Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-06 / 4. szám

t 8 PESTI HIRLAP 1927. január 6., csütörtök, mmmmmmmmmmmmm mmmmmmmmmmm­­mmmmmm mmmmmmmmammm „Nekünk sokkal többet kell tanulnunk Magyarországról és a mi magyar diákbarátainkról!" — ezt írja az angol diákság legnagyobb diáklapja. Megállapított tény az, h­ogy nemzeti szerencséi­leg isegUin­« egyik l^sulyosam» o.h­ a az a teljes tajeko­zailan­sajt vuu, amellyel a kü­lföldi nagyhatalmak a Magyar», szagra­­vonatkozó ügyeket kezeltek. Azóta is illihu a mai napig a sajtó, neves közelelu embereim, ligyeie.in remei lo kisogi.su..ut es panaszukat emelték a kormány külföldi propaganda inlmja ellen. függel­len államéletünk hetedik esztendejében még mindig nem tudtuk áttörni a sötét tudatlanságnak és rossz­akaratnak azt a kínai taját, melyet legfőképen a kis­antant-állam­ok céltudatos és ellenséges propagandá­ja vonn körénk. E szomorú, szinte kétségbeejtő helyzetben való­ságos üdítő látvány az, n­a a magyar főiskolai díkság külföldi tevékenységére tekintünk. A világháború mari főiskolai diákmozgalom már első lépéseinél fel­ismerte a külügyi munkásság sorsdöntő fontosságát, ez azóta is egyik állandó és jó munkaköre maradt, s ha ma mérleget akarnánk készíteni a legújabb hazai diákmozgalmakról, akkor a magyar főiskolai diákság külföldön elért eredményei nemcsak a diákság, ha­nem az egész ország könyvelésében az egyik legérté­kesebb tételt jelentenék. A Pesti Hírlap olvasói e lap hasábjairól már részleteiben is tudomást vehettek arról a nagyarányú diákkülügyi működésről, mellyel a magyar főiskolai ifjúság az ő külügyi szerven, a Magyar Diákkülü­gyi B­izottságon'' keresztül belekapcsolódik az internacio­nális diákszövetségekbe. Tudjuk, hogy nemcsak a nemzetközi kongresszusokon való részvétel, hanem az egyes magyar diáktanulmányi utak egész Európában való szétsugároztatása milyen propaganda értéket képviselnek magukban az egész nemzet érdekére való tekintetben is. De a magyar diákság nem hanyagolta el a legk­özvetlenpebb­bvontiganda utat sem: a sajtót. A Magyar Diákfinilviyi t­izottságbtm egy külön osztály, a sajtó- és propaganda osztály foglalkozik ezzel a munkakörrel; összegyűjti a világ valamennyi jelentős diáksajtó-termékét, feldolgozza s ellátja a külföldi diáklapokat megfelelő magyar anyaggal. Ennek az idestova cs­ak egy éves, kitartó mun­kának már eredményei is jelentkeznek, amit leg­jobban illusztrál az angol dinkség hivatalos lapjá­nak, a ..The runo rmity"-nek legfrissebb példánya, melyet a National Union »/ Students of England vr/­etősége az újévi üdvözlésekkel kapcsolatban kit il­d­et el hozzánk. Ezt a számot valóságos magyar pro­paganda példánynak kell neveznünk Eltekintve a számos magyar vonatkozású cikktől hírtől, rovattól, nem hagyhatunk figyelem nélkül azt az irodalmi no­vella értékű pomnás tétr­ást sem, mely Miss Mary Dodd, az aberyst­wyth-i főiskola diáklányának, s a National Union of Students egyik vezető tagjának tollából eredt. Az előzmények megismerése végett meg kell em­lítenünk, hogy Prágában, a Confederation Interna­tionale des Ittudiants 1926 évi kongresszusa alkalmá­val a magyar diákság vendégbaráti látogatásra hív­ta meg az egész angol delegációt, amely azt csaknem teljes számban el is fogadta, s ennek folytán szep­tember 3-án hat angol diák és diáklány érkezett Budapestre. Közöttük volt a fent említett Miss Marit Dodd-on kívül Gordon Bagnall, a National Union of Students volt­ elnöke, s jelenleg külügyi főtitkára is, aki több tiszteletreméltó címén kívül évekig volt az oxfordi diákság vezére. E látogatás legtöbb idejét azok a tárgyalások foglalták el, melyet az angol diákvezetőkkel a Ma­gyar Diákkülügyi Bizottság vezetőivel a közös munn­k­aprogram­ kidolgozása érdekében folytattak, de természetesen maradt idő arra, hogy e Magyaror­szágon soha nem járt diákok a főváros szépségein és nevezetességein keresztül bepillantást nyerjenek az egész nemzet múltjába, életébe, karakterébe és jelenlegi szomorú helyzetébe. Hogy milyen beható nyomokat hagyott bennük ez a budapesti látogatás, arról szóljon maga a cikk, amely a „The University"­ben megjelent. Humoros formában kezdődik ez a cikk, mint különben minden angol szónoklat (érdekes megfigyel­ni, hogy míg a­­magyar szónoknak akkor van sikere, ha­ sikerül megilletni a hallgatóságát, addig az an­gol szónok akkor talál érdeklődő fülekre ha sikerült megnevettetnie a körülötte állókat), ami nem zárja ki hogy később a legkomolyabb témáról, a legkomo­lyabb "hangon beszéljen. Megemlékezik arról a nagy görögdinnyéről, mellyel az érsekújvári állomáson lepték meg az ottani diákok a meleg vasúti kocsi­ban eltikkadt angolokat, a „Zöld Hordóról ahol a cigányprímás a „God save the King" melódiájával üdvözölte őket s arról a feledhetetlen gordonkahang­versenyről, amelyet a bohémkedvü, nagyszerű gor­donkaművész, Kerpely Jenő adott nekik a Fedák­család tourján, akit éjfél után két órakor húztunk ki az ágyából. De e vidám emlékeken kivül sokkal mélyebben vésődtek beléjük azok az impressziók melyeket a fő-Váron nézegetése közben, a saját figyelő szemeik után szereztek. Ha valaki egy napon megkérdezné tőlünk, hogy mit tudunk Budapestről, arra mi egy hangos, elé­gedett. ,.ves"-el felelnénk" — igy kezdődik Miss Mary Dodd c's­'-e melyben később a következőket irja: A királyokról beszélve, élénk h­nyomást hagytak bennünk Budapest szobrai Úgy látszik, ez a város minden han­gulatát, érmését, örsj­­ét is bánatát kövekben fejezi ki. Magyarország egész történelme vonul végig a sze­münk előtt amint Anonymus, a XIII. századbeli kró­nikás alakját, Szent István király lovas­szobrát Bu­lla homlokán, vagy a keresztet magasra emelő Püs­pököt a régi vár alatt, a hegy oldalában látjuk. Azok­ban a nagy kő-oroszlánokban, melyek szétszórva a városban gőgösen, morogva, vagy elmélkedő figye­lemmel állanak, megtestesülni érezzük ennek a nem­zetnek az egész karakterét. És csodálva Budá­nak és Pestnek gyönyörű épületeit az a megszégyenít­ő tudat fog el bennünket, hogy milyen keveset tudunik mi mégis a mi barátaink történelméről és nemm­­i éle­téről Csaknem mindegyik szobor egy-egy darab ab­ból a múltból és jelenből, amelyről mi eddig még nem tudtunk.­­S amint ezeknek az emlékeknek a ki­tűnő leírását halljuk a minket kísérő diákbarátaink­tól, be kell ismernünk, hogy önző, tudatlan sziget­lakók vagyunk, hogy ezekről nem tudtunk. De nem csak a régi múlt­ az, ami annyira megragadja az ér­deklődésünket, hanem talán inkább e nemzet leg­újabb éveinek a története. Nekünk sokkal többet kell tanulnunk Ma­gyarországról és a mi magyar diákbará­tainkról! Nagyon megragadott bennünket az az élénk ér­deklődés, mellyel a magyarok Anglia felé fordulnak. Úgy látjuk, hogy a legnagyobb csodálattal tekinte­nek felénk, mint nemzet felé, a mi kormányzati rend­szerünk és nemzeti karakterünk felé. Ők mindent tudnak a mi királyi családunkról -- várjon mi mit tudunk az ő jelenlegi kormányzójukról­? Szívesen be­szélgetnek velünk a világ folyásáról, s úgy látják, hogy ott Anglia viszi a vezető szerepet. Jól ismerik a Confederation Internationale des Étudiants (ez az egész európai diákság központi képviselője) ügyeit; komoly kritikát hallottunk tőlük erről, de tudjuk, hogy mégis a javát akarják. Barátai a magyar­­diá­kok mindenkinek, aki a világ javáért dolgozik, azt min­den erejükkel segítik, s nemes szívük minden hevé­vel melléje állanak. Igen, a magyar diákok a legjobb pajtások! (playfellows) . . . Így K­ Miss Mary Dodd, a National Union of Students of England egyik vezető tagja, a magyar­országi élőlényeiről a „The University"-ben, melyet Anglia csaknem valamennyi diákja olvas s amely­nek példányai ott fekszenek valamennyi angol egye­tem, főiskola, college, diákklub könyvtárszobájának és folyóirattermének asztalán. Ezeket a bájosan hu­moros, élesen megfigyelő s mélyenjáró sorokat nem is írhatta volna más, csak egy komoly, tiszta­ érzésű, a legvidámabb sportokban és a legsúlyosabb tudo­mányokban jártas, gyöngédlelkű angol uri-diáklány, akire mi úgy emlékszünk vissza, mint aki fiúsan tem­peramentumos s lányosan gyöngéd, elragadó lényé­vel együtt egy boldog és nemeslelkű nemzet üdítő légkörét varázsolta a ma lefojtott indulatú, sötét sorsú, elkeseredett érzésű országunkba, amíg itt volt! . . . De nem áll meg ennyinél az a propaganda, amit a mi angol barátaink odakünn értünk tesznek. A „The University1' napi hírei arról értesítenek bennün­ket, hogy a magyar diákéletről és általában a ma­gyarokról még számos cikk és előadás van készü­lőben A „Hospitals of Europe" című előadásában Mr. Sykes, manchesteri diák be akar számolni a buda­pesti klinikákon tett látogatásáról. St. P. Förster, egy vígkedélyű londoni diák „Sunshine and Shawls — A Dissertation on the Hun­garian Temperament" címmel hirdetett az egyik elő­kelő londoni diákklubban előadást. De mindegyiket felülmúlja a National Union of Students volt elnökének, Gordon Dagnallnak az öt­lete, aki most készít egy kinematográf-filmet a kö­vetkező címmel: „Hungary as Seen from Plus-fours .— YWritten, produced, photographed, acted and exhibited by Gor­don Bagnall." (A „Plus-fours" alatt az Oxford­ Dic­tionary szerint a most divatos lötyögős, utazó térd­nadrágokat kell érteni, tehát egy itt utazó idegen be­nyomásait fogja produkálni az ötletes Bagnall filmje.) Ne felejtkezzünk meg IV­. J. Langford hivatalos beszámolójáról sem, melyben a manchesteri angol diákkongresszuson a legmelegebb hangon nyilatko­zott: a magyar diákságnak a Confederation Interna­tionale des Étudiants prágai kongresszusán való magatartásáról s kiemelte annak a fontosságát, hogy az angol és magyar diákságnak a legszorosabban kell a jövőben együttműködniük. Nem szükséges sok szót szaporítanunk annak belátására, hogy mit jelent az egész magyar nemzet jövőjének az angol diákság ezen egyetemes, őszinte magyar­ szimpátiájának a megnyilvánulása. Mert ne felejtsük el, hogy e sok magyar-barát angol diák közül, aki most a diákvezéri pódiumról az angol diáktömegeknek beszél, egy­ néhány idővel talán az angol parlament padjairól fog az egész angol nem­zethez szólani. S az angolok nem felejtik el egyköny­nyen azokat a meggyőződéseket, melyeket fiatalko­rukban magukba szívtak! S talán az sem találna ellenvéleményre, hogy ebben az esetben a­ kormánynak, a hivatalos körök­nek céltudatosan támogató kezekkel kellene segíteni a „Magyar Diákkülügyi Bizottság" működését, amely heroikus küzdelmet folytat azért, hogy a többi nem­zetek anyagilag kitűnően alátámasztott (s itt főleg a­ cseh diákszövetségre célzok) diákszövetségeinek agi­lis munkásságával felvehesse a versenyt s az inter­nacionális diákfórumok küzdőporondjain, mint ma ez így van, az elsők között álljon. De nemcsak a kor­mány, hanem az egész magyar­ társadalom s annak különösen gazdagabb tagjainak támogatására van Az alvás tudománya. Mikor feküdjünk le, hogy egészségesek maradjunk ? Mi tagadás benne: nem segít rajta sem az újév, sem az új csengő ezüstpénz; ha véletlen találkozáskor, két­ ismerős egymásba akad, a legtöbből már rövid beszélgetés után kitör az önkéntelen panaszkodás: baj van az éjszakai pihenő körül, az átmeneti korszak elgyötört idegzetű embere nem igen tud aludni. N­a azt nem is igen illik firtatni, hogy mi ra­­­bolja meg az éjszakai nyugalmát, annál inkább segí­tésre szorul maga az okozat. Mindenesetre, legalább is akkora érdeklődésre tarthat számot, mint a híres filmdivák milliárdos passziói, — ha eb­ben a „bajban­", sajnos — kevesebben szenvednek is, mint az álmatlanságban. Egy szakorvos, akit abból a célból kerestem föl, hogy egyet mást elmondjon a modern ember kínzó betegségének gyógyítási lehetőségeiről, a következő felvilágosítást adta erre vonatkozóan: — Az álomról mindenekelőtt és nagy általános­ságban azt kell tudnunk, hogy ha tükrözője minden­féle testi és lelki üzemzavarnak. Nincs tehát semmi­nemű olyan testi bajunk, amely ne kurtítaná meg az álmunkat; aminthogy lelki irritációnk is, szükségsze­rű­leg, kifejeződnek valaminő formában, áloméletünk­ben. Viszont tapasztalatból tudjuk, hogy a testi, vagy lelki alteráció áthidalását, mély és ü­dítő álom szokta követni. Ez természetesen visszájára fordítva is fönn­áll. Vagyis: jól kialudva, ugyancsak könnyebben gá­zolunk ki pszichikai, vagy fizikai zavarokból. — A kérdés tehát az: mik azok a feltételek, ami­ket a pihentető emberi álom megkíván? És egészségi szempontból, melyik az az időpont, amikor esténkint le kéne feküdnünk? — Az előző kérdésre felelő válaszok jórésze, már­régen közkinccsé vált. Úgy tudjuk, hogy a munka be­fejezését és a lefekvést, bizonyos közbeeső pihenőidő­nek kell egymástól elválasztania, amely a szervezet­nek az alvásra való előkészítésére szolgál. Tisztában vagyunk továbbá azzal is, az elalvás ne rögtön a bő vacsorát kövesse, valamint, hogy az elalvás meg­könnyítését, egyenletes hőmérséklet, teljes csönd és sötétség mozdítják elő. — Annál kevésbé ismeretesek, a második kér­désre felelő, illetőleg ezt a kérdést megelőző búvárla­tok, amiket nagy vonalakkal, a következőkben vázol­hatok föl. — Az idevágó tudományos kísérletek alapján tudjuk, hogy az emberi álom négy szakaszra oszlik. Úgymint: 1. az­ álom intenzitásában mélyülő és egyben kulmináló; 2. mélységéből felszínesebbé, illetőleg könnyebbé váló; 3. újból mélyülővé válóra, amely azonban már többé nem éri el az első szakasz mélységét és végül, amidőn K. ismét enyhül az álom mélysége, amit azután a spontán fölébredés követ. Ezekre az álomperiódusokra nézve, a következő az, amit általánosságban tudnunk kell. — Az álom mélyülése, amelyről mondottuk, hogy akkor éri el a mélység kulminációs pontját, — az elalvást követő egy-két órán belül következik be. A mélység csökkenése: — ezt a kulminációt követő három óra múlva áll elő, úgy, hogy az újabban való mélyülés, az elalvást követő hatodik, vagy hetedik órában ismétlődik, — anélkül azértban, hogy az álom első szakaszában elért mélységet megközelítené. Az újabb csökkenés a nyolcadik órára esik, amit azután az álomból való fölébredés követ. Gyermekeknél ez az időszak elnyúltabb, aggoknál viszont rövidebb időre terjed. Ezeknek az előrebocsátásából következik már­most az a konklúzió, amit az alábbi gyakorlati példá­val fogok megvilágítani. — Tudvalévő, hogy a hivatást űző emberek mun­kaideje többnyire — egy-két foglalkozási ág kivételé­vel — a reggeli órák valamelyikén kezdődik el. Te­gyük fel, fél hétkor. Hogy tehát nyolc órát aludhas­sunk, féltizenegykor kell lefeküdnünk. Aki tizenkettő­kor alszik el, az a legmélyebb álmát kettő és három között alussza. A második maximumhoz viszont, reg­geli hat és hét között ér el, vagyis: abban az időpont­ban, amikor szükségszerűleg föl fogják ébreszteni. Ha mármost, az elalvás időpontját még későbbre — te­szem: egy órára — toljuk el, akkor az illetőt, — igaz ugyan, hogy — abban az időpontban ébresztik föl, amikor az álma könnyebb volt, viszont megfosztatott az álom második mély szakaszától, amely a tökéletes kipihentség érzetét váltja ki belőle. Ez a hiány érez­hetővé lesz napi munkája közben, bizonyos bágyadt­ság megnyilvánulásában s amit az ebéd utáni álom azért nem képes pótolni, mert ennek nemcsak idő­tartama, hanem mélysége is, felényi az éjszakainak. —­ A legfogasabb­ kérdés persze az marad, hogy mit tegyünk az idejében való elalvás érdekében? Erre csak egy bevált „háziszer" ajánlható, az, amelynek hatékonyságát, — a legmakacsabb esetben nem volt okunk kétségbevonnunk s amely igy hangzik: — Szoktassuk magunkat, a meghatározott órá­hoz kötött, rendszeres lefekvéshez! Aki ezt egy bizonyos időn belül naponként meg­cselekszi, az utóbb már a lefel­vés idejében, önkényte­lenül álmosságot fog érezni Ellentéteiek­, az altatósze­rekkel való laborálással amik nem álmot, iimnem ká­bultságot eredményeznek , amelyből összetörtebben ocsúdunk föl, mint amikor lefeküdtünk... V. A. szükség, hogy a külügyi téren dolgozó diákszervezet, a magyar nemzet feltámadási harcának legagilisabb erőörse, fáradtan és letörve ne legyen kénytelen ott­hagyni őrhelyét! Padányi Gulyás Béla.

Next