Pesti Hírlap, 1921. augusztus (43. évfolyam, 169-192. szám)

1921-08-06 / 173. szám

1921. augusztus 6., szombat.­­ PESTI HÍRLAP A miniszterelnök válasza Beniczky nyilatkozatára. Gróf Bethlen István miniszterelnök ma vála­sszol Beniczky Ödönnek egy reggeli lapban tegnap megjelent nyilatkozatára. A volt belügyminiszter e közleményben utóbbi nemzetgyűlési szereplését ma­gyarázza, s kijelenti, hogy felszólalásaira kizárólag a jogrend védelme, nem pedig politikai számítás késztette. A miniszterelnök az alábbiakat mondja: — Beniczky mentegetőzésével szinte felesleges foglalkoznom, az ügy sem téveszthet meg senkit. Azt senki sem fogja Beniczkynek elhinni, hogy 1919 őszén, az ő belügyminisztersége idején történt cse­lekményekért, melyeket három hónapon át ő maga megtorlatlanul hagyott, a felelősség a jelenlegi kor­mányt terheli. Senki sem fogja neki elhinni, hogy, miután közel két évig hallgatott a dologról, csak most vált sürgőssé a büntetés szorgalmazása. Senki sem fogja neki elhinni azt sem, hogy a törvénynek máskép érvényt szerezni nem lehet, csak ha e régi dolgokat szenzációs, kiszínezett formában tálalja fel. Ila a kommunizmus bukása utáni izgatott kor­szak visszásságait az immár megnyugvó közhangu­lat felkavarására használja ki, ha nap-nap mellett botrányba fullasztja a nemzetgyűlés tárgyalásait és rossz hírbe keveri ezzel az országot az egész nem­zet súlyos sérelmére. A Clark-féle megállapodásokra hivatkozik Beniczky mentségül, hogy miért nem hagyta ott állását a büntetőeljárás sikertelensége el­lenére sem, hogy miért maradt még három hónapig miniszter, hogy végül is miért mondott le teljesen más oknál fogva. Ha Beniczky most, amikor nem miniszter, oly súlyosaknak látja a felhozott esete­ket, akkor konstatálnom kell, hogy a köz­­ép oly súlyosak voltak már akkor is, amikor mint minisz­ter ő viselte értük a felelősséget. Ezt a felelősséget Beniczky igen tágan értelmezi, ha bármiféle meg­állapodások kedvéért csak egy napig is állásában maradt akkor, amikor meggyőződött arról, hogy a törvénynek nem képes érvényt szerezni. Ilyen elné­zést önmagával szemben miniszter nem gyakorol­hat. A jelenlegi kormány a saját felelősségét igy értelmezi, csak természetes, hogy elődeire is ugyan­ezt a mértéket alkalmazza. Hogy ez így van, azt ép a gróf Apponyi Albert által a belügyminiszternek tudomására hozott izsáki eset is bizonyítja. Azt ál­lítja Beniczky, hogy módomban állott volna már interpellációja előtt is intézkednem. Megállapítom, hogy ez meg is történt. A vizsgálat a beérkezett je­lentés nyomán azonnal megindult. Be is fejeztetett s az intézkedések már folyamatban voltak, mikor a képviselő úr interpellált. Izsákon azóta is negyven csendőr tartózkodik, a rend semmi kifogásolni valót sem hagy hátra. Nem a kormányon múlik, ha az Izsákról eltávozott egyének oda még nem tértek vissza. Végül nem hagyhatom szó nélkül Beniczky Ödön azt az állítását sem, hogy az Orgoványra és Izsákra vonatkozó adatait felszólításomra már azért sem adhatta nekem át folyó év áprilisában, mert ezek akkor neki még nem állottak rendelkezésére. Beniczky Ödön áprilisban nekem konkrét adatokról beszélt. Ha a most átadott iratok akkor még nem voltak birtokában, akkor áprilisban említett, ada­tait, melyeket már akkor kértem tőle, a képviselő úr még most sem bocsátotta a kormány rendelkezésére. Ki hiszi el ezek után a képviselő úrnak, hogy tény­leg a jogrend védelme a célja, hogy áldozatokon akar sürgősen segíteni, hogy az igazságot akarjai szolgálni. Az álarc, amit a képviselő úr felvett, na­gyon is átlátszó, a képviselő úr a jogrend védelmé­nek ürügye alatt a jelenlegi rendszert politikailag akarja aláaknázni. A szándék nyilvánvaló, ezt párt­különbség nélkül -­felismerték. Keniczky Ödön nemzetgyűlési képviselő, a miniszterelnök­ nyilatkozatára a következőket vála­szolja:­­ — Hivatalos akták sora bizonyítja, hogy én mint belügyminiszter a bűncselekményeket kinyo­­moztam­, jy tetteseket letartóztattam, a polgári és a ka­tonai igazásgügyi hatóságok­nak átadtam. Mit hagy­tam tehát megtorlatlanul? A megtorlás nem a bel­ügyminiszter dolga. Én nem állítottam, hogy a jelen kormányt a régi eseményekért felelősség terheli. A büntetések szorgalmazása azonban most vált aktuá­lissá, mert kiderült, hogy az elmúlt idők tettesei ma is folytatják üzelmeiket. Mikor én rájöttem arra, hogy a törvénynek nem lehet érvényt szerezni, már rég nem voltam belügyminiszter. — Egyébként látom, hogy a miniszterelnök a miniszter felelősségét igen szigorúan értelmezi, — de csakis velem szemben. Nagyon kérem, szívesked­jék a felelősséget az egész kormányra kiterjeszteni, nemcsak annak belügyminiszterére, hanem szíves­kedjék kiterjeszteni bizonyos gróf Bethlen István tárcanélküli miniszterre is, aki a Friedrich-kormány­nak épen olyan felelősséggel tartozó tagja volt, mint s­zerény jómagam . . . Massaryk és Hainisch találkozása. Bécs, aug. 5. (A Pesti Hirlap tudósítójának­­távirata.) Massaryknak és Hainischnak találkozásán dr Benes cseh külügyminiszter és Schober kancellár­­i* jelen lesz, ugy, hogy ezzel egyidejűleg a két kül­ügyminiszter találkozása is megtörténik.­ ­ Belgium része a német­­ jóvátételből. Brüsszel, aug. 5. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Hosszabb vita után megállapították, hogy Belgium a Németország által fizetendő első milliárd "jóvátételi összegből hatszáz millió arany márkát fog .ytatni. s - Kis notesz. írja: Bónyi Adorján. Jóvátétel. Bizottságokat állítanak föl, kitűnő szakértő­ket ültetnek vonatra, finánczseniket, nagijmultu ka­tonákat, kipróbált nemzetgazdászokat, hogy ezek a győztes sziklaszilárd végzésével állapítsák meg, vajon a kezét-lábát vesztett legyőzöttből hol lehet még egy kis aranyat, egy kis búzát, egy kis hadi­zsákmányt kicsikarni. Igazuk van, tehetik, győztek. Jóvátétel? Furcsa szó. Kár, hogy ők, akik véghezviszik, nem értik. Kár, hogy nem értik, mit is kell ezen a vilá­gon jóvétenni. Hogy nem erről a kevés aranyról, kevés búzáról, elkapkodott zsákmányról van szó. Hanem arról a töméntelen drága embervérről, amely ömlött és áradt és szakadt négy esztendőn keresztül a világ négy táján. Az elhullajtott lábakról, a meg­őszült fejekről, a megvakult szemekről, a csonkává lelt kezekről, a szétrongyolt tüdőkről van szó, öz­vegyeknek, árváknak irgalmatlan éjszakákon elhul­lajtott tenger könnyéről van szó. Hadifogságban ülő és bénuló és őrülő emberek százezer sóhajáról van szó. Ami mind elmúlt, elpatakzott végtelen áradat­ban és ma már ki tudja megmondani, miért? Ehhez üljön össze a világnak egy nagy bi­zottsága és ezt próbálja meg jóvátenni. Ezt, amiben győztes és legyőzött egyformán adta vérét, könnyét, szenvedését. Elszámolni a világ véréről, az anyák könnyeiről, az örök éjbe borult szemekről. És ezt próbálja meg visszaadni győztesnek, legyőzöttnek. Ez volna, bizony csak ez volna jóvátétel. Az erdélyi városok harca. Bukarest, augusztus. (A Pesti Hírlap tudósí­tójától.) Nap-nap után újabb elismerés jut ki a régi magyar uralomnak, amelyet annak idején csak a vakok és gonoszok nevezhettek barbárnak. Még ezelőtt egy évvel is milyen öröm volt Er­délyben, hogy az anyaországhoz kerültek. Oly őszin­te volt ez az öröm, hogy Avarescu és pártja átlag könnyűszerrel győzött a választásokon. A lakosság saját vezéreit, Maniut, Vajdát hagyta cserben, mert azt remélte, hogy az uj kormány az erdélyiek jogos kívánságait föntartás nélkül teljesíteni fogja, mert ez kötelessége , mert az uj kormány által kürtölt demokrácia parancsolja ezt. A csalódás azonban nem késett sokáig. A kor­mány ígéreteinek beváltását azzal kezdte, hogy el­rendezte az erdélyi kormányzótanács föloszlatását. Hogy az erdélyi önkormányzatot képviselő eme in­tézmény föloszlatása mily óriási kiábrándulást idé­zett