el­gurítottak egy nagyon apró kis hólapdát, mely ma lavinává dagadva végpusztulással fenyeget minden­kit, aki okos szót mer emelni a nyugatmagyar­országi kérdésben. Ez a kis korcsma Schlager úr tulajdona, ne­m sokban különbözik a többi úgynevezett bécsi kis korcsmától, igénytelen külsővel, füstös szobákkal, de jól főznek és jó bort adnak. Schlager korcsmá­ros még hozzá abban a jó hírben állt, hogy tüzes, zamatos magyar borokat mér ki, mert Nyugat­magyarországon, Ruston saját pincéje van. Vendé­gei között volt a nagynémeteknek is törzsasztala. Ezek ott itták évek óta a jó magyar­­bort és pipafüst mellett szőtték nagy álmukat az összes németek egyesítéséről. De sohse jutott eszükbe, hogy tulaj­donképen Nyugatmagyarország egy részét is német nyelvűek lakják. Nyugatmagyarország német nyelvű lakosairól tudta mindenki, hogy jó hazafiak és nem fog rajtuk az agitáció. Schlager mesternek a háború utolsó esztendejé­ben esszébe jutott, milyen kedves volna, ha ha ven­dégeit, a nagyném­et asztaltársaságot meghívná Ausztra szüretre. Ez megtörtént és ez a kis vendég­látás egy nagy nacionalista agitáció kútforrása lett. A vendégek közt volt Holenbeck szerkesztő is, a nagynémet irányú kőnyomatos tulajdonosa, ő volt az első ember, aki a szüreti mulatságról­ vissza­térve beledobta az agitációs bombát az osztrák köz­véleménybe. Bizalmas embere volt Heilinger kép­viselőnek, akit keresztényszocialista programmal választottak meg, de összeveszett párthíveivel­ és ön­állósította magát a parlamentben. Általában meg­hibbant elméjű embernek tartották. Az összeomlás után Heilinger a nemzetgyűlé­sen Holenbeck biztatására már követelte, hogy Auszt­ria terjessze ki felségjogát Nyugatmagyarországra is. Egyszerűen kinevették. Véletlenül épen Renner volt az, aki akkoriban a legerélyesebben szállt szem­be ezzel a „bolond ötlettel." De Heilinger nem volt az az ember, aki egykönnyen lemondott megrögzött eszméiről. Időközben segítőtársat kapott Neunteu­fel képviselőben, aki szintén nem volt mentes a meg­rögzött ideáktól. A háború kezdetén Neunteufel a sajtóhadiszálláshoz volt beosztva és ott a legvésze­sebb napok idejében, amikor a Kárpátokban pata­kokban ömlött a vér, amikor a feszültség a tető­fokát érte, mert minden percben várták frontunk át­törését, Nemnzeufel képviselő fáradhatatlanul, a vég­kimerültségig állandóan amiatt faggatta gondterhes vezéreinket: vajon Galícia burgonyatermését meg tudták-e menteni. Ezzel a konzekvenciával, amellyel Neunteufel a burgonyatermés iránt érdeklődött, kezdte Heilin­ger oldalán a nyugatmagyarországi kérdést is har­sogni. Abban az időben, amikor a csehek Znaimot megszállották, az ottani kerület főnöke Teufel — mostan az osztrák monarchista párt egyik legerélye­sebb agitátora — keresztülvitte, hogy részére fel­állították az úgynevezett nyugatmagyarországi kan­celláriát. Ebben az időben már az agitáció hatalmas mérveket öltött. Néhány nagynémet érzelmű katona­tiszt, a nagyném­et asztaltársaságok és több képviselő csatlakoztak az agitációhoz. ugyr hogy azok is, akik eddig csak titokban halásztak a zavarosban, most már nyíltan kiléptek a porondra. A nyugatmagyar­országi kancellária vezetőjévé Teufel Neunteufelt nevezte ki és ezzel megkezdődött Ausztriában a hi­vatalos érdeklődés is Nyugatmagyarország iránt . A sti germaini béketárgyalásokon Renner még hangosan követelt népszavazást, azzal, hogy­ Ausztria nem óhajt idegen területet az ott lakók megkérdezése nélkül, de csodálatosan, amikor ezt a kérdést tárgyalni kezdték a­­békekonferencián, már ott voltak mellette a nyugatmagyarországi szakér­tők, akik kész anyagot terjesztettek a konferen­cia elé. Ez az autentikus lefolyása a nyugatmagyar­országi agitációnak. Schlager úr borpincéjében szü­letett meg az eszme, amely ma az összes osztrák pártokat uralja. Lehet, sőt valószínű, hogy az en­tente Schlager úr korcsmája nélkül is meghozza a maga drákói ítéletét, de ki tudja, az osztrák politi­kusok nem s­ajlottak-e volna a bölcs szóra és ahelyett, hogy saját elevenjükbe vágjanak, talán a megértés útjára lépnek, ha a ruszti bor nem izlett volna annyira Schlager úr törzsvendégeinek. Simon Vilmos: A régi búza és rozs árának leszállítása. Félhivatalosan jelentik: A közélelmezési mi­niszter értesítette mindazokat a bizományosokat, akik mu­ltévi termésű búzának és rozsnak az állam­ részére leendő vásárlására megbízást kaptak, hogy­ az idei május 20-án s azt követő napokon feladás alá került, vagy raktárra vett búzakészlet minden egyes métermázsája után a jelenlegi ezerháromszáz korona helyett már csak­ ezerkétszáz korona, rozs után pedig az eddigi ezer korona helyett kilencszáz korona vételár lesz részükre megtérítve. Az idei július 5-én feladott készletekre vonat­kozólag pedig kijelentette, hogy ily készletek áfa vételére kötelezettséget már nem vállal s ha ily kész­­leteket mégis feladnak, akkor az átvételi ár megál­lapítását az idei termésárak figyelembevételével ma­­gának tartja fenn, illetve, ha a feladó ezt a® árat el­­fogadni nem lenne hajlandó, úgy az árut rendelke­zésére fogja bocsátani. A már most is kedvező s napról-napra javuló terméskilátások folytán érdekében áll tehát a gazda­köz­önségnek, hogy nélkülözhető múlt évi készleteit minél előbb adja el az államnak, mert az idei búzai árak ezeknek az egyébként is magasan megállapí­tott áraknak csak egy hányadát fogják elérni. Apponyi genfi útja, Gróf Apponyi Albert szerdán reggel utazik el Genfbe, mint a Magyar Külügyi Társaság elnöke a Nép­szövetségi Társaságoknak ott tartandó "konferenciájára-A konferencia főleg a népszövetségi egyezségokmány mó­dosításáról, a fegyverkezések korlátozásáról, a kisebb­ségek védelméről és néhány gazdasági kérdés megoldásá­ról fog tanácskozni. Minthogy majdnem minden államnak­ van Népszövetségi Társasága, így a konferencia némileg az egész világ küldöttjeinek értekezlete lesz. A magyar delegáció elnöke és vezére gróf Apponyi Albert; tagjai is dr Charmant Oszkár, dr Köttevényi Olivér, Ludwig Jenő, Paikert Alajos, gróf Teleki Pál, báró Wlassichs Gyula. A delegáció előreláthatólag június közepén tér­­ vissza Gentbfil, Bernáth Béla ünneplése. A tokaji kerületnek 1890-ik év óta szakadatla­nul Bernáth Béla képviselője az országgyűlésben és a nemzetgyűlésen. A Zemplén vármegyei Gazda­sági Egyesület szőlészeti és borászati szakosztálya­ június 5-én, vasárnap, délelőtt tíz órakor díszgyű­­lést tart Bernáth Béla tiszteletére és ebből az alka­lomból leutaznak Tokajra a kormány tagjai közül nagyatádi Szabó István, Hegedűs Lóránt, Vass Jó­zsef és Tomcsányi Pál Vilmos miniszterek, továbbá­ Bottlik József, a nemzetgyűlés alelnöke, Rubinekr Gyula, Meskó Zoltán és a nemzetgyűlés számo®1 tagja pártkülönítítt nélkül

Next