Pesti Hírlap, 1921. október (43. évfolyam, 218-243. szám)

1921-10-01 / 218. szám

1921. oktere 1., szombat. PESTI HÍRLAP­ ­ Riport a rókáról, a farkasról, a nyakkendő magas­ugrórekordjáról és az útleveles kéregetőről. Ezek között a kis riportok között nincsen egyéb kapcsolat, csupán az a véletlen, h­ogy egymás alá kerültek a jegyzőkönyvemben, hová mindent föl­h­ok­, amiről nem akarok elfeledkezni. Mindegyikre egyképen áll azonban annak a pesti szójárásnak az igazsága, mely szerint „ez is csak Pesten történhe­tik!" És valóban, Pest a színhelye e törpe történetek­nek. A róka és a farkas. Az itt szereplő róka igazi róka, épen csak nem az erdőben él a rókalyukban, hanem egy csinosan berendezett budoárban. A róka ma divatban van Pesten, a fashionable hölgyek mostanság japán­­31-ebecskék helyett kölyökrókákat vezetnek az utcán, persze láncon. Egy ilyen rókával találkozott tegnap a Rákóczi­útton egy hatalmas farkaskutya. S mert a vér nem válik vizzé, megérezte az ősi ellenfelet s villámgyor­san a rókára ugrott. A rókát meglepte a váratlan támadás, a lánc is feszélyezte kissé, de azért nem hagyta magát és bekapta a farkaskutya lábszárát A róka tulajdonosnője kétségbeesetten, tehetet­lenül nézte, hogy marcangolja kedvelt rókáját a ha­talmas farkaskutya. Mindkét ellenfél több sebből vérzett immár, mig végre a szomszéd bérkocsi­standról megérkezett a kocsimosó s egy vödör víz­zel szétválasztotta őket. A hölgy könnyezve ült ko­csiba, hogy állatorvoshoz hajtasson a drága jószág sebeit bekötöztetni, a farkaskutya meg morogva tűrte, hogy örvébe kapcsolja a láncot a gazdája, majd sántikálva indult vele a nagykörút irányában. A csődület eloszlott, a Rákóczi-úti ütközet vé­get ért. A rókának bekötözték a sebeit és megvi­gasztalódva vitte haza az előkelő divathölgy. A harctéren nem maradt más senki, csak egy károm­kodó vidéki úr, akinek a zűrzavarban elemeiték a pénztárcáját. A nyakkendő ugrórekordja. A nyakkendő ugróművészetét egy Vilmos csá­szár-úti divatárusbolt kirakata előtt volt alkalmam megcsodálni. Mielőtt a korona Zürichben egy cen­time alá zuhant, százötven korona volt a nyakken­dő ára. A zürichi jelentés hatása alatt merész lendü­lettel száznyolcvan koronára ugrott föl, majd más­nap kétszáz koronára. Ezt­­követőleg emelkedett a zürichi jegyzés, a nyakkendő azonban ezt nem vette tudomásul, maradt az ára tovább is kétszáz koro­na. Tanulság ebből, hogy a zürichi jegyzés árjelző hatása csupán fölfelé érvényesül. Az útleveles kéregető. Ma a reggeli órákban látogatót jelentettek. Csinos, megnyerő külsejű ismeretlen hölgy volt az illető, aki Olaszországba szóló szabályszerű útleve­let mutatott fel előttem. Elmondotta, hogy kivándo­rol, az irományai már rendben vannak, épen csak az útiköltség hiányzik, amit ismerőseinek és ismerő­sei ismerőseinek a körében akar összegyűjteni. Hoz­zám egy k­özös ismerősünk addresszálta. Érdeklődtem, vajon rövidesen reméli-e össze­gyűjthetni a szükséges összeget. — Oh kérem, ez most már hamarosan meg­lesz — felelte. — A nehezebb részén már túl vagyok. Négy hétig tartott, míg útlevelet tudtam szerezni. A szükséges pénzt pedig egy hét alatt föltétlenül ösz­szehozom. Tízezer koronára van szükségem mind­össze. Úgy látszik, sokkal könnyebb ma tízezer ko­ronát szerezni, mint­ egy útlevelet. Lengyel István,­­ Fr­ancia Iország jegyzéke Romániához. KOZOZM^C szept 29. (A Pesti Hírlap tudósi­tójámil tavirata.) Bukaresti lapok jelentése szerint •Trmciaország állítólag erélyes hangú jegyzéket küldött Romániának és Lengyelországnak, amely­ben felszólítja őket, hogy