Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-29 / 23. szám
1927 Izmusr 29 szovbat. pesti hirlap — Baumgarten Ferenc egy millió pengős Irodalmi hagyatéka. A Festi Hirlap elsőnek számolt be arról, hogy a főként Németországban ismert Baumgarten Ferenc vagyonának magyarországi részét teljes egészében irodalmi célokra hagyta. Ennek a vagyonnak egyik jelentékeny része a Sas utca 1. számú hatalmas bérpalota. Ezenfelül még más ingatlana is volt Baumgarten Ferencnek, de milliárdos értékű a hátrahagyott értékpapír letét is. Hozzávetőleges becslés szerint az irodalmi célokat szolgáló hagyaték 12 —15 milliárd koronára, vagyis egymillió pengőre tehető. A végrendelet teljes szövegének a publikálása pedig csak február közepére várható. Baumgarten Ferenc végrendeletében végső akaratának végrehajtójául Babits Mihályt, valamint régi barátját és ügyvédjét, dr. Bosch Lorántot bízta meg A két végrendeleti végrehajtó úgy döntött, hogy előbb megszövegezik az alapítólevelet és ezzel egyidejűleg hozzák nyilvánosságra Baumgarten Ferenc végrendeletét. Az alapítólevél pontosan közölni fogja célját és a személyekre vonatkozó részét a végrendeletnek. Az alapítólevél szövegét bemutatják a kultuszminisztériumnak , alapítványról lévén szó — a királyi közalapítványi ügyigazgatóságnak is. A végrendelet intenciójáról már eddig is nagyon sokféle kombináció látott napvilágot és sok téves magyarázat is. A hagyatékot kizárólag az elhunyt végső akaratának megfelelően szabad felhasználni. Nem jótékonysági alapítványról van szó, mint azt tévesen hiszik, hanem kizárólag irodalmi alapítvdásról. Baumgarten Ferenc végrendeletében pontosan körülírja, hogy kik és milyen körülmények között kaphatnak majd támogatást az alapítványként kezelt hagyaték jövedelméből. A főszempont mindenkor, hogy kizárólag abszolút értékű akár szépirodalmi, akár tudományos munkálkodást támogassanak Ez az irodalmi hagyaték tehát abban kb.67-t fizik minden eddigi irodalmi alapítványtól, hogy eddi már megjjelent munkákat jutalmaztak az filanítvány kamataiból addig Baurrgarten Ferenc hasaítékából gondtalan megélhetést biztosítanak egy időre azoknak, akik minden társadalmi, vagy politikai áramlattól függetlenül kizárólag szépirodalmi vagy tudományos munkát akarnak alkotni. Banun Spirten Ferenc hagyatékának évi jövedelme valószínűleg mesz közeli a 750— 800 millió koronát. — Az olasz kormány százezer lírás adománya Vincenzo Gemito szobrásznak. Nápolyból jelentik: Fedele közoktatásügyi miniszter Vincenzo Gemitonak, a nagy szobrásznak 50.000 lírát nyújtott át ünnepélyesen, felét annak az összegnek, amelyet támogatására a kormány megszavazott. Gemito kijelentette, hogy előrehaladott kora ellenére is elhatározta, hogy kifaragja Mussolini mellszobrát. — Megyei kinevezések. Heves vármegye főispánja dr. Temesváry István egri járásorvost vármegyei tb. főorvossá, Gyürky Imre szolgabírót tb. főszolgabíróvá, vitéz dr. Sziráky Károly és dr. Delés Gyula ügyvédeket tb. tiszti ügyészekké. — Szolnokvármegye főispánja