Pesti Hírlap, 1924. december (46. évfolyam, 257-279. szám)

1924-12-02 / 257. szám

BUDAPEST, 1994. ELŐFIZETÉSI ÁRAK­­ Egy hóra 40.000 korona, negyedévre 120.000 kor. Egyes szám­ára helyben, vidéken és a pályaudvaro­­kon 2000 kor., vasárnap 8000 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár. XLVI. ÉVFOLYAM, 257. (15.562) S EDD, PECEMBER2. LÉGRADY TESTVÉREK kiadása. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda­­ Budapest, V. ker., Vilmos császár­­ út 78. szám. Telefonj 122—91. Fiók­kiadóhivatal : Budapest, VII. ker., Erzsébet-körút I­ ­­m A balkezesek. Érthetetlen: mindenkinek csak balkeze van ebben az országban! A maga helyén min­denki pontosan az ellenkezőjét cselekszi­k an­nak, amit jól megfontolt, higgadt okossággal az ország érdekében cselekednie kellene­? Már az­ első pillanatban elítéltük azoknak­­az ellenzéki képviselőknek a szereplését, akik a pénteki ülésen botrányt-botrányra halmoz­tak és provokálták azt, hogy eltávolítsák őket a parlamentből. Amit akkor mondtunk, azt most is valljuk. Ezek az urak semmiféle ro­konságot nem tarthatnak, azokkal a régi ellen­zéki képviselőkkel, akiket a Tisza-korszak alatt hurcoltak ki erőszakkal az ülésteremből. Az a régi ellenzék a bécsi parancsra dolgozó kor­mánnyal szemben a nemzet igazi közszellemét képviselte, a nemzeti eszmét, a magyar érzést, az alkotmányosság elvét. A pénteken eltávo­lított nemzetgyűlési képviselő urakról pedig nem lehetne ugyanezt elmondani. Az ország­közvéleménye, nagyon helyesen, megérezte ezt. Ez a magyarázata annak, hogy amíg a parla­menti őrség első ilyenfajta szereplése olyan általános felháborodást keltett, hogy a kihar­colt ellenzéki képviselőket mint mártírokat és mint a nemzet eszményeinek a harcosait ünnepelte az ország, a pénteki események szereplőivel szemben nyoma sem nyilvánult meg az ilyenfajta együttérzésnek. Ezek az urak régóta ismert botrányhősei voltak a nemzetgyűlésnek. Pénteki szereplésük, amely már nyílt forradalmat jelentett az elnök rend­tartó tekintélyével szemben, csak betetőzte az eddigi sok zavarkeltést. A botrányokkal és zajos parlamenti jelenetekkel pedig már tor­kig van az ország. Ezért nem hajlandó már­tírnak tekinteni senki sem azt a néhány urat, aki komoly okot adott arra, hogy ellene szigo­rúbb rendszabályokat alkalmazzanak. Miután azonban idáig megérkeztünk, a kormányon és a többségen lett volna a sor, hogy okos legyen és a megtorlásban mérsék­letet tanúsítson. Ebből a szempontból indoko­latlannak találjuk a mentelmi bizottság túlszi­gorát és­ a balkezes intézkedések folytatásának tartjuk azt, hogy a többség megszavazta a husz, huszonkét és huszonöt napos kitiltások egész sorozatát. Var­gha Gábor kisebbségi véle­ménye sokkal helyesebben ítélte meg a hely­zetet s nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy nem ebből a javaslatból lett házhatározat. Am­i Vargha Gábor mérsékelt és észszerű büntetési tételei arányban álltak azzal a vétséggel, a­melyet a mentelmi bizottság elé kerülő képvi­selők elkövettek, nem lőttek túl a célon és nem adtak tápot annak a gyanúnak, hogy az adott alkalmat kihasználva a többség a házszabály­vita tartamára szabadulni akar az ellenzéki támadások egy részétől. Ha a nemzetgyűlés megelégszik a megtorlásnak ezzel a mértéké­vel, a szélsőbal zavart keltő elemei elveszítenek egy fontos agitációs eszközt és közelebb ju­­ kai képeink: Giacomo Puccini. Esküdt Lajos referál Nagyatádi Szabó Istvánnak, Schovszky Béla, Rupert Rezső, Friedrich István, Nagyatád új képviselője. Máltai angol csapatok Kairóban, tunk ahhoz a lehetőséghez, amelyet mi mindig nagyon óhajtandónak tartottunk, hogy a több­ség és az ellenzék között megegyezés jöjjön létre a házszabályok kérdésében. .A túlszigor azonban most már agyoncsapta a megegyezés és a kiegyenlítés minden reményét. Ám a balkezes elhatározásoknak még ez­zel sincsen vége. Most már a szélsőbali ellen­zéken volt a sor, hogy a sok tenni­való közül kiválassza a legrosszabbat. Az úgynevezett de­mokratikus ellenzéknek a tagjai azonosították magukat kitiltott társaikkal és elhatározták, hogy ők sem jelennek meg a nemzetgyűlésen addig, amíg a kitiltásoknak a maximális ha­tárideje le nem telik. Mit jelent ez? Praktiku­san azt jelenti, hogy a demokratikus ellenzék teljesen kikapcsolódik a házszabályvitából. Ezt mi — akik az első pillanattól kezdve éles harcot kezdtünk a házszabályrevíziós tervek ellen — végzetesen hibás elhatárolásnak tart­juk. Aki távol van, annak soha sincsen igaza. Mindenkinek, aki komolyan ellensége a ház­szabályok tervezett re­ví­ziójának, ott a helye az ülésteremben, amikor ez a javaslat tárgyalásra kerül. A duzzogó félrevonulás lehet nagyon kényelmes álláspont, de teljesen meddő és ha­szontalan. Most már a nemzetgyűlésben benn maradt ellenzéki képviselőknek a kötelességük, hogy az ország és a parlamenti szólásszabadság vé­delmében még mentsék azt, ami megmenthető. Az ő kötelességük, hogy szakaszról szakaszra igyekezzenek jobb belátásra bírni a többséget és ha lehet, kiküszöböljék azokat az intézkedé­seket, amelyek a legkirívóbb veszedelmeket rejtegetik magukban. A szélsőbal kivonulása után­ a helyzetük mindenesetre sokkal nehe­zebb lesz. Szerencsére azonban, abban a kis­számú ellenzékben, amelyik nem vesz részt az exodusban, hogy csak Apponyit és Gaál Gasz­tont­ említsük, olyan komoly és súlyos egyéni­ségek szerepelnek, akik közül egy is többet je­lent, mint a vad kurjongatók egész tucatja, ők talán még javítani tudnak azon a helyze­ten, amelyet a balkezesek szerencsétlenül el­rontottak. P. Ramek mamcellár ausztria poltikájáhét az EC| Siofrmiing aas edditsi stolitistai irányt követi. — M JZZagyarországgizt/ köfiitt szípzödése ' má'j wn*m le enti.fi a végs© fejlődést. Sí gazda&d›jS etjyUlíTnsi&n­efés­s?Der›í3 ér­zi*›foében szabaddá kell tenni a be és kivitelt. Ausztria új kancellárja szíves volt fogadni a kancellári hivatalban és nyilatkozni a Pesti Hirlap részére az újonnan alakult helyzetről. Ez a helyzet tulajdonképen csak annyiban új, hogy más politiku­sok vezetik kialakulását, mert az irány a régi ma­rad, különösen a külpolitikai vonatkozásokban. Dr. Rameh személye külföldön kevéssé ismert és előtér­be lépése némi csalódást is okozott, mert kissé szür­ke névnek látszott .Tr. 8*ipei hatalma­; egyénisége tím­. Akik azorvV.-.n .i.V.f.i' ismerik, azok N­')­mek' doktorhoz nagy reményeket fűznek, mert azt hi­szik, hogy az ö* közreműküdés'ével elsimul a sok el­lentét, amely a központi és a tartományi kormányok között állandó feszültséget teremt, tekintve, hogy az új kancellár tulajdonképen a tartományi képvisele­tek bizalmasaként került a kormány élére. Első kérdésem dr. Rapide kancellárhoz az volt, hogy az ő kormányra jutása fog-e valamelyes el­térést jelenteni az eddigi politikai iránytól, kü­lönösen a szanálási kérdésben. — A kormány átvétele után — felelte a kan­cellár — első törekvésünk volt teljesen tisztázni a helyzetet abban az irányban, hogy dr. Seipel vissza­lépése folytán semmiféle változás sem fog beállni po­litikai irányvonalunk tekintetében. Dr. Seipel műve úgy a külföldön, mint a belföldön teljes elismerést és csodálatot vivett ki, ugy. - n­nak folytatása és teljes befejezése a legnagyobb törekvése lehet min­iséta politikai ambíciónak. Amint ön is tudja, dr. Kien,­heck, a Seipel kormány pénzügyminisztere, 1925-re kidolgozott egy javaslatot és a parlament elé is ter­jesztette, a kiadásokra és bevételekre vonatkozólag. Ez a javaslat teljesen fedi azokat az újabb tárgyalá­sokat, amelyeket Ausztria a Népszövetséggel Genf­ben folytatott. Az új kormány ennek az államjavas­latnak parlamenti képviseletét átvette és minden tö- 1 A tilfordi hid kakitsa* Jtfif/ciiy 21 Irta; .4, Conan Doyle. A király felemelte kezét, mire a solymár kürtje megszólalt s a két lovas lovát megsarkantyúzva, egymásnak rontott. Szép látvány volt: középen a nedves, zöld rét, amelyen víz fakadt fel a lovak patái nyomán, azután a két előre hajló lovas, kiknek pán­célja csillogott a lemenő nap fényében: a félkörben álló, selyembe és bársonyba öltözött előkelő néző­közönség, kutyáival, sólymaival és lovaival, a túlsó oldalon pedig a régi, magasra ívett kőhid, a lassú­vizű kék folyó, a kíváncsian bámészkodó falusiak, felettük pedig a régi udvarház, melynek egyik felső ablakából egy szorongó arc nézte a viaskodást. John Widdh­ombe derék fiatalember volt, de ma még derekabbal került szembe. A sárga ló és a szinte hozzánőtt lovas szörnyű rohama előtt nem tudott megállni. Nigel és Pommers úgy jöttek, mint egy kilőtt ágyúgolyó, teljes erejüket és súlyukat az előre szegezett lándzsa végére összpontosítva. Ha villám ütötte volna le Widdh­ombet, akkor sem es­hetett volna nagyobbat nyergéből. Kétszer is meg­hemperedett a földön, mialatt páncélja lemezei úgy pengtek, mint valami cimbalom. A király egy pillanatig némán nézte ezt a cso­dálatos esést. Azután, míg Widdh­ombe feltápászko­dott, tetszésének jeléül tapsolt kezével. — Nagyon szép volt! — kiáltotta. — Az öt vörös rózsa ép ugy megállja helyét a békében, mint ahogy a háborúban láttam. Mi lesz most, jó Walter? Küldesz ellene még egy apródot, vagy pedig magad vágsz nekünk utat a hídon keresztül? Manny vérmes arca egészen elsötétedett, amint apródjának balszerencséjét látta. Magához intett egy hatalmas termetű lovagot, kinek vad, napbarní­tott arca úgy nézett ki sisakja alól, mint egy sas­keselyű a kalitkából.. — Sir Hubert — mondotta, — még emlékszem, hogyan bántál el azzal a franciával Caenban. Nem akarsz most a mi bajnokunk lenni? — Én a franciák ellen egy szál fegyverrel har­coltam, Walter — felelte komoran a lovag. — Ka­tona vagyok és szeretem a harcot, de nem szeretem ezeket a haszontalanságokat, amelyeket csak unat­kozó asszonyok mulattatására találtak ki. — Ejnye, de lovagiatlan beszéd! — kiáltotta a király. — Hallotta volna csak a feleségem, most oda kellene állanod a szerelmi törvényszék elé . Ítélkeznének feletted az asszonyok, így most én kérlek, végy lándzsát a kezedbe, jó Sir Hubert. •­­ Szívesebben vennék pávatollat, jó uram, de ha parancsolod, megteszem. Hej, apród, adj csak ide egy ilyen pálcát, hadd lássuk, mit tehetek. Azonban a sors rendelése az volt, hogy Sir Hu­bert de Burgh ne próbálhassa ki ügyességét vagy szerencséjét. A nagy szürke ló, amelyen lovagolt, ép­úgy nem volt szokva harci játékokhoz, mint a gaz­dája, ennek bátorságából meg már épen semmi sem volt benne, úgy, hogy mikor meglátta, hogy egy nagy sárga lovon, nekiszegezett lándzsával rohan­t fe­léje egy csillogó acélruhás ember, megfordult s őrült vágtatással menekült előle a folyó partja mentén. Az egyik parton az összegyülekezett parasztok, a másik oldalon pedig az előkelő közönség féktelen nevetés közben látták, h­ogy Sir Hubert hiába rángatja őrül­ten a gyeplőjét, a ló csak rohan vele, legázolva útjá­ban a bokrokat és átugrálva a­ homokbuckákat ,még végre már csak egy csillogó pontnál­ ig­gzott a domboldal sötét hátterében. Nigel, akinek sikerült idejében megfékezni Pommers), amint ellenfele meg­fordult, tisztelgett lándzsájával és visszament a híd­főhöz, s újabb ellenfélre várt. — No, az asszonyok most azt mondanák, hogy Sir Huberet elérte Isten büntetése csúnya szavaiért — mondotta a király. — Reméljük, jobban meg fogja tanítani a lovát, mielőtt komolyabb helyzetbe kerül vele az ellen­ség elé — jegyezte meg a herceg. — Még összeté­veszthetnék a ló szájának keménységét a lovas szíjé­!

Next