Pesti Hírlap, 1922. október (44. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-01 / 223. szám

— t. i. ii nagy terhek kirovása — népszerűtlen mégis a, nemzetgyűlés munká­jának legkomoly­ részéhez- fog mindenha tartozni. A legelső és leg­sürgősebb feladata a nemzetgyűlésnek ennek a munkának komoly folytatása lesz, vele párhuzamo­san a rendes állami költségvetés tárgyalása és en­nek keretében a takarékosságnak olyan mérvű al­kalmazása az egész háztartásban, hogy a bevételek lehető nagymérvű fokozásával egyidejűleg és vár­, huzamban a kiadások lehető legnagyobb apasztása fárjon. Ezen a téren sem a kormány, sem a nemzet­gyűlés nem tett még jóformán semmit. A százmilliók ma éppen olyan könnyen adat­nak ki, mint ezelőtt, holott folyton rosszabb és rosszabb az ország anyagi helyzete. Legutóbb a gazdag Hollandiában láttam erre nézve érdekes dolgot, hogy az angol, francia, olasz és német példákat ne is említsem ismét fel. A gaz­dag Hollandia egyedül külügyi költségvetésében töröl­ kilencszázezer forintot hivatásos konzulátu­­­tok, katonai és gazdasági attadhék, sőt követségek felhagyásával, mert érzi a legmesszebbmenő taka­rékosság szükségességét. S nálunk ellenben szapo­rítjuk az ilyen állásokat; nálunk ellenben csak nemrég olvastam arról, hogy újabb képek vásárlá­sával kell kiegészíteni a Szépművészeti Múzeu­m különben nagyon értékes gyűjteményeit és nem múlik el nap, hogy valami új, sok-sok milliót igénylő kormányzati terv ne merü­lne föl, mintha bizony módunkban volna ilyenre ma még csak gondolni is! Az újra összeülő nemzetgyűlés legelső felada­­­tának tehát azt tartanám hogy az adótörvényhozást tovább kiépítse és a rendes kölségvetést megal­­­kossa. A mai államháztartásban meg kell tudni ta­karítani legalább három-négy milliárdot, ha többet nem. Egy további sürgős feladata lesz a nemzet­gyűlésnek a kereskedelempolitikai szerződések tör­vénybe iktatása. A kormány remélhetőleg abban a helyzetben lesz, hogy ilyeneket előterjeszthessen és nem fog élni azzal az általános felhatalmazási tör­vénnyel, mely módot ad évről-évre egy évi tarta­lommal ideiglenes megállapodások létesítésére. Szükség esetére ez nélkülözhetetlen, de állandósul­nia ennek nem szabad, ilyen természetű gazdasági­ügyek számára a törvényhozás termékenyító erő­vel bír. A jelek ar­ra vallanak, hogy a környező ál­lamokkal végre mégis csak kereskedelmi szerződé­sekhez jutunk. Ez nagyon fontos, mert az elzárkózás politikája sohá nem tartható fenn súlyos hátrányok nélkül. Ez természetszerűleg nemcsak reánk nézve­­ül, hanem a szomszédos államokra is és csak nem­rég mondotta Lloyd­ George angol miniszterelnök egy politikai vacsorán tartott nagy beszédében, h­ogy a világ legnagyobb országai sem engedhetik meg maguknak az elzárkózást. Ezt a mondást, meg­szívlelhetnék szomszédaink is. Ideig-óráig föntart­ható az ilyen helyzet, állandóan nem. A kereskedelmi politikához tartozik — és ez vis alji nemzetgyűlés fontos gazdasági feladata — az új vámtörvény és autonóm vámtarifa meg­alkotása. Nem ism­erem még részleteiben az erre vonat­kozó kormányjavaslatot, de a­bból, amit a vámtör­vényről tudok, csak elismeréssel nyilatkozhatom róla. A gazdasági élet követelményeivel lehetőleg számol. Vámtörvény és vámtarifa nélkül nincs nor­mális gazdasági élet és elvégre örökké csak nem maradunk a jelenlegi felemás gazdasági rendszer­ben, mely szabadnak nem szabad és kötöttnek nin kötött. Ebben a vámtörvényben kell gondoskodni az iparfejlesztésnek némely idetartozó hathatós eszkö­zéről is, itt kell a kormánynak azt a diszkrecionális jogot biztosítani, mely nélkül iparfejlesztés nem le­hetséges, már­pedig soha annyira fontos nem volt a nagyarányú iparfejlesztés nálunk, mint épen Cson­kamagyarországon. Ami a textilipar terén az utolsó évben nálunk történt na­gyon biztató. Ha nekem ilyen eszközök állottak volna rendelkezésemre, mit alkothattam volna! Az első nemzetgyűlésnek hiányzott a szociális tartalma. Lényegében szerencsének tartom ezt a­z országra nézve, mert, ha az alkotott volna szociális törvényeket, akkor, bizony nagy visszaesés lett vol­na az országban és hírünk a külföldön még inkább romlott volna. Remélhetőleg a mostani nemzetgyűlés több szociális érzéket fog tanúsítani és be fogja lát­ni, hogy szociális téren nem lehet visszafelé menni. Mindenekfölött szükségesnek tartanám a mun­kások törvényes érdekképviseletéről, a minkáska­marákról gondoskodni, ideértve természetesen a ma­gántisztviselők és a kereskedelmi alkalmazottak nagy társadalmi osztályának törvényes szervezetét is; idetartozik a modern­ ala­pokon nyugvó ipari­ és kereskedelmi láróságo­k intézménye is, nemkülönben a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyának rendezése: hár­om alkotás, melyet kész tervezetek alakjában hagytam hátra 1918 őszén, melyek gazdasági életünkben szükséget pótolnának,­ melyeket az élet már alapo­san megérlelt és melyek nagy társadalmi osztályok megnyugtatását segíte­nék elő. Nagy hibának tartottam mindig, annak tar­tanám most is, a szociális haladás kierőszakolását bevárni. Ily intézményeket a kétoldalú érdekeltség bevonásával addig kell­ alkotó, míg azokkal még eredményt lehet elérni, nem pedig akkor, mikor már követelik. Csak egy követelést szerettem mindig kö­vetni, az élet természetes követelését.­­ Azonban túl sokat követelek már a nemzetgyű­léstől. Hisz annak politikai, közjogi és egyéb fel­adatai is vannak. Ha csaló ezeket a gazdasági fel­adatokat oldaná meg legközelebbi ciklusában, ak­kor a legeredményesebb törvényhozási időszakok közé sorozhatnák. De vajon nem fogják-e ismét párt­tusuk és személyes érdekek megakasztani az ered­ményes munkásságát ! "Vajon meg fog történni az a csoda —, mert az lenne —, hogy az emberek és pártok felismerve az ország súlyos helyzetét, a gaz­dasági és pénzügyi javaslatok á­priusában fognak megegyezni és félretéve mindent, ezeknek elintézé­sében egyesülni fognak! Szép volna, de­­ kötve hiszem. Dehát még mindig nem tudták­, hogy ki küldötte a jegyet? A­ szereplő nők között Olga nem ismert meg­­senkit, h­ogy leánypajtása volt volna valaha. Még lefekvéskor is ez a kérdés váltakozott az elméjében a majom­történetnek újra meg rajra szeme elé játszódó képeivel. De aztán a majomról eszébe jutott, hogyan megnevették az elmúlt télen az ólomöntést. Szilveszter estéjét az apja akkor az egyszes otthon töltötte. Gipszben volt a lába, m­ert el­tört december közepe tájt. Dehát attól járha­tott-kelhetett a szobában, csak kimennie nem lehetett még. Együtt vacsoráztak hát. K­vabkáné pun­csot csinált, — az ura tanította meg reá. Aztán éjfél felé feküdni készültek. Kvabkáné ránéz az órára, aztán Olgára. — Mindjárt éjfél, öntsünk ólmot. Beszélte néha, hogy leány korában ólmot öntött és az ólom figurá­ja valóságosan Kvabka volt. Nem fotográfiai bizonyossággal, csakhát egy férfi ember, aki a jobbját feltartotta, és valami lapos nyulladt ki a kezéből. A virág­cserép-csésze oldalára hullt ott az ólomnak az a része,­­ azért nem formálódott meg jól az a árgy a figura kezében. Ki könyvnek nézte, ki lepénynek, ki bankónak. Csak mikor férjhez 'ment Kvabkához, akkor világosodott ki, hogy vakoló kanál volt az. — Olga, önts ólmot. Olga vonakodott. —• Minek a? megmunataul már ... —• Ah, azt minden leány megmondja, aztán egyszercsak előtte is ott van... —­ A­ világos sövény, — mosolygott Olga,­­—én arra eléggé okos leszek. —­­No csak Öntsünk. Ha ugy'tesz is, ahogy te mondod, nem jön ki semmi, .N­em vesztet­tünk vele semmit. S kiment a konyhába, hogy ólmot keressen, nincs más, — szólalt meg KVab'ka az ágyban, — levehetitek a mérő ónt. Olga elgondolkodva ült a székén. Eszébe jutott, hogy azon a­ nyáron Berta is szólt, neki az ólomöntésről. A ligetben talál­koztak vele. Fiákerozott egy igen fiatal had­nagyával. Berta elegáns bodros-csipkés fehér ruhában kényesen megdőlve ült a hadnagy, mellett. Divatos fellap­ított szélű szalmakalap a fején, fehér strucctoll rajta Rózsaszínnel bélelt fehér napernyővel­­keretezte az arcát, és egy csomó szegfű piroslott a kezében. A had­nagy még pelyhedző hajszál kis fiatalember, keskeny ajkai, csak mintha egy vonal ceruzá­val volna keresztbe rántva az orra alá, s a vo­nal vége lefelé végződik. Világot fitymáló láj­dinánt-ábrázat. Olga elbámult, hogy kerül Berta fiákéi­ba? abba a pampába? És sem a testvére nincs­ vele, sem az anyja. Csak nem asszony tán már? S bámult a szépségén is Bertának, a hintó­futásban repkedő fehér ruháján és a szeren­cséjén. Mint ahogy a laboda bámulhat szep­temberben, mikor az őszi-rózsa nyílik. Tavasz­szal még mind a ketten semmibe zöldek. A la­boda megnőttön is zöld. Az őszi-rózsa, csupa szín, csupa szépség. Hát hiába, ki a szerencsé­vel születik együtt, ki a szerencsétlenséggel. "Berta i­­s meglátta őt, és felcsillanó szem­mel integetett neki a kocsiból.­­A­­hadnagy odanézett és szalutált Olgának. Harmadnapra megint találkoztak.­­Olgáék a tejcsarnokban ültek akkor a szélső asztalnál. A nevenapja volt Olgának,­­ azzal ünnepelték meg, hogy aludttejet ettek a tejcsarnokban." Már hát csak ők ketten. Berta akkor is bérkocsin haladt el mellettök, de akkor­­csak egylovaso®. Csak az a bodros fehér ruha rajta, csak az a fehér-struccsovas pompás kalap, csak épp, hogy a szegfű nem piros a kezében, hanem fehér szegfű, öt szál fehér szegfű. Éppen kereszttel locsolták ott az utat, --az­ egylovas meglassudott. Berta rászemlélődött a tejcsarnok közön­ségére és megismerte Olgát. "Minigyárt szólt is a hadnagynak. A­ hadnagy, előre hajolt a ko­csishoz. A kocsi megállt. Berta leröppent és Olgához sietett. —­­Csakhogy látlak Olgám! Tegnapelőtt nem áll­­ ihattam meg a kocsit. Édesmamád talánl Csókolom kezét. Hogy­­vagy? Tanulsz , még?­­Van-e már... És a szivére koppantott. — Nincs, •— felelte Olga naosolytogva, —• de­ neked már... •— Vőlegényem. Be is mutatnám, de­­off* buta: egy szót se tud magyarul. S mosolyogva tekintett a hadnagyára, aki mintha tudta volna, miről van szó, szintén mo­solygott és ismételten szalutált Olgának. Köz­ijén már cigarettára gyújtott és méternyi hos­­szan lövellte­ a füstöt a szája szögletéből. (Folyt, köv.) PESTI HÍRLAP vasárnap. Az angolai kormány válasza a szövetségeseknek. Konstantinápolyt és Tráciát követeli az antant jegyzék elfogadása ellenében - Harrington tábornok a semleges zóna kiürítését záros határidőhöz köti. — Orosz csapatösszevonás a román határon. — A görög forradalmi vezérek bizalmi távirata Venizeloszhoz. Az angol kormány utasította a keleti brit csapatok főparancsnokát, Harrington tábornokot, hogy szólítsa fel Musztafa Kemail csapatainak visszavonására a semleges zónából, záros határidőn belül. Az angol sajtó ebben az intézkedésben ulti­m­umot lát és azt hiszi, hogy ezek után Anglia és T­örök­ország között elkerülhetetlen a háború. Londoni kormánykörökben úgy látszik szintén szá­molnak ezzel az eshetőséggel, mert mint a félhivata­los Reuter-ügynökség jelenti, felszólították a par­lament tagjait, ne távozzanak a fővárosból mert az ellenségeskedések megindítása magával hozná vitt alsóház egy behívását. Ezek tényleg komoly intéz­kedések, amelyeket­ betetőz még az a hír, hogy Har­rington tábornok Gallipoli polgári lakosságát távo­zásra szólította fel. Mindem azon fordul tehát, hogy Musztafa Ke­mal mit fog válaszolni az angol főparancsnoknak. A török főparancsnok értesítette ugyan Harrington tábornokot — mint Konstantinápolyból jelentik, — hogy kész csapatait némileg visszavonni, ha az angolok ugyanezt cselekszik. Ez a válasz azonban valószínűleg az utóbbi napokban történt tárgyalá­sokra vonatkozik és nem az angolok ultimátum­szerű felszólítására. A mai nap eseménye külön­ben az angorai kormány válasza a szövetségesek múlt heti jegyzékére. A tartalma a következő: Az angorai nagy nemzetgyűlés kormánya a szövetségesek jegyzékében kifejezésre jutó kiváló­sághoz hozzájárul a következő feltételek mellett: Konstantinápoly és nyugati Trácie azonnal átadandók a nacionalista kormánynak. A kormány késznek nyilatkozik, hogy a szö­vetségesekkel Mudaniában megbeszélésre összejön, ahol­ a­ konferenciát fogják előkészíteni. Ezt a hatá­­rozatot az angorai kormány azzal a fentartással adta ki, hogy csak a na­gy nemzetgyűlés ratifikálása után válik hatályossá. Az angolai kormánynak ez a válasza, mint látható, teljesen megegyezik azokkal a részletekkel, amelyek már jóval előbb kiszivárog-,­tak. Ugyanazt követe® különben, amit Musztaffe Kemal már több magán­beszélgetésben leszögezett. Kérdéses már most, hogy a nagyhatalmak akcep-

Next