Pesti Hírlap, 1926. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

Hz ufévi szám ára 3000 K. BUDAPEST, 1926. előfizetési Arak: Egy hóra 00.000 korona, két hóra 95.000 korona, negyedévre 135.000 kor. Egyes szám éra pálya­udvaron is) 2000 kor., va­sárnap 4000 kor. Küli kétszeres az előfizetési ár. XLVIII. ÉVFOLYAM, 1. (15.878) SZÁM PÉNTEK, JANUÁR 1. U%!1 1 .------------------­% V Károly román trónörökös lemondott. Bárd Miklós. Újévi gondolatok. Irta Rákosi Jenő. Gyermekkoromból maradt meg a fejem­ben egy társasjátéknak — persze, népies já­téknak — a következő kezdete: Heráj-heráj káplár uram, ki van odakünn? Ezt az asztalra kopogtatva kellett mon­dani. Többet már nem tudok belőle. Talán akad valaki a Dunántúl, aki többet is tud még. De most, Szilveszter estéjén ime rákopogtatok asztalomra és elmondom a varázsigét: — Heráj-heráj, ki van odakünn? És egy titokzatos hang felel a kérdé­semre: Én vagyok! Az uj esztendő. Oh, te vagy, te titokzatos jövevény, szép mosolygó gyermekarcoddal. Hol van a tehréd, amellyel jössz, és mi van benne a számunkra? Mert attól, amit te hozol, attól függ a mi sorsunk javarésze. De az éjféli ven­dég csak mosolyog a fiatalság Ígéretes mo­solygásával, rándít egyet titokzatos batyiiján és nem árul el semmit. Igaz, csak egy évre valót hoz magával, de ami egy éven át törté­nik velünk, annak kára vagy haszna átmegy velünk az uj mesgyéken, új esztendők küszö­bén keresztül a nemzet jövőjébe. De mit is beszélek a fiú batyujáról és titkairól! Ami történni fog, az már ott van megfoganva Bethlen István gróf és segitőtár- sai koponyájában és jellemében. Azokéban, akik vállalkoztak arra, hogy az ország sorsát intézzék, hajóját kormányozzák. Beszélnek is eleget róla, tervekkel kecsegtetnek, munkapro- grammokkal etetnek és szándékaikkal kápráz­tatnak. Mindez azonban inkább arra való, hogy eltakarja azt, ami történni fog velünk, semmint arra, hogy sorsunk útjait egyengesse. Én tehát, amikor Szilveszter estéjén a nemzet sorsáról elmélkedem, nem szívesen bocsájtko­Mikor a háború meghal. Politikai regény 1970—71-höl. 5 Irta: Hegedűs Lóránt. A főtitkár a vizsga után a következőt je­lentette a vezérigazgatónak: — Gógánfalvv Tilda kisasszony magyar próbaajánlatban sok a hiba. így címezte: Sei- csak, „egyelőre“ helyett „egyenlőre.“ A német probaajánlatban sok a hiba. így címezte: Sei­ner hochgeboren Excellenz, Graf Imbis von Vastagh. • . — És a szóbeli? -- kérdezte Klar türel­metlenül. . __A kamatszám itásnal segítettem. De miko r azt mondtam, hogy viszonyszámitást csináljon valutáról, akkor a szemembe ne­vetett. Kiár végigsétált a szobáján. — Tegyünk próbát vele. Kell egy kicsit dzsentrivel keverni a személyzetet. Délelőtt a hitellevélosztály várakozótermében lesz. Ott kel] valaki, aki beszél a várakozó idegenekkel a bank nagyságáról. Délután Hincz igazgató ur műszaki osztályában fog segiteni a rádió­kapcsolásnál. így sodorta a forgószél Gógánfalvy Til­dát Hincz János irodájába és még el sem telt a gyászév, Tilda már kipróbálta nagy művé­szetét, a szem-bekapcsolást. Nincs az a cipő­gomboló, amely úgy tudná a gombos cipőt be- gombolni, mint ahogy ő tudta a szemét a fér­fiak szemébe bekapcsolni. A derék Hincz az ő Bakarest, dec. 31. (Orient Rádió.) Hivatalosan