Pesti Hírlap, 1926. május (48. évfolyam, 98-120. szám)
1926-05-26 / 116. szám
1926. május 26., szerda, PESTI HIRLAP — (Megölték Ukrajna volt kormányzóját) Párizsból jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. A Quartier Latinben a Boulevarde Saint Michelen kedden délután öt óra tájban politikai gyilkosság történt. Petljurát, Ukrajna volt kormányzóját, az ukrajnai bolsevistaellenes propagandának vezetőjét, egy Schwwartzbart Sámuel nevű ukrán zsidó vallású fiatalember az utcán lelőtte. Petljura negyven éves volt és „A szigony" című lapot szerkesztette. A gyilkosa Smolensben született 1888-ban és néhány év óta mint órás, a Boulevarde Menil Montamron volt a lakása. Petljura épen keresztül akart vágni a Boulevarde Saint Michelen, amikor Schwwartzbart eléje állt és anélkül, hogy egy szót szólhatott volna, pisztolyából háromszor rálőtt. Petljura halálos sérülésével a földre zuhant. A gyilkosa ekkor egészen közel ment hozzá és még háromszor rálőtt. A rendőrök gyorsan a helyszínen termettek és Petljurát kórházba szállították, ahol néhány perccel beszállítása után meghalt. A gyilkos körül több ezer főnyi tözmeg gyűlt össze, akik meg akarták lincselni. A rendőrök csak nagy nehézséggel tudták a rendőrbiztosságra vinni. A tömeg kísérte a gyilkost, a rendőrség épülete előtt zajosan tüntetett ellene. Schwartzbart kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy Petljura az ő honfitársa, közönséges gyilkos és a legfőbb bűnös abban, hogy 1917-ben olyan sok zsidó az életét vesztette , — vallotta — semmi egyebet nem tett mint hogy testvéreit megboszulja. — Petljura több év óta visszavonultságban élt Párizsban, özvegyén kívül tizennégy éves leánya maradt hátra. A gyilkosát Ukrajnában mint a szovjet hívét ismerik. Párizsban, ahol órásüzlete volt, már hetek óta leselkedett rá. Vasárnap találkozott is vele, de akkor egy hölgy társaságában volt, nem akarta a merényletet elkövetni, nehogy a nőt is megsebesítse. Kijelentette még, hogy nyugodtnak érzi magát, amiért feladatát teljesítette. (A porosz kultuszminiszter Budapesten.) Berlinből jelentik: Dr. Becker tanár, porosz kultuszminiszter a magyar kormány meghívására Budapestre utazott, hogy viszonozza gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter látogatását. ( Stróbl Alajos kitüntetése) A kormányzó Stróbl Alajos szobrászművésznek a művészet terén szerzett kiváló és maradandó érdemei elismeréseid a II. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta. (Kispéczi Perl Ernő festékgyáros lebelőtte magát.) Pünkösd vasárnapján reggel az Eskü-tér 0. számú lakásán agyonlőtte magát kispéczi Perl Ernő, ismert budapesti festékgyáros, a Makláry Gyula és társai festékárugyár igazgató-tulajdonosa. A jómódú ember gondtalan életet élt családjával az Eskütéri előkelő lakásban és szombaton este még jókedvűen utasította soffőrjét, hogy másnap korán reggel álljon elő, mert kislányával kirándul a Svábhegyre. A megbeszélt pünkösdi kirándulásból nem lett semmi, mert kispéczi Perl Ernő reggel hét órakor revolverrel főbelőtte magát. Az előhívott mentők a súlyosan sérült festékgyárost beszállították a Liget-szanatóriumba, ahol egy óra múlva meghalt. Egy bursulevelet hagyott hátra, amelyet édesapjának, dr. Perl József győri ügyvédnek írt s ebben a levélben csupán annyit közölt, hogy a győri útját kénytelen későbbre halasztani. Minden valószínűség amellett szól, hogy pillanatnyi elmezavar adta a fegyvert a gazdag gyáros kezébe. — (Demokrata körből — polgári kör.) A Belső Erzsébetvárosi Demokrata Kör népes küldöttsége jelent meg hétfőn dr. Ripka Ferenc főpolgármesternél. Dr. Siegescu József törvényhatósági bizottsági tag, a küldöttség vezetője, közölte a főpolgármesterrel, hogy a Kör eddigi polgári álláspontjától eltérően csatlakozni kiván a Ripka-párthoz s ennek a szándékának a kifejezéséül a Belső Erzsébetvárosi Polgári Kör nevet vette fel. (Gyermekvonat indult Belgiumba és Hollandiába.) Pünkösd hétfőjén különösen népes gyermekvonat indult el a keleti pályaudvarról; 052 gyermek utazott Belgiumba és 35 gyermek Hollandiába. Dr Knébel Miklós pápai kamarás, aki majdnem öt esztendőt töltött odakint a magyar gyermeküdültetés szolgálatában, búcsúbeszédet mondott a gyermekeknek. (Drezdai vendégek Budapesten.) Weissbach professzor, a drezdai Egészségügyi Múzeum igazgatója, kedden feleségével együtt Budapestre érkezett, legközelebb Blücher drezdai főpolgármester, továbbá Seiring kormánytanácsos, a drezdai múzeum igazgatója és dr Weber belső titkos tanácsos, a szász állam egészségügyi tanácsának elnöke, érkezik a magyar fővárosba, hogy részt vegyenek a nemzetközi embervédelmi kiállítás megnyitásán. (Halálos vasúti szerencsétlenség.) Bécsből jelentik: A Bécs és Lajta-Bruck között közlekedő helyi személyvonatok egyike vasárnap délután Simmering-Bundesbahnhof állomáson hibás váltóállítás következtében kisiklott. Két ember életét vesztette, három súlyosan, tizenhárom könnyebben megsebesült. (Életuntak.) Kedden délután 6 órakor dr. Takácsy Ákos törvényszéki biró, — aki a csődbírósághoz volt beosztva — Andrássy ut 15. számú lakásán mellbelőtte magát és nyomban meghalt. — Varsics József pincér lakásán luminállal és brómmal, Novák Józsefné mosónő lakásán öngyilkossági szándékból lugkőoldattal megmérgezte magát. A mentők a két életuntat a Rókus-kórházbaszállították. MINDEN Nő ki bőrének üdeségét és tisztaságát meg akarja őrizni, használjon DP. BIRÓ-féle Havasi Gyopár Krémet szappant, pudert, mosdóvizet. 7127 11 BÉCS 531 (7) Délelőtti hangverseny. 11.30 KÖNIGSBERG 463 (2) Hangverseny: 12 ELBERFELD 259 (1.5) Kálmán operettek. 14 RÓMA 425 (1.5) Hangverseny. 14.05 HAMBURG 392.5 (10) Hangverseny. 16 ZÜRICH 513 (1.5) Hangverseny. 16.15 BÉCS 531 (7) Hangverseny. 16-30 PRÁGA 308 (5) Hangverseny. 16.30 MILANO 320 (1.5) Hangverseny. 16.30 LIPCSE 452 (1.5) Hangverseny. 17 MÜNCHEN 487.5 (1.5) Hangverseny. 18 LONDON 365 (3) Tánczene. 18 ELBERFELD 259 (1.5) Mozart-hangverseny. 20 OSLO 382 (1.5) Hangverseny. 20 STUTTGART 446 (1.5) Hangverseny. 20.15 BÉCS 531 (7) „Carmen". 20-30 ZÜRICH 513 (1.5) Hangverseny. 20-40 ROMA 425 (1.5) Hangverseny. 21 MILANO 320 (1.5) Hangverseny. 22-30 LONDON 365 (7) Tánc-zene. 22-30 BERLIN 504 (10) Triste»«. Rádió-itéletek. A II. kerületi rendőri büntetőbíróság Adler Miksa kereskedőt engedély nélküli rádióvevő berendezés üzembetartása miatt százezer korona büntetésre ítélte. Popper Jenő kereskedőt ugyan ctsak engedély nélküli rádióvevő berendezés üzembetartása miatt 150 000 korona büntetésre és 180 000 korona kincstári kártérítésre ítélték. (Házasság.) Kaán Károly ny. földművelésügyi államtitkár leánya, Erzsébet és dr. Ebner Jenő a pünkösdi ünnepek előestéjén tartották esküvőjüket a Deák-téri evang. templomban. Az esketést Raffay Sándor püspök végezte. A szertartást Dullien Klára hegedűművésznő játéka és Stampf Anna művészi éneke egészítette ki. Ohler Klárikát eljegyezte Kodó István. (Minden külön értesítés helyett.) Neumann László eljegyezte Ferencz Ica úrleányt (Rákospalota). Bauer Kató (Kunszentmiklós) és Frommer Bertalan (Törökszentmiklós) f. hó 30-án házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) Szigli Mancikát Székesfehérvárott eljegyezte Tóth Lajos. Gara Boriskát Kalocsáról eljegyezte Bóth Róbert Budapestről és Gara Edithet Kalocsáról eljegyezte Berkes István Kalocsáról. (Minden külön értesítés helyett.) Krumenecker Emma és Bárdy Lajos jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Szilágyi László és Schneller Lili házasságot kötöttek. (Budapest.) (Minden külön értesítés helyett.) Szenterzsébeti id. Szakáts Imre és neje szül. Asztalos Anna püskösd vasárnapjára tartották gyémántlakodalmukat Budapesten. (Nem lesz molykásunk), ha a szőrmeárut Deák és Horváth udvari szállító szűcsöknél, IV., Váci-utca 13. helyezzük el — (Herkulesfürdő) (Baia-Erculane) Stancoviciupenzió megnyílt május hó 15-én. Teljes ellátás napi 250 lej. — (Orvosi kir.) Dr. ifj. Bóniss Ferenc fogorvos külföldi utjáról a fővárosba visszaérkezett és rendelését újból megkezdte— (Lélek és természettudomány. Csoda vagy természeti törvény.) Irta dr. Völgyesi Ferenc törv. orvos, főorvos ideggyógyász. Ez a könyv annak való, aki szeret a természettudományok filozófiai hátterének a mélységeiben kutatni. A szerző ugyanis az emberi tudás eredetét teszi vizsgálat tárgyává. Ime egy kis kivonat a tartalomjegyzékből: Misztikus erők és a lélek fejlődése. — Az idegesség százada. — Lehet-e hinni és tudni egyidőben? — Csoda és csodahit. — A lélek helye a természettudományban. — Babona és kényszerneurózis. — A tudományos gondolkodás fejlődése és a kondicionálizmus, mint a modern természettudomány módszere stb. 232 oldalon. Ára 55.000 korona. I 60 eredeti modell!! -ki mélyen leszállított áron lesznek kiárusítva ff. hó 26, 27 és 28. 7144 Urbach és Gerőnc szalonban, IV. kerület, Harisbazár 6. I. emelet RADIO. BUDAPEST SZERDAI MŰSORA: 560 (2). Vasárnapi számunkban közölt budapesti szerdai műsor megváltozott. A pontos műsor a következő : (9-30, 12 és 15): Hitek és közgazdaság. (16): Mesedélután. (17): Szalonzenekar 1. Nyitány: Schubert, Rosemunde. 2. Ábrán.1 . G. Verdi, Aida. 3. Egyveleg : J. Strauss, Bőregér. 4. Keringő : J. Lindsay, Biltenzauber. 1. Conzert : Byford. Vision d'amur. 3. Tinc : Fox-trott, swimmy. 7. Induló : Fr. Blon Heil Europa. (18-30) : Borsody Sándor, az OKH igazgatójának előadása: A körzeti mezőgazdasági hitelszövetkezetekről. (19) : Magyary Endre m. kir. postaömírnök rádiótecnikai előadása. (19.30):" Városi Szinház „Norma" előadása Németh Mária vendégfelléptével. A KÜLFÖLDI MŰSOR SZERDÁN. 