Pesti Hírlap, 1923. december (45. évfolyam, 272-294. szám)

1923-12-01 / 272. szám

1923. december szombat. PESTI HIRLAF Gráf Mariám I'Mmín A volt bülügyiminiszter békekezdeményezésünkről. Az antant cselt és kelepcét látott benne. Burián emlékiratainak egyik legkakintőbb érdekességű része a békepolitikáról irt fejtegetése. Megállapítja, hogy a háborút borzalomnak tekintették Lensőleg mindannyian, akik részt vettek borno, még assok ia, akik az általános felforduláshoz p politikai jelszavaikkal nagyban hozzájárultak, elég Oroszország számára is borzalom volt, pedig a pétervári kormány szabadította rá a világra, ki más merészkedett volna a szörnyel elszántságra: Európát lángba borítani. Az orosz hatalmasok a tarthatatlan belső helyzetből a háború utján akartak kimenekülni és az orosz imdssereg akcióba lépése automatikusan kényszerítette a Mbbiek felvonulását is. A háború alapos döntésre volt beállítva, mert a vele járó erőmegfeszítéseket nem lehetett megismételni. Ha a központi hatalmaknak nem sikerül az első nekiiramodásra a döntést kierőszakolni, akkor előrelátható volt — mint ahogy meg is történt —, hogy antant nem fog visszariadni a további harcoktól a végső döntésig. 1915 közepe táján a politikai helyzet úgy alakult, hogy a központi hatalmak, az első létveszedelemből kiszabadulva, békejobbot nyújthattak, amelyet azonban az antant nem fogadott el. — Én abban az időben — folytatja Burián — a bannem rejlő gondolatok ellenére, hogy miképen lehetne más irányt adni a sors végzetes fordulatának, teljesen kilátástalannak véltem bármilyen formában izt békeajánlatot. Az ellenség sohsem hagyott fenn kétséget a végső győzelembe vetett reményéről és Olaszország háborúba lépése ezt a reményt erősen fokozta. Németország felső köreiben is megvolt a hajlandóság annak a kipuhatolására, hogy ellenségeink közül kiknél található meg a békére való vágy. A kancellárral folytatott tárgyalások mindegyikén kifejezésre jutott, mindkettőnk béketörekvése. Nagyon megnehezítette azonban ezeket a törekvéseket, hogy Németország mereven elzárkózott az oozsat két fő háborús céljának teljesítése előt. Je egész német nemzet egységesen lépett fel Elszász-Lotharingia átadása ellen, annak ellenére, hogy ezek a tartományok aránylag rövid idő óta tartoznak a birodalomhoz, holott Ausztria-Magyarország évszázadok óta együvé tartozó területeket volt hajlandó átadni Tirolban és az Isonzó mentén. Az antant fogadalma. Nyilvános békeajánlatra egyelőre gondolni sem lehetett. Az antant vezető államférfiai népeik tetszésétől kísérve, megfogadták a militarizmus letörését és az „összes népek felszabadítását." Ezenkívül anynyira bíztak végső győzelmükben, hogy kellő előkészítés nélkül tett békeajánlatot kárörömmel utasítottak volna, vissza, mint gyengeségünk legfőbb bizonyítékát. Hivatalos utón tehát, a nagy nyilvánosság előtt semmit sem lehetett tenni a béke érdekében, különösen abban az időben, amikor a világháború méreteitől a népeket a borzadály fogta el. Copyright by Pesti Hírlap Andersen dán álham tanácsos titkos missziója Pétervárott. Az egyes kísérleteket, amelyeket megfelelő időközökben és a kínálkozó alkalmak szerint ismételten tettek, majdnem egy és ugyanazon sors érte, váltakozó külsőségek között. Elegendő egy példát megemlíteni. 