Pesti Hírlap, 1926. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

prrr--­2 VF Wki­­­ff Um s jjgfggg a:; irodalmi jogfolytonosságot. Magyarnak in-1 hb gőgösen, mint büszkén hirdette magát. I a magyarsága más volt, mint amit eddig an-' i­­k tartottak, más, mint amire költészetük és közéletünk héroszai eddig tanítottak és te~­t­tek bennünket, s aminek magvetésére -'ri' i párisi tartózkodás tanította meg őt merész dacos hangja, amellett inkább sej­temekkel a nádatokkal, semmint gondolatban­t elmekkel dolgozó múzsája épen -olyan vé­s és gyors hatást gyakorolt irodalmunkra mint a politikai forradalom i­dér és hebe­­rgya szelleme a közéletre, t­áról-holnapra • ategy a földből rögtönözve lett itt nemzeti •­nács, majd köztársaság, vagül proletárdikta­túra, s mindezzel párhuzamosan m­óról-hol­tt­apra lett nagy szakadás és meghasonlás az irtilalomban.Ugyanazok a körök, amelyek a P­olitikai forradalmat készítették elő és csinál­tak is meg, portálták Ady Endrét, mint költői fo­rgót frigiai sipkájukon, sőt a friss felforga­tás napjaiban még akadémiát is akartak ala­pítani Vörösmarty nevére, de Ady és hívei di­csőségére. Való, hogy ma is van tábora, van­nak fanatikus hívei is. De az ő egyénisége, ta­lentuma és közvet­etlen inspirációja nélkül, neki is, irányának is, szellemének is ma már ezek csak groteszk karrikatúrái. Élt azonban, ez irodalmi vásártól, zajtól és versengéstől tiszteletreméltó távolságban, magyar szemérmességét, magyar önérzetét és magyar hitét óva és őrizve a nagy magyar köl­tők méltó utóda: Bárd Miklós. Egyén, mint a többi nagyok, mély érzésben, gazdag gondola­tokban, szilárd és tiszta a nemzeti magyarság­ban, szerény a hangjában és az életében. Tiszta Apollo kultuszának szolgálatában. Ideális vi­lágfelfogásában és reális, de hatalmas a fan­táziájában. Ő tartja költészeti irodalmunk jog­folytonosságát és lénye Arany Jánoséba kap­csolódik. Nem tárgyai, nem verselő módja, nem népies egyszerűsége és dallamos nyelve szerint. Csak a lét­olt közös kettejükben, minden egyéb majdnem ellentétes. Arany János plasztikája csupa bájos és elbájoló márványmunka. Bárd nehéz és komor ércbe önti gondolatait és érzel­meit. Arany csodálatraméltó nyelvművész. Gondolata és verse, ritmusa mesteri összhang­ban van. Bárd verse nehézkes, gondolata sú­lyos, melódiája szakgatott. Formái bár változ­nak, alapjokban voltaképen ugyanazok. Tele van képekkel,­­ nem metaforákkal és hason­latokkal, hanem valóságosan megfestett képek­kel, konkrétumokkal, realitásokkal. Most meg­jelent kötetében szazdag sorozata van az úgy­nevezett irredenta verseknek. De hogy ilyen, csak akkor eszmélsz rá rendszerint, a­mikor már túl vagy a versen. Nem szóban való keser­gés, fenyegetődzés, fogadkozás és istent hívó könyörgő hősködés, hanem vers, költemény, magáért való, csak épen hogy a vonagló hazafi­szívből belecsöppent a szivárgó vércsepp. Ha lehet egy egész kötet versre azt mondani, hogy poétája kevésszavú, erre az új kötetre ráillik. Mindig kevesebb szóra van szüksége, hogy egy-egy nagy és mély gondolatot kimondjon, mint nekünk többieknek. Ez néha a világosság veszedelmével jár, de a­ki másodszor és tized­szer veszi kezébe a könyvet, gazdag jutalmat nyer érte, mert nagy szemhatár nyílik meg előtte. Magyarsága, nem nyelvi, hanem lelki ma­gyarsága, a klasszikus, a históriai magyarság. Nyílt homloka, őszinte, bátor, tartózkodó, sze­mérmes és jellemben gyökerező. A nagyokhoz kell visszamenni, hogy megtaláljuk e vonzó, drága vonásokat. Zrínyiből, Széchenyiből, Ka­tonából, Aranyból, Kossuthból, Görgeyből kell aranyszálakat kiszedni, hogy az ő lelkes, puri­tán, gyöngéd és férfias múzsájának arcképét lehímezhessü­k. Nem mintha száz és ezer ma­gyarban ezek a tipikus elemek nem volnának meg. Bizonyosan az ő famíliájában is " meg­vannak. Hiszen a Kozma Sándor, Kozma Fe­renc alakját őrzi még az élő nemzedék kegyele­tes emléke. De a magyar urnák, a ki nem vitt országos szerepet, e nemes és jellemző vonásai is a mindennapi életben múltak el. A nagyok jellemének szövetét a krónika őrzi mindnyá­junk számára. A magyar közvélemény még nem tudja, mije neki Bárd Miklós, a költő. Talán csak halála után fogja őt felfedezni egy kon­geni­ál­is irodalmi búvár. Egészben ez nem sokat jelent. Katona József sem élt már, a­mi­kor Bánk bánt jogához juttatta Vörösmarty. De ha Katona meghalt, Bánk bán él halhatat­lan magyar életet. Nekem hitem, hogy Bárd Miklós legitim örököse a mult század nagy irodalmi dicsőség hagyományainak. Ady­­ Endrét megtette a pusztító végzete a n­emzet­vomlasztó évek költői zászlajává. Bárd Miklós költé­szetének diadalával fog járni a nemzeti költészet új lendülete, az irodalom királyi rest­aurációja, a kultúrai jogfolytonosság helyre­áll­ítása, a nemzeti felépülés, a magyar faj ere­deti, hódító, honalapító és honfentartó tulaj­donságainak munkafelvétele uj ezer eszten­dőre. Ezt a gondolatot, ezőt a reményt köszön­töm Bárd Miklós uj kötetén keresztül ez uj esztendőben, a gróf,­­ édes Tildám, valami vonzó lehet a hangomban, mert szuggerálom az embereket. Nem bírnak kijutni a személyes­­varázsom alól. Ha elmondom most, hogy a romániai kér­dést is világosan látom, a románok nem adhat­ják oda petroleumforrásaikat Amerikának, ak­kor, azt hiszem, a jövőbe nézek. Vagy in­kább ... — A gróf hátranézett. A pincér ki­ment és a pezsgős bólé ott állt az asztalon — inkább mondd nekem azt, hogy Elemér. Mikor koccintottak, Tilda érezte, hogy győzedelmeskedik. A gróf tovább beszélt po­litikai jóslatáról s az egyetlen nőről, ki eddig megértette őt és politikáját, Tildáról. Mind közelebb húzta a székét. — És tudod, — a keze reszketett a kezé­ben, — és tudod, hogy most mindezt elmond­hatom neked, aki megérted az én nagyságo­mat, gondolataim mélységét, vezéri hivatáso­mat, tudod, most felnézek az égre és nézd, ott hogy hullnak le most a csillagok. Csakugyan két tüzes csillag szaladt vé­gig az égen. — Fiatalabb koromban olvastam Aris­tophanest — folytatta Velemér. — Ismerem — mondotta Tilda teljes bi­zalommal — ő az Orlando amoroso költője. — Nem az. Én azt a hölgyeknek nem való Aristophanest mondom, aki görög drá­mákat irt. Mikor a csillagok hullásáról