Pesti Hírlap, 1921. augusztus (43. évfolyam, 169-192. szám)

1921-08-02 / 169. szám

Budapest, 192 L 144,589.) szám. ELIIFIZETÉSI ÁRAK 1 évre«»»»».. 440 K| Félévre ..««••«.. 220 J Negyedévre­­ « .... 110 * Egy bóra •«..!•.. 40 J­­ | Egyes szám ára helyben, vi­­déken és pályaudvarokon 2 K Hirdetés és apróhirdetés diji­zabás szerint. Kedd, augu­sztu­s 2. Kiadótulajdonosok­­ LÉGRÁDY TESTVÉ­REK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDAI Budapest, Vilmos császár­ út 78. FICKKE ADÓHIVATAL­ Budapeat, Erzsébet­ körút 1. fa A józan ész politikája. Egy katonai emlékszobor leleplezése al­kalmából a józan ész és a mérséklet szava hang­zott el a csatornán túlról. Layd­ George kije­lentette, hogy Anglia, amikor a békeszerződé­sek végrehajtásával kapcsolatban türelemre int, ezt azért teszi, ráért úgy szeretné, hogy a drágán megvásárolt béke valóságos béke le­gyen és mert a háború megtanította a béke ér­tékelésére. Ez a beszéd záró akkordja annak az el­lentétnek, amelyik a felsősziléziai kérdésben Anglia és Franciaország között támadt, egy­ben megmagyarázza azt is, hogy Anglia miért foglalt el Franciaországgal szemben mérsékel­tebb és a német érdekekkel jobban számoló ál­láspontot. Franciaország tudvalevőleg haloga­tó politikát űzött ebben a Németország szem­pontjából olyan fontos ügyben és követelte, hogy nagy csapatszállításokkal megerősítsék a Felsősziléziában levő entente-őrségeket. Ang­lia ezzel szemben ellenezte az új csapatok ki­küldését és azt kívánta, hogy a legfelső tanács mielőbb összeüljön és véglegesen döntsön a vi­tás terület sorsa fölött Úgy látszik, a két el­lentétes álláspont között sikerült megtalálni a középutat. A legfelső tanács augusztus nyolca­dikán összeül, Németországot pedig felszólí­tották arra, hogy ha ennek a szüksége fölme­rül, minden eszközzel könnyítse meg az en­tente-csapatoknak a területén való keresztül­szállítását. Franciaországban alighanem elégedetle­nek lesznek ezzel a döntéssel. A jó diplomata Lloyd-George ezért hangoztatta olyan nagyon, hogy Franciaországnak a háborúban hozott nagy áldozatok után joga van ahoz, hogy kü­lönös érdekeinek a figyelembevételét követel­je. Franciaország közvetlen szomszédja Né­metországnak, ez pedig kényelmetlen szom­szédság, mert a franciák úgy érzik, elsősorban nekik kell félniök attól, ha Németországban a reváns­ vágy elhatalmasodik s a levert nagy birodalom­­iára elég erős lesz ahoz, hogy meg­torló vágyának a kielégítését kereshesse. Ez a félelem magyarázza meg azt, hogy Párisban miért ragaszkodnak olyan szigorúan a Német­ország gúzsbakötésére szánt versaillesi szerző­dés legkegyetlenebb intézkedéseinek a végre­hajtásához is. A mi hitünk szerint azonban ez rossz po­litika még Franciaország szempontjából is. Egy nagy birodalom ereit nem lehet időtlen időkre lekötni, akármennyire elgyengítik is Németországot, elkerülhetetlenül eljön az a nap, amikor újra elég erős lesz ahoz, hogy ha­talmi szóval is nyomatékot adjon a maga po­litikájának. .Angliának és Lloyd­ Georgenak föltétlen igazuk van abban, hogy nem ez a politika biztosítja a tartós békét, hanem az, ha a szörnyűséges küzdelem befejezése után igyekeznek figyelembe venni a legyőzöttek leg­primitívebb életérdekeit, ha annak az útját egyengetik, hogy újra a lehetőségig tűrhető viszony támadjon Európa egymás mellett élő és egymásra utalt népei között. A trianoni béke csak most lépett életbe, még csak ezután lesz alkalmunk meggyőződni arról, hogy velünk szemben hogyan és milyen szellemben alkalmazzák majd a szerződés gyil­kosan kegyetlen szakaszait. A bennünket kör­nyező gyűlölködő államok hajlamosak arra, hogy velünk szemben is a háborús ártó­ akarat szellemében hajtsák végre a békeszerződés in­tézkedéseit. Ez azonban nem igazi béke, ha­nem újabb katasztrófák magva lenne Közép-Európában. Ezért nemcsak magyar érdek, ha­nem európai érdek, hogy a félelem és a szen­vedély politikája helyett a józan ész politikája mondja ki az utolsó szót velünk szemben s a kevésbbé érdekelt nyugati államok a türelem szellemét igyekezzenek belevinni a trianoni­­béke végrehajtásába. Az ellenzék újabb támadásokra készül. A politikai világot változatlanul a hű elnök­válság és Beniczky Ödön ügye foglalkoztatja. Be­niczky kedden fel­szólal a nemzetgyű­l­en és beje­lenti mentelmi jogának újabb megsértését , egyben," felolvassa azt a levelet, amelyet a lakásán járt láto­gatók intéztek hozzá. Valószínűleg már a keddi ülé­sen felszólal Rakovszky István is, aki ma kijelen­tett­e, hogy bár támogatja továbbra is a kormányt, olyan dolgokat, amelyek az állampolgárok élet- és jogbiztonságát veszélyeztetik, nem fog fedezni és azoknak megtorlását fogja követelni. Minden ere­jével oda fog hatni, hogy katonai egyéneknek pol­gárok felett való bíráskodását megszüntessék, mert a jogrend nem tűri meg, hogy kivételes fórumokat tartsanak fenn, ha pedig nincs jogrend, azt a leg­sürgősebben helyre kell állítani. Kijelentette még, hogy a kersztény nemzeti egyesülés pártjából nem lép ki, mert erre se­mmi oka sincs. A nemztgyűlés elnöki székének betöltése min­den, valószínűség szerint e még a szünet előtt esőintézést nyer, mert a pártok ragaszkodnak e­éhez. Ma ismét előtérbe került Qaúl Gaszton neve, aki a házelnökség kérdésében tanácskozást folytatott nagyatádi Szabó Istvánnal és Kovács J. Istvánnal. A kormány körében szívesen látnák­­De­ncz Béla elnökké választásá­t is. A kormányzópártok körében szó volt az egy­séges pártról szállongó hírekről is, megállapították azonban, hogy konkrét tárgyalások ebben az irány­ban nem folynak, annál k­evésbbé, mivel az utóbbi események következtében beállott feszültség nem alkalmas az egységes párt létrehozására. Az egy­séges párt szükségét azonban érzik annál is inkább, mert a kormánypártokban mutatkozó mély ellen­tétekkel szemben az ellenzék teljesen egységes, sőt elterjedt hírek szerint az­ ellenzéki frakciók elhatá­rozták, hogy a szőnyegen levő kérdésekben igen éles és kíméletlen harcot indítanak a kormány ellen. A szövetségközi katonai ellenőrző bizottságok munkája. Pénteken kezdik meg működésüket. — A trianoni szerződés hogyan írja elő Magyar­­­ország katonai leszerelését és milyen lesz a jövendőbeli magyar hadsereg? A szövetségközi katonai ellenőrző bizottságok pénteken kezdik meg hivatalos működésüket Ma­gyarországon. A bizottságok tagjai közül már na­gyon sokan megérkeztek Budapestre, a többiek is megjönnek ennek a hétnek az elején. Az entente ka­tonai bizottságának­ tudvalevőleg az lesz a kötelessé­gük, hogy a trianoni béke katonai rendelkezéseinek végrehajtását szigorúan ellenőrizzék. Ez szomo­rúan aktuál­issá teszi azt a kérdést, hogy a trianoni szerződésben milyen intézkedések vannak a kato­nai leszerelést és az új magyar hadsereget illetőleg? Az erre vonatkozó rendelkezések a következők: Magyarország kötelezte magát arra, hogy a szerződés életké­pesét követő három hónapon belül hadseregét a szerződésben megszabott arányban le­szereli. Az általános hadkötelezettséget meg kell szün­tetni, a magyar hadsereget a jövőben csakis önkéntes belépés, toborzás révén lehet kiegészíteni. A magyar hadsereg katonai erőinek összege nem haladhatja meg a harmincötezer főt, beleszámítva ebbe a tiszteket és a pótkereteket is. A tisztek arányszáma nem lehet na­gyobb, mint az összlétszám egy huszadrésze, az al­tiszteké pedig, mint az összlétszám egy tizenötöd ré­sze. A hadsereg kizárólag csak a Magyarország terü­letén való rendtartásra és határrendőri szolgálatra használható fö. Minden más csapat­vezetésre, vagy háború előkészítésre való szervezkedés tilos. Nem sza­bad olyan rendeleteket és intézkedéseket sem tenni, amelyiknek az lehetne a célja, hogy előkészítse a moz­gósítást, vagy háború esetére előkészítse az állatok és szállító eszközök igénybevételét. Csendőrök, pénzügy­őrök, erdőőrök, községi és városi rendőrök vagy egyéb hasonló közegek száma nem haladhatja túl azoknak a számát, akik a mai Magyarország területén talál­hatók az 1913. évben hasonló szolgálatot teljesített közegek közül. Az új magyar hadsereg nem ismeri a tartalé­kos tisztek intézményét, minden tisztnek hivatásos tisztnek kell lennie. A szerződés az intézkedések egész sorozatával igyekszik meggátolni azt, hogy az új ma­gyar hadseregnek a megengedett számnál nagyobb kiképzett tisztje lehessen, így kimondja, hogy az új hadseregben megmaradó tiszteknek kötelezniük kell magukat, hogy legalább negyven éves korukig szol­gálnak, az új tiszteknek pedig legalább húsz egymást követő évben kell szolgálatot teljesíteniök. A szolgá­latból a szolgálati idő lejárta előtt kilépő tisztek szá­ma egy esztendőben nem lehet több, mint a tisztek összlétszámának huszad része, ha bármi okból a ki­lépettek száma nagyobb lenne, a keretekben előállott hiányt nem szabad kinevezésekkel pótolni. Azok a mai katonatisztek, akik a szolgálatból kilépnek, semmi­féle katonai továbbképzésben részt nem vehetnek. A szerződés a hadsereghez mért arányban is szigorúan korlátozza az ország fegyver- és lőszer­készletét, fegyvert és lőszert csak egy állami tulaj­donban álló gyárban szabad előállítani. Korlátozza a szerződés a vadászfegyverek magyarországi gyártá­sát is, mert kimondja, hogy csak olyan golyós pus­kákat szabad előállítanunk, amelyeknek a kalibere nem egyezik meg egyetlen egy országban használt­ Emberek az erdőn. Irta: Pásztor József. A budai hegyek között, a főváros határában egy nagy erdőt parcelláztak. A gazdája eladósodott, a bank kezébe került. A bank gondolt egyet, mér­nökökkel felmérette, papirosan szét­daraboltatta az erdőt. Künn pedig egyenes utakat vágtak a sűrü fák közé. A fiatal tölgyek sirtak, fájdalmasan nyögtek a durva fejszecsapások alatt, az őzek megriadtak s menekültek a kék fátylakba takarózó pilisi hegyek