Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-06 / 4. szám
t 8 PESTI HIRLAP 1927. január 6., csütörtök, mmmmmmmmmmmmm mmmmmmmmmmmmmmmmm mmmmmmmmammm „Nekünk sokkal többet kell tanulnunk Magyarországról és a mi magyar diákbarátainkról!" — ezt írja az angol diákság legnagyobb diáklapja. Megállapított tény az, hogy nemzeti szerencséileg isegUin« egyik l^sulyosam» o.h a az a teljes tajekozailansajt vuu, amellyel a külföldi nagyhatalmak a Magyar», szagravonatkozó ügyeket kezeltek. Azóta is illihu a mai napig a sajtó, neves közelelu embereim, ligyeie.in remei lo kisogi.su..ut es panaszukat emelték a kormány külföldi propaganda inlmja ellen. függellen államéletünk hetedik esztendejében még mindig nem tudtuk áttörni a sötét tudatlanságnak és rosszakaratnak azt a kínai taját, melyet legfőképen a kisantant-államok céltudatos és ellenséges propagandája vonn körénk. E szomorú, szinte kétségbeejtő helyzetben valóságos üdítő látvány az, na a magyar főiskolai díkság külföldi tevékenységére tekintünk. A világháború mari főiskolai diákmozgalom már első lépéseinél felismerte a külügyi munkásság sorsdöntő fontosságát, ez azóta is egyik állandó és jó munkaköre maradt, s ha ma mérleget akarnánk készíteni a legújabb hazai diákmozgalmakról, akkor a magyar főiskolai diákság külföldön elért eredményei nemcsak a diákság, hanem az egész ország könyvelésében az egyik legértékesebb tételt jelentenék. A Pesti Hírlap olvasói e lap hasábjairól már részleteiben is tudomást vehettek arról a nagyarányú diákkülügyi működésről, mellyel a magyar főiskolai ifjúság az ő külügyi szerven, a Magyar Diákkülügyi Bizottságon'' keresztül belekapcsolódik az internacionális diákszövetségekbe. Tudjuk, hogy nemcsak a nemzetközi kongresszusokon való részvétel, hanem az egyes magyar diáktanulmányi utak egész Európában való szétsugároztatása milyen propaganda értéket képviselnek magukban az egész nemzet érdekére való tekintetben is. De a magyar diákság nem hanyagolta el a legközvetlenpebbbvontiganda utat sem: a sajtót. A Magyar Diákfinilviyi tizottságbtm egy külön osztály, a sajtó- és propaganda osztály foglalkozik ezzel a munkakörrel; összegyűjti a világ valamennyi jelentős diáksajtó-termékét, feldolgozza s ellátja a külföldi diáklapokat megfelelő magyar anyaggal. Ennek az idestova csak egy éves, kitartó munkának már eredményei is jelentkeznek, amit legjobban illusztrál az angol dinkség hivatalos lapjának, a ..The runo rmity"-nek legfrissebb példánya, melyet a National Union »/ Students of England vr/etősége az újévi üdvözlésekkel kapcsolatban kit ildet el hozzánk. Ezt a számot valóságos magyar propaganda példánynak kell neveznünk Eltekintve a számos magyar vonatkozású cikktől hírtől, rovattól, nem hagyhatunk figyelem nélkül azt az irodalmi novella értékű pomnás tétrást sem, mely Miss Mary Dodd, az aberystwyth-i főiskola diáklányának, s a National Union of Students egyik vezető tagjának tollából eredt. Az előzmények megismerése végett meg kell említenünk, hogy Prágában, a Confederation Internationale des Ittudiants 1926 évi kongresszusa alkalmával a magyar diákság vendégbaráti látogatásra hívta meg az egész angol delegációt, amely azt csaknem teljes számban el is fogadta, s ennek folytán szeptember 3-án hat angol diák és diáklány érkezett Budapestre. Közöttük volt a fent említett Miss Marit Dodd-on kívül Gordon Bagnall, a National Union of Students volt elnöke, s jelenleg külügyi főtitkára is, aki több tiszteletreméltó címén kívül évekig volt az oxfordi diákság vezére. E látogatás legtöbb idejét azok a tárgyalások foglalták el, melyet az angol diákvezetőkkel a Magyar Diákkülügyi Bizottság vezetőivel a közös munnkaprogram kidolgozása érdekében folytattak, de természetesen maradt idő arra, hogy e Magyarországon soha nem járt diákok a főváros szépségein és nevezetességein keresztül bepillantást nyerjenek az egész nemzet múltjába, életébe, karakterébe és jelenlegi szomorú helyzetébe. Hogy milyen beható nyomokat hagyott bennük ez a budapesti látogatás, arról szóljon maga a cikk, amely a „The University"ben megjelent. Humoros formában kezdődik ez a cikk, mint különben minden angol szónoklat (érdekes megfigyelni, hogy míg amagyar szónoknak akkor van sikere, ha sikerül megilletni a hallgatóságát, addig az angol szónok akkor talál érdeklődő fülekre ha sikerült megnevettetnie a körülötte állókat), ami nem zárja ki hogy később a legkomolyabb témáról, a legkomolyabb "hangon beszéljen. Megemlékezik arról a nagy görögdinnyéről, mellyel az érsekújvári állomáson lepték meg az ottani diákok a meleg vasúti kocsiban eltikkadt angolokat, a „Zöld Hordóról ahol a cigányprímás a „God save the King" melódiájával üdvözölte őket s arról a feledhetetlen gordonkahangversenyről, amelyet a bohémkedvü, nagyszerű gordonkaművész, Kerpely Jenő adott nekik a Fedákcsalád tourján, akit éjfél után két órakor húztunk ki az ágyából. De e vidám emlékeken kivül sokkal mélyebben vésődtek beléjük azok az impressziók melyeket a fő-Váron nézegetése közben, a saját figyelő szemeik után szereztek. Ha valaki egy napon megkérdezné tőlünk, hogy mit tudunk Budapestről, arra mi egy hangos, elégedett. ,.ves"-el felelnénk" — igy kezdődik Miss Mary Dodd c's'-e melyben később a következőket irja: A királyokról beszélve, élénk hnyomást hagytak bennünk Budapest szobrai Úgy látszik, ez a város minden hangulatát, érmését, örsjét is bánatát kövekben fejezi ki. Magyarország egész történelme vonul végig a szemünk előtt amint Anonymus, a XIII. századbeli krónikás alakját, Szent István király lovasszobrát Bulla homlokán, vagy a keresztet magasra emelő Püspököt a régi vár alatt, a hegy oldalában látjuk. Azokban a nagy kő-oroszlánokban, melyek szétszórva a városban gőgösen, morogva, vagy elmélkedő figyelemmel állanak, megtestesülni érezzük ennek a nemzetnek az egész karakterét. És csodálva Budának és Pestnek gyönyörű épületeit az a megszégyenítő tudat fog el bennünket, hogy milyen keveset tudunik mi mégis a mi barátaink történelméről és nemmi életéről Csaknem mindegyik szobor egy-egy darab abból a múltból és jelenből, amelyről mi eddig még nem tudtunk.S amint ezeknek az emlékeknek a kitűnő leírását halljuk a minket kísérő diákbarátainktól, be kell ismernünk, hogy önző, tudatlan szigetlakók vagyunk, hogy ezekről nem tudtunk. De nem csak a régi múlt az, ami annyira megragadja az érdeklődésünket, hanem talán inkább e nemzet legújabb éveinek a története. Nekünk sokkal többet kell tanulnunk Magyarországról és a mi magyar diákbarátainkról! Nagyon megragadott bennünket az az élénk érdeklődés, mellyel a magyarok Anglia felé fordulnak. Úgy látjuk, hogy a legnagyobb csodálattal tekintenek felénk, mint nemzet felé, a mi kormányzati rendszerünk és nemzeti karakterünk felé. Ők mindent tudnak a mi királyi családunkról -- várjon mi mit tudunk az ő jelenlegi kormányzójukról? Szívesen beszélgetnek velünk a világ folyásáról, s úgy látják, hogy ott Anglia viszi a vezető szerepet. Jól ismerik a Confederation Internationale des Étudiants (ez az egész európai diákság központi képviselője) ügyeit; komoly kritikát hallottunk tőlük erről, de tudjuk, hogy mégis a javát akarják. Barátai a magyardiákok mindenkinek, aki a világ javáért dolgozik, azt minden erejükkel segítik, s nemes szívük minden hevével melléje állanak. Igen, a magyar diákok a legjobb pajtások! (playfellows) . . . Így K Miss Mary Dodd, a National Union of Students of England egyik vezető tagja, a magyarországi élőlényeiről a „The University"-ben, melyet Anglia csaknem valamennyi diákja olvas s amelynek példányai ott fekszenek valamennyi angol egyetem, főiskola, college, diákklub könyvtárszobájának és folyóirattermének asztalán. Ezeket a bájosan humoros, élesen megfigyelő s mélyenjáró sorokat nem is írhatta volna más, csak egy komoly, tiszta érzésű, a legvidámabb sportokban és a legsúlyosabb tudományokban jártas, gyöngédlelkű angol uri-diáklány, akire mi úgy emlékszünk vissza, mint aki fiúsan temperamentumos s lányosan gyöngéd, elragadó lényével együtt egy boldog és nemeslelkű nemzet üdítő légkörét varázsolta a ma lefojtott indulatú, sötét sorsú, elkeseredett érzésű országunkba, amíg itt volt! . . . De nem áll meg ennyinél az a propaganda, amit a mi angol barátaink odakünn értünk tesznek. A „The University1' napi hírei arról értesítenek bennünket, hogy a magyar diákéletről és általában a magyarokról még számos cikk és előadás van készülőben A „Hospitals of Europe" című előadásában Mr. Sykes, manchesteri diák be akar számolni a budapesti klinikákon tett látogatásáról. St. P. Förster, egy vígkedélyű londoni diák „Sunshine and Shawls — A Dissertation on the Hungarian Temperament" címmel hirdetett az egyik előkelő londoni diákklubban előadást. De mindegyiket felülmúlja a National Union of Students volt elnökének, Gordon Dagnallnak az ötlete, aki most készít egy kinematográf-filmet a következő címmel: „Hungary as Seen from Plus-fours .— YWritten, produced, photographed, acted and exhibited by Gordon Bagnall." (A „Plus-fours" alatt az Oxford Dictionary szerint a most divatos lötyögős, utazó térdnadrágokat kell érteni, tehát egy itt utazó idegen benyomásait fogja produkálni az ötletes Bagnall filmje.) Ne felejtkezzünk meg IV. J. Langford hivatalos beszámolójáról sem, melyben a manchesteri angol diákkongresszuson a legmelegebb hangon nyilatkozott: a magyar diákságnak a Confederation Internationale des Étudiants prágai kongresszusán való magatartásáról s kiemelte annak a fontosságát, hogy az angol és magyar diákságnak a legszorosabban kell a jövőben együttműködniük. Nem szükséges sok szót szaporítanunk annak belátására, hogy mit jelent az egész magyar nemzet jövőjének az angol diákság ezen egyetemes, őszinte magyar szimpátiájának a megnyilvánulása. Mert ne felejtsük el, hogy e sok magyar-barát angol diák közül, aki most a diákvezéri pódiumról az angol diáktömegeknek beszél, egy néhány idővel talán az angol parlament padjairól fog az egész angol nemzethez szólani. S az angolok nem felejtik el egykönynyen azokat a meggyőződéseket, melyeket fiatalkorukban magukba szívtak! S talán az sem találna ellenvéleményre, hogy ebben az esetben a kormánynak, a hivatalos köröknek céltudatosan támogató kezekkel kellene segíteni a „Magyar Diákkülügyi Bizottság" működését, amely heroikus küzdelmet folytat azért, hogy a többi nemzetek anyagilag kitűnően alátámasztott (s itt főleg a cseh diákszövetségre célzok) diákszövetségeinek agilis munkásságával felvehesse a versenyt s az internacionális diákfórumok küzdőporondjain, mint ma ez így van, az elsők között álljon. De nemcsak a kormány, hanem az egész magyar társadalom s annak különösen gazdagabb tagjainak támogatására van Az alvás tudománya. Mikor feküdjünk le, hogy egészségesek maradjunk ? Mi tagadás benne: nem segít rajta sem az újév, sem az új csengő ezüstpénz; ha véletlen találkozáskor, két ismerős egymásba akad, a legtöbből már rövid beszélgetés után kitör az önkéntelen panaszkodás: baj van az éjszakai pihenő körül, az átmeneti korszak elgyötört idegzetű embere nem igen tud aludni. Na azt nem is igen illik firtatni, hogy mi rabolja meg az éjszakai nyugalmát, annál inkább segítésre szorul maga az okozat. Mindenesetre, legalább is akkora érdeklődésre tarthat számot, mint a híres filmdivák milliárdos passziói, — ha ebben a „bajban", sajnos — kevesebben szenvednek is, mint az álmatlanságban. Egy szakorvos, akit abból a célból kerestem föl, hogy egyet mást elmondjon a modern ember kínzó betegségének gyógyítási lehetőségeiről, a következő felvilágosítást adta erre vonatkozóan: — Az álomról mindenekelőtt és nagy általánosságban azt kell tudnunk, hogy ha tükrözője mindenféle testi és lelki üzemzavarnak. Nincs tehát semminemű olyan testi bajunk, amely ne kurtítaná meg az álmunkat; aminthogy lelki irritációnk is, szükségszerűleg, kifejeződnek valaminő formában, áloméletünkben. Viszont tapasztalatból tudjuk, hogy a testi, vagy lelki alteráció áthidalását, mély és üdítő álom szokta követni. Ez természetesen visszájára fordítva is fönnáll. Vagyis: jól kialudva, ugyancsak könnyebben gázolunk ki pszichikai, vagy fizikai zavarokból. — A kérdés tehát az: mik azok a feltételek, amiket a pihentető emberi álom megkíván? És egészségi szempontból, melyik az az időpont, amikor esténkint le kéne feküdnünk? — Az előző kérdésre felelő válaszok jórésze, márrégen közkinccsé vált. Úgy tudjuk, hogy a munka befejezését és a lefekvést, bizonyos közbeeső pihenőidőnek kell egymástól elválasztania, amely a szervezetnek az alvásra való előkészítésére szolgál. Tisztában vagyunk továbbá azzal is, az elalvás ne rögtön a bő vacsorát kövesse, valamint, hogy az elalvás megkönnyítését, egyenletes hőmérséklet, teljes csönd és sötétség mozdítják elő. — Annál kevésbé ismeretesek, a második kérdésre felelő, illetőleg ezt a kérdést megelőző búvárlatok, amiket nagy vonalakkal, a következőkben vázolhatok föl. — Az idevágó tudományos kísérletek alapján tudjuk, hogy az emberi álom négy szakaszra oszlik. Úgymint: 1. az álom intenzitásában mélyülő és egyben kulmináló; 2. mélységéből felszínesebbé, illetőleg könnyebbé váló; 3. újból mélyülővé válóra, amely azonban már többé nem éri el az első szakasz mélységét és végül, amidőn K. ismét enyhül az álom mélysége, amit azután a spontán fölébredés követ. Ezekre az álomperiódusokra nézve, a következő az, amit általánosságban tudnunk kell. — Az álom mélyülése, amelyről mondottuk, hogy akkor éri el a mélység kulminációs pontját, — az elalvást követő egy-két órán belül következik be. A mélység csökkenése: — ezt a kulminációt követő három óra múlva áll elő, úgy, hogy az újabban való mélyülés, az elalvást követő hatodik, vagy hetedik órában ismétlődik, — anélkül azértban, hogy az álom első szakaszában elért mélységet megközelítené. Az újabb csökkenés a nyolcadik órára esik, amit azután az álomból való fölébredés követ. Gyermekeknél ez az időszak elnyúltabb, aggoknál viszont rövidebb időre terjed. Ezeknek az előrebocsátásából következik mármost az a konklúzió, amit az alábbi gyakorlati példával fogok megvilágítani. — Tudvalévő, hogy a hivatást űző emberek munkaideje többnyire — egy-két foglalkozási ág kivételével — a reggeli órák valamelyikén kezdődik el. Tegyük fel, fél hétkor. Hogy tehát nyolc órát aludhassunk, féltizenegykor kell lefeküdnünk. Aki tizenkettőkor alszik el, az a legmélyebb álmát kettő és három között alussza. A második maximumhoz viszont, reggeli hat és hét között ér el, vagyis: abban az időpontban, amikor szükségszerűleg föl fogják ébreszteni. Ha mármost, az elalvás időpontját még későbbre — teszem: egy órára — toljuk el, akkor az illetőt, — igaz ugyan, hogy — abban az időpontban ébresztik föl, amikor az álma könnyebb volt, viszont megfosztatott az álom második mély szakaszától, amely a tökéletes kipihentség érzetét váltja ki belőle. Ez a hiány érezhetővé lesz napi munkája közben, bizonyos bágyadtság megnyilvánulásában s amit az ebéd utáni álom azért nem képes pótolni, mert ennek nemcsak időtartama, hanem mélysége is, felényi az éjszakainak. — A legfogasabb kérdés persze az marad, hogy mit tegyünk az idejében való elalvás érdekében? Erre csak egy bevált „háziszer" ajánlható, az, amelynek hatékonyságát, — a legmakacsabb esetben nem volt okunk kétségbevonnunk s amely igy hangzik: — Szoktassuk magunkat, a meghatározott órához kötött, rendszeres lefekvéshez! Aki ezt egy bizonyos időn belül naponként megcselekszi, az utóbb már a lefelvés idejében, önkénytelenül álmosságot fog érezni Ellentéteiek, az altatószerekkel való laborálással amik nem álmot, iimnem kábultságot eredményeznek , amelyből összetörtebben ocsúdunk föl, mint amikor lefeküdtünk... V. A. szükség, hogy a külügyi téren dolgozó diákszervezet, a magyar nemzet feltámadási harcának legagilisabb erőörse, fáradtan és letörve ne legyen kénytelen otthagyni őrhelyét! Padányi Gulyás Béla.