beszél, azt mondja, hogy ilyenkor az istenek haza­mennek lakomáikról az égboltozaton, mind­egyik viszi a lámpáját, egy kicsit dülöngenek és mikor egy isten elejti a lámpáját, az lehull a földre. . A gróf és Tilda oly közel voltak és Vele­mér keze oly forró, hogy ezt nem hűthette le máskép, mint hogy ajkát odaszorította Tilda ajkára. Még sohasem voltak ilyen közel egy­máshoz. És még sohasem voltak­­ ilyen távol. Minden férfi magában végigjátssza a vi­lágtörténetet. Ezért a férfi kamaszkorától kezdve először fogyasztási cikknek nézi az asszonyt, amit meg lehet vásárolni ez a nő­rablás a nővásár maradványa. A második stá­dium akkor következik be, mikor megérnek a h­ázasságra. Frenssen jól mondja, a házasság­ban a férfi és a nő úgy állnak egymás mellett, mint két jegenyefa, csakhogy a férfi kívül áll, hogy a vihart felfogja, így lesznek vagy jó­pajtások, vagy közömbösek. Sem az első kor­szakban, sem a másodikban az asszony nem érti a férfit. A harmadik korszakban, ame­lyikbe gróf Elemér most belép, az asszony ke­rül a férfi fölé, egy horgot akaszt annak tit­kos ambíciójába és húzza magával és akkor már a férfi nem érti az asszonyt. Mikor tiz óra után gróf Velemér karon­fogta Tildát s a puszpánggal kerített uton mentek fel a panzió felé, az egyik padon a csa­poslegény hancúrozott egy szobalánnyal. — Látod, — mondja a gróf, — ezek sze­relmesek és azt hiszik, hogy nem látja őket senki. Gróf Velemér ugyanezt gondolta magá­ról. A panzió ajtajában Tilda egy percre meg­torpant. De először eszébe jutott az, hogy senki sem fog a dologról tudni. Másodszor ki­tört belőle az apja vabanque természete, föl­tenni mindent egy kártyára, hogy grófnő le­gyen. Hogy fogja majd szétküldeni a pukkasztó­­ meghívókat barátnőinek: „A m. kir. miniszter­elnök és neje, gróf Vastagh Elemérné, Gó­gánfalvy Mathild tisztelettel meghívják . . Ah! És harmadszor megint az jutott eszébe, hogy senki sem fog erről semmit tudni Másnap, vasárnap, tizenkét órakor Tilda csöngetett Logodi­ utcai lakása ajtaján. A de­rék Liza az ő nehéz becsületes monori lépései­vel kinyitotta az ajtót ,s ennyit mondott: — A méltóságos úr nem utazott el. Itthon van. Tilda macskatermészetének elég volt annyi idő, míg az előszobán keresztülment, hogy a meglepetésből összeszedje arcát. Be­ment a szobájába. Belépett Hincz. Hincz Já­nos gondosan megvárta, míg Liza kiment és csak nézte a feleségét. — Az anyámnál voltam, Janika s­s ülj le — mondta Hincz olyan hangon, mintha nem is a torkából jönne, —én voltam az anyádnál. Tilda leült a kanapéra és megreszketett. — Mindent tudok, — mojtotta Hincz kísérteties hangja, — hazudsz, hazudtál, mi­kor megláttál, hazudtál, mikor rámnéztél, ha­zudtál, mikor madeirát Miezte, hazudtál, mi­kor a vörös gesztenyefák ala­ sétáltál. Tilda úgy érezte, hogy az ő kártyavára összedőlt. — Az anyádnál volam — folytatta Hincz olyan hangon, minta a negyedik di­menzióból jönne, —­­ő besületes asszony. Ez­után itt fog lakni nálunk és te, te tovább is fogadni fogod a grófot de az anyád itt lesz. Mert én meg fogom műteni a becsületemet. (Folyatjuk.) PESTI HÍRLAP 1926 január 1­, péntek PÉNTEKI ÉS SZOMBATI RÁDIÓ. A városok melletti szám a hullámhosszt jelöli.) PÉNTEK. BUDAPEST 546 (9 30) Hírek, kajgizdMig, felolvasás ; (10) Zenem­ise » bo­b­orá plébánia templomtól; (17) Hangverseny. Kéler 13.: Deokonsa, nyi­tány. Lehár : Sárga kabát, egyveleg. Kamzst : Komoly és tréfe, egyveleg. Tinewu« (20-30 perckor): A Székesfivárved Zenekar népszerű szimfonikus estje. Vezényel: Bor Dezső karnagy. MemW John : Hobiklák, nyitány. Torsteji­ Petrán : Svéd fenevárlatok. A leca­tók, Scheno, Tava«.­­ CeajkOTwky : Diatöp« «uit«. Indulj, Tm»«, arosi tím­e. Arabs tánc, Kinai tánc, Virág keringi. Liszt : II. mgyar rameilla. Delibes : Coppélia-Suite, Szláv népdal variációkkal, Ünnepi tinc és kering« (Be-dur), Notturno, Automata mmn te kering«, Deárd»*. KÜLFÖLDI MŰSOR. SZOMBAT. BUDAPEST 546 (9.30, 12-30 és 15 órakor) Hirek, közgazdaság, felöl vasi» . (17) Hangverseny. Flotow : Márth­a, nyitány. Halévi : Zsidónő, ábránd. Strauss : Cigánybáró, egyveleg. Magyar nóták. (20-30) Hangver­seny : Székely Mihly, a M. kir. Operaház tagja és Friedmann Gyula zongoraművész műsora . Chopin : Két prelude. Chopin : Mazurka, 51. Opus Chopin : Keringő Ae-dur. Brahms : Keringő Ag-dur. Chopin: Tavasz. Moskowsky: Románc. Max Reger: Majn«U. Borodin: A kolostorban Friedmann J.: Barcarolla. Rubinit pia : Az éj. Friedman»­. J. : Glitner : Bécsi táncok. KÜLFÖLDI MI­SOR. 8-30 LIPCSE (452) Orgonahang­verseny. 8.30 FRANKFÜRT (47«) Ünnepi hang­verseny. J0 BRUNN (750) Matiné. 11 BÉCS (530) A bécsi szimfoni­kus zenekar hangversenye. 11 LIPCSE (452) Újévi ünnepi hangverseny. 12 FRANKFURT (470) Régi olasz muzsika. 16 MÜNCHEN (485) Hangverseny 12-30 BRESLAU (418) Dél hangverseny. 13-45 HANNOVER (291) Hang­verseny (Beethoven, Mozart, Wagner, Malöcker, Lehár). 15 STUTTGART (44’) Gyermek­délután. 16.15 MÜNSTER (41*) Romfera hangverseny. 16.20 MÜNCHEN (485) SoJurand­zonekar. 18 FRANKFURT (47«) Wagser: Biegfried. 16 LIPCSE (452) Síimíónékm hangrerteny. 16 STUTTOART (4M) Hangver­seny. 18.45 MÜNCHEN (485) „íWt". 20 BRESLAU (418) Szimfonikus hangverseny. 20-40 RÓMA (425) Hangvor­seny. 22 KÖNIGSBERG (443) TOne­zene. 22 30 RÓMA (425) Jan band. 18-15 DORTMUND (283) peranto. 20 KÖNIGSBERG (443) zene. 20 BÉCS (530) Szimfonik­u 20.40 ROMA (425) ~­eeny. 22.30 zene. 22-45 zene. 23h?£­iendje: ELBERFELD MÜNCH­EN (H1) (485) LONDON (3*5) A Hansa- és Savoy Kormányválság Bulgáriában, Szófia, dec. 31. A képviselőházban ma dél­előtt, amikor a mezőgazdasági építkezetekről szóló törvényről hangzottak el fölvilágosítások, a több­ségi pártok padjairól nótáj©­ képviselő hevesen köz­bekiáltott. Sztojanosev­­ közmunkaügyi ninszter erre hirtelen elhagyta a miniszteri padoka­te be­nyitotta lemondását a miniszterelnöknek. A mi­niszterelnök nem fogadta el a lemondást Cankov miniszterelnök és a kormányzópárt különböző cso­portjait képviselő politikusok között a tárgyalások még folynak. A ma r reggeli lapok mindamellett közlik egy várható Szapchip-korrtesz t­ru­ját, amelyben Ljapcsev a miniszterelnöki és a pánsölgyi tárcát vállalná magára.

Next