közé, a fácánok ostoba rikácsolással, lomha szárny­veréssel, nehézkesen repültek a közeli sűrűkbe. Nagy hirdetések, méteres betűk harsonázták a városban. „Olcsó telkek a hegyek között. Telkek élő tölgyfákkal." És a városi odúkban megsanyargatott emberek még alighogy lehámlott a hó, felkerekedtek, bejárták a kopár erdőt, a frissen vágott utakon. A hóvirág már nyitott. Az ibolya levele üde zöld volt, amint megmosdott a hegyoldalról lassan alászivárgó hóvízben. A fáradt szívű, megszürkült lelkű városi emberek egyszerre regényesek lettek. Álmodoztak. Rég hallatt hangok muzsikáltak a fülükben: tölgyek halk zúgása, kicsi, szelid vizek csurranása. Lepkék cicáztak el a képzeletük előtt, aranylepkék, amilye­neket rég láttak, van ahol falun, még gyermekkoruk­ban. Sokan eleven őzet is láttak­. Egy-egy megriadt, félénk kis állatot, amint valami soha meg nem ért­hető, tiszta, kérdő tekintettel egy pillanatra rábá­mult az erdőben egy kicsit ügyetlenül tipegő városi emberekre. A nap hunyorgatott. A hó játékosan táncolt a napban. 11 él rákezdte, hol abbahagyta. A kis,­városi emberkék egy kicsit meghatottan, mosolyogva mentek a bankba. Vették a telkeket, kifizették az eladósodott ár helyett az adósságot a banknak. Még jó kis zsiros haszonnal is megtetemezték. Dehát lett mindenkinek erdeje. Egy kis darab sziklás, agyagos földje, tele fakadó erdei virággal. Tavaszra újra hozsannázott az erdő. Virágmesék áradtak ki a földből s bemosolyogták a kis tisztáso­kat. A fáradt városi emberkék vasárnap, mikor föl­sóhajtva kiszabadultak a pókhálós falak közül, megenyhültek, büszkélkedtek s befelé tüzelt a sza­vuk a "lelkükbe, amint mondogatták: — Lám, ez a mienk. Erdő . . . erdőnk is van . . . Ibolyát szedhetünk a magunk telkén. És egy kicsit sajnálkozva nézték a hegyek alatt, messze a porba, füstbe álomszerűen belevesző város tornyait. Szép is lett volna minden. A fa kisarjadt az utakon, az erdő már nem érezte a sebet, amit a gyil­kos fejszék ütöttek rajta. Kilomboztak a tölgyek. Az idő mámoros volt. Maga a boldogság, ami pa­zarul szakadt most a földre. És micsoda hangok. Az első kakuk megszólalt valahol, valamelyik telek­tulajdonos telkén, valamelyik büszke tölgyfán. Nyulak futottak át a fák között. Lerohantak a hegy­oldalról a mezőre. Néha egy-egy bronzszínű fácán­család riadt fel az útról, a szend sütkérezésből. Az irtásokban, a sürü galagonya-bokrok között elkez­dett énekelni a fülemüle. A városi emberkék is daloltak. Az erdő szélén kocsma volt, ahol rossz, savanyú bort mértek. On­nét hordták fel a hegyoldalon, nagy lihegéssel fel­kapaszkodva a bizonytalan színű lőrét. És egyszer csak körülnéztek. A mámorból már elég volt. Néhány fát kivágtak, tisztogatták, irtogatták a tüskés bokrokat, utakat csináltak a telkeken. Dolgozni kezdtek és veszekedtek. Közben meg-megálltak. A reménység dobját kezdték vere­getni. Hogy mennyit fog érni majd egyszer a telek, majd akkor, ha valami bolondos villamos vasút er­refelé veszi az útját, ha a város idáig kinyújtja szá­raz csontkarját. És most egyszerre észrevették azt is, hogy már lopnak az erdőben. Az erdővel most már senki sem törődött. Amíg a nagyúré volt, gondos, szigorú kerülő járt benne. A bank azonban ült a pénzes zsákjain­, a község.

Next