Pesti Hírlap, 1924. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-01 / 27. szám

ipfofoli tt­ftLAP 1924. február 1., péntek­. Ujabb mozgalom Eőri-Szabó körül. A földnovella részletes vitája lassan halad elő­re, mert az ellenzék annyira tevékenykedik, hogy minden kikezdéshez a képviselők egész légiója szó­lal fel, így aztán egy-egy nyolc órás ülésen jó, ha egy szakasszal végeznek. Az ülés végén derűs kö­rülmények között tisztázódott Eörs-Szabó két tehe­nének az ügye. A délelőtti ülést Scitovszky Béla elnök nyitotta meg. A napirend előtt Lendvai István ünnepélyesen megkövette a Házat szerdai magaviseletéért. Fel­szólalásában azzal okolta meg rendzavaró maga­tartását, hogy az Eskütt-ügyben elmondott interpel­láció szenvedélyessége magával ragadta. A földreform végrehajtásáról szóló törvény­javaslat részletes tárgyalása során egész sereg módosítással vonultak föl a kép­viselők. G­aál Gaszton: Egy új pont felvételét kéri, amely­ben világosan kimondják, hogy nemzetgyűlési kép­viselők, aktív katonatisztek­ és közalkalmazottak földhöz semmi ebeben nem juthatnak. (Zajos helyes­lés a baloldalon, a szélsőbaloldalon és középen.) Nagyatádi Szabó István miniszter: Kijelenti, hogy a földmivelésügyi minisztérium tisztviselői kö­zül senki sem kapott földet. (Dénes István: Kis volt földmivelésügyi tisztviselő?) Az sem áll, hogy ezek az elővásárlási joggal megszerzett földterületekből ju­tottak volna földhöz. A­/, elővásárlási joggyakorlás fölött végső fokon az Országos Földbirtokrendező Bíróság intézkedik Ellenzi azt, hogy nemzetgyűlési képviselők ne igényelhessenek földet. Rámutat arra, hogy vannak többen a kisgazda képviselők közül, akik igenis beletartoznak az elsősorban földhöz jut­tatandók kategóriájába. Egy hang a jobboldalon: Ez a demokrácia? Ralsay Károly: Mi köze van a demokráciának a panamához? Szabó István miniszter: Nem csinál pártkér­dést a szavazásból, de rámutat arra, hogy ha kép­viselőket a rendes igényléstől elzárják, ez bizonyos mértékig a kisgazda képviselők kizárására vezet. (Rupert Rezső: Aki földet igényel, mondjon le a mandátumáról! Drózdy Győző: A legnagyobb er­kölcstelenség!) Fölhívja a Ház figyelmét arra, hogy ez a kérdés komoly megfontolást igényel. Nem tar­taná helyesnek, hogyha a javaslatot ilyen rideg formában elfogadják. Dén­es István: Elfogadja Gaal Gaszton indít­ványát és szóvá teszi, hogy a választások után egy főispán úgy látszik, fájdalomdíj fejében hatszáz holdas középbirtokot kapott. (Zaj az ellenzéken.) Szabó István földmivelésügyi miniszter: Ki volt az? Dénes István (miután minden oldalról kérdezik, hogy ki volt a megajándékozott főispán): Majd a folyosón megmondom a földmivelésügyi miniszter úrnak és fölkérem arra, hogy hozza a nemzetgyűlés tudomására, kik kaptak eddig középbirtokokat? Farkas István és Csik József magukévá teszik Gaal Gaszton indítványát, míg Csontos Imre a mó­dosítás ellen beszél. Neubauer Ferenc, Vasady-Ba­logh György, Szakács Andor, Rupert Rezső, Wolff Károly Gaal Gaszton indítványa mellett szólalnak föl. Rácz János azt javasolja, hogy képviselők, köz­alkalmazottak és aktív katonatisztek csak házhelyet kaphassanak, köztisztviselők legfölebb egy hold földet, a nincstelenek pedig legfölebb háromtól ti­zenöt holdig. Sokorópátkai Szabó István: Nem tartja helyes­nek ezt az alamizsnaszerű pótlást és Gaal Gaszton indítványát fogadja el. Beszél az ő birtokáról, ame­lyet bérlet alakjában ötven holdra egészítettek ki. Horváth Zoltán: Mennyi volt eredetileg a bir­tok? Sokorópátkai Szabó Istvánt ötvenre egészítet­ték ki. Horváth Zoltán: De azt mondja meg, hogy mennyiről? Sokorópátkai Szabó István: Mi köze hozzá? Ha nem lettem volna képviselő . . . Fölkiáltások a baloldalról: Akkor nem kapott volna ötvenholdas bérletet! Gaal Gaszton: Visszavonja az igényjogosultak sorrendjére vonatkozó indítványát s ehelyett Rácz János indítványát teszi magáévá. Gaal Gasztonnak a földigénylő képviselőkre vonatkozó indítványa mellett az ellenzék, a szocia­listák, a liberálisok, a jobbközép, a fajvédők és a keresztény gazdasági párt szavaznak. Sokorópátkai Szabó, Halász Móric, Reischl Richard kormánypárti képviselők az ellenzékkel szavaznak. Az ellenpróbá­nál a kormánypárt áll föl, amellyel együtt szavaz Dénes István, Meskó Zoltán és Szakács Andor, többség ezen az oldalon van s igy Gaál Gaszton in­dítványát elvetik. Rácz János módosítását viszont a Ház egyhangúlag elfogadja. Eőri-Szabó Dezső kér ezután szót személyes kér­désben. Nem szándékom — úgymond — a szenvedé­lyeket felkavarni, s remélem, hogy nyugodtabb és méltóságteljesebb atmoszférában fog meghallgatni a t. Ház, mint tegnap. (Zaj jobbról: Maga csinálta!) Képviselői kötelességemnek tettem elege­t, mikor egy országos, sőt világraszóló panamaügy kivizsgálását sürgettem, s ezért a személyes invektívák egész or­kánja zúdult fel. Hedry Lőrinc: Jogosan! Megérdemelte! Eőri-Szabó: Különösen pedig azért, mert egy hirlapban megjelent vádat itt felolvasni bátor­kodtam. Abban az esetben, ha a megvádoltak a vá­daskodó ellen eljárást indítottak volna, akkor talán jogosan vádolhattak volna engem bizonyos illojális magatartással. Dinich ödön: ön vádolt! Magáévá tette azt, amit mások mondottak! (Nagy zaj.) Eösi-Szabó: Mindnyájunkat megvádolhatnak hírlapban alaptalanul. Én csak arra mutattam rá, hogy három hónap óta nem történ­t bűnvádi feljelen­tés ilyen borzasztó vádiak dolgában. (Zaj jobbról: Ez hivatalból üldözendő!) Olyan borzasztó sérelem volt , az, hogy azt a vádat itt felhoztam? Nagy zaj jobbról.) Hedry, Lőrinc: Botrányhajhászat volt! Eőri-Szabó: Semmi esetre sem érdemeltem meg azokat a borzasztó invektívákat. Szeder Ferenc: Hát a panama nem volt bor­zasztó? Erdőhegyi Lajos: Fogja be a száját! (Szeder: Fogja be maga! Nagy baj a Ház minden oldalán.) Bónai Istvánnés­ Csik József felszólalása után az elnök az­ ill­erk­ei után négy óráig felfüggeszti. A délutáni ülésen Huszár Károly elnökölt. A Ház folytatta a 2. §. tárgyalását. A vita rendkívül vontatott, mert az ellenzék szinte mondatonként szól hozzá a szakaszok­hoz és minden bekezdésnél széleskörű vitát indít. Nagyatádi Szabó földmivelési miniszter meg­ígérte, hogy az iparigazolvánnyal bíró kisemberek ügyét a végrehajtási utasításban igyekszik megvéde­ni az Ofb-vel egyetértőleg. Hogy azok a kisgazdák, akik birtokaikat kiegé­szíteni akarják, ne jussanak rosszabb helyzetbe, mint azok az egyének, akik középbirtokhoz akarnak jut­ni. Rubinek István indítványára kimondották, hogy­ha kellő fölszereléssel rendelkeznek és a nekik jutta­tott föld vételárának legalább 30%-át birtokbavétel előtt ki tudják fizetni a földhöz juttatandók. Mint az eddigi tapasztalat mutatja, a földbirto­kosok az igénylőket a községtől a lehető legtávolabb eső birtoktestekből elégítik ki. Dénes István most új bekezdésként imperative ki akarta mondatni, hogy a községhez legközelebb eső földekből kell, hogy ez tör­ténjék. A kérdés felett nagy vita volt s végre is Gaal Gaszton közvetítő indítványát fogadták el, amely arra indítja az OIb-t, hogy lehetőleg a község közelében iparkodjék őket kielégíteni. A minisztert, aki a legnagyobb jóakarattal kezelte a kérdést, zajo­san megéljenezték ellenzéki részről is. A 3. §-nál szintén terjedelmes vita indult meg, amelyet pénteken folytatnak, mert az Elnök fél 8-kor félbeszakította a tanácskozást. Lendvai Istvánt a mentelmi bizottság a szer­dai ülésen tanúsított magaviselete miatt a Ház ünne­pélyes megkövetésére ítélte és konstatálta, hogy Lend­vai már délelőtt, önként bocsánatot kért a Háztól. Rothenstein Mór: Tessék rendreutasítani! (Nagy zaj balról.) Elnök: Meg fogom állapítani, hogy mi történt. (Nagy zaj a Há­z minden oldalán.) Eőri-Szabó: Azoknak a képviselő uraknak, akik a többség brach­iális erejére támaszkodva, megen­gedték maguknak velem, úgyszólván teljesen védte­len emberrel szemben (baj jobbról: Szegény!) a gya­lázkodó, borzasztóan förtelmes invektivákat, azt mondom: ha nem mernek invektivájukkal úgy előho­zakodni, hogy ezért őket­ akármilyen formá­ban felelősségre vonhassam, akkor eljárások magán viseli a gyávaság bélyegét. (Nagy zaj jobbról. Elnök csenget.) Héjj Imre: Az volt a csúnya gyávaság, amit tegnap csinált, ön sem ment olyan helyre, ahol fe­lelősségre vonhatták volna! Itt mondta el! (Zaj.) Rupert Rezső: Abban igaza van, hogy a sajtó­pert meg kell indítani! (Nagy zaj.) Lőri-Szabó: Tessék ott elmondani ezeket, ahol felelősségre vonhatom a képviselő urakat. Héjj Imre: Tessék a tegnapi vádat olyan helyet elmondani, ahol felelősségre vonhatják érte! Azok a bizonyos tehenek. Eőri-Szabó: Hogy hogyan dolgoztak velem szem­ben bizonyos urak­, elég, azoknak a bizonyos tehenek­nek ügyére hivatkoznom. (Zajos derültség minden odalon.) Hírlapi nyilatkozatok is megjelentek erről. Berki Gyula mondta:­­ Eöri-Szabó rekriminál. Általános hahotába fullad az ügy, osztrák volt is, a lelke széles körben szárnyalt és jósága kozmopolit volt. Ebből a szempontból a­z az ítélet, amelyet Friedjung osztrák történetíró mon­dott­ róla, revízióra szorul. Ez a szkeptikus lélek 1919 nyarának a vége felé ezt mondta: ,,Két cseleke­det ad szánalomraméltó példát az uralkodó kormány­zásából, az egyik 1859-ben Piemontnak, a másik pedig az 1914 áprilisában Szerbiának küldött ulti­mátum. Ez a két intézkedés kivonatosan magában foglalta Ferenc József egész politikáját, azt a vakon­dok-politikát, amely mindent a maga vakságának a szögletéből itélt meg, mindent torz formában látott s evvel a birodalmat végromlásba sodorta." Ez nagyon is kényelmes véleménymondás volt, nagyon is hirtelen ítélkezés, amely még a legszigo­rúbb mértékkel mérve is csak az osztrák-magyar dip­lomáciára vonatkoztatva állta meg a helyét. A diplo­mácia gyengéit azonban a császár jobban látta, mint akárki más. Igazságtalanság volna azt mondani, hogy Ferenc József rábízta magát erre a diplomáciá­ra, csak beletörődött a működésébe. Tagadhatatlan, hogy ez a diplomácia soha, egyetlen egy pillanatra sem állt hivatása ma­gaslatán. Az egyetlen dolog, amit a mentsé­gére föl lehet hozni, az, hogy azok a problé­mák, amelyekkel szembekerült, túlságosan bonyolódottak voltak. Azonban még ebben az esetben is a minisztereknek és a követeknek tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy a monarchia milyen katonai erővel és egyéb segélyforrással rendelkezik. Mindezeket a tényezőket ismerni kellett volna, hogy adott pillanatban a diplomáciai lépések erőre és pe­dig önmagában bízó erőre támaszkodhassanak. A császár képviselői soha sem emelkedtek erre a fokra. Mindez világosan kitűnik azokból a sorokból, ame­lyeket Montenuovo herceg, Ferenc József utolsó, ér­demes udvarmestere intézett hozzám a háború után: „Már jó régen arra a megingathatatlan meggyőző­désre jutottam, hogy a mi diplomáciánk olyan hely­zetet teremtett, amelynek a labirintusából egyetlen­,egy kivezető út volt: a háború..­ ­. . világháború. Mindaddig, amíg csillaga fölragyogott, Hohen­berg Zsófia hercegasszony szívesen ismételgette azt a jóslatot, amely nem kevés önteltséget árult el, hogy a gondviselés különös rendeltetést tartott fönn neki a kettős monarchia népeinek a történetében. Maga sem tudta, mennyire igaza van és milyen jó jósnő, ami­kor ezt mondja. Az események teljes megerősítését hozták magukkal az ő szavainak, bárha egészen más értelemben. Hohenberg hercegnő volt az, akitől szár­mazott az a szikra, amely a puskaporos hordót föl­robbantotta és föllángoltatta annak a nagy világka­tasztrófának a tüzét, amelyben összeomlott a Habs­burgok birodalma. Ferenc Ferdinánd és felesége temetését a her­cegasszony alacsonyabb rangja következtében, a ce­remónia rendjének megállapítását illetőleg, kínos hercehurcák előzték meg, maga a­­szertartás pedig sokkal kevésbbé volt pompás és ünnepélyes, mint amilyen lett volna más körülmények között. Miután a temetés Bécsben lezajlott, Ferenc József császár kis kíséretével együtt visszatért Ischlbe. Újra kezdő­dött a mindennapi élet, de csak látszólag, mert rend­kívüli élénk sürgönyváltás kezdődött az uralkodó, továbbá a kormány különböző tagjai és a hadsereg között. Az uralkodóval sürgönyöket váltó személyi­ségek többek között a következők voltak: gróf Berch­told külügyminiszter, Krobatin tábornok, hadügy­miniszter, Conrad, a nagy vezérkar főnöke. Ezekben a lázas tanácskozásokban föl lehetett fedezni a kü­szöbön álló fontos elhatározások előszelét. Az uralkodó környezetében hire terjedt, hogy nagy összeesküvést fedeztek föl Ferenc Ferdinánd élete ellen és miután abban a meggyőződésben vannak, hogy a szerb kormány játszotta a fölbujtó szerepét, Belgrádban számon fogják kérni a gyil­kosságot. Eddig fejlődtek a dolgok, amikor 1914 július 20-án reggel aróf Paar átolvasás céljából ideadta nekem annak a jegyzéknek a kivonatát, amelyet, aztán három nappal később adtak át Belgrádban, avval a hozzáadással, hogy huszonnégy óra alatt választ kérünk rá. A kivonat olvasása rögtön azt az érzést keltette bennem, hogy ezekben a sorok­ban olyan túlzó szigor nyilatkozik meg, amelynek minden valószínűségi számítás szerint a háború­ban kell kilyukadnia. Véleményemet nem tiloltam el gróf Paar előtt, és azt a meglepetésemet sem, a­melyet akkor éreztem, amikor értesültem róla, hogy azt hiszik, ezt az „ultimátum"-ot el tudják fogadtatni a császárral. A magam részéről az első pillanattól kezdve ultimátumnak neveztem ezt a dip­lomáciai okiratot, amelyet később is ezen a néven emlegettek, bárha szigorúan véve a jegyzék, amely a vég­­ felé némiképen enyhített a­ következtetésein, formája szerint nem érdemelte meg az ultimátum elnevezést. Az egyik oldalról tisztába voltam avval, hogy az öreg uralkodónak semmi sem drágább, mint a béke fönntartása, másrészről pedig kétség­telennek tartottam, hogy az uralkodó békés szán­dékait teljesen kompromittálják­ azok a követelé­sek, amelyeket a belgrádi kormány elé akarnak ter­jeszteni. Gróf Paar nem osztozott a nézőpontom­ban;­­ szerinte a jegyzék nem volt töltött pisztoly, mert a császár éppen ellenkezőleg kikötötte, hogy az osztrák-magyar közbelépésnek csak meg­szabott keretek határai között szabad mo­zognia. Az öreg tábornok felvilágosításai szerint az uralkodó kifejezetten arra utasí­totta Berchtoldot, hogy kímérje Szerbiát és arra az esetre, ha a bécsi kormány követe­léseit visszautasítanák, hagyjon nyitott aj­tót a későbbi tárgyalások számára. Gróf Paarnak ez a két állítása pontos volt, és bi­zonyítja, hogy az öreg uralkodó még akkor is, a­mikor a tanácsosai falhoz szorították, a rendel­kezésére álló gyenge hatalmi eszközökkel az utol­só pillanatig mindent elkövetett arra, hogy legalább enyhítse annak az intézkedésnek a hatását, amely­nek a komolysága nem kerülte el a figyelmét .Folytatjuk.

Next