1915-ben egy semleges államfő környezetének tagját, egy igen tekintélyes személyiséget, aki az oroszz udvarnál is közismert volt, Pétervárra küldötte titkos misszióba. Azóta köztudomású, hogy ez a személyiség Andersen dán államtanácsos. Küldetésének célja bizalmas tapoztatódzás volt a béke érdekében. A cár és kormánya a legnagyobb barátsággal fogadták, de kijelentették, hogy Oroszország sikereinek teljes kifejlődése előtt áll és ennek folytán gondolni sem lehet békére. Ellenben bizonyos idő múlva keresse fel újra az orosz fővárost. Andersen államtanácsos vissza is tért, mégpedig ugyanabban az esztendőben, július végén. Közben az orosz hadsereg súlyos vereségek után sietve vonult vissza Lengyelországból és Galíciából. Augusztus 1-én a duma megnyitó ülésén a kormány a katonai helyzet vigasztalhatatlan képét tárta fel. A cár mondta. Ennek ellenére ,Andersen államtanácsos ezúttal sem látott semmiféle hajlandóságot a békés megegyezésre, még kevésbbé külön békére. Csak fogadkozásokat hallott Oroszország szövetségi hűségéről, párosulva az Angliával való összeveszés félelmével. Sokkal kisebb németgyűlölettel találkozott, mint első ízben, különösen nagy csodálattal voltak a német katonai eredmények iránt. Az orosz hadsereg vereségeit nem tekintették döntőknek. A cár tulajdona okáról hallotta a bizakodó nyilatkozatot, hogy a küszöbön álló és az angolokkal vállvetve megindítandó őszi offenzíva mindent jóvá fog tenni. Küzdelmek 1916 július végén, amikor mindjobban megfigyelhetővé vált, hogy a nagy harc nyugaton és keleten csak egy borzalmas epizódja lesz a nagy világdromának, megragadott a gondolat, hogy nekünk, Ausztria-Magyarországnak, kötelességünk abban a pillanatban, amelyben a megindított offenzívák kimerülnek az eredménytelenségben, nyíltan megmondani, milyen feltételek mellett vagyunk hajlandók békét kötni szövetségeseinkkel együtt. Az 1916-iki nyári offenzíva eredménytelensége a legjobb alkalomnak látszott erre a lépésre. Ekkor azonban a román válság mind fenyegetőbb méreteket öltött és ilyen körülmények között tanácsosabbnak látszott minden erőnket ennek az ujabb veszedelemnek a leküzdésére fordítani. Csak amikor a román támadás ereje megtört, láttam ismét alkalmasnak a helyzetet arra, hogy a békeajánlattal foglalkozzam. Erről szeptember 20-án referáltam, első ízben Ferenc József császárnak és királynak. Előadásom a legnagyobb megértéssel találkozott. Az uralkodó felhatalmazott, hogy kezdeményezésem megbeszélésére lépjek érintkezésbe a birodalmi kancellárral. Mindenesetre rossz előjel volt Lloyd Georgenak másnap elhangzott gyűlöletes kifakadása Németország ellen, amely válasz akart lenni a kancellárnak előző napi beszédére, aki szintén elég erőteljes hangot használt Angliával szemben. Minthogy találkozásom a kancellárral sürgős politikai ügyekben amúgy is küszöbön állt, megvártam ezt az időpontot békeajánlatom megbeszélésére. Október 18-án Press-ben voltam és a többi tárgyalási anyag elintézése után, a nyugalmas esti órákban alaposan megbeszéltem Bethmaan-Hollwengel katonai helyzetünket. A kancellár gondolatmenetemet igen élénk érdeklődéssel kísérte és tetszéssel fogadta. Nemcsak alapeszméimet helyeselte, hanem általánosságban békepontjaimat, amelyeket első vázlatban közöltem vele. Kijelentette, hogy egyelőre csak személyes vonatkozásban tesz kijelentést, de gondolkodni fog a dologról és előterjeszti uralkodójának. Mihelyt végleges állást foglalhat, értesíteni fog. A kancellár követe Bécsben. Október 29-én Bécsbe érkezett Bethmann Hollweg megbízásából Stumm követ és közölte velem, hogy a kancellár érett megfontolás után és Vilmos császár felhatalmazása alapján, hozzájárul kezdeményezésemhez és minél előbbi megvalósítását óhajtja, mindenesetre jelentős megváltoztatással, amennyiben a konkrét békéseltételek mellőzését kívánja az olajágért. A kancellár azt ajánlja, hogy Lengyelországnak már elhatározott függetlenségét azonnal proklamáljuk, még azon héten intézzük jegyzékünket ellenségeinkhez, amelyben készségünket nyilvánítjuk a békéről való tárgyalásokhoz. Október 30-án megkértem Stumm követet, hogy adja át a kancellárnak válaszomat és egyben köszönetemet, hogy kezdeményezésemet nagyjában magáévá tette. Nagyon sajnálom azonban, hogy ellenzi békefeltételeinknek konkrét formában való közlését és nem helyez súlyt a hatásra, amelyet felidézne ellenségeink táborában ezeknek a feltételeknek nyilvánosságra hozatala. Változtatásokat ajánlottam a kancellár által javasolt eljárásra vonatkozólag is. Jegyzékünknek nyomban való átadása ellenségeinknél azt a látszatot keltené, mintha békéért könyörögnénk. A lengyel függetlenségnek már elhatározott proklamálása szintén megokolttá tette a rövid várakozást, mert az utóbbinak hatását erősen csökkentette volna, ha mind a két aktus egy időben történik. Azt ajánlottam azonban a kancellárnak, hogy tervezett beszédében hangsúlyozza békekészségünket, esetleg tegyen célzást arra, hogy nem fogunk késni ezt a szándékunkat tettekkel igazolni. Ez volt lényegében a kancellárhoz intézett válaszom. Tárgyalások Berlinben. A tervezett lépéshez szükséges megbeszéléseinket Berlinben folytattuk 1916 november 15. és 16-án. Elutazásom előtt azonban Hohenlohe herceg nagykövet útján értesítést küldtem, hogy eredeti tervemet, — követeléseinknek minimumát közölni ellenfeleinkkel egyidőben tárgyalási hajlandóságunkkal — a német kormány óhajának megfelelve elejtem és hogy az előterjesztett jegyzéktervezetet magamévá teszem, de avval a változtatással, hogy tárgyalási készségünkkel egyidőben értesítjük ellenségeinket, hogy békefeltételeinket magunkkal elhozzuk a tárgyalásokra. A berlini tárgyaláson részünkről Hohenlohe herceg és Mérey nagykövetek is részt vettek, német részről pedig a kancellár és mellette Jagow birodalmi államtitkár és dr. Zimmer helyettes álalmmtitkárt. November 16-én jelentést tettem Herenc József császárnak a berlini tárgyalások eredményéről. Ez volt az utolsó eset, hogy jelentéstételre megjelenhettem az agg uralkodó előtt. A legutóbbi betegségnek nyomai meglátszottak rajta, de különben friss kedvvel ült megszokott munkája mellett és megelégedésének adott kifejezést, hogy a like végre egyáltalán szóba keríti. November 21-én meghalt Ferenc József. Iizen kegyes volt hozzá, meghalt anélkül, hogy megérte volna azt, amit a közeljövő mélyében hordott. Az új uralkodó, aki már trónörökös korában élénk érdeklődést mutatott a béke iránt, már november 25-én annak az óhajának adott kifejezést, hogy ne halogassuk tovább békelépésünket. Jelentettem neki, hogy minden előkészületet megtettünk. A kancellárral azonban egyetértek abban a véleményben, hogy olyan időpontot kell kiválasztanunk, amely külsőleg is dokumentálja, hogy békeszeretetünket nem a gyengeség diktálja. A román hadsereget legyőztük, Bukarest elfoglalása küszöbön állt. Vilmos császár, aki november 28-án Bécsbe érkezett, hogy az elhunyt uralkodó koporsójánál imádkozzék, "szintén be óhajtott" várni ezt az eseményt. A békejegyzék, Bukarest december 6-án elesett. December 7-én a négy szövetséges megszövegezte a végső szövegét. A jegyzék rövid és velős volt. December 12-én átnyújtottuk a jegyzéket az ellenséges államokban osztrák-magyar érdekeket képviselő hatalmak Bécsben székelő megbízottainak. Az Egyesült Államoknak, Spanyolországnak és Hollandiának, az ellenséges államok kormányaihoz való továbbítás végett. Békeajánlottunk keresztező Wilson december 18-iki jegyzékét, amely a mienkhez hasonló gondolatokból fakadt. De békelépésünk épen úgy, mint Wilsonnak humanitásból és politikai éleslátásból intézett felhívása eredmény nélkül maradt. Az 1917 január 10-iki antantválasz, a vak gyűlölet okmánya, visszautasító volt. A nemsokára megindított korlátlan tengeralatti háború Amerikát kivonta minden békemozgalomból és végül ellenségeink oldalára szorította. Tíz nappal a békeajánlat után távoztam a külügyminisztérium éléről. Távozásom napjáig nem jött válasz az ellenoldalról, de már az első hivatalosan sugalmazott információk jegyzékünk visszautasítását jelentették. A békelépés hatását az ellenséges közvéleményre még nem lehetett megállapítani. Nemsokára azonban abban nyilvánult meg, hogy ajánlatunkat gyengeségünknek tulajdonították. A sajtó hangjából meg lehetett könnyen állapítani, mennyire befolyásolták lépésünk hatását a hiányzó békefeltételek. Az a gyanú merült föl különösen, hogy Németország francia területet igényel. A visszautasítás kórusából kihallatszott néhány mérsékelt hang is a mellett, hogy a békeajánlatot nem szabad visszautasítani, hanem föl kell szólítani a négyes szövetséget feltételeinek előterjesztésére. Az antant-kormányok megkezdték az eszmecserét a nekünk küldendő válasz fölött. Igen nagytekintélyű semleges oldalról figyelmeztetést kaptunk, hogy az antant valószínűleg hajlandó lesz tárgyalá-sokba bocsátkozni, ha álláspontunkról bővebben tájékoztatjuk. Bármennyire is kívántam, hogy békeajánlatunkba belevegyük a feltételeinket, most helyeseltem a kancellár nézetét amelyet az új német nagykövet, gróf Wedel közvetített- hogy abba nem mehetünk bele, ha antant részről, most a jegyzék átadása után azt kívánják, hozzuk egyoldalúan nyilvánosságra feltételeinket. Ezekután már csak abban az esetben jelölhettük meg azokat, ha ellenséges oldalról szintén bizalmas közléseket kaptunk. Hogy ez megtörténhessék, törekedni kell azt lehetővé tenni, de hangsúlyoztam annak szükségét, hogy ellenséges ellenválaszunkat előzékenyen ugyan, de nagyon óvatosan fogalmazzuk meg. Azonban nem adódott alkalom ennek a válasznak a megírásához. Briand francia miniszterelnök már december 13-án a kamarában mondott beszédében megadta a visszautasító választ. December 18-án Llyod-George és Sonnine hasonló értelembe nyilatkoztak a parlamentben. December 17-én jött jelentés az orosz külügyminiszternek, Pokrovszkinek, mereven visszautasító álláspontjáról. Mindezek a válaszok egyöntetűen, mint egy jelszóra, békekezdeményezésünkben cselt és kelepcét láttak. Ismert általánosításaikban és vádjaikban merültek el, annál inkább, mert jegyzékünkben nem találtak konkrét javaslatokat. Lloyd George kérdezte: Melyek a javaslatok? Nincsenek! Egy konferenciába ielemenni, amelyre Németország a meghívó, anélkül, hogy javaslatait ismernék, annyit jelent: fejünket egy hurokba dugni, amelynek kötelét Németország tartja a kezében... Wilson december 18-iki jegyzékének átvételei Penfield nagykövettől volt utolsó ténykedésem a külügyminisztériumban. (Folyt. köv.) A 1924. PESTI HÍRLAP ÉVI SZENZÁCIÓS a karácsonyi könyvpiac egyik legnagyobb meglepetése tesz. Ez minden előfizető ingyen kapja. Előfizetés esetén egy lappéldány csak 400 koronába kerül .