elő, nehéz leírni. Nem használt semmi, a taná­csot föloszlatták. De tovább ment a kormány. Alig volt pár hónapig uralmon, már újabb csapást mért Erdélyre, amennyiben a vármegyék autonómiáját felfüggesztette s ezek közigazgatása szempontjából a királyságbeli állapotokat léptette életbe, amelyeknek jellegzetessége a bürokratikus centralizmus. Mindez nem volt elég, a kormány tovább akart menni azon az úton, amelyen eddig haladt s amelynek csak egy célja volt: az erdélyi viszonyo­kat a királyságbeli viszonyok színvonalára sülyesz­teni, minden autonómiát megszüntetni. Az utóbbi időben a román parlament által tár­gyalt közigazgatási és pénzügyi reformok intézke­dései most már a városok autonómiáját fenyegetik. Ha már a városok is elvesztik önállóságukat, akkor Erdély csakugyan meghódított terü­let lesz, amely­lyel a győző kénye-kedve szerint fog elbánni. Az erdélyi közvélemény most méltán aggódik azon, hogy az ú­i törvények Erdélybe is behozzák majd a bürokratikus centralizmust, amelynek gyü­mölcse föltétlenül a városok és falvak autonómiájá­nak elvesztéséhez fog vezetni. Különösen az új köz­igazgatási reform és pénzügyi reform kelt aggodal­mat, amely a városok és falvak egész közigazgatá­sát és pénzvitelét a központi kormány hatalma alá helyezi. Erdélyben azzal érvelnek a törvény intenciói ellen, hogy az erdélyi városok fejlődése és fölvirág­zása csakis a törvényhatósági autonómiának kö­szönhető. A városok fejlődése — mondják az erdé­lyiek — a városi vezetők saját kezdeményezéséből indult ki, mert autonomikus jogaiknál fogva a vá­rosok saját maguk intézkedhettek s csak ők ma­guk tudhatták, hogy mi üdvös és mi nem. Az állam ugyan ellenőrzést gyakorolt, de csak abban az eset­ben élt vétó­jogával, ha a városok intézkedései ve­szedelmet jelentettek. A városok jólétének alapja az adókivetési jog­ban állott, mely adókat a város saját céljaira hasz­nálta föl s Íme, az új adóreform megfosztja a váro­sokat ettől a jogtól. Aki az erdélyi viszonyokat ismeri, tudja, hogy mily óriási előrehaladást tettek a városok az utóbbi évtizedekben. Példa rá Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, stb. Ha ezek a városok mindent az államtól vártak volna, amint Romániá­ban szokás, bizony mit sem fejlődtek volna. A két említett törvény intézkedéseivel szemben az erdélyi városok, autonómiájuk megóvása céljá­ból, erélyes ellenállásra készülnek, mert, mint mondják, csak a városok önállósága segítheti elő az ipar, kereskedelem, építkezés és modernizáció fölvirágzását. A városok polgármesterei Temesvárott gyű­lést tartanak, amelyen a városok autonómiájának föntartása tárgyában fognak határozni s remélik, hogy az erdélyi képviselők és szenátorok ezt a mozgalmat minden erejükből támogatni formák, an­nál is inkább, mert az erdélyi román nemzeti párt tagjai által a parlamentben is kifejezésre juttatott nézetek a polgármesterek nézetével azonosak. A városok autonómiája tárgyában dr Schnell grassói polgármester a Kronstadter Zeitungban vezércikket tett közzé, melyben a többek között eze­ket mondja: „A városok autonómiája az ország kultúrájá­nak és civilizációjának forrása. És ime, parlamen­tünk súlyos csapást mért eme autonómiára, ami, ha idejekorán nem hozzák helyre, városaink sülyedé­sét fogja maga után vonni. Az új pénzügyi reform­ról van szó, amely a városoknak megtiltja, hogy 1922 április 1-től adókat vessenek ki. Ettől a nap­tól fogva a városok kiadásaik fedezésére az állam­tól kell hogy segítséget kérjenek. Az állami kiuta­lás nagyságát nem a város által bemondott szükség alapján, hanem a maga belátása szerint a miniszter­tanács határozza meg. Ezzel a városok szabad fej­lődése megszűnik s a jövőben minden az állam kö­nyörületességétől függ. A községek eddig egyéni ön­tudattal rendelkező közösségek voltak s igy született meg a városok versengése a közös cél érdekében való kezdeményezés terén. A jövőben nem igy lesz. Az önzetlen vezetők nagyratörő terveikkel, ame­lyek keresztülvihetők nem lesznek többé, el fognak tűnni, a városok pedig nem lesznek többé a kul­túra és civilizáció központjai, hanem a főváros egy­szerű fiókjai, amelyeknek akkor és olyan mértékben jut majd az alamizsna, amint az a kormány urainak érdekében fog állani". Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Egyet azonban mégis meg kell jegyeznem. Az erdélyi vá­rosok lkosságának túlnyomó része, a sok kiutasí­tás ellenére, még mindig nem román , mert így a városok autonómiája könnyen alapja lehet a nem román elemek további kulturális fejlődésének, az autonómia, amely oly sok szépet produkált, meg­szüntetendő volt Ez is egyike azoknak az ülések­nek, amelyeket a trianoni „békében" letéteménye­zett kisebbségi jogok ellen szántak.­ ­ Magyarországtól nem lehet jóvátételt követelni. Interpelláció a magyar jóvátétel ügyében az angol felsőházban. Pár­is, aug. 5. Az­ angol felsőházban Newton lord interpellációt terjesztett elő és azt kérdezte a kormánytól, igaz-e, hogy jóvátételi bizottságot küld­tek Magyarországra? Gyakorlatilag lehetetlen, mon­dotta, hogy jóvátétel követelessék olyan kis államok­tól, mint Magyar­ország, amely kétségbeesett erő­feszítéseket tesz, hogy egyáltalán valahogy fentart­hassa magát. Nem emberséges dolog, a jóvátételi bi­zottság költségeit viseltetni a szerencsétlen, tönkre­tett országgal, de egyúttal céltalan dolog is. A szóló reméli, hogy az cuigol kormány mérsékeltebb lesz a többi szövetségesnél s a bizottságok botrányosan nagy létszámát legalább csökkenteni fogja. Sydenham lord rámutat arra, milyen rokon­érzést érdemel a szerencsétlen, megtört és feldara­bolt Magyarország, amely lakosságának nagy részét elveszítette alacsonyabb kultúrájú fajok uralma alá. Paolo viscount a hadügyiminiszter nevében azt válaszolja, hogy a trianoni békeszerződés életbelé­pése alkalmából a szö­vetséges tábornokoknak azt a misszióját, amelyet 1919-ben neveztek ki, szövet­ségesközi bizottság fogja felváltani. A bizottság 30 olasz, 13 francia, 11 angol és 2 japán tisztből, va­amint a hozzájuk tartozó legénységből fog állani. A bizottság feladata a békeszerződés katonai rendel­kezései végrehajtásának ellenőrzése lesz. Minden felesleges költekezést kerülni fognak. Hova költözik II. Károly? Bécs, aug. 5. (A­ Pesti Hirlap tudósitójának­ távirata.) A Natione címü firenzei lapnak azt a hí­rét, amely szerint IV.­Károly en^mélyt kapott volna az olasz kormánytól 'arra^frogy Via Reggioban le­telepedhessek, itt nem­i'^rüsitik meg. A „harfenst­eini kastélyban sem tudnak semmit a király közeli távo­zásáról. A jelentés szerint azért esett volna Via Reggiora IV. Károly választása, mert a város köze­lében van Don Carlos trónkövetelőnek Mária Lujza által épített villája és az a kastély is, amelyben Zita királyné született. Maga a város a Pizza­ genuai vasútvonal mentén, a Liguri-tenger mentén fekszik, nagy erdőségekkel és kellemes tengeri fürdővel. A bolgár hadsereg feloszlatását követelik. Szófia, aug. 5. A szövetségesközi katonai bizott­ság azt kívánta, hogy a bolgár hadsereget két hó­napon belül teljesen oszlassák fel és önkéntes hadse­reggé alakítsák át. A jelenlegi hadsereg, noha köte­lező véderőszolgálat elve alapján jött létre, nem ha­ladja meg a neuilly-i békeszerződés által megszabott kereteket. Ha Bulgária október elsejéig egész hadse­regét feloszlatja, mint a szövetségesközi bizottság kí­vánja, akkor teljesen hadsereg nélkül marad, mert az önkéntes hadsereg toborzására tett eddigi kísér­letek eredménytelenek maradtak. A szövetségesközi bizottságnak ebben a kérdésben tett újabb "lépése igen kínosan érintette a bulgár sajtót és közvéle­ményt, amely abban reménykedett, hogy a feloszla­tás legalább fokozatosan történik, nehogy az ország adott pillanatban teljesen hadsereg nélkül maradjon.

Next