Pesti Hírlap, 1925. április (47. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-01 / 74. szám

BUDAPEST, 1925. 7 / * -APR. ^ - - «.' «i n 1 XLVII. ÉVFOLYAM, 74. (15.S58) SZÁM. ^ i' LTTl \ > * „X WXv ^ SZERDA, ÁPRILIS 1. CLOFIZETE8I ARAK» Eíy hóra 40.000 korona, aegyedóvre 120.000 kor E^yes »zAm ára helyben, vidéken ós a pályaudvaro­kon 2000 kor., vasárnap 8000 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár LEQRAOV TESTVEREK kiadása. eteerkewtöaég, 'kiadóhivatal és uyomda • Budapest, V. kar., Vilma* Mászár - ot 78. asám. Telefon i 122—91. Fiók­kiadóhivatal i Bodapesfc TO. ker.. Erzaábet-kbrut i Tanulunk. Irta: Urm&nczy Nándor. Azelőtt ökröket fogtak hozzá. Vagy te­herautót kötöztek hozzá. Drótkötéllel. Vagy hurkot kötöttek a nyakára és hajrá! Vagy di­uamitot helyeztek a lábához és meggyújtották a zsinórt. Szabadsághőseink, költőink, királyaink szobrainak ilyen végső megtiszteltetés járt ki a megszállott területeken. Azután megsemmisültek. A kulturmunka elvégeztetett. A losonci lerombolt Kossuth-szobron rajta maradt egy mellékalak. A haldokló hon­véd zászlótartó. A talapzaton pedig a bevésett Kossuth név. Most március 15-én jött a rendelet, hogy azokat is el kell onnan távolítani. A haldokló honvédet is, a Kossuth nevét is. Március 15-én, a magyar szabadság em­lékünnepén irták e rendeletet. Ugy kell nekünk. Csak pofozzanak. Aláz­zanak meg, sértsenek meg minél gyakrabban és minél bántóbban. Nekünk ugy se fáj már. Megszoktuk a gyalázatot! A losonci cseh rendelet hézagos. Nincs benne megmondva, hogy állati természetes erővel, értve ez alatt az emberi erőkifejtést is, vagy gépi, esetleg vegyi uton előállított erővel végezzék-e eí a dicső kulturmunkát. Ellenben a legújabb oláh határozat már finom, uri. Civilizált gondolkozásra vall. Di­cséretet érdemel. Nem balkáni kuiturmunka. Ostyában adja be a keserű mérget. A rendelet ugy szól. hogy az aradi Kos­suth-szobrot és az aradi tizenhárom vér­zőin gyönyőxü szobrát hozzáértő vállalkozó bontsa le. Ott már nincs semmi keresnivalójuk. Az aradi vársáncokban kivégzett tizenhárom ma­gyar tábornoknak Aradhoz már nincs semmi köze. Arad már nem az ő városuk- És Kossuth Lajos is felszedheti bronz tagjait s kereshet, magának máshol talapzatot. Keresem, de sehogyan sem találom, hogy ttninő cimen az oláhoké Arad, Nagyvárad, Ko­lozsvár. A multak történelmében nem találom. X\ háború hadijelentései között nincs olyan es&tahir, mely az oláhok aradi, vagy nagp'á­racfívgyőzeiméről szólana. És mégis az övék a magvíör föld. ^ miért a cseheké Komárom, Kassa, Po­zsony' jfes a magyar délvidék miért a szer bekét % BLjfcületes nemzet voltunk. Nem kiván­tnk a ínYjjjét. Az utolsó négyszáz esztendőben minden gondunk az volt, hogy itthon legyen a miénk, ami a miéjik. Az osztrák hatalmi túltengés ellen kel­lett állandóan küzdenünk. Habsburg uralko­dóink ostobán mindig ellenünk foglaltak ál­lást. Minket gyengítettek. Tőlünk féltek. A nemzetiségeket védelmezték és erősítették. Pe­dig a magyar volt legmegbízhatóbb és legerő­sebb támaszuk mindig. Nehéz sorsunk közepette eszünkbe se ju­tott, hogy a máséra vessünk szemet. De külön­ben sincs bennünk lablóvér. Pláne hiénavér. Sőt inkább védelmezői voltunk mindig a gyen­gébbeknek. Együttérez^ünk az elnyomottakkal Szomszédaink most egyébre tanítanak. A példa ragadós. Miért nt lehetnénk értelmes, okos tanítványok? Azután ismertünk rai régen Szörényi bánságot, Havasalföldé*, Moldvát, Kunok földjét, Macsói bánságot, Soi bánságot, Ozorai bánságot, régi Horvátországot, (a mai Dal­mácia helyén), Boszniát, Sserbországot köz­vetlenül bekebelezve M agya-országba, vagy 9 magyar király jogara alá heVezve. Az egész „Nagyrománia" szőröstől-}^, röstől a magyar királyt uralü. Az SHS^j. rályság nagyrésze hasonlóképei. Miért ne tanulnánk szomszédainktól f Miért ne lehetne a Szörényi bánságot és társait programmba venni? Amikor az ember a legéhesebb, akkor jut­nak a legjobb falatok az eszébe. Nemzetünk most- éli életének legnehe­zebb, legmegalázottabb, leghitványabb kor­szakát. A hitvány szót magunkra értem. A ma szereplő generációra. Mert a javarész elesett, elpusztult a világháború fergetegében. Csak a si lánya maradt meg. Ilyen kiéhezett állapotban könnyebben eszünkbe villan a gondolat, hogy tulajdonké­pen mi is tudnánk például Bukarestből hat hónap alatt magyar várost kierőszakolni. Ma­gyar közigazgatással. Mindenféle közhivatal­lal. Magyar katonasággal, rendőrséggel, csend­őrséggel. Magyar iskolákkal. Magyar lapok­kal. Magyar törvényekkel. A házakat, lakásokat elrekvirálnók a ma­gyar tisztviselők, tanárok, tanítók, iparosok, kereskedők részére. Minden beköltözni akaró magyar nyolc nap alatt lakáshoz jutna. Csak magyar cégtáblát tűrnénk meg aX üzletek fölött És az utcáknak magyar neve lenne: Kossuth-utca, Petőfi-utca, Rákóczi F«~ rene-utea. Mindenik aradi vértanú-tábornok külön utcát kapna. Főutcáját, a Calea Vieto­rieit arról a magyarról neveznők el, aki odave­zetett. Es evés közben megnőne az étvágyunk. Miként nekik. Elvennők a bojárok földjet. Ha­zahozatnók az Erdélyből Délamerikába kiszál­lított magyarokat. Közöttük és a világ minden tájára kivándorolt magyarok között osztanék szét. Hazahivnók az Unióból az egy millió magyart is. Lesz földje bőségesen 9. ma­gyarnak. Már voltunk egyszer Bukarestben. Ak­kor nem így csináltuk. A Bratiánu miniszter­elnök labrsiát egy honvéd főhadnagy őrizte magyar népfelkelőkkel. Amig ott volt, egy ha­mutartó sem veszett el. Most a magunk bőrén tanuljuk, hogy mi­ként csináljuk . . . jövőre. Sem a nagybankok, sem az angol piac nem kapott monopóliumot a záloglevelekre* Buti pénzügyminiszter* tiltakozift az «Ifen, hogy monopólium ienn*. — H howmdaw hieftatt« m truzavututát. egyezmény, Romániával azonban megvan s velük szemben megfelelő intézkedések is történtek, a ro­mánokkal szemben tehát telekkönyvi nehézség nem áll fenn. Caeh és jugoszláv vonatkozásban igyekezni fog a kormány a gátló nehézségeket kiküszöbölni. Bud János szerint a törvény, ameh félremagyaráznak, nem teremt ^SGr^sSBBBL. lön leszögezi, kogy nincs szó. Ennek ' ^"^póüiimrói egyáltalában, iöségp hogy fi-*»' a z intézkedésnek csak az a jelem loglevelek * lM s é9 e» szervezeten át történjék a sd -elbocsátása s azok egységes típusúak le Az egységespárt kedden este tartott értekezle­tén elfogadta a mezőgazdasági hitel törvényjavasla­tát. Puky Endre aggályát fejezte ki, hogy a hitelt sokan nem vehetik igénybe* mert a trianoni határ következtében a telekkönyvi hatóságok területe ,kettészakadt s több ! /'.yen megs^alott területeken maradtak a telekkönyviek. Pesthii Pál igaz.íáéítgyidiniszíe^ kijelentette, hogy az említett nehézség tény'eg fétj&újjLx'i cseh és a jugoszláv államokkal még ni£c 'rat cser e­«•„••ni A S&en&áeió** Regény Irta 1 Újhelyi Nándor 25 Ipoly kidörzsölte szemeiből a szerelmes álom* 1 édesen elenyé3ztö kábulatát, egy ragyogó Dikl«, nyújtott át az ifjúnak és feltépte a sürgönyt, n„t velős rövidséggel jelentette: / y „Három óra tizenötkor érkezem a kf. .. Várj. Bátyád." .letire. Hála isten, hogy nem az éjjeli vonatW az öreg: örvendezett Ipoly ur: legalább nem ' *. . _ lálkozómban. És ekkor az órára pillán^, három­negyed tiz. Rémült riadalommal ugrp/ 1 . • a tőle telhető p'orsasággal fogott £2 kozashoz a toilettjéhez. Izgat^ heves harcok utan legyőzte az elettelen