11-30 KÖNIGSBERG 103 (2) 17-40 RÓMA 425 (1.5) Jazz-Hangverseny. band. 12-30 ZÜRICH 513 (1.5) Gram-18 LONDON 365 (3) Tánc-zene. mofon hangverseny. 19 BRÜNN 521 (2.4) Haugver- 13 LONDON 365 (3) Hangver- aenv. *«&y 20 OSLO 382 (1.5) Hangversenv. 1tn,RÓMA 425 (1"5' Hangver- 20 BÉCS 531 (7) Hangverseny. 1530 FRANKFURT 470 (1.5) 20 30 MÜNSTER 41» (3) „A Ifjúsági előadás. windsori víg nők". 16-15 BÉCS 531 (7) Hangver- 20-40 MÜNCHEN 487.5 (1.5) seny. Harmonium hangverseny. 16.30 BRESLAU 418 (1.5) Hang-20.40 ROMA 425 (1.5) Hangververseny. seny. 16-30 MILANO 329 (1.5) Jazz- 2115 FRANKFURT 470 (1.5) band. Kamarazene. 17 BERLIN 504 (10) Hangver- 22 LONDON 365 (3) Hangverseny. Seny. BUDAPEST CSÜTÖRTÖKI MŰSORA. 560 (21 (9-30, 12 és 15): Hirek és közgazdaság. (16): Divattud és más. (16-30): Cserkészelőadás. (17-30): Költemények. (19-30): Német nyelvi előadás, utána lóverseny eredmények. (20-30) : Hangverseny. (22) : Kamarazene. KÜLFÖLDI MŰSOR CSÜTÖRTÖKÖN. — (S. O. S.) az „Ember" Embervédelmi Kiállítás ünnepélyes megnyitása az Iparcsarnokban szombaton, folyó hó 29-én lesz. — (Találkozó.) Szeged szab. kir. város felsőkereskedelmi iskolájában 1910. évben, valamint ugyanakkor a haditanfolyamra érettségizettek 10 éves együttes találkozójukat ez év jan. 29-én tartják Szegeden. Felkérem a végzett növendékeket, hogy címüket az előkészítő bizottsággal: Szécsy Géza, Szeged, Török utca, haladéktalanul közöljék. (25 éves találkozó.) Felkérem mindazon iskolatársaimat, akik velem a nagykőrösi református főgimnáziumban az 1900—1901. iskolai év végén érettségi vizsgálatot tettek, hogy címüket lehetőleg sürgősen közöljék a f. évi julius hó 6fmn megtartandó találkozó előkészítése céljából. Dezső Kázmér polgármester, Nagykőrös. — Felhívás. Felkérem azokat a volt osztálytársnőimet, akik a polgári negyedik B. osztályát Kaposváron 1921-ben velem végezték, június hé 1ig közölték velem, hogy feltétlen részt vesznek-e a megbeszélt ötéves találkozón. Szita Lajosné Hangyási Anna, Kaposvár, Fő utca 72. 11 TÖRVÉNYKEZÉS. — Az olaszliszkai hamis milliósok ügyének főtárgyalása. A debreceni törvényszék szerdán tartja meg az olaszliszkai hamis milliósok ügyében a főtárgyalást.A tárgyalást, amely iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg, az esküdtszéki teremben tartják. A tárgyalást dr. Jeney Sándor tanácselnök vezeti, a vádat dr. Eöry Kálmán királyi ügyész képviseli. A bűnügynek öt vádlottja van: Friedlaender Frigyes Lipót újpesti textilkereskedő, Friedlaender Sámuel, Friedlaender Chajem, az olaszliszkai csodarabbi két fia, Bettelheim Sándor, a debreceni belvárosi takarékpénztár sátoraljaújhelyi fiókjának igazgatója és Czinek Dezső, az olaszliszkai csodarabbi házának bizalmas szolgálattevője. A főtárgyalásra tíz tanút idéztek be. — Fogházbüntetés a magyar Himnusz miatt. Komáromból írják: A Komárom melletti Hetény község ref. templomában március 15-én istentisztelet volt, amelynek végén Borza Zoltán helyettes lelkész rákezdett a Himnuszra. A hívek évtizedes templomi szokás szerint papjukkal együtt énekeltek. A cseh csendőrök feljelentésére a pozsonyi Tábla Borza Zoltánt 14 napi, a többi vádlottat pedig fejenként 5 napi fogdázra ítélte. A szombathelyi árucsempészek bűnpöre a nyeri Tábla előtt, Győrből jelentik: A győri Ítélőtáblán Dukovits Vilmos tanácsa kedden délelőtt kezdte meg a szombathelyi árucsempészek bűnpörének felebbviteli tárgyalását. A vádat Eckensberger Károly főügyész képviselte. A szombathelyi törvényszék tudvalevően Welles Jenőt rendbeli, Magyar Ferencet és Deutsch Henriket ugyancsak egyrendbeli közokirathamisítás bünettében, Welles Jenőt azonkívül egyrendbeli megvesztegetés bűntettében mondotta ki bűnösnek a bíróság. A felebbviteli tárgyaláson Leyer előadó ismertette a vád egyes pontjait, továbbá a felek, a tanúk és a szakértők vallomását. A délutáni tárgyaláson áttértek a nyolc szombathelyi kereskedő által Koller Ottó számvevőségi tanácsos részére átadott 2000 dollár ügyére. A kereskedők vallomásának felolvasása után a tanúk és szakértők vallomását ismertették. A tárgyalás este fél 6 órakor ért véget és folytatását szerdán délelőttre tűzték ki. LÓVERSENY: Rákosi díj. Pünkösd vasárnapján a bizonytalan idő ellenére nagy közönség rándult ki Megyerre. Leginkább a Rákosi díj vonzotta oda. A nagymultú gátverseny, melyben egykor első klasszisa hardverek viaskodtak az értékes díjért, ma mérsékltebb képességű pályázókat gyűjtött a starthoz. A verseny mindazonáltal érdekfeszítő és izgalmas látványt nyújtott, öt lő mérkőzött benne, köztük az előrefogadás és egyben a start favoritja, Paraszt. A kedvenc azonban vereséget szenvedett, a győzelmet a legjobban ugró Dukát nyerte meg fejhoszszal. A négyéves kancát Gimpl nagyszerű lovaglása segítette győzelemre. Dukáttal start után mindjárt az élre állott és a mély talajban a legöldöklőbb iram után bevezetett. Paraszt az utolsó sövényugrás után küzdelembe bocsátkozott vele, de fejhosszal verve maradt. A finishbe Mausika is beleszólott, háromnegyed hosszal ért harmadiknak a célhoz. Az ötödik pályázó az utolsó ugrásnál elbukott. Gimplockeyt bravúros lovaglása után megéljenezték. Dukát győzelme magasan értékelendő, mert az öndiktálta erős iramban és az eléggé mély talajban 3:11 perc alatt aratta győzelmét, ami kitűnő teljesítmény, ha vesszük, hogy tavaly Finale ha könnyű is, de rendes talajon 3.19% perc alatt ért el ennek a célhoz. Dukátnak különben a szemére hányják obskurus sikversenymúltját. Hány példáját láttuk annak, hogy csapnivaló rossz siklovak gátfenoménekké váltak. Hogy csak kettőt említsünk, Atta Troll síkversenyben még kevesebbet produkált, mégis Steepler hőssé nőtte ki magát, Barker pedig, mely síkon mindig hátul kullogott, francia gyepen, gátakon a legjobb lovakat verte. A nap többi futamai is vonzó sportot nyújtottak. A Gr4! Esterházy Alajos emlékversenyben a szép Gombos, Stella Erdőkincse nevű háromévese aratott népszerű győzelmet. Ez eredménynek a jegyében zajlott le az egész nap, a leginkább fogadott lovak végig győztek. A Nugommorv-akadályversenyben baleset történt, melynek Artemis lett az áldozata. A hatéves Steepler az utolsó ugrás előtt összeesett és rövid kínlódás után kimúlt. A részletes eredmény: lalófüred gyógyfürdő, vizgyógyintézet 60° Szoba kitűnő O £J cseh Szanatóriumban £• jm cseh ellátással «-»¥ J kor. fürdőkkel, kezeléssel J 4F kor. Prospektust, felvilágosítást ad: Menetbeogtroda F., Vigadó tér 1. és Dr. CROÓ BÉLA főorvos II., Teres Pálné utca 25. rt. emelet 7. d. u. 4-S-ig. 6322