Pesti Hírlap, 1926. november (48. évfolyam, 250-273. szám)
1926-11-03 / 250. szám
BUDAPEST, 1926. • V t . A XLVIII. ÉVFOLYAM, 250. (16.127) SZAV. —. . SZERDA, NOVEMBER 3. IZI ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 50.000 korona, két hóra 95.000 korona, negyedévre 135.000 kor. Egyes számára (pályaudvaron is) 2000 kor., vasárnap 4000 kor. Külf. az előfizetési ár kétszerea. HÍRLAP LÉGRÁDY TESTVÉREK kiadása. Szerkesztőség^ főkiadóhivatal és nyomda : Bpest, V. Vilmoscsászár-ut 78. 57 Fiók. kiadóhivatalok I II. Erzsébet - körút 1. és VI., Andrássy-ut 1. az. Mussolini. Irta Rákosi Jenő. Tegnap elkövették Mussolini ellen — gondolom — a negyedik sikertelen merényletet. A dolog Bolognában történt, ahol valami nagy fassiszta ünnep volt. Mikor a Duce, a miniszterelnök, az ünnep színhelyéről autón a vasútra hajtatott, az utcán, amelyet a nép sorűn ellepett, eldördült egy revolverlövés, mely leszakított Mussolini melléről egy rendjelet, de a miniszterelnök nyomban felállt a kocsiban s a népnek félelmesen tornyosuló haragját azzal csillapította, hogy legyenek nyugodtak, ő sértetlen. E pár pillanat alatt azonban elvégeztetett a merénylő tragédiája. Egy tizenöt-tizenhatéves gyereket, egy nyomdászinast a tömeg leütött, megtaposott és megszámlálhatatlan tőrszúrásokkal kivégzett. Néhányan az eléktelenített testet fel akarták szedni, hogy felakasszák a legközelebbi lámpavasra, de egy fassisztavezér odakiáltotta nekik, hogy fassiszta nem akaszt halott embert, így a ronggyá taposott fiú ott maradt az utca gyalogjáróján, rendőrök őrizete alatt, a Duce pedig továbbhajtott a pályaudvarra. Azután az öszszelőtt rendjelet elküldötte Bologna polgármesterének egy szép levél kíséretében, mely azzal végződött, hogy nyugodtak lehetnek, mert ő nem halhat meg, amíg küldetését be nem teljesítette. Arémeset híre természetesen gyorsan végigszáguldott Olaszországon és halálos izgalmat keltett. Nápolyból, Rómából, Milánóból véres verekedések hírét jelentik. Szocialista vezéreket, antifassiszta ismert alakokat ká**tikí»t m£»támadták, ellenzéki szerkesztőségekbe betörtek és össseromboltak mindent és végül a kormány betiltott minden fassisztaellenes újságot. Ez dióhéjban a bolognai szenzáció története. Természetes dolog, hogy minden jóravaló ember osztozik Olaszország felháborodásán és mindenki örül, hogy a kiszemelt áldozat sértetlen maradt. Elvégre Mussolini ma ebben a lezüllött Európában az egyetlen ember, aki egy egész nemzetet egységes érzelemre tudott zsenijével téríteni. Ő az a nagyság, aki kortársaiba át tudta önteni a maga egyéniségét, akit egyhangú lelkesedés, akit fanatikus rajongás kísér merész útján. Benne látja az olasz nép önönmagának testté válását, benne imádja és ünnepli önmagát. Az olasz nemzeti akarat, amely bujkált, elsikkadt, benne látható testet öltött és minden elhalványult mellette, amiért eddig egyesek és pártok rajongtak, amiért küzdöttek, amit hirdettek. Szép a demokrácia, szép a szocializmus, szép a parlamentarizmus, szép a liberalizmus megannyi pontokba foglalható eszme és programm. De legszebb és leghatalmasabb a világon a férfi, a hős, az ember. Az ember, aki jő és kitalál magának egy szót, amely őt jelenti, amely paragrafusokba nem fejthető, de olyan, mint az elektromos gyújtó szikra, amelytől lángra lobbannak a sokaságban a parlagon hevertetett érzelmek, amely felrobbantja az emberek fantáziáját. Ez a szó ezúttal a fassié, a fasizmus. Magában róse ^imní, szinte értelmetlen, ne Mussolini ajkan , farázsszó, iandem és ígéret. A régi rómaii&pben a konzulok előtt lépkedte,^ liü^fok, kibükben tartva a fosvist, a csomóba kötött palmákat, melyekből egy bárd állott ki, az életet, halál feletti jog jelvénye. Ilyen egységbe kötötte Mussolini a fassió szóval az olasz nemzetet, amelyet semmi modern és divatos jelszóval vagy mondjuk eszmével így eggyé tömöríteni nem lehetett. Minden politikai és szociális iránynak, elvnek, tanításnak volt Olaszországban pártja, amelyek egymással szemben álltak és meddő, döntés nélküli harcot folytattak. A fassizmus nem párt, a fassizmus érzelem, a fassizmus ábránd, a fassizmus Olaszország, a fassizmus a haza, a fassizmus __ Mussolini. Bizonyosan vannak neki árnyékos oldalai, bizonyosan vannak, mint mindennek a világon, hibái, melyekben a halál csirája lappang; bizonyosan meg fog öregedni és lejárja magát és legbizonyosabb, hogy nem sokáig fogja túlélni mesterét, atyját és hősét. Mert ereje nem tartalmában van, hanem az emberben, aki rásugározta delejes erejét az olasz nemzetre. Volt egyszer egy titokzatos szikladarab, amely mindent magához vonzott, ami közelébe került. A tudósok nevet adtak neki, mondván, hogy ez a Mágnes-kő. De nem tudták megmondani, hogy mi az a mágnes, amely a kőben benne van. És baltát fogtak rá, hogy széttörjék és titkát kiderítsék. A mágnes macához rántotta ' baltát s a kezet is, mely a vajtát fogta. Oo'.-'t röpítettek neki, hogy zúzná szét a követ. A golyó visszapattant s azt ölte meg, aki a pisztolyt rásütötte. W jól aláaknáztak, robbantószerek tömegét rak?Skalája s kerületére. Írja- robbants sikerült, a J uLtka s Mussolini ellen megkísérelt merénylet után véres utcai harc volt Genovában a fascisták és a katonai karhatalom között. (Tudósítás a 3-ik oldalon.) A Az ezüst herceg* 50 Irta: Aleacsj blaztff— Hallod, — mondotta Vfkemskijnek — Drusina bojár hajlandó állításé'" igazságára megcsókolni a szent keresztet. És mivel igazolod magad te — Én ennek dacára is fentartom panaszomat és igazságom igazát én is hajlandó vagyok megcsókolni a kerestet! . A jelenlévek közt tompa izgalom támadt; minden opr'i&tyik pontosan tudta, hogyan történt a támadás és nem mindegyik merészelt volna közülök hamis esküt tenni. Maga Iván is megbotránkozott Vlasemskij arcátlanságán, de tisztán látta, hossen a módon tönkreteheti a gyűlölt Morozoffot is, a legszigorúbb pártatlanság látszatával. — Testvéreim, — fordult a jelenlevőkhöz — tanúnak hívlak fel mindannyiótokat, hogy igyekeztem az igazságot felderíteni. Nem mondok ítéletet anélkül, hogy előbb alkalmat ne adnék a vádlottnak a védekezésre. De egy és ugyanabban a dologban lehetetlenség, hogy mind a két fél ellentétes állítások bizonyítására megcsókolja a keresztet. Akkor esik a kettő közül hamisan esküszik. Én azonban meg akarom akadályozni, hogy romlásba vigyék a lelkeiket. Szent istenítélet döntse hát el az igazságot! Mához tíz napra mind a ketten találkozzanak itt Szlobodában, a Vörös Téren, szolgáik kíséretében. Akinek a párviadalban az Úristen győzelmet ad, az az én szemeimben tisztázva van, de aki a harcban vereséget szenved és életben marad, azt átadom a hóhérnak ,Iván határozata mély hatást keltett. Valóságos halálos ítélet volt ez Morozoff számára. Hiszen az öreg bojár hogyan győzedelmeskedhetnek az ifjú és erős Vlasemskijjel szemben! Azt várták, hogy Morozoff vissza fogja utasítani a párviadalt vagy legalább is kérni fogja a cárt, hogy egy harcosával helyettesíthesse magát. Morozoff azonban mélyen meghajtotta magát a cár előtt és nyugodt hangon megszólalt: — Történjék meg a te akaratod, felséges cár! öreg és megrokkant vagyok már, de az Istenítéletnél nem is a testi erő győz, hanem az igazság. Bízom a hatalmas Isten segítségében, aki nem fog elhagyni engem! " Vlasemskij látva Morozoff bizakodását, meghökkent. De elfojtotta zavarát, meghajolt a cár elött és igy szólt: . — Legyen meg a te akaratod, kedyelmes cár! — Tehát akkor menjetek. — mondotta Iván.— És mához tiz napra legyetek napfelkelte után a Vörös Téren. Jaj annak, aki nem állja ki a próbát! HARMINCADIK FEJEZET. A varázslat. Másnap Vlasemskij Moszkvába ment. Bármikor nyugodt szível bízott volna erejében és ügyességében, most azonban mégis rettegett az Isten haragjától és kínos sejtelmek gyötörték. Hátha a harc idején megdermednek a kezei? Ez a félelem annál is alaposabb volt, mert nemrég gyógyult sebe gyakran éles fájdalmakat okozott s néha gyengeség, ájulás fogta el. Elhatározta, hogy a varázsló molnártól valami füvetog kérni, ami ellenállhatatlanul erőssé teszi kardját. Aggodalmaktól gyötörve, lovagolt Vlasemskij az erdőn át. Minél jobban közeledett a malomhoz, annál tisztábban hallotta a malom zakatolása mellett, hogy emberek beszélgetnek. Leszállott lováról, erősen odakötözte egy mogyoróbokorhoz és gyalog osont oda a malomhoz. A malom mellett gazdagon felkantározott paripa állott. A molnár pedig egy délceg emberrel beszélgetett, akinek arcát Vjasemskij nem láthatta, mert az idegen, aki már éppen nyeregbe akarta vetni magát, háttal állott feléje. — Meg leszel elégedve, bojár, — hallotta Vjasemskij a molnár hangját. — Bizonyosan meg leszel elégedve velem! Újra el fogod nyerni a cár kegyeit és csapjon belém a villám, hogy ha Vlasemskij és az összes többi ellenségeid tönkre nem mennek. Légy egész nyugodt, a tanicsfa hatását semmivel sem lehet összehasonlítani! — Jól van, — felelte a megszólított és nyeregbe vetette magát. — De te vén ördög, ha nem sikerül a dolog, felköttetlek, mint egy nyomorult kutyát! A hang oly ismerősnek tűnt Vjasemskij előtt. — Ugyan miért ne sikerülne, atyuska? — hajlongott az öreg molnár. — Csak soha le ne vesd wm cárral beszélsz, akkor erősen I fAS^-A* ^me közé, atyuska, semmi «Wmrf^Mindenféle furcsa és vidám dolgot beszé?j neki akkr az^ igazán átkozott legyek, ha nem fog ismét k«cFelbf W^l . , - f A lovas megsai n ? lov at es elvatatottAfanaszij most felisi»erte Básamánovot. A szive erösen ott, -^kni ToH A molnár~nezte Bászmánov távolodó alakját, azután számolgatni kezdte az aranyakat, amiket Bászmánov odadobott neki. Elégedetten vigyorgott és becézgetve öntögette egyik kezéből a másikba, amikor hirtelen egy erős kéz nehezedett a vállára. Megrettenve ugrott fel s rábámult Vlasemskij haragtól villámló fekete szemeire. — Mit keresett itt nálad Bászmánov? — förmedt rá Vjasemskij. — A . .. aty ... atyuska! — hebegte a molnár reszketve. — Oh, Afanaszij Ivanovics atyuska, hogy van kegyelmességed? — Beszélj! — kiáltott Vjasemskij s torkonragadva az öreget, odavonszolta a malomkerékhez. — Beszélj, mit mondtatok rólam? Egész szorosan a kerék mellé tartotta a reszkető öreget. — Oh, drága jótevőm, — nyöszörgött a molnár — mindent el fogok mesélni kegyelmességednek, igen, mindent elmondok, atyuska, csak ne pusztíts el engem! — Mit keresett Bászmánov itt nálad? — Egy füvet, egy varázsfüvet akart! De én tudtam, hogy te kihallgatsz bennünket, azért beszéltem olyan hangosan, hogy megtudhasd, Bászmánov az életed ellen tör! — Hát mit akart Bászmánov? — kérdezte a herceg, kissé szelídebben. — Tudod, úgy gondolta, hogy a cár már megunta őt, te ellenben egyre magasabban emelkedel a kegyeiben és hogy egyáltalában csak te, Boris Godunoff és Maijuta Skuratoff számítanak a cár szemeiben. És nem hagyott békét, hogy adjak neki varázsfüvet, amivel ismét megnyerheti a cár kegyeit, úgyhogy a többiek egyúttal magukra vonják a cár gyűlöletét és a cár száműzze őket köréből. Mit kezdhettem volna vele? Hiszen kést tett a torkomra, nem segített semmi ellentmondás. Nos, végre is adtam