Pesti Hírlap, 1925. november (47. évfolyam, 247-271. szám)

1925-11-01 / 247. szám

Magyarország és a Népszövetség, írta­ Praznovszky Iván. A Népszövetségnek Magyarország pana­szaival szemben tanúsított magatartása (amely panaszok jogosultságát egyébként, mint a bé­keszerződésen alapulókat, még ellenfeleink is elismerték), végre felébresztette a politikusok szunnyadozó lelkiismeretét és értékes és érde­kes vita indult meg, mi legyen már most a te­endőnk! Benn maradjunk-e, vagy kilépjünk a Népszövetségből ! Én erre a feltett kérdésre mindenekelőtt azzal válaszolnék: vonjuk le egyelőre az eset tanulságait és próbáljunk okulni belőlük a jö­vőre nézve.­­ A legelső tanulság, amit egyébként min­denki már régen tud, hogy a Népszövetség nem a népek, vagyis még inkább a mindenkori kormányok, tehát epicenter alakulatok felett álló szuverén testület, hanem ellenkezőleg, az ott képviselt álla­mok kormányainak tanács­kozó szerve, ahol a világháború győztesei és a hozzájuk szitok óriási többségben vannak. Olyan kibővített Nagykövetek Tanácsa-féle intézmény. Tehát a Népszövetségi Tanácsnak, vagy a közgyűlésnek semmiféle önálló nézete sincs, azt mint olyant sem megnyerni valami­lyen álláspontnak, sem eltéríteni valamilyen állásponttól nem lehet. Más szóval a súlypont nem Genfben van. Rebus sic stantibus jön a második tanul­ság: a Népszövetség elé kerülő kérdéseket jó eleve szóvá kellene tennünk az egyes döntő faktoroknál, a különféle kormányoknál. Vagyis ami hiányzik, amit rendszerint, elmulasztunk, az a külpolitikai előkészítés. Ennek pedig hosszú sora van. Először igaza van gróf Teleki Pálnak, hogy széles e világon nincs egy igaz barátunk sem. De más­nak sincs sok, mert a külpolitika érdeket ismer és nem barátságot. De gróf Teleki Pálnak mégis igaza van, mert az érdekközösség meg­teremtése az, ami nekünk eddig semmiféle nemzettel sem sikerült. Második baj az, hogy per abszolúte belpolitikai náció vagyunk; min­ket csak autonóm kérdések érdekelnek, de sors­döntő szuverén problémáink egyáltalán nem.­­Van a magyar közvéleményben egy bizonyos gúnyos lekicsinylése a külpolitikának és a diplomáciának. Akik nagyon okosaknak akar­nak látszani, azzal intik le a külpolitikai akció­jat, hogy azok már idejét múlt dolgok, c­sak gaz­dasági tekintetek döntik el a népek sorsát. De hiszen épen a gazdasági tekintetek érvényre­juttatása a külpolitika, a diplomácia feladata. Senki­ sem állítja, hogy a külpolitika öncél, ellenkezőleg! A külpolitika eszköz, módszer, technika, amelyet céljai elérésére az egész világ felhasznál, csak épen Magyarország nem. Ma­gyarországon a „Metternich-féle idejét múlt trükköket" lemosolyogják. De hiszen a kisan­tant ezekkel a trükkökkel jött létre, ezekkel a trükkökkel tartja fenn magát, ezekkel éri el ve­lünk szemben sikereit. Ha valaki három hónappal valamilyen terminus előtt egy külpolitikai akció megindí­tásának szükségességét hangoztatja, az a vá­­lasz: „ah, jaj hol vagyunk mi még attól, ki tudja, mi lesz három hónap múlva." Pedig az eredményes, céltudatos külpolitika nem há­rom hónappal, de h­áom évvel, sőt harminc évvel előre dolgozik. Mi a Népszövetség ülésezése előtt itthon magunk között eldöntjük, milyen magatartást fogun­k tanúsítani Genfben, amely magatartás bizonyos naiv idealizmussal igaz ügyünk hir­detésében áll, de nem is próbálunk kellő idő­ben, kellő eszközökkel partnereket találni a küzdelemre. (írót Teleki Pál említette szegedi beszédében, hogy az erdélyi magyar telepesek ügyében még a vita folyamán, már osztogat­ták a kész kinyomott határozatot. Mit jelent ez? Hogy Románia nem Genfben preparálta a talajt, de jóelőre megnyerte az illetékes kor­mányokat maga számára, akik a megfelelő utasítással ellátták a maguk képviselőjét a Népszövetségnél. Ez ellen kellene küzdenünk hasonló eszközökkel. Csakhogy ez a küzdelem a magyar köz­vélemény indokolatlan ellenszenvén törik meg, amellyel a diplomácia működését kíséri, de megtörik a vezető­ körök közönyén is és ha sza­bad magamat igy kifejezni, jóravaló restsé­gén. A külképviseletek felállítását felesleges­- •­­nek tartjuk, költségeiket sokaljuk, törekvései­ket nem ismerjük, működésüket sokszor inci­dentaliter meg nem érdemelt, és jól meg nem gondolt támadásban részesítjük. Valahogy az az érzésem, a magyar érdekek hivatásszerű képviselői a külföldön, szemben találják magu­kat a magyar közvélemény egy nagy részével. És ez egészségtelen állapot. A diplomáciai előkészítéshez, itthon is megbecsült, külföldön súllyal, tekintéllyel, be­folyással, összeköttetésekkel rendelkező, egysé­gesen vezetett, céltudatos diplomatákra van szükség. Ezeket nem lehet a föld alól előte­remteni. Ehhez idő és türelem kell. Minél szé­lesebb hálózata van a magyar diplomáciának a külföldön, annál inkább van remény akcióink sikerére. Hiszen a Népszövetségben ott ülnek az európai neutrális államok, sőt délamerikai nemzetek képviselői is (egyéb kontinensekéiről nem is beszélve). Hogy van az, hogy egyiket sem sikerült megnyernünk egy energikus ál­lásfoglalásra mellettünk, egy igaz üság mel­lett? Beszélünk propagandáról, sajtópolitiká­ról. Egyik sincs. Világért sem támadom a mi­niszterelnökség és a külügyminisztérium saj­tófőnökeit. Sőt: érdemes, értékes, agilis. Sokra hivatott kitűnő munkaerők, de engem arra em­lékeztet működésök, mintha a balatoni fogaso­kat az Oktogon-térre kiraknák szíves érvénye­sülés céljából. Nincsenek elemekben, mert nincs, nem lehet sajtópolitikánk, amíg mesz­szire néző, céltudatos külpolitikánk nincs. A sajtópolitika olyan sajátságos orchestrum, mely önmagában nem­­játszhat, csak mint kí­sérőzene érvényesülhet. Egy ország vezető ál­lamférfia külpolitikai magánszólamának kí­sérőzenéje: ez a sajtópolitika. Akciókat előké­szít, támogat, másokéit paralizálja. Jobbra néz, balra üt. De egyedül ha játszik, az olyan, mint a zenekari hangolás, vagyis kakofónia. A propaganda az még előbb megáll a maga lábán. De annak meg nálunk az a hi­bája, hogy mi nem tudunk alkalmazkodni, mindig azt mondogatjuk, amit mi szeretünk hallani és úgy, ahogy mi szeretjük. A magyar ügyet másképen kell beállítani és hirdetni Ró­mában, mint Berlinben, vagy Párizsban, Lon­donban, Washingtonban, és még inkább más­képen Bernben, Stockholmban, Hágában, Genfben! Mindez hosszúlejáratú dolog. Nem lehet a vetés után azonnal aratni! Az elvetett mag­nak ki kell bújnia a földből, meg kell érnie! És ha már tudjuk, hogy Genfben­­hiába próbálkozunk álláspontunkat győzelemre jut­tatni, készítsük elő jóelőre a talajt ott, ahol kell, mint azt mások is teszik, akik célt érnek és ne foglalkozzunk főképen csak az utolsó percben ügyes-bajos dolgainkkal. Ha tudjuk, hogy nem Genfben döntenek, hogy nem a Nép­szövetségen múlik a siker, akkor menjünk oda, ahol a hatalmi faktorok ülnek és próblkoz­zunk ott célt érni. Nem lesz könnyű feladat, talán nem is fog mindjárt sikerülni, de főnye­reményt csak az nyerhet, akinek sorsspírve van. . .1 t 'PESTI HÍRLAP —•Mill«MIII II — • •••IIIBII Hill II II IIII—— •••IHM 1925 november 1., vasárnap. Max Linder és felesége öngyilkosságot követtek el A komikus haldoklik, Seics '^e meghalt. Párizs, okt. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Max Linder, az ismert filmszínész és fia­tal felesége szombaton este Párizsban a Kleber Ave­nuen levő Ratlmor-szállóban öngyilkosságot követtek el. A M­­aspárt nagy vértócsában találták szobájuk­ban. Mindkettőjüket azonnal az egyik magánklini­kára vitték. Megállapították, hogy Max Linder és felesége először erős mérget vet­tek be, azután felvágták ütőereiket. Az asszony a klinikára való szállítása közben meg­halt. Max Linder állapota is reménytelen. A kettős öngyilkosság okáról semmi sem ismeretes A házaspár már két ízben követett el ön­gyilkossági kísérletet. Max Linder a filmszínészet első korszakának egyik legismertebb alakja volt. Asta Nielsen és Psi­lander Waldemár mellett leghamarabb szerzett ma­gának világhírnevet, de míg a két előbbi művész mint tragikus volt a közönség kedvence, addig Max Linder a komikum jelese volt. A háború előtti Chap­lin és Harold Lloyd helyét töltötte be a közönség szí­vében, azonban Max Linder nem a burleszkkomikum­nak, hanem a helyzetkomikumnak volt kiváló mes­tere. K­isbajusza jellegzetes arcú karcsú alakjával, pepita nadrágjával s elmaradhatatlan sétapálcájá­val, rögtön felderítette a mozi közönségét, amint a vásznon megjelent. A háború után Amerikába szer­ződött, majd Béscben játszott. Új filmjei közül legis­mertebb a ,,Hét évig nem lesz szerencsém" és a „Mai­son Coraile." Perzsiában elmozdították a dinasztiát. Teherán, okt. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A perzsa kamara oly értelmű határozatot hozott, hogy az uralkodó dinasztiát elmozdítja és az uralmat egyelőre a miniszterelnökre ruházza. Teherán, okt. 31. A perzsa kamara nyolcvanöt szavazat közül nyolcvan szavazattal határozatot fo­gadott el, amelyben az uralkodóházat a nemzet érde­kében leteszi a trónról. A kormány ideiglenes vezeté­sével Resa kánt bízták meg. * Perzsia 1906-óta alkotmányos királyság, de az ifjú perzsa mozgalom felülkerekedése óta állandó a republikánus törekvés. 1909-óta Ah­med Mirsa sah uralkodott, akit már egy izben elű­ztek trónjáról. A bolgár csapatok megfékezik a görögök ellen támadó komitácsibandákat. Belgrád, okt. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Mint Strumicából jelentik, teg­nap reguláris bolgár csapatok és komitácsi-bandák között, amelyek a visszavonuló görögöket meg akarták támadni, ösz­szeütközés volt. A komitácsikat a falvak lakói is tá­mogatták, akiket a görögök kifosztottak. Több órai harc után sikerült a komitácsikat visszaverni. Pangalos miniszterelnök nyilatkozata. Athén, okt. 31. Pangalos miniszterelnök egy nyi­latkozatban ezeket mondotta: — A népszövetségi tanács további s­arozatait a tanács igazságosságába vetett rendü­letlen hittel várjuk és meg vagyunk róla győződve. Hgy a tanács igazságot szolgáltat nekünk. Döntéséiért alávetjük magunkat, nemcsak azért, mert negyr^ösüljük ha­tározatait és mert meggyőződésünk, iHa népszö­vetség megrendithetetlen alapja a viU^Bcének, ha­nem azért is, mert külpoltikánknak nz^Knás célja, minthogy fentartsuk a békét. Görögoi^A minden­ár *on a Balkán békéjének tényezője roai Vita egy hadállást kiürítésemül. Szófia, október 31. Kideritette« oko^A a görö-Oök nem voltak hajlandók kiüríteni a ^^^Bes köze­lében lévő 3. számú bolgár állást, melyet^^főőreink­nek tegnap kellett volna átadniok. A vitás Erdést a katonai attasék elé terjesztettük, akik a^Hén pa­rancsnoksághoz fordultak ebben az ügyben Raboltak és gyilkoltak a görög e^Bafo* a megszállt bolgár területei Szófia, okt. 31. Az a külön bizottság, a*^Byet a görög csapatok kiürítette falvak megvizsl küldtek ki, fölkereste Dolno, Spancsevo, ^»ovo, Pipernica, Lahovo, Kolibite-falvát és még ti^fonás helységet. Dolnoban és Spancsevoban a ml^Brak üresek, bár a görögök nem vihettek magul egész készletet. A faluban mindössze egy öreg­szony maradt, Lahovot is kirabolták. A magtárak üresek, az iskolaépületet súlyosan megrongálták. Ezenkívül több paraszt hulláját találták teljesen föl­bomlott állapotban. A hullák a földön hevertek, vagy csak félig toltak földdel eltakarva. Pipernica már jóval gazdagabb helység; ezt is hasonló sors érte. A házakat teljesen kifosztották, a magtárak üre­sek, a dohányt elvitték. Elpusztították a méhkaso­kat és a mézet is elhordták. Hodzseni és Kolibi­ fal­vát, ahonnan a meglepett lakosság nem tudott sem­mit sem elvinni, kirabolták. Több paraszt itt meg­sebesült. A státusrendezést elfogadta a minisztertanács. A kormány tagjai pénteken este Bethlen Ist­ván miniszterelnök elítöklésével minisztertanácsot tartottak, amelyen elsősorban a státusrendezés kér­désével foglalkoztak azoknak a szempontoknak figyelembevételével, amelyek a takarékossági bizott­ság és a 33-as szanálási bizottság legutóbbi ülésein e tárgyban felmerültek. A minisztertanács a státus­rendezésre vonatkozó kormányrendeletet teljes egé­­szében letárgyalta és elfogadta. A rendelet a hivata­los lapban a jövő héten fog megjelenni. A hivatalos stílust megmagyarosítják A belügyminiszter rendeletet adott ki a hivatali nyelv stílusának megmagyarosítására. A miniszter megbízta dr. Vadnay Tibor helyettes államtitkárt, hogy írja meg kézikönyv alakjában a magyar hiva­talos nyelv szabályait és kötelezi a hivatalnokokat e kézikönyv tanulmányozására.

Next