jelentik: Károly trónörökös a királyhoz intézett le­vélben bejelentette a trónutódlásról való visszavonha­tatlan lemondását és egyszersmind lemondott mind­azokról a kiváltságokról, amelyek őt, mint trónörő­zom a politika ingoványaiba, ahol nincsen szilárd ut, csak imbolygó lidércjáték dicsekvő jószándékok és szemfényvesztő Ígéretek képé­ben. Én ennél, a magambaszállás komor óráiban reálisabb területre vágyódom s egy most megjelent könyv, Bárd Miklós versei ré­vén az irodalom, a szellemi élet berkeibe me­nekülök. Elvégre sorsunkat nem lél a pártcsa­ták és hazug kormányprogrammok fogják végső instancián eldönteni, hanem nemzeti kultúránk reális értéke. Az irodalomban nyil­vánul meg és lép a világtörténet itélőszéke elé megtestesülve, kinyilatkoztatásképen az, ami valamely emberfajban szellemi és erkölcsi ér­ték rejlik. Az irodalom a nemzet igazi, belső arculatát mutatja. Minden egyéb csak testi vo­násait rögzíti a kortársak elé. A költészetben az igazi nagyságok, akik egy-egy nemzet lelki világát reprezentálják, csak a nagy egyéniségek. Á mi nemzeti költé­szetünk első nagy üstököse, aki véres üstök­kel vonult fel nemzeti egünkön, a magyar lé­lek, a magyar hivatás, a magyar sors inkarná­ciója Zrínyi Miklós volt. Utána elsőnek Cso­konai Vitéz Mihály szökik fel hihetetlen ma­gasságba, aki kora süket éjtszakájának tra­gikus levegőjében vergődik, s kinek zsenijében megszólalt a következő század költői kivirág­zásának egész széles skálája, akinek pár kötet verse úgyszólván bűvös tükre annak, ami jönni fog. És jött elsőbb Katona József az ő intran- zingens históriai magyar leikével, melyet kora még nem tudott megérteni. Majd jött Vörös­marty Mihály, akiben kora klassziko-ideaüsz­ötven évével, agglegénves mivoltával és iro­dalmi kutatásaival, lassanként zavarba jött. Mikor egy Herczeg Ferenc-emlékünnep alkal­mával látta, hogy Tilda hogy figyel az Akadé­mia felolvasásaira, elmúlt az az aggálya, hogy talán nem elég komoly lélek az, akiért lassan lángra gyűlt. Tilda sohasem mondta meg neki, hogy modellkalapja volt és igy nem mozdulhatott meg az ülés alatt, hogy a kalapot jobban láthassák. így éltek együtt, Tildából méltóságos asszony lett, ki csak tizenegy óra­kor kel fel, mig egyszer újra kitört belőle az apja játékos természete. Ha sikerült méltósá­gos asszonynak lennie, miért ne lehetne ke­gyelmes grófné? Mikor Hincztől meghallotta, hogy Vastaghné szívbaja erősen súlyosbodott, addig mesterkedett, mig a grófot meghívták ebédre. Az ebéd végén a gróf úszott a boldog­ságtól, Tilda folyton az ő beszédeit idézte. A pintyőkét nem lehet jobban lépespálcával meg­fogni, mint egy politikust az idézésével. Ha beszédét hallja idézni, azt hiszi, hogy Clio, a történet istennője, áll a háta mögött és érctáb­lába vési mondásait. Tilda pedig idézett az asztal végéig. Hogy ez idézetek között volt olyan is, amit Vastagh sohasem mondott, az a dolog lényegére nép tartozik. Az bizonyos, hogy igen meleg kéáSzoritás lett az ebéd vége, azután találkozás a íudai korzón, most pedig repülnek Budagyöngye felé. A repülőautó megállt Budagyöngye tá­ján egy panzió kerítésénél és mikor a gróf ki­segítette Tildát, azt mondta a gépkocsisnak: — Holnap reggel tízkor jöjjön értünk. A panzió műkőkeritéséből sarkantyuvirá­köst és mint a királyi család tagját megilletik A ki­rály a lemondást elfogadta és a ploestii kastélyban ma megtartott tanácson közölte ezt az elhatározást. Kijelentette, hogy unokáját, Mihály herceget fogja trónörökösnek kikiáltatni tikus iránya világirodalmi nívóra lendült. S mint ahogy Aiszkülosz Agamemn ónjában Trója bukásának, az akájok diadalának hírét a hegyek csúcsán felgyújtott tüzek, egyik a másiktól elkapva Helíászba röpítették: igy gyújtotta meg fáklyáját Petőfi Vörösmartyn, Petőfin Arany, Aranyon ... de várjunk. Ezek voltak költészetünk nagy egyéni­ségei, akik egymáson fogtak tüzet, de min- denik a maga sajátos lángján égett el. Más színben, más hőfokban, más lobogással, a sa­ját külön magáéval, de mindenik ugyanazon egy oltárról vett tűzzel: a magyar géniuszéval. Petőfi fenoménszerü magyarságát, mely egy­szerű, tiszta, világos, mint az Alföld levegője; melynek képzelete reális tükre a valónak, mint ahogy a délibáb tükrözése a földnek s tájék­nak, melyet az éghez közelebb emel: ezt a ma­gyar lelket néha meg-meg csapja s szilaj kitö­résekre ragadja származása szláv vére és cso­dás, félelmes fényt ad szárnyaló ihletének. Arany János költészete a tipikus, tiszta ma­gyar: plasztikus, szemérmes, nyugodt, derült, a humor aranyporával meghintve. Ahol komor húrokat penget, ott is inkább csak az őszi köd úszó pasztái, a melankólia borongása üli meg költészete átlátszó levegőjét. Az ő idejük óta a magyar költői horizon­ton egy megdöbbentő egyéniség merült fel: az Ady Endréé. De az csak fölcsillant, ho'nr ha­mar és végkép elmerüljön kora iszapjában. Adv Endre föllépése forradalmi volt. A nem­zeti magyar költészet ideáljait detronizálta, hangban, formában, gondolkozásban, politikai, prVölppi is ifinvTifin gok hajladoztak ki. Gróf Vastagh Tildával egyenest a jázminlugasba tartott, ahol titkárá­val a vacsorát megrendeltette dr. Braun névre. Természetesen azt hitte, hogy inkognito van. Minden szerelmes ezt hiszi. — Főpincér! Én vagyok dr. Braun. — Igenis kegyelmes . . . igen, doktor ur! A lugasban van terítve — mondta a bókoló főpincér és magában számitgatta, hogy meny­nyi borravalóra lehet kilátás. A Svábhegy fölött lassanként kihűlt a vörös ég s a csillagok feltünedeztek. A jázmin illata bóditóan terjedt a levegőben. Gróf Vas­tagh és Tilda leültek a lugasban és szembenéz­tek egymással. Mindegyik azt hitte, hogy ural­kodni fog a másikon. A vacsora nagy zajjal kezdődött, mert grófunk hires volt arról, hogy ha spárgát evett, azt három kilométerre lehe­tett hallani. Tilda biztosan hitte, hogy győzni fog a küzdelemben és ezért bátran elkezdte mondókáját: — Bámultam a gróf múltkori beszédét, mikor megjósolta, hogy Ausztria Németor- szaghoz fog csatlakozni. — No lássa, kedveském, — mondta gróf Vastagh és egy ellenállhatatlan erő arra bírta, hogy Tilda kezére tegye a kezét — a csatlako­zást én jósoltam meg először. Igaz, hogy az osztrákok Svájchoz csatlakoztak és most a két alpesi ország együtt van, de. á csatlakozás gon­dolatát én vittem bele a politikába. — Ha lehet, mindig ott ülök a karzaton — felelte Tilda, — tudja, Valami van a hang­jában. \ — Ezt többen is mondták -»* válaszolta;

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék