Pesti Hírlap, 1923. november (45. évfolyam, 247-271. szám)
1923-11-01 / 247. szám
4u — (Az óbudai demokraták pártvacsorája.) A III. kerületi demokratakör szombaton este népes pártvacsorát tartott. A megjelenteket Vörösváry Miklós, a kör elnöke üdvözölte, Orova Zsigmond társelnök pedig a párt újonan belépő tagjait buzdította munkára és kitartásra. Benedek János főleg azt hangsúlyozta, hogy a demokraták nem világdemokraták, hanem elsősorban magyar nemzeti demokraták. Majd élesen elítélte a kurzuspolitikát, amely kalandokba akarja belesodorni az országot. Baracs Marcell azt fejtegette, hogy a lelkekben mélyreható változás állott be: az emberek kiábrándultak a kurzusból. Szilágyi Lajos képviselőnek azt a kívánságát, hogy a liberális ellenzék fogjon össze Wolffékkal a szociáldemokraták ellen, a leghatározottabban visszautasítja. A külső ellenség ellen meg tudná érteni az ilyen szövetkezést. Az az idő azonban rég elmúlt, hogy a szocialistákat hazátlan bitangoknak nevezzék és a demokratáknak semmi okuk sincs arra, hogy a szociáldemokrata párttal szemben úgy viselkedjenek, mintha az ellenség volna. Ellenkezőleg: a demokratáknak minden okuk megvan arra, hogy a szocialistákkal egy úton haladjanak a szabadság és a jogrend megteremtésében. Hajlandó mindenkit elfogadni, aki közre akar működni a Wolff-féle kurzus megdöntésében. Pakots József szerint Szilágyi Lajos nézetének csak az lehet a magyarázata, hogy a fővárosi viszonyokat nem ismeri, s nem tudja, hogy milyen áthidalhatatlan ellentétek választják el a demokratákat Wolfféktól. A legközelebbi választás alkalmával a jövő politikája dől el Budapesten, ezért érthető, hogy a fővárosi politikai harcot sokan olyan nyugtalanul nézik. Bródy Ernő a mostani többségi párt uralmának meddőségéről emlékezett meg. Az emberek a terméketlen Budapest helyett a termékeny Budapestet várják. Az új Budapestnek csak a jog, szabadság és az erkölcs lehet alapja, amely ellen sohasem vétkeztek annyit, mint ma.— (George Biondei előadása.) A Magyar-francia irodalmi társaság november 6-án délután 5 órakor az Akadémia üléstermében a közgazdaság kiváló tanárát, George Blondelt, szólaltatja meg, aki az európai gazdasági újjáépítés címmel fogja az európai kontinensrenehezedő gazdasági válság kivezető utait ismertetni. (Adóügyi aktualitások.) Dr. Glücksthal Sarau szerdán rendkívül érdekes előadást tartott a Lipótvárosi Társaskörben „Adóügyi aktualitások" címen A Társaskör nagyterme zsúfolásig megtelt ez alkalomra a Kör érdeklődő tagjaival és ott volt többek között báró Szterényi József is. Glücksthal Samu előadásában kiterjeszkedett az adóügy történetére. Az adókötelezettség fejlődését a háborús és a háború utáni fedezetlen kiadások természetes következményének tulajdonítja. A pénzügyminisztereknek ma nincs nagyobb feladatuk, mint a bevételek szaporítása és a legjobb pénzügyminiszter maga a drágaság, mert ki szaporítja legjobban az állam bevételeit. A mai helyzetet adómachievalizmusnak nevezi, amikor a számok boszorkányos játékát veszik alapul". A jövedelmek csak látszólagos nyereségek és csak azért kötelező a papírkoronában való mérlegkészítés, hogy legyen adóbevétel. Ha ugyanis aranykoronára számítanák át a nyereséget, akkor kitűnne, hogy a nyereség még a semminél is kevesebb. Ma, október utolsó napján volt az adóvalorizáció első határnapja, egy hónap múlva a társulati adóvalornásokat kell benyújtani, két hónap múlva már boszorkányos gyorsasággal az 1923-as mérlegnek is készen kell lenni, hogy az adózó január 15-ikén kész mérleg alapján helyesbítést kérhessen. A valorizációs szorzószámot a korona romlásának megfelelően állapították meg, noha