Szovjetoroszországgal szemben energikusabb rendszabályokat alkalmazza­nak. A jegyzékben Franciaország követeli Romá­niától, hogy külpolitikája teljesen a francia érde­kek szerint igazodjék. Ami Románia helyzetét illeti Szovjetorosz­országgal szemben, azt a következőkben lehet összefoglalni: Az orosz-lengyel háború idején Szovjetoroszország Besszarábiáról való lemondása árán békét kért Romániától. A külföldi befolyás következtében a román külügyminisztérium halogató politikát folytatott, jóllehet neki fontos érdeke volt, hogy Szovjetoroszországgal békés megegyezés jöj­jön létre, már azért is, mivel a román államkincs is Oroszországban van és azonkívül egyéb fontos gaz­dasági érdekek is fűzik Oroszországhoz. Románia két év előtt meg is nevezte delegátusait, de Take Ionescu külügyminiszter állítólag életbevágó kül­politikai szempontok miatt halogató taktikát folyta­tott úgy, hogy Oroszország most is ellenségként áll a Dnyeszter vize mellett Romániával szemben. Az oroszokkal való megegyezés egyébként nemcsak Franciaországnak nincs kedvére, hanem Lengyelor­szágnak sem, abból az érthető okból, mert megegye­zés esetében Oroszország fölszabadul Románia fe­lől. A helyzet tehát meglehetősen bonyolult és kér­dés, vajon nem volna-e jobb, ha Franciaország a kiéhezett vörös birodalmat a maga sorsára hagy­ta­? A bolsevizmus amúgy is össze fog omlani. M kopzon. — Halló, halló! Végre magát is lehet látni va­lahol! Száz esztendeje, hogy nem találkoztunk! — Kezét csókolom, méltóságos asszonyom! Engedje meg, hogy ráduplázzak: ezer éve nem volt szerencsém . . . — Ne komédiázzunk! Komoly időket élünk. Inkább mondja el, hol mindenütt járt a nyáron. Úgy hallottam: Davosban és a Riviérán. — Tévedés, méltóságos asszonyom: Budake­szin. Ide ön Norderney strandján hódított, ugy­e bár? — Nem, kedves barátom. Zamárdiban. De biz­tosíthatom, a Balaton partján épp úgy éreztem ma­gam, mintha Wight szigetén vagy Brightonban let­tem volna „seaside-wroman". — Micsoda, kérem? — Seaside-woman. Tengerparti asszony. Vagy, ha jobban tetszik: nimfa. — Oh, méltóságos asszonyom bizonyára . . . — Kérem, csak semmi bók! Mi Zamárdiban épp olyan jól tudtuk, mint a norderneyiek, hogy az idei szezonban új típusa született a strand-dámának, aki megjelenésre, stílusra, divatra egészen más, mint a régi volt. Barnább a bőre, acélosabb az izma... — És szellősebb a fürdőkosztüme . . . — Nos, igen! Van valami kifogása ellene? — Oh, a legkevésbbé sem . . . — Látja, nekem van. A csúnya alak és aki... hogy is mondjam csak? . . . nincs jó formában, ám gombolkozzék be állig és rejtse el bokáit is a kíván­csi szera elöl, de egy egészséges, csinos, tip-top nim­fának semmi oka sincs félnie a még oly merész di­vattól sem. Annál is inkább, mert kérdezzen meg akárkit: az elegáns (k­érem, h­úzza alá ezt a szót) strandokon az idei szezonban végelgyengülésben ki­múlt a fürt, ez a nyegle­vén szokás, melynek kelle­metlenségénél csak az ostobasága volt terhesebb. Az idén Norderneyben és Zamárdiban egyaránt tudta az úrileány és az úriasszony, hogy egy kellemes fürdéshez nem okvetlenül szükséges a férfi minden­kori jelenléte. És amint megvoltunk anélkül, hogy napjában négyszer öltözködtünk volna, egészen jól eltelt a nyár anélkül, hogy napjában négyszer vál­tottunk volna gavallért. — Szóval, méltóságos asszonyom . . . — Nem, nem lettünk férfigyűlölők és nem is leszünk. Ezt a kérdést épp úgy nem lehet a véglete­kig vinni, mint a szabad királyválasztás elvét . . . — Méltóságos asszony politizálni óhajt? — Isten őrizz! Csak gyűjtöm a sikerült szálló­igéket . . . Visszatérve pedig a tárgyra, ismétlem: nem tartok azokkal, akik mostanában folgyót-békát kiáltanak a férfinépre, hangoztatván, hogy az erő­sebb nem eldurvult és gyöngédtelen lett a gyöngébb nemhez. Ezek a nagyképűek elfelejtik, hogy a nő sem ugyanaz, aik volt hét évvel ezelőtt s amióta föl­vette az első ultramodern szoknyát és elrejtette az első ultramodern táncot, nincs mit szemére vetnie a legudvariatlanabb férfinak sem. A mai nő ne felejtse el, hogy míg egyfelől nem mindig érdemli meg azt a tiszteletet, amelyben részesül, másfelől mindig olyan tiszteletben részesül, amilyet megérdemel. — Asszonyom, ön nagyon szigorú . . . —• Csak igazságos. A fürdőkosztüm lehet ki­vágva oldalt a harmadik bordáig; a vendéglőben szabad cigarettázni; a kis szalonban föl lehet ülni az asztal tetejére; a jóbarátainknak megengedhet­jük, hogy a keresztnevünkön szólítson, — azonban . . . emlékszik még rá, hogy énekli az udvarhölgy a Madarászban? „Csak contenance . . ." Igen, ez a contenance az, ami minden körülmények és divatok­­között fölébe emeli az úrihölgyet az átlagnak. De merre megy maga? — Hát nem a Dunapartra? — Ugyan, hova gondol? Hiszen az már kiment a divatból és a társaság kezd visszaszokni a Váci­utcába. — Bocsánat. Erről én Budakeszin nem vehet­tem tudomást. Hanem azért kíváncsi volnék . . . — Az okára? Az előbb említettem. „Csak con­tenance . . ." Amit a Dunaparton oly sokszor hiába keresünk, azt megtaláljuk a Váci­ utcában. És amit a Dunaparton látunk, azt bizonyára sohasem fogjuk látni ezen a konzervatív, szolidabb korzón. — Például? — Hogy a példa pikáns legyen, mondjuk azt, hogy például a minap egy elvirult aggszáz szoknyá­ja alól finom brüsszeli csipkét láttam kivillanni... — Olyan hosszú volt a . . . — Dehogy! Olyan rövid volt a szoknya. És el­végre a szoknyának is megvannak a maga határai. De beszéljen már valamit magáról is: mit fog csi­nálni a télen? — Dolgozni szeretnék valamit. És ön, asszo­nyom? — Nemkülönben.­­ — Kár lenne azokért a szép kezekért.­ — Honnan tudja, hogy a kezemmel fogok dol­gozni? — ? — A lábammal fogok dolgozni, kedves bará­tom. Ez most a legbiztosabb befektetés. Táncszalont nyitok. Nem hallotta? Egy bárónő nyit táncszalont a Belvárosban. Nos, én követem a jó példát. Addig, amíg a konjunktúra tart. Majd küldök a megnyitóra meghívót. Egyelőre azonban fölmegyek ide a masa­módomhoz. Örevpár, —dv. BBaBBBBBBBBBBBBBBaBSBBaBBBsaBSaHBBfaEl b­j ! MINDEN ELŐFIZETŐ 1 1 INGYEN KAPJA | KARÁCSONYRA A­z I PESTI HÍRLAP , | 1922 ÉVI NAGY NAPTÁRÁT! 1 0 — 3 E013EBH0E00000000000000000300000000013 — (Pauline.) Hétfőn temetik a lezüllött Bécsben, mely már régen nem az ő imádott „gemütlich" Wien­je volt. És nem is most halt meg Sándor Móric leá­nya, épp ugy, mint világszép barátnője, Eugenie. a szivük, mely oly boldogan dobogott a második csá­szárság rövid nyarában, rég kihűlt és ki tudná meg­mondani, ki volt számkivetettebb: a parvenü Monti­jo,leány a ködös Albionban, vagy Metternich Kele­men Lothár herceg unokája a mai Bécs falai kö­zött. És koporsóját látva, vajon hány embernek jut ma eszébe az éhes osztrák fővárosban, hogy ez az elpihent matróna prototípusa volt egykoron a vi­dám, az elmés, az életbe szerelmes Wienerin-nek, aki Solferino után Parisba kerülve, több hasznára volt a Tuilleriákban Ferenc Józsefnek, mint férje, a nagykövet és az egész Bau­platz minden tudomá­nyával. Közmondásosan csúnya arca mögött a szikrázó szellem és a forró kedély vonzó világa tün­dökölt, mely elhomályosította a párisi esprit grande dame-jait. Szalonja a művészet és irodalom korifeu­sainak találkozóhelye volt s ő maga mindig rajon­gó szeretettel fogadott vendége a császári palotának. A császárné imádta és szinte magnetikus vonzalom­mal ölelte magához. Metternich Paula volt a com­piègnei és fontainableaui udvari ünnepségek lelke s ő adott életet az egyhangú spiréeknek, melyeken a krinolin terpeszkedett. Ha ő a zongora mellé állt s az akkori chansonette-k­irálynőt, Madame There­se-t kezdte utánozni, kacagás, jókedv fűtötte át a rideg termeket. Telivér bécsi komikum élt benne, de míg szójátékait, vicceit a fiaker-strandokon is jól ismerték, az Udvari ünnepségeken senki sem tudott olyan méltósággal reprezentálni, mint ő. Divathölgy volt, tíz éven át riválisa Eugéniának, de már a mai, kurtaszoknyás midinettek emlegetni sem hallják, hogy a hatvanas évek végén ő szakított elsőnek a sleppel, ezzel a rémmel, a császárné akarata ellené­­­re. Hétfőn temetik a lezüllött Bécsben; koporsója egy rég letűnt, szebb és jobb korszak után siet, mint elkésett vándor, aki maga is csodálkozhatott rajta, hogy maradt el ily messzire a többitől . . . — (A Közélelmezési Tanács) gróf Hadik J­­-1109 elnöklete alatt működő albizottsága, mely a búza- és rozsterjaés" valamint a liszt- és a malom­ügyekk£L 1 15 befüggő kérdéseket tárgyalja, pénteken folytatta tanácskozásait. Első ülése hétfőn volt, ami­kor a lisztkivitelt illetőleg a végleges döntést elha­lasztották, mert a búza- és rozs­termésről nem állott pontos adat a rendelkezésükre, s ezt a statisztikai hivataltól kérték be. A mostani vita több, mint hat óra hosszat tartott, s az elnökön kívül a többi között jelen voltak: a főváros részéről Folkusházy Lajos polgármester és Vajna Ede tanácsnok, azután Térffy államtitkár, a kenyérgyár igazgatója, a Malomegye­sület, a Gyosz és a Hangya kiküldöttei, a Statisztikai Hivatal elnöke, a szakminisztériumok képviselői stb. Mindenekelőtt az újabb liszttípusok megállapításáé­val foglalkoztak, s a malmok részéről bemutatott a Viktória-malomból szállított mintákat elfogadhatók­nak tartják. A lisztkivitelt illetőleg, a statisztikai adatok tanulmányozása után, fentartották múltkori megállapodásukat, hogy t. i.: engedélyezni kell a még hátralevő ötezer vagyon kivitelét. Végül a fővá­ros képviselői ismertették a minisztertanácshoz be­adott felterjesztésüket, mely az ellátatlanok kate­góriáira és a kedvezményes liszt beszerzési árára vonatkozik.­­ (Osztrák istállótulajdonosok sztrájkja.) Bécs­ből jelenti a Pesti Hírlap tudósítója: Huszonkilenc is­tálló-tulajdonos, akik száznyolcvan versenylóval ren­delkeznek, értesítette a verseny­ egylet elnökségét, hogy az október 4-ikére és 6-ikára szóló nevezéseiket visszavonják és lovaikat nem futtatják, mert az egy­let elnöksége figyelmen kívül hagyta kívánságaikat. Ez a huszonkilenc istállótulajdonos most külön egye­sületet akar alapítani.­­ (A régi fizetést) kapják október elsején a köz­tisztviselők, mint azt már múlt héten megírtuk. A fel­emelt rendkívüli segély, a felemelt családi pótlék, va­lamint az egyszeri beszerzési segély csak október 10 15 között kerül leghamarább kifizetésre. A vonatko­zó „utalvány rendeleteket" a jövő hét folyamán ad­ják ki.­­ (A hercegprímás első kinevezése egyházme­gyéje megszállott területén.) Dr Csernoch Já­n­os bíboros hercegprímás a pozsonyi társas káptalanban megüre­sedett két stallumra Blahó Pál egbeli plébánost és Végh Ferenc pápai kamarást, a pozsonyi tanítóképző igazga­tóját, nevezte ki. A hercegprímásnak, mint esztergomi érseknek ez az els­ő kanonoki kinevezése egyházmegyéje megszállás alatt lévő terület .

Next