tárg yak alattomos tám a. dásait, amelyek ilyenkor ugy ^^ b5sziteni az embert Sikerrel mérkőzött r J el ló in gombbal, egy elrejtodzkod> ^ ö B/ om b^ lóval > 6 rosszindulatúan ele len G& te-£ngóvel, e a n" ohista hajlamú nyakkend fcsok o^ af; É is még ideje hogy vilt amosra u ás elött s2 i. vart vásárolhasson ejp trafikban me gmenekülve a_ villamoson attól, hc g hajótörés á]dozata legye n Í£ ol y ® rfeii megérkezett tizenegy lyére * ^nesi-uiÄ, a találkozó hl , Külső izf ai ma i kezdtek lecsillapodni. Most tóoíálko^ ya,Iisak r á' h°gy ne m reggelizett, de a mert rá^­;pontán vágy a' azért ne m háborgatta, naiv ervor egy szivarr a ^ e^zel becsapta a -.rot Azonban most kezdődtek a belső iz­éli ön ajon eliö n' e Elly ? • • • ige n­. ^ ée kedves, baráti lesz-e, olyan, mint a ^pRotti utolsó (és első) beszélgetésük alkalmá­y^l.' De nem ért rá tépelődni sokáig, mert vidám, "'rátságos hang köszöntötte és ott állt előtte Elly. Megindultak sétálva befelé a Ménesi-utón, mely if^zájm'va a dadák és gyerkőcök egy tekintélyes számú különitményét és egy-két totyogó öreg urat ós biflázó tanulót, teljesen elhagyott volt, csupán a ragyogó napfény volt jelen tömegestül és csiripelő madarak lepték el a dus lombú fák ágait. A beszél­getés is megindult csak valahogyan és mivel hogy eleinte mind a ketten zavarban voltak, hisz Ellynek cz volt * ——"—— • • — - - - - -1 « téli és/ a Z ilyenfajía~elsö találkozója, hát nem vet­ez i^ zr o kölcsönösen egymás zavarát ós nemsokára elmúlt és most beszélgetósök természetesen vi­barátian élénk lett. Téma volt bőségesen elég és az érzelmi motí­vumokat egyelőre sikerült is elkerülniök. Elly csak­hamar megkérdezte barátunkat: — Nos, Ipoly, elhozta azt a regényét, amelyik cseppet sem szenzációs, de amely, azt hiszem, nekem mégis nagyon fog tetszeni? Ipolynak eddig a pillanatig eszébe sem jutott Elly kérése ós most megsemmisülten mentegedődzötf. Ezzel beszédjük átkanyarodott az irodalomra egy­részt, Ipoly élményeire a Kinizsi-háznál másrészt és ez a két téma olyan bőséges és mulatságos volt számukra, hogy egyszerre csak hallották, hogy a közeli kis kápolna harangjai a delet üti. Elly kije­lentette, hogy legfeljebb ínég fél órája van (a fél­ből persze egy lett végül) és letelepedtek egy napsü­téses padra. Elly halványlila napernyőjét kinyitotta és Ipolynak most alkalma nyilt rá, hogy szemét megörvendeztesse. A gyengéd lilafényben valóban imádandó volt Elly arca, édes komolyságu fekete szemében arany villámok villództak fel. Most már voltak rövid per­cek, midőn hallgattak, midőn a két tekintet kereste egymást, de menekült is egyúttal, midőn semmit­mondó szavak mélységes értelmüeknek tűntek fel, midőn egymáshoz érő csupasz kezük érintése átcik­kázott egész testükön, midőn azért kezdtek gyorsan mindenféléről fecsegni, mert féltek attól, hogy a hallgatásuk már túlságosan sok dolgot mond el. Egyébként pedig Elly olyan volt a találkozás alatt, mint aminőnek az ismeretlen leányt Ipoly magának elképzelte és olyan volt, aminőnek Ellyt ls elképzelte magának. És bizonyára Elly sem csa­lódott barátunkban sem ugy, mint Ipolyban, sem ugy, mint Alajosban, mert midőn egy óra lett és va­lóban távoznia kellett már, nem vonakodott egy cseppet sem, hogy újra találkozzanak, csupán az időpont körül volt némi vita, mert Ipoly ur már holnap akart, Elly pedig csak három nap multán, mig végül azután a holnaputánban kiegvez'ek. Mint­hogy Ipoly Elly kérésére nem kisérte el a leányt a Fehérvári-utra, ott maradt egy padon ülve a Mé­nesi-uton ós szemével követte Éllyt, mig az egy irigy kanyarodónál el nem tünt tekintete elül.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék