Pesti Hírlap, 1925. július (47. évfolyam, 144-170. szám)
1925-07-01 / 144. szám
JDAPEST, 1925. •ÖFIZETESI ARAKt y hóra 40.000 korona, ;yedévre 120.000 kor. yes szám ára helyben, léken és a pályaudvarra 2000 kor., vasárnap W korona. Külföldön tizeres az előfizetési árv * C W .v. Vt-V^.v'JUL fii. 1 XLVII. ÉVFOLYAM, 144. (15.726) SfcAM. "TT^PTTT { ri i Vt i • . ' , JULIUS 1. LEGRADY TESTVÉREK kiadása. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda Budapest, V. ker., Vilmay császár út 78. szám. Telefon : 122—91. Fiók* kiadóhivatal Budapest, CIL ker., Erzsébet-körút I ai „BIROTA" rendszerű képeink:épek a Léderer-tárgyalásról. — Vági István Weisshaus Aladár — Képek aHASzmzetközi atlétikai versenyéről. — Pangasz tábornok, a győztes görög forradalom veje. — Rákosi Jenő a Jókai-villa emléktáblaeplezésén. — Képek az UTE motorkerékpár versenyéről. .Henőrzés és Ellenőrzés irta Rákosi Jenő. Chamberlain úr, az angol külügyminiszery interpellációra felelvén, megdicsérte osztrákokat, akik nagyon előzékenyen telítik mind a föltételeket, amelyeket békéjüknok szab, azért lehetett a győzteseknek fogkozniuk a szövetségesközi ellenőrzés megintezésének kérdésével az osztrákokra nézve, magyarokra nézve ez lehetetlen s még nem ími, mikor lesz lehetséges, mert itt a trianoni cégek a hadseregre s katonai ügyekre vonadó klauzuláit főleg a hatóságok magatara miatt nem hajtják végre oly előzékein. Ez a nyilatkozat mondható felületesnek rosszakaratúnak is, mert hiszen épen a ílt napokban publikálták Genfben azt a vaágot hivatalosan, hogy Magyarország a anoni békében reádiktált minden kötelességek teljesen eleget tett. A népszövetségi tapsnak ez a hivatalos nyilatkozata okozta jn a kisantanttal, különösen Románia gyasításaival szemben azt a diadalát a magyar talánynak, mellyel Bethlen Genfből megszsorozva tért haza. Erről az angol külügyniszternek is tudomással kellene bírnia, ayival inkább, mert maga is részt vett a női tanácskozásban, de ő ezúttal, úgy látszik, sok látta információit nem a népszövetségi rácstól, sem nem a budapesti angol követétől, hanem inkább Bukarestből venni. Persze az angol világbirodalom külügyniszterének a kicsi és megcsonkított Maarország olyan bagatell dolognak látszhatik,gy nem tartja érdemesnek, mikor a brit parnentben róla a világ számára beszél, magát ormációi helyességéről biztossá tenni. De mint miniszter nem is, mint ember megadolhatná azt, hogy az arculcsapás egyen fájhat minden embernek (és nemzetnek),intet nélkül a staturájára. És felsziszen, ha gorombán tyúkszemére tipornak a pesa góliát egyaránt. Az erkölcsi sérelemnem is beszélek, amelyet elviselni nehéz, kkitől érjen is bennünket, akin nyomban gtorolni nem lehet. De hát a kárvallott embert hamar éri a gyen. Területünknek kétharmada, lakosságknak majdnem szintén kétharmada le- és saroltatott tőlünk. Fegyvereink, hajóink, ülőgépeink elkoboztattak. Vagyonunkból osztattunk. Katonaságunk redukáltatott egy zsoldosseregre, mely nem tudná határainsikeresen megvédeni, és mindennek tejbe a nyakunkra ültettek a mi költségünkre ellenőrző bizottságot. Már ez magában szégyenletes és megalázó, de nem csak nők, akik elszenvedjük, hanem a kis- és nagyútra nézve sokkal inkább. Mert valóban adni való hogy itt, ebben a megnyomottországban egy bizottság őrizze tőlünk az apai békét, s mi viseljük a költségeit. Ha ma minden emberünket — öreget, ifjat, lányt, gyereket fegyverbe állítunk, nem tud olyan hadsereget a határra küldeni, amiit a mi szomszédaink állandóan fegyverben anak. Nem tudom, kit bélyegzett meg a külügyminiszter, amikor azt hirdeti, hogy lehet Magyarországot ellenőrzés nélkül mi. Jaj Európának, ha szabadjára hagyezt a kis nemzetet, melyet úgyszólván költségen kell szanálni, hogy valahogyan ráálljon. De azt a különbséget is megfontolhatta volna Chamberlain, ami Ausztria és Magyarország helyzete közt van. Elvégre Ausztria széthullott ama különféle nemzetekre, amelyekből a századok folyamán a császár mekanikusan összerótta a maga birodalmát. Lett külön Csehország, külön Lengyelország, külön Osztrákország. Mind valamikor külön királyság. Magyarországnak pedig ideális geográfiai és ezeréves politikai egységét széttépték hatalmi szóval, képtelen határokat hagyva neki, egy formrendszert derékon törve és még magyar nemzetiségű lakosainak is négymilliónyi telkét leszakitva fájáról, és Ausztriához csatolja egy virágzó darabját. Az osztrák németség együtt maradt, Alsó-Ausztria a mag.,dpesi t irtományaival. És ennek az Ausztriának fenmaradt az a lehetősége, hogy, ha nem tud magában boldogulni, beleolvadhat a testvér Németországba. Nekünk ellenben nincs hova mennünk, nekünk nincs hova olvadnunk. Mi nekünk egy ősi eredeti nyelvet, az e nyelven teremtett az európai kultúra nívóján álló irodalmat és műveltséget kell fentartanunk és megvédelmeznünk. Egy dicső, viszontagságos történelem hagyományaihoz kell méltóknak lennünk. És azt hisszük, hogy világtörténeti hivatásunk is van, mint Európa őrállójának e világrész keletén. Mert nem szabad a nyugati nemzeteknek magukat abban a hitben ringatniok, hogy mert török és tatár már nem tör Európára, azért már minden veszedelme elmúlt a nyugati kultúrának és civilizációnak. Ismerjétek fel, hogy épen e háborút jobban mondva a béke következtében a keleti ortodoxia félelmesen nyomul előre, és csak idő kérdése, hogy e veszedelem félelmességének óriási méreteket adjon, ha ismét munkaképes lesz, a bolsevista Oroszország. És ne kicsinyelje le senki se ebből a szempontból Ázsia belsejének nemzeti ébredését és lázas mozgalmait. Oda küldjön Chamberlain ellenőrzőket és vegye észre, hogy bástyára és őrtornyokra van a nyugatnak itt a keleten szükségök. És tanulja meg a históriából, hogy ilyen bástya ezer év óta csak egy volt: a nyugati műveltséghez csatlakozott magyar nemzet, melyet Trianonban kerékbe törtek. Mi ezt tudjuk, mi e szerint érzünk, e szerint ítéljük meg az erőszakos változásokat Európa mai helyzetében. Minket büszkévé tesz Chamberlain úr nyilatkozata. Én többre becsülöm az ő aggodalmát, mint a vállveregetést, melyben Genfben részesítettek bennünket. Igen, ha rajtunk állana, mi nem a budget tételeibe eldugva, hanem nyíltan fegyverkeznénk a mi jóvátételünkre és a jövendő veszedelmei elé. De azt is tudjuk, hogy amíg betegek vagyunk, egyelőre gyógyulnunk kell és nem fegyverkeznünk De fegyverkeznünk is. Erkölcsi fegyverekre szert tennünk. És ennek egyik forrása az Ellenőrzés is, mert kiváltja belőlünk azt az Ellenérzést, melyre az eljövendő idők fordulataiban szükségünk leszen- Lédererné megváltoztatta eddigi vallomását és azt átltja, hogy nem férj, hanem testetett tisztek gyilkolták meg Kodelkát. Sírva, zokogva vallott három óra hosszat az asszony. — Tagadta, hogy más*m kot* is beismerte volna a gyakosságra való felbujt* st. Lederet» Gusztáv őrültet játszva, a bibliára való hivatkozással megtiltotta ;e kese génk fiogy a bünÜgyröl egy szot is szörpen. A tultömött karzat lesve lesi a szenzációt, amikor — alig egy-két perccel a bíróság bevonulása előtt — sarkában két börtönőrrel megjelenik a teremben a szörnyűséges rémtett legérdekesebb szereplője, a földarabolt hentesmestert elbájoló szőke démon, Léderer Ferencné. Első szempillantásra mi a különös figyelmet ébresztő, mi a rendkívüli rajta? Semmi, de semmi. Ékalakúan kivágott fekete trikóruhájában, ez a keskenyvállú, középtermetű, sem sovány, sem kövér, sem szép, sem csúnya, első virágzásán túllévő, de a hervadástól még messze járó hölgyecske mindenütt másutt észrevétlenül csúszna el a többi száz és a többi ezer hasonlóan jelentéktelen asszony között. Kissé puffadt arra — különösen a szemgödrök tájékán — észrevehetően vörös. Az izgalomtól? A sírástól? Vagy talán a festéktől? Szőke haja kontybafonva lapul meg hátul, mélyen a tarkója alatt. A görögös kontyhoz — egészen stilszertűtlenül — elöl kétoldalt hullámosan kisütve viseli a hajtincseit. A szemében nyugtalan izgalom, ahogy fürdkésző tekintete végigsiklik a hallgatóságon. Sok idő azonban nincsen a révedezt«18»é. Belép a trónág,oda kell állni az eselvény "ért* számot adni egy meggyilkolt ember életéről. Lédererné halk, de kellemes csengi».- t, tiszta, nyugodt hangon felel az elnök első kérdéseire. Az elnök felolvassa a vádiratot. Meleg, szelíden búgó, behízelgő hangja van az elnöknek. Hátborzongató furcsaság, hogy ez az atyai jóakarattal csendülő hang nem szelid intelmeket, vagy bölcs tanításokat olvas az előtte álló bűnös asszony fejére, hanem az ügyészi vádirat rettentően kegyetlen jogászi meghatározásait: „hosszantartó ismételt rábeszéléssel és azzal a fenyegetéssel, hogy különben kénytelen Izaz tőle elválni, továbbá féltékenységének ismételt fölkeltésével férjét, rábírta arra, hogy Kodelka Ferencet megölje." Várjon ugyanilyen szelid, ugyanilyen melegen búgó és jóakaratot sugárzó lesz az elnökhangja akkor is, amikor a végső szentenciát kimondja? „Kötél általi halál!" Ha a biróság a vádiratban körülirott tényállást elfogadja, Lédererné bűnének ez az ára. Olyan magától értetődően, mi boldog békeidőben kiflinek a két krajcár. A feketébe öltözött bűnös asszony kicsit görnyedt háttal áll a biró előtt és szőke fejét könnyedén előre hajtja. Az ablakon beáramló fény aranyszínűre festi a halántéka két oldalán kiondolált hajfürtöket. A fekete fejforma körül ez az aranyszőke abroncs olyan, mint valami aureola. Ez profanizálásnak hangzik, mégis ki kell mondani, mert az ártatlanságnak, a jóságnak, a szentségnek a szimbóluma ennek az asszonyi szörnyetegnek a feje körül olyan vérfagyasztó kontraszt, amelyik még különösebbé, még borzalmasabbá teszi a tárgyalóterem hangulatát. * A bűnös asszony megtört fekete alak, hoz most az ébredő lelkiismeret kétségbeesett sikolta illenék, a mindent beismerő magábaszállás Aki ivó volt és ezt várta, Lédererné első szavaira beláthat, hogy csalódott. A fejére olvasott irtózatos bűnlajstroni cenmist sem vett el a bűnös asszony nyugtából. És most, egyszerre itt van előttünk az a rendkívüliség, amelyet eddig hiába kerestünk Lédererneben: ez az önuralom, ez a szenvtelen magafegyelmezéss, ez a minden szavát mérlegre tevő meggondoltság, ez a minden borzalommal dacoló vasidegzet már magasan fölötte van a mindennapiságnál " .V 7. elnök taktikája, hogy a kihallgatott vádlottat tszefüggően, megszakítás nélkül engedi beszélni a bűncselekményről. Azzal sem törődik,, ha a vádló ínyegtelen részletekbe elkalandozik. Minden figyel, imitt amott egy-egy jegyzetet vet az előtte fekvő papirosra. Ezekre a részletekre szükség lesz majd akkor, amikor a keresztkérdések áradatával a Lázszu vallomásban támadó ellentmondásokat és hézagokat feszegeti. Lédererné taktikája pedig az, hogy az így nyert szabadságot kihasználva, szabatos biztonsággal sorakoztatja föl mindazt, ami mentségéül szolgálhat. Felületes hallgató számára ez unalmas dolog, mert egészen lényegtelen dolgokról esik szó. Pontos beszámoló Kodelka jövéséről, menéséről, ve-