Pesti Hírlap, 1922. december (44. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-01 / 274. szám
— (A Pesti Hírlap karácsonyi ajándéka.) A mi olvasóközönségünk változatlan szeretettel áll mellettünk. Ezt a szeretetet mi hasonló, változatlan és hálás szeretettel akarjuk viszonozni. A szeretetben konzervatívek vagyunk, úgy értve ezt, hogy amint minden éviben külsőképen is kifejezésre juttattuk olvasóinkkal való erős kapcsolatunk feletti jóérzésünket, megtesszük azt az idén is Mi lehetne ez a külső dokumentum más, mint egy olyan ajándék, amely a legjobb, legszebb, legokosabb és legpraktikusabb? A Pesti Halap minden hű előfizetőjéhez az év alkonyatán minden évben bekopogtatott a Pesti Hírlap Naptára. Családi asztalokon, könyvszekrények polcain íróasztalok peremén meghitten, barátsággal ott feküdt évről-évre ez a könyv, ott volt, mint egy hangtalan családtag, akit várnak, szeretnek, megbecsülnek. Évről-évre ugyanabban a köntösben példátlan népszerűségre tett szert és — azt hiszszük — méltán. Hiába oly sötét az idén gazdasági életünk égboltja, hiába kerül akármily nagy áldozatba is, mi minden akadályon és áldozaton keresztül megmaradunk e kedvelt, megszeretett, zárvavárt ajándék mellett és az idén újra útra bocsátjuk és elküldjük a mi sok-sok barátunk házához "ezt a csöndes, megszeretett családtagot. A régi, naptár formát és nevet adjuk neki most is, mert ez a jelleg adja meg egy ilyen évkönyvnek a kristálytiszta praktikumot. Hosszú sor év alatt tökéletesedve, kifinomodva, a Pesti Hírlap Naptára képviseli a legtökéletesebb évkönyvet, amit csak elképzelhet magának az ember. Olvasóinkat bizonyára kellemesen lepi majd meg, ha házuk régi vendégét most is oly dús és gyönyörű formában látják viszont, mint akár a legbőségesebb, legboldogabb békeértekben. Másik meglepetésképen pedig kiderül majd, hogy új Naptárunk nem csupán egyszerű folytatása lesz az elmúlt évek naptárainak, hanem szokatlan tökéletesedése, páratlan továbbfejlése azoknak. Ennek a vaskos, gyönyörű, óriási bolti árat képviselő kötetnek a belseje lesz az igazi meglepetés! Erről a csodálatosan gazdag tartalomról olvasóinknak külön, részletesen főárunk tanul?!" hasábjain beszámolni. (A fonltuszminiszter vacsorája.) Gróf Klebelsberg Kuno közoktatásügyi miniszter az Akadémia állami támogatásáról szóló törvényjavaslatának a nemzetgyűlés részéről történt elfogadása alkalmából Vacsorát adott, melyen részt vettek: Berzeviczy Albert, Petri Pál, Csánki Dezső, Fejérfiataky László, NémethyJózsef,Horváth Géza, Freisfen Izidor, Petrovics Elek és Véch Gyula. (Felvidéki nap.) A felvidéki menekülteknek Izabella főhercegasszony védnökségével működő önsegélyző irodája szegénysorsú tagjainak gyámolítására december 6-án a főváros területén utcai urnagyűjtéssel összekötött felvidéki napot rendez. A nemes cél támogatására a főváros hölgytársadalma s a felvidéki egyetemi ifjúság fog a gyűjtésnél közreműködni. (A Magyar Történelmi Társulat) csütörtökön délután tartotta idei rendes közgyűlését, amelyen megjelent József főherceg is. Gróf Klebelsberg Kunó elnök mondotta az elnöki megnyitó beszédet. Mindenekelőtt Petőfiről emlékezett meg, majd az 1918—19-iki összeomlásunkról szólt és azután vázolta a társulat nagyfontosságú, az egész magyar nemzet történelmi érték nevelésére kiható programmját. Azzal kapcsolatban, hogy rámutat arra a nagy nemzeti mulasztásra, melyet a mohácsi vész nemzedéke elkövetett azzal, mellyel az Anjou, a luxemburgi és a Hunyadi-ház uralkodása alatt virulásnak indult kultúrát nem tudta fentartani, nem tudta folytonosságát megmenteni, a jósok intő szavával óvja a mai nemzedéket, hogy a vesztett világháború, a bájor forradalmak és a trianoni békén felül kötelesség nem teljesítés következtében meg ne érje még a modern magyar művelődés összeomlását is. Hosszas taps és éljenzés silalmazta az elnöki megnyitót. A választás során upa megválasztották az eddigi tisztikart. A különböző jelentéseken kívül dr Miskolczy Gyula tartott felolvasást. (Károlyi Mihály vagyonelkobzási perében) csütörtökön Horváth Dénes, a kincstár képviselője, folytatta bizonyító előterjesztését. Bizonyítani kiválnna, hogy a Károlyi-kormány 1918 november 1-én parancsot küldött a fegyverletételre a katonai parancsnokságokhoz s ezzel hűtlenséget követett el Károlyi. Hadseregparancsnokok tanúkihallgatását kéri, hogy fegyveres haderővel meg lehetett volna akadályozni a megszállást. Nagy Vince felsorolta az ellenbizonyítékokat. A háború negyedik évében a katonák mármind politizáltak, a fegyelem" meglazulásához nem kellett katonatanács. Részletesen foglalkozott az okokkal, amik felbomlasztották a katonai és polgári frontot. Felemlítette gróf Tisza Istvánnak október 18-án az országgyűlésen tett kijelentését, amely szerint „nem akarunk tovább szemfényvesztő játékot űzni, elismerem, hogy a háborút elvesztettük". Gróf Tisza István ezzel a kijelentésével igazat adott Károlyi Mihály október 17-iki fejtegetéseinek. Rátért Boroevics tábornoknak október 23-án a legfőbb hadvezetőség elé tett bejelentésére, amely szerint gróf Tisza Istvánkijelentése valóságos szerencsétlenség volt a fronton küzdő katonákra, .Nagy Vince végül a tárgyalásonjelenlevő Atzél Imre főügyészhelyetteshez fordult hogy miért nem helyezik Károlyi Mihály bűntársaitis, a Károlyi-kabinet tagjait, Friedrich Istvánnal és nagyatádi Szabó Istvánnal egyetemben vád alá. Horváth Dénes, a kincstár jogi képviselője, kijelenti, hogy ők ebben nem intézkedhetnek, ez a nemzetgyűlés dolga. A tárgyalást pénteken folytatják . (Kaán államtitkár az Alföld befásitásáról) A Nemzeti Klub csütörtök esti összejövetelén Kaán Károly államtitkár, a faügyek kormánybiztosa, tartott nagyérdekű előadást az Alföld befásitásáról. A tudományos kutatások megállapították — fejtette ki —, hogy emberi pusztítás eredménye az Alföld mai homokos fe szikes pusztasága. Hogy az Alföldön óriási erdőségek voltak valaha, annak fényes bizonyítékai az ott talált őskori állatleletek, üdébb, bujább legelőket, makkoltatásra alkalmasabb erdőségeket, stb. sehol sem találtak őseink, mint az Alföldön, mikor hazájuknak ezt a földet választották. Ma már csak Debrecen környékén lehet némi nyomát látni ennek a növényzetnek. A helytelen gazdasági tevékenység pusztította ki ezeket az erdőségeket. A mai nagy magyar puszta puisztítás eredménye, egy meglevő természeti kultúra megsemmisítésének következménye. Téves felfogás tehát az, amely a magyar pusztában valami ősi formációt vél fölfedezni. Hozzájárult ehez az eredményhez a Vaskapu, Tisza s egyéb folyószabályozások, ármentesítések stb. Távol áll tőle, hogy ezekre a munkálatokra árnyékot kívánna vetni, de egyoldalú volt a munka, a másik irányban elmulasztották a teendőket, nem akarja visszaállítani a régi állapotokat, de a mai viszonyok sem maradhatnak meg. Kiszáradt a talaj, kiszáradt a levegő, megindult a széljárás és korlátlanul halad az Alföldön keresztül. A csapadék asöveny boldoguláséhoz nem elég, a levegőnek ispáratestnek kell lennie. Ma az eső gyorsan elpárolog a nap hevétől. A mi eddigi kormányaink soha