Pesti Hírlap, 1926. július (48. évfolyam, 145-171. szám)
1926-07-23 / 164. szám
1928 Julius 23 péntek. PESTI HIRLAP — (II. Lajos király buda—mohácsi útvonalát emléktáblával jelölik meg.) Ma, julius 23-án van 400-ik évfordulója annak, hogy II. Lajos királyunk 3000 főnyi seregével elindult Budáról Mohács felé. Útja a következő községeken vezetett keresztül: Érd, Ercsi, Dunapentele, Dunaföldvár, Paks, Tolna, Szekszárd, Báta. A Hadtörténelmi Múzeum kezdésére ezek a községek hazafias áldozatkészségből emléktáblákon fogják megjelölni azt az időpontot, illetve napot, melyen a királyi sereg a községen átvonult és azokat a napokat, melyeken a Mohácsról Budára felvonuló török hadsereg a községben táborozott. A leleplezési ünnepségeket augusztus—szeptemberben tartják meg, úgyszintén a székesfőváros tanácsa által felállítandó budai emléktábla felavatását is. (A bártfai nemzetközi sakkverseny.) A bártfai nemzetközi sakkverseny első fordulójában Tartakower győzött dr. Balog ellen és Mattison dr. Vécsei ellen. A Stark (Budapest)— Prokes és a Schultz—Walter mérkőzések eldöntetlenek maradtak. A többi játszmák függőben vannak. A sakkverseny iránt hatalmas érdeklődés mutatkozik. (A Zürichben végzett mérnökök kegyelete.) Pulszky Garibaldinak, a Kiod. vezérigazgatójának temetésén testületileg megjelent a zürichi műegyetemet végzett mérnökök szövetsége is, amelynek az elhunyt harminc éven át volt alelnöke. A szövetség nevében elnöke, Gergurevics Miksa már mérnökfőfelügyelő mondott megható búcsúbeszédet. (Új petroleumforrásokat fedeztek fel.) Tiranából jelentik. Hivatalosan közlik, hogy az Angol-Perzsa Földolaj Társaság július 19-én a mallacastrai kerülethez tartozó Paloz faluban (Valonától északra) végzett fúrás folyamán 250 méter mélységben bő petróleumforrásokra bukkant. A petróleum 60 méter magasságnyira szökött fel a földből. (Letartóztatták az Angol Park kávéház bérlőjét.) Braun Simon Sándor bérbevette az Angol Park kávézat és egész vagyonát belefektette a vállalkozásba. A huzamosan tartó rendkívüli kedvezőtlen idő azonban hatalmas veszteséget okozott neki és végül alkalmazottainak pénzbiztosítékát is fölhasználta. Orbán Sándorné pénztárosnő 15 millió koronát, Müller Sándor főpincér pedig 30 millió koronát követelt vissza. Az alkalmazottak feljelentették sikkasztásért. Braunt előállították a főkapitányságra, aki kihallgatása alkalmával azzal védekezett, hogy az alkalmazottak engedélyével fektette bele az üzletbe a letétbe helyezett óvadékot. Az alkalmazottak és a tanuk kihallgatása után a főkapitányságon letartóztatták az Angol Park-kávéház bérlőjét és átkísérték az ügyészség fogházába. (Új nagyközségek.) A belügyminiszter megengedte a Csanád-, Arad-, Torontál vármegyékhez tartozó Nagykopáncs kisközségnek nagyközséggé alakulását, egy utánn a Veszprém vármegye területén fekvő Nemesszalók és Pórszalók kisközségek egyesítésével alakított Nemesszalók községet nagyközséggé nyilvánította. (Egy asszony rémtette.) Nyíregyházáról jelentik: Romppa Istvánná a szabolcsmegyei Jéke községbeli lakos, mialatt férje a mezőn dolgozott, ötéves Ilonka és 3 éves József nevű gyermekének borotvával átvágta a nyakát. Tettének elkövetése után maga is öngyilkos akart lenni, de ehhez már nem volt elég bátorsága. A két gyermek azonnal meghalt. A gyilkos anyát a csendőrök letartóztatták és bekísérték a nyíregyházai ügyészség fogházába. A gyilkos anya első kihallgatása alkalmával azt vallotta, hogy azért akart öngyilkos lenni és azért ölte meg gyermekeit, mert szomszédjai csirkelopással vádolták és ezt a szégyent nem tudta elviselni. (Nagy tűz egy zalai faluban.) Zalaegerszegről jelentik: Szepetneken nagy tüzeset volt, amely kilenc gazdát érint súlyosan. Legnagyobb a kára Fülöp János gazdának: kilencven millió koronára becsülik. A vizsgálat becslése szerint a tűzvész okozta kár összesen 239 millió korona. Valószínűnek tartják, hogy a tűzvészt gyújtogatás okozta. (Halálos fürdések.) Letenyéről jelentik: Az utóbbi napokban a megduzzadt Mura hullámai egymásután vetik partra a vízbefultak tetemét. Legutóbb Alsó-és Felső-Szemenyén két nap alatt öt hullát fogtak ki a Murából. Az egyikről megállapították, hogy szerb finánc hullája, aki két héttel előbb a potornyai révnél fürdés közben fulladt a Murába. A többi vízbefúlt személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. — Vasvárról jelentik: Az elmúlt délután Vasvár határában levő Csörnöc patakban fürdött Német Dezső 20 éves vasvári kereskedő. Az alig derékig érő vizben hirtelen szivgörcsöt kapott és a vizbe fulladt. Mire segítségére siettek volna, a víz a közelben levő vízimalom kerekei alá sodorta. A szerencsétlenül járt fiatalember családja iránt nagy a részvét, mert bátyja tavaly szintén hirtelenül halálos szúrás következtében halt meg. (Szerencsétlenség a fezi vasútvonalon.) Rabatból jelentik: Vasúti szerencétlenség következtében a Meknesből Fezbe vezető vasútvonalon hét ember meghalt, húsz ember pedig megsebesült. (A Nemzeti Múzeum tájékoztató táblái.) Vannak hibák — írja egyik olvastok — mi szép fővárosunkban, amiket mi bennszülöttek talán észre sem vennénk, ha az itt megforduló idegenek nem hívnák fel a figyelmünket rájuk- íme egy példa: Legnagyobb büszkeségünk a Magyar Nemzeti Múzeum. Ennek a külső kerítésén ott van két hatalmas tábla, mely azelőtt háromnyelvű felírással tájékoztatta az érdeklődőket, hogy mely osztályok milyen napokon látogathatók. Az idő vasfoga: a rozsda megette nemcsak a szép, aranybetűs felírást, hanem még az alapját is. A rozsda tetejébe legújabban egész íves plakátokat ragasztottak. Kívánatos volna sürgősen visszaállítani a régi állapotot. ff/ /t Közösséggi jéi ~ f — (Házasság.) Denkinger Jenő testnevelési tanár és Fazekas Lujzika urleány f. hó 24-én, d. u. 6 órakor házasságot kötnek a bicskei plébániatemplomban. Bock Emus és Sonnenfeld Andor (Budapest) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) (A detektivtestület nyugdíjegyesületének rendkívüli közgyűlése.) A Saskör dísztermében folyt le az államrendőrség detektivtestületének Nyugdijpótló és Segélyező Egyesületének rendkívüli közgyűlése. Elnökké a közgyűlés Szodolai János detektivfőfelügyelőt, titkárrá pedig Tuna Imre detektiv-szolgálatvezetőt választotta meg. Az egyesület a háború alatt hadikölcsönbe fektette vagyona tekintélyes részét és igy most alapszerű hivatásának nem tud eleget tenni- A vitában részt vettek: Szodolai János, Papp József alelnök, Hirzel Sándor, Szélessy, Wiesinger, Sáska, Kepes, Enyedi, dr. Fehérvári, Gemniczky, Balázs, Markovics tanácsos, Vajda, Pető és Ecker egyesületi tagok. A határozatok, melyeket a közgyűlés hozott, alkalmasak arra, hogy az egyesület három év alatt teljesen újjászervezve és anyagilag tapbraállítva folytassa munkáját abban a szellemben, melyben a háború előtt dolgozott. Végül Deák János volt elnök búcsúzott beszédében a tagoktól. — (Bányász-szerencsétlenség.) Bloconból jelentik: Az itteni egyik szénbányában robbanás történt, kilenc bányamunkás életét vesztette. — (Orvosi hir.) Dr. Fehér Miklós orvos rendelését megkezdte Teréz-körút 7., II. 1. Telefon Lipót 982—02. — (Gépkocsigázolás.) Csütörtökön reggel az újpesti Váci-úton a Keleti és Murányi vegyészeti gyár teherautója elütötte Takács Mária cselédleányt. A kihivott mentők súlyos agyrázkódással a gróf Károlyi-kórházba szállították. (Csekkcsalással vádolt orosz herceg.) Berlinből jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. Berlinben nagyszabású csalási bűnügyben kezdődött meg a tárgyalás Massalski Nikola orosz herceg ellen. A herceg annak idején arra hivatkozott, hogy igen jó viszonyban van Ruprecht bajor trónörökössel, mégis kiutasították Bajorországból. Ettől az időtől kezdve kétes üzletekhez fogott és több csekkcsalást követett el. Kölcsönöket is vett fel, nagyösszegű csekkekre, amelyekről távozása után kiderült, hogy hamisak. A herceget tizennégy hónapi vizsgálati fogság után szabadlábra helyezték, de az eljárás tovább folyik ellene. •— (Julius 20-áin) megjelent "Értesítés" kezdetű Kossuth Lajos-utcai Nevelőintézet gradoi hirdetésébe sajtóhiba folytán „5—10 éves korifi" helyett „5—16 éves korig" olvasandó. — (Utolérhetetlen előnyt nyújt) ennek Dél-Ka, Erzsébet-körút 28. és Hungária, Rákóczi-ut 6, amikor nyári cipőszükségletét ott mélyen leszállított árakon fedezheti. RADIO. BUDAPEST PÉNTEKI MSORA. 560 (21. (9-30 és 12): Hirek, közgazdaság. (1): A Meteorológiai Intézet időjelentése és vízállásjelentés. (3) : Hirek, közgazdaság. (5) : A Meteorológiai Intézet időjelentése és vízállásjelentés. Utána : Az Embervédelmi kitarlás egészségügyi előadássorozata. Dr. ifj. Bónis Ferenc felolvasása. (5-45): Szalonzenekar. (7.15): Szeredi-Laupe Gusztáv zeneigazgató felolvasása . ,,A zenei intelligenciáról". (8) : Hangverseny. Közreműködnek : Zsámboky Miklós gordonkaművész, a Zeneművészeti Főiskola tanára és Daksay Judith, a, aussigi Operaház művésznője. Zongorán kísérnek : Zsámboky László és Polgár Tibor. 1. Corelli : Szonáta (D-moll) gordonkán előadja Zsámboky Miklós, zongorán kíséri Zsámboky László. 2. Mozart : a) ,,Figaró házasságá"ból grófnő-ira, b) ,,Don Juan"-ból levél-ária. Előadja: Baksay Judith, zongorán kiséri Polgár Tibor. 9. Boellmann : Szimfonikus variációk. Gordonkán előadja : Zsámboky Miklós. 4. Wagner : a) ,,Lohengrin"-ből Elza álma, b) „Tannhäuser"-ből Erzsébet belépője. Előadja Baksay Judith, zongorán kiséri Polgár Tibor. 5. a) Händel : Sarabande, b) Schubert : Frühlingsglaube, c) Popper : Tündértánc. Gordonkán előadja Zsámboky Miklós, zongorán kíséri Zsámboky László. 6. Erkel : „Hunyadi László"-ból de la Grange ária. Előadja : Baksay Judith 7. a) Haydn : Andante, by Fauré : Elégia, c) Popper : Mazurka (G-moll) gordonkán előadja : Zsámboky Miklós, zongorán kiséri Zsámboky László. (10-15) : A m. kir. postás zenekar hangversenye. 1. Doppler F. : „A két huszár", nyitány. 2. Erkel F. : ..Bánk bán", ibrand. 3. Bórsay S. : „Jelenetek a kurucvilágból". 4. Kraul A. : ,,F.z kell a magyarnak", magyar nótaegyveleg, összeállította és hangszerelte Kraul Antal, a postás zenekar karmestere. 5. Kraul A. : „Zászlónk", eredeti magyar induló. KÜLFÖLDI MŰSOR PÉNTEKEN. BUDAPEST SZOMBATI MŰSORA. 560 (2). (9.30 és 12): Hírek és közgazdaság. (1) : Időjelentés. (3): Hírek. (4) : Gyermekmesék. (5): Időjelentés, utána hangverseny. (6.30): Sportelőadás. (7) : Hangverseny. (10.15) : Népszinttest. KÜLFÖLDI MŰSOR SZOMBATON. 11.15 BRESLAU 418 (1.5) Hangverseny. 11.30 KÖNIGSBERG 463 (2) Hangverseny. 12.30 ZÜRICH 513 (1.5) Grammofonhangverseny. 3.30 FRANKFURT 470 (1.5) Ifjusági előadás. 4 ZÜRICH 513 (1.5) Hangverseny. 4-15 BÉCS 531 (7) Hangverseny. 4-30 LIPCSE 452 (1.5) Hangverseny. 4-30 MILANO 320 (1.5) Hangverseny. 5 BERLIN 504 (10) Hangverseny. 7 BRÜNN 521 (2.4) Hangverseny. 8-15 FRANKFURT 470 (1.5) Hangverseny. 8-30 ZÜRICH 513 (1.5) Tánc-est. 8-45 TOULOUSE 441 (2) Hangverseny. 9 MILANO 320 (1.5) Hangverseny. 9.25 RÓMA 425 (11) Hangverseny. 10.30 LONDON 365 (3) Tánc-zene. 10-30 BERLIN 504 (10) Tánc-zene,X Rostand művei rádión. Szerdán Rostand műveiből részleteket adtak elő a budapesti Stúdióból. Legközelebb ismét szinre kerülnek Rostand művei. Rostand alakjait Hollós Ilona, a Belvárosi Színház tagja és Bárczy Géza fogják megszólaltatni11.15 BRESLAU 418 (1.5) Hangverseny. 12.SO "ZÜRICH 513 (1.5) Grammofon hangverseny. 1 LONDON 365 "(3) Hangverseny. 3 30 FRANKFURT 470 (1.5) Ifjúsági előadás. 4 ZÜRICH 513 (1.5) Jazz-band. 4-15 BÉCS 531 (7) Hangverseny. 4.15 STUTTGART 446 (1.5) Hangverseny. 4-30 LIPCSE 452 (1.5) Hangverseny. 4-30 MILANO 320 (1.5) Jazzband. 5-30 RÓMA 425 (1.5) Hangverseny. 6 LONDON 365 (3) Hangverseny. 7 BRÜNN 521 (2.4) Hangverseny. 8 BÉCS 531 (7) Szimfonikus hangverseny. 8-25 BRESLAU 418 (1.4) Dalest. 8-30 ZÜRICH 513 (1.5) Hangverseny. 9 MILANO 320 (1.5) Hangverseny. 9-25 RÓMA 125 (15) Hangverseny. 1005 LONDON 365 (3) Hangverseny. 11 DAVENTRY 1600 (25) Tánczene, POVAROS, „Budapest világváros." A Pesti Hírlap július 4-iki számában ily címen cikk jelent meg, amely szóvátette a hűvösvölgyiek súlyos panaszát. A Hidegkuti-út építését megkezdték és hirtelen abbahagyták, mert a gőzhengerre valakinek érdeke miatt a Csaba utcában volt szükség. A cikk városházi körökben nagy feltűnést keltett és főleg a közgyűlés szocialista pártja foglalkozott vele behatóan. A szocialista párt községi frakciója megbízásából Schmanilla Géza bizottsági tag tanulmányozta az ügyet és megállapította, hogy a Hidegkutiúton a jelzett időben, mintegy háromszázméteres útszakasz kövezetét valóban abbahagyták. A gőzhengert átvezényelték a Csaba utcába. Schmarilla bizottsági tag az útépítészeti bizottság jul. 13-iki ülésén ezt szóvátette, mikor is az ügyosztályvez. műszaki főtanácsos kijelentette, hogy a kifogásolt intézkedés vagyis a gőzhenger átdirigálása azért vált sürgősen szükségessé, mert a köztisztasági kongresszus alkalmából a Csaba utcában bizonyos járművek használhatóságát be akarták mutatni. A felszólaló bizottsági tag ezt a felvilágosítást nem vette tudomásul, hanem követelte, hogy a jövőben a hasonló átrendező munkákat folytatólagosan végezzék és csak a munkák befejezése után vezényeljék át más munkahelyre a munkaeszközöket. A bizottsági tag szerint a főváros közönségének pénze nem arra való, hogy ilyen munkamenettel elherdálják és a közönségnek sem szabad ilyen módon kényelmetlenséget és kelemtlenséget okozni. A lakásépítésért. A főváros lakásügyi bizottságának a magánépítkezések támogatására alakított albizottsága Lieber Endre tanácsnok elnökletével ülést tartott Mindenekelőtt tárgyalták Kapdebó Gyula műszaki tanácsos tervezetét, amelyet a magánépítkezés támogatására alkalmas intézkedések ügyében készített. A tervezethez Harrer Ferenc, Bánóczy László, Császár Ferenc, Becsey Antal, Seemann Mihály és Platthy György szóltak hozzá. A tárgyalás során megállapította az albizottság, hogy a magánépítkezés megindítása érdekében a legfontosabb dolog az építkezési hitel kérdésének rendezése, akár egy létesítendő építési alapból olcsó kamatozású és hosszú lejáratú közvetlen kölcsönnek nyújtása által, akár pedig az építő részéről magánúton szerzett drága kamatozású kölcsön kamatterhének részben való átvétele, illetve garantálása által. A szociálpolitikai és középítési tanácsi ügyosztályok az albizottságnak már említett felhívása alapján az érdekelt többi ügyosztály bevonásával is ebben a kérdésben az albizottság legközelebbi ülése elé konkrét javaslatot fog terjeszteni. — A Beszkárt nyári menetrendje. A Beszkárt igazgatósága legutóbbi ülésén foglalkozott az új nyári menetrend tekintetében a közönség körében felmerült panaszokkal és azok orvoslására a székesfőváros tanácsához előterjesztést tett. A menetrend végleges megállapítása után gondoskodás fog történni arra nézve, hogy az valamely alkalmas és megfelelő módon közzététessék. A központi választmány tudomásul vette a belügyminiszter leiratát A főváros központi választmánya csütörtökön délután Folkusházy Lajos alpolgármester elnöklésével ülést tartott. Szvoboda tanácsjegyző felolvasta a belügyminiszteri leiratot, amely kifejti, hogy Büchlernek az az indítványa, amely szerint a névjegyzékbe való felvétel ellen beadott panaszokat, illetve felszólalásokat a központi választmányi limine utasítsa el, törvénybe ütközik és azért ezt a határozatot meg kell semmisíteni. A központi választmánynak a belügyminiszteri leirat szerint minden egyes felszólalással külön-külön kell foglalkoznia, sőt minden felszólalás kapcsán a bizonyítékok beszerzése iránt is hivatalból intézkednie kell. A leirat felolvasása után Büchler József szerint a miniszteri leirat nem tartalmaz mást, mint amit ő is akart. Indítványát félreértették. Ő azt kérte, hogy csak azokkal a felebbezésekkel ne foglalkozzanak, amelyeket nem támasztottak alá okmányokkal. Kijelenti továbbá, hogy senkit sem akar kihagyni a névjegyzékből, akinek joga van és nem akar senkit felvenni, akinek joga nincs. Dr. Szőke Gyula, akinek felebbezése alapján a belügyminiszter a határozatot megsemmisítette, kifejtette, hogy öt év óta tagja a központi választmánynak és a IV. kerületben, ahol ő vezeti a névjegyzékek ügyét, soha nem volt panasz. Vizsgáljanak meg alaposan minden felebbezést. Kozma Jenő kérte, vegyék tudomásul a belügyminiszter leiratát. Hajdú Marcel is elfogadta a belügyminiszteri leiratot. Buday Dezső több tisztviselőt kért a revíziós munka elvégzéséhez, majd Gonda Béla és Seemann Béla szemelvényekkel bizonyították, hogy egyrészt a névjegyzékek összeírásánál, másrészt a felszólalásoknál szabálytalanságok történtek. Folkusházy Lajos alpolgármester ezután bejelentette, hogy a névjegyzékeket szeptember 1. és 15-ike között teszik közszemlére. 13 GOODRICH PNEL AZ UTAK KIRÁLYA SZELARD BÉLA VI., Lázár utca 14. (az Opera mögött) Telefon: T. 131-28