Pesti Hírlap, 1922. december (44. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-17 / 287. szám

teinházból megy át valaki vendégszerepelni a büsz­ke Operába. Ez a valaki: Péchy Erzsi. Az az istenadta kedves tehetség létrehozta ezt a színházi „mesallian­ce"-ot. S az Opera örül neki. A kis színház büszke jó, Beöthy is. Beöthy csak azt kötötte ki, hogy Pé­chy, mint vendég, csak operákban énekelhet . . . S mialatt az Operában most lázasan keresik ,a régi repertoárban a Péchynek való könnyebb, vígope­rákat, azalatt a Blaha Lujza­ Színházban már abba­hagytak egy másik keresést: új Szép Helénát talál­ni Péchy helyett Ez a valaki Bíbor Ilonka, Szirmai Imre tanítványa. Két mint százezer korona jövedelem. Most készült el az első két előadás mérlege, a­mely a várakozáson felül jelentékeny anyagi ered­ményt mutat fel. Pusztán a Népszínház Nyugdíjin­tézete céljára két millió és százezer korona jutott, ami még a mai viszonyok mellett is igen számotte­vő összeg is nyugdíjintézet vagyonában. Ezenfelül a résztvevők tízezertől, száztízezer koronáig terjedő tiszteletdíjakat kaptak fellépésükért és fedezték az összes dologi kiadásokat. Blaha Lujza asszony és Kassai Vidor százezer koronánál nagyobb fellépti díjat kaptak, jóval többet, mint amennyit színész­pályájukon hosszú évek alatt kerestek. Kassai Vi­dor eddig évi négyezer korona nyugdíjat kapott és csak az mentette meg az éhenhalástól, hogy a váci siketnémák intézetében látták vendégül már évek óta ebédre és vacsorára. Most legalább egy időre le­vették öreg válláról a gondot, a mindennapi kenyér­gondot. * (M. kir. operaház.) A Beethoven-évforduló alkalmából, bár némi késéssel, szombaton előadták a Fideliót. A címszerep személyesítője, Haselbeck Olga, gyöngélkedés címén (a kitett táblán) a közön­ség elnézését kérte,­­­ de azt egyáltalán nem vette igénybe, mert csengő hanggal és stílusosan énekelt, és méltán rá is szolgált az elismerésre, melyből a többi szereplőnek is bőven kijutott. A vezénylő Ker­ner karnagyot is zajosan ünnepelték a Leonora-nyi­tány lendületes értelmezése után. *­­(Hangversenyek.) A W­a­l­d b a u­e­r-v­o­nósnégyes Franck Cézár születésének száz éves évfordulója alkalmából előadta annak d-dúr vonós­négyesét és zongoraötösét — a zongoraszólamot Dohnányi látta el, fenséges művészettel. A két együt­tes közt Dohnányi pedig Waldbauer Imrével elját­szotta Franck a-dúr szonátáját, ugyancsak a közön­ség zajos tetszése mellett. — Jelentős sikere volt Bárdos Alicenak is, szombati hegedűestélyén; főleg Lalo spanyol szimfóniájával és Wieniawsky nagy polonaisevel keltett mély hatást. * (Csárdáskirályné.) (Rákosi Szidi iskolájának vizsgálati előadása.) A modern operettekben szíveseb­ben lépnek fel a növendékek, mint a régi klasszikus darabokban, talán mert érzik, hogy közelebb viszi az élet levegőjéhez őket , olyan szerepeket tanulnak, a­mikben később valóban föl is léphetnek. A Kálmán­operett is szépen és simán ment ma délután a Király­ Színházban, mintha nem is vizsga lenne, hanem ko­moly, rendes esti előadás. Az összjáték stílusos volt és frissen perdülő, bár kialakult szinésztalentumot nem igen sikerült felfedeznünk a növendékek között, de több olyat, kiknek fejlődésében erősen bízunk. Micsko Alice karcsú és szőke figurája és tánca ked­vesen hatott Szilvia szerepében. Üde és frics jelenség volt a komtent-szerepben Ila Mdry is, a hangja na­gyon kellemes. Kész színész N­azemiczky, megnyerő Kárpáthy Zoltán, talpraesett Káldor Jenő, s még ki nem csiszolt nyers, de jelentős tehetség Zombory Zoltán. A közönség, amely teljesen megtöltötte­­a né­zőteret, sokat tapsolt (—nő.) * (A Fővárosi Színház megnyitása.) Budapest új operettszínháza, amelyet a Fővárosi Orfeumból ragyogó fényű műintézetté építettek át, pénteken, december 22-én nyílik meg. Magyar szerzők új ope­rettjével avatják fel a Fővárosi Színházat, amely örvendetes gazdagodása a magyar­ kultúrának és a magyar zene- és énekművészetnek. Olivia hercegnő a címe a megnyitó újdonságnak, amelynek librettis­tája is, komponistája is messze túl az ország hatá­rain már sok diadalmas sikert ért el, és legutóbb első közös művükkel, az Ezüst sirállyal is dicsősé­get szereztek a magyar névnek Földes Imre, a szö­vegíró,­­ Buttykay Ákos, a zeneszerző és Bródy Miksa a versek költője írták az Olivia hecegnőt, amelynek interpretálására elsősorban a magyar operett két oly nagy­szerű kiválóságát nyerték meg, mint Kosáry Emmyt, és Király Ernőt, akik most már hónapokat szentel­tek parádés szerepeiknek. Hozzájuk csatlakozik az operettszínpad számos kedvelt művésze, így Vigh Manci, akikie­v legutóbb a Vígszínházban is tapsol­tak, Sarkady Aladár, a nagyszerű komikus, Halmay Tibor, aki tüneményes tánctudásával ejt mindenkit bámulatba, az elegáns és jóhangú Kompóthy Gyu­la, Kü­rthy Sári, aki most tér át az operettkomikák szerepkörébe, a jóhumorú Radócz Sándor. Nagy­számú kórus és negyventagú zenekar egészítik ki az együttest, amelyet Vincze Zsigmond karnagy ve­zényel. Faragó Géza tervei után készültek a jelme­zei és Málnay Béla tervezte a díszleteket, amelyek csillogó keretei lesznek az Olivia hercegnőnek. Az újdonság előkészületeit, már befejezték, és most már a főpróbákat tartják, Tapolczay Dezső igazgató és Ferenczy Frigyes főrendező vezetésével. Pénteken meg lesz a megnyitó díszelőadás. A jegyek árusítá­sát kedden kezdik meg, még­pedig egyszerre az első tíz előadásra. A bemutatóelőadás jegyei már el­fogytak. * (A Mandarin és Morfium a Renaissance-színház) jövő heti műsorának eseménye. A Morfium, amely 50-ik előadása küszöbén áll a szombati reprizen oly döntő sikert aratott Csortos Gyulával és Komjáthy Máriával, hogy jó ideig dominálja ismét a színház műsorát. A Mandarin Csortos Gyula feledhetetlen alakításában pénteken kerül először színre. A kínai tárgyú darabot szombaton s a karácsonyi ünnepek­ben is megismétlik. Előadások 9 órakor. * (A Bolond Istók bemutatója.) A Városi Színház újdonságának, a Bolond Istóknak előkészületei annyira előreh­aladtak, hogy a darab bemutatóját is kitűzte már az igazgatóság, még­pedig e hó 22-ére, a jövő hét péntekjére. Nagy diadalra számíthat a BLAHA LUJZA SZIL.­AZ délután (31 Lili bírónő, este (V»8 ANDRÁSSY-ÚTI SZÍNHÁZ CÍM, V«9) A ferencvárosi angya CM, Vs8, ftll) Sárgapitykés közlegény ÚJPESTI SZINH/ Gyimesi vadvirág, este (7) Aranymadár. C­.IO) • A kis cukrészda (7). Cserehere (1 11), APOLLÓ SZÍNPAD a Helikonban Eskütéren. Kezd. 9 órakor T. 196­ 06. Az elvarázsolt liget. Szép Heléna. . INTIM-KABARÉ 7 délután iVrt? Zsába. • | OPERA (7) | NEMZETI |»ft3,71 | VIB (3, V18) |RENAISSANCE (9) e. — | Kaméliás hölgy | Cserebere | — e. A köpeny | Lear király | A kis cukrászda | Morfium H | — | Gyurkovics lány. | A kis cukrászda | Mordam K. | Siegfried | Az aranyember |A kis cukrászda | Morfium Sz | A köpeny | Lear király | A kis cukrászt|* | Morfium Cs. | A bibliás emberi Nóra | A c­átitó | Morfium P. | A rózsalovag | Az új rokon | A kis cukrászda | Mandarin Sz. | Jancsi és Juliskai Lear Igrály | * Két előadás | Mandarin e. — |­­ | Gyermekei adás — e. 1 - 1 Mandarin | KAGYÍR (3, »/»8.| KIRÁLY (3, Vs8) | Balvárosi (3, H8) VAROSI (3, 7) e. Szinház | János vitéz | A gazdag lány Haguza hercege e. Égi és földi szerel.| A bajadér |Kékszakáll fel. Trubadur H. |Égi és földi szerel.| A bajadér |Kékszakáll 8. fel. Bajaz. Paraszt( K. |Égi és föl­di szerel.­ A bajadér |Kékszakáll 8. fel Pi­langó kisassz. Sz. |Névtelen asszony| A bajadér |Kékszakáll 8. fel. A cigánybáró Cs. [É­i és földi szerel.| A bajadér | Tünk Faust P. |Égi és földi szerel.] A bajadér |Kékszakáll 8. fel. Bolond Istók Sz. | Gietcben | A bajadér |Kékszakáll 8. fal. Bolond Istók v.d­e. Égi és földi szerel.| A bajadér | A gazdag lány — v.d­e. 1­­­1 — FESTI HIRLAP 1922.­­december 152., szomblat. ROYAL ORFEUM CI/14,J'i81 Tel.J.121-(18 10 Wezzans a világhirü arabok is Aranymadár operett. Corvin­színház Cosmopolis. Sourget*regé­nyfilm 8 részben. És kei burleszk. S. 5, 1 és 9 órakor. Tel. J. 121-35. URÁNIA (3, fi, 7, 9) Ut a boldogság felé. T. 182-82.BOZDÓKÉP OTTHON (»/«•,'/»6, %8, 1410) Mexikói Don Juan. l'e­. J. .—25. OMNIA(Va5.^7,8, %10) Ut a boldogság felé. T. J. 125-83. KAMARA (*, b, 8, 10) Horoga. — A két jómadár. Tel. 18-39. CORSU (3/14, V,6, %8, %10) Őnagysága a mindenes (Mary Ph­ilford) Príma Vera (Franceska Berlini Zátony REKAISSANCE-MOZI (Vi 3, Vi 5,H7) Maciste-K­iiosia. Tel. Tl—ua. NYUGAT (Négy előadás) Sikoly az éjszakában. Kazán. Peggy. T.J. 08-94. ROYAL APOLLO (­M, V* 148, VilO) Út a boldogság felé. Tel.J.2—63 ODEiN (Rotieubiller-utca) Vanina — Modem Bajazzók. -Tel. 30-49. TIVOLI (4, 6, 8, 10) Horoga, Severin Marsszal. PHÖNIX-MOZGÓl Rákóczi-utc.i.1/s 5,­7­9 Don Juan. —­ A párbajhős. Telefon: 160-87. ORIENT-MOZGÓ Aranyborjú. — El én virradat. ELIT-MOZGÓ (Vigs­inház mellett) Aranyláz. (Babaruha), ftíary Pickford. Fatty „0" {3, Vt6, 6/118, 9) CSILLAG-MOZGO. Folyt, előad. 3 órátó Szenzációs új műsor. ELIT-MOZGÓ (Vigs-inház mellett) Aranyláz. (Babaruha), ftíary Pickford. Fatty „0" {3, Vt6, 6/118, 9) CARMEN-munó (Erzsébet-korat 80 Tel. józs. 129—54. Mangola csodái. Délibábok országa. HOME50S (Vakok mozija. Borzalomn vőlg JV/16,'/»8, 0 CARMEN-muaO (Erzsébet-korat 80 Tel. Józs. 129—54. Mangofa csodái. Délibábok országa. n.arcsi biciklizni tamil. TUKAN-MOZGÓ Nagymező-utca it­.) Zoro Wa Huru. Dzsungel dráma. (5, 7, 9) T. 11%-33. EST-MOZI Irány i-u. 21. Űzött vad és s bmrleszk. TURAN-MOZG( Nagymező-utca i­­.) Zoro Wa Huru. Dzsungel dráma. (5, 7, 9) T. J. 78—OS. EKKE-MOZ­I (Akácfa-utca 4.) Folyt, előadások d. u. 3 órától Ü­ött vad, PrisCi­la Deannel. Horoga M­iars Severinnel a HELIKOHBAN (3, %5 és %7 órakor) 83.422 EMBER GYÖNYÖRKÖDTE, ÉLVEZTE, IZGULTA VÉGIG D. W. GRIFFITH A OGSÁG CÍMŰ DARABJÁNAK DÍSZ­ELŐADÁSAIT AZ OMNIA, URÁNIA ÉS AGYALAPOLLÓ MOZGÓKÉPSZÍNHÁZAKBAN. 75 TÁBLÁS HÁZ. PROLONGÁLVA! PROLONGÁLVA! mulatságos szövegű darabban Szabados Béla igaz magyar muzsikája, amelyet Sas Ede verseire írt s amely bizonyára csakhamar általánosan népszerű lesz. . "' • (A Vígszínház karácsonyi hetét) a Kis cuk­rászda dominálja. Csütörtökön és karácsony hét­főjén este a Csábítót ját­sszák, a többi est Helias Jenő új vígjátékáé. Most vasárnap délután a Cserebere ke­rül színre. Csütöörtök délután adják először az idei karácsonyi látványosságot, a Huncut kéményseprőt. * (A Városi Szintje) változatos opera-műsorán hétfőn Bajazzók­ és Pifrasztbecsillet, kedden Pillangó­kisasszony, szerdán Strauss gyönyörű hazafias Cigánybárója, csütörtökön Faust, Aquila Adler Ade­lina és Kálmán Oszkár vendégfelléptével, hétfőn, karácsony első napján délután Hoffmann meséi, kedden este a Bűvös vadász szerepel. Kedden délután a Raguza hercege operette kerül szinre Petráss Sári, Tisza, Karola, Sziklai, Szentmihályi, Gábor Ernő és Horti felléptével. * (A Budapesti Szimfonikus Zenekar) karácsony első ünnepén, hétfőn délelőtt tartja negyedik hang­versenyét Földessy Arnold, a világhírű magyar gor­donkaművész közreműködésével, aki Volkmann Ró­bert gyönyörű gordonkaversenyét játssza. A műso­ron szerepel még Goldmark rég nem adott Falusi lakodalom szimfóniája és Strausz Richárd geniális zenekölteménye, Till Exilenspiegel vidám kal­andjai nagy zenekarra. Vezényel: Ábrányi Emil. Jegyek válthatók a Városi Színház pénztáránál és a jegy­irodákban. * (Ma délelőtt van a Színház bemutató előadása.) Az írók kísérleti színpada ma délelőtt 11-kor mutat­ja be a Helikonban Deák: Berzsenyi estéjét. Takács Judit szerepét Ladányi Valéria megbetegedése miatt Könyves Tóth Erzsébet játssza. Jegyek a Helikon pénztár­ánál. * (Újságírók és színészek előadóestje.) Szenzá­ciós hangversenynek ígérkezik az Újságírók és Szí­nészek Il-ik Előadóestje december 25-én a Zenemű­vészeti Főiskola nagytermében. A parádés műsor ke­retében Kosztolányi Dezső, a kiváló költő, új verseit olvassa fel. Sándor Erzsi és Péchy Erzsi operaáriákat adnak elő. Darvas Lili klasszikus verseket szaval, Nagy Izabella régi magyar dalokat énekel. Mirkov­szky Mária művészi táncprodukciókat mutat be. Az újságíró-társadal­om jelesei közül: Feleky Géza, Pünkösdi Andor, Barabás Lóránt, Kallós János és Lovászy Károly vonzó, érdekes és mulattató elő­adásokkal szórakoztatják a közönséget. A zongora­kíséretet Fleischer Antal, az Operaház karnagya látja el. A nagysikerűnek ígérkező tét jegyei Bárdnál, a Zeneakadémián és a Színházi Életnél kaphatók. * (Petőfi-ünnep a Renaissance-színházban.) De­cember 24-én, vasárnap délután 14­­ órakor lesz, a­mikor is színre kerül Nyáry Andor Egy karácsony­est a nagy magyar télben című csodálatosan poéti­kus karácsonyi játéka, amelyet a Magyar Nemzeti Szövetség rendezésében Jászai Marival az élén a Nemzeti Színház művészei adnak elő, Ágh Erzsi Petőfi verseket fiaval, Toronyi Gyula, az Operaház tagja Petőfi dalokat énekel, Farkas Sándor hírlap­író „Vonások Petőfi vallásos jelleméhez" cím al­­att felolvasást tart Részletes műsor a falragaszokon. Jegyek a színház pénztáránál válthatók. * (Két előadást) tart ma, vasárnap a népszerű Intim-kabaré. Délután 3­­ órakor a teljes esti mű­sor kerül színre olcsó hely árakkal és órakor. * (A Rózsahegyi Kálmán vezetése alatti Emker pince) elérte ötvenedik jubiláris előadását. E kitűnő és népszerű kabaré jelenlegi műsora iránt a közön­ség körében páratlanul nagy az érdeklődés. Fellép esténkint a kabaré kitűnő művészgárdája: Kovácssy Emma, a volt Népszínház kitűnő művésznője, aki Veress Károly zenekarának kíséretével magyar nó­tákat énekel, továbbá dr Ferenczy Gyuli zeneszerző, ki saját szerzeményű dalait énekli és kíséri, Kondor Ibi, Mesei Ilonka, Pál Piroska, Békeffy László, Kő­váry Gyula, Turányi Alajos, Gabányi László, Simay István és Német László nagyszerű magánszámokkal és tréfákkal. Ezenkívül még egy szenzációsnak ígér­kező számmal bővül a műsor, ifj. Bé­teffy István „Égi bajadér és földi szerelem" című kitűnő paródiá­jával, melyben fellépnek Budapest leghíresebb mű­vészei, művésznői és Szász Ila. Az előadás kezdete 10­­ órakor, minden vasárnap d. u. 5 órai kezdettel művész­ délután a teljes esti műsorral. * (Karácsonyi gyermek-délután.) Pompás és ma­gas színvonalú karácsonyi mese-délután szórakoz­tatja karácsony első napján (december 25-én) délután a jó gyermekeket a Zeneakadémia nagytermében. A nagyszerű műsor prológusát T. Mátrai Erzsi, a Nem­zei Színház művésznője szavalja. A „Dominikánusok Énekkara", Oszkár bácsi, az ismert mesemondó, „Bet­lehemes játék", Gedrő Lipót tréfás rajzai, Csendőr Etus, Polgár Béláné zeneiskolájának gyermekballetje és más kitűnő programmszámok szórakoztatják a közönséget. Jegyek a Zeneakadémián, Színházi Élet­nél, /Bárdnál. * (Anyukám), vigyél el a Vigadóba a Kará­csonyi Vásár Vidám Gyermekdélutánjára, ma va­sárnap 143 órakor, ahol a nagy műsor keretében lesz ingyen tombola. Jegyek a Vigadóban. (Mékr.t.) * (Gál Gyulának), a Nemzeti Színház nagy mű­vészének első önálló estélye, melyet B. Szepes Sonná­val, a kivá­ló táncművésznővel együttesen tart, Nagy Izabellának és Dienzl Oszkárnak közreműködésével, holnap dec. 18-án este 8 órakor lesz a Vigadóban. Jegyek Skálánál, Színházi Életnél és a helyszínen este. * (Harmónia hangversenyei­) de Prang André, a ki­váló orosz hegedűművész, első estélyén úgy a sajtó mint a közönség osztatlan elismerését vivta ki. II. estélye dec. 19-én lesz. (V. Wü­llner Ludtwig, a világhírű német recitátor, ki cso­dálatos előadóművészetével az egész világot meghódította, dec. 20-án tartja meg estélyét, (V­ilma Moodie, ki első estélyén páratlan sikert ara­tott, közkívánatra dec. 22-én II. estélyt ad Engel lián zongoraműséz közreműködésével, il.

Next