semmit sem csináltak, ami az Alföld boldogulását célozta volna. Ha a fásítások meglesznek tudományosan bebizonyítottan parateltebb lesz a levegő, a csapadék tovább megmarad, lassabban párolog el, a hűvös levegő által egy kellemes széljárás következik be, ami etyhitelen fog hatni a lakott vidékekre és gazdasági jelentősége most ma felbecsülhetetlen lesz. A legnagyobb alapossággal jártak el az előzetes munkálatoknál, német alapossággal letörzskönyveztek mindent, munkájuk eredményét száz év múlva bírálják el, hogy akkor lássák, hogy mit tettek s hogy helyesen tették. Ha ő képviselő volna, bárha fakormánybiztos, egyszakaszos törvényt adna be amelyben eltiltaná, hogy trágyával fűtsenek, mert amíg itt trágyát elfűtenek és szalmát adnak vissza a földnek — itt nem lehet több termelésről beszélni. Az előadás után támadt vitában részt vett Czettler Jenő, aki azt fejtegette, hogy az Alföld jövője az ország jövője is, amelyet nem adójavaslatokkal mentenek meg, hanem erdősítéssel; aztán Eichter Aladár, a botanika tanára, Czobor Lászó, a Kertészeti Egyesület elnöke, Zselinszky Szilárd, a Közmunkatanács elnöke, Staub Elemér nyug. h. államtitkár és Forster Elek, Karafhíth ,Ipnö, Förster Aurél és Magyar Kázmér. —' Jüchritz-Amade grófné: Isis papnője.) ó-egyiptomi' regény Vehritz-Amadé grófné báró fiánhidy Stefánia könyve: /«A papnője. E regény kölete erősen megalapozott meséjét nagyon érdekesen és finom szövevényekkel tudja bogozni és a mese sodrába nemcsak érdekes és eleven embereket állít, de egyik-másik figurája szinte plasztikusan hat. Gondosságra és tudásra vall a kor beállítása, igen szép lelki rajzokat is ad, amellett pedig filozofikus mélységekig száll ali néhol. A rossz tragédiája ez a regény. A feltűnően szép kiállítású könyv a Istgrády Testvérik kiadása. (Drágasági hullám Németországban.) A Pesti Hírlap berlini tudósítója a drágaságnak Németországban való újabb, nagyarányú emelkedéséről ad számot. A berlini élelmezési hivatal a Márka-kenyér árát 280 márkában állapította meg, míg ezzel szemben a szabadforgalomban lévő kenyér 636 márkába kerül. Egy méter mázsa szén 1500 márka. A városi hatóság bejelenti, hogy a gáz és a villamosáram árát kénytelen a kétszeresére emelni. Ezentúl egy köbméter gáz 90, egy kilowatt áram pedig 160 márkába kerül. Ezenkívül a postai tarifákat is december 15-től kezdve az eddiginek kétszeresére emelik. Nagy áremelést, terveznek Továbbá a telefonforgalomban is. Magában Berlinben a telefonbérlet 22.800 márkába fog kerülni, a három percig tartó egyszerű beszélgetésért pedig Németország határain belül — 750 márkát kell majd fizetni. A berlini közúti vasutak viteldíját is holnap újra 30 márkáról 50 márkára emelik. — (Országos Iparosnagygyűlést) rendez az ipartestületek Országos Szövetsége december 3-án aJólgavárban. A nagygyűlés a következő pontokat tűzte ki tárgyalásul. A betegségi biztosítási járulékelőleg, az iparosok az uzsorabíróság előtt, az általános kereseti adó, a munkások adója és a munkaadó felelőssége, forgalmi adó és blokkrendszer, továbbá a fölemelt postai és telefondíjak hatása az ipartestületekre. (Iparművészeti vásár.) Az Országos Magyar Iparaszéezeti Társulat december 1-től 9-ig tartó Mikulás-napól karácsonyi vásárt rendez a Túrán Háziipari Szövetkezet IV. Váci utca 12. sz. alatt levő félemeleti helyiségében. A vásár naponkint délelőtt 9-től 6-ig van nyitva, delépfírts nince. (Az olasz vendégek) délelőtt megtekintették a Szépművészeti Múzeumot és az iparművészeti iskolát, délután pedig a tiszteletükre vivő akadémiát rendezett a Műegyetemi Athletikai Klub. A Szinyei-Merse Társulat kiállításának meglátogatásáról elterjedt ellentétes hírekre vonatkozólag illetékes helyen kijelentik, hogy ez eredetileg nem is szerepelt a programmban, de az olasz vendégek közül többen jelezték, hogy pénteken, vagy szombaton fölkeresik a tárlatot. — (Szélhámos adománygyűjtők.) A következő sorok közlésére kértek fel bennünket: Tudomásomra jutott, hogy előttem ismeretlen egyének állítólag december 29-én, a Hassay-párt klub javára rendezendő művészestély jegyeivel adományokat gyűjtenek. Minthogy sem én, sem a párt erről az akcióról nem tud, ezúton kérem, hogy amennyiben bárkinél bárki ilyirányú kérelemmel jelentkezik, az illetőt a legközelebbi rendőrnek átadni szíveskedjék. A visszaélések kiderítése céljából a szükséges lépéseket megtettem. Dr Raséay Károly nemzetgyűlési képviselő. — (Családi dráma.) Csütörtökön délután a Karpien-Etein utca 22. számú házban Kovács József napszámos összeszólalkozás közben feleségét konyhakéssel úgy összeszurkálta, hogy a Ilókus-kórházba kellett szállítani, ahol életveszélyes állapotban fekszik. Tettének elkövetése, után Kovács a rendőrségen önként jelentkezett— (Eső és szélvihar.) A szerdai elég nagy arányú havazás éjszakára ismét fehér lepellel borította a fővárost. Bármilyen fehér színben ment is azonban Budapest az éjszakának, az ártatlanság eme színét nem sokáig tarthatta meg, mert a mihamar megeredt eső a havat a házak tetejéről s a gyalogjárókról hamarosan lemosta, hogy nyomában csatakossá váljanak az utcák, alkalmat adva a lakosságnak arra, hogy hokslig gázoljon a hólében, de amily rövid ideig tartott a hó uralma, épen ugy véget ért a csaták nagy része is, mert az eső után erős szélvihar kezdett végig fütyülni a főváros fölött, valamint annak utain. Ez a kegyetlen förgeteg azután fölszikkasztotta a sarat, a pocsolyákat, legalább a gyalogjárókról s ilyen formán a délutáni órákban jóformán csakis az úttestek-füjje napokon át összegyűlt és olvadó hava okozott a gyalogjáróknak némi kellemetlenséget Az esővel és szélviharral némi hőemelkedés is bekövetkezett s a déli órákban a nap hevének kitett hőmérők 15 Celsius-, fokot is mutattak. (A tisztviselők nyugtája.) Régi szokás az nálunk, hogy a tisztviselőknek az állam nyulátára adja ki a fizetésüket, ami nem kis költséggel és időtöltéssel jár, pláne a mai időben, amikor a papiros rendkívül megdrágult. Erre való tekintettel a kincstár azzal a tervvel foglalkozik, hogy a ránkkövetkező esztendő első napjától kezdve nem kér a hivatalnokoktól nyugtát hanem a fizetéseket holmi jegyzék alapján osztja ki. Ha ez a terv beválik, a sok minden cafranggal járó nyugtarendszer helyébe teljesen új eljárás lép, amely minden tekintetben takarékosságot jelent az állami pénztárakra . (Országos Protestáns Diáknaggyűlés.) A Magyar Protestáns Diákszövetség ez évi naggyűlését december 8-án, vasárnap, Budapesten tartja meg. Délelőtt a Bethlen Gábor K.Úr helyiségeiben lesz a képviselőtestület tiszi közgyűlése, délután az (llői út 24. százon év. Imateremben fél 3 órakor kezdődik a naggyülés. (Aki a Dunába dobott egy nőt.) A bécsi rendőrségnél — mint a Pesti Hírlap tudósítója jelenti — csütörtökön éjjel önként jelentkezett Resnicek Jakab péksegéd és előadta, hogy egy harminchat-harmincnyolc évesnek látszó nőt a Dunáéba lökött és az illető a vízbefult. A nőt mintegy nyolc évvel ezelőtt ismerte meg és csak annyit tud róla, hogy Hilda a neve. Hosszú idő után, most véletlenül találkozott vele és arra kérte, segítsen neki, hogy átszökhessen Pozsony felé a határon. Resnicek vállalkozott erre és út közben, mikor a Duna mentén haladt tik, a nőt a vizbe dobta. Elmondta még, hogy azért jelentkezett önként, mert a nő ehette tőle egyik okmányát és ez az irás a holttest feltalálásakor úgyis elárulta volna. (A nő gazdasági helyzete) cimén december 1-én, pénteken Mte 6 órakor előadást tart Mellerni-Miskolczy Eugenia a feministák Egtveslletében (József-tér 9.) — (Halálozás.) Fonyó Mátyás magánzó 71-ik évében november 29-én délután meghalt. Temetése a rákoskeresztúri temető halottasházából pénteken délben 1 órakor le-/. — (A magántisztviselők nagygyűlése.) Decemb. 3-án, vasárnap, délelőtt tíz órakor három nagy tisztviselő szakszervezet, a Magyarországi Magántisztviselők Szövetsége, a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete és a Biztosítási Tisztviselők Országos Egyesülete együttes nagygyűlést tartanak a régi képviselőházban, hogy felhívják a közvélemény és a kormány figyelmét súlyos helyzetükre. A gyűlés foglalkozni fog a létminimum kötelező megállapításának és a béregyeztető intézmény felállításának kérdéseivel, napirendjén szerepel továbbá a Ferenc József-kórház ügye, amelynek autonómiáját a legerélyesebben visszakövetelik az érdekelt alkalmazottak. (A tanfelügyelő jelentése.) A borsodi tanfelügyelő a napokban végigjárta a felsőborsodi elemi iskolákat s azt állapította meg, hogy a tanítás mindenhol rendben folyik. Szénszünet egyáltalában nincs és pedig ott sem, ahová nem jut szén, mert ezeknek az iskoláknak a növendékei a hónuk alatt szállítanak két-három darab fát s igy a tantermeket fűteni lehet. Rendkívül elszomorító azonban, hogy egyes iskolákban a hat-kilenc esztendős fiúcskák és leányok a téli havas idő dacára is hiányos öltözékben és mezítláb járnak. — (Petőfi-bélyegeket) bocsát ki a postaigazgatóság a nagy költő születésének századik évfordulója alkalmából. — (Budapest—párisi közvetlen telefon) ügyében indultak meg tárgyalások. •— (Háromezer gyermek fog mulatni) szombat délután Vili órakor a „Gyermek" kiállítás harmadik művészi gyermekelőadásán a Vigadó nagytermében. Közreműködnek új műsorral Jackó Cia, Csendőr Etus, Halmay Imre, Iládassy Magda, Lenkey Gyöngyi és D. Polgár Béláné zeneiskolájának 40 növendéke, Oszkár bácsi mesél. Az előadást Békésy Antal rendezi. Jegyek a Vigadó pénztáránál. — (Hibaigazítás.) Fendt Lili címét tegnap tévesen közöltük, a helyes címe Peterdy-u. 33. — (A legjobb reggeli): 1 csésze tej 2 kávéskanál Ovomastine, tartalmaz friss tojást, tejet, elsőrendű kakaót és malátakivonatot. — (Díjtalan szemorvosi vizsgálat) kiváló szakorvos által fél 12—1-ig és 4—6-ig Refactió látszerészeti intézet, Szervita-tér 6., a templomnál. •— (Ékszerfémház) közli, hogy eladó ékszereit ingyen becsüli meg! Arany, brilliáns, ezüstért óriási árat fizet. Alsóerdősor 3. (Rákóczi-út sarok.) — (Hócipő) kapható Keumannál, Nagymező-utca 44. — (Eredeti mikulások) Kertész Tódornál, Kristóf-tér. — (Dél-Kanál), VII., Erzsébet-körút 28. eredeti svéd békebeli minőségű sátxipő igen olcsó árban kapható. — (Magyarország legelőkelőbb női fodrásztermébben) külföldi művészi szakerők működnek. Bellára* JSTői J'«4-rátzterem, IV. Váci utca 27/29. Tel. 88— PESTI HÍRLAP 1922. december 1., pgnteE. 00090900000000000000000000006000060% % mzmcjsz M>R£VOST % % Bon Juan - Nagyságok % 6 ciril világhirtt tti regényének eddig megjelent folytatásait O fai&tdnse&grína díjtalanul kapja meg minden új előfizetőnk. O O O O 0 0 0 666660000000000^00000000066066660000