dr. Mezey Lajos ügyvédet vármegyei tb. főügyésszé, dr. Szabó Ferenc vm. aljegyzőt és dr. Biró Zoltán fegyverneki lakost tb. főszolgabirákká, — Csanádmegye főispánja dr. Szentzky József makói ügyvédet tb. vármegyei főügyészszé, — Pest vármegye főispánja dr. Papp Ernő aljegyzőt tb. főjegyzővé, dr. Szelényi Károly budapesti lakost tb. szolgabiróvá, Kazacsay Miklós és Balla Miksa tb. szolgabírákat közigazgatási gyakornokká, dr. Hazay Ödön budapesti lakost tb. közig. gyakornokká nevezte ki. — A román államvasutak12 halálesetet okoztak az elmúlt évben. Bukarestből jelentik. Az államvasutak forgalmi igazgatóságának múlt évi jelentését a napokban terjesztették a parlament elé. A jelentésnek a vasúti balesetekről szóló kimutatása szerint 1926-ban vasúti balesetek következtében ember halt meg és 699 sebesült meg. Ezek közül 30 halott és 173 sebesült közvetlenül a vasútigazgatás áldozata, mert 245 vasúti öszeütközés közül 241 szolgálati szabálytalanságnak volt a következménye. A kisiklások száma a múlt esztendőben 1003 volt, amelyek közül 496 volt a szolgálati szabálytalanságok következménye. Tíz tűzeset és 34 elgázolás szintén szolgálati szabálytalanság miatt történt. Az elgázolások összes száma 549, ezek között 141 olyan halott van, aki sem utas, sem vasutas nem volt, hanem többnyire a sorompók siralmas állapota következtében vesztette életét. Két vármegyét kivéve, a mostani hóviharok nem haladták meg a más évek hóviharainak mértékét, a vonatok mégis nyílt pályán vesztegeltek. A román nemzeti parasztpárt lapja, a Romania, élesen támadja a vasutakat. — Angol kupa-rendszer a magyar futballban. A Magyar Labdarúgók Szövetsége pénteken tartotta első idei országos tanácsülését. Az elnökség kegyeletes szavakkal elparentálta Bodor Ödönt, a volt válogatott futballistát A szövetség kiadta az 1925—26. évi „Magyar Kupét" a győztes Kacnak, majd a súlyos anyagi zavarokkal küzdő amatőr-egyesületek talpraállításának kérdésével foglalkoztak. Elhatározta még a szövetség, hogy az 1927—28. évi Kupamérkőzéseket az angol kuparendszer mintájára fogják lebonyolítani. — Egyesületi hírek és előadások. A Magyar Országos Esperanto Egyesület rendkívüli közgyűlést tartott, mely védnökül megválasztotta gróf Zichy Gyula kalocsai érseket és dr. Lukács György nyugminisztert és felkérte az Idegenforgalmi szövetséget, hogy az Esperanto Világkongresszust 1929. évre Budapest városa hívja meg. Cseh Andor, a nemzeti esperantoegyesületek genfi központja titkárának előadása után az egyesület megállapította munkaprogrammját. A Teleia Egyesület legutóbbi előadásán dr. Balassa Benő beszélt a venereás betegségekről. Január 30-án d. e. 11 órakor a Közegészségtani Intézetben (Esterházy u. 9.) dr. Heller Jakab és dr. Lénárd Vilmos ad elő. — Gulácsy Árpád a Mérnök- és Építészegyletben ,,A termelés tényezői" címen előadást tartott. Előadásában rámutatott arra, hogy a társadalomtudomány annak ellenére, hogy azt oly sokezer ember művelt és könyvtárakra menő kötetekben tárgyalják, még a legalapvetőbb törvények tekintetében is teljesen határozatlan. _ Az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület február 1-én délután 4 órakor az egyesület székházában (Szentkirályi utca 11., II. 22.) választmányi ülést tart. A Kansz országos polgári iskolai csoportjának alakuló gyűlése a képviselő-választói jog összeírása miatt nem a Tisza Kálmán-téri polgári iskolában, hanem a meghívón jelzett időben, ugyancsak az egyesület székházában lesz. A Magyar Luthertársaság január 31-én délután 6 órakor az evangélikus polgáriskola Deák téri termében (Sütő utcai kapu) Deák Ferenc emlékének ünnepi illést szentel. Haladunk a korral. A drótnélküli távíró és a drótnélküli telefon korszakában minden lehetséges. (Gáspár rajza.) Rákosi Jenő (vezércikket i) Őseink megcsinálták a rákosi országgyűlést Bethlen István... és én megcsináltam a Rákosi nélküli országgyűlést. RADIO. BUDAPEST SZOMBATI MŰSORA 555.6 (2). (9.30 és 12): Hirek és közgazdaság. (1): Időjárás-és vizállásjelentés. (3) : Hirek, közgazdaság. (4.30) : Ifjúsági előadás. Teörpökné Arányi Mária felolvasása. (5) : Időjárás- és vízállásjelentés. Utána. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangversenye. 1. Rossini : Semiramis — Nyitány. 2. Csajkovszky: Thegriela. 3. Debussy: Petite suite. 4. Beethoven: Coriolan — Nyitány. 5. Meyerbeer: Fáldvatánc. (6.20) . Testnevelési előadás. .hiller Károly ,,A Levente" szerkesztője: „A levente-intézményről." (7) : A m. kir. Operaház „Aida"előadása. Utána: Magyari Imre és cigányzenekarának hangversenye a Hungária-nagyszálló étterméből. (11.30): 1 óras Bachmann jazz-band a Ritz-nagyszállóból. KÜLFÖLDI MŰSOR SZOMBATON. 11 Prága 348.9 (1.5) Hangverseny. 11 Bécs 517.2 (7) Hangverseny. 11.30 Königsberg 303 (1.5) Hangverseny. 12 Lipcse 365.8 (9) Hangverseny (Jach: szimfónia, Haydn: szimfónia, Dittersdorf: szimfónia). 12.30 Hamburg 394.7 (10) Hangverseny. 1 Bonn 411 (1.2) Hangverseny. 2.30 München 535.7 (5) Gramofon). '1.05 Hamburg 394.7 (10) Hangversen. . 4 Stuttgart 379.7 (1.5) Hangverseny (Hegyek alján, Holt szemek, Tosca, Aida, Szevillai borbély).' 4.15 Bécs 517.2 (7) Wallace: Idossi áriája a „Tosca" c. operából, b) Kacsóh P.: Bujdosó Rákóczi. (Laurisin L.). 4. Goldmark: Sakuntala — Nyitány. (1): Időjárásjelentés. Utána: Növényvédelmi előadás. Varga Kálmán m. kir. ornithológus: „Hasznos madaraink védelme." (3.30) : Buda László előadása a gyermekeknek: „Bundafi Ur a világháborúban." (4.45): Művészdélután. Közreműködnek: dr. Hosszú Zoltán, a Nemzeti Színház művésze, Ujvárossy Margit (ének), Szathmáry Margit (hegedű) és Szabó Margit (szavalat). 1. a) Petőfi: „Künn a ménes." b) Petőfi: „Hozzám jössz-e?" c) Gárdonyi: „A falu reggel." d) Gárdonyi: „Levél a tanyáról." e) Baja M.: „Kukoricakapálás." f) Baja M.: „Megyek a rozson át . . ." g) Szabolcska M.: „Tanulmányút." h) Szabolcska M. : „A Grand Caféban." (Szabó Margit). 2. a) Huba.v: Csárdajelenetek. b) Brahms: Magyar táncok. (Szathmáry Margit). 3. Dani Bá' beszélget. (Dr. Hosszú Z.). 4. a) Mikó: „Miért van , ez?" b) Mihó: „Nyári est . . ." c) Pikéthy—Mihó: „Vallomás." d) Pikéthy: „Szól a harang." e) Lavotta: „Valahol messze . . ." f) Noseda: „Piros rózsa." (Ujvárossy Margit). Zongorán kisér Zsider óta. (6.30) : A Faluszövetség előadása. Utána: Sporteredmények. (7): L Coste: „Szenes leány, szenes legény." Operett 1 felvonásban. Szereplők: Bichard, rendőrtiszt: Solymossy Sándor, Thereze, szenes leány: Cserey Irma, Pier, szeneslegény : Bálint Béla, Tardivel: Kaffka Gyula. Szín: rendőrségi iroda. Rendezi Bálint Béla, a Magyar Színház r. tagja. (8.30) : Grafonoa hangverseny és tánczene. (10) : Bachmann jazz-band a Ritz-nagyszállóból. KÜLFÖLDI MŰSOR VASARNAP. 8.30 Lipcse 365.8 (9) Orgonahangverseny. 8.30 Frankfurt 428.8 (9) Hangverseny. 9 Lipcse 365.8 (9) Hangverseny. 1. Breslau 322. (10) Sakkelőadás. 10.30 Róma 422.8 (3) Egyházi zene. 11 München 535.7 (10) Harangjáték. 11 Königsberg 303 (1.5) Operák (Italianerin in Algier, Traviata, Favoritin, Álarcosbál, Margarethe, Rózsalovag, Folkinger). 11 Bécs 517.2 (7) Szimfonikus hangverseny. (Eich, Sahlmhofer, Beethoven). 12 Breslau 322.6 (10) Harmónium- és hárfaelőadás (Bibliás ember, Ave Mária, Faust). 12 Lipcse 365.8 (9) Hangverseny. 1.45 Hamburg 384.7 (10) Hangverseny. 3 Frankfurt 328.6 (9) Ifjúsági előadás. 4 Bécs 517.2 (7) Strauss-délután (Jos. Strauss: Carneval in Rom, Joh. Strauss: Kettenbrücke, Joh. Strauss: Dolci plante, Osk. Strauss: Menüett a „Fraganti hercegnő" című balettből, Joh. Strauss : Wo die Zitronen blühn, Ed. Strauss: hazafias induló, Joh. Strauss—Schlögl: Joh. Straussche Bühnenwerke, Joh. Strauss: Denevér, Jos. Strauss: Ohne Sorgen: galopp). 4 Breslau 322.6 (10) Hangverseny. 4 Lipcse 323.8 (9) Sportelőadás. 4.30 Berlin 484 és 566 (10 és 4.5) Hangverseny. 4.30 Werag 468.8 (20) Hangverseny. 4.30 Milánó 315.8 (1.5) Hangverseny. 5 Róma 422.6 (3) Jazz-band. 5 Frankfurt 328.6 (9) Operák. (Siegfried, Rigoletto, Carmen, Salome, Freischütz). 6.15 Breslau 322.6 (10) Tizenegy Jansen-dal. 7.30 bécs 517.2 (7) ..Margarethe" (Faust) Gounod 5 felvonásos operája. 8 Bern 411 (6) Templomi zene. 8 München 535.7 (10) Hangverseny (Zauberflöte, Peer Gynt, Lohengrin, Wilde Rose, Álarcosbál, Ádám, Wenn ich König war, rokokó szerenád). 8 Oslo 370.4 (1.5) Hangverseny (Behr, Fucik, Fedora, R. Strauss). 8.38 Frankfurt 428.6 (9) „Szevillai borbély." 8.45 Róma 422.6 (3) Olasz zeneszerzők. 9.30 Oslo 370.4 (1.5) Csellóhangverseny. 10.30 Berlin 484 és 566 (10 és 4.5) Tánczene. 10.30 Lipcse 365.8 (9) Tánczene. 10.45 Milánó 315.8 (1.5) Jazz-band. A földvezeték szigetelése, veszteségek elkerülése tekintetében, igen fontos tényező. A vezeték ugyanis, sokszor nagy kerülők után jut el a földelés helyéhez (vízvezetékcsaphoz, földbe ásott fémlemezhez, stb.), s közben a fallal, padlóval, fa-, kő- vagy fémanyaggal érintkezik. Ha csupasz a vezeték, a szapora váltakozású áram nemcsak a tulajdonképeni földelési ponton, hanem ezeken az érintkező helyeken is igyekszik a földbe jutni; itt azonban nagy ellenállásra talál, aminek leküzdése nagy energiát von el a készüléktől, tehát veszteségek lépnek fel. A földvezeték vastag, gummiszigetelésű rézdrót legyen s ügyelnünk kell a szigetelés hiánytalanságára és arra, hogy mindenütt (az összekötéseknél) jó fémes kontaktusok legyenek. Egyszerű antenna-bevezetés. Az antenna-levezetés részére nem kell minden esetben a falat, vagy az ablakrámát átfúrnunk, hogy a drótot vevőkészülékünkkel hozhassuk összeköttetésbe. Galvanikus bevezetés helyett jól alkalmazhatjuk a kapacitás bevezetést, amit következőképen készítünk el: Az egyik ablakszárny üvegére kívülbelül ugyanarra a helyre egy-egy kb. 56 cm. sugarú, vékony, kör alakú rézlapot kitetünk fel, melyekre előzőleg szorítócsavart forrasztottunk A két, egymáson fekvő rézlap, a közte lévő üveggel, kondenzátort alkot, melyen jelentéktelen veszteséggel hatolnak keresztül az antenna szapora rezgései. A külső rézlemezhez az antenna-levezetést kapcsoljuk, míg a belső lemez szorítócsavarát a vevőgép antennapólusával kötjük össze. I Maritana, Waldteufel: Mein Traum, keringő, Lumphe: Traum : fantázia, Grieg: Sigurd Jorsalfar, Komzak: egyveleg. Fucik: a gladiátoiok bevonulása: induló). 4.30 Berlin 484 és 566 (10 és 4.5) Hangverseny. 4.30 Frankfurt 428.6 (9) Hangverseny (Verdi : Sizil. Pesper, Simone l3occanegro, Ernani, Consutatis, Giovanna d'Arco, Macbc ' Falstaff). 4.30 Lipcse 452 (9) Hangverseny. 4.30 Lipcse 365.8 (9) Hangverseny. (Kéler Béla: sp.inyol zeneszám, Korngold: Tote Stadt, Mattéi: Kreisewalzer, Freischütz, Mach: csárdás, Kockert: Amorettenständchen, Jessel: Schwarzwaldmiidel. 5.15 Róma 422.6 (3) 1.angverseny. 6.30 Bécs 517.2 (7) „Tannhänser." 7 London 361.4 (3) Tánczene. 8 Oslo 370.4 (1.5) Hangverseny. 8 Hamburg 394.7 (10) „Freischütz." 8.15 Frankfurt 428.6 (9) Mozart-est. 8.30 Bern 411 (6) Hangverseny. 8.30 Varsó 1015 (10) Hangverseny. 8.45 Milánó 315.8 (1.5) Hangverseny. 8.45 London 381.4 (3) Haneng. 9.30 Lipcse 365.8 (9) Tánczene. 10.30 Berlin 484 és 566 (10 és 4.5) Tánczene. 10.30 Varsó 1015 (10) Tánczene. 10.45 Milánó 315.8 (1.5) Jazz-band. 11.30 London 381.4 (3) Tánczene. BUDAPEST VASÁRNAPI MŰSORA 555.6 (2). (9.15): Újsághírek és kozmetika. (10): Zenésmise a Belvárosi Plébániatemplomból. Szentbeszédet mond dr. Takács Ernő s.lelkész. (11.45): Szimfonikus zenekari hangverseny a Zeneművészeti Főiskola kupolaterméből. Vezényel Unger Ernő karnagy, a Zeneművészeti Főiskola tanára, közreműködik Laurisin Lajos, a m. kir. Operaház tagja. 1. Mascagni: Előjáték a „Parasztbecsület" c operából. (Siciliánát énekli: Laurisin Lajos). 2. Az arlesi leány. 2-ik szvit 4 tételben. 3. a) Puccini: Cavara 13 Színház, hangverseny, kabaré csak úgy nyújt zavartalan szórakozást, ha tudja, hogy nagyontörő lakása EREDETI WERT zárral van ellátva, mely betörés ellen az egyedüli biztosíték. Mindenféle kivitelben készül regisztrált ku okokkal. Utánkulccsal nem nyitható! f. WERZHEIM & Co. magyarországi vezérképviselete: #»»»?KIVEVZ VSÉtiTt. V., Gróf Tisza István utca 26. Telefon* Teréz 143—22. és