Pesti Hírlap, 1922. június (44. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-01 / 123. szám

rrsTs­wiRiAf* 1921 frmr­s 1, csatortag. Tizenöt vidéki mandátumra számít a Rassay-párt A Rassay-párt közhelyiségei ma este csönde­sek voltak. A pártnak csaknem valamennyi tagja, közöttük maga Rassay Károly is, vidékre utazott, részint, hogy mint jelöltek részt vegyenek a válasz­tásokban, részint pedig, hogy a párt jelöltjeit támo­gassák. Rassay tudvalevőleg Nagykanizsán mérkőzik holnap Kállay Tibor pézügyminiszterrel. A küzde­lem rendkívül elkeseredettnek ígérkezik. Rendkívül küzdelmesnek ígérkezik a devecseri választás is, ahol Ruppert Rezsőnek a Friedrich-párti program­mal föllépő Tauffer Gábor a legerősebb ellenfele. A két egységespárti jelöltnek a Rassay-pártba érke­zett jelentések szerint alig van esélye. Feltétlenül számítanak a pártban Drózdy Győző kettős győ­zelmére is, a pacsai és a kiskomáromi kerületben. A párt vezetősége részéről különben a választások holnap kezdődő második turnusával kapcsolatban a következő felvilágosításokat kaptuk: — A mi pártunk meglepetésekre is számít, amennyiben olyan Rassay-párti jelöltek is man­dátumhoz jutnak, akiknek a neve teljesen ismeret­len. A választások holnap kezdődő második turnu­sában összesen húsz jelöltünkkel vesszük föl a küz­delmet, akik közül tizenöt, tizenhat jelöltünk győ­zelmére számítunk. Ami a tarpai választás meg­semmisítését illeti, erre vonatkozólag hivatalos ér­tesítést még nem kaptunk. Ha a választást tényleg megsemmisítették, amint ezt egy szűkszavú, félhiva­talos jellegű kommüniké bejelentette, úgy a tarpai kerületben új választás lesz, azonban egészen két­ségtelen, hogy ez is Nagy Ernő győzelmével fog végződni, akik Budapestre jönnek. Stramlás a magyar* fővárosba* Csonk ismagyarország szép fővárosa még sem vesztette el minden vonzóerejét. Az ország minden részéből, az elszakított területekről, a kivándorlot­takból, egyre sűrűbben érdeklődnek Budapest vá­rosának közállapotai iránt. Lehet-e itt új gazda­sági tevékenységet kezdeni, lehet-e új alapításban részt venni és lehet-e kulturális életre és nyugodt munkára berendezkedni? Ha ezekre a kérdésekre pár évvel ezelőtt is kedvező választ kaptak volna mindazok, akik Magyarország iránt érdeklődtek, hol tartanánk ma? Egész csomó gyári vállalkozás, amely az elszakítás folytán válságos helyzetbe ju­tott, Csonkamagyarország területén fejtene ki te­vékenységet és dolgozna a magyar felsőbbség elin­dulásáért Különösen a csehektől elrabolt terület ipara, amelyet a­ nyersanyag nem kötött helyhez, törekedett át Csonkamagyarországba s csak a rossz hírek riasztották vissza. Az elmúlt hetekben va­gyonos amerikai magyarok mutattak nagy érdeklő­dést a hazai állap­­ok iránt. Egyik közül­ök a Fillér­utca legszebb villáját (Schneider-féle villa) vásá­rolta meg 24 millió koronáért, egy másik Andrássy­úti villára folytat alkut hasonló összegért. Már ma­gában ezek a horribilis árak is kiemelkednek a magyar gazdasági viszonyok ésszerűségén, mert hiszen ezért az összegért nem egy egylakásos vil­lát, hanem hatalmas bérpalotát lehet vásárolni Bu­dapesten. A Gellérthegy alján a Kelenhegyi-úton is 20 millióért kelt el egy pompás villaépület, jeléül annak, hogy Budapest jövője iránt újra éled a bi­zalom. Ezeket a vételeket nemes valuta tette lehető­vé és dollárba számítva csakugyan olcsók voltak. Ott, ahol az elszakított területek valutája szerepel, vagy épen a vidék polgársága, bérházaink ára emel­kedik inkább vagy egy-egy pestkörnyéki villala­kásé. Olyan ház, amely Csehszlovákiában 3.400.000 cseh koronáért eladható, a magyar fővárosban még mindig megkapható másfél millió körül, sokan akadtak tehát, akik az ilyen konverziót megcsinál­ták. Ezenfelül azonban a vidéknek jobb módra ver­gődött elemei közül sokan Budapestre törekednek és ehez az első lépés: egy ház megvétele. Ami élénk­ség újabban az ingatlan­piacon mutatkozik, jórészt a vidéki tőke érdeklődésének tulajdonítható, mert maga a főváros lakossága erőtlen ahoz, hogy ebben az ingatlan vásárlásban számottevően résztvehessen. A főváros lakossága legjobban érezte meg az or­szág földarabolásából eredő károkat. A fővárosban pangott az ipar és a kereskedelem, a fővárosban van koncentrálva a fix fizetésből élő társadalom, ott élnek a régi gazdagok, akiknek vagyona házak­ban van, tehát jövedelem híján tengődnek, kik tehát ritkán jelennek meg, mint új házak vevői, annál sű­rűbben, mint házak eladói. Most, úgy látszik, meg­jött az idő, hogy legalább el tudja adni a házát, vil­láját, aki tartani nem tudja, jönnek mindenfelől az uj háziárak annyi pénzzel, amely egy időre a ma­gyar főváros gazdasági életének uj lendületet ad. Uj kiviteli és behozatali engedélyek. A piaci árak hullámzása. — Miért van drágaság Csehországban. Az Országos Közélelmezési Tanács behozatali és kiviteli szakbizottsága dr Bud János államtitkár elnöklete alatt hozzájárult 15 vagyon gomolya juh­turó behozatalához, abból a célból, hogy ezáltal a hazai kevert túró elkészítéséhez szükséges keverő anyagot biztosítsa. A zöldségforgalmi tanács előter­jesztést tett korai zöldborsó, saláta, cseresznye és egyéb zöldség és gyümölcsfélék engedély és illeték­mentes kivitelére. A szakbizottság úgy határozott, hogy ezek az áruk engedély nélkül ugyan, azonban megfelelő kiviteli illeték mellett bocsátandók ki kül­földre, hogy ilyen módon az itteni fogyasztás meg­drágítása megakadályoztassák. Hozzájárult a szak­bizottság 50 vagyon­baknak a­ kiviteléhez, miután megállapítást nyert, hogy a zöld- és egyéb nyári fő­zelékféléknek bőségesebb felhozatalával a halfo­gyasztás mértéke csökken és az erre szükséges kész­letek különösen a nagy fogyasztási szervezetek, mint a főváros, a köztisztviselők fogyasztási szövetkezete stb. révén biztosítva vannak. Szerdán, amikor nem szokott nagy tolongás lenni a vásárcsarnokokban és a Dunaparton, az utóbbi helyen szorgoskodó kofák, akiknek azonban kicsi volt a számuk, a cseresznyét már 60 koronáért is adták kilónkint. Ezek a cseresznyék azonban a vadászati szezonban alighanem nyúlsörétek voltak és most pirosra festve kerültek a fogyasztók elé. A valamivel nagyobb szemű és esetleg meg is ehetőnek már 80 koronáig ment föl az ára, ami azonban nem rettenthetett el néhány kofaasszonyságot attól, hogy a szintén efajta árut bent a csarnokban 120—130 ko­ronáért próbálja a naivabb fiatalasszonyok nyakába sózni. Az egresnek, amit piszkének is neveznek szin­tén az volt az ára, ami az olcsóbb cseresznyének s így hatvan koronáért meg lehetett venni kilóját, szemben az immár kiszáradt és ízetlen almákkal, amelyek még mindig magasan hordják a fejüket és szóba sem állanak száz és néhány koronán alul. A nemrégen még darabonkint harminc koronáért árult idei karalábét átlagosan húsz koronáért kí­nálták, de­ olcsóbb, valamint, drágább is akadt köz­tük. A reteknek valamivel esett az ára, ami külön­ben nem csodálatos, mert a Dunapart, ma majdnem egész hosszúságban el van vele árasztva. Ami az olasz zöldborsót illeti, annak a dicsősége teljesen hanyatlóban van, mert a még nemrégiben is két­háromszáz koronáért kínált hajas-borsót szerdán harmincöt-negyven koronáért szívesen adták, de ve­vő nem igen akadt. Bent a nagycsarnokban az árak majdnem ugyanolyanok, amilyenek a múlt hét vé­gén voltak és ha valami lényegesen mégis megdrá­gult, az a hal, amelyből a leghitványabb, de némi illatot árasztó hitvány kis keszegért kilónkint ötven­hatvan koronát igyekeztek bezsebelni, részben talán azért is, mert színükre nézve hasonlítottak ahoz a tengeri halacskához, amelynek tintahal a neve és amely fekete. Mostanában jelent meg a csarnokban a réti is, amelynek ára, noha ő maga hátrafelé bal­lag, vad rohammal indult előre. Hogy egy darab rá­kot mennyiért adtak, azt nehéz lett volna megtudni, mert annak az embergyűrűnek, amely a rákos bácsit körülvette, külső rétegét időközönknt,­­a mentőknek kellett elszállítani, minden valószínűség szerint azért, mert a megszabott ár hallatára ájultan estek össze. A gyűrűből mindössze néhány, sok minden vihart átélt vendéglős maradt meg, hogy a rákokat végre is elszállítsa és hogy a kimerült mentők maj­dan az ő üzleteikben jelenjenek meg, elvive ama vendégeket, akik a szóló­ rák étlapi árát elolvassák. A mai piacon különben a hivatalos árjegyzés ez volt: Marhahús eleje 120—140, hátulja 170—180 korona, borjúhús eleje 140—160, comb 185—195 koro­na. Bárányhús 130—140 korona, disznóhús eleje 170 —185, karaj 200—210 korona. A zsirszalonna kilója 176—185, hás 185—195, olvasztott zsír 190—210 koro­na. A baromfipiacon kielégítő volt a felhozatal gyen­ge forgalom mellett. Rántani való csirke párja 180 250, sütni való 250—350, hízott tyúk párja 400—500 korona. Kacsa kilója 220—250, liba 220—230 korona. A tejtermékek piacán a felhozatal valamivel javult, az árak azonban alig mutatnak változást. A tej li­terje 23—24 korona, a vaj t-rendü 380—400, 11-rendü 360—370, főzavaj 280—320 korona. A tehéntúró kilója 90—95, a tejföl literje 88—90 korona. A különböző sajtok minőség szerint kilónként, 180—250 koronáért kaphatók. A tojás darabja 5—8 korona. A zöldség­piacon a felhozatal mára megjavult, ez az árakban is mutatkozik némileg. A zöldség kilója 75­-­78, kara­rábé 55—60, spenót 18—20, uborka 130—150, spárga 70—100, kel 28—34,­­zöldborsó 32—38, hagyma 58—65, burgonya 8—12, újburgonya 35—50 korona. A saláta fejen kint 1—3 korona, a hónapos retek csomója 5~ 12 korona, az újhagyma 3—5 korona. A gyümölcs­piacon a nagy felhozatal következtében a cseresznye Ára lényegesen esett, már 70—100 koronáért kap­,­ható kilónkint. Az egres kilója 45—50 korona, a ko­szorú-füge kilója 200—220, a citrom darabja 5—7 korona. A tej vasúti szállítási díját június 1-étől kezdve ötven százalékkal felemelték. Ez a tarifaemelés lite­renkint 1 koronát tesz ki és azt a tejvállalatok ter­mészetszerűleg a fogyasztóközönségre hárították át. A cseh képviselőház közélelmezési bizottságá­ban a szociáldemokraták felszólították a kormányt,­hogy gondoskodjék az élelmiszer olcsóbbításáról A kereskedelmi miniszter elismerte a húsbehozatal szükségességét és kijelentette, hogy a minisztertaná­cson az állatkivitel megtiltását javasolta, de indít­ványának elfogadása a földmivelési miniszter ellen­állásán meghiúsult. Srba közélelmezési miniszter szintén rámutatott a földmivelésügyi és a közélelme­zési minisztérium ellentétes felfogására és megje­gyezte, hogy a földművelési minisztérium módfelett gátolja az élőállat behozatalt, a többi között oly mó­don is, hogy feltartatja a szállítmányokat, miáltal ezek tönkre mennek. Az új osztrák kancellár bemutatkozó beszéde. Bécs, máj. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A kormány összeállításában az utolsó pil­lanatban némi változás történt, amennyiben Feder­mayer képviselő helyett Buchinger Rudolfot, az alsó­ausztriai parasztpárt vezérét választották meg föld­mivelésügyi miniszterré. Ez a német parasztpártnak Federmayer ellen való fellépése miatt történt, mert­­ a kényszergazdaság képviselőjének és az állatkivitel ellenzőjének bizonyult. Buchinger egyúttal a felosz­tás előtt álló élelmezésügyi tárca ügyeit is átveszi. A nemzetgyűlés ülésén dr Gürth­ler volt pénzügyminisz­ter terjesztette elő a kormány megválasztására vonat­kozó javaslatot. A kormányt a keresztényszocialis­táknak és a nagynémeteknek 101 szavazatával vá­lasztották meg a szociáldemokraták 58 szavazata el­lenében. Ezután az új szövetségi kancellár, dr Seypel emel­kedett szólásra és nagyon magas nívón álló beszédet tartott, amely valóban államférfiúi jellegű volt. Min­denekelőtt emlékeztetett arra, hogy tagja volt annak­idején a Lammasch kormánynak, a régi monarchia utolsó kabinetjének. Érthető módon némi bizalmat­lanságot kelthetett az — mondotta, — hogy a csá­szárnak volt minisztere, most a köztársaság kancel­lárja lett. Mint abból az időből való írásaim bizonyít­ják, meggyőződésen híve voltam, a régi, különböző­ népekből álló Ausztriának és sokat adtam volna érte, ha ennek demokratikus és föderatív alapon való át­alakulását láthattam volna a világháború után. A Lammasch kormányba is azért léptem be, hogy az összeomlóban lévő állam átépítésében, amiben azon­ban a régiből lehetőleg sokat meg kellett volna őrizni, közremunkálkodjam. Ehelyett azonban az a sajná­latos szerep jutott osztályrészemül, hogy a mon­archia haláltusáját kellett végigélnem. Ebből azon­ban megismertem a lakosság nyomorúságát és a nép belső viszonyait. Kifejtette, hogy a monarchiához való visszatérés, ami az általános ínségnek véget is vetne, az adott viszonyok között nem várható. A köztársa­sághoz való ragaszkodást úgy érti, mintha a munka szükségességének tudatát a nép­ érdekében, a köz­társaság keretei között. Nem az a fontos, hogy minél hangosabban kiáltsák: Éljen a köztársaság! — ha­nem, hogy a köztársaságban mindenki mennél töb­bet dolgozzon. A kancellár ezután a csatlakozás kérdéséről be­szélt és ezeket mondta: Pártom annak idején szüksé­gesnek tekintette a saintgermaini­ szerződés parla­menti elfogadását és levonta annak minden követ­kezményét. Ha most a nagynémet néppárt az én kancellárrá történt megválasztásomban közreműkö­dött és néhány tagját az általam vezetett kormányba küldte, ezzel mindenesetre kifejezést adott annak a véleményének, hogy teljes bizalommal viseltetik nem­zeti érzületem iránt és azt a politikát, aminek követé­sét múltam alapján tőlem várni lehet, helyesnek tartja. Másrészről nagy német minisztertársaim sem­mit sem adnak fel álláspontjukból, csupán elisme­rik, hogy együttműködésünk ideje alatt kötelessé­günknek kell tartani, hogy a fenyegető összeomlással minden erővel szembeszálljunk. A külügyi politika feladatairól azt mondotta, hogy lehetőleg jó viszonyban akarnak: élni minden szomszédos állammal és jól megfontolt szerződések­kel kell áttörni azokat a szűk korlátokat, amik a ha­­tárokon Ausztria gazdasági életét fenyegetik. Szük­ségesnek tartja a minél szélesebb körű nemzetközi forgalmat és a kereskedelem szabadságát. A hitel­kérdés tekintetében hangsúlyozta, hogy az új kor­mány is, mint elődjei, természetesen arra törekszik, hogy a külföldi hitel nyújtására vonatkozólag már messzire haladt tárgyalásokat tovább folytassa. A h­itel elsősorban az osztrák valuta javítására szol­gálna. Áttért ezután a belső kérdésekre és kijelentette, hogy ezen a téren semmi újabb eszmét nem vethet fel. Itt csak egy dologról lehet szó: munkaakaratról. Szükségesnek mondotta a közigazgatás reformját, a monopóliumok árának emelését, de csak akkor, ha már megállapították, hogy az állami üzemek deficit­jének elkerülése milyen segítséggel lehetséges és szükségesnek tartja továbbá az állami alkalmazottak számának csökkentését Kívánja a szerződésileg meg­állapított munkaidőnek az igazi termelő munka szá­mára való kihasználását. Végül kijelentette, hogy a kormány nem gondol pénzügyi téren gazdaságot, ká­rosító politikára és különösen távol áll tőle a bank­jegybevonás vagy a pénzlebélyegzés gondolati Seypel kancellár beszédét a polgári többség­­ élénk tetszéssel fogadta. Az utána következő vitában­­, elsősorban a szociáldemokrata Seitz szólalt fel, aki a kancellárnak a. .köztársaságról tett vallomását elég­­­telennek jelentette ki, és óva intette a kormányt a munkásellenes magatartásától, vagy a munkásság

Next