Pesti Hírlap, 1922. november (44. évfolyam, 249-273. szám)
1922-11-01 / 249. szám
9 Mamaime öröké* rLigény. Írta ! Drasche-Kásár TUmnéd* (23) De még ez esetben is: nem lett-e volna sokkal inkább célhoz vezető, ha egyszerűen visszarakja a függőt arra a helyre, ahonnét elvette, vagy na legalább is úgy helyezi el valahol, ahol könynyen megtalálják? Hisz' ezzel rendben lett volna minden! Vagy félt, hogy ezzel már elkésett, hogy már őrá gyanakodott, hogy már látták talán a szekrényében a boutont? Megakadályozta a rossz lelkiismerete a helyzet higgadt megítélésében? Vagy mégsem ő lett volna? De akkor miért fogadta el szó nélkül azt a több mint sértő elbánást, amiben részesítette? Ujváry képtelennek érezte magát arra, hogy kibogozza a gorchiusi csomót. — Ha Kolb nem tud rajtam segíteni, akkor igazán . . . Fáradtan, porosan, átizzadva érkezett az állomásra. A főnök és még néhány helybeli nagyság üdvözlését szórakozottan fogadta és mellőzte a megszólításukat Ez feltűnt. Amikor észrevette, hogy az emberek figyelik, ismét kiment, hogy megnézze — mit is? igen — hogy ott van-e már a kocsi. Ott volt. — Holnap reggel ki kell hozni Etel nővért a személyvonathoz, -!- szólt Péterhez. — Igenis, nagyságos úr, — felelte a kocsis. Mintha megértő mosoly futna végig Dapharnntotta arcán. — Mondd még, Gyurinak, fogjon be 5. Etel nővér mindig jobb szerette a szürkéket — Értem, nagyságos ur. — Azért ne szólj még Gyurinak. Lehet, hogy Etel nővér csak délután utazik. — Nem szólok a Gyurinak, nagyságos úr. Végre jelezték a vonat érkezését Ujváry visszasietett a perronra. A vonat lassan bedöcögött. A földesúr izgatottan kereste a barátját Úgy érezte, hogy egyenesen szüksége van arra, hogy legyen kivel kibeszélni magát. Nem birta ki tovább. Így is történt. Alighogy üdvözölték egymást még mielőtt felszálltak a kocsira, már kezdte beavatni Kolbot. Az úton folytatta, s amikor a kastélyba értek, elkísérte a barátját a vendégszobába és elmondott neki mindent kezdve a szemüveg eltűrésétől egészen Etel hallgatólagos beismeréséig. A legkisebb részletekig. Elmondta nagy szerelmét, borzasztó csalódását, kételyeit iszonyát az emberektől, az egész világtól. Kolb figyelemmel hallgatta. Amikor Ujváry befejezte előadását, a volt huszártiszt néhány másodpercig szótlanul állt a szoba közepén és gyere egymásutánban szippantott a cigarettájából, messzire elfújva magától a füstöt. — Tudod-e, Zoltán, — mondta azután —, hogy egyáltalában nem hiszek ennek a leánynak a bűnösségében? — És amint meglátta azt a fényt, amely hirtelenül Ujváry szemében felcsilogott s hozzátette: — Igen, igen és ebben engem legkevésbbé sem befolyásol az a körülmény, hogy már hetekkel ezelőtt kisütöttem a titokzatos operabeli hölgy kilétét, illetve azt, hogy utóbbinak van egy nővére, aki nálatok van. Most így megtudtam persze egyet-mást Keményékről is, akiknek tisztességességéhez szó sem fér. De, mondom, ez nem befolyásolja a nézetemet. Tisztán arra alapítom feltevésemet amit mondtál. És nem tudtál engem meggyőzni, bár észrevettem, hogy saját meggyőződésed ellenére is úgy igyekezted csoportosítani a terhelő körülményeket, hogy Ételben keressem a bűnöst. — Édes barátom, én volnék a legboldogabb ember a világon, ha neked volna igazad, — felel-e Ujváry —, de a tényeket nem tudom megváltoztatni. És úgyszólván maga vallotta be a tettét — Lehet hogy nem egészen hiven adtad vissza a köztetek lefolyt párbeszédet, de, amint most elmondta, a dolgot az ő részéről egyetlen egy olyan szó sem hangzott el, amelyet beismerésnek lehetne minősíteni. Márpedig nagyon figyeltem különösen erre a részre, mert jóformán az ezalatt tanúsított viselkedése dönti el a kérdést Emlékezz csak vissza: mondott ő olyasmit amiből legalább következtetni lehetne arra, hogy egyáltalában tudott a lopásról? Ujváriy hátradűlt — Hát még ez is lehetséges volna" - volt alig hallhatóan, mintegy magában. — Ez is? Nem, édes barátom. Vagy-vagy. Vagy ő volt a tolvaj, vagy nem. Ha nem, volt, akkor természetesen nem is tudott a dologról. Épp ezért oly fontos ez a körülmény. — Erre, bevallom, nem is gondoltam. Bizonyos, hogy ,abból indultam ki, hogy a felmondással meg akarta előzni a kellemetlenségeket, s amikor értésére adtam, hogy tudom, hogy voltaképen miért távozik, egyetlen egy szóval sem tiltakozott ezen feltevés ellen. — Mivel adtad értésére, hogy ismered távozásának igazi okát? — Mivel? Hát egész viselkedésemmel! De különben is azt mondtam neki, hogy egyesegyedül Bandi kedvéért megyek bele ebbe a játékba, de azt is mondtam, hogy a történtek után legjobb lesz, ha azonnal távozik. Ezek olyan dolgok, amelyek kell, hogy feltűnjenek neki, ha meg nem érti. — Az bizonyos. Csakhogy félre is érthette burkolt megjegyzésedet. A „játékot" a múltkori beszélgetésekben szaporán szereplő „közös darabotokkal'' is hozhatta bizonyos vonatkozásba, éppen ugy, mint a „történtek" alatt is mást érthetett mint te. A viselkedésedben viszont joggal sértett férfihiuságodra ismertetett. Nem, édes barátom, ez nem beismerés*. XPolyt. köv4' I PESTI ESERLAP 1922. november 1., szerda. Mi hníúvsovompé nyugaton. Tiszta dolgozik a soproni Matármegállapitó Bizottság. — Bp. 7p£ger 37rm& ela&oftftuina. — Onlbén&&s elcsatolások. — A németség abszolút tminoritása az elszakított területen. — X Bizottság tervező Határozatát a Népszövetség rontotta fa. — A 7 kettészelt brennbergi bánya. Hisz a határkövek felállítása. Sopron, október. (A Pesti Hírlap munkatársától.) Egyéves jubileumát üli már Sopronban a határmegállapító bizottság. Egy esztendeje fizeti már a békeszerződéssel agyonnyomorított, kifosztott Magyarország az antant ideköpött bizottságait, csak azért, hogy az ő nevükhöz fűződjék az — a minden magyar ember szerint ideiglenesen — „állandósított" új országhatár megjelölése. Az antant három európai nagyhatalmán kívül képviselve van itt a távol Kelet is, bár a japánok talán a legkevésbbé tudják, mi jogon avatkozhatnak bele a történelmi múltú magyarosztrák határ megváltoztatásába. A határ megállapílásában érdektelen nagyhatalmakat a bizottságban a francia, angol, olasz és japán delegáció képviseli, amelyeknek vezetője André Jocard, aki egyszersmind a bizottságnak is elnöke —, Arthur Chaven, Calma Kinkeo és vicomte Yamagucsi, az osztrák küldöttséget báró Neunebaue£ István vezeti a magyar bizottságnak pedig báró Villani Frigyes követségi tanácsos az elnöke. Amint a bizottság összeült, a magyar delegáció nagy előkészületekkel kezdett a munkához, hogy a ránk diktált béke szigorú feltételei mellett is minél több területet menthessen meg az országnak. A tárgyalás alapjául az a terjedelmes elaborátum szolgált, amelyet dr Trager Ernő osztálytanácsos, a delegáció helyettes vezetője, a bizottság külföldi tagjai számára kidolgozott és amelyben a legtárgyilagosabb alapon, a statisztika rideg adataival bizonyítja, hogy milyen felthatatlan helyzetet teremt a trianoni békének érvényesítése nemcsak az elszakított, de a Magyarországnak kegyesen meghagyott nyugati határvidéken is. Leírja, hogy sem az önrendelkezést, sem a nemzetiségi jogotsem váltotta vízi járat a Határok trianoni 7z megállapítása, mert az Ausztriának itélt rész teljes egészében vegyes nyelvterület. Magyarokból, németekből és horvátokból áll a három nyugati vármegyének. Moson, Sopron és Vas megyének lakossága és a békeszerződés a németeken kívül több mint negyvennégyezer magyart és ötvenezer horvátotis Ausztriába kebelezett be, jóllehet az egész területen a magyarok és horvátok harminckét százaléknyi abszolút többségben vannak a németnyelvűek felett. Felemlít a nagy gonddal készült előterjesztés Kismarton körül tizennégy és Mosonban tizenhárom horvát nyelvű községből álló nyelvszigetet, ahol a horvátok többsége a magyarokkal együtt kilencven százalék a németség felett Mi jogon lehetett ezeket Ausztriához csatolni?! A határ megalapításának önkényességét mutatja, hogy csak azért, hogy Sopron megyében és Vasban két-két, féligmeddig német községet elcsatolhassanak, az előbbi helyen tizenegy horvát és két magyar, az utóbbiban pedig tizennyolc horvát és három magyar községet is elcsatoltak, amelyek közelebb feküdtek az osztrák határhoz. Ennek az erőszaknak igazságtalansága még kiáltóbb, ha látjuk, hogy ezekkel a községekkel öt százalék német anyanyelvűvel kilencvenöt százalék nem-németit kebeleztek be Ausztriába. Ebben az utóbb említett huszonhárom községben a magyar anyanyelvű lakosok száma jóval felülhaladja a némmetek és horvátok számát, és mégis Ausztriának ítélték őket. Ismerteti Rohoncnak az elcsatolás ellen való többszöri tiltakozását, Kőszeg lehetetlen helyzetét és általában a megjelölt határvonal tarthatatlanságát. Mindezek alapján a magyar delegáció azt javasolta, hogy a határmegállapító bizottság Moson megyében Pomogy községet és a Hanság nagy részét, Vas megyében pedig a Kőszeg körüli területet és a Pinka folyó völgyét csatolja vissza Magyarországhoz, illetve a határvonalat ezeken a területeken kívül állapítsa meg. Ez a javaslat azonban már túlment a tulajdonképeni határmegállapítás keretein, mert Magyarország a békeszerződéssel elcsatolt területek visszakövetelésével állott elő, amit a bizottság a maga hatáskörében nem hagyhatott jóvá. Elismert© a magyar részről felhozott érvek súlyos voltát és az elszakított területrészeknek a megmaradt magyar vidékkel való gazdasági összefüggése is olyplauzibilis''volt előttük, az érdektelen idegen nagyhatalmak képviselői előtt hogy érezték és maguk is belátták, hogy itt korrekcióra van szükség. A bizottság így, az érvek hatása alatt, a trianoni békében megjelölt fix határpontnak három helyen való kitolását javasolta a népszövetségnek, mégpedig az osztrákok ellenében egyhangú határozattal. A bizottság ugyanis — alapos helyszíni szemle után és osztrák erőszakoskodás ellenére — úgy találta, hogy vízrajzi és vízkezelési szempontból Moson megyében viszsza kell adni Magyarországnak Pomogy községet és a Hanság-csatorna egy részét, Kőszegre való tekintettel, amely mögött ötszáz lépésnyire van a trianoni vonal, mely a várost minden erdejétől és környékétől megfosztja, — mert a tőle délre fekvő falvak már Szombathely felé gravitálnak. — nekünk ítélte a bizottság Rendek, Rőtfalva, Léka és Hámor községeket és Rohonctól délre is oly megoldást javasoltak, hogy a Pinka völgyében tizenöt-tizenhat község visszakerüljön Magyarországhoz. A népszövetség — mint ismeretes — nemrég foglalkozott a határmegállapító bizottságnak ezzel az előterjesztésével és — az itteni antant-delegátusok legnagyobb meglepetésére — sajnos, csak felében hagyta jóvá a bizottság határozatát, a mosoni határkiigazítást pedig egészen elvetette. Rőtfalvát. Rendeket visszakaptuk ugyan, de Lékát, Hámortót és a pinkavölgyi községek felét egyelőre elvesztettük. Ausztriának ítélte a népszövetség még Szentpéterfát is, ahol pedig a bizottság helyszíni szemléje alkalmával az lakosságe leglelkesebb tüntetést renedelte Magyarország mellett és ahol minden ember kivétel nélkül magyarnak vallotta magát. A nyugati iatárvonal mentén voltak, olyan szakaszok is, amelyeknél a magyar delegáció békésen meg tudott állapodni az osztrákkal, a békeszerződésben előírt fix pontok betartásával, ahol pedig ellentétek merültek fel, ott a bizottság szavazás útján döntött. Felkerestük dr Trager Ernát, a magyar delegáció helyettes vezetőjét azzal a kérdéssel, hogy vajon Sopronnak lehet-e valami reménye arra, hogy a bizottság az itteni lehetetlen határvonalat megváltoztatja és a várost több levegőhöz juttatja. — A velencei szerződés értelmében — mondotta — a népszavazási terület mentén határkiigazítást nem lehetett proponálni, a magyar delegáció azonban Brennberg bányánál, amelyközigazgatásilag Sopron városához tartozik, lokális korrekció címén javasolta a bánya osztrák területre átnyúló és Réczény község határában fekvő Ilonaaknájának visszacsatolását. A bizottság ezt az előterjesztett kérelmet teljesen jogosnak és méltányosnak találván, helyszíni szemle és az érdekelt államok szakértőinek meghallgatása után úgy döntött, hogy az Ilona-aknát Magyarországnak hagyja meg. A bizottság e határozata ellen azonban az osztrákok a nagykövetek tanácsához felebbeztek és így ennek a területnek visszacsatolása eddig még nem történhetett meg. — Ilyenformán a bizottság már befejezte szomorú munkáját? — A mukálatok nagy részét — folytatta —s befejeztük már, még csak az uj határnak a helyszínen való kitűzése és kövekkel való megjelölése van hátra, úgy, amint azt a népszövetség megállapította. Ezzel foglalkozunk most. Hogy pedig ez a munka annyira késett, annak oka az, hogy a felmérési munkálatokhoz szükséges kataszterek mind a pozsonyi állami térképtárban voltak és a magyar delegációnak, hosszú és nehéz tárgyalásaiba került, míg a csehek beleegyeztek abba,hogy a katasztereket és egyéb felmérési tárgyakat, birtokvázlatokat jegyzőkönyveket stb. kiadják. . . . Ha majd a földben lesznek az új határkövek, amelyeket megrablóink védőbástyául akarnak emelni a csorbítatlan magyar őserő ellen, akkor — a bizottság külföldi tagjai is elmennek tőlünk, hogy az osztrák—jugoszláv határt állapítsák meg. Csupán a bizottság elnöke a francia Jocard marad itt tovább a titkárával. Tekintettel arra, hogy az antant biztosok nálunk igen tekintélyes javadalmazásban részesülnek, nagy anyagi megtakarítást jelentene a szegény magyar államnak, ha a t. „biztos" urak mihamarabb végeznének az ő hitük szerint sem örökéletű, de annál dicstelenebb alkotásukkal. A nagy halott, Gárdonyi Géza a ravatalon, Gárdányi Géza immár ravatalon fekszik A csonka, árva Magyarország majd tovább halad szenvedései és megpróbáltatásai országútján, de ma még és holnap még megrendülten tekint a hevesi dombok, a hevesi város, Gárdonyi városa, Eger felé. Az érseki líceum dísztermében, hűvös koporsóban, lobogó gyertyák között fekszik a nagy halott. Az őszbecsavarodott hajú, szikár arcú álmodó, amint hosszú vékony ujjait szorosan egymásra kulcsolja. A karos gyertyák meglobbannak, az élettelen dolgok babonás éberségével: ők is megérzik, hogy kihamvadott egy nagy testvérük a világosságában, elapadt egy nagy fényesség, elcsuklott és megpihent örökké egy tiszta és csodálatos láng. Eger, a melegszívű vidéki város, feketébe öltözött. Az emberek sápadt arccal járnak utcáin, mintha földrengés zörgette volna el felőlük az éjszakai álmot. A házakon komor gyászlobogókat borzongat meg a szél. És lassú lépésekkel, szótlanul, hosszú sorokban járnak emberek, asszonyok és gyermekek ide-oda; a váraljai Gárdonyi-háztól a líceum komoly kapujáig; a háztól, amelyben egyszerű életét élte, a házig, amelyben a gyász ,sötét díszében bu