Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-26 / 20. szám

A PESTI HIRLAP 1927. január 26., szerda. Három újabb spanyolnáthás haláleset Budapesten. A járvány nagyarányú terjedésétől egyelőre nem kell tartani. A spanyolnátha-járvány — bár Magyarorszá­gon is felütötte fejét — szerencsére nagyobb arány­ban nem terjed. A hivatalos jelentések mindössze három újabb halálesetről számolnak be, vidéken újabb haláleset nem történt. A tiszti főorvosi hivatal a legutóbbi spanyol­influenza megbetegedésekről kedden délben a követ­kező hivatalos jelentést adta ki: Hétfőn az influenza súlyosabb alakjának, az úgynevezett spanyol beteg­ségnek két esetét jelentették. Mind a két beteg a Szent László-kórházban meg is halt. A Szent László-kórházba felvettek 11 férfit és 31 nőt, összesen 42 influenzás beteget,­ akik közül tü­dőgyulladása van 8-nak, és középfülgyulladása há­romnak. Az új Szent János-kórházba felvettek 17 influenzás nőt, akik közül tüdőgyulladása egynek és mellhártyagyulladása ugyancsak egynek van. Az Új Szent János-kórházban influenzás halál nem volt. A kerületi elöljáróságok jelentése szerint a la­kásukon ápoltak 127 bejelentett influenzás beteget. A influenza következtében lakásán meghalt egy beteg. A népjóléti minisztérium jelentése szerint tö­meges influenzás megbetegedések fodultak elő Ma­gyaróváron, halálozás azonban nem volt. A honvédségi személyek között hétfőn megbe­tegedtek 206-an, ezek közül, öten súlyosan, haláleset nem fordult elő. A rendőrfőkapitány , mint a Pesti Hírlap je­lentette, rendeletet adott ki, amely szerint a villamos­kocsik belsejében csak öt, a perronján pedig nyolc utas tartózkodhatik. Mivel a budapesti ember — úgy látszik — nem retteg a spanyolnáthától, nagyon sok nehézséggel tudják csak végrehajtani a rende­letet. Az utasok nem veszik figyelembe a „Nincs hely!" jelzésű táblát és a kalauzok minduntalan megállítják a kocsit, hogy leszállítsák és rendőrnek adják át a kihágást elkövető utasokat. A villamos­társaság újabb kocsikat nem tud forgalomba helyez­ni, mert egész kocsiparkja üzemben van. A budapesti telefonközpontok személyzete kö­rében is föllépett az influenzajárvány és sok kezelő­nő megbetegedett. Csupán a József telefonközpont­ban 92 betegjelentés történt. A betegek nagyobb ré­sze könnyen esik át az influenzán és pár nap alatt újra megkezdi szolgálatát. Mivel azonban az egy­mást váltó kezelőnők — különösen az éjjeli szolgá­latot teljesítők — könnyen megkaphatják egymás­tól a betegséget, fertőtlenítik a helyiségeket. A posták személyzetéből is sokan betegedtek meg, különösen a levélhordók között sok a beteg. Bécsben nincs spanyolnátha-járvány ? Bécs, jan. 25. Hivatalos jelentés szerint Bécsben nincs spanyolnátha járvány. A tüdőgyulladások száma kisebb mint az előző év ugyanez időszaká­ban. Lady Montague a magyar nőkről. • ,,Letters from the East" Igazi dühroham vett rajta erőt, amikor bécsi módira kellett 1716 szeptemberében az udvar elé já­rulnia. Rőfnyi magas, erősen púderezett hajbóbitá­val a fején, irtó széles balcsontos krinolidban, amely jó nagy területet födött ss­ rém csúnyának tűnt­ fel önmaga előtt és nagyon szerencsétlennek érezte ma­gát. VI. Károly azonban nagyon nyájas volt hozzá és sokáig társalgott vele a maga lekötelező modorá­ban. Ez már­ többet is jelentett, mint puszta udvarias­ságot a nagykövet feleségének a rangja iránt, akit ő brit felsége Törökországba küldött. Lad:/ Mary Worthley Montayne jókedve tehát csakhamar visz­szartért. ".Mivelhogy ő nemcsak apsy udvari méltón­ság hordozója, hanem azonfelül 27­ éves szép asz­szony.­­akinek rémes plundrát kellett magára ölte­dhokkal. Szargon elé vitette mindhármukat. A ki­rály haragba tört: — Samziját száműzöm az Asszonyházból, Mardukot pedig reggel húzzátok karóba a börtön­ház udvarán . . IV. Az úr álmosan ődöngött a ciszterna előtt, melybe a poroszlók Mardukot bedobták. Hosszú dárdája kocogott a kockaköveken. — Ki az? — riadt föl hirtelen. — Nidilah . . Dárdáját leengedte. — Mardukkal szeretnék beszélni... — Nem szabad. — És ha parancsolom? — Akkor sem. Nidilah a gyémántkarperecet megcsillantotta a vörös fáklya fényben. — Engedd ki börtönéből és neked adom .. . A szerecsen óriás megdörzsölte szemét, azt hitte, álmodik. De ott ragyogott előtte a káprázatos éksze — Nem kell . . . —­ takarta el a szemét. — Mit a­karsz, a szerencsétlen? Hisz' mindkettőnket kard­­ra húznak! . . . Nidilah a kezét megragadta. — Nem! — lihegte az arcába. — Kiszökünk a palotából ... a nagy folyó partjára ... Az éj sötét . . . s nyomunkra sem akadnak... Hamar! A szerecsen viaskodott önmagával. — Xesze! Országot ér e kincs . . . Boldog lessz ... és mi is . . . Csónakba szállunk . . . Siess! —­ Megfognak ... — Soha. Jöjj velünk vagy menj egyedül... A kulcsot! Az őr belekábult. Kincs .. . hatalom ... sza­badság ... Szétnézett a félsötét udvarban. — Legyen velünk Ozirisz . . . A fáklyához ugrott és eloltotta. A kulcs meg­csikordult a börtön zárjában. — Marduk . . . — Ki szólít engem? — Én, Nidilah . . . Siess! . . . Menekülünk! Elvitte őket a szent folyó. Valahogy kiszök­tek Asszíriából s többé hirt sem hallottak felölük. Csak a háremekben zendült meg néha róluk egy árva ballada. Volt egyszer egy kicsi rabnő, dús királytól kincset kapott s egy szegény ör moso­­­lyáért mindent, mindent odaadott ... n­e. Azaz, hogy a ruha nem is volt olyan borzasztó, hiszen a nyak és a taille egészen jól érvényesül­hetett. Hogy a császárnak tetszett, az érthető volt. Amit beszélt vagy írt, az mind elmés és okos dolog volt és a nagyvilági dáma biztonsága lengette körül, amikor az etikettet jelmezként viselte magán és bárkin észrevette a legcsekélyebb toiletth­ibát. Nagy öröme tellett, a regensburgi különféle követek ősi vetélkedésében, akik mind igényt tartottak az­ excel­lenciás titulusra, de egyik a másikat világért se szó­lította volna annak. Erzsébet Krisztina osztrák császárnő nagyon kegyes volt Kingston­­herceg leányához, akinek mód­jában volt I. József­ császár özvegyénél olyan időtöl­tést látni, amit még addig nem ismert: előkelő dá­mák két csoportja, a császárnő két leányával az élükön, könnyű­ puskákból lőttek célba. A­, első díjat, gyönyörű brillián­sokkal kirakott rubintos gyűrűt, Amália főhercegnő nyerte. Maga az anyja nyújtotta át neki. A többi győztes török zsebkendőket, szala­gokat, csipkéket és más­­fajta cifraságot nyert. Ez a látványosság, amely a volt császárnak is fő szóra­kozása volt, nagyon ínyére volt a ladynak. Csak attól riadt vissza makacsul, hogy maga is kezelje a puskát. Nem félelemből, mert ezt nem ismerte Nagyon örült hiszen a lehetőségnek is, hogy Magyarországon való átutaztában kísérete össze­tűzhet a tatárokkal, akik akkoriban még tűzzel­vassal pusztították egy részét annak a területnek, amelyen át kellett vonulnia, hogy férje állomáshe­lyére jusson, az út azonban elmúlt minden ilyesféle veszedelem nélkül. 1717 januáriusa nem fogott ki rajta, nem fagyott meg, a hó se temette el, mint ahogy a már- akkor is ,,barátságosan"- gyámkodó bé­csiek neki részvétteljesen megjósolták. Azok közül, akik lebeszélték a magyar útról, volt a hős Jenő her­ceg is. A magyar nők rendkívül tetszettek a ladynek. Úgy találta, hogy gyönyörű a növésük és szebbek a bécsi nőknél. ,Minden bécsi szépség Magyarország­ból kerül oda fel" — írja útközben haza. Hűvöseb­ben itélt a lady később Franciaországról. Kinevezte a francia nőket utálatos teremtéseknek, akik tele voltak smukkal és akiknek a fején a rövidre rágott, göndrörített és rizsporozott haj olyan volt, akárcsak a feh­ér gyapjú. Lady Montague mindent megfigyelt, művészetet, vallást, politikát, szerelmet, csak a vaskosságot nem vette észre. Jobban mulatott a ,,Keleten", mint Bécs­ben, ahol az előkelő körök elragadtatásukban csak­úgy gurultak, amikor egy német vígjátékban két színész a páholyokkal szemközt, amúgy istenigazá­ban leeresztette a nadrágját. Viszont nagyon tu­dott gyönyörködni a nagy pompával berendezett ud­vari operában és szívesen elhitte, hogy egy darab kiállítása harmincezer font sterlingbe került a csá­szárnak. • A bécsi társaséletet nem becsülte magasra a lady. Valamirevaló hölgyet két „Aufwärtere" udvar­lója és férje nélkül meghívni durva­­ sértésszámba ment. A társas összejöveteleken a háziaszony senki­vel se foglalkozott, vendégeit télen-nyáron csak fagy­lalttal, kártyajátékkal és egymás közt való társal­gással látta el és a viziteket se igen adogatta vissza. A bécsi divat meg az ízlést költekezéssel pótolta, hétköznap meg olyan lebernyeget írt elő, amelyet nem volt tanácsos föllebbenteni. De hát mindez nem is igen numerált az akkori Bécsben, amelyben egy nő csak negyvenéves korá­ban keltett feltűnést és csinált, ráncai és ősz haja dacára, hódításokat. A ladyre ez nagyon megnyugta­tóan hatott. „Igen-igen vigasztaló rám nézve, hogy­­ már itt a földön megnyílik a paradicsom az öreg­asszonyok számára és én nagyon meg vagyok elé­gedve, hogy ez idő szerint még nem vagyok alkal­mas rá, hogy bejuthassak." Lady Montague a maga nemében filozófus volt. Anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is kicsinyes volt volna, nagyon jól tudta, hogy kis dolgokból tevődik össze az élet és hogy tő­lük sokkal inkább függ a boldogság, vagy a szeren­cse, mint nagy eseményektől. Az egyes órák em­e mozaikjaiból rótta össze tarka utiéletét a maga és mások számára, miközben az volt a jelszava, hogy ,,bosszantó véletleneket kellemetességekre kell át­változtatni". A jó ételeket és az egészséges alvást a dolgok derűs felfogásának alapelemeiként tekintette, mi­végből mindig magával szállíttatta saját ágyát és saját kuktáját. Csehorszgban persze nem sokat ért ez az óvatossága. A postaállomásokon arra se volt, hely, hogy fellállíttassa az ágyát, és azért hideg éjje­leken szívesebben ment egész Drezdáig, semhogy „közönséges kamrákban lehelje be a különféle rossz illatokat," amlyek mindenfelől gőzölögtek." Így aztán mindenfelé elkísérte őt hazája egy kis területe, amelyről a világért se mondott volna le és amelyet két éven át, amig utazásai tartottak, Európán és Ázsia egy részén is magával vitt. A leg­távolibb Keleten is saját otthonában lakhatott, noha Konstantinápolyban egy egész éven át hordott török ruhaviseletet és alkalmazkodott környezete életmód­jához. S minthogy ez a környezet a gyermekeket, tekintette a szülők, főleg az anya fiatalsága próba­kövének, és ennek a környezetnek az asszonyai vagy egy tucatszor tették le ezt a próbát, lady Montague, valamint a francia nagykövetné is, lefolytatta a bi­zonyítási eljárást ebben a részben. Az eredmény egy szintén Mary névre keresztelt leány volt, aki később felesége lett Earl of Butenak és mint ennek özvegye halt meg 1794-ben. Öt évvel idősebb fiát, Edwardot, az anya az angolok közt elsőnek oltatta be himlő ellen. A hazájába való visszatérés elég nehezen ment. Szemeiben még ott tükröződött a délszaki világ ra­gyogása és tekintete, amelynek látóhatára nagyon kitágult, minduntalan kicsorbult a hazai állapotok szegényességén és irigyelt mindenkit, aki a csábító idegen világ szépségeit nem ismerve, tökéletesnek tartotta hazáját és a szép visszaemlékezésekben forrongó vágyódást nem ismerte. „Kérem az Istent, vajha elfelejthetném az éltető napot, minekutána most már úgyis be kell elégednem azzal a mostoha részesedéssel, amit a napvilág nyújthat". Ebben a rezignált hangulatban záródik az a levele, amelyet Doverbe érkeztekor, 1718 október 31-én, irt. Legutolsó útójelentését egy nappal később küldötte el barátjá­nak, I­ope költőnek. Azokat a leveleket, amelyeket erről a kéteszten­dős útjáról ismerőseihez intézett, akik közé a walesi hercegnő, később II. György király felesége is tar­tozott, három kötetbe foglalva,kiadtak angol és több más nyelven is. Mostanában új kiadást, is rendeztek Londonban. A ..Letters from the Easts" Írónőjének nem kellett sokáig a délszaki világtól távol élnie, mert már egy évvel Londonba való Visszatérése utái Olaszországba költözött, ahol huszonkét év után, 17­19-ben halt meg. Fia is ott végezte életét, de csúnya módon, Edward Montague i­ó Páduában egy csirke­csonton fulladt meg. ______ Marx kormányalakítási törek­vése nagyon előrehaladt. Berlin, jan. 25. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nál: távirata.) A kancelárnak a német nemzetiekkel való tárgyalásai már annyira előrehaladtak, hogy már ma lehet számolni a kormányprogramm össze­állításával. Ha az eddigi kormány tagjai közül Gessler hadügyminiszter és Reinholz pénzügymi­niszter az új kormánynak is tagjai lennének, úgy a demokrata párt a leghatározottabban kijelenti, hogy ezek nem a pártnak a kormányban való kép­viselői, hanem szakminisztereknek kell őket­­tekin­teni. Az új kormány külügyminisztere Stresemann marad, gazdaságü­gyi miniszter a német néppárti dr. Curtius és közlekedésügyi miniszter a néppárti Chrone. A centrumot Brauns munkaügyi minisz­ter fogja újból képviselni. Az eddig egyesített igazságügyi és megszállt területi minisztériu­mot, újból két felé osztják. A megszállt terü­letek minisztere előreláthatóan az eddig is a kor­mányhoz tartozott centrumpárt­ dr. Bell lesz, míg az igazságügyi és a belügyi tárc­át a német nemze­tiek számára tartják fenn. A belügyminiszteri tárca jelöltje egyelőre Lindeiner- Wildau, az igazságügyi tárcáé pedig Wallraff, a birodalmi gyűlés volt elnö­ke és Graefe thüringiai elnök. Az élelmezésügyi mi­nisztériumot eddig a centrumhoz közelálló Hanslin­de vezette. Minthogy az ő visszalépésével számolnak, helyére előreláthatóan Staufenberger német nemzeti kerül a Rajna vidékéről. Berlin, jan. 25. (Wolff.) Azokat az irányeszmé­ket, melyeket dr. Marx birodalmi kancellár mint kormányprogrammal kidolgozott, ma délután az új koalíció szempontjából számbajövő pártok elé ter­jesztették E pártok állásfoglalása után a végleges szöveget szerdán délelött a demokratapártnak mu­tatják be. Demokrata körök véleménye szerint alig­ha van kilátás arra, hogy a demokraták az új kor­mányban aktíve részt vesznek. A német néppárt kö­reiben valószínűnek tartják, hogy a kormányalakí­tás tárgyalásai csütörtök délután véget érnek s csak a személyi kérdések rendezése marad hátra­ .A biro­dalmi gyűlés szerdán valószínűleg elnapolja magát és február 3-án vagy 4-én ül össze, hogy a kormány­nyilatkozatot meghallgassa.

Next