Pesti Hírlap, 1925. szeptember (47. évfolyam, 195-219. szám)
1925-09-01 / 195. szám
a annak, hogy minden irányban szívén viseli a nemzeti erő talpraállításának nagy feladatát.“ A kormányzó azután a város ötös fogatára szállt és a város bandériumától körülvéve a főgimnáziumba, hajtatott, hogy megnyissa a Faluszövetség századik kiállítását. A főgimnázium bejáratánál az államfőt Schendl Károly földmivelésügyi államtitkár üdvözölte. — A magyar mezőgazdaság borzasztó sebeit — mondotta — begyógyította a földmivelő magyarság szorgalma és tudása. Gabonatermesztése elérte a békebeli hozamokat, állattenyésztése pótolta az elszenvedett hiányokat, háziiparunk soha nem látott lendületet vett, a kézműipar újra becsületet szerez remekeivel. Majd a Faluszövetség nevében hódolattal üdvözölte a kormányzót és megköszönte megjelenését A kormányzó beszédében elismerését fejezte ki a Faluszömség buzgó és céltudatos munkája felett. „Talpraállásunkba vetett hitemet“, mondotta a kormányzó, nagyban erősíti az, amit Cegléd népének a haza földjéhez való ragaszkodásáról, a mezőgazdasági munka iránt érzett szeretetéről régebben is tudtam és újabban is hallok.“ Örvendetes jelenségnek tartja, hogy a nép széles rétegeiben nem lazuult meg a földhöz való ragaszkodás érzése. Cegléd népe ebben a tekintetben különös elisimerést érdemel. A ceglédiek a vállalkozási kedvnek a földhöz és a gazdasági munkához való szereteteiknek példás jelét adják. A város népe emellett bizonyságot tesz arról is, hogy megvan benne az érzék a kultúra más céljai iránt is. Iparossága iden kultúrházat emel, a sportpálya létesítése pedig tanulságot tesz a város vezetőinek és a város közönségének a testedzés iránti érzékéről. A jól sikerült kiállítást dr. Bodor Antal egyetemi magántanár, a Faluszövetség igazgatója, az eddigi száz kulturkiállítás kezdeményezője rendezte. Steinecker Ferenc egyetemi tanár és Bodor Antal kalauzolása mellett tekintette meg a kormányzó a gimnázium épületét, udvarát és a népkertet megtöltő kiállítást, amelynek tárgyai bemutatják a tanyavilág gazdasági és kulturális haladását, azonkívül Cegléd szépen fejlődő iparát és kereskedelmét. A kiállításról a kormányzó az ipartestület épülő kultúrházához hajtatott, ahol Irónay János, a tesület elnöke mondott üdvözlő beszédet. •— Mai szegénységünkben — mondotta a kormányzó válaszában — legnagyobb tőkénk nemzeti kultúránk. Ezt senki sem veheti el tőlünk. Törhetetlen akarattal, minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a mi nagy szellemi tőkénket, nemzeti kultúránkat megőrizzük, sőt azt minél gazdagabbá, értékesebbé tegyük. Ennek a nemes célnak szolgálatában látom én a ceglédi ipartestület épülőben levő Igikturházát, amelyre Isten áldását kérem akkor, amidőn az alapkövet ezennel elhelyezem! A kormányzó beszédének végeztével kalapácscsal háromszor megütötte az elhelyezett alapkövet, azután barátságosan elbeszélgetett. Hegedős Károly építészmérnökkel, a kultúrpalota tervezőjével, Milus Mihály építőmesterrel, Z’Adria Mátyás ceglédi lapszerkesztővel, az ünnepség rendezőjével, és az ipartestület vezetőivel. Délután három órakor ment végbe a MOVE sporttelepének ünnepélyes felavatása A bejáratnál a kormányzót Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselő, a MOVE elnöke, üdvözölte. Az üdvözlő szavak elhangzása után a kormányzó intézett beszédet a kivonult versenyzőkhöz. „Régen, — mondotta — amidőn az elnémetesítés veszélyével szemben a magyar nyelv jogaiért kellett küzdeni, szálló igévé vált, hogy nyelvében él a nemzet. Akkor ez a mondás biztatott harcra, de ma már, amidőn erről az oldalról nem fenyeget veszély, rájöttünk arra, hogy a nemzet életének és boldogulásának messzebbmenő feltételei vannak, hogy a nemzet voltaképen szellemében és erejében él. Nemzeti szellemről, nemzeti erőről pedig csak ott lehet szó, ahol a nemzeti eszme a nemzet életének minden vonatkozását áthatja.'' Jóleső örömmel látja, hogy a magyar Alföld népében erősen él az érzék a testi kultúra iránt. A teatrális jelenetekben, melyek szombaton éjjel és a vasárnap folyamán Cegléden lezajlottak, az erőltetett megrendezettségnek nyomát sem láttuk. A tömegeket spontán érdeklődés, és lelkesültség mozgatta. A kulturünnepélyből azt a jóleső tanulságot meríthettük, hogy a dermesztő Trianon után a magyar föld népe visszanyerte lelki és erkölcsi egyensúlyát s jobb jövő reményében haladni akar és dolgozni.. Balla Antal, Soldai Béla kocsigyártó (Bpest, Vili, Gólyautca 25.) négy különféle kocsival vesz részt a kiállításon és ezek mindegyike külön-külön a kocsigyártóipar büszkesége. Pompás látványt nyújtott egy rendkívül elegáns, fekete, gummikerekü Milord-kocsi, továbbá egy remekbe készült különleges gummikerekü I sárga vadászkocsi, mely Mészáros Lajos és Mészáros Sándor földbirtokosok részére készült, valamint egy sárga gazdasági kocsi. A jeles cég, amelyet 1892- ben alapítottak, gyártmányaival és szolid áraival annyira kiérdemelte a vevők bizalmát, hogy az ország minden részében meglehetősen nagy vevőkörrel rendelkezik. A kormányzó megelégedéssel szemlélte a kocsikat Háy Dezső Ferenc gazdasága (Abony), ízlésesen előkészítve a különféle csemege-, vaj-, és sajtfajok s egész tárháza tárul az előkelő közönség szeme elé, s melyeknek készítését a fenti gazdaság 1919-ben vezettel szemléli az étvágygerjesztő Kaszinó-, Trappista, tiszta tejből készül. Az inyenckedvelő közönség élveszettel szemléli az étvágygerjesztő kaszinó-, trappista, stb. sajtokat. De különösen megemlítendő a Rózsás- pusztai csemegesajt, mely a gazdaság elsőrendű specialitása. A kormányzó és kísérete hosszabb ideig szemlélte ezt a kiállítást. ’ . . .Szántó Béla kefekötő (Hódmezővásárhely,.. Kárlay utca 2.) a különböző kefék ertész halmazát állította ki, úgymint ruhakeféket, partwischeket, fényező és parkettkeféket stb., melyek mind tiszta lószőrből, elsőrangú kivitelben készültek, saját üzemében, különösen megemlítendők az úgynevezett szentesi, tótkomlósi és debreceni meszelők, melyek a derék mester specialitásai. Jellemző készítményeinek elsőrangú volta. Az 1925. évi hódmezővásárhelyi kiállításon aranyéremmel tüntették ki * A ceglédi ünnepségről. Horthy Miklós kormányzó megérkezik Ceglédre és elvonul a díszruhás csendőrök sorfala előtt. 1925 szeptember 1 kedd PESTI HÍRLAP ESS mesészekké rendezte be. A régi bútorok legszebb darabjai ide kerültek. Az egyik fal mentén Hellmuth bélyeggyűjteményének hatalmas arányú szekrénye állt. A philatelisták világában ugyanis Hellmuth neve ép oly ismert név volt, amilyen a történelemben a Nagy Frigyesé vagy Napóleoné. Hellmuth méltánlett volna a bélyeggyűjtés Napóleonjának nevezhető. Már kisfiú korában kezdte a gyűjtést és ez a kedvtelése később tökéletes szakműveléssé fejlődött. Ennek a szenvedélyének lelkesen áldozott körülményeihez mérten igen tetemes összegekkel is, de nagyon sok ritkaságot persze csak szerencsés szimatjának és egyes véletleneknek köszönhetett. Gyűjteményében megvolt például az 1847 októberéből való kétpennys kék Mauritius-bélyeg első kiadásának egy példánya is; erre a már csak alig található ritkaságra világot járt, de végül világgyűlölő remeteként elhalt nagybátyjának egyébképen is fölöttébb érdekes levélhagyatékában bukkant rá. A három részre tagolt hosszú szekrényben a gyűjtemény fehér kartonlapokra illesztett bélyegei a legrészletezőbb megkülönböztetés módján, kibocsátásuk ideje, országok, típusok és színek szerint elrendezetten pihentek s az égiült szekrényben az úgynevezett teljes sorozatok helye volt. Egy sarokszekrényben könyvek, folyóiratok sokasága kínálkozott. • Alexe a mély és széles ablakfülkében ült. — Hadd segédkezzem hát neked, — mondta, — megfogalmazom a gyászjelentést. Te neked nagy bajlódásod volna vele; az ilyesmi a fogalmazásnak bizonyos cskornyáját kívánja, te pedig ezt nem tudod. A címjegyzéket is egybeállítom. Ezeket a dolgokat csak bizd rám. A gyászjelentés nyomásának kifogástalannak kell lennie. " Elsőrendű papiros, széles gyászszegély. A bácsi mindig súlyt vetett az ilyesmire, igyekezzünk hát ízlését most is tiszteletben tartani. Mikor temetjük? — Úgy gondolnám, három nap múltán, tehát csütörtökön. A családi sírboltba természetesen, a templom sekrestyéje alatt pihenő ősei mellé. — Jó.Jönnek majd küldöttségek is, a bácsi régi ezredének tisztjei, vidéki hatóságok, a Johanniták, mindkét udvartartás küldöttei. Nagy pompájú temetés lesz. Fogadnod kell az embereket. A várban étkezőt kell állítani azok számára, akik távolról kiéhezetten érkeznek. Egyesek talán csak másnap utazhatnak vissza s itt hálnak majd. Gondolnunk kell minden eshetőségre. Hellmuth megdörzsölte homlokát. — Segíts, Lexe! Nem vagyok én udvarnagy, ami a bácsi volt. Nem értek én ilyesmihez. Már az is borzalom, hogy mindezeket az embereket énnekem kell fogadnom... nekem, az alkalmazottnak . . . — Aki azonban mégis csak a legközelebbi rokon ... — Alexe pillanatig elgondolkozott és szemének szürkesége kissé sötétebbéárnyalódott. • ekkor. — Nem költöznél át, a várba talán.? — kérdezte. — Hiszen most már üres. — Ments, Isten! — felelt Hellmuth — dehogy is költözöm! Oda majd Thedát szállásoljuk, mihelyt megjön Gosslarból.. .. az én, itt parancsolom. És én ma hallottam, az öreg Geisbach maga újságolta, hogy a kúra pompásan beválik. Theda sokkal jobban van már. Geisbach holnap meglátogatja. — •No lám, jobban van hát, — válaszolt Alexe, — ez bizony váratlan öröm. Nos és Gert... ugyan mi a véleményed Gertről ? — Mennyiben? A legutolsó levele június 3-án kelt. Abban azt írja, hogy sok bosszúsága volt. No és pénzt kér, mint rendesen. Talán te is kaptál tőle közben levelet? • — Nem. Csak hallottam egyet-mást Gertről. Minap Berlinben voltam s a kis Ferigóval találkoztam, hiszen tudod, az olasz követség tisztviselője, az, aki Waldersee törzskarához került. És aznap készült elhajózni. Nos, ez mesélte nekem, hogy Gert összekoccant a követével és benyújtotta lemondását. — Mit . . .?! — kiáltott Hellmuth. — De hiszen minekünk itt erről sejtelmünk sincsen! Ez lehetett hát az a nagy* bosszúsága. Nekem persze egy szóval sem árulta el, hogy mi volt az a bosszúság. Hiszen ismered Gert levelezését. Mindig felületes. Mi baja volt? — Valami nőszemély szerepelt az ügyben, — természetesen. Részleteket nem tudok. Ferigó még csak annyit mondott, hogy Gert aztán a követségek védelmezésében nagyszerűen viselkedett s a szán-Idéka az volna, hogy a forradalom lecsitulása után s valami angol kutató, társasággal Pamirba vagy tudom is"én hova megy ... Hellmuth ámulásból ámulásba esett. — Mikor utazott el az olasz? — kérdezte. — Nemsokára A Waldersee mozgósítása után, augusztus vége táján. — De hiszen akkor ezeket az újságokat márrég,elmondhattad volna nekem, Lexe!— Kedvesem, épen csak hogy megérkeztem Meránból. És természetesen azt gondoltam, hogy mindezt ti is nagyon jó tudjátok. Hellmuth csak forgatta szivarját ujjai között — Bolond história, — mondotta. — Gert nekünk erről semmit sem írt. Elhunyt nagybátyánk Gert mindegyik levelét megmutatta nekem. Az öreg Geisbach is.. Lehetséges, hogy Gert Thedával közölte részletesebben élményeit s terveit. • — Vagy Freyevel. — Vagy Freyevel . . . Nos, azt még csak értem, Lexe, hogy Gert valami összekoccanás után egyszerűen beadta lemondását, bizonyára unta is már azt az állapotot, az ilyesmi teljesen rávall. De mit akar, teringettél, Pamirban? — Tőlem ugyan hiába kérdezed. Hellmuth egyre ingerültebben beszélt: — Hiszen ha Pamirba igyekszik, esze ágában sem lehet egyhamar visszatérni Németországba. — Ha csak atyjának halála haza nem készteti. (Folytatjuk. •