Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-29 / 23. szám

a spanyolnátha-járvány csakkan. Két h­alott volt Budapesten, kettő Miskolcon. A csütörtöki nap sem múlt el haláleset nélkül, Budapesten és Miskolcon két-két spanyolnáthából következő halálozás történt. A főváros tisztifőorvosa a következőket jelenti a járványról: Csütörtökön az influenza súlyosabb alakjá­nak, az úgynevezett spanyol­ influenzának, két ese­tét jelentették, mind a két beteget az Új Szent Já­nos-kórházban ápolják. Spanyol influenzában csütörtökön ketten haltak meg. Mind a kettő a Szent László-kórházban. A Szent László-kórházba felvettek csütörtökön 50 influen­zás beteget, 17 férfit és 83 nőt, akik között 10 eset­ben tüdőgyulladást, 3 esetben mellhártyagyulladást állapítottak meg. Az Új Szent János-kórházba fel­vettek 4 influenzás beteget, ezek közül egynek mell­hártyagyulladása, egynek tüdőgyulladása van. A rendőrségi kórházba 5 influenzás beteget vettek fel a nap folyamán, a rabkórházba pedig egyetlenegyet sem. A kerületi elöljáróságok 61 lakásukon ápolt betegről tettek jelentést, ezek közül 7 eset tüdőgyul­ladással szövődött. Halálozás a kerületekben nem történt. A népjóléti miniszter jelenti, hogy a honvéd­ségi személyekről érkezett jelentés szerint csütör­tökön megbetegedtek 204-en, köztük 6-an súlyosan. Haláleset nem fordult elő. Újabb két halott Miskolcon, Miskolcról jelentik: Miskolcon újabb két ha­lottja van a spanyol­ influenzának. Ezzel a halottak száma háromra emelkedett. Lehóczky József 13 éves diák a gyermekkórházban, Lutherán János 22 éves géplakatos pedig a járványkórházban halt meg. A járványkórházba eddig 19 influenzás bete­get vettek fel. A járvány az iskolákban szünőben van. A polgári leányiskolát bezárták, mert 9 ta­nárnő és 250 növendék volt influenzás. A katho­likus gimnáziumban 15, a kereskedelmi iskolában 18, a reáliskolában 12, a leánygimnáziumban 35 százaléka beteg a növendékeknek Debrecenből jelentik. Dr. Tüdős Kálmán tiszti főorvos az influenza-járvány terjedéséről a követke­zőket mondotta: — A város területén nincs sok beteg. A hely­zet semmivel sem rosszabb, mint a múlt héten, de azt sem lehet mondani, hogy feltűnően javult volna. Szövődményes esetek fordultak ugyan elő, de lefo­lyásuk elég jóakaratú Az iskolákban a mulasztók száma nem mutat fenű­nő emelkedést és ezért szó sem lehet az iskolák bezárásáról. A párizsi dák város, Látontás a legújabb és legmodernebb diákotthonban, amelynek háromszázharminc lakója van Farius. január. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Az erődítmények tőszomszédságában, tíz percnyire az orleansi kaputól épült föl a párizsi diákváros. Nem valami barátságos a környéke, sőt — távol metróállomástól, villamostól, — a piszkos utcák, a minden pillanatban összedüléssel fenyegető, rozoga, régi házak, a szennyes udvarok lépten-nyomon arra figyelmeztetik az embert, hogy Párizs egyik legsze­gényebb negyedében jár. És Párizsnak e szomorú, eivár környékén emelték azt a hét kaszárnyaszerű, hatalmas épületet, amelyben háromszázharminc diák és diákleány lakik. Az első szempillantásra, kívül­ről bizony ezek az épületek is nagyon sivár képet nyújtanak. Rideg, szílnélküli, komor kaszárnyák, még egy árnyalattal sem különböznek azoktól a vá­rosi bérházaktól, amelyeket Párizs városa az utóbbi időben a munkások számára építtetett. Még amikor csak terv volt a diákváros létesítése, azok, akik lát­ták a tervrajzokat, azt mondták, hogy ha a tervek alapján építik fel a házakat, — az egész diákváros nem lesz egyéb, mint az oxfordi egyetem kópiája. Deutsch de la Meurthe, akinek bőkezű adományá­ból épült föl a diákok otthona, — ragaszkodott épí­tészének tervéhez, aki szerint az oxfordi egyetemet a francia egyetem mintájára építették, így hát a diákváros épületeinek stilje is tulajdonképen francia. Fölépült tehát a hét hatalmas épület, az erede­ti tervek alapján óriási udvarral és kerttel, amely ma még ugyan szintén sivár és szomorú,­­ de ked­ves, szép hely lesz egy-két év múlva, amikor majd kiterebélyesednek, meglombosodnak a most még fiatal, törpe fák és tarka szint öltenek magukra a virágtruppok. A hét épület közül hat a diákok és diáklányok szobáit foglalja magában. Minden épületet egy-egy híres professzorról nevezték el. Így aztán van Gréard-, Appel-, Pasteur-, Poincaré-pavillon, míg az az épület, ahol a leányok laknak, a Marie Curie nevet kapta. A hetedik épületet a közös élet számá­ra rendezték be. Van itt olvasóterem rengeteg új­sággal, napilapokkal és folyóiratokkal, könyvtár, amelynek még ugyan meglehetősen üresek a polcai, zeneterem, pianóval, hegedűvel, zongorával, játékte­rem és tornaterem. Látogatásunk idejében egy lé­lek sem tartózkodott ezekben a termekben, ahol még mindig lehet érezni a friss festék szagát,­­ csak a játékteremben csattogtak a billiárdgolyók. Estén­kint a zeneterem szokott benépesedni, ahol tizenkét zongora áll a diákok rendelkezésére. Nem akartunk indiszkrétek lenni, így hát nem­ kérdeztük meg, hogy hogyan megy itt a tanulás és a gyakorlás egyszerre tizenkét zongorán, a hallgatóknak nyújtott élvezet­ről nem is beszélve. Azután megmutatták a diákok szobáit Mürger aligha álmodott ilyenekről. Egyszerűen, de modern kényelemmel berendezett szobák ezek. Egy asztal, két szék, egy falba épített szekrény, az úgynevezett placard, — egy nappal divánná átalakítható ágy, — ez mindössze a berendezés. De központi fűtés van, hideg, meleg víz, és villanyvilágítás. A szobák úgy hasonlítanak egymáshoz, mint a tojások. Azt azon­ban az első pillantásra meg lehet állapítani, hogy ki a lakója és milyen pályára készül. A filozopter asz­talán hatalmi szürke fedelű könyvek, a medikus szobájában az elmaradhatatlan emberkoponya, a festőnövendék pedig rajzaival és festményeivel rak­ta tele a falakat. Természetesen csak úgy rajzszög­gel, keret nélkül. A Marie Curie-pavillon szobái, — ha nem is tudná előre az ember, — akkor is elárul­ják, hogy itt diákleányok laknak. Intimebbek, mele­gebbek ezek a szobák, egy-két kézimunka, néhány apró nipp, virág, képek a falon és enyhe parfüm­illat a levegőben. Hogy a medika asztalán is ott van az emberkoponya és a két darab keresztcsont, —­­ez természetes. De még annak a vicsorító koponyá­nak is szelídebbek a vonásai, mert mellette egy vá­zában ibolyák mosolyognak. Hogy a puderos do­bozt és rougeos tubust ne is említsük. Kedvesek, tiszták ezek a szobák és nem igen hinnénk, hogy a lakóik közül csak egy is vissza­vágyna a Quartier Latin romantikával és poloskával megáldott hotelszobáiba. Különösen nehéz ezt el­képzelni, hogyha még azt is tudjuk, hogy a­ diák­városban egy-egy szobáért, világítással, fűtéssel és fürdővel (huszonöt fürdőszoba van és minden eme­leten zuhanyfürdő) havonkint 150 frankot fizetnek a diákok és a diákkisasszonyok. Ami az étkezést il­leti egy-egy húsétel ára 1 frank 75 Centimes és 2 frank között váltakozik. A főzelék, dessert, előétel 75—80 Centimes. Boldogok azok a diákok, akik ide juthatnak Protekció nélkül bajosan is sikerül. És ez érthető is, hogy ha tudjuk, hogy Párizsban közel húszezer egyetemi hallgató van. A kanadiaiak számára már építettek is a diákvároshoz hasonló otthont és szó van egy argentiniai diákotthon létesítéséről is. De­hát ez még mind kevés. A diákváros háromszázhar­minc szobájára is, — a jövő tanévre, — már eddig több, mint ezer jelentkező van. Mielőtt elhagytuk volna a diákvárost, még a rendszabályok után érdeklődtünk. Utóvégre három­százharminc diákot, — fiút és leányt, — bizonyos mértékig kordában tartani, — nem könnyű feladat — Ah, uram.­­— hangzott a felvilágosító fele­let,­­ az ifjúságnak sok mindent meg kell engedni. Ha valamitől tiltja az ember, annál inkább meg­teszi. Éppen egy diák lépett a szobába, aki engedélyt kért arra, hogy egy tantiját fogadhassa a szobájá­ban. Ez bizonyára nagyon derék, engedelmes fiú le­hetett, aki respektálja a szabályokat. Dehát a többi néhány száz? Aztán diákkisasszonyok is vannak itt! Igaz, hogy külön épületben élnek, de mégis — részesülnek-e megfelelő felügyeletben? — A diákleányok pavillonjának ablakpárká­nyain végig szegesdrót van, — jelentették ki érdek­lődésünkre. És ez a kijelentés bizonyára meg is nyugtatja az aggodalmaskodókat, legfölebb azon mélázik el az ember, hogy miért csak a leányok ablakán és miért nem a fiukén is? És egyáltalán: miért csak az ab­lak? Hiszen néha az ajtón is be lehet menni. Vagy talán fölösleges is ez az egész aggodalmaskodás. A diákváros felügyelői is tudják, hogy a szerelem az olyan valami, ami előtt nincsenek akadályok. Egy kis szeges drót meg sem kottyan neki. Diákvárost pedig szerelem nélkül elképzelni nem is lehet. Sa. F. (I l»FSTI Hl Rl HP 19) Január 19 azomNrt Az őrgróf nem akart megázni. A törvényszék elnöke elfoglalta helyét. A ren­­des formaságok után odafordul a vádlotthoz. — Mondja el, hogy történt a dolog? A vádlott feláll. Erős, tagbaszakadt fiatal­ember. — Tekintetes törvényszék, mindennek az eső, a nagy vihar az oka. — A vihar lopott? Az eső csalt? — Nem, tekintetes törvényszék, de ezek vittek engem rá a bűnös lépésre. Én azelőtt becsületes al­kalmazott voltam .. — Csak mondja: boltiszolga volt itt Franko­furtban . . . — Mondjuk, gazdám átadott 38.000 márkát, hogy fizessem le egy cégnél. Útközben rettenetes vihar tört ki. Én borzasztóan félek a vihartól... • — Pedig a tengeren is utazott, — vetette közbe a bíró. — Akkor is féltem. Tehát szakadt az eső, dör­gött az ég, villám villámot ért. Egy kávéházba me­nekültem. Persze ott rendelnem kellett valamit. Ren­deltem. De a vihar még erősebb lett. Ismét rendel­tem. Egy óra elmúlt és még mindig szakadt az eső. Fizettem és mert nem akartam bőrig ázni, autóba ültem. Az autóban eszembe jutott, hogy amit a ká­véházban kifizettem, azt a gazdám pénzéből vettem el. Az autót is abból kell fizetnem, mert saját pénzem egy fillérem sem volt. Beláttam, hogy ebből baj lesz. Az autóval tehát a pályaudvarra hajtattam és elutaz­tam Berlinbe. Mikor megkérkeztem — — Ott is vihar volt? — Nem, de úgy gondoltam, hogy ilyen ütött­kopott ruhában nem mehetek szállodába. Vettem te­hát egy kabátot. Azután egy öltözet ruhát. Egy csi­nos bőröndöt. Néhány fehérnemű­darabot. Egészen jól festettem. Aztán láttam, hogy ilyen előkelő úr nem állíthat be gyalog a szállodába, tehát autóba ültem. Az autóban eszembe jutott — — önnek úgy látszik mindig autóba kell ülnie, hogy valami eszébe jusson? — Az jutott eszembe, hogy a rendőrség keres­het, tehát Maine őrgróf név alatt vettem szobát. Va­csora közben azután úgy gondoltam, hogy legjobb lesz, ha minél előbb, minél messzebb utazom. Olasz­országban még nem voltam, tehát elutaztam Velen­cébe. — Egyedül? — Egy őrgróf nem utazhat egyedül. Gondos­kodtam egy kisérőnőről is. Találtam. Egy fiatal szí­nésznőt. Annak vette a brilliáns karperecet, amelyről úti feljegyzéseiben szó van? — Igen. Elvégre dúsgazd­ag voltam, miért ne szereztem volna neki örömet? És tartottam ezzel rangomnak. —­ Zürichben is neki vett egy brilliánsgyűrűt? — Nem, kérem, az már egy másik volt. Az expresszvonaton ismerkedtem meg vele, nagyon meg­tetszett őt vittem el magammal Milanóba. Ott is hagytam. — És fájdalomdíjul adott neki 1000 lírát. Ga­vallér volt. — Igen, kérem, nem felejtettem el soha, hogy ki vagyok Milánóból Velencébe utaztam. Ott iga­zán rangomhoz illően éltem. Előkelő szállodában laktam, nagyszerű kirándulásokat tettem, azután vettem egy remek gondolát. Gyönyörű napok voltak. Az igaz, hogy sok pénzt költöttem, de volt miből. Körübelül egy hét után tovább utaztam ... — Mit csinált a gondolával? — Odaajándékoztam a portásnak. Megérde­melte. — És ki volt az a donna Elena?... — Előkelő nő. A Lidón ismerkedtem meg vele. — És ő elhitte önnek, hogy őrgróf? — Természetesen. Kettesben bebarangoltuk egész Velencét. Genuába is ellátogattunk. Ott is re­mekül mulattunk, de egy napon észrevettem, hogy a pénzem nagyon megfogyott. Alig volt már valami belőle. Vonatra ültem és negyedik osztályon elutaz­tam Olaszországból. Mikor megérkeztem Németor­szágba, volt még 60 márkám. És semmi egyebem. Útközben mindent eladtam. El kellett adnom. Most azután nem tudtam, mit csináljak. Állást úgy sem tudtam volna kapni. A rendőrség is bizonyára keres. Bujkálni nem akartam. Betértem egy vendéglőbe, ott nagyszerűen megebédeltem, azután autóba ültem és a rendőrségre mentem. Jelentkeztem. Mikor az autót kifizettem, nem maradt semmim. — Érdemes volt ezért lopni? — kérdi az elnök. — És ennyi pénzt ily esztelenül elpazarolni? A vádlott nem szól egy szót sem. A vád képviselője négy évi börtönbüntetést kért. A bíróság két évet szabott reá. — Legalább ott kipihenheti a hosszú út fára­dalmait, — jegyezte meg az elnök. spanyel ellen fertőtlenítsen Perolinnal Kapható minden drogériában és illatszertárban TELEFON JÓZSEF22—M 1089

Next