Pesti Hírlap, 1923. szeptember (45. évfolyam, 196-220. szám)

1923-09-01 / 196. szám

A Vita, a napirendnél. Pesthy Pál elnök­­javasolta, hogy a­ Ház leg­köz­elebbi ülését szeptember 1-én délelőtt H­oindikor, tartsa. Szakács Andor kéri, hogy utolsó pontnak a kis haszonbérletek ügyének a megvitatását is tűzzék ki. Hosszasabban ismerteti a kérdést. (Zaj jobbról.) Szilágyi (az asztalra csap és dühösen odaki­áltja a jobboldalnak): Nem engedjük magunkat ter­rorizálni! (Nagy felzúdulás a kormánypárton.) Halász Móric (szintén a padot veri): Hallatlan, nem lehet már tűrni a kisebbség erőszakos viselke­dését! (Szilágyi: Majd lesz még más is!) Épen eleget fenyegetett a képviselő úr ma már! Ne fenyegessen tovább! Mayer János (Szilágyi felé): Ne tessék a padot verni, nem vagyunk a korcsmában! Schandl Károly államtitkár: A miniszter ren­deletben intézkedett ebben az ügyben és így külön megvitatásra nincsen szükség. Fontosabb, hogy künn a népet figyelmeztessék a rendeletre. Szakács Andor ujabb felszólalása és Csik József rövid beszéde után a Ház az elnöki indítványt fo­­­gadta el és háromnegyed négy órakor az ülés véget ért. PESTI HIRLAP 1923. szeptember 1., szombat. I . I­I : I Erzsébet királyné mártíromsága*. Regényes ftolwajz. Ma: Zeidler* Pál Gerhard. Kicsi szünet után Erzsébet folytatta: — Igaz, hogy most fiatal­­ és szép vagyok, mégis nem a mának, inkább a holnapnak örü­lök. Holnap . . . egy pár év múlva. Mikor nagyok lesznek* a gyerekek és anyai gondjaim már nem lennek. Akkor utazni fogok, folyton csak utazni. Újabb szünet múlása Erzsébet hirtelen elko­morult. — Tudod, kicsikém, — mondta, — mégis csak félek a jövőtől. Meglátod, még nagy szeren­csétlenség szakad ránk. Rudolf tán sohasem lesz király". . . — És lányom sepi lesz, Mari. Gizella most tizenhatéves és még mindig oly idegenül néz rám Ha eddig­ sem tekintett anyjának, hát ezután még kevésbbé fog, jól tudom. — De Mária Valéria! Az csak igazán a te lányod, néni? — Óh, Valéria, igen. Az ragaszkodik hoz­­zám és én is egész lelkemmel szeretem. Egyedül őt érzem az én igazi gyermekemnek. Az vér az én véremből, az én fajtám . « . Ha nem tudod-e, Mari, most mit mondok? Nekem nem kellett volna császárnénak is lennem, csak királynénak is elég lett volna. Megbámulják szépségemet és ruháitaat, de*. „ . » — Azt akarod mondani, hogy nem szeret­nek­ is? A bécsiek a császárnét­­. . . igen. Dehát a magyarok a királynét . . . a magyarok? — Oh, a magyarok! Ez a csodálatosan töké­letes, fölséges nép! Fogalmad sincs róla, Mari, hogy mennyire imádom és becsülöm. Szeretnék még egy fiút adni az én népemnek és nem nyu­godnék addig, míg Magyarország királyalfe lenne. — De, néni! — rémüldözött a leány. — Ne beszéld el senkinek, mit mondtam. Legkevésbbé Ferenc Józsefnek, gyermekem. De, látod, én már ilyen vagyok, nem másféle. Vesze­delmes összetételű a vérem és sokszor saját ma­gamtól is megijedek. — Ez azért van, mert zárkózott vagy, néni. Engedd beljebb a tieidet a szivedbe. — Hát igyekezzenek beljebb jutni, de ők azt nem teszikk. Hogy kívánhatják akkor tőlem, hogy én zárjam ki előttük a szivemet? Wallersee Mária erre elhallgatott. — Nagy­néném is Wittelsbach-sarj, — gondolta — És va­lamennyi Wittelsbach olyan különös. Gondol­kozó emberek ők mindnyájan, szeretik az igazságot és a szépségeket és mindegyik a maga valójában puha, de kifelé sokszor érdes­kérgü és kemény. _ • Wallersee Máriának Gödöllőn gróf Eszter­házy Miklós volt a lovagja. Nagyon érdeklődött a korán érett szép leány iránt, ki a maga részé­ről szívesen látta, hogy a déli magyar főur neki lett a hűséges bolygója. Egy őszi nap reggelén messze kilovagoltak a gödöllői határba. Erzsébet királynét akkor gyöngélkedése a szobához kötötte. Miklós gróf egyszer hirtelen megszólalt. — Te elragadó szép vagy, Mari és én végtelenül szeretlek, imádlak. Az enyém kell, hogy legyél, sehogy sem engedhetem meg, hogy a másé légy. Wallersee Mária csak egyetlen szót mon­dott: — Nagynéném . « * — Értelek. Nagynénéd, a királyné!