Pesti Hírlap, 1926. december (48. évfolyam, 274-299. szám)

1926-12-01 / 274. szám

BUDAPEST, 1926. ELŐFIZETÉSI ARAK Egy hAra 50.000 korona bét hAra 95.000 korona negyedévre 136.000 kor Egyes szám ára (pálya ad varon is) 2000 kor., v» 3árna :, 4000kor Külf. az előfizetési ár kétszeres. , DECEMBER 1. LÉGRÁDt TESTVÉREK kiadása Szerkesztőség, íökiadAhivatai és nyom­da : Bpest. V., Vilmos­császár-ut 78. sz. Fiók­kiadóhivatalok : VII.4 Erzsébet körút L éa VI., Andrássy-ut i. sz. Kilencvenhat kerületben ma megtörtént a fcépviseiőfet&lés. Negyven/károm kerületben egyhangú lesz a választás. (Tudósítás a 3-ift oldalakon.) Veszedelmes siker. Kilencvenhat kerületben ma lezárták az ajánlásokat. Ebben a kilencvenhat kerületben, aki mostanáig nem tudta megszerezni a vá­lasztók tiz százalékának, illetve a tízezernél több szavazót számláló kerületben ezer válasz­tónak az aláirását, nem vehet részt a nagv mérkőzésben. Kibukott anélkül, hogy a nagy napon szavazni lehetne reája. Kétszáznegy­venhárom kerületből kilencvenhat nem is egy­harmad része a kerületeknek. Az eddig beér­kezett eredmények emellett nem adják teljes és megbízható képét valamennyi jelölésnek. Mégis: eleget tudunk már ahhoz, hogy nagy­jában fogalmunk legyen az első csatározások kimeneteiérői. És hogy előrevetett árnyékát lássuk a nagy, döntő ütközet lehetőségeinek. Mi a legfeltűnőbb abból, amit az eddig beérkezett jelentésekből meg lehet állapítani? Először is az, hosrv feltűnően nagy azoknak a kerületeknek a száma, amelyekben egyhangú lesz a választás azért, mert a mandátumra pá­lyázók egy része nem tudta megszerezni azo­kat az ajánlásokat, amelyeknek a számát fel­tűnően magasra szabta meg a most először al­kalmazott uj választási törvény. Másodszor pedig az, hogy azok a boldog jelöltek, akik ilyenformán már most is a január végére ösz­szehivott képviselőház tagjaiul tekinthetik magukat, gróf Apponyi Albert és a legitimis­ta ellenzéki Sigray Antal kivételével, vala­mennyien az egységes párthoz, vagy a kor­mányt támogató keresztény gazdasági párt­hoz tartoznak. A késő éjszakai órában, amikor ezeket a sorokat irjuk, az eddig befutott jelen­tések szerint nem kevesebb, mint negyvenhá­rom kerület sorsa dőlt el ilyenformán végle­gesen. Kilencvenhat kerületből negyvenhá­rom — ez feltűnő mértéke az egyhangúság­nak. Különösen, ha számba vesszük, hogy az adatok még nem teljesek és igy ez a szám még meg is növekedhetik végső eredményben. Min­dig azt hirdettük, hogy ennék a szerencsétlen Csonkamagyarorszá^nak szüksége van arra, hogy a fiai megértsek egymást, hogy politikai gyűlölködés és irtó szándék helyett egyhangú­ság kerekedjék felül a lelkekben. Megvalljuk azonban, hogy az egyhangúságnak ezt a fo­kát és a nemzetek választási küzdelmeiben szinte példátlan magas arányszámát magunk is sokalljuk egy kissé és feltűnőnek találjuk. Ami már most azokat a kerületeket ille­ti, amelyekben többen szerezték meg a szüksé­ges ajánlásokat, az eddig beérkezett jelenté­sekben szintén találunk egy különös jelensé­get. Azt, hogy nagyon sok kerületben csak azért lesz választás, mert kormányt támogató je'-öltek harcolnak kormányt támogató jelöltek ellen és azok között, akik a szükséges ajánlá­sokat meg tudták szerezni, általában feltűnően kevés az ellenzéki. Ahogy hevenyészett számí­tást csináltunk, mindössze egy demokratát, egy oktobrista Kossuth-pártit, két-három szo­cialistát találtunk közöttük. No és három faj­védőt. A fajvédők között azonban van egy: Lendvai István, akit most már talán nem is számithatunk jogosan a fajvédő csoport tag­jai közé, mert közvetlenül a választások előtt sietséggel lépett be a kormányt támogató ke­resztény gazuosági páríbi) Az eddig ismeretes jelöléseknek ez a fel­tűnő eredménye, ugy látszik, igazolja azokat, akik azt állitották, hogv az ellenzék elé akar­tak nehezen átugorható gátat emelni akkor, amikor olyan képtelenül magasra szabták meg a jelölésekhez szükséges ajánlások számát. Lesznek sokan, akik a kormány nagy diadalá­nak fogják már ezt az első eredményt is föl­tüntetni. Mi azonban ugy érezzük, egy kicsi­vel kevesebb a sikerből több lett volna. És ugy gondoljuk, hogy a választások komoly értéké­be vetett hitet, a nyugodt parlamentáris kor­mányzás lehetőségét veszélyezteti az, ha a kormányt támogató tényezők ilyen kíméletle­nül használják ki azokat a lehetőségeket, ame­lyeket számukra az uj választási törvényben elbujtattak. A könyörtelen lehengerelés taktikája nem mindig vezet jó eredményre a politikában. Sőt azt is mondhatnánk: soha sem vezet jó eredményre A legnagyobb kormányzati mű­vészet az, amelyik a legyőzött ellenfelet kibékí­ti, amelyik a nagy csata eldőlte után sem teszi lehetetlenné azt, hogy győző és legyőzött a haza javára együtt működhessék. Az, aki ve­szedelmesen tökéletesen győzött, mindig ab­ban a veszedelemben forog, hogy az egész har­cot újra kell kezdenie. A túlságosan kiélezett választási harcoknak az eredménye mindig olyan parlament, amelynek a munkaképessé­ge szempontjából állandó veszedelmet jelent a megtizedelt ellenzék bosszulihegése és elke­seredése. A magyar parlamentarizmus törté­netében is vannak példák arra, hogy minisz­terelnökök abba buktak bele, hogy a válasz­táson nagyon is „megsemmisítő győzelmet" arattak. Ebből a szempontból aggasztónak talál­juk mindazt, amit a választásokon eddig ta­pasztaltunk. Őszintén féltjük Bethlen Istvánt attól, hogy sokkal fényesebben győz, mintsem az a nemzet érdekében, de magának a kor­mányzó többségnek az érdelében is kívánatos volna. AranyH&árnyu lepke. Regény. - Irta: James Stephens. (71 Olyan mély sóhaj szakadt föl a melléből, hogy azt hittem, mindjárt összeesik. — No, azért csak gyere — sürgettem. Végre ott voltunk a kopott kis szobában. — Holnap megyünk. Viszlek hozzá — igy kezdtem a beszámolót. Isten látja a lelkemet, nem ezt akartam mon­dani. — nem igy határoztam a séta alatt. Söt arra gondoltam, hogy még ma éjjel elutazom. De ebben a pillanatban, itt a kis szobában beláttam, hogy képtelen lennék anélkül eltávozni, hogy még egy­szer ne lássam. És ezt az érzést azzal igyekeztem takargatni önmagam előtt, hogy barátomnak is szüksége lehet még a segítségemre. Doornberg vad, felszabadult örömmel kapott a kezem után: — Igazán, Róbert? És lehet még reményem? Na, mondd, beszélj már, az Istenért! Ne kéresd magad! És elmondtam mindent, első betűtől, az utol­sóig. — Csakugyan? Csakugyan? Oh, áldjon meg az Isten! — lihegett ő közben minduntalan. Kitűnő az emlélcezötehetségem, igy csaknem szórói-szóra el tudtam mondani az egész beszélge­tést. Végre eljutottam oda, ahol a magam érzéseiről szóltam Flórának. Itt egy pillanatig haboztam: el­mondjam ezt is a barátomnak? És ugy találtam, nincs okom titkolózásra, érzéseim rejtegetésére. Végre is, én nem tehetek róla, hogy áldozata lettem önként vállalt feladatomnak. Leplezetlenül elmesél­tem tehát ezt is. Doornberg egy pillanatra megdöbbent. Aztán furcsán ellágyult az arca. Csaknem meghatott lett. Némi szégyenkezés is fölcsillant a vonásain. Talán arra gondolt, hogy hasonló helyzetben ö nem lenne képes ilyen önfeláldozásra. És csakhamar maga erősítette meg ezt a hitemet, mert felkiáltott: — Róbert, ez olyan hőstett volt, amilyenre nem tartottalak volna képesnek! A legnagyobb do­log volt ez, amit ember csak megtehet! Én inkább ugy éreztem, hogy igazi férfi nem is viselkedhetett volna másként hasonló helyzetben. Meg is mondtam neki. ö azonban csak a fejét rázta komolyan és igy szólt: — Tévedsz. Róbert. A férfi mindent elveszít ott, ahol a szerelem kezdődik. És látod, én tudtam ezt, ezért nem mertem kisérletezni mással senkivel. Ö3zintén bevallom, még benned sem bíztam oly na­gyon, hogy ilyesmire képesnek hittelek volna ... Gyorsan félbeszakítottam: — Mindegy. Én igv tettem, mert ezt találtam helyesnek és becsületesnek. Egyedül csak ezt. S aztán beszéltem neki. tovább. Doornberg lelkesülten hallgatott. Már érezte, hogy az út felét megtette a teljes győzelem felé. De még nem mert teljesen hinni ebben a győzelemben. Tehát az; kérdezte tőlem: — És rnit gondolsz, te láttad, beszéltél vele, legjobban te tudhatod tehát: csakugyan lehet remé­nyem? Komolyan igy feleltem: — Egész szivemből kivánom neked a sikert, már csak őmiatta is. De minden attól függ, hogyan beszélsz majd vele? Milyen őszinte tudsz lenni hozzá? Hogyan tudod majd megmagyarázni a tör­ténteket és mivel tudod megnyugtatni a jövőre nézve ? Felsóhajtott. — Igen, ebben igazad lehet. Valóban igy van. Aztán rám nézett és a fejét csóválta. — Róbert, szegény Róbert, hogy sajnállak. Ezért voltál hát olyan furcsa, mikor haza jöttél. Most már értem. Szegény barátom te. . Türelmetlenül szóltam közbe: — Ne sajnálj engem, László. Egész férfi va­gyok, majd csak elviselem. Mindig az történik, amit Isten akar. Doornberg egyszerre felkapta a fejét. Rám né­zett és megszólalt gyorsan: — Találkoztál . . , ugy-e, találkoztál Kató­val is? — Igen — feleltem s nem értettem öt. — Mért? Mit akarsz vele? Mélyen a szemem közé nézett. — Arra gondoltam, hogy ö olyan, mint Flóra... — De nem az! — vágtam közbe nyersen. — Ne fáradj, kérlek. Majd én meggyógyítom magamat, ha egyszer már megégtem. — De nézd... — Tudom — folytattam valamivel enyhébb hangon. — Mondtam is magamban, ahogy meglát­tam. milyen nagy szerencsétlenség, hogy nem vele találkoztam előbb. — Nos, akkor... ha Isten engem megsegít... — Meglátjuk. Még nem tudom. Azért, hogy én esetleg megvigasztalódjak, nem tehetem tönkre egy fiatal leány jövőjét. Ugy lesz majd minden, ahogy lennie kell. Az idő majd meghozza a te sor­soddal együtt. És ha nem . . . legfeljebb igy marad minden. Mondhatom, az se lesz túlságosan nagy baj. Végre is, szerencsésen túlestem már a kama­szos lángolásokon. Résztvevő mosolygással nézett rám. — Nos, ebben az esetben ez mégis csak több valamivel. Attól félek ... Türelmetlenül megmozdultam és erre elhall­gatott. Igazán nem voltam abban a hangulatban, amikor józanul tárgyalhat az ember efféle fájdal­makról. És éreztem, hogy a seb mélyebb és eleve­nebb, mint első percekben, fájóbb, mint eddig hit­tem. Súlyos, majdnem elviselhetetlen szenvedés gyö­tört már ekkor. Doornberg. szegény, -ügy látszik megértette, mi megy végbe benr.jm most, mert sóhajtva és őszin­tén mondta: — Ne haragudj, kérlek. Ugy szeretnék segí­teni rajtad 1,;És olyan lelküsmeretfurdalásokat ér­zek, hogy {tiiatíanv... — Nem miattad, László — feleltem gyönge, meghatott hangon. — A végzet ez és ennek útjait

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék