Pesti Hírlap, 1924. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-01 / 51. szám

t igénybe venni. Meg kell kísérelni, hogy a belföldi kölcsön önkénes jegyzéséről bocsássanak ki fe-lii­vá?" fimelvben világosítsák föl a "közönségét, n­ogy tulajdonképen valorizáltan gyümölcsöző kölcsön­ről van szó Szíjj Bán­­ h h­­im­ mámnak, kétszázezer ko­ronára való fölemelését kivánta. Iszaig­­­uraus a nagy vagyonok erősebb megter­helése mellett beszélt. Marschall Ferenc annak az­­álláspontjának ad kifejezést, hogy akik a konjunktúra minden hasznát lefölözték, akik az utóbbi két-három év alatt öt-hat­százmillió koronás villákat vásároltak, nem marad­hatnak mentesek a kényszerkölcsönük alól. Véle­ménye szerint a kereskedelmi cégeket és a tőzsde­bizományosokat is be kell vonni a kölcsönakcióba és a kivetésnél a forgalmi adót kell alapul venni. Erdélyi Aladár szerint a kölcsön kivetésénél a hitbizományok teherbíró képességét is mérlegelni kell. Gróf Bethlen István miniszterelnök fölszólalása során fölvilágosította a tizenkettes bi­zottságot, hogy Magyarország összes jövedelmei le vannak kötve a jóvátételre és a külföldi kölcsönre, úgy hogy belső kölcsönre tulajdonképen csak har­madsorban köthető le a vagyonváltsági földek jöve­delme. Nagyon megfontolandók mindazok az intéz­kedések, melyek a kényszerkölcsönnel kapcsolatban a jövőben hozandók lesznek. Akármennyire is tö­rekszünk arra hogy m­azsgáns alapot találjunk, mégis a legjobb törekvés mellett is maradnak bizo­nyos igazságtalanságok, melyeket át kell hidalni. A mostani megbeszélések is azt célozzák, hogy ezeket az igazságtalanságokat a lehetőség szerint a mini­mumra redukálják. A mostani tanácskozások anya­ga azoknak a munkálatoknak kívánja alapját ké­pezni, amelyek a törvény útt szövegezése tekinteté­ben megindulnak. Ami a szükségrendelet visszavo­nását illeti, azon változtatni nem lehet, mert az ál­lamnak a mostani viszonyok között a márciusi és áprilisi deficit eltüntetéséről gondoskodnia kell. A pénzügyi helyzet következtében kellett ezt a rende­letet kibocsátani és a kormány csak a végszükségben folyamodott ahhoz, hogy evvel a jogával éljen. Jelez­te a miniszterelnök, hogy azok részére, akik a rendelet következtében a hozzájárulásukat már befizették és a megállapítandó létminimum alá esnek, gondoskodás történik abban az irányban, hogy ezek a szolgáltatások a későbbi fizetéseknél beszámíttassanak. Walkó Lajos helyettes pénzügyminiszter bejelentette ezután, hogy a keresztülvitel technikai módját szakértőkkel fogják megvitatni. Azok a gon­dolatok, amelyek a tizenkettes bizottság ülésén föl­merültek és megvalósíthatók, mint javaslattervezetek kerülnek a bizottság elé, hogy a részletes tárgyalá­sok során újból meg lehessen azoka­t vitatni. A bi­zottságban elhangzott észrevételek figyelembevételé­vel készül majd el a belföldi kölcsön kibocsátásáról szóló törvényjavaslat, amelynek tervezetét a jövő héten mutatják be a tizenkettes bizottságnak. A köl­csönt olyan összegben fogják megállapítani, hogy két hónapra fedezze az állami költségvetés hiányait. E célból körülbelül ezernégyszáz milliárdra van szükség. A szükségrendelet március és április hó­napokra óhajtja fedezni a hiányt. Mivel a kormány a költségvetési hiány fedezésére a bankóprést nem akarja igénybe venni, szükséges, hogy a kibocsátott szükségrendeletben megállapított összegek kellő idő­ben befolyjanak. Varga Imre államtitkár közölte végül a bizott­sággal, hogy a belföldi kölcsönre tegnap már több százmillió korona folyt be. PE8TI H8 HLAP A miniszterelnök a drágaságról a munkabérekről és az indexrendszerről. Vita az Országos Testnevelési Alap körül.­­ A kultuszminiszter a sportkérdésről. Szerdáig­ szünetel a Ház. A nemzetgyűlés pénteki ülése letárgyalta és elfogadta a testnevelési alapról szóló törvény­javaslatot. A javaslat­ ellen csak a szocialisták­nak voltak kifogásai — politikai szempontból. Ez a kritika egy kicsit furcsa hangzású volt, mert hiszen minden józan belátású ember tisztában van azzal, hogy a sportnak és a politikának semmi közük sin­csen egymáshoz. Világnézeti alapon nem lehet evezni, nem lehet ugrani és nem lehet diszkoszt dobni,­ a híres rekorderöktől nem szokták a vallásukat kér­dezni és a sport fejlesztéséről nagyon távol esnek azok a demagóg szólamok is, amelyeket a szocialista képviselők jónak láttak ebből az alkalomból is meg­ereszteni. A szocialista szónokok orációja alatt így a vita egy kissé mellékvágányra siklott, ami nem ár­tott meg magának a célnak, hiszen az ő érvelésük nem akadályozta meg a Ház nagy többségét a javas­lat elfogadásában, viszont ez az érvelés újabb példát szolgáltatott arra, hogy a szocialista vezér urak minden kérdést csak a saját egyoldalú pártfelfogá­sukból tudnak megítélni s a hajánál fogva ragadnak meg minden alkalmat arra, hogy a népgyűléseken kipróbált szólamaikat elharsogják. Pesthy Pál elnök nyitotta meg az ülést és je­lentette, hogy Nagy Vince debreceni mandátumát pe­tícióval támadták­­meg. A Ház harmadszori olvasás­ban is elfogadta a nemzetiségi kisebbségek nyelvhasz­nálatáról szóló javaslatot, aztán folytatták az országos testnevelési alapról szóló javaslat tárgyalását. Kéthly Anna különösen az ellen tiltakozott, hogy a felekezeti kérdést beviszik a sportba és a Le­mente-egyesületeknél a vallás iránt érdeklődnek­ (Karaffiáth Jenő: Az azonosság megállapítása végett!) Ha a felnőtteknél ezzel annyi mérges viszály magvát hintették el, legalább a gyermekek lelkét kíméljék meg. (Dinich: Ez azért szükséges, mert szombat dél­után, amikor a zsidógyermekek tempóimba mennek, nem akarják őket a játékhelyekre küldeni!) A Mun­kások Gyermekbarát Egyesülete fel akarta vétetni a Magyar Cserkész Szövetségbe cserkészcsapatait, de a feltételt ahhoz a feltételhez kötötték, hogy külön csa­patokba szervezzék a keresztény és külön a zsidó­vallású gyermekeket. (Lendvai: Nehogy összevessze­nek és a szegény zsidókat megverjék!) Egyesületünk ennek a feltételnek nem tehet eleget. (Klárik Ferenc-Numerus clausust akarnak itt is!) Mi nem is tudjuk hogy mi a vallása annak a gyermeknek, aki egyesü­lés tana­letünkbe beiratkozik. (Vid­zián István: De azt tudja, hogy ki a szocialista, mert, aki nem az, azt kiverik a gyárból! Zaj.) A mi cserkész törvényünk azt mondja, hogy a cserkész minden cserkészt testvérnek tekint így hát az a zsidógyerek is testvére a másiknak. Lendvai: A zsidó vallás szerencsésebb gazdasági­lag, mint a keresztény! Szabó Endre: Miért nem lett maga is az? Ezen­ még lehet segíteni! , Kéthly: A javaslatot nem fogadja el. Petrovácz Gyula szemére veti Kéthlynek, hogy megfeledkezve a magyar női méltóságról (Zaj a szo­cialistáknál: Nono!) a szocialista ideológiának meg­felelően vallásellenes szavakat használt. (Ellentmon­dás balról.) Ne játsszon át vallási térre olyan dolgo­kat, amelyeknek ahhoz semmi közük. Csak a magyar test és jellem fejlesztése az a tényező, amely tartalmat tud adni a magyar nagy Hiszekegynek, a valamennyiünk lel­kébe élő igazságnak, hogy „Hiszünk Ma­gyarország feltámadásában !" A sport demokratizálásának a gondolatával ab­ban az esetben értenek egyet, ha a miniszter ezt ke­resztény, illetve falusi értelemben értette. (Rothen­stein: Hányféle demokrácia van?) A keresztény de­mokrácia mindenesetre más, mint a zsidó. (Rothen­stein: Plána az, amely a fővárosnál volt! Kifogásolja, hogy a sportegyesületek részvénytársasági alapon fejlődtek, s így fontosabb náluk az üzlet, mint a sport. Ezt ki kell küszöbölni, csakúgy, mint a durva­ságot, amely nagyon