Pesti Hírlap, 1921. október (43. évfolyam, 218-243. szám)
1921-10-01 / 218. szám
1921. oktere 1., szombat. PESTI HÍRLAP Riport a rókáról, a farkasról, a nyakkendő magasugrórekordjáról és az útleveles kéregetőről. Ezek között a kis riportok között nincsen egyéb kapcsolat, csupán az a véletlen, hogy egymás alá kerültek a jegyzőkönyvemben, hová mindent fölhok, amiről nem akarok elfeledkezni. Mindegyikre egyképen áll azonban annak a pesti szójárásnak az igazsága, mely szerint „ez is csak Pesten történhetik!" És valóban, Pest a színhelye e törpe történeteknek. A róka és a farkas. Az itt szereplő róka igazi róka, épen csak nem az erdőben él a rókalyukban, hanem egy csinosan berendezett budoárban. A róka ma divatban van Pesten, a fashionable hölgyek mostanság japán31-ebecskék helyett kölyökrókákat vezetnek az utcán, persze láncon. Egy ilyen rókával találkozott tegnap a Rákócziútton egy hatalmas farkaskutya. S mert a vér nem válik vizzé, megérezte az ősi ellenfelet s villámgyorsan a rókára ugrott. A rókát meglepte a váratlan támadás, a lánc is feszélyezte kissé, de azért nem hagyta magát és bekapta a farkaskutya lábszárát A róka tulajdonosnője kétségbeesetten, tehetetlenül nézte, hogy marcangolja kedvelt rókáját a hatalmas farkaskutya. Mindkét ellenfél több sebből vérzett immár, mig végre a szomszéd bérkocsistandról megérkezett a kocsimosó s egy vödör vízzel szétválasztotta őket. A hölgy könnyezve ült kocsiba, hogy állatorvoshoz hajtasson a drága jószág sebeit bekötöztetni, a farkaskutya meg morogva tűrte, hogy örvébe kapcsolja a láncot a gazdája, majd sántikálva indult vele a nagykörút irányában. A csődület eloszlott, a Rákóczi-úti ütközet véget ért. A rókának bekötözték a sebeit és megvigasztalódva vitte haza az előkelő divathölgy. A harctéren nem maradt más senki, csak egy káromkodó vidéki úr, akinek a zűrzavarban elemeiték a pénztárcáját. A nyakkendő ugrórekordja. A nyakkendő ugróművészetét egy Vilmos császár-úti divatárusbolt kirakata előtt volt alkalmam megcsodálni. Mielőtt a korona Zürichben egy centime alá zuhant, százötven korona volt a nyakkendő ára. A zürichi jelentés hatása alatt merész lendülettel száznyolcvan koronára ugrott föl, majd másnap kétszáz koronára. Eztkövetőleg emelkedett a zürichi jegyzés, a nyakkendő azonban ezt nem vette tudomásul, maradt az ára tovább is kétszáz korona. Tanulság ebből, hogy a zürichi jegyzés árjelző hatása csupán fölfelé érvényesül. Az útleveles kéregető. Ma a reggeli órákban látogatót jelentettek. Csinos, megnyerő külsejű ismeretlen hölgy volt az illető, aki Olaszországba szóló szabályszerű útlevelet mutatott fel előttem. Elmondotta, hogy kivándorol, az irományai már rendben vannak, épen csak az útiköltség hiányzik, amit ismerőseinek és ismerősei ismerőseinek a körében akar összegyűjteni. Hozzám egy közös ismerősünk addresszálta. Érdeklődtem, vajon rövidesen reméli-e összegyűjthetni a szükséges összeget. — Oh kérem, ez most már hamarosan meglesz — felelte. — A nehezebb részén már túl vagyok. Négy hétig tartott, míg útlevelet tudtam szerezni. A szükséges pénzt pedig egy hét alatt föltétlenül öszszehozom. Tízezer koronára van szükségem mindössze. Úgy látszik, sokkal könnyebb ma tízezer koronát szerezni, mint egy útlevelet. Lengyel István, Francia Iország jegyzéke Romániához. KOZOZM^C szept 29. (A Pesti Hírlap tudósitójámil tavirata.) Bukaresti lapok jelentése szerint •Trmciaország állítólag erélyes hangú jegyzéket küldött Romániának és Lengyelországnak, amelyben felszólítja őket, hogy Szovjetoroszországgal szemben energikusabb rendszabályokat alkalmazzanak. A jegyzékben Franciaország követeli Romániától, hogy külpolitikája teljesen a francia érdekek szerint igazodjék. Ami Románia helyzetét illeti Szovjetoroszországgal szemben, azt a következőkben lehet összefoglalni: Az orosz-lengyel háború idején Szovjetoroszország Besszarábiáról való lemondása árán békét kért Romániától. A külföldi befolyás következtében a román külügyminisztérium halogató politikát folytatott, jóllehet neki fontos érdeke volt, hogy Szovjetoroszországgal békés megegyezés jöjjön létre, már azért is, mivel a román államkincs is Oroszországban van és azonkívül egyéb fontos gazdasági érdekek is fűzik Oroszországhoz. Románia két év előtt meg is nevezte delegátusait, de Take Ionescu külügyminiszter állítólag életbevágó külpolitikai szempontok miatt halogató taktikát folytatott úgy, hogy Oroszország most is ellenségként áll a Dnyeszter vize mellett Romániával szemben. Az oroszokkal való megegyezés egyébként nemcsak Franciaországnak nincs kedvére, hanem Lengyelországnak sem, abból az érthető okból, mert megegyezés esetében Oroszország fölszabadul Románia felől. A helyzet tehát meglehetősen bonyolult és kérdés, vajon nem volna-e jobb, ha Franciaország a kiéhezett vörös birodalmat a maga sorsára hagyta? A bolsevizmus amúgy is össze fog omlani. M kopzon. — Halló, halló! Végre magát is lehet látni valahol! Száz esztendeje, hogy nem találkoztunk! — Kezét csókolom, méltóságos asszonyom! Engedje meg, hogy ráduplázzak: ezer éve nem volt szerencsém . . . — Ne komédiázzunk! Komoly időket élünk. Inkább mondja el, hol mindenütt járt a nyáron. Úgy hallottam: Davosban és a Riviérán. — Tévedés, méltóságos asszonyom: Budakeszin. Ide ön Norderney strandján hódított, ugye bár? — Nem, kedves barátom. Zamárdiban. De biztosíthatom, a Balaton partján épp úgy éreztem magam, mintha Wight szigetén vagy Brightonban lettem volna „seaside-wroman". — Micsoda, kérem? — Seaside-woman. Tengerparti asszony. Vagy, ha jobban tetszik: nimfa. — Oh, méltóságos asszonyom bizonyára . . . — Kérem, csak semmi bók! Mi Zamárdiban épp olyan jól tudtuk, mint a norderneyiek, hogy az idei szezonban új típusa született a strand-dámának, aki megjelenésre, stílusra, divatra egészen más, mint a régi volt. Barnább a bőre, acélosabb az izma... — És szellősebb a fürdőkosztüme . . . — Nos, igen! Van valami kifogása ellene? — Oh, a legkevésbbé sem . . . — Látja, nekem van. A csúnya alak és aki... hogy is mondjam csak? . . . nincs jó formában, ám gombolkozzék be állig és rejtse el bokáit is a kíváncsi szera elöl, de egy egészséges, csinos, tip-top nimfának semmi oka sincs félnie a még oly merész divattól sem. Annál is inkább, mert kérdezzen meg akárkit: az elegáns (kérem, húzza alá ezt a szót) strandokon az idei szezonban végelgyengülésben kimúlt a fürt, ez a nyeglevén szokás, melynek kellemetlenségénél csak az ostobasága volt terhesebb. Az idén Norderneyben és Zamárdiban egyaránt tudta az úrileány és az úriasszony, hogy egy kellemes fürdéshez nem okvetlenül szükséges a férfi mindenkori jelenléte. És amint megvoltunk anélkül, hogy napjában négyszer öltözködtünk volna, egészen jól eltelt a nyár anélkül, hogy napjában négyszer váltottunk volna gavallért. — Szóval, méltóságos asszonyom . . . — Nem, nem lettünk férfigyűlölők és nem is leszünk. Ezt a kérdést épp úgy nem lehet a végletekig vinni, mint a szabad királyválasztás elvét . . . — Méltóságos asszony politizálni óhajt? — Isten őrizz! Csak gyűjtöm a sikerült szállóigéket . . . Visszatérve pedig a tárgyra, ismétlem: nem tartok azokkal, akik mostanában folgyót-békát kiáltanak a férfinépre, hangoztatván, hogy az erősebb nem eldurvult és gyöngédtelen lett a gyöngébb nemhez. Ezek a nagyképűek elfelejtik, hogy a nő sem ugyanaz, aik volt hét évvel ezelőtt s amióta fölvette az első ultramodern szoknyát és elrejtette az első ultramodern táncot, nincs mit szemére vetnie a legudvariatlanabb férfinak sem. A mai nő ne felejtse el, hogy míg egyfelől nem mindig érdemli meg azt a tiszteletet, amelyben részesül, másfelől mindig olyan tiszteletben részesül, amilyet megérdemel. — Asszonyom, ön nagyon szigorú . . . —• Csak igazságos. A fürdőkosztüm lehet kivágva oldalt a harmadik bordáig; a vendéglőben szabad cigarettázni; a kis szalonban föl lehet ülni az asztal tetejére; a jóbarátainknak megengedhetjük, hogy a keresztnevünkön szólítson, — azonban . . . emlékszik még rá, hogy énekli az udvarhölgy a Madarászban? „Csak contenance . . ." Igen, ez a contenance az, ami minden körülmények és divatokközött fölébe emeli az úrihölgyet az átlagnak. De merre megy maga? — Hát nem a Dunapartra? — Ugyan, hova gondol? Hiszen az már kiment a divatból és a társaság kezd visszaszokni a Váciutcába. — Bocsánat. Erről én Budakeszin nem vehettem tudomást. Hanem azért kíváncsi volnék . . . — Az okára? Az előbb említettem. „Csak contenance . . ." Amit a Dunaparton oly sokszor hiába keresünk, azt megtaláljuk a Váci utcában. És amit a Dunaparton látunk, azt bizonyára sohasem fogjuk látni ezen a konzervatív, szolidabb korzón. — Például? — Hogy a példa pikáns legyen, mondjuk azt, hogy például a minap egy elvirult aggszáz szoknyája alól finom brüsszeli csipkét láttam kivillanni... — Olyan hosszú volt a . . . — Dehogy! Olyan rövid volt a szoknya. És elvégre a szoknyának is megvannak a maga határai. De beszéljen már valamit magáról is: mit fog csinálni a télen? — Dolgozni szeretnék valamit. És ön, asszonyom? — Nemkülönben. — Kár lenne azokért a szép kezekért. — Honnan tudja, hogy a kezemmel fogok dolgozni? — ? — A lábammal fogok dolgozni, kedves barátom. Ez most a legbiztosabb befektetés. Táncszalont nyitok. Nem hallotta? Egy bárónő nyit táncszalont a Belvárosban. Nos, én követem a jó példát. Addig, amíg a konjunktúra tart. Majd küldök a megnyitóra meghívót. Egyelőre azonban fölmegyek ide a masamódomhoz. Örevpár, —dv. BBaBBBBBBBBBBBBBBaBSBBaBBBsaBSaHBBfaEl bj ! MINDEN ELŐFIZETŐ 1 1 INGYEN KAPJA | KARÁCSONYRA Az I PESTI HÍRLAP , | 1922 ÉVI NAGY NAPTÁRÁT! 1 0 — 3 E013EBH0E00000000000000000300000000013 — (Pauline.) Hétfőn temetik a lezüllött Bécsben, mely már régen nem az ő imádott „gemütlich" Wienje volt. És nem is most halt meg Sándor Móric leánya, épp ugy, mint világszép barátnője, Eugenie. a szivük, mely oly boldogan dobogott a második császárság rövid nyarában, rég kihűlt és ki tudná megmondani, ki volt számkivetettebb: a parvenü Montijo,leány a ködös Albionban, vagy Metternich Kelemen Lothár herceg unokája a mai Bécs falai között. És koporsóját látva, vajon hány embernek jut ma eszébe az éhes osztrák fővárosban, hogy ez az elpihent matróna prototípusa volt egykoron a vidám, az elmés, az életbe szerelmes Wienerin-nek, aki Solferino után Parisba kerülve, több hasznára volt a Tuilleriákban Ferenc Józsefnek, mint férje, a nagykövet és az egész Bauplatz minden tudományával. Közmondásosan csúnya arca mögött a szikrázó szellem és a forró kedély vonzó világa tündökölt, mely elhomályosította a párisi esprit grande dame-jait. Szalonja a művészet és irodalom korifeusainak találkozóhelye volt s ő maga mindig rajongó szeretettel fogadott vendége a császári palotának. A császárné imádta és szinte magnetikus vonzalommal ölelte magához. Metternich Paula volt a compiègnei és fontainableaui udvari ünnepségek lelke s ő adott életet az egyhangú spiréeknek, melyeken a krinolin terpeszkedett. Ha ő a zongora mellé állt s az akkori chansonette-királynőt, Madame Therese-t kezdte utánozni, kacagás, jókedv fűtötte át a rideg termeket. Telivér bécsi komikum élt benne, de míg szójátékait, vicceit a fiaker-strandokon is jól ismerték, az Udvari ünnepségeken senki sem tudott olyan méltósággal reprezentálni, mint ő. Divathölgy volt, tíz éven át riválisa Eugéniának, de már a mai, kurtaszoknyás midinettek emlegetni sem hallják, hogy a hatvanas évek végén ő szakított elsőnek a sleppel, ezzel a rémmel, a császárné akarata ellenére. Hétfőn temetik a lezüllött Bécsben; koporsója egy rég letűnt, szebb és jobb korszak után siet, mint elkésett vándor, aki maga is csodálkozhatott rajta, hogy maradt el ily messzire a többitől . . . — (A Közélelmezési Tanács) gróf Hadik J-1109 elnöklete alatt működő albizottsága, mely a búza- és rozsterjaés" valamint a liszt- és a malomügyekk£L 1 15 befüggő kérdéseket tárgyalja, pénteken folytatta tanácskozásait. Első ülése hétfőn volt, amikor a lisztkivitelt illetőleg a végleges döntést elhalasztották, mert a búza- és rozstermésről nem állott pontos adat a rendelkezésükre, s ezt a statisztikai hivataltól kérték be. A mostani vita több, mint hat óra hosszat tartott, s az elnökön kívül a többi között jelen voltak: a főváros részéről Folkusházy Lajos polgármester és Vajna Ede tanácsnok, azután Térffy államtitkár, a kenyérgyár igazgatója, a Malomegyesület, a Gyosz és a Hangya kiküldöttei, a Statisztikai Hivatal elnöke, a szakminisztériumok képviselői stb. Mindenekelőtt az újabb liszttípusok megállapításáéval foglalkoztak, s a malmok részéről bemutatott a Viktória-malomból szállított mintákat elfogadhatóknak tartják. A lisztkivitelt illetőleg, a statisztikai adatok tanulmányozása után, fentartották múltkori megállapodásukat, hogy t. i.: engedélyezni kell a még hátralevő ötezer vagyon kivitelét. Végül a főváros képviselői ismertették a minisztertanácshoz beadott felterjesztésüket, mely az ellátatlanok kategóriáira és a kedvezményes liszt beszerzési árára vonatkozik. (Osztrák istállótulajdonosok sztrájkja.) Bécsből jelenti a Pesti Hírlap tudósítója: Huszonkilenc istálló-tulajdonos, akik száznyolcvan versenylóval rendelkeznek, értesítette a verseny egylet elnökségét, hogy az október 4-ikére és 6-ikára szóló nevezéseiket visszavonják és lovaikat nem futtatják, mert az egylet elnöksége figyelmen kívül hagyta kívánságaikat. Ez a huszonkilenc istállótulajdonos most külön egyesületet akar alapítani. (A régi fizetést) kapják október elsején a köztisztviselők, mint azt már múlt héten megírtuk. A felemelt rendkívüli segély, a felemelt családi pótlék, valamint az egyszeri beszerzési segély csak október 10 15 között kerül leghamarább kifizetésre. A vonatkozó „utalvány rendeleteket" a jövő hét folyamán adják ki. (A hercegprímás első kinevezése egyházmegyéje megszállott területén.) Dr Csernoch János bíboros hercegprímás a pozsonyi társas káptalanban megüresedett két stallumra Blahó Pál egbeli plébánost és Végh Ferenc pápai kamarást, a pozsonyi tanítóképző igazgatóját, nevezte ki. A hercegprímásnak, mint esztergomi érseknek ez az első kanonoki kinevezése egyházmegyéje megszállás alatt lévő terület .