Pesti Hírlap, 1924. április (46. évfolyam, 76-83. szám)

1924-04-01 / 76. szám

1924. április 1., kedd. PESTI HÍRLAP A bevételek szaporítása az újjáépítési javaslatokban. Irta: Dr. Glücksthal Samu II. A kereskedelemmel és az iparral karöltve m­ég a részvénytársaságok és szövetkezetek azok, ame­lyek kíméletes bánásmódban részesülnek. Voltaké­pen ezek is ipart és kereskedelmet űznek és épen csak a megjelenés formája a részvénytársaság avagy a szövetkezet. Ezek a társaságok a Hegedüs-féle va­gyonváltságolás idejében 15 százalékot adtak le va­gyon­váltság ck­r­en, részben természetben részvények formájában, részben készpénzben a részvények és részjegyek értékelésének révén. A javaslatok most további 5 százalékot igényelnek, de csakis részvény formájában. Teljesen érthetetlen a javaslatnak ez a kikötése. Az államháztartásnak nem részvényekre, ha­nem pénzre van szüksége, mert részvények­kel az államháztartás csak akkor tud fi­zetni, ha azokat értékesíti. Érthető volna ennek következtében, ha a törvényja­vaslat azt tartalmazná, hogy ez az újabb részvény­váltság csak készpénzben róható le. De már azt sem­mikép sem lehet indokolni, hogy a részvénytársaság kizárólag csak részvényeket adhat, amelyek fölött voltaképen nem is rendelkezhetik és amelyeket csak külöböző komplikált művelet útján tud megszerezni. De vannak az adózóknak is olyan érdekei, amelyek megérdemlik, hogy az államhatóság részéről respek­táltassanak. Vannak részvénytársaságok, amelyek­nek részvényei egy egyén vagy egy család birtoká­ban vannak. A részvénytársasági formára családjogi vagy örökjogi kérdések bírták a részvénytulajdono­sokat. Ha ezek a részvénytulajdonosok arra lesznek kötelezve, hogy a részvénybirtokból 5 százalékot leadjanak természetben, amely 5 százalék a kincstár értékesítésének révén esetleg idegen kezekbe is ke­rülhet, úgy oly elemek juthatnak be a részvénytár­saságba, amelyek annak csendes működését zavar­ják és akárhányszor megeshetnek még az is, hogy ilyen után egy kellemetlen versenytárs furakodik be a részvénytársaságba, hogy ott zavart, nyugtalan­ságot vagy károkat okozzon. Ez nem lehet a kincs­tár érdeke. A kincstárnak egyedül arra kell szorítkoz­nia, hogy megkapja azt, ami az üévé és ha már ne­m­ tudja előmozdítani az adóalanyok érdekeit, legalább tartózkodjék attól, hogy indoko­latlanul és céltalanul zavarja azoknak legszentebb érdekeit, vagy akárcsak teljesen jogosult üzleti tit­kait. III. Amikor Szegedüs Lóránt közzétette első ízben a részvényváltságra vonatkozó tervezetét, abban is az foglaltatott, hogy a részvényváltság természetben ro­vandó le részvények formájában, de amidőn a köz­vélemény felvilágosította, őt arról, hogy ez nem lehet a kincstár érdeke, készséggel változtatta meg javas­latát és adta meg a választás jogát a részvénytársa­ságnak. Az eredmény az volt, hogy a nevesebb vál­­tok, amelyek a kellő tőkék fölött rendelkeztek, kész­pénzben rótták le vagyonváltságukat és csak a ki­sebbek, névtelenek és vagyonilag gyengébbek adtak át váltság címén részvényeket. Nem tudom, mi lett végeredményben ezekkel, de azt kétségtelennek tar­tom, hogy a kincstár még ez idő szerint is rendel­kezik igen nagy részvénymennyiséggel, amelyek cél­talanul hevernek az állampénztárban és so­ki jöve­delmet nem hajtanak, sem értékesíthetőknek nem mutatkoznak. Még jellegzetesebb a törvényjavaslatban az, hogy azt a részvénytársaságot és szövetkezetet, a­mely természetben rótta le vagyonváltságát, előny­ben részesíti és bünteti azt, amely készpénzben fize­tett. Az első kategóriába tartozó csak 1 százalékot fizet majd új vagyonváltság cí­én, a második kate­gória köteles lesz megfizetni a teljes 5 százalékot. Nem tudom, hogy mi ennek a megkülönböztetésnek célja és miért büntettetik a vállalat, amely a kincs­tárnak nagy szolgálatot tett akkor, amikor kész­pénzben való lerovással segítette elő az államháztar­tás helyzetét. Annyira érthetetlen előttem ez a meg­különböztetés, hogy kénytelen vagyok azt egyszerűen tévedésnek minősíteni, amely ily nagy munka mel­lett, mint amelyet a törvényelőkészítők végeztek, igen könnyen eshetik meg és amely végeredményben igen könnyen reparálható. IV. A törvényjavaslat a városi hatóságoknak meg­engedi, hogy a területükről származó jövedelmek után külön községi adót vethessenek ki, amely a jö­vedelemadóról szóló törvény alapelveinek kell, hogy megfeleljen. Kapunk tehát egy új adónemet is és ezzel együtt egy új kivetési eljárást. Aki ismeri adórendszerünket, az tudja, hogy az adózó az év minden szakában el van foglalva azzal, hogy az egyenes adók, a forgalmi adók, a fogyasztási adók dolgában nagy és komplikált munkákat végezzen és ezekhez a főmunkákhoz hozzájárulnak még apróbb munkák, különböző illetékek és egyéb közterhek te­kintetében. Már külön adó­kalendáriumok forognak közkézen, amelyek mutatják a munkáknak esedékességét és mindezen munkák mellett lényeges költségek is me­rülnek fel, amelyek a különböző hatóságok előtti képviseletekből származnak. És most az adók szá­mát, a hatóságok számát, a munkák mennyiségét is gyarapítja egy új adónem, a városi jövedelemadó. Nem helyeslem az új adónemet. Ha a városi ha­tóságok a nagy fogyasztási adó, forgalmi adó, ke­reseti adó és egyéb mindez­ néven nevezendő bevéte­lek mellett még további bevételre szorulnak, úgy a több felvételt mi l§0§i­i­nteni é­l&S&á ágyi fogl­. csának emelésével, de teljesen indokolatlan az, hogy új adónem honosíttassék meg. Meg lehetne tenni azt is, hogy az állami jövedelemadó kivetése alkalmával ugyanazon hatóság részéről kivettetik egy pótlék a város részére is, amivel elérjük azt, hogy ha a teher ugyanakkora marad is, de legalább nem kell az adó­zónak még egy vallomást kiállítani és még egy ki­vető hatóság előtt megjelennie, amelynek természet­szerűen ismét megvolnának a maga felebbviteli fó­rumai. De úgy, mint ahogy a javaslat azt elgondolja, nehezen is hajtható végre a városi jövedelem­adó, mert az a rendelkezés, hogy ezen jövedelemadó alá csak a város területéről származó jövedelmek tartoznak, a gyakorlatban vagy egyáltalában nem, vagy csak igen nehezen lesz végrehajtható. A kereskedő és az iparos egységes könyveket vezet, amelybe összes ügyleteit vezeti be és amelynek alapján egységes mérleget alkot. Milyen­ művelet volna szükséges ahhoz, hogy abból kiválasztassák a város területéről származó jövedelem. De nem is va­gyunk tisztában azzal, hogy ez a fogalom mit jelent. N­a a kereskedő más városban ad el, úgy az a jövedelem, amely ezen ügyletből keletkezik, melyik csoportjába tartozik a jövedelemnek­." Ha a buda­pesti iparos cég szerelést vállal Szegeden, ha a Ganz­gyár kocsikat szállít Olaszországba, úgy az ezekből az ügyletekből származó jövedelem a budapesti jöve­delemhez tartozik-e vagy nem és ha nem, úgy mi­ként lehet megállapítani azt, hogy mekkora jövedel­met lesz jogosítva Budapest, megadóztatni? A törvényjavaslat kiköti azt, hogy ennek az adó­nak az életbeléptetéséhez a pénzügyminiszternek és a belügyminiszternek a hozzájárulása szükséges és a hozzájárulás csak abban az esetben adható meg, ha a különadók nem eredményezik az adózó túlter­helését. Annyit már most is megállapíthatunk, hogy minden újabb adó már most is az adózók túlterhe­lését jelenti és hogy ebből a szempontból nézve a kérdést, az új adókat már elvileg sem szabadna kon­cedálni. Természetesen fontos az a kérdés, hogy mit nevezünk túlterhelésnek és e tekintetben a törvény­javaslat egy célzást tartalmaz, amelyet irányadónak kell elfogadni. Azt mondja ugyanis a törvényjavaslat, hogy az összes, egy évre kivetendő állami egye­nes adók és a megfelelő pótlékok együtte­sen nem haladhatják meg az illető év jöve­delmének 75 százalékát. Ha ez a rendelkezés fog Budapest székesfőváros tör­vényhatóságának zsinórmértékéül szolgálni, úgy már ma is sajnálni kell ezt az agyonzaklatott lakosságot, mert a jelenlegi vezetőségtől — a villamosjegy pél­dáján okulva, — igazán nem várhatjuk azt, hogy az adózó polgárság előtt az adók, díjak és bármily né­ven nevezendő közterhek szerfeletti emelkedése mel­lett valami túlságosan szégyenkeznék. És 75 százalékos jövedelemadók mellett akarjuk talpraállítani azt a lakosságot, mely kezd elmerülni a pauperizmusnak ér­vényében? A háztulajdonosok nem i­ esetik a felemelt közüzemi költségeket, amíg arra fedezetet nem kapnak. A háztulajdonosok országos kongresszusa. Ma folyt le a régi képviselőház nagytermében a Háztulajdonosok országos kongresszusa 40 vidéki város, az építőipar, a nemzetgyűlés, a minisztériumok és­ a sajtó képviselőinek jelenlétében. Dr. Németh Béla elnök üdvözölve a magyar építőipar képviselőit, mint a háztulajdonosok küzdelmeinek hűséges társait, a következő beszéddel nyitotta meg a kongresszust: — A február 24-én megtartott nagygyűlés hatá­rozatát a háztulajdonosok küldöttsége átadta gróf Heu­den István miniszterelnöknek, aki válaszában ki­jelentette, hogy a kívánsághoz képest kész rövid la­kásügyi programmat megállapítani és pedig a sza­nálási törrvényjavaslat keretében, mert teljes tudatá­ban van annak, hogy ezt az állapotot sokáig fenn­tartani nem lehet. A küldöttség közölte ekkor a mi­niszterelnökkel, hogy Kállay volt pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy legkésőbb 1925 májusra a lakások szabadforgalmát végre kell hajtani. A fel­­hatalmazási törvényjavaslat lakásügyi része úgy készült, hogy kezdetben májusra a lakásoknál az aranyparitás 20 százaléka, üzlethelyiségeknél annak 30 százaléka vétetett fel. Ez a tervezet különböző változásokon ment keresztül, míg végre kijelentette Kállay volt pénzügyminiszter, hogy a külföldi köl­csön szempontjából is fontos, hogy novemberre az aranyparitásnak legalább 20 százaléka állapíttas­sék meg. -­­ Ezt a tervezetet az utolsó pillanatban meg­­változtatták, úgyhogy a májusi 10 százalékból lett 7 és a novemberi 20 százalékból 15 százaléko­s*­. ... Az ország háztulajdonosainak és a magyar építőiparnak állást kell foglalniok ezen javas­lattal szemben és mindent el kell követniök abban az érdekben, hogy a törvényjavaslat megjavíttassék a ném­etor­szági 35 százalékos nívóra, met ha ez nem sikerül, akkor a háztulajdonosok jórésze a 10 évi nélkülö­zések árán megtartott ingatlanát kénytelen lesz a valódi érték egytizedéért eladni, vagy t­ovább nél­külözni és nézni a házak pusztulását; a magyar építőipar pedig a magánépítkezés és tatarozások le­hetetlensége miatt az ország mérhietetlen K4r£ra tönkremegy. I­V. A törvényjavaslatba felvétettek a lakásbérek emelésére és a lakások fokozatos felszabadítására vo­natkozó rendelkezések is — kétségtelenül csak azért, mert ezen a címen is keletkezik az államnak jelenté­keny több bevétele. Az adózásnak politikumát jellemzi, hogy míg egész Magyarországon a földadó 1921­ második fél­évéig félévenként 33.000.000 aranykorona hozamot ad le, addig a kázhaszonrészesedés már az 1926-ik év első felében 33.000.000 és a második félévben is 35.000.000 aranykorona hozamot képvisel. A lakbérlők tehát nagyobb adót fizetnek a kázhaszonrészesedés címén, mint az egész földbirtok földadó címén. Nem azért említem meg ezt az összehasonlítást, mintha a földadó terheinek fokozását kívánnám in­dítványozni, de adórendszerünknek ezt a jellegzetes vonását elhallgatni nem tudtam. A fővárosi lakosság a házbérek folytonos emel­kedését és a folyton emelkedő haszonrészesedést csak egyéb szükségleteinek megvonásával tudja fedezni, a földbirtok pedig játszva adja le jövedelméből a földadót és amellett a főváros lakosságát veszélyez­teti még az a­ nagy teher, amely a lakások felszaba­dításával keletkezik. Az üzlethelyiségek felszabadítását 1925 május 1-től rendelik el, a lakások felszabadítását pedig 19215. évi november hó 1-től kezdődőleg. Ha Buda­pesten a lakások és üzleti helyiségek száma annyira szaporodott volna, hogy a kereslet és -tinálat szabá­lyai rendesen érvényesülnének, úgy semmi kifogás sem­ lehetne az ellen, hogy a lakások és üzlethelyisé­gük végtére felszabadíttassanak De addig, amíg la­kásokért és üzlethelyiségekért 100 milliókat fizetnek, addig a felsza­badítás csak azt jelentheti, hogy a fel­szabadítás pillanatában a háztulajdonos a lakótól oly összeget fog igényelni megváltás címén, mint amily összeget rendszerint fizetnek hasonló lakás átruházásáért A háztulajdonost tehát a felszabadí­tás egyszerűen ráuszítja a lakosságra, aminek pénz­ügyi és szociális kihatásait­­ lezárni tani sem lehet. Avval indokolják ezt rendszerint, hogy a háztulaj­donos igen keserű helyzetbe jutott, mert nincsen ele­gendő jövedelme. .Én ezt álszentimentáliztusn­ak tartom, mert ha igaz is, hogy a háztulajdonosnak nincsenek jövedelmei, de legalább annak, akinek sze­rencséje volt vagyonát háztulajdonnan elhelyezni, sikerült vagyonát igen előnyösen megtartani és valo­rizálni. Ezért egyáltalában nem szorul rendkívüli védelemre, mert vannak más vagyonok, amelyek sokkal siralmasabb helyzetben vannak. Az értékpapír tulajdona jövedelmet sem hoz és valorizálódni sem tudott. Nem is beszélve a hadikölcsönről, amely teljes va­gyoni tönköt jelent azok számára, akik a legnehe­zebb időkben az állam segítségére siettek. Értékpa­pír tulajdona van ma az egész társadalomnak és még sem történik semmi az értékpapír-tulajdonosok érdekében. Vagy hogy valorizálódott a munka ér­téke? Az intellektuellek munkájukért a békejövede­lemnek csak egy töredékét kapják és meg sem kap­nak semmiféle törvényhozási segítséget. Ezért a ház­tulajdon felszabadítását időelőttinek és veszedelmes­nek tartom. Mindezekkel a fenntartásokkal egyébként szíve­sen üdvözlöm a szanálás érdekében beterjesztett tör­vényjavaslatokat . A miniszterelnökhö­z és a nemzetgyűléshez kell fordulni — úgymond az elnök — a kommuniz­mus utolsó maradványának kiirtása a legtöbb adót fizető házak és a magyar építőipar megmentése ér­dekében. Kérni és követelni kell a ház terheinek csökkentését és kártérítést kell követelni a házvagyonnak ingyenes kisajzátításáért. Azt hitte volna minden józan ember, hogy h­a a má­jusra rendeletben már megállapított felszabadítások helyett valaki a németországi bérek egyötödével jön, a háztulajdon ellen való izgatás egyszeriben meg­szűnik. Ámde azt látjuk, hogy a demagógia ismét felüti a fejét­ Azok, akik állandóan hangoztatták­, hogy a lakásügyet nem lehet rendeletekkel intézni és a lakáskérdést törvényhozásilag kell megoldani, most szeretnék a kérdést napirendről levétetni. Nyilván­való, hogy ezek az urak nem a közérdeket, nem az ország érdekét nézik, bárhogyan is kiáltoznak jog­rend és konszolidáció után, hanem a maguk önző kicsinyek érdekeit. Ezt a demagógiát meg kell végre bélyegezni. Akik megélnek abból, amit a házbéren megtakaríta­nak, akik a kommunisztikus állapotot fenntartani kívánják és a házakban rejlő legtöbb adót fizető nemzeti vagyon pusztulásáért felelősek, azok ne be­folyásolhassák többé a kormányt és a nemzetgyűlést. Ezután dr. Németh Béla elnök a következő két határozati javaslatot terjeszti elő: I. Határozati javaslat. Az országos kongresszus kéri a korm­ánytól és a nemzetgyűléstől a fölhatalmazási törvényjavaslat oly módosítását, hogy május 1-én az aranyparitás 35 százaléka fizetendő, mint Németországban; 1925 február 1-én a lakbérek érjék el az aranyparitás 50 százalékát és 1925 május 1-ére a lakások szabad for­galma helyreállíttassék. .A kongresszus követeli a la­káshivatalok haladéktalan megszüntetését. A köz­üzemi díjak teljesen elválasztandók a lakbérektől. A megüresedő lakások és átruházások fölött a háztulajdonos szabad rendelkezése azonnal biztosí­tandó. A lakbérek korlátozása ne terjedjen ki azok­ra, kiknek vagyonuk vagy a viszonyoknak megfe­lelő keresetük van. Ezekre nézve már ez év május 1-étől a bérmegállapítás szabaddá teendő. A háztu­lajdonos albérleti részesedése a­, át­meneti főra visszaállítandó és indi­ at albérleti öészeg 50 szá­zaléka erejéig. Az országna Uuna :t l­a­i'.. jomUid­uui» vonás létében a mai tsok kötésat, és 3

Next