­ö, min­denesetre akarja, hogy fiához, Rudolfhoz, menj n,öül. Nemde? A leány erre fölényesen mosolygott. Udvari­­dolgokban ő mégis csak jártasabb volt. — Rudolf csak egy vérbeli princesszt vehet feleségül, — mondta. — Ezenfelül nem szeretem . . . nem. — Én őszintén szeretlek, Mari. Kérlek hát, beszélj a királynéval. Ha megtudja, hogy viszont­szeretsz, szívesen megengedi, hogy hozzám jöjj. Neked pedig azt mondom, hogy nem­ vagyok sze­gény ember s hogy széttépek lá­ncokat is, csak­hogy megnyerhesselek . . . érted? " Mari erre megállította lakóját és lesiklott a nyeregből és felnézett a grófra, aki gondolkozás nélkül lepattant a lováról és Mari mellett termett. Megölelte és megcsókolta. A leány kalapja a földre esett, haja felbomlott a va­d ölelésre és csókokra . Mit csinálsz velem? És meg is figyelhet­nek minket a kastélyból. Menjünk be az erdőbe, akkor nem láthatnak meg. Meg is tették és eltakartan a fáktól megint ölelkeztek és találkoztak ajkaik. Mari eldobta a kalapját, melyet eddig a kezében vitt magával és lehúzta lovagló keztyűit is. Lódobogás zaja zavarta meg a szerelmesek idilljét. Festetich grófnő volt, Erzsébet udvarhöl­gyeinek egyike, kinek alakja már messziről is látható volt. Hamarosan elváltak, de búcsúzás előtt még azt mondta Miklós gróf a leánynak, hogy ő meg­kéri a királynétól a kezét. S ö reméli, hogy ő fel­sége igent mond. — De mégis ne szólj neki egy szót sem. Előbb én beszélek a nagynénémmel, te meg várd meg, míg értesü­lek, Niki. Ezt mondta Wallersee Mária, a következő pillanatban nyeregben ült és már tova szágul­dott a vágtató ló hátán. . . Éjtszaka lett, de Mária szemére nem jött álom. Egyszer csöndesen kinyílt az ajtó és egy hang szólalt meg a szobában: — Ébren , vagy még, Mari? A királyné volt. Mari felszökött és felült az ágyában. — Agódtam miattad. — Kezdte­­a királyné. — Ma egész este oly különös voltál. Mintha gyöt­rött volna valami bánat. Mi a bajod, Mari? — Beszélhetek, Lizi néni? — Csak bátran, éles gyermekem. — Gróf Eszterházy Miklós ma megvallotta nekem a szerelmét és feleségül óhajt. Erzsébet felállt és az ablakhoz ment. — Gróf Eszterházy Miklós! A legd­elibb férfi, akit is­mert. Sokáig ott maradt az ablaknál, ne lássa az a leány, hogy nagynénje arca milyen piros lett, azután mégiscsak megfordult és megint leült. — Miklós gróf feleségül óhajt. De a sors sohasem kérdezi, hogy mi mit óhajtunk vagy akarunk. " Majd hosszabb szünet után így folytatta a királyné: — Miklós gróf nem,a neked való em­ber. Mert tudom, hogy az ő szíve már nem sza­bad. Te csak izgatod, de szeretni mást szeret. Verd ki a fejedből azt a grófot. (Folyt, köv.) Segíteni kell az ötezer magyaron. A kivándorlási biztosság kérdése. — Egy milliárdos segítési alap. A Pesti S Hirlap pénteki cikke, mely a Török­ország felé irányított, de Bulgáriában megrekedt és nyomorúságos helyzetbe jutott ötezer magyarnak sorsával foglalkozott, élénk visszhangra talált. Ké­nyelmes, egyben kötelességszerű is lenne azt­ ku­tatni, ki a felelős az ő sorsukért, de n­ks ez utánjárással, huza­vonával járna, miközben tovább sínylődnék Bulgáriában az ötezer magyar. Őraj­tuk kell elsősorban segíteni! Minden más szempon­tot alá kell most rendelni egy­ olyan akciónak, mely őket a lehető leggyorsabban visszaadja Ma­gyarországnak, a­ rendes viszonyoknak, melyek közül­­bizonyos köröknek könnyelműsége kiragadta és a nyomorba taszította szegényeket. Épen ezért egyik esti laptársunk indítványá­val se lehet ezúttal foglalkozni. Nevezetesen ez a lap politikai hatáskörrel felruházott kivándorlási biztos után kiált mai számában. Indokolása az, hogy ,,­Törökországba ellenőrzés nélkül lehet ki­vándorolni, másrészt azonban általános a panasz, milyen nehéz például Amerikába szóló útlevélhez jutni és még olyan családtagoknak is, akik ki­in élő szüleikhez akarnak utazni, esztendőre kell vár­ni erre." Ez, bármennyire is való, ezúlttal igazán­ mellőzni kell a rendes magyar receptet, mely sze­rint politikai és társadalmi botrányok alkalmából a legbiztosabb kivezető út — a kormánybiztosság. Nem, a kormánybiztosság ama bizonyos mellékvá­gány, mely az elposványosításhoz vezet. Holott, ismételjük, itt csak egy út van, melyen az express gyorsaságával az ötezer magyar segít­ségére kell sietni. A kormány a lehető leggyorsab­ban küldjön Bulgáriába olyanokat, akik az ottani viszonyokkal még­ a világháborúból ismerősek, ve­gye igénybe diplomáciai összeköttetéseit, mindenek­felett pedig pénzt küldjön az ötezer magyarnak. Ta­lál ehhez alapot, hozzá igen stílusos alapot! Tudott dolog, hogy a hajóstársaságok magyar koncesszió­jukért 500 fontot tartoznak fizetni, egy bikint, van pedig ilyen ''koncesszió tizennégy. Ez 7000 font, ma­gyar pénzben egy milliárd! Tessék ebből a summá­ból gyors segítséget küldeni az­­ötezer magyarnak!; NAPI HÍREK.­ ­ (A kövér bacillusok.) Megint uj fölfedezés­sel foglalkoznak az orvostudományban,­ melyet G­­reyer angol orvos, az oxfordi egyetem tanára tett A tudós tanár arra a megállapodásra jutott hogy a bacillusokat védőburok veszi­­körül, mel szervezetünk ellenállása s az orvosi beavatkozás el­len oltalmazza őket. Dreyer és munkatársainak ál­landó vizsgálódása kiderítette, hogy ez a védőburol zsiros természetű. Ennélfogva minél zsirosabb, minél kövérebb egy bacillus, annál veszedelmesebb és annál nehezebb készíteni ellene hatékony oltást, minthogy a védő oltás a már nem élő csirákból áll, melyet befecsken­­deznek a beteg testbe, abban a reményben, hogy, a vért pusztítóanyag termelésére serkenti. Streyer úgy okoskodott, hogyha sikerülne eltá­volítani valamily módon a bacillusok zsíros burkai és a kövér bacillusokat „megsoványitani", akkor le­fegyverezné őket s olyan oltóanyagokat készíthetne melyek sokkal hatásosabbak lennének a maiaknál olyan szérumokkal dolgozhatna, melyek ellen a védő­burkoktól megfosztott bacillusok egyáltalán nem is védekezhetnének. Az angol orvos ezen a nyomon szérumokat ál­lított össze, melyekkel máris jelentős eredményeket ért el. Velük szemben a legmakacsabb bacillusok­ — így a gümikór bacitlisa is — tehetetleneknek mutatkoztak De egyelőre maga a tudós óv bennünket a túl­zott optimizmustól. Kijelenti, hogy új oltóanyagát egyelőre csak tudósok használhatják, bá­r biztosra veszi, rövid időn belül annyira tökéletesítheti, hogy átadhatja a köznek, a beteg emberiség javára. Tehát reménykedjünk. A kövér bacillusok Dreyer professzor jóvoltából lesoványodnak s a sze­gény, sovány betegek majd meghíznak. — (József főherceg a győri kiállításon.­ Álgya Sándor tábornok útján József főherceg arról értesí­tette dr. Darányi Kálmán győri főispánt, hogy fiával, József Ferenc királyi herceggel együtt vasárnap a déli órákban Győrbe érkezik és a kora délutáni órák­ban meg fogja tekinteni a Falufejlesztési Kiállítást. A királyi hercegeket Fetser Antal győri püspök látja vendégül ebédre. Jövetelük teljesen magánjellegű, csupán a magyar falu iránt érzett meleg érdeklődé­süknek akarják ujabb tanújelét adni. Mindenféle hi­vatalos fogadás elmarad.­­ (A pénteki nap a drágaság krónikájában) a betegség neve amúgy is kellemetlen, költséges álla­pot újabb megdrágulásával kezdődik. A tanács a kór­házakban a közös terem ápolási díját fölemelte sze­mélyenként tizenegyezer koronára. A községi élelmi­szerüzem az amerikai fagyasztott húst drágította meg. Az új árak szerint a marha eleje 5800, hátulja 7400 korona kilónként.. Az élelmiszerpiac nagyjában változatlan, amit a stabil koronával magyaráznak. 1V hagyma olcsóbbodott, de a paradicsom továbbra is igen szerény mennyiségben mutatkozik. A csütör­töki marhavásáron jelentékeny mértékben­­ estek az árak, ami eddig rendszerint azzal a következmény­nyel járt, hogy a húspiacon­­ megdrágult csaknem minden fajta. Most az Árvizsgáló Bizottság végre­valahára intézkedett az iránt, hogy a­­detektívek el­lenőrizzék és tanulmányozzák a csarnokokban meg­­ piacokon a vásári árak csökkenésének hatását. —: (Az elesett hősök emlékének megörökítése) céljá­ból a Hadviselt Szövetségek Országos Egyesülése, elnökük sárospataki Czeglédy, Endre mérnök, volt nemzetgyűlési képviselő, indítványára országos akciót indít, hogy az ország minden, városa és községe elesett hőseinek emlékét emlékoszlop vagy emléktábla alakjában maradandóan meg­örökítse. E célból ezúton is felkéri a vidéki hadviselt baj­társakat, város, illetve községenkénti emlék­bizottságok megalakítására avval, hogy, lépjenek érintkezésbe a Had­viselt Szövetségek Országos Egyesülésével (Budapest, IV. ker., Reáltanoda­ utca 13—15. sz.) — (A Feingold-ügy a járásbíróságon.) A bécsi Finanzmontag című lap 1923 július 2-iki számában cikk jelent meg, amely Feingold Gyula bécsi bankár­nak Eckhardt Tibor nemzetgyűlési képviselővel való összeköttetésével foglalkozott. A cikk Propper Sándor és Fábián Béla nemzetgyűlési képviselők útján a nemzetgyűlés egyik júliusi ülésén is szóba­­került, a cikk megjelenése után a Magyar Távirati Iroda bécsi tőzsdeosztályának munkatársa­, Gábor Ignác, többek előtt azt a kijelentést tette, hogy a cikket Lőry Pál, a Magyar Távirati Iroda bécsi vezetője írta. Gábor e kijelentése miatt Lőry Pál rágalmazási pert indí­tott Gábor ellen. Ma tárgyalta az ügyet a budapesti büntetőjárásbíróságon Jakab Ernő büntetőbíró. Gá­bor védője, dr. Patay Sándor kérte a bíróságot, hogy békés megegyezés lehetőségének reményében napol­ják el a tárgyalást. Lőry és ügyvédje, dr. Geőcze Ber­talan hozzájárult, ehhez, mire a tárgyalást október 26-ra napolták. Kozma Miklós miniszteri tanácsos, a Távirati Iroda vezetője, nyilatkozatot adott ma ki, amelyben valótlannak mondja Lőry Pál vallomásá­nak azt a részét, amely arra vonatkozik, mintha a Magyar Távirati Iroda akár a Feingold, akár más bankházzal meg nem engedett összeköttetést tartott volna fenn. A Távirati Irodának semmiféle­ összeköt­tetése nem volt és nincs a Fen­gold-bankházzal. Meg­cáfolja Kozma Miklós azt az állítását is, mintha bár­milyen pressziót is gyakorolt volna Lőry Pálra. Egy­ben kijelenti Kozma Miklós, hogy Lőry állításáért a bíróságnál megtette a se­­ükséges intézkedéseket és Lőryt a Távirati Iroda szolgálatából a sajtótörvényre való hivatkozással a mai nappal elbocsátotta.­­ (Uj fiókkönyvtár a fővárosban.) A főváros­i könyvtár igazgatósága három uj fiókkönyvtár föl­állításának munkálatait végzi. Ezek közül az óbudai Kórház­ utcai elemi iskola épületében lévő 8. számú fiókkönyvtár teljesen elkészült s szeptember 1-én, délután kezdi meg működését (20)

Next