Pesti Hírlap, 1927. február (49. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

BUDAPEST, 1927. XLIX ÉVFOLYAM, 25. (16.201) SZÁM. Vs. wst WW KEDD. FEBRUAR ,1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Eay hóra 4 P (50.000 K), negyedévre 10 P 80 fillér [135.000 K). Egyes szám ira pályaudvaron is 16 t [20(K) kor.) vasárnap 32 ( [4000 kor.) Külföldön a t előfizetést ái kétszeres •JUtt PESTI HIRL&P KIADÓHIVATALOK? Budapest, V kei Vilmo* császár-ut 78. 1., Kriss­tina körút 188. II.. Mar git körút 5,0». IV., Váci­utca 80. VI., Andrassy­ut 4. VT1.. Erzsébet krt. L Újpest. Istváo-u* fa A két Ház. Irta Rákosi Jenö. A mai napon megalakult az uj ország­gyűlés két háza: az első képviselőház az álta­lános választójog alapján es az első felsőház, mely uj törvénnyel, uj alkatában elfoglalta a történeti főrendek örökét. Mindenik megvá­lasztotta elnökét és tisztikarát. Elbúcsúztatta tiszteletreméltó korelnökeit s az uj elnökök nagy beszédben foglalták el székeiket, mint az ország első közjogi tisztségeit. A székfog­lalás itt is, ott is méltósággal és emelkedett lé­lekkel ment végbe. Mindenik elnöki beszéd előkelő, megfontolt és diszes formába öltözte­tett, szinte művészi koncepció volt, méltó min­denik az álláshoz, melynek gondjait vállukra vették a szónokok. Tartalmas is volt minde­nik. Valamely szentimentális mellékzönge ki­sérte azonban végig mind a kettőt. Mintha va­lamely benső meghasonlás húzódott volna meg az ünnepi hang mögött, melyet az alkalom kö­telezővé tett. Mintha egyszer-egyszer valami mentegetőzés szólalt volna meg a beszédek folyamán. Talán nem tévedek, ha igv itélem meg ezt a jelenséget: A törvényhozás élén ál­lani, a testület elnökének lenni, amely az or­szág számára törvényt alkot, a legnagyobb dísz, a legszebb kitüntetés, ami alkotmányos ország­ban a közéleti férfiak legnemesebb becsvágyá­nak méltó célja lehet. Egyénileg tehát a leg­Oíiválóbb cél, amelyre a legkiválóbb hazafiak törekedhetnek. Akik elérik, azoknak dicsőség, dísz és jutalom: Életük, munkájok, egy érde­mes mult és hivatottság koronája. Az angolok a parlament elnökét speakernek nevezik. Mert aelnök valóban a fenséges testület szája. A mit a törvényhozók alkotnak, ami a szándé­kuk, az tetté osak az által válik, ha az elnök kimondja. És amit az elnök kimond, az a ki­rály szentesitésével élő valósággá, cselekedetté lesz. Akármi legyen tehát bárkinek is_ a fel­fogása. jogi vagy politikai álláspontja, egy M bécsi szocialisták tüntető gyűlést rendeztek Magyarország elten a somfaival incidens miatt. n szocialista bécsi polgármester gyűlölködő beszéde. (Tudósítás a 7-tk oldaton.) Útból Uzunovics alakította meg a iugoszláv kormányt. (Tudósítás a 2-ik oldaton.) bizonyos, hogy ma megalakult a magyar nem­zet törvényhozásának két testülete, ami reális valóság, és mindenki tartózkodás nélkül üdvö­zölheti és ünnepelheti azt a két férfiút, akit az ország bizalma ültetett e testület elnöki szé­kébe. Bizonyos, hogy ennek a dolognak érté­két és diszét az uj elnökök mélyen érezték s ez kifejezésre is jutott beszédükben. Ellenben bizonyosnak kell venni azt is, hogy azok a gyászos előzmények, melyek e reformokat megelőzték, a választójog kétes provenienciá­ját, rögtönzött és oktrojált voltát, a főrendi­ház mellőzését, a felsőház beállítását létrehoz­ták, ingatag természetük, bizonytalanságuk nyomait rajta hagyták minden azóta koVofte zett alkotáson. Mindennek, ami azóta lett, szembe kell szállani az élet, a gondolkozás, a hagyományok, a megszokás, mint ideális és reális tényezők nehézségeivel. Ez a bizonyta­lanság hozzátapad az emberek érzéséhez és valamelyes bátortalanság csendül meg a szó­nokok hangjában, egy kis kétség az uj bázis szilárdságára nézve, mely még életrevalósága nagy próbái előtt áll. Hiszen maga az állam is nagy és fontos intézményeiben még az ideiglenesség stádiumában van. Innen az uj elnökök szentimentalizmusa, magyarázata, ami mentegetőzés számba is mehet, a közjogi dolgokról, a jogfolytonosságról és áhítatos in­vokációja a Szent Koronához. Eín-éhként ér­dekes momentumokkal bővelkedik Wlassics Gyula báró és Zsitvay Tibor beszéde egy­aránt. Wlassics Gyulát méltán ünnepelte De­ssewffy Aurél gróf mint a régi főrendiház utolsó elnökét, aki, mikor a vihar kitört az ország feje felett, tán egymaga nem vesztette el a fejét és a római szenátus legendás mél­tóságához méltón intézte elnöki tisztét. Ezért magáért is érdemes lett. volna az uj reformok munkájához összehívni e történeti testületet, amelv a? utolsó intézmény volt, amelyben kép­viselve volt az egész Magyarország. Zsitvay Tibor beszédében kecsegtető fel­tűnést keltett hitvallása az alkotmányos, sza­badelvű haladás elvei és szelleme mellett. Az olyan viszontagságos idők, minőket nekünk jutott átélni, néha a legerősebb jellemeket is megrázzák, egyensúlyukból kilökik és végle­tességekre ragadják. A megtorlás indulata ül a máskor tiszta agyvelőkre. A megfontolást, a hisrcadt Ítéletet, a humánus gondolkozást ki­Bibi. 29 Sem-reaémjes életregény. Irta: Gárdonyi Géza. Bent nagymosás. A kertben az öreg a cseresznyét szedette, és szedte maga is, — aszalásra. Bibi röstelkedve szállt le a létráról, hogy már csak akkor pillantott meg, mikor a közelükbe értem. — Tanulunk? — kérdezte cseresznyeszín arccal. Igazán bájos volt abban a zavarodottsá­gában, fehér ruhájában, fehér cipőjében. Ugy illett volna két fehér szárny is neki . . . — Nem, Bibiké. Látom: nagy az elfog­laltságuk. Én majd odabent olvasom az újsá­gokat, aztán: megyek haza. Hogv tetszett a tegnapi látogatója? — Az én látogatóm? — csodálkozott el Bibi, — hiszen maga hozta. (Aztán elmosolyo­dott.) Vélném, hogy nyúl volt az előbbi éle­téhen. XXVII. Junius 28. Csütörtök. Szárazság. Kánikulai hőség. Légy any­nyi künn is hogy szinte zsonognak a levegőben. A muszkánk dühösen vert valamit a kertben a földön egy karóval. Odamegyek, hogy mi az1 Hát egy vakondok. Még vonaglott. — Ejnye muszka! Nem sajnálod ezt a gzegény kis állatot! — Nem. Mért túrja össze kert. Órákig előttem rezgett a képe annak a véres fejjel vonagló állatkának. Mégiscsak Is­ten teremtése az is. És hátha igaz az öregnek a szava, hogy 7 annak épp annyi a joga az élet­re, mint nekünk. Bende már két cédulát is küldött, hogy délután négy órakor jön hozzám, — vagyis Bi­bihez. Délben hát én mentem őhozzá. Már meg volt beretválkozva, fésülködve, uj-nyakkendőzve, és szinte lengedezve járt a frissen vasalt fehér nadrágjában. — Ne készülj, — mondtam neki, — nem jöhetsz át velem. Szinte leesett az álla: — Miért? — Nem tetszel Bibinek. Csak percek multával birt megszólalni: — Mi kifogása van ellenem? — Semmi. Nem mondott rólad semmi rosszat. De tudod: sokszor csekély jelekből sok minden érthető. Egy arcmozdulat többet mond néha mondatoknál. — Nem lehet. Nekem is van szemem: én inkább azt láttam rajta, hogy . . . — Azt ugyan nem láttad! Ö mindenki iránt egyformán szíves. — Talán te bes-zéltél ellenem valami... — Én? Hiszen éppen én vittelek oda. Micsoda^ lipótmezei beszéd ