Pesti Hírlap, 1923. február (45. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-01 / 25. szám

J? PESTI HIT?LAP mg: f&Szoáf k­érfók­. Mpponyi a külpolitikai helyzetről. Opsxdffúutí* MzKons&gsa és es népszövetség. — X­­ef*gv/ves*xés kérdése ujfitól felvethető. r— Xx 2gazse£s>ta£ams&CO&iif Békés utóm reparálják» — Xá£uxt£t csatt egy politika van­­ a korm­ány kil­politikája ! - mondja a külügyminiszter. — Embereskedelem­ szerződések. A nemzetgyűlés szerdai ülésén­ mindkét nép­szövetségi javaslatot elfogadta. Közben gróf Appo­nyi Albert nagy beszédet mondott külpolitikai hely­zetünkről, különös tekintettel a népek Szövetsé­gébe való belépésünkre. Daruváry külügyminiszter erre kifelé szóló nyilatkozatot tett Majd az ideigle­nes külkereskedelmi szerződések ügyét tárgyalták, s­ az ülés végén interpellációk voltak. A tanácskozást Szcitovszky Béla elnök vezette.­­A nemzetek szövetségébe való felvételről szóló tör­vényjavaslatot részleteiben is" elfogadta a Ház. A nemzetek szövetsége egységokmányainak módosításáról szóló törvényjavaslatot Moser Ernő előadó ismer­tette, mely szerint a nemzetek szövetségének tanácsa álla­píthatja meg a lefegyverzés mérvét, az egyes államok földrajzi fekvése alapján. Magyarország lefegyverzésének a kérdése tehát újra felvehető és a többi állam bele-,­egyezésével dönthető el újra. A kisebbségek kérdésében is megváltozott a hely­zet. Ezen a téren is módunkban áll meghallgatást, in­tézkedést követelni. De hogy őszinte legyen, ezen elő­nyök dacára sem, javasolta volna a belépést, ha ez az okmány nem mutatna rá a szerződések revíziójának lehetőségére. Mi azt akarjuk, hogy a velünk elkövetett igazságtalanságokat békés úton reparálják. El fog jönni az idő, talán előbb, mint hisszük, hogy a revízió a nemzetek szövetségének útján tétetik aktuálissá. Apponyi a népszövetségiről és a lefegyverzésről. Gróf Apponyi Albert mindig barátja volt an­nak, hogy Magyarország belépjen a népszövetségbe. Hisz az intézmény­­ hatályosságában, ha nem is a jelenben, hanem a jövőben. Mindig hive lesz annak, hogy a nemzetközi viszályok békés utón intéztessenek el. Bárha az intézményen rajta van a háborús eredet bélyege, mégis lehetőséget nyújt a­­javításra. Addig azonban, amíg két nemzetközi jog van: egyik a győ­zők, másik a legyőzöttek számára — nem beszélhe­tünk békéről, mert a háború tovább folyik, a véron­tás ideiglenes felfüggesztésével. Mint a népszövetség tagjai, felhasználhatunk bizonyos erőket a magunk céljainak előmozdítására. Az 1920. évi októberi esemé­nyek alkalmával úgy értelmezték a dolgot, hogy a követség csupán tagjait védi meg. Hogy ha ez az ér­telmezés áll, ami kétségtelen, akkor országunk biztonsága szempontjából mégis fontos, hogy a szövetség tagjai közé tartozunk. Azt mondhatnák sokan, hogy ez csak papiros­garancia. Ez nem egészen így van, mert a népszövet­ségi alkotmány 16. §-a a hibás államokkal szemben igen erős szankciókat tartalmaz. Nagy az erkölcsi garancia, amit ne tessék lekicsinyelni. Vannak egé­szen konkrét előnyök is, amelyek a nemzetek szövet­ségének tagságából következnek. Ilyenek a lefegyver­zés és a nemzeti kisebbségek védelme. A lefegyverzés tekintetében a népszövetség eddigi viselkedése teljesen a szövetség ellen szól. A­­külügyminiszter felelőssége tudatában nagyon enyhén jellemezte, ami e téren történt. Ő min­den magasabb érdek veszélyeztetése nélkül kimond­hatja, hogy ami ezen a téren nem történt, az az új, Eaurópának valóságos botránya, hogy -m­íg­­a nemzetek Vg/y risse le van fegyverezve, a másik része erősebb fegyverkezést folytat, mint a békében. Ez egyenesen­­törhetetlen és az ujabb konvulziók előfordulásának állandó veszélyét hordja magában, a­mi igen nagy ve­szedelem Európára nézve. (Helyeslés a Ház minden oldalán.) Európa helyzetének egyik botránya, állandó­­"veszélye ez. A szövetség irányának javulása akkor fog kezdődni, amikor a lefegyverzés kérdésében is egyforma osztó igazság fog érvényesülni. Mielőtt beléptünk a szövetségbe, a trianoni dik­tálás volt a mérvadó. Azóta az a paktum a mérvadó. Az általános politikai helyzetet igen ko­­­molynak tartja. "A mostani demarsot ama rendszeres akció meg­nyilvánulásának látja, amelyet a kisantant Magyar­ország ellen folytatni akar, holott támadó szándékot tulajdonítani nekünk, csak hatalmi politikai fogásból lehet. Az egyenesen szerződés-ellenes volna és való­sággal megdöntené a trianoni békeokmányt, ha a kis­antant hatalmai külön ellenőrzést akarnának felet­tünk gyakorolni. De manapság a hihetetlen is meg­történhetik. A lefegyverzést, ha az határidőhöz van kötve, a főhatalmak katonai bizottsága végzi. E ha­táridő után csak a nemzetek szövetsége tanácsának van joga további ellenőrzést elrendelni. A szerződés tehát Magyarország nemzeti szuverenitásának meg­szorításához csak te mértékig járult hozzá, más ellen­őrzést nem ismert el. Enélkül pedig semmiféle idegen tényezőnek minket ellenőrizni nincs joga. (Zajos he­lyeslés az egész Házban.) Ha ilyen gondolat csak­ugyan felmerül, azt nem lehet elég korán a limire elutasítani. Nem akarja részletesen ecsetelni azokat a jelenségeket, amelyek azt mutatják, hogy a szomszédos államokban bizonyos támadó szándékok vannak, de a cseh külügyminiszter parlamenti beszéde azt mu­tatja, hogy olyan álláspont kezd érvényesülni, mely Magyarország­ jogainak és méltóságának respektálá­sával nyugalmat akar teremteni. A mi részünkről nem szabad irritáló anyagot dobni a helyzetbe, ellen­ben mindnyájunknak össze kell fogni, ha mások jó­voltából ilyen helyzetbe sodródunk. A javaslatot elfo­gadja. (Zajos helyeslés, taps és éljenzés a Ház min­den oldalán.) A külügyminiszter nyilatkozata. Daruváry Géza külügyminiszter: Olyan óhaj,­­hogy a kisantant képviseletet nyerjen a kato­nai ellenőrző bizottságokban, nem merült fel. Poli­tikai és erkölcsi szempontból ezt lehetetlennek is tart­ja. Ami a cseh külügyminiszter beszédjét illeti, osz­tozik abban a nézetben, hogy azt lehet úgy felfogni, mint egy konciliánsabb atmoszféra reményét. Mégis, mivel az ellenünk emelt vádak ismételten felmerül­tek, ezekre is kitér. A legsúlyosabb a magyar-román határon levő nyugtalanság. Ennek nem a mi, hanem a román katonai fegyverkezés az oka. Hogy a mi fegyverkezésünkről szóló hírek alaptalanok, azt az ellenséges államok képviselete állapította meg, ame­lyet nem lehet pártossággal vádolni. A határinciden­sek mértéktelenül fel lettek fújva. Mindig hajlandók voltunk és vagyunk a politikai foglyok kicserélésére. A nehézség csak abban van, hogy nálunk kevesebb a fo­goly, mint szomszédainknál. Azt mondják, hogy az európai közvélemény elé akarják vinni ezeket a dol­gokat. Helyes, óhajaink itt találkoznak. (Helyeslés a Ház minden oldalán.) Mi egyenesen keressük az európai közvéleményt. A határincidensek ügyét is nemzetközi fórum elé akartuk vinni és nem rajtunk múlt, hogy, az nem sikerült. Kijelenti, hogy nálunk csak egy politika van: a magyar kormány külpolitikája és bízik benne, hogy e kijelentéséiül a Ház minden pártjára támaszkodhatok. (Helyeslés.) Politikánk 14­jesen békés, nem provokálunk senkit ez a szerződé­sekre hivatkozva, minden provokációt visszautasí­tunk. "A szomszéd államokkal a békés élet érdekében egyezményeket igyekszünk kötni. Legfőbb óhajunk, hogy a most folyó cseh tárgyalások is eredményre vezessenek. A mostani vádak zivatar utáni menny­dörgések. Hiszi, hogy ezek után olyan atmoszféra következik, amely lehetővé teszi a szomszédainkkal való normális életet (Éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) A Ház a javaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben egyhangúlag elfogadta. Az egyes külállamokkal kötött kereskedelmi és gazdasági szerződésekről szóló javaslatot ugyancsak Móser Ernő ismertette. Görgey István vámpolitikai szempontból mon­dott bírálatot. Mai vámrendszerünk nem felel m­eg­ az ország érdekeinek. Körülöttünk mindenütt fel­emelték a vámtarifát, csak mi nem. A kereskedelmi tárgyalásoknál a jövőben a politikai szempontokat kikapcsolandónak tartja. A javaslatot elfogadja. Sándor Pál hibáztatja, hogy eddig nem kötöt­tek kereskedelmi szerződéseket. Kiviteli politikánk is rossz. Be kell kapcsolódnunk a nemzetközi gazdasági életbe. A kiviteli engedélyeket szinte árulják. A ke­reskedelemnek szabadság kell. Azt hallja, hogy a vámtörvényt általános felhatalmazás alapján akar­ják megcsinálni. A vámtételek magas voolta az orszá­got tönkreteszi. Ezt tehát a többségnek kötelessége lesz megakadályozni. A javaslatot elfogadja. Nagyatádi Szabó István földművelésügyi mi­niszter. A terménykiviteli engedélyeket tárcaközi bi­zottság adja ki. Tény, hogy újabban szövetkezetek alakulnak és úgy ezek, mint magáncégek kivitellel foglalkoznak. (Egy hang: Grófok!) Én nagyon sze­retem azt a grófot, aki dolgozik. Örömmel látja, hogy uj, ú. n. keresztény emberek is iparkodnak keres­kedelmet folytatni. Ha valaki azért, váltja ki az en­gedélyt, hogy üzérkedjék vele, az közönséges vétség, s ha neki ilyent a tudo­mására hoznak, szigorú eljá­rást indít. Sándor Pál: Nem állította, hogy bűncselekményt követnek el, mert ma sok mindent elkövetnek, ami még nem bűncselekmény. Báró Lers Vilmos: Az nem baj, hogy új elmek jönnek be a kereskedelembe, csak visszaélések ne történjenek. Ne felejtsük el, hogy a trianoni béke csak 1921 július 20-án lépett életbe és csak azóta van módunkban tárgyalni. Nagyon meggondolandó, hogy mely államokkal kössünk szerződéseket. .A trianoni béke egy gazdasági hármasszövetségbe (Ausztria-Ma­gyarország-Csehország) akar bennünket szorítani. Sándor Pálnak igaza van, hogy nem kell a vám­ Bon Juan .' Nagysá&áfc* regény. Irta : ffl.avce£ Prévost. Fordította: Kosztolányi Dezső. (46) Néhány nappal azelőtt a gyakori boldog együttlét egyik órájában igy szólt Rogerhez:­­ — Én mindent tud­ok magáról és főkép ma­ga mindent tud énrólam, ellenségeim epés sza­vaiból. Sorsunk közös lesz, nem szabad tehát, hogy a múlt elmérgezze a jövőt. Tétova bosszú­ságot, ellenséges kíváncsiságot látok? e homlok mögött, melyet szeretek. Legyen vége ennek. Kér­dezzen. Én majd felelek. Roger lehajtotta a fejét. Majd­­ megfogta­ Albiné kezét és ezt suttogta: — Nem merek. Albiné nem sürgette, de el volt erre hatá­rozva. Mindenáron el kell érnie, hogy Roger higyjen az ő vitatott múltjában. És most kell rög­tön, mert e pillanatban Roger mindent megtud­hat Albiné úgy érezte, h­ogy annyira hozzá van fűzve, mint a leghívebb vőlegény a legtisztább menyasszonyhoz. Különben, gondolta, ha a leg­tisztább igazságot mondom is, ez a gyónás semmi olyant nem közölhet vele, amit Guilloux rossz­indulata már be ne súgott volna neki. Ha egyszer végrehajtja a fájdalmas műtétet, Roger magáévá teszi majd a szeretett nő ügyét, védelmezni fog­ja. Ugyanazokkal az érvekkel igazolja, melyekkel Albine védelmezi és igazolja magát. Rogernek nem beszélt többet erről, de még aznap írni kezdte vallomásait. Megmutassa-e Ro­gernak? Abban a pillanatban, mikor írta, sem­mit sem tudott. De, ha előre leírjuk, amit nehéz­­ elmondanunk, (nagyon sokszor próbálta már) biztos fegyelemre teszünk szert, hogy elkerüljük az oktalan szavakat. Azzal az elhatározással ült le írni, hogy az igazat mondja, és csakugyan, az első oldalakon, hol családjáról, gyermekkorá­ról, neveléséről, serdülő koráról és fiatalságáról beszélt, az igazságot, csakis a tiszta igazságot irta. De sokkal világosabban látott, sokkal őszintébb je vollt, hogysem ámítja önmagát. „Nem kislány- s koromról van szó­­ ,én az asszony­ korom igaz­ságait akarom elmondani . . ." És tíz éven keresz­tül ugorva, túláradó nagylelkűséggel, egyszerre lovag Bellicconival­­való szerelmét kezdte irni, mely finom volt, mint Albiné valamennyi sze­relme,, zaj és botrány nélkül való, de azért min­den® tudott róla és mindenki takargatta azzal az ártalmas pártfogással, amelyért később plety­kával, rágalommal állanak bosszút. Albine maga mesélte el körülbelül olyan hangnemben, mint Chateaubriand, Pauline de Beaumont-nal való szintén római szerelmét. A viszony két és fél évig tartott, barátságosan váltak el, mert mind a ket­ten ráuntak, Belliceoni azóta megnősült,, elvett egy Borghese hercegnőt.­­ Letelt harminc hónap s Albine bízvást mondhatta: „Hű voltam hozzá" . , . De hogy el­mesélte életének ezt az eseményét, először vétett terve ellen. Egyáltalán nem írta a színigazságot. Ebből a harminc hónapból két, Párizsban töl­tött hetet keresztülugrott. Nem, nem volt képes elmondani a hallatlan gyöngeséget, melynek egy délután rabul esett, tulajdon lakásában, mely­nek bútorain huzatok voltak, fátylak a képeken és csillárokon, a zárt zsalukon pedig arany fél­homály szüremkedett át . . . Valami előkelő em­ber volt talán? Nem. Művész, festő — még csak nem is hírneves. Magához hívta, hogy egy arc­kép lemásolásáról tárgyaljon. Soha többé nem látta és soha senki nem tudta meg. Még egy szük­ségtelen szenvedéssel többet rójon Rogerra? „Iga­zán nem is egyeztem bele . . . abban az üres la­kásban kényszerített." Így titkolgatta vallomá­sát, még mielőtt belekezdett volna. . Minden időrend nélkül, ahogy véletlenül eszébe ötlött és emlékezett erre-arra, így­ szede­gette elő ifjúsága, későbbi kora főbb korszakait. Önmagával utaló hallgatólagos megállapodása szerint az olyan eseményeket, mint a párizsi fes­tővel valót, nem írta le; igaz azonban, hogy ama huszonöt év folyamán, melyet megvizsgált, na­gyon ritkán fordult elő ilyesmi. A nőknek meg­van az a képességük, hogy őszintén elfeledik­­ mindazt, ami múltjukban feszélyezi, vaor, meg-­­ alázza őket, mintha emlékezetük, akár a gyomor visszavetné az ételt, melytől undorodtak, azon­nal a lenyelés után, mielőtt még a test magába fogadta volna. Albiné vallomása, ellentétben az első becsületes tervvel, így csak rövid magyará­zatokra szorítkozott, melyeket Roger már tudott, vagy megtudhatott: ez a magyarázat pedig ön­tudatlanul is öndicséretté vált. Micsoda borzal­mas helyzet. Tulajdon hóhérának lenni s mint a nyomorult halálra ítélt, ki végigszenvedi a fag­gatást, lehető legkevesebbet vallani, csak azt, ami ép szükséges ahhoz, hogy a kínzásnak vége szakadjon. Ma, mikor Albine fekete-kék kimonójába burkolva gondolkozott a csöndben és sötétség­ben, a fájdalmas jegyzőkönyvet pár majdnem lezárta. A papírlapok az ágy melletti páncélszek­rényben pihentek, legdrágább ékszerei, legtitko­sabb írásai között. Aki értetlenül olvassa, annak az írások tartalma a XVII. és XVIII. századbeli nagyvilági hölgy emlékiratait juttatja eszébe, mert egy nő szemérmesen, méltóságosan mesélte el éle­tét, melyben annyi nevezetes ember szerepelt, kik közül azonban egyet sem említett név sze­rint, csak kezdő betűjüket jelezte. A római ka­­­landon kívül még három másikról beszámolt: egy magyar mágnás fiával és két párizsi arisz­tokratával. Házassága történetét az emlékirat szerzője eléggé terjedelmesen közölte. Részlete­sen­ leírta, hogy 1898-ban. (akkor tizennyolc éves volt és nevelőnőjével, Henriquette Dupont-nal a hírneves ,,festőnővel" utazgatott szerte Euró­pában.) Anderny gróf, a hóbortos, negyvenesz­tendős, sokszoros milliomos, kétszeri látásra megkérte kezét, nőü­l vette, miután két millió frankot ajándékozott menyasszonyának. Az em­lékirat beszámolt a fiatalasszony hűségéről, egész addig a napig, míg a gróf Párizsban — háztar­tásukat, ide helyezték át és fényűzően éltek — nyíltan viszonyt nem kezdett a Comedie Francaise egyik színésznőjével, kinek mndenki tudtával kastélyt vásárolt, és úgyszólván együtt élt vele. f­olyt, kfivó

Next