Pesti Hírlap, 1925. április (47. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-01 / 74. szám

BUDAPEST, 1925. ELOFIZETESI ÁRAK» Egy hóra 40.000 korona, negyedévre 120.000 kor E^yes »zAm ára helyben, vidéken és a pályaudvaro­kon 2000 kor., vasárnap 8000 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár 7 / * -APR. ^ - - «.' «i n 1 XLVII. ÉVFOLYAM, 74. (15.158) SZÁM. ^ i'LU­l . * „X­XXv \ ^ SZERDA, ÁPRILIS 1. LEQRAOV TESTVÉREK kiadása: eteerkentőség,­­kiadóhivatal és nyomda • Budapest, V. kar., Vilma* Mászár­­ út 78. alám. Telefon­­ 122—91. Fiók­kiadóhivatal­­ Budapest, TO. ker., Erzsábet-karut ! Tanulunk. Irta: Urmánczy Nándor. Azelőtt ökröket fogtak hozzá. Vagy te­herautót kötöttek hozzá. Drótkötéllel. Vagy hurkot kötöttek a nyakára és hajrá! Vagy di­namitot helyeztek a lábához és meggyújtották a zsinórt. Szabadsághőseink, költőink, királyaink szobrainak ilyen végső megtiszteltetés járt ki a megszállott területeken. Azután megsemmisültek. A kulturmunka elvégeztetett. A losonci lerombolt Kossuth-szobron rajta maradt egy mellékalak. A haldokló hon­véd zászlótartó. A talapzaton pedig a bevésett Kossuth név. Most március 15-én jött a rendelet, hogy azokat is el kell onnan távolítani. A haldokló honvédet is, a Kossuth nevét is. Március 15-én, a magyar szabadság em­lékünnepén írták e rendeletet. Úgy kell nekünk. Csak pofozzanak. Aláz­zanak meg, sértsenek meg minél gyakrabban és minél bántóbban. Nekünk ugy se fáj már. Megszoktuk a gyalázatot! A losonci cseh rendelet hézagos. Nincs benne megmondva, hogy állati természetes erővel, értve ez alatt az emberi erőkifejtést is, vagy gépi, esetleg vegyi úton előállított erővel végezzék-e el a dicső kulturmunkát. Ellenben a legújabb oláh határozat már finom,­ult. Civilizált gondolkozásra vall. Di­cséretet érdemel. Nem balkáni kultúrmunka. Ostyában adja be a keserű mérget. A rendelet úgy szól, hogy az aradi Kos­suth-szobrot és az aradi tizenhárom vér­zőmn gyönyörű szobrát hozzáértő vállalkozó bontsa le. Ott már nincs semmi keresnivalójuk. Az aradi vársáncokban kivégzett tizenhárom ma­gyar tábornoknak Aradhoz már nincs semmi köze. Arad már nem az ő városuk- És Kossuth Lajos is felszedheti bronz tagjait s kereshet, magának máshol talapzatot. Keresem, de sehogyan sem találom, hogy tininő cimen az oláhoké Arad, Nagyvárad, Ko­lozsvár. A multak történelmében nem találom. A­ háború hadijelentései között nincs olyan esetahir, mely az oláhok aradi, vagy nagy­á­ractívgyőzelméről szólana. És mégis az övék a magya­r föld. A miért a cseheké Komárom, Kassa, Po­zsony é­jjes a magyar délvidék miért a szer­bekét ? Bejt­ületes nemzet voltunk. Nem kiván­tuk a tn­jtjét. Az utolsó négyszáz esztendőben minden gondunk az volt, hogy itthon legyen a miénk, ami a miéjnk. Az osztrák hatalmi túltengés ellen kel­lett állandóan küzdenünk. Habsburg uralko­dóink ostobán mindig ellenünk foglaltak ál­lást. Minket gyengítettek. Tőlünk féltek. A nemzetiségeket védelmezték és erősítették. Pe­dig a magyar volt legmegbízhatóbb és legerő­sebb támaszuk mindig. Nehéz sorsunk közepette eszünkbe se ju­tott, hogy a máséra vessünk szemet. De külön­ben sincs bennünk rablóvér. Pláne hiénavér. Sőt inkább védelmezői voltunk mindig a gyen­gébbeknek. Együttéreztünk az elnyomottakkal Szomszédaink most egyébre tanítanak. A példa ragadós. Miért ne lehetnénk értelmes, okos tanítványok? Azután ismertünk mai régen Szörényi bánságot, Havasalföldét, Moldvát, Kunok földjét, Macsói bánságot, Sol bánságot, Ozorai bánságot, régi Horvátországot, (a mai Dal­mácia helyén), Boszniát, Szerbországot köz­vetlenül bekebelezve M­agyarországba, vagy 9 magyar király jogara alá hevezve. Az egész „Nagyrománia" szőröstől-­^, röstől a magyar királyt uralá. Az SHS ki­­rályság nagy része hasonlóképes. Miért ne tanulnánk szomszédainktól ? Miért ne lehetne a Szörényi bánságot és társait programmba venni? Amikor az ember a legéhesebb, akkor jut­nak a legjobb falatok az eszébe. Nemzetünk most­­éli életének legnehe­zebb, legmegalázottabb, leghitványabb kor­szakát. A hitvány szót magunkra értem. A ma szereplő generációra. Mert a javarész elesett, elpusztult a világháború fergetegében. Csak a si­lánya maradt meg. Ilyen kiéhezett állapotban könnyebben eszünkbe villan a gondolat, hogy tulajdonké­pen mi is tudnánk például Bukarestből hat hónap alatt magyar várost kierőszakolni. Ma­gyar közigazgatással. Mindenféle közhivatal­lal. Magyar katonasággal, rendőrséggel, csend­őrséggel. Magyar iskolákkal. Magyar lapok­kal. Magyar törvényekkel. A házakat, lakásokat elrekvirálnák a ma­gyar tisztviselők, tanárok, tanítók, iparosok, kereskedők részére. Minden beköltözni akaró magyar nyolc nap alatt lakáshoz jutna. Csak magyar cégtáblát tűrnénk meg az üzletek fölött És az utcáknak magyar neve lenne: Kossuth-utca, Petőfi-utca, Rákóczi Fe­­renc-utca. Mindenik aradi vértanú-tábornok külön utcát kapna. Főutcáját, a Calea Victo­rieit arról a magyarról neveznék el, aki odave­zetett. És evés közben megnőne az étvágyunk. Miként nekik. Elvennék a bojárok földjét. Ha­zahozatnók az Erdélyből Délamerikába kiszál­lított magyarokat. Közöttük és a világ minden tájára kivándorolt magyarok között osztanék szét. Hazahívnák az Unióból az egy millió magyart is. Lesz földje bőségesen 9. ma­gyarnak. Már voltunk egyszer Bukarestben. Ak­kor nem így csináltuk. A Bratianu miniszter­elnök labzssát egy honvéd főhadnagy őrizte magyar népfelkelőkkel. Amíg ott volt, egy ha­mutartó sem veszett el. Most a magunk bőrén tanuljuk, hogy mi­ként csináljuk . . . jövőre. Sem a nagybankok, sem az angol piac nem kapott monopóliumot a záloglevelekre* Bull pénzügyminiszter* tiltakozott az esten, hogy monopólium fenn*. — H howmdaw hieftatta­m truzavututát. Az egységes párt kedden este tartott értekezle­tén elfogadta a mezőgazdasági hitel törvényjavasla­tát. Puky Endre aggályát fejezte ki, hogy a hitelt sokan nem vehetik igénybe, mert a trianoni határ következtében a telekkönyvi hatóságok területe ,kettészakadt s több i /'.yen megszab­tt területeken maradtak a telekkönyviek. Pesthis Pál igaz,Jágítgyi miniszter kijelentette, hogy az említett nehézség tényleg fétj&újjLx'i cseh és a jugoszláv államokkal még ni£c 'rat cser­e­«•„••ni egyezmény, Romániával azonban megvan s velük szemben megfelelő intézkedések is történtek, a ro­mánokkal szemben tehát telekkönyvi nehézség nem áll fenn. Cseh és jugoszláv vonatkozásban igyekezni fog a kormány a gátló nehézségeket kiküszöbölni. Bud János szerint a törvény, amek félremagyaráznak, nem teremt ^SGr^sSBBBL. lön leszögezi, hogy nincs szó. Ennek ' ^"^póllu­mról egyáltalában, föségp hogy fi-*»' az intézkedésnek csak az a jelem joglevelek * lMsége» szervezeten át történjék a sd -elbocsátása s azok egységes típusúak le A S&en&áeió** Regény írta 1 Újhelyi Nándor 25 Ipoly kidörzsölte szemeiből a szerelmes álom*1 édesen elenyészte kábulatát, egy ragyogó Cikla, nyújtott át az ifjúnak és feltépte a sürgönyt, a„t velős rövidséggel jelentette: / y „Három óra tizenötkor érkezem a ki. .. Várj. Bátyád." .letkre. Hála isten, hogy nem az éjjeli vonat, az öreg, örvendezett Ipoly ur, legalább nem ' *. . _ lálkozómban. És ekkor az órára pillan^, három­negyed tiz. Rémült riadalommal ugro/1 . • a tőle telhető p­orsasággal fogott £2 hozashoz a toilettjéhez. Izgat^ heves harcok utan legyőzte az elettelen tárgyak alattomos táma­­dásait, amelyek ilyenkor ugy ^^ besziteni az embert Sikerrel mérkőzött r J el ló in gombbal, egy elrejtodzkodő ^ ö B­omb^lóval, 6 rosszindulatúan ele­ven G&te-£ngóvel, e an" ohista hajlamú nyakkendicsokor al. É­­s még ideje hogy villamosra u ás elött szi­­vart vásárolhasson el a trafikban megmenekülve a_ villamoson attól, hog hajótörés áldozata legyen Í£oly érsen­ megérkezett tizenegy lyére * ^nesi-uiA, a találkozó hl . Külső izgalmai kezdtek lecsillapodni. Most táplálkozva,sisak rá' h°gy nem reggelizett, de a mert rá^-spontán vágya' azért nem háborgatta, naiv error egy szivarra ^ e^zel becsapta a -.rot Azonban most kezdődtek a belső sz­éli ön ajon eljön'e Elly? • • •igen­. ^ ée kedves, baráti lesz-e, olyan, mint a ^pRotti utolsó (és első) beszélgetésük alkalmá­val.' De nem ért rá tépelődni sokáig, mert vidám, "­rátságos hang köszöntötte és ott állt előtte Elly. Megindultak sétálva befelé a Ménesi-utón, mely is szárm­va a dadák és gyerkőcök egy tekintélyes számú különítményét és egy-két totyogó öreg urat és biflázó tanulót, teljesen elhagyott volt, csupán a ragyogó napfény volt jelen tömegestül és csiripelő madarak lepték el a dús lombú fák ágait. A beszél­getés is megindult csak valahogyan és mivel hogy eleinte mind a ketten zavarban voltak, hisz Ellynek ez volt * ——"—— • • — - - - - -1 « téli és­ az ilyenfajta~első találkozója, hát nem vez­et lszre kölcsönösen egymás zavarát és nemsokára elmúlt és most beszélgetésök természetesen vi­harátian élénk lett. Téma volt bőségesen elég és az érzelmi motí­vumokat egyelőre sikerült is elkerülniök. Elly csak­hamar megkérdezte barátunkat: — Nos, Ipoly, elhozta azt a regényét, amelyik cseppet sem szenzációs, de amely, azt hiszem, nekem mégis nagyon fog tetszeni? Ipolynak eddig a pillanatig eszébe sem jutott Elly kérése és most megsemmisülten mentegedődzött. Ezzel beszédjük átkanyarodott az irodalomra egy­részt, Ipoly élményeire a Kinizsi-háznál másrészt és ez a két téma olyan bőséges és mulatságos volt számukra, hogy egyszerre csak hallották, hogy a közeli kis kápolna harangjai a delet üti. Elly kije­lentette, hogy legfeljebb m­ég fél órája van (a fél­ből persze egy lett végül) és letelepedtek egy napsü­téses padra. Elly halványlila napernyőjét kinyitotta és Ipolynak most alkalma nyilt rá, hogy szemét megörvendeztesse. A gyengéd lilafényben valóban imádandó volt Elly arca, édes komolyságu fekete szemében arany villámok villództak fel. Most már voltak rövid per­cek, midőn hallgattak, midőn a két tekintet kereste egymást, de menekült is egyúttal, midőn semmit­mondó szavak mélységes értelműeknek tűntek fel, midőn egymáshoz érő csupasz kezük érintése átcik­kázott egész testükön, midőn azért kezdtek gyorsan mindenféléről fecsegni, mert féltek attól, hogy a hallgatásuk már túlságosan sok dolgot mond el. Egyébként pedig Elly olyan volt a találkozás alatt, mint aminőnek az ismeretlen leányt Ipoly magának elképzelte és olyan volt, aminőnek Ellyt is elképzelte magának. És bizonyára Elly sem csa­lódott barátunkban sem úgy, mint Ipolyban, sem úgy, mint Alajosban, mert midőn egy óra lett és va­lóban távoznia kellett már, nem vonakodott egy cseppet sem, hogy újra találkozzanak, csupán az időpont körül volt némi vita, mert Ipoly úr már holnap akart, Elly pedig csak három nap múltán, míg végül azután a holnaputánban kiegyeztek. Mint­hogy Ipoly Elly kérésére nem kisérte el a leányt a Fehérvári-utra, ott maradt egy padon ülve a Mé­nesi-uton és szemével követte Éllyt, mig az egy irigy kanyarodónál el nem tünt tekintete elül.

Next