Pesti Hírlap, 1921. augusztus (43. évfolyam, 169-192. szám)
1921-08-06 / 173. szám
1921. augusztus 6., szombat. PESTI HÍRLAP A miniszterelnök válasza Beniczky nyilatkozatára. Gróf Bethlen István miniszterelnök ma válasszol Beniczky Ödönnek egy reggeli lapban tegnap megjelent nyilatkozatára. A volt belügyminiszter e közleményben utóbbi nemzetgyűlési szereplését magyarázza, s kijelenti, hogy felszólalásaira kizárólag a jogrend védelme, nem pedig politikai számítás késztette. A miniszterelnök az alábbiakat mondja: — Beniczky mentegetőzésével szinte felesleges foglalkoznom, az ügy sem téveszthet meg senkit. Azt senki sem fogja Beniczkynek elhinni, hogy 1919 őszén, az ő belügyminisztersége idején történt cselekményekért, melyeket három hónapon át ő maga megtorlatlanul hagyott, a felelősség a jelenlegi kormányt terheli. Senki sem fogja neki elhinni, hogy, miután közel két évig hallgatott a dologról, csak most vált sürgőssé a büntetés szorgalmazása. Senki sem fogja neki elhinni azt sem, hogy a törvénynek máskép érvényt szerezni nem lehet, csak ha e régi dolgokat szenzációs, kiszínezett formában tálalja fel. Ila a kommunizmus bukása utáni izgatott korszak visszásságait az immár megnyugvó közhangulat felkavarására használja ki, ha nap-nap mellett botrányba fullasztja a nemzetgyűlés tárgyalásait és rossz hírbe keveri ezzel az országot az egész nemzet súlyos sérelmére. A Clark-féle megállapodásokra hivatkozik Beniczky mentségül, hogy miért nem hagyta ott állását a büntetőeljárás sikertelensége ellenére sem, hogy miért maradt még három hónapig miniszter, hogy végül is miért mondott le teljesen más oknál fogva. Ha Beniczky most, amikor nem miniszter, oly súlyosaknak látja a felhozott eseteket, akkor konstatálnom kell, hogy a közép oly súlyosak voltak már akkor is, amikor mint miniszter ő viselte értük a felelősséget. Ezt a felelősséget Beniczky igen tágan értelmezi, ha bármiféle megállapodások kedvéért csak egy napig is állásában maradt akkor, amikor meggyőződött arról, hogy a törvénynek nem képes érvényt szerezni. Ilyen elnézést önmagával szemben miniszter nem gyakorolhat. A jelenlegi kormány a saját felelősségét igy értelmezi, csak természetes, hogy elődeire is ugyanezt a mértéket alkalmazza. Hogy ez így van, azt ép a gróf Apponyi Albert által a belügyminiszternek tudomására hozott izsáki eset is bizonyítja. Azt állítja Beniczky, hogy módomban állott volna már interpellációja előtt is intézkednem. Megállapítom, hogy ez meg is történt. A vizsgálat a beérkezett jelentés nyomán azonnal megindult. Be is fejeztetett s az intézkedések már folyamatban voltak, mikor a képviselő úr interpellált. Izsákon azóta is negyven csendőr tartózkodik, a rend semmi kifogásolni valót sem hagy hátra. Nem a kormányon múlik, ha az Izsákról eltávozott egyének oda még nem tértek vissza. Végül nem hagyhatom szó nélkül Beniczky Ödön azt az állítását sem, hogy az Orgoványra és Izsákra vonatkozó adatait felszólításomra már azért sem adhatta nekem át folyó év áprilisában, mert ezek akkor neki még nem állottak rendelkezésére. Beniczky Ödön áprilisban nekem konkrét adatokról beszélt. Ha a most átadott iratok akkor még nem voltak birtokában, akkor áprilisban említett, adatait, melyeket már akkor kértem tőle, a képviselő úr még most sem bocsátotta a kormány rendelkezésére. Ki hiszi el ezek után a képviselő úrnak, hogy tényleg a jogrend védelme a célja, hogy áldozatokon akar sürgősen segíteni, hogy az igazságot akarjai szolgálni. Az álarc, amit a képviselő úr felvett, nagyon is átlátszó, a képviselő úr a jogrend védelmének ürügye alatt a jelenlegi rendszert politikailag akarja aláaknázni. A szándék nyilvánvaló, ezt pártkülönbség nélkül -felismerték. Keniczky Ödön nemzetgyűlési képviselő, a miniszterelnök nyilatkozatára a következőket válaszolja: — Hivatalos akták sora bizonyítja, hogy én mint belügyminiszter a bűncselekményeket kinyomoztam, jy tetteseket letartóztattam, a polgári és a katonai igazásgügyi hatóságoknak átadtam. Mit hagytam tehát megtorlatlanul? A megtorlás nem a belügyminiszter dolga. Én nem állítottam, hogy a jelen kormányt a régi eseményekért felelősség terheli. A büntetések szorgalmazása azonban most vált aktuálissá, mert kiderült, hogy az elmúlt idők tettesei ma is folytatják üzelmeiket. Mikor én rájöttem arra, hogy a törvénynek nem lehet érvényt szerezni, már rég nem voltam belügyminiszter. — Egyébként látom, hogy a miniszterelnök a miniszter felelősségét igen szigorúan értelmezi, — de csakis velem szemben. Nagyon kérem, szíveskedjék a felelősséget az egész kormányra kiterjeszteni, nemcsak annak belügyminiszterére, hanem szíveskedjék kiterjeszteni bizonyos gróf Bethlen István tárcanélküli miniszterre is, aki a Friedrich-kormánynak épen olyan felelősséggel tartozó tagja volt, mint szerény jómagam . . . Massaryk és Hainisch találkozása. Bécs, aug. 5. (A Pesti Hirlap tudósítójánaktávirata.) Massaryknak és Hainischnak találkozásán dr Benes cseh külügyminiszter és Schober kancellári* jelen lesz, ugy, hogy ezzel egyidejűleg a két külügyminiszter találkozása is megtörténik. Belgium része a német jóvátételből. Brüsszel, aug. 5. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Hosszabb vita után megállapították, hogy Belgium a Németország által fizetendő első milliárd "jóvátételi összegből hatszáz millió arany márkát fog .ytatni. s - Kis notesz. írja: Bónyi Adorján. Jóvátétel. Bizottságokat állítanak föl, kitűnő szakértőket ültetnek vonatra, finánczseniket, nagijmultu katonákat, kipróbált nemzetgazdászokat, hogy ezek a győztes sziklaszilárd végzésével állapítsák meg, vajon a kezét-lábát vesztett legyőzöttből hol lehet még egy kis aranyat, egy kis búzát, egy kis hadizsákmányt kicsikarni. Igazuk van, tehetik, győztek. Jóvátétel? Furcsa szó. Kár, hogy ők, akik véghezviszik, nem értik. Kár, hogy nem értik, mit is kell ezen a világon jóvétenni. Hogy nem erről a kevés aranyról, kevés búzáról, elkapkodott zsákmányról van szó. Hanem arról a töméntelen drága embervérről, amely ömlött és áradt és szakadt négy esztendőn keresztül a világ négy táján. Az elhullajtott lábakról, a megőszült fejekről, a megvakult szemekről, a csonkává lelt kezekről, a szétrongyolt tüdőkről van szó, özvegyeknek, árváknak irgalmatlan éjszakákon elhullajtott tenger könnyéről van szó. Hadifogságban ülő és bénuló és őrülő emberek százezer sóhajáról van szó. Ami mind elmúlt, elpatakzott végtelen áradatban és ma már ki tudja megmondani, miért? Ehhez üljön össze a világnak egy nagy bizottsága és ezt próbálja meg jóvátenni. Ezt, amiben győztes és legyőzött egyformán adta vérét, könnyét, szenvedését. Elszámolni a világ véréről, az anyák könnyeiről, az örök éjbe borult szemekről. És ezt próbálja meg visszaadni győztesnek, legyőzöttnek. Ez volna, bizony csak ez volna jóvátétel. Az erdélyi városok harca. Bukarest, augusztus. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Nap-nap után újabb elismerés jut ki a régi magyar uralomnak, amelyet annak idején csak a vakok és gonoszok nevezhettek barbárnak. Még ezelőtt egy évvel is milyen öröm volt Erdélyben, hogy az anyaországhoz kerültek. Oly őszinte volt ez az öröm, hogy Avarescu és pártja átlag könnyűszerrel győzött a választásokon. A lakosság saját vezéreit, Maniut, Vajdát hagyta cserben, mert azt remélte, hogy az uj kormány az erdélyiek jogos kívánságait föntartás nélkül teljesíteni fogja, mert ez kötelessége , mert az uj kormány által kürtölt demokrácia parancsolja ezt. A csalódás azonban nem késett sokáig. A kormány ígéreteinek beváltását azzal kezdte, hogy elrendezte az erdélyi kormányzótanács föloszlatását. Hogy az erdélyi önkormányzatot képviselő eme intézmény föloszlatása mily óriási kiábrándulást idézett elő, nehéz leírni. Nem használt semmi, a tanácsot föloszlatták. De tovább ment a kormány. Alig volt pár hónapig uralmon, már újabb csapást mért Erdélyre, amennyiben a vármegyék autonómiáját felfüggesztette s ezek közigazgatása szempontjából a királyságbeli állapotokat léptette életbe, amelyeknek jellegzetessége a bürokratikus centralizmus. Mindez nem volt elég, a kormány tovább akart menni azon az úton, amelyen eddig haladt s amelynek csak egy célja volt: az erdélyi viszonyokat a királyságbeli viszonyok színvonalára sülyeszteni, minden autonómiát megszüntetni. Az utóbbi időben a román parlament által tárgyalt közigazgatási és pénzügyi reformok intézkedései most már a városok autonómiáját fenyegetik. Ha már a városok is elvesztik önállóságukat, akkor Erdély csakugyan meghódított terület lesz, amelylyel a győző kénye-kedve szerint fog elbánni. Az erdélyi közvélemény most méltán aggódik azon, hogy az úi törvények Erdélybe is behozzák majd a bürokratikus centralizmust, amelynek gyümölcse föltétlenül a városok és falvak autonómiájának elvesztéséhez fog vezetni. Különösen az új közigazgatási reform és pénzügyi reform kelt aggodalmat, amely a városok és falvak egész közigazgatását és pénzvitelét a központi kormány hatalma alá helyezi. Erdélyben azzal érvelnek a törvény intenciói ellen, hogy az erdélyi városok fejlődése és fölvirágzása csakis a törvényhatósági autonómiának köszönhető. A városok fejlődése — mondják az erdélyiek — a városi vezetők saját kezdeményezéséből indult ki, mert autonomikus jogaiknál fogva a városok saját maguk intézkedhettek s csak ők maguk tudhatták, hogy mi üdvös és mi nem. Az állam ugyan ellenőrzést gyakorolt, de csak abban az esetben élt vétójogával, ha a városok intézkedései veszedelmet jelentettek. A városok jólétének alapja az adókivetési jogban állott, mely adókat a város saját céljaira használta föl s Íme, az új adóreform megfosztja a városokat ettől a jogtól. Aki az erdélyi viszonyokat ismeri, tudja, hogy mily óriási előrehaladást tettek a városok az utóbbi évtizedekben. Példa rá Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, stb. Ha ezek a városok mindent az államtól vártak volna, amint Romániában szokás, bizony mit sem fejlődtek volna. A két említett törvény intézkedéseivel szemben az erdélyi városok, autonómiájuk megóvása céljából, erélyes ellenállásra készülnek, mert, mint mondják, csak a városok önállósága segítheti elő az ipar, kereskedelem, építkezés és modernizáció fölvirágzását. A városok polgármesterei Temesvárott gyűlést tartanak, amelyen a városok autonómiájának föntartása tárgyában fognak határozni s remélik, hogy az erdélyi képviselők és szenátorok ezt a mozgalmat minden erejükből támogatni formák, annál is inkább, mert az erdélyi román nemzeti párt tagjai által a parlamentben is kifejezésre juttatott nézetek a polgármesterek nézetével azonosak. A városok autonómiája tárgyában dr Schnell grassói polgármester a Kronstadter Zeitungban vezércikket tett közzé, melyben a többek között ezeket mondja: „A városok autonómiája az ország kultúrájának és civilizációjának forrása. És ime, parlamentünk súlyos csapást mért eme autonómiára, ami, ha idejekorán nem hozzák helyre, városaink sülyedését fogja maga után vonni. Az új pénzügyi reformról van szó, amely a városoknak megtiltja, hogy 1922 április 1-től adókat vessenek ki. Ettől a naptól fogva a városok kiadásaik fedezésére az államtól kell hogy segítséget kérjenek. Az állami kiutalás nagyságát nem a város által bemondott szükség alapján, hanem a maga belátása szerint a minisztertanács határozza meg. Ezzel a városok szabad fejlődése megszűnik s a jövőben minden az állam könyörületességétől függ. A községek eddig egyéni öntudattal rendelkező közösségek voltak s igy született meg a városok versengése a közös cél érdekében való kezdeményezés terén. A jövőben nem igy lesz. Az önzetlen vezetők nagyratörő terveikkel, amelyek keresztülvihetők nem lesznek többé, el fognak tűnni, a városok pedig nem lesznek többé a kultúra és civilizáció központjai, hanem a főváros egyszerű fiókjai, amelyeknek akkor és olyan mértékben jut majd az alamizsna, amint az a kormány urainak érdekében fog állani". Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Egyet azonban mégis meg kell jegyeznem. Az erdélyi városok lkosságának túlnyomó része, a sok kiutasítás ellenére, még mindig nem román , mert így a városok autonómiája könnyen alapja lehet a nem román elemek további kulturális fejlődésének, az autonómia, amely oly sok szépet produkált, megszüntetendő volt Ez is egyike azoknak az üléseknek, amelyeket a trianoni „békében" letéteményezett kisebbségi jogok ellen szántak. Magyarországtól nem lehet jóvátételt követelni. Interpelláció a magyar jóvátétel ügyében az angol felsőházban. Páris, aug. 5. Az angol felsőházban Newton lord interpellációt terjesztett elő és azt kérdezte a kormánytól, igaz-e, hogy jóvátételi bizottságot küldtek Magyarországra? Gyakorlatilag lehetetlen, mondotta, hogy jóvátétel követelessék olyan kis államoktól, mint Magyarország, amely kétségbeesett erőfeszítéseket tesz, hogy egyáltalán valahogy fentarthassa magát. Nem emberséges dolog, a jóvátételi bizottság költségeit viseltetni a szerencsétlen, tönkretett országgal, de egyúttal céltalan dolog is. A szóló reméli, hogy az cuigol kormány mérsékeltebb lesz a többi szövetségesnél s a bizottságok botrányosan nagy létszámát legalább csökkenteni fogja. Sydenham lord rámutat arra, milyen rokonérzést érdemel a szerencsétlen, megtört és feldarabolt Magyarország, amely lakosságának nagy részét elveszítette alacsonyabb kultúrájú fajok uralma alá. Paolo viscount a hadügyiminiszter nevében azt válaszolja, hogy a trianoni békeszerződés életbelépése alkalmából a szövetséges tábornokoknak azt a misszióját, amelyet 1919-ben neveztek ki, szövetségesközi bizottság fogja felváltani. A bizottság 30 olasz, 13 francia, 11 angol és 2 japán tisztből, vaamint a hozzájuk tartozó legénységből fog állani. A bizottság feladata a békeszerződés katonai rendelkezései végrehajtásának ellenőrzése lesz. Minden felesleges költekezést kerülni fognak. Hova költözik II. Károly? Bécs, aug. 5. (A Pesti Hirlap tudósitójának távirata.) A Natione címü firenzei lapnak azt a hírét, amely szerint IV.Károly en^mélyt kapott volna az olasz kormánytól 'arra^frogy Via Reggioban letelepedhessek, itt nemi'^rüsitik meg. A „harfensteini kastélyban sem tudnak semmit a király közeli távozásáról. A jelentés szerint azért esett volna Via Reggiora IV. Károly választása, mert a város közelében van Don Carlos trónkövetelőnek Mária Lujza által épített villája és az a kastély is, amelyben Zita királyné született. Maga a város a Pizza genuai vasútvonal mentén, a Liguri-tenger mentén fekszik, nagy erdőségekkel és kellemes tengeri fürdővel. A bolgár hadsereg feloszlatását követelik. Szófia, aug. 5. A szövetségesközi katonai bizottság azt kívánta, hogy a bolgár hadsereget két hónapon belül teljesen oszlassák fel és önkéntes hadsereggé alakítsák át. A jelenlegi hadsereg, noha kötelező véderőszolgálat elve alapján jött létre, nem haladja meg a neuilly-i békeszerződés által megszabott kereteket. Ha Bulgária október elsejéig egész hadseregét feloszlatja, mint a szövetségesközi bizottság kívánja, akkor teljesen hadsereg nélkül marad, mert az önkéntes hadsereg toborzására tett eddigi kísérletek eredménytelenek maradtak. A szövetségesközi bizottságnak ebben a kérdésben tett újabb "lépése igen kínosan érintette a bulgár sajtót és közvéleményt, amely abban reménykedett, hogy a feloszlatás legalább fokozatosan történik, nehogy az ország adott pillanatban teljesen hadsereg nélkül maradjon.