Pesti Hírlap, 1924. április (46. évfolyam, 76-83. szám)
1924-04-01 / 76. szám
1924. április 1., kedd. PESTI HÍRLAP A bevételek szaporítása az újjáépítési javaslatokban. Irta: Dr. Glücksthal Samu II. A kereskedelemmel és az iparral karöltve még a részvénytársaságok és szövetkezetek azok, amelyek kíméletes bánásmódban részesülnek. Voltaképen ezek is ipart és kereskedelmet űznek és épen csak a megjelenés formája a részvénytársaság avagy a szövetkezet. Ezek a társaságok a Hegedüs-féle vagyonváltságolás idejében 15 százalékot adtak le vagyonváltság ckren, részben természetben részvények formájában, részben készpénzben a részvények és részjegyek értékelésének révén. A javaslatok most további 5 százalékot igényelnek, de csakis részvény formájában. Teljesen érthetetlen a javaslatnak ez a kikötése. Az államháztartásnak nem részvényekre, hanem pénzre van szüksége, mert részvényekkel az államháztartás csak akkor tud fizetni, ha azokat értékesíti. Érthető volna ennek következtében, ha a törvényjavaslat azt tartalmazná, hogy ez az újabb részvényváltság csak készpénzben róható le. De már azt semmikép sem lehet indokolni, hogy a részvénytársaság kizárólag csak részvényeket adhat, amelyek fölött voltaképen nem is rendelkezhetik és amelyeket csak külöböző komplikált művelet útján tud megszerezni. De vannak az adózóknak is olyan érdekei, amelyek megérdemlik, hogy az államhatóság részéről respektáltassanak. Vannak részvénytársaságok, amelyeknek részvényei egy egyén vagy egy család birtokában vannak. A részvénytársasági formára családjogi vagy örökjogi kérdések bírták a részvénytulajdonosokat. Ha ezek a részvénytulajdonosok arra lesznek kötelezve, hogy a részvénybirtokból 5 százalékot leadjanak természetben, amely 5 százalék a kincstár értékesítésének révén esetleg idegen kezekbe is kerülhet, úgy oly elemek juthatnak be a részvénytársaságba, amelyek annak csendes működését zavarják és akárhányszor megeshetnek még az is, hogy ilyen után egy kellemetlen versenytárs furakodik be a részvénytársaságba, hogy ott zavart, nyugtalanságot vagy károkat okozzon. Ez nem lehet a kincstár érdeke. A kincstárnak egyedül arra kell szorítkoznia, hogy megkapja azt, ami az üévé és ha már nem tudja előmozdítani az adóalanyok érdekeit, legalább tartózkodjék attól, hogy indokolatlanul és céltalanul zavarja azoknak legszentebb érdekeit, vagy akárcsak teljesen jogosult üzleti titkait. III. Amikor Szegedüs Lóránt közzétette első ízben a részvényváltságra vonatkozó tervezetét, abban is az foglaltatott, hogy a részvényváltság természetben rovandó le részvények formájában, de amidőn a közvélemény felvilágosította, őt arról, hogy ez nem lehet a kincstár érdeke, készséggel változtatta meg javaslatát és adta meg a választás jogát a részvénytársaságnak. Az eredmény az volt, hogy a nevesebb váltok, amelyek a kellő tőkék fölött rendelkeztek, készpénzben rótták le vagyonváltságukat és csak a kisebbek, névtelenek és vagyonilag gyengébbek adtak át váltság címén részvényeket. Nem tudom, mi lett végeredményben ezekkel, de azt kétségtelennek tartom, hogy a kincstár még ez idő szerint is rendelkezik igen nagy részvénymennyiséggel, amelyek céltalanul hevernek az állampénztárban és soki jövedelmet nem hajtanak, sem értékesíthetőknek nem mutatkoznak. Még jellegzetesebb a törvényjavaslatban az, hogy azt a részvénytársaságot és szövetkezetet, amely természetben rótta le vagyonváltságát, előnyben részesíti és bünteti azt, amely készpénzben fizetett. Az első kategóriába tartozó csak 1 százalékot fizet majd új vagyonváltság cíén, a második kategória köteles lesz megfizetni a teljes 5 százalékot. Nem tudom, hogy mi ennek a megkülönböztetésnek célja és miért büntettetik a vállalat, amely a kincstárnak nagy szolgálatot tett akkor, amikor készpénzben való lerovással segítette elő az államháztartás helyzetét. Annyira érthetetlen előttem ez a megkülönböztetés, hogy kénytelen vagyok azt egyszerűen tévedésnek minősíteni, amely ily nagy munka mellett, mint amelyet a törvényelőkészítők végeztek, igen könnyen eshetik meg és amely végeredményben igen könnyen reparálható. IV. A törvényjavaslat a városi hatóságoknak megengedi, hogy a területükről származó jövedelmek után külön községi adót vethessenek ki, amely a jövedelemadóról szóló törvény alapelveinek kell, hogy megfeleljen. Kapunk tehát egy új adónemet is és ezzel együtt egy új kivetési eljárást. Aki ismeri adórendszerünket, az tudja, hogy az adózó az év minden szakában el van foglalva azzal, hogy az egyenes adók, a forgalmi adók, a fogyasztási adók dolgában nagy és komplikált munkákat végezzen és ezekhez a főmunkákhoz hozzájárulnak még apróbb munkák, különböző illetékek és egyéb közterhek tekintetében. Már külön adókalendáriumok forognak közkézen, amelyek mutatják a munkáknak esedékességét és mindezen munkák mellett lényeges költségek is merülnek fel, amelyek a különböző hatóságok előtti képviseletekből származnak. És most az adók számát, a hatóságok számát, a munkák mennyiségét is gyarapítja egy új adónem, a városi jövedelemadó. Nem helyeslem az új adónemet. Ha a városi hatóságok a nagy fogyasztási adó, forgalmi adó, kereseti adó és egyéb mindez néven nevezendő bevételek mellett még további bevételre szorulnak, úgy a több felvételt mi l§0§iinteni él&S&á ágyi fogl. csának emelésével, de teljesen indokolatlan az, hogy új adónem honosíttassék meg. Meg lehetne tenni azt is, hogy az állami jövedelemadó kivetése alkalmával ugyanazon hatóság részéről kivettetik egy pótlék a város részére is, amivel elérjük azt, hogy ha a teher ugyanakkora marad is, de legalább nem kell az adózónak még egy vallomást kiállítani és még egy kivető hatóság előtt megjelennie, amelynek természetszerűen ismét megvolnának a maga felebbviteli fórumai. De úgy, mint ahogy a javaslat azt elgondolja, nehezen is hajtható végre a városi jövedelemadó, mert az a rendelkezés, hogy ezen jövedelemadó alá csak a város területéről származó jövedelmek tartoznak, a gyakorlatban vagy egyáltalában nem, vagy csak igen nehezen lesz végrehajtható. A kereskedő és az iparos egységes könyveket vezet, amelybe összes ügyleteit vezeti be és amelynek alapján egységes mérleget alkot. Milyen művelet volna szükséges ahhoz, hogy abból kiválasztassák a város területéről származó jövedelem. De nem is vagyunk tisztában azzal, hogy ez a fogalom mit jelent. Na a kereskedő más városban ad el, úgy az a jövedelem, amely ezen ügyletből keletkezik, melyik csoportjába tartozik a jövedelemnek." Ha a budapesti iparos cég szerelést vállal Szegeden, ha a Ganzgyár kocsikat szállít Olaszországba, úgy az ezekből az ügyletekből származó jövedelem a budapesti jövedelemhez tartozik-e vagy nem és ha nem, úgy miként lehet megállapítani azt, hogy mekkora jövedelmet lesz jogosítva Budapest, megadóztatni? A törvényjavaslat kiköti azt, hogy ennek az adónak az életbeléptetéséhez a pénzügyminiszternek és a belügyminiszternek a hozzájárulása szükséges és a hozzájárulás csak abban az esetben adható meg, ha a különadók nem eredményezik az adózó túlterhelését. Annyit már most is megállapíthatunk, hogy minden újabb adó már most is az adózók túlterhelését jelenti és hogy ebből a szempontból nézve a kérdést, az új adókat már elvileg sem szabadna koncedálni. Természetesen fontos az a kérdés, hogy mit nevezünk túlterhelésnek és e tekintetben a törvényjavaslat egy célzást tartalmaz, amelyet irányadónak kell elfogadni. Azt mondja ugyanis a törvényjavaslat, hogy az összes, egy évre kivetendő állami egyenes adók és a megfelelő pótlékok együttesen nem haladhatják meg az illető év jövedelmének 75 százalékát. Ha ez a rendelkezés fog Budapest székesfőváros törvényhatóságának zsinórmértékéül szolgálni, úgy már ma is sajnálni kell ezt az agyonzaklatott lakosságot, mert a jelenlegi vezetőségtől — a villamosjegy példáján okulva, — igazán nem várhatjuk azt, hogy az adózó polgárság előtt az adók, díjak és bármily néven nevezendő közterhek szerfeletti emelkedése mellett valami túlságosan szégyenkeznék. És 75 százalékos jövedelemadók mellett akarjuk talpraállítani azt a lakosságot, mely kezd elmerülni a pauperizmusnak érvényében? A háztulajdonosok nem i esetik a felemelt közüzemi költségeket, amíg arra fedezetet nem kapnak. A háztulajdonosok országos kongresszusa. Ma folyt le a régi képviselőház nagytermében a Háztulajdonosok országos kongresszusa 40 vidéki város, az építőipar, a nemzetgyűlés, a minisztériumok és a sajtó képviselőinek jelenlétében. Dr. Németh Béla elnök üdvözölve a magyar építőipar képviselőit, mint a háztulajdonosok küzdelmeinek hűséges társait, a következő beszéddel nyitotta meg a kongresszust: — A február 24-én megtartott nagygyűlés határozatát a háztulajdonosok küldöttsége átadta gróf Heuden István miniszterelnöknek, aki válaszában kijelentette, hogy a kívánsághoz képest kész rövid lakásügyi programmat megállapítani és pedig a szanálási törrvényjavaslat keretében, mert teljes tudatában van annak, hogy ezt az állapotot sokáig fenntartani nem lehet. A küldöttség közölte ekkor a miniszterelnökkel, hogy Kállay volt pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy legkésőbb 1925 májusra a lakások szabadforgalmát végre kell hajtani. A felhatalmazási törvényjavaslat lakásügyi része úgy készült, hogy kezdetben májusra a lakásoknál az aranyparitás 20 százaléka, üzlethelyiségeknél annak 30 százaléka vétetett fel. Ez a tervezet különböző változásokon ment keresztül, míg végre kijelentette Kállay volt pénzügyminiszter, hogy a külföldi kölcsön szempontjából is fontos, hogy novemberre az aranyparitásnak legalább 20 százaléka állapíttassék meg. - Ezt a tervezetet az utolsó pillanatban megváltoztatták, úgyhogy a májusi 10 százalékból lett 7 és a novemberi 20 százalékból 15 százalékos*. ... Az ország háztulajdonosainak és a magyar építőiparnak állást kell foglalniok ezen javaslattal szemben és mindent el kell követniök abban az érdekben, hogy a törvényjavaslat megjavíttassék a németországi 35 százalékos nívóra, met ha ez nem sikerül, akkor a háztulajdonosok jórésze a 10 évi nélkülözések árán megtartott ingatlanát kénytelen lesz a valódi érték egytizedéért eladni, vagy tovább nélkülözni és nézni a házak pusztulását; a magyar építőipar pedig a magánépítkezés és tatarozások lehetetlensége miatt az ország mérhietetlen K4r£ra tönkremegy. IV. A törvényjavaslatba felvétettek a lakásbérek emelésére és a lakások fokozatos felszabadítására vonatkozó rendelkezések is — kétségtelenül csak azért, mert ezen a címen is keletkezik az államnak jelentékeny több bevétele. Az adózásnak politikumát jellemzi, hogy míg egész Magyarországon a földadó 1921 második félévéig félévenként 33.000.000 aranykorona hozamot ad le, addig a kázhaszonrészesedés már az 1926-ik év első felében 33.000.000 és a második félévben is 35.000.000 aranykorona hozamot képvisel. A lakbérlők tehát nagyobb adót fizetnek a kázhaszonrészesedés címén, mint az egész földbirtok földadó címén. Nem azért említem meg ezt az összehasonlítást, mintha a földadó terheinek fokozását kívánnám indítványozni, de adórendszerünknek ezt a jellegzetes vonását elhallgatni nem tudtam. A fővárosi lakosság a házbérek folytonos emelkedését és a folyton emelkedő haszonrészesedést csak egyéb szükségleteinek megvonásával tudja fedezni, a földbirtok pedig játszva adja le jövedelméből a földadót és amellett a főváros lakosságát veszélyezteti még az a nagy teher, amely a lakások felszabadításával keletkezik. Az üzlethelyiségek felszabadítását 1925 május 1-től rendelik el, a lakások felszabadítását pedig 19215. évi november hó 1-től kezdődőleg. Ha Budapesten a lakások és üzleti helyiségek száma annyira szaporodott volna, hogy a kereslet és -tinálat szabályai rendesen érvényesülnének, úgy semmi kifogás sem lehetne az ellen, hogy a lakások és üzlethelyiségük végtére felszabadíttassanak De addig, amíg lakásokért és üzlethelyiségekért 100 milliókat fizetnek, addig a felszabadítás csak azt jelentheti, hogy a felszabadítás pillanatában a háztulajdonos a lakótól oly összeget fog igényelni megváltás címén, mint amily összeget rendszerint fizetnek hasonló lakás átruházásáért A háztulajdonost tehát a felszabadítás egyszerűen ráuszítja a lakosságra, aminek pénzügyi és szociális kihatásait lezárni tani sem lehet. Avval indokolják ezt rendszerint, hogy a háztulajdonos igen keserű helyzetbe jutott, mert nincsen elegendő jövedelme. .Én ezt álszentimentáliztusnak tartom, mert ha igaz is, hogy a háztulajdonosnak nincsenek jövedelmei, de legalább annak, akinek szerencséje volt vagyonát háztulajdonnan elhelyezni, sikerült vagyonát igen előnyösen megtartani és valorizálni. Ezért egyáltalában nem szorul rendkívüli védelemre, mert vannak más vagyonok, amelyek sokkal siralmasabb helyzetben vannak. Az értékpapír tulajdona jövedelmet sem hoz és valorizálódni sem tudott. Nem is beszélve a hadikölcsönről, amely teljes vagyoni tönköt jelent azok számára, akik a legnehezebb időkben az állam segítségére siettek. Értékpapír tulajdona van ma az egész társadalomnak és még sem történik semmi az értékpapír-tulajdonosok érdekében. Vagy hogy valorizálódott a munka értéke? Az intellektuellek munkájukért a békejövedelemnek csak egy töredékét kapják és meg sem kapnak semmiféle törvényhozási segítséget. Ezért a háztulajdon felszabadítását időelőttinek és veszedelmesnek tartom. Mindezekkel a fenntartásokkal egyébként szívesen üdvözlöm a szanálás érdekében beterjesztett törvényjavaslatokat . A miniszterelnökhöz és a nemzetgyűléshez kell fordulni — úgymond az elnök — a kommunizmus utolsó maradványának kiirtása a legtöbb adót fizető házak és a magyar építőipar megmentése érdekében. Kérni és követelni kell a ház terheinek csökkentését és kártérítést kell követelni a házvagyonnak ingyenes kisajzátításáért. Azt hitte volna minden józan ember, hogy ha a májusra rendeletben már megállapított felszabadítások helyett valaki a németországi bérek egyötödével jön, a háztulajdon ellen való izgatás egyszeriben megszűnik. Ámde azt látjuk, hogy a demagógia ismét felüti a fejét Azok, akik állandóan hangoztatták, hogy a lakásügyet nem lehet rendeletekkel intézni és a lakáskérdést törvényhozásilag kell megoldani, most szeretnék a kérdést napirendről levétetni. Nyilvánvaló, hogy ezek az urak nem a közérdeket, nem az ország érdekét nézik, bárhogyan is kiáltoznak jogrend és konszolidáció után, hanem a maguk önző kicsinyek érdekeit. Ezt a demagógiát meg kell végre bélyegezni. Akik megélnek abból, amit a házbéren megtakarítanak, akik a kommunisztikus állapotot fenntartani kívánják és a házakban rejlő legtöbb adót fizető nemzeti vagyon pusztulásáért felelősek, azok ne befolyásolhassák többé a kormányt és a nemzetgyűlést. Ezután dr. Németh Béla elnök a következő két határozati javaslatot terjeszti elő: I. Határozati javaslat. Az országos kongresszus kéri a kormánytól és a nemzetgyűléstől a fölhatalmazási törvényjavaslat oly módosítását, hogy május 1-én az aranyparitás 35 százaléka fizetendő, mint Németországban; 1925 február 1-én a lakbérek érjék el az aranyparitás 50 százalékát és 1925 május 1-ére a lakások szabad forgalma helyreállíttassék. .A kongresszus követeli a lakáshivatalok haladéktalan megszüntetését. A közüzemi díjak teljesen elválasztandók a lakbérektől. A megüresedő lakások és átruházások fölött a háztulajdonos szabad rendelkezése azonnal biztosítandó. A lakbérek korlátozása ne terjedjen ki azokra, kiknek vagyonuk vagy a viszonyoknak megfelelő keresetük van. Ezekre nézve már ez év május 1-étől a bérmegállapítás szabaddá teendő. A háztulajdonos albérleti részesedése a, átmeneti főra visszaállítandó és indi at albérleti öészeg 50 százaléka erejéig. Az országna Uuna :t lai'.. jomUiduui» vonás létében a mai tsok kötésat, és 3