az adózók jövedelme nem emelkedett ezzel arányosan. Valorizálni kellett volna 1921 és 1922-es évi adókat, de ehelyett az 1922 és 1923-as évek adójátvalorizálták, úgyhogy az 1923-as év most kétszeri adózás alapját képezi. Egyszer valorizációs alapon, egyszer pedig vallomás alapján kell fizetni. A kivetés ellen január 15-ig lehet felszólalni kész mérleggel, noha a mérleg készítése szigorú büntető szankciókkal van körülbástyázva. Ezután a társulati és egyéni cégek adójáról szól és a két adó között von párhuzamot. A két adótörvény olyan, mintha az alapelveket más-más országokban állapították volna meg. A társulati adót a részvénytársaságok, közkereseti és betéti társaságok fizetik, míg az egyéni cégek a jövedelmi és vagyonadót. Az egyéni cég adókulcsai öt százalék, míg a társulati adó hattól húsz százalékig emelkedik fokozatosan, de úgy, hogy két milliónál a húsz százalékos maximumot éri el. A társulati adórendszer megengedi a tartalékolást és adómentes felújítási és más tartalékot gyűjthet. Az egyéni cégeknél e kedvezmény nincs meg, hanem az adótörvény a legprimitívebb. A társulati adókötelezettek az adómentes tartalékok mellett még rendkívül sok nagy kedvezményt biztosító leltározási előnyöket is élveznek. Ha egy társulati cégnél például az apa meghal és a fia lesz a cégtulajdonos, akkor egyéni céggé lesz és így mindezek az adókedvezmények megszűnnek. Az életnek kell alkalmazkodnia — mondja a— a törvény hiányosságaihoz, ha máshonnan nem, az utcasarokról társat szereznie magának. A forgalmi adó körüli visszásságokról szólt azután és több példával illusztrálta a forgalmi adó körüli zavarosságot. — (Orvosi dir.) Dr. Kelemen Károly bőrgyógyász, urologus rendelőjét VI., Gróf Zichy Jenő utca 37. I.-ről ugyanezen ház II. 12/a alá helyezte át. — (Mercier bibornok és a magyar gyermekek belgiumi nyaraltatása.) Mercier bibornok Brüsszelben magánkihallgatáson fogadta Mengele Ferenc magyar ügyvivőt. Az ügyvivő a magyar kormány és a nép köszönetét fejezte ki a bibornoknak abból az alkalomból, hogy a harmadik magyar gyermekvonat is megérkezett Belgiumba. (Ruppert Rezső sajtóperei.) Ruppert Rezső nemzetgyűlési képviselő sajtó útján elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt sajtópert indított Ceglédi Emánuel hírlapíró ellen a Szózatban és Kádár Lehel hírlapíró ellen ugyancsak a Szózatban megjelent cikke miatt. A bíróság a vád és védelem meghallgatása után Ceglédi Emánuelt és Kádár Lehelt (s ajtó útján elkövetett rágalmazás vétségében bűnösnek mondotta ki és ezért mindegyiket száz-százezer korona pénzbüntetésre itélt-e . (Budapest egy szerencsétlenség tükrében.) A Ferenc József-híd budai oldalán ma délelőtt a villamos fölborított egy tojásos ládával megrakott teherkocsit, amelyen nyolc ember ült. Mi volt az oka a szerencsétlenségnek? Az, hogy rossz volt a villamoskocsi fékje és a vezető nem tudott fékezni a hídfő lejtőjén. Mi történt a szerencsétlenség után? A mentők későn érkeztek, mert húsz percbe került, amíg a telefonközpont kegyesen jelentkezett, íme, néhány újabb embervérrel megpecsételt részlet közintézményeink szörnyű lezülléséről. Az embernek ökölbe szorul a keze és keserű kifakadásra készül azok ellen a közhatóságok ellen, amelyek az ilyeskit eltűrik, amikor az esemény további fejleményeiről értesül. A közönség sűrű gyűrűben fogta körül a szerencsétlenség színvonalát, ahol a villamoskocsinak úgynevezett mentődeszkája alatt vergődve haldokolt a szekér egyik utasa, akit tűzoltók és mentők nélkül nem lehetet kiszabadítani. Ez a szerencsétlen ember vérzett ordított, segítségért könyörgött, az embergyűrű pedig közben szorgalmasan lopkodta a szekérről szétgurult tojást. Végigg ép tojás nem is maradt a helyszínen, csak törött tojás és összezúzott ember. Azaikor erről a részletről is értesülünk, az undortól elszorul a torkunk és az jut eszünkbe, hogy az a város, ahol a közönség morálja olyan alacsony, hogy lelketlen közönnyel lopkodja össze fölrepedt testű embertársa véréből a rántotténak valót, mi jogon is követelhetné, hogy a közhatósága különb legyen, mint amilyet megérdemel? (A Meteorológiai Intézet) Jelenti: Az időjárási helyzet lényegében nem változott. Közép- és Déleurópát nagykiterjedésű zárt alakú légnyomási maximum borítja, mely hatáskörében idő csendes, reggel sok helyütt ködös, nappal enyhe, éjjel hűvös. A minimum Izlandtól keletre van. Hazánkban eső nem volt, az ég részben felhős, reggel helyenként ködös. A hőmérséklet kissé süllyedt, maximuma tegnap 25 fok Budapesten, ma reggeli minimuma 6 fok Túrkevén és Egerben. Időprognózis: Az időjárásban egyelőre lényeges változás nem várható. (A fascista ünnep) mint Rómából jelentik, impozáns külsőségek között játszódott le. Az ünnepségek tartama alatt a katonai kormányozható léghajók zaja és mintegy 300 repülőgép cirkált a levegőben. Az ünnepi felvonulásban óriási tömegek vettek részt, s az utakon sorfalat álló sokaságot a karabinierik alig tudták visszatartani, bára rendfentartásban a római fascista szervezetek is közreműködtek. A tömeg lelkesen éltette Olaszországot és Mussolinit A Piazza Venezián már óriási tömeg várta a menetet, itt gyűltek össze a háború rokkantjai és az elesettek hozzátartozói. A tér közepén négyszögben fölállított katonaság tisztelgett. Mussolini innen az ismeretlen katona sírjáig valóságos virágesőben haladt. A síremléknél való, tisztelgés után a menet a királyi palota irányában haladt tóvá, ahol megismétlődtek a lelkes ovációk. (Az olaszok lefoglalták Károly István főherceg birtokait.) Giurati igazságügyminiszter lefoglalta Károly István főherceg ottani javait. A főherceg tiltakozott a lefoglalás ellen azon az alapon, hogy birtokait Eleonora leányának adta át, aki olasz állampolgárhoz ment férjhez. (Sir Eric Brummond.) A kormányzó és felesége október 31-én délután fél két órakor villásreggelit adtak, amelyen résztvettek: Sir Eric Brummond, a Nemzetek Szövetségének főtitkára, Mantoux Pál és Hoden Marcel, Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke, dr Daruváry Géza külügyminiszter, dr Balogh Jenő, gróf Bánffy Miklós, báró Petényi Zsigmond, dr Barta Richárd, a kabinetiroda főnöke, dr Nagy Emil igazságügyminiszter, gróf Csáky Károly tábornok, honvédelmi miniszter és Hardy Kálmán sorhajóhadnagy, szárnysegéd. A Külügyi Társaság ma délután az országház delegációs termében báró Wlassics Gyula elnöklete alatt nagy és előkelő közönség előtt a Nemzetek Szövetsége képviselőinek tiszteletére diszülést tartott. Wlassics Gyula elnöki megnyitója után, melyben a Nemzetek Szövetségének és a társadalmi testületek együttműködésének szükségességéről emlékezett meg. Mantoux Pál, a Nemzetek Szövetsége politikai osztályának vezetője, ismertette részletesen a Nemzetek Szövetségének eddigi működését. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Hoden Marcel a Nemzetek Szövetsége információs osztályának tagja, a Nemzetek Szövetsége belső szervezetét vázolta. Végül báró Wlassics Gyula elnök mondott kösszönetet az előadóknak. (A pátkai Gárdonyi emléktábla leleplezése.) Most leleplezték le a harmadik fejér-megyebeli emléktáblát Pátkai.1. A Gárdonyi kultusz lelkes apostola, Bilkey Ferenc esperes-plébános buzgólkodása teremtette meg a táblát, melyet Havranek fehérvári szobrász készített el. A táblának ez a felirata: „Itt élte gyermekkora boldog napjait Gárdonyi Géza magyar író, 7 éves korában, 1867-ben. Édesapja akkor a Trautenberg uradalom gépésze volt. Az első beszédet Lipcsey Lajos székesfehérvári h. polgármester mondotta. Tartalmas, magvas beszédében azt fejtette ki, hogy a mai Csonka-Magyarországnak a Gárdonyifajta emberek emelékéből kell erőt meríteni a jövő Nagy-Magyarország visszaszerzésére. Az emlékbeszédet Bilkey Ferenc tartotta. Gárdonyiban a magyarság és az erkölcsösség íróját jellemezte, aki itt a Dunántúl szívta magába a magyaros szellemet, és aki soha-soha semmiféle idegen írótól nem tanult. Itt a Dunántúl ismerte meg a magyar nép lelkületét és a magyar zsolozsmás nyelvet. Gyönyörű népies nyelven, könnyen érthető módon vázolta a nép számára Gárdonyi munkáit, jellemét főleg pedig a tanító szeretetét a nép iránt. Az ünnepélyre a szomszédos falvak lakói is betódultak és áhítattal hallgatták a két lelkes szónok tanulságos szavait. Az ünnepség végeztével a vendégek Sir József plébános vendégszerető házánál ültek össze ünnepi lakomára, ahol a gazda, Bilkey Ferenc plébános, Lipcsey Lajos h. polgármester és Simon Sándor fehérvári városi tanácsnok mondtak lelkes, talpraesett pohárköszöntőket. A legközelebbi Gárdonyi emléktábla leleplezést Csapdi-pusztán tartják, gróf Pálffy-Daun József dr. birtokán. — (Az árufuvarozás uj dijai.) Az Árvizsgáló Bizottság a jelenleg érvényben levő fuvardijakat 1 százalékkal felemelte. (Villamoskarambol nyolc sebesüléssel.) Szerdán reggel fél kilenc órakor súlyos villamosszerencsétlenség történt a Ferenc József-híd budai hídfőjénél. Egy 03-as számú villamos, amelyet Zsigmond Pál kocsivezető vezetett, amikor a "hídra kanyarodott, nekiment egy tojásosládákkal teli kocsinak. A teherkocsin nyolc láda tojás volt, vidékről szállították a fővárosba A ládákon nyolcan ültek, férfiak és aszezonyok. A teherkocsi a hídra akart jutni, nem vette észre a közeledő villamost s a kocsis a sínekre hajtott. A villamos vezetője későn fékezett, a karambol megtörtént oly nagy erővel, hogy a fuvaroskocsi felborult és a rajtaülők mind lezuhantak, a lezúduló ládák is összetörtek ,, rengeteg tojás loccsant szét a kövezeten. Az öszeütközés nagy riadalommal járt, a reggeli járókelők öszefutottak a hídfő körül s a villamosközlekedés jó másfél óráig szünetelt. Értesítették a mentőket, majd a tűzoltóságot is. Dáni Lajos kocsis ugyanis, amint a bakról leesett, a villamos első része alá került, s az „életmentő" deszka maga alá nyomta. A tűzoltók segítségével tudták csak kiszabadítani az eszméletlen, életveszedelmesen megsérült kocsist. Kivüle súlyosan megsebesültek Bálint Jánosné, Balog János és Gálics Gyula. A Rókus-kórházba szállították őket. A négy könnyebben sebesültet, Insel Zsigmondot, Dezső Sándort, Berger Józsefnnét és Kirchner Mihályt a mentők a helyszínen kötözték be. Aszéttört ládákban mintegy nyolcezer tojás pusztult el, négymillió korona értékben s a kocsi is tönkrement. A rendőrség Zsigmond Pál kocsivezetőt előállította a főkapitányságra s megindította a vizsgálatot. (Halálozás.) SzipetiSándorné született Kaufmann Mária tragikus körülmények között váratlanul meghalt. Temetése november 1-én, csütörtökön, d. e. 11 órakor lesz a farkasréti temetőben. Gara József író- és hírlapírótársunk temetése csütörtök délután órakor lesz a Kerepesi úti temető ravatalos terméből, a főváros által adományozott díszsírhelyen. PESTI HÍRLAP 1923. november 1., csütörtök. Bethlen kor csmá ros: Hát maga még mindig itt van? Miért nem megy már szépen haza? Wolff törzsvendég: Nem lehet elmennem. Ha nem támogatom a házat, hát összedűl. X Lexivtasz. (Bér rajza.)— Diennia -3u c/apest