Pesti Hírlap, 1923. április (45. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-01 / 74. szám

"892S. ELÖFIZtTÉSI ARAK: gy hóre..... 600 koron» egyedéire ... 1700 koroua gyes /zá.m ára helyben, déken éa a pályaadvaro­30 korona, vasárnap O kcrona. Külföldön két­szeres űz előfizetési ár. Iw^^^CT^J^IRIRI JV Korona* XLV. &VFQLYAIV3, 7» ftr-^Ö SZÁM. ^ VASÁRNAP. ÁPRlLiS 1. inadÄtnlaJ Jonoaok« LÉGRADY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Bpest, Vilmos caóazár-ul 78. FIÓKKIADŐHI VATALl Budapest, £itséb<*-köió* L Húsvéti csoda. Isten fia leszállott a földre, hogy meg­apitsa a szeretet birodalmát; az emberek ?dig megostorozták, leköpdösték és ke­sztre feszitették. Nem pokolból fajzott Ördögök, hanem nberek hurcolták vesztőhelyre az Igazsá­>t, emberek, akik egyenkint talán derék >lgárok, becsületes tisztviselők és szerető aládapák voltak. Ember volt a papi fejedelem, aki oly zgón szolgálta a holt törvényt, hogy nem nerte föl többé az eleven igazságot. A császár tiszttartója is ember volt. ö :t Jézus ártatlanságában, de nem akarta, gy „nagyobb háborúság lenne", inkább ídául engedte a bárányt a farkasoknak. Emberek voltak a tanítványok is, akik örök életet nyerték a Mestertől és első íasszóra mégis megtagadták. De hiszen a cégéres áruló is ember volt, án valamennyi közt a legemberibb. Nem osszat, csak a maga hasznát kereste és lőn megértette, mit művelt, eldobta ma­ól a hasznot és szive keserűségében jölte magát. Es a nép? Amig csodákat várt a Meg­:ótól, hozsannát kiáltott neki és útjára tette a ruháit; midőn azonban megpil­otta a megkötözött Jézust, halált ki­tt reá. Van ennél rettenetesebb és van eribb dolog? Bús magyar tollforgatók gyakran ha­:ották már össze nemzetük sorsát Krisz­kinszenvedéseivel. Igaz, Magyarorszá­•em annyira a gonoszság, mint inkább a :artók rövidlátása, a hatalmasok kö­zössége, a hivek gyávasága és a nép in­• volta adta hóhérainak kezébe. A sn hagyott országgal is az történt, idegen zsoldosok meztelenre vetkőz­tették és megcsúfolták, a világ hatalmasai pedig, nehogy „nagyobb háborúság lenne", mosták kezüket és elfordították arcukat. De ezzel vége is a hasonlatosságnak. Az eltemetett Igazságot föltámasztotta sír­jából a húsvéti csoda, Magyarországra azon­ban a sirban a rothadás vár, ha meg nem menti fiainak akarata. De vajon megvan-e egyáltalában a magyarságban az akarat, hogy megmentse az országot? Megértik már a Vének az élet törvé­nyét? Többre tartják rnár a hátalmasok az igazságot a maguk kényelménél? Elkészül­tek a tanítványok arra, hogy hitet tegye­nek az igazság mellett? Megutálták már a judások a kapzsiságukat? Eggyé lett a nép? A válasz késik. A vérző ország tánto­rogva járja a Golgotát. Akik a vesztőhelyre hurcolják, emberek és magyarok; te és én vagyunk; derék hazafiak, jó tisztviselők, családapák. HERCZEG FERENC. VA SÁR NA PI JL A TOGATÁS JÓZSEF WOMjEUCJEO OFEN&ÉUÉNJSjL. ' A látogatá­somra en­gedélyezett időpontban őfensége hadsegédje, Álgya-Pap Sándor tá­bornok ur, ezzel üd­vözöl: — őfensége dolgozószobájában fogadja önt! A tábornok ur szíves előzékenységgel maga vezet föl az első emeletre, ahol a folyosón, lábhoz tett fegyverrel köszönt bennünket egy katonai őr. Átmegyünk egy tavaszi napsütésben ragyogó bájos és otthonos kis szalonon. Belépünk egy meghitt fél­homályba burkolózó komoly, sötét és meleg szi­nelcibe öltöztetett dohányzóba. Itt már csak egy ajtó választ el a fenséges urtóL A tábornok ur pillanat­ra magamra hagy, majd ismét megjelenik a küszö­bön. Hirtelen, búcsúzás közben egy intéssel jelzi, hogy odabenn várnak rám. Belépek a dolgozószo­bába. József főherceg őfensége áll a szoba köze­pén 3 azzal a barátságos, nyilt szívélyes ée egyben sok méltóságot kifejező kézszorítással fogad, amely az 5 egyénileg jellemző, kedves sajátsága. Őfensége tábornagyi díszruháját viseli. Tudom, hogy meghatározott időre egy ünnepélyen kell meg­jelennie. Háromnegyed órája van a számomra. Kö­rülöttünki meghitt otthonos dolgozószóba polgári kényelme. A bútorok fája sötét színű, a fotelek be­húzása világos sárga selyem. Az egyik fal mellett hatalmas, zsúfoltan megrakott, záirt könyvszekrény. A világosságnak háttal forduló íróasztalon apró csecsebecsék sokasága. A Szent György-térre nyíló két ablakkal szemben a falon Auguszta főherceg­asszony óriási lovaskiépe. Egymással szemben két óriási öblös karosszékbe süppedünk. Megkérem a Fenséges urat, beszéljen valamit önmagáról, a családjáról, az életmódjáról. — Sokat nem tudnék beszélni róla. Ez az élet a lehető legegyszerűbb. Sokat dolgozom. A naplóid alapján most irom meg a háború történetét. Ez fog­lalja el a legtöbb időmet. Azután az uradalmaim vezetésével foglalkozom. Ez is sok dolgot ad Külö­nösen, amióta szegény Libits meghalt és nem lesz utódja. Most teljesen magam vezetem az ügyeket A családi élet pedig nálunk is csak olyan, mint min­den más családi élet. Együtt vagyunk a nap legna­gyobb részében, együtt étkezünk. Valamikor na­gyon szerettünk utazni: Ez nem történhetett meg a háború kezdete óta. Azelőtt azonban a nőmmel együtt sokat utaztam. De inkább csak a vad vidéke­ken. Mert civilizációt itthon is láthattunk. Jobban érdekeltek bennünket Afrika vadonjai, nagy siva­tagjai, a középafrikiai ősrengetegek. — Sok gyönyörű dolgot hozhattak onnan vissza, Fenséges uram! — Az ma mind a csehek kezében van! Kivéve az ásványgyüjteményt ós csigákat. Ezek a Nemzeti Muzeumban vannak. A madár- ós állatgyüjtemény azonban Kistapolcsánnyal együtt a csehek hatal­mába került. Ugy tudom, egeket a dolgokat külön­böző iskolák között osztották szét odaát — Mint Habsburg-vagy ont kobozták el Fen­séged uradalmát? — Igen. Mint Habsburg-vagy ont. — De hiszen mindez Fenséges uram legsze­mélyesebb tulajdona volt! — Az hát! Vásárolt birtok. Kistapoicsány egy részét az apám vette meg. A többit én. Különben ugyanez áll Kisjenőre is, amelyet a románok vettek ©1. Azt pedig a nagyatyám vette. Az sem Habsburg­vagyoni őfensége minden kérdésre gyorsan, szabato­san felel. Csodálatos közvetlenség árad minden sza­vából. Amikor egy-egy szócsoport végére ér, a hangja kissé elhalkul s evvel egyidejűleg magas­ságban emelkedik. Ez teljesen egyéni ritmust ée jellegzetességet kölcsönöz a beszédének. Gesztusa kevés. Modora határozott. A beszéd muzsikája min­dig éténken illusztrálja azt, amit mond: erély ós el­KI-KI Ä PÁRJÁVAL. irta: GÁRDONYI GÉZA. (32) Sípos elővette a zsebkendőjét, és azzal itatta fel az Olga ujja alól lepergő könnyeket. — Ne sirjon, Habocska: ez a megvadult vén bivaly nem tudja mit beszél. Jöjjön: haza. — Hol van már nekem a hazaf •— zokog­ta Olga, — nem szabad hozzá belépnem többé. — Az csak frázis. Sok bort ivott délben. Mikorra hazatér, elfelejti. — Ilyen megalázás!... Nem, nem me­gyek többé hozzá. Engem nem lát többé! Anyá­mat se! — Dehát... — Akárhová, csak hozzá nem. Ki á vi­lágba. Megélek a munkámból. — Hm. Az nem úgy van, Habocska. Maga unokahuga neki. Ilyen semmiségért nem taszíthatja ki magát az ajtón. — így még sohse beszélt velem. — A hibás elvégre én vagyok. Majd le­csillapodik, mikorra hazatér: beszélek vele. — Isttin őrizz. Olyan, mint a tüzestorká ördög, mikor haragszik. — Hát akkor holnap. És ha magának épen.tűrhetetlen a helyzete, foglalják el az én szobámat, niig a vihar el nem csendesedik. Ott vannak az orvosságok is. Vagy Imecséknél foglaljuk le atet a szobát... Nem az, nem beteg­nek való szoba: nem' süt bele a nap. Inkább én költözök oda estére: szállj csak maga •Hói vágókhoz. Kvabkáné ijedt képedezésekkel hallgatta persze a történetet, —• először Esztertől, aki előrefutott, azután magától Olgától, aki zokog­va borult a nyakába. Sípos ott vonogatta a vállát nagykedvet­leniil mögöttük. —• Bolond az öreg: be kell csukatni valami intézetbe. — Bolond ám, maga bolond! — fakadt ki Kvabkáné, — hogy ott muzsikáltat, ahol gyászolnak. Sípos nem szólt egy szót se, csak billen­tett a; kalapján, s megfordult. A kapuból azonba,n visszatért. — Habocska, — mondta nyugodtan, — ha valami baj lenne, a szobám ... — Semmi Habocska! — rikácsolt rá Kvabkáné, —• Olga a neve, Olga! — De anyám, — csillapította Olga, — már te is ... — Már én is! Nem tűrhetem, hogy a lá­nyomra neveket tegyenek, mint valami kutyára. — De anyám... Sípos megint billentett a kalapján és el­lépett, * Az öreget aztán megbékítették valahogy, de Sípos nem nyitotta be többé a posta-ház ajtaját. Olga két nap csak megvolt nélküle, de a harmadik nap már az ablakban leste, hogy Sípos mikor megy arra i Szerette volna fogad­ni a köszöntését, s hogy akkor ablakot nyit éa Sípos bizonyára megáll: néhány nyájas szót mond np.L-i. •— ndmov t-plje Sípos, hogy,í

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék