Pesti Hírlap, 1925. január (47. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

BUDAPEST, 1925. ELOFIZETESI APRKL Egy hóra 40.000 korona, negyedévre 120.000 kor. Egyes szám ára helyben, vidéken és a pályaudvaro­kon 8000 kor., vas­.-nap 8000 korona. Külfoldon kétszeres az előfizetőd ás. mm.! XLVII. ÉVFOLYAM, 1. (15.585) SZÁM 1924 URi és?WiJI PESTI HÍR­T. IRTOK, JANUM­­, A LÉGRADY TESTVÉREK kiadása Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda­­ Budapest, V. ker., Vilmot császár út 78. szám. Telefon­­ 122—91. Fiók­kiadóhivatal : Budapest, VII. ker., Erzsébet-körút I Mai „BÍRÓI A" rendszerű képeink: Jelenetek Szilveszter éjszakájából. — Louis Dervais. — Balassa Erzsébet paktum a kormány és a szocialisták között. Már a legutolsó képviselőválasztások idején beszélték, hogy a kormány paktumot kötött a szociáldemokrata párttal és­ ennek tulajdonítható, hogy több szocialista képviselő került a nemzetgyűlésbe s hogy eleinte a párt fellépése a kormánnyal szemben kevéssé agresszív volt. Ma aztán a szocialisták közzé­teszik a paktumos megállapodás hivatalos szövegét és ezzel bepillantást nyerünk a ma­gyar politika kulisszatitkaiba. Elvi szempontból nem lelkesedünk sem­miféle paku­m iránt, mert ez rendesen eszmék és elvek elhomályosítására vagy félretételére vonatkozik. De amikor éles ellentéteket kell kiegyenlíteni, harcokat kell leszerelni és visz­sza kell adni az­ ország nyugalmát, akkor a szükség­ kényszerének vitája alatt megenged­hetőnek tartjuk a paktu­mrendszert is. Csak az a fő dolog, hogy valóban az ország érdekeit szolgálja az a paktum, hogy becsületes szán­dékkal kössék azt a felek és ép ily becsületes­séggel meg is tartsák. E szempontoktól azon­ban már némi kifogás alá eshetik a kormány és a szocialisták paktuma. Hogy tárgyilagosan meg tudjuk ítélni e szeregvetést, vissza k­ell mennünk arra az "v-r­i-'í-ór"'..­.kú^zc-lt hogy !.­p.­ :gí.ri jár,iaduk'r'r v'bekin­jon­ a raj-rv'&i^ munkássággal, amelynek egy része •elősegí­­tette a proletárdiktatúrát. A polgárság és munkásság, a kapitalizmus és szocializmus k­özötti békés viszony minden államnak és tár­sadalomnak érdeke. A kormány nem akarta útját állni annak, hogy a munkásság képvi­selői törvényes alapon tagjai legyenek a tör­vényhozásnak és minden osztály követelései a legilletékesebb fórumon képviselve legye­nek. Jelét akarta adni továbbá a kormány a külfölddel szenten annak, hogy nem ellen­sége a szociáldemokrácia törvényes érvénye­sülésének. Másrészt a szociáldemokrata párt érezte, hogy a közvélemény neheztel reá a pro­letárdiktatúra támogatása miatt és ezért a pallummal több hazafias munkára vállalko­zott, az ország érdekében. Például arra, hogy nemzetközi érintkezései révén Magyarország­nak igyekszik külföldön minél több barátot szerezni és a rólunk elterjesztett rossz híreket e célból megcáfolni. Az a baj azonban, hogy a szociáldemokraták ez írásban adott kötele­zettségüknek­­ nem feleltek meg. A polgári közvéleményre nézve nem fontos, hogy pontos m­­érl­eget csináljon arról, hogy a paktumban vállalt kötelezettségekből hányat nem teljesített a­ kormány és hányat hanyagolt el a szociáldemokrata párt? Egyik felet sem fogjuk védelmünkbe venni, ha a másik szidja. Mert mindkét fél hibákat és mu­lasztásokat követett el. Másrészt sok olyan pontja van a paktum­szerződésnek, amelyet minden paktum nélkül végre kellett volna hajtania annak a félnek, amelyikre tartozott. A kormány a paktumban foglalt több kívánságnak eleget, tett. Így például fokozato­san beszüntette az internáló tábort és meg­kezdette az összes kivételes rendelkezéseknek, a gyorsított bírói eljárásnak stb. megszünteté­sét. Több szabadságot adott a szakszervezetek működésének és rátért a munkásság gazda­sági ügyeinek rendezésére. A politikai gyüle­kezési jogot azonban törvényesen nem ren­dezte. A sajtószabadságot a régi béklyókból kiszabadította ugyan, de nincs köszönet benne, mert most készül új bilincseket rakni rá. Legfeltűnőbb azonban, hogy a kormány kikötötte, hogy a szociáldemokrata párt bel­politikai téren szakít a liberális blokkal és a polgári demagógia és az oktobrista elemek tá­mogatásától, tartózkodik. Ez már ugyanis pártpolitikai érdeket érint és taktikai fogás, amely nem méltó a kormányhoz. A szocialisták követelték az általános amnesztiát, és ezt nem kapták meg. Mi általá­ban nem helyeseljük az általános amnesztiá­kat a lezajlott zavaros időkre és ennélfogva nem helyeselhetjük, hogy a kormány erre ígé­retet tett. Viszont azonban az helyes volt, hogy kikötötte a szociáldemokrata párttal szemben, hogy külföldön a magyar álláspontot teszi magáévá és felhasználja összeköttetéseit a kül­földi mérsékelt szociáldemokrata körökkel arra, hogy a Magyarországról terjesztett alap­talan­ terror­híreket megcáfolja. Megbocsát­hatatlan hiba azonban, hogy a paktumnak e kötelezettségét a szociáldemokraták nem tar­tották meg. Szomorúan jellemző azonban az egész paktumra és a szociáldemokrata pártra az a nyilatkozat, amit a pártválasztmányi ülésen Farkas István tett, midőn kijelentette, hogy „jól­­tudja a szociáldemokrata párt minden fóruma és az elvtársak tömegei is, hogy a pártvezetőség soha egy pillanatig sem tartotta magára nézve kötelezőnek ezt a paktumos jegyzőkönyvet". Miután ez a kommunista ízű nyilatko­zat minden ellentmondás nélkül hangzott el és jelent meg a szociáldemokrata párt közlö­nyében, nyilvánosan azt bizonyítja, hogy a szociáldemokrata párttal nem lehet és nem szabad semmiféle megegyezést, szerződést vagy jegyzőkönyvet aláírni, mert a szociálde­mokraták azzal az előre megfontolt, de eltit­kolt szándékkal kötnek polgári elemekkel megállapodásokat, hogy azt megtartani nem fogják. Kérdezzük tehát ezután, mi különbség van a szociáldemokrata párt és a kommunis­­ták között?­­Őszintén szólva, bizonyos kárörömmel nézheti a tárgyilagos közvélemény azt, hogy a kormány és a legszélsőbb ellenzék miként nem tartják meg egymással szemben vállalt köte­lezettségeiket. Csináljanak ők maguk között saját külön mérleget, hogy melyik félnek mennyit használt ez a paktum. Minket az ér­dekel, hogy itt sok országos érdek fölött pak­­táltak és nem­ jártak el kellő lelkiismeretes­séggel sem a kötelezettségek vállalásánál, sem azoknak teljesítésénél. A nemzet elvárhatnál úgy a kormánytól, mint az összes pártoktól, hogy külön biztosított pártpolitikai előnyökön és párttaktikai fogásokon felül is becsületesen szolgálják az ország érdekeit, hiszen erre kaptak megbízást a választóközönsé­gtől. Harminchárom mUlmrdba került Magyarországnak a katonai ellenőrzés­e.­­• hántom. és f f­­ év alatt. ..n 23S tag*.- ‚V ‹nui da(..tf'idiót tiéfésürtkira 32 sattra csökkentették. — Mz angolok •toéitxisaitvtLC*.^ gukat a agkiseSin t/dmnmf. - 38 millió egy angol alezredes havi timtetet ad­a,­­ es­őteg havonta 663 mil­iób­a került az eltörténtés. — Mit kapott ? ^ a „magyar tengeri hadseret" leszerelő bizottság 7 szövetségközi katonai ellenőrzés! Ez a foga­lom is a trianoni békfe szomorú „vivmányaival" ke­rült bele katonai és diplomáciai szótárunkba. Jelenti pedig azt, hogy Magyarország a megállapított kis létszámú hadseregétől eltekintve, nemcsak katonát nem tarthat, de fegyvert, hadianyagot és mindent, ami a hadviselés eszközeihez tartozik, köteles kit szolgáltatni az antantnak, amely ennek ellenőrzésé­é­re katonai bizottságot küld ki Magyarországra. Az ellenőrzés költségeit Magyarország­ viseli és ezek a terhek deficites államháztartásun­knak évek óta egyik jelentékeny tételét teszik. Vén cigány. Irta : IMXOV István. Az öreg cigány,merengve tilt a faluvégi putri ajtajában, tenyerébe fektette ráncos arcát és a föl­det nézte, mintha a mélyébe akart volna tekinteni, hogy hol feküsznek azok, kik hajdanában az ő mu­zsikája mellett vigadoztak. Hová lett az idő, amikor még f­zerettük a fiak­? Amikor egyvégben három nap s három éjszaka muzsikált a régi uraknak, kik arannyal fizették nótáit s széles jókedvükben nagy­bankókkal verdesték pofon! Sirba szálltak már az igazi urak, elmúltak a pohárcsengéses, vidám éjszakák, csak ő maradt meg belőlük emléknek, hogy álmodozzék a múltról, amikor még becsülete volt a­ szegény cigánynak. Hetvenöt esztendő nyomja már a vállát, háta meg­hajlott az élet terhe alatt s haja-szakára,kifehére­dett, mint a tilolt kender. Csak a szive a régi.. Most is ugy ég a nóták tüzében, mint hajdanában, amikor szép lányok s gyönyörű asszonyok virágos ablaka alatt zengette éjszakánként­ muzsikáját az elmúlt szerelmek biborcsókos hajnalin ... A napszámadati fény , szétfolyt a hegyeken. Mindjárt sötétség lesz a földön­. Belenézett a nap szentséges korongjába s megnedvesedett a szeme. Evvel a nappal is jobban elfelejtik, hogy ő is élt és muzsikált valaha. Új nemzedék nőtt fel a régi nyo­mán, uj" birtokosok ülnek a nemesi kúriákban, nem kell a nóta senkinek s ha mulat is valaki egyet néha­napján, uj cigánnyal muzsikáltatja magát, ki­­nem ismeri a régi nótát, hanem azokat a silány, uj dalo­kat húzza, melyeket a nagyvárosok felöl hömpöly­get az idők szele, Alápergő könnyét szétmorzsolta kérges tenye­rével s nagyot sóhajtott; fölkelt törpe bu­zaszéké­ről s kihozta putrijából az öreg jávormi­zsikát. Ma­gasra emelte, végignézett rajta és az egész multat látta. A vármegye legdrágább kincsét belepte a­ por... letörölgette s álla alá fogta az árva hegedűt, aztán a tépett vonót ráfektette s „Z­ewla, Devvla, szote kergyom..." h­úzni kezdte a cigány ésa meló­diát, aztán a keze más nótára tévedt. A hurzengés­ben régi fájdalmak és örömök éledeztek, világos, hangos éjszakák, aranyködös napok, melyeket a nemzetes urakkal keresztülszenvedett-örvendett , az öreg cigány. De kinek kellenek a régi, kedves nó­ták? A nyirettyű­je megállt. Hóna alá fogta az el­árvult hegedűt s csendesen, mélán pengetett valami édes-bús ábrándot, amilyet csak a cigány álmodik, majd leszállt a skálán s reszkető ujjai alól kizen­dült a régi országos vásárok kupecdala, mely ne­mes és nemzetes Bogháthy. Tóni úr­i kedvenc nó­tája volt valaha: „Vásárokból vásárokba járok írt, Serrel-borral, paprikással élek én. Bor előttem, karjaim közt a babám, Hátam me­gött vigan húzza a cigány..." Bólogatott ősz fejével s rekedten dúdolgatta a húr­­után. Ezt szerette Tóni úrfi! Az ózdi-szentpéteri országos nagyvásáron, a lacikonyhában, ott a dom­bon ugy énekelte, hogy rengett a piac. Nyolc csikót adott el akkor és mind otthagyta az árát. Nem volt olyan legény Erdély országában Várjon él-e még? Mert ha él, akkor van íjség egy ember ezen a világon, akinek kell még az ő nótája! Tóni úrfit olyan végből szőtték, hogy a szive még­­most is fiai­val... Erős volt, mint a vas, fogával kocsmaasztalo­kat és Ötvedre» hordókat emelgetett, az ilyen legény ped­ig nek­i halhat i meg száz esztendőn alul. Én azt mondogatta volt annak idején: Ne husulj, Saláta,­­amig én élek! A szava mindig szent volt s ha él, akkor, n­em is hagyja el az ő választott c­igányát késő vénségében... Ujjongó hangok pattogtak ki az öreg cigány ujjai alól, egymásután húzta Tóni úrfi nagy­tár­os nótáit. Hogy verte fejével az icjőben A lacikonyha

Next