Pesti Hírlap, 1922. február (44. évfolyam, 26-48. szám)

1922-02-01 / 26. szám

feuiuai." 1., szer­da. iTLUil giltILAI* MAPI Hl­BEK. — (Hogy üzent hábort Románia Ma­ Gyarországnak?) A Revue Franc­e-ban Raymund Roccouly hiteles adatok alapján részle­tesen beszámol arról a román koronatanácsról, mely elhatározta, hogy Románia az antant mellé áll s hadat üzen Németországnak és Magyaror­szágnak. A király nyilatkozata és líratlani be­széde után Take Ionescu emelkedett szólásra, aki üdvözölte a királyt nyilatkozatáért: — Mindnyájan megértjük — szólt —, hogy az uralkodónak milyen szenvedéseken kellett át­mennie, míg idáig jutott. Biztosíthatjuk, hogy kö­telességének teljesítéséért a legnagyszerűbb jutal­m­at kapja. Pártom, mely boldog, hogy végre meg­valósul az, amit két éve követel, hajlandó meg­adni a királynak és a kormánynak a legteljesebb, föltétlen támogatást. Szerencsétlenség lenne elha­lasztani ezt az alkalmat. Marghiloman sajnálko­zását fejezte ki, hogy a kormány ilyen útra lépett. — A háború sorsa — szólt — ismeretlen. Biztos forrásból tudjuk, hogy Hindenburg új tá­madásra készül az oroszok ellen. Miért nem vár­juk meg e hadművelet eredményét, mielőtt be­avatkozunk? Nekünk szüntelenül nemzeti esz­ményről beszélnek. Ennek az eszménynek min­denekelőtt a valósággal kell számolnia. Az ország a maga egészében nem háborús -párti. Erdély ro­mánjai nem akarnak velünk egyesülni. Azt a fe­nyegető tényt kell figyelembe vennünk, hogy Oroszország Konstantinápolyban akarja megvetni lábát és be akarja keríteni, meg akarja folytani Romániát. Ha ilyen szerencsétlenség történhet, azt kívánom, azt óhajtom, hogy ne a mi orszá­gunk segítségével essék meg. Carp Péter szokott erélyével, nyerseségével beszélt. Nagy kora, galambősz haja tiszteletet ger­jesztett. — Amit Bratianu mondott — jelentette ki — csak másodsorban fontos. Nem azt kell keresnünk, hogy ki győz majd, hanem azt, mit parancsol a becsület, még akkor is, ha legyőznek bennünket. A német uralom csak előnyös lehet számunkra. . . . Ezután Románia megüzente a háborút.­­ (A külügyminiszter betegsége.) Gróf Bánffy Miklós külügyminiszter, aki tudvalevően influenzá­ban megbetegedett, már napok óta ágyban fekszik és kénytelen hivatásától távol maradni. Jóllehet, a ma megtartott orvosi konzílium megállapította, hogy komoly aggodalomra ok nincsen, a külügyminiszter egészségi állapota előreláthatóan csak nyolc-tíz nap múlva fog annyira javulni, hogy a szobát elhagy­hatja.­­ (A Kisfaludy-Társaság új tagjai.) Kedden dél­után a Kisfaludy-Társaság tagválasztó ülést tar­tott, melyen az elnöklő Berzeviczy Alberten kivítt huszonöt tag volt jelen. A költővel betölthető két helyre öt jelöltet ajánlottak, és pedig Lampérth Gé­zát, Hevesi Sándort, Lőrinczy Györgyöt, Surányi Miklóst és Bartóky Józsefet, az íróval betölthető két helyre pedig két jelölt volt: Némethy Géza és Petrovits Elek, a Szépművészeti Múzeum igazga­tója. A megejtett titkos választás eredménye: a köl­tővel betölthető két helyre beválasztották Surányi Miklóst (Haraszthy Gyula helyére) és Bartóky Jó­zsefet (Zemplény Árpád helyére.) Az íróval betölt­hető két helyre min­d­két jelöltet megválasztották, és pedig Némethy Gézát Bayer József helyére és Pet­rovics Eleket Riedl Frigyes helyére.­­ (A honvédség tisztikarának új díszruhája.) A napokban jelent meg a magyar királyi honvédség tisztjeinek egyenruházatát szabályozó rendelet, a­mely a régi ruhadarabot (Wallem­ock, attila) kise­lejtezi és a tisztikar új dísz- és társadalmi ruhájául a­ tábori barnaszínü zubbonyt rendszeresíti. Ez a tá­bori barna zubbony finom kamgarnból készül, mely­hez ünnepélyes alkalmakkor, bálokon, fogadásokkor szalonnadrág és sarkantyús lakkcipő járul. A kö­zönség, amely hozzá van szokva a tisztikarnak csil­ogó, cifra zsinórzatú régi egyenruhájához, csak las­san kint kezdi megszokni az új tábori barnaszínü­ltözéket, amely egyszerűségében is magyaros és megáns. Az idei szezon elite-báljain, valamint egyéb társadalmi eseményein a tisztikar már ebben az új ríszruhájában fog megjelenni.­­ (A háztulajdonosok a népjóléti miniszternél.) Lakáshivatal átszervezése kapcsán az erzsébetfal-Fal­ és újpesti háztulajdonosok Taszler Béla képvi­selő vezetésével küldöttségnek keresték fel dr Berno­lák Nándor minisztert, hogy tőle a Lakáshivatal át­szervezése alkalmával a háztulajdonosok érdekeinek szem előtt tartását kérjék. Dr Németh Béla társelnök és dr Teles Béla vezetésével a Budapesti Háztulajdo­nosok Szövetségének küldöttsége is megjelent a mi­niszter előtt, arra kérve őt, hogy bocsássa vissza a háztulajdonosok rendelkezésébe a megüresedő laká­sokat A Lakáshivatal megszüntetése után egy oly szervet alapítson, melyben a háztulajdonosok autonóm szervével a népjóléti minisztérium illetékes osztályá­nak kiküldöttei vegyenek részt. A miniszter erre ki­jelentette, hogy a Lakáshivatal megszüntetése után a háztulajdonosok közreműködésével akarja sza­nálni az ügyet. Egyben megbízta dr báró Petriche­vich-Horváth Emil "államtitkárt a konkrét tárgyalá­sok lefolytatásával (Kállay Tibor pénzügyminiszter) másnemű el­foglaltsága miatt e héten nem fogad­.­­ (Az Értéktőzsde.) Havas Miksa írt ilyen címen népszerű könyvet, amely bevezeti a laikust is a tőzsdei élet rejtelmeibe. Megmagyarázza világo­san a valuták harcát. A könyvecske a Géniusz ki­adásában­­jelent meg.­­ (Az egységes párt.) Dudás József bácsi sok mindent hallott már a politikai életről, bok­sok választást is megért. Egyszer még kortes is volt. Ezen az alapon aztán úgy gondolta, hogy neki is volna valamelyes köze az ország politiká­jához. Mikor aztán a kerület képviselője lement választói közé, Dudás József bácsi is od­ahuzako­dott a nagyságos úrhoz és kifejezte óhaját, hogy aszongya: U biz igen szeretné eccé meglátni, hogy hogyan csináják a követ urak az ország politikáját az országházában. A képviselő megnyugtatta az öreget: — Írja meg kend, mikor jön fel Pestre. Majd utána járok a dolognak, hogy kapjon belé­pési jegyet a parlamentbe. József bácsi hamarosan felhasználta­­a kép­viselő szívességét, megírta neki, hogy hát, mire az Andris gyereket úgyis meglátogatja az Ullei-úti kaszárnyában, hát egyúttal az országházát is meg­nézné, ha a követ úr kicsináná a belépési jegyet. A képviselő megküldte a jegyet, József bácsi fel­gőzölgött a vonattal Pestre. Dél felé járt azt idő, mikor az országház elé ért s a besiető nép után ő is bement az ülésterembe és helyet foglalt a kar­zaton. Alig ült azonban le, igen megdöbbent. Alul­ról ugyanis fura látvány tárult eléje. A teremben rettenetes lárma volt, a képviselők kiabáltak, a padokat verték, az elnök csengetett. József bácsi összerántotta szemöldökét. Nézett jobbra, nézett balra. Nem tudta, hogy jó helyre került-e. Ő a nemzetgyűlésre akart menni. Ez meg — tisztes­ség ne essék — manó tuggya, mi lehet. Még kuko­rikának is. Megköszörülte hát a torkát, aztán meg­kérdezte a mellette ülő úrtól: — Ugyan — követem — micsinyának ott lenn azok az urak? — Ezek? — mutatott le a kérdezett az ülés­terembe. — Most csinálják az egységes pártot­(—Ig Aji—) — (Városatyák párbaja.) Dr Fábián Béla bizott­sági tag a demokrata vacsorán a keresztény községi pártról éles kritikát mondott, amelyet dr Szőke Gyula a főváros közgyűlésén visszautasított. Ez alkalommal dr Forzsák Gyula egy közbeszólásával sértőn érintette Fá­bián Bélát, mire az lovagias elégtételadásra szólította fel. Forzsák ezt nem volt hajlandó Fábiánnak megadni azért­, mert szerinte Fábiánnak elintézetlen lovagias ügye van Lackenbacher óbudai bádogossal. Fábián erre Lackenbachert is provokálta, azonban ez azt felelte, hogy mivel a lovagias elégtétel adásra szánt idő letelt, nem hajlandó elégtételt adni. Fábián a katonai becsület­ügyi bíróság elé vitte a dolgot, ah­ol úgy határoztak, hogy Lackenbacher köteles Fábiánnak az elégtételadás­ra. Lackenbacher ennek ellenére sem adott elégtételt. Fortsák és Fábián között ked­den volt a Fodor-féle vivő­teremben a párbaj. Fábián segédei Sándor László volt főkapitány és Magyar Miklós vezérigazgató, Fortsák se­gédei pedig Csilléry András volt miniszter és Létay Gyula altábornagy voltak. Az első összecsapás alkalmá­val Fortsák jobb karján hosszabb vágást kapott, amelyet összevarrtak. A második összecsapásnál Fortsák hom­lokcsontig érő nyolc centiméteres mély vágást kapott.­­ (Szerencsétlenség a lisztraktárban.) A nyugati pályaudvar külső részén, közel a Ferdinánd-hídhoz, a tizenhetes számú nagy­ raktárban kedden délután szerencsétlenség történt, amelynek egy halottja is van. A raktárépületben több zsákhordó munkás dol­gozott. Az egyik zsáktömböt, mintegy másfél vagyon lisztet hordtak ki. Rupp Ferenc munkás felkúszott az egymásra rakott iszttel teli zsákokon s a legfelső ré­szen helyezkedett el. Innen engedte le a zsákokat, a mikor egyszerre hirtelen megmozdult az egész tömeg s összeomlott. Minden valószínűség szerint megszűnt az egyensúly, Rupp a zsákokat nem sorrendben ado­gatta s a lezuhanó zsákok magukkal rántották a munkást s valósággal eltemették. A lent dolgozó zsákhordók egy részének még sikerült idején a me­nekülés, ketten azonban súlyos zúzott sebeket szen­vedtek: Arnolczi Péter és Balog Gyula kisegítőmun­kások. Néhányan könnyebben sérültek meg. Értesí­tették a szerencsétlenségről a me­ntőket, akik az idő­közben a liszteszsákok alól kiszabadított­ Rupp Fe­rencet már holtan taálták. Arnolczit a Rókus-kórház­ba vitték. A szerencsétlenség színhelyén megjelent a rendőri bizottság is, amely a vizsgálatot megindította.­­ (Az American Relief Administration) vezetője Mr. Bell, február elején elköltözik Budapestről. A gyer­mek és csecsemő étkeztetés azonban továbbra is a ren­des mederben fog folyni, még­pedig Mr. Bell felkérésére Mautner István miniszteri osztálytanácsos, aki már az akció kezdete óta tevékeny a központi bizottságban, vál­lalta ennek a teljhatalmú vezetését. Az American Relief Administration ezúton is figyelmezteti a közönséget, hogy miután irodáit február 1-ével bezárja, illetőleg sem­miféle szeretetadományt nem oszt ki, mindennemű kér­vény benyújtása vagy küldése teljesen céltalan.­­ (A Huszár-akció ösztöndíjat ad a szegénysorsú legjobb tanulóknak.) „Tisztelettel felkérem az ország valamennyi középfokú fiú- és leányiskolájának, nem­különben tanítóképzőjének igazgatóit és tanári karát, hogy szíveskedjenek legkésőbb február 5-ig tantestü­leti határozattal felterjeszteni hozzám intézetük leg­tehetségesebb és legszorgalmasabb szegénysorsú ta­nulójának a nevét, családi viszonyairól szóló adato­kat és tanulmányi adatait. A megnevezett diák cí­mére postafordultával háromezer koronás ösztön­dijat fogok küldeni a „Láthatatlan vendég" gyűjté­séből. Huszár Károly s. k., Budapest, Országház, III. sz. terem." — (Megjelent könyvek.) Gacs Andris haza­m­e­g­y, regény, irta Farkas Jenő. (Táltos.) — Örzse és Más Nyomorultak, színdarab, irta: Halmi Bódog. (Szerző kiadása.) — A magyar tanítóképzés újjá­szervezése, irta: Barcsai Károly. (Győr, Gross.) —­A Chromosomók, irta dr Gelei József. (Mani. és Ter­mészeti. Közlemények.) — (Támadás az oderbergi fogház ellen.) Prágá­ból jelenti a Pesti Hirlap tudósítója. Szombaton éjjel harminc főből álló rablóbanda támadást intézett az ederbergi törvényszék fogháza ellen. A börtönőrt két lövéssel leterítették, azután elvették tőle kulcsait, be­hatoltak a fogházhelyiségekbe és három társukat, a­kik ott fogságban voltak, magukkal cipelve elmene­kültek. A csendőrség és a p­énzügyőrök azonnal a rablóbanda üldözésére siettek és formális ütközet fej­lődött ki közöttük, amelynek során azonban a pénzügy­őrök nem igen vehették hasznát régi puskájuknak. A rablók menekülésük közben az annaburgi hídnál levő vámhivatalt is kifosztották és az ott szolgálatot teljesítő két pénzügyőrt részint golyóval, részint pus­katussal megsebesítették, azután nyomtalanul eltűn­tek. A belügyminisztérium bizottságot küldött ki Oderbergbe a vizsgálat megejtésére. — (Házasság.) Lévai Imre (Budapest) és Etty Weiss (Wien) jegyesek. (Minden külön értesí­tés helyett.) — (Műbutorok) Haas Miksánál IV., Hajó-utca 12. — (A vagyonlakók és a hajléktalan menekültek) egyesülete kedden a Move Podmaniczky­ utcai helyi­ségében­­nagygyűlést tartott helyzete megvitatá­sára. A gyűlést Bodó titkár nyitotta meg, aki beszá­molt arról, hogy a vagyonlakók között 992 lakásivet osztottak szét, amelyet azok ki is töltöttek s rájuk vezették az igényelt lakások címét is. A listákat sza­bályszerűen beadták a lakáshivatalh­oz, ahol azon­ban azok elkallódtak. Kifogásolta dr Szacsvaynak, a vagyonlakók ügyészének, működését; végül indít­ványozta, hogy tíztagú bizottságot küldjenek ki az ügyek megvizsgálására. Dr Barna Sz. János tanár fájlalta azt, hogy a vagyonlakók szemmel láthatóan ellenszenvvel találkoznak s ez már így volt a kezdet­ben is. Kifogásolja azt, hogy a vagyonlakók még mindig nem eléggé szervezettek, majd kritizálta a népjóléti miniszter magatartását. Ezután a lakáshi­vatal elnökének szereplésével foglalkozott, aki a vag­yonlakók megbízottját, dr Niedermannt, nem tűrte meg a lakáshivatalban és aki annak idején azt a ki­jelentést tette, hogy a lakások felett ő rendelkezik és a mágnások lakásait nem kaphatja meg senki . .. Indítványt terjesztett be ideiglenes vezetőség megvá­lasztására, amelynek élére Barna tanárt szemel­ték ki. — (A Szinyei-Merse Pál Társaság) közgyűlést tartott, amelyen tiszteleti tagnak megválasztották dr Petrov­ics Eleket, a Szépművészeti Mú­zeum igaz­gatóját, rendes tagoknak pedig Mikola Andor, Stro­bentz Frigyes, Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István és Szőnyi István művészeket. A tízezer koronás Szinyei nagy­díjat a társaság Szentgyörgyi István szobrász­művésznek adta ki, a grafikai díjat pedig Azary-Prihoda István festőművész nyerte meg. Az egyesület nyilvános közgyűlését február 2-án délelőtt tizenegy órakor tartja a Magyar Tudományo V­­nia kis­termében.­­ (A zsír ára) százötvennégy k­b .r­ven kilónkint a csarnokokban.­­ (A földalatti túlzsúfoltsága.) A Földalatti villa­mos vasút kocsijaiban összesen huszonnégy állóhely van, mégis­ szokássá vált, hogy addig szorítják be az utaso­kat a kocsikba, míg minden legkisebb mozgás is lehetet­len, ami pánik vagy üzemi baleset esetén a legnagyobb veszedelmet jelentheti, mert a kocsikból egyetlen utas sem szabadulhat. A főkapitány rendeletben felhívta a földalatti villamos vasút igazgatsóágát és utasította az előírások legpontosabb betartására, különben a legszi­gorúbban fog a rendőrség eljárni.­­ (Vesztegetésért elitélt minisztereinek.) Berlin­ből jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. Abban a vesz­tegetési bűnpörben, amelyet Otter volt braunschwei­g­i miniszterelnök és az Ottó Ottó néven szereplő is­mert berlini hipnozitőr — valódi neve Schlesinger Ottó­­ ellen indítottak, a braunschweigi törvény­szék meghozta ítéletét. A bíróság bűnösnek mondotta ki a vádlottakat és értett négy hónapi fogházra, Schlesinger Ottót pedig két hónapi fogházra ítélte. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Schlesinger két esetben tíz-tízezer márkával megvesztegette a volt miniszterelnököt a tanári állás elnyerése érdekében. — (A szegedi toborzás) első négy napja alatt kö­zel négyszáz férfi jelentkezett ö­nként katonának. Ezek között több egyetemi hallgató, iparos és munkás is van. — (A főváros közlekedésügyi bizottsága) Rényi Dezső alpolgármester elnöklésével tartott ülésén hoz­zájárult ahoz, hogy az autótaxik viteldíja február 14-től kezdve egy darab ideig az eddigi ötvenszeres taksa helyett negyvenötszörös legyen. Az időszaki bérko­csi-vizsgálatok díját egyfogatúaknál h­úsz koronában, kétfogatuaknál harminc koronában és azonfelül lo­vánkint négy koronában állapították meg. A bérko­­csisok lovainak ellenőrzését megszigorítják A Pesti Hírlap előfizetői páratlan kedvezményben részesülnek. Harminc k®o­rona ráfizetéssel megkapják, házhoz szállítva a kitű­nően szerkesztett, nagy érdekességű Magyar Hírlapot is, amelyet nagy áldozatokkal akként szerkesztenek, hogy közvetlenül a vidéki vonatok indulásáig min­den nevezetes és új hír belekerül a Magyar Hírlap külön vidéki kiadásába. Szenzációs regényt is közöl: A rádiumvulkán titka, amelynek megjelent részét minden új közös előfizetőnk megkapja. Együttes kedvezményes előfizetés ez tehát a Pesti Hírlapra és a Magyar Hírlapra, havi harminc korona ráfizetéssel. Akik a Pesti Hírlap és a Magyar Hírlap együttes kedvezményes előfizetését igénybe veszik, két kitűnő, független újságot kapnak. Előfizetési dijak: Egy hónapra: Negyedévre: Pesti Hirlap ..... 60 kor. Pesti Hirlap .... 170 kor. Magyar Hirlap . . . 60 „ Magyar Hirlap . . 170 „ Mindkét lap 90 „ Mindkét lap .... 250 „ A Pesti Hirlap nagy képes naptárát, a kará­csonyi könyvpiac legértékesebb ajándékát, a kedvez­ményes áru előfizetők is — teljesen ingyen — meg­kapják.

Next