elhatalmasodott. (Ugron Gábor: Csak a futballnál!) A zsenge főorú ifjak sportéletének a cserkészeknek hathatós támogatását kéri a minisz­tertől A javaslatot elfogadja. (Helyeslés.) Rothenstein Mór szocialista nem fogadja el a javaslatot. (Zaj a fajvédőknél. Lendvai: Zsidó cser­kész! — Várnai Dániel: Keresztény terrorista! — Lendvai: Azok nincsenek, de lesznek!) Tagadja, hogy Kéthly megfeledkezett volna a ne­­méltóságról. Kifo­gásolja, hogy a törvény nem intézkedik a munkás­sportegyesületek támogatásáról csak, azokról, ame­lyek a fennálló szellem értelmében hazafiasak. Gömbös Gyula: Elfogadja a javaslatot. A ma­gyar testnevelés elfajult és kizárólag csak Budapest­re szorítkozik. A szocialistákat nem érti, amikor el­lene vannak a javaslatnak, amelyben tömegnevelés­ről, tömegnemesítésről van szó. (Propper: A sorrend a baj! Előbb kenyeret kérünk!) A fősúlyt a vidékre kell helyezni, evvel szemben még az olympiád is má­sodrendű kérdés. Párizsban reprezentálni kell a ma­gyar színeket, de csak olyanokat küldjenek ki, akik csakugyan reprezentálják. A professzionizmus híve, mert az amatörizmust erkölcstelennek, tartja. Mint katona mondja, hogy a sportot nem lehet uniformi­zálni. A munkásságot sokkal szívesebben látja dél­utánonként a sporttelepeken, mint a szakszerveze­tekben. (. Pakoss József: Nem hagyja jóvá a belügymi­niszter az alapszabályaikat! Gömbös: Egy nagyszabású Magyar Stadion meg­építését sürgeti. Várnai Dániel szocialista a totalizatőrt tá­madja. A lóverseny megadóztatása nevetségesen ki­csi s így roppant keveset kap belőle a testnevelési alap. A totalizatőrnek a földmivelési miniszter elen­gedte a 3 %-os forgalmi adót. Legalább 50 %-ig kel­lene megadóztatni. A Lovaregylet sok-sok millióra rugó nemzeti ajándékot kap és most még azt kivánja, hogy a versenypályákhoz műutat is építsenek. Hát ez legalább is szemtelenség. (Nagy baj.) Elnök rendreutasítja. Várnai: Rámutat a tüdővész pusztításaira. Ilyen körülmények között a Levente-egyesület leendő tag­jai vagy meg se születnek vagy idő előtt meghalnak. karva a szomszéd szobában ült és a feleségével dis­kurált. Hát ilyenek az emberek és ilyen ezen a földön az élet. Egymás mellett két szoba, csak neszfogó ajtó van közöttük. Az egyik szobáiban egy ember az utolsó heteit éli, tán reszketve látja a homályt, mely mindjobban húzódik feléje és rémüldözve várja a percet, hogy vak éjtszaka legyen a homályból . . . a másik szobában meg mások közönnyel beszélnek a halálról és még élcelődnek is fölötte, ha úgy fordul. A kedves város meg azt mondja, hogy szerencséje van az embernek, hogy haldoklik, különben szégyent hozna a fejére az asszony . . . — Hiába biztat az orvos, tudom, hogy nincs mentség, Kamilla, —­épen ezt mondta az ügyvéd az asszonynak, mikor belépett a jelölt a postával. Az ügyvéd arccal se fordult feléje, csak egyre arra az ajtóra meredt a szeme, melyen az orvos épen elhagyta a szobát. És hallgató fülének ugy tetszett, hogy a mellettes szobának a tornácra vezető ajtaja még mindeddig sem nyilt ki . . . vajon miért? Vár valakit az orvos? — A posta ... — mondta az ügyvédjelölt. — Csak tegye le, köszönöm, — mondta az ügy­véd és folytatta a beszélgetést. — Meg fogok halni, Kamilla de te nyugodt lehetsz, gondoskodtam rólad. Ahogy megboldogult édes­apád kivánta, mikor meg­kértem t­őle a kezedet és csak az a kifogása volt el­lenem, hogy már nem vagyok fiatal ember ... mi lesz veled, ha időnek előtte elmegyek. — Meg fogsz gyógyulni, János, — mondta az asszony. De melegség nélkül mondta. — Ha Isten is akarja . . . lehet. De az ellen­kezőjére is kell, hogy készüljek. — Hagyjuk most ezt a témát, ne izgasd maga­dat, János. Jobb lesz, ha átnézed a postát, ez eltéríti gondolataidat ettől a tárgytól. Közelebb tolta a levélcsomót az urához és kissé türelmetlenül felemelkedett, hogy távozzék. A beteg ember felvetette a fejét. Nagyon gya­nús volt előtte ez a türelmetlenség. — Tán vár rád odakünn valaki, hogy ki akarsz menni? — kérdezte. Az asszony, némi zavarral, megint leült. — Ki várna rám? Senki. — mondta és bonto­gatni kezdte a postát. — Csak a konyhába akartam menni. — Csak a konyhába? — dünnyögte az ügy­véd. De azért nem tette hozzá, akkor tessék. Ahogy bontogatta a postát, az ügyvédnő egy­szerre felszisszent. A gyászjelentés akadt a kezébe. — Milyen tapintatlan ember az a jelölt, — mondta és el akarta tüntetni a jelentést. — Ezt kinnt hagyhatta volna, — mormolta. Az ügyvéd bágyadtan mosolygott. — Ne essafí­rozd magadat, Kamilla, — felelte. — Azt his­zed, en­gem deprimál, ha gyászjelentést látok, vagy olvasok? Épen ellenkezőleg, Kamilla. Sok gyászjelentés van, ami egyenesen mulattató olvasmány. — Már hogy lehetsz olyan cinikus, az Isten áldjon meg? — Nem vagyok cinikus, fiam. De nézzed csak ezt — folytatta epésen, mikor végigfutott a gyász­jelentés sorain. — Itt azt mondják egy emberre, hogy jobb létre szenderült. Hát lehet, az? Jobb létre ébred­ni lehet, de jobblétre szenderülni . . . soha. Megne­vettető germanizmus ez, Kamilla. In ein besseres Jenseits entschlafen. —• Hagyjuk a nyelvészkedést . . . nem érde­mes. — Hát hagyjuk a nyelvészkedést, de nézd csak. Megsemmisülten a bánattól és a földre sújtva a nagy keservtől, zokogva jelenti az özvegy, hogy hőn szerette Bándiné az urát? Még a kacsák az eresz alatt is hápogják, hogy nem szerette, hanem gyűlölte, utálta. És hiszed-e, Kamilla, hogy a földre sújtotta Bándinét a nagy keserve? Dehogy is súj­totta, dehogy. Üres frázisok halmaza ez az egész szószaporító jelentés. Az ügyvédnő hallgatott, nagyon kínosan érin­tette az ura tendenciózus beszéde, úgy látszott. Az ügyvéd is hallgatott, mert fáradtnak érezte magát és pillanatig-kettőig a levegőbe nézett, a falra, de tulaj­donképen saját magába, a lelkébe nézett­­ inkább, mint a vigasztalan semmibe. Egy-két perc múlva folytatta és bizonyos köny­nyedséget erőltetett magára. A szemébe nézett az as­szonynak és élettelen mosolygással ezt mondta: — És hány ilyen Bándi van a világon, aki még mielőtt örökre elmenne, már sejtheti is, hogy ki lesz az utódja. Aki, ha halála után egy nappal kinyit­hatná a szemét és elolvashatná a pártot, amit kesergő özvegye nyomatott, hát az arca is eltorzulna, úgy kacagna, így a Bándiak helyett azok a beavatott emberek kacagnak, akik kezükhöz kapják a pártól. — Az Isten áldjon meg, János, — nyögött az asszony. — Másról már nem tudsz velem beszélni? — Még csak azt akarom mondani, Kamilla, hogy tán helyesebb és okosabb volna, ha bizonyos tisztán látó emberek maguk írnák meg jó előre a ha­lálukról kinyomatandó gyászjelentést. Akkor keve­sebb valótlanság, de kevesebb megjegyzis is esne. Minden szó egy-egy célzás volt és az ügyvédnő kénytelen volt hallgatni. Mert azt mondta neki va­lami belső hang, hogy alapjában igazsága van az uráinak. Egy darabig küzködött is, törje-e meg a csöndet és kockáztasson-e valami megjegyzést, hogy eltérítse az ura gondolatait a tárgytól, de hallgatott inkább, mert érezte, hogy kevés meggyőző erő lenne a hangjában. Felállt és avval az ürüggyel, trofcy dolga van a konyhában, kiment. Az ügyvéd, kinek hallását a betegség a végső­kig fokozta, megint élesen, feszülten figyelt, hogy nyilik-e odakint valamely ajtó? De csak percek múlva nyilt előbb az egyik, az, amely a tornácra vezetett és csak azután csukódott a másik, mely a szobából a konyhába szolgált. Lehányta magáról a plaidet és az ablakhoz botorkált és kikémlelt. Az orvost látta, aki kezett ott csak most ment ki a kapun az utcára. 1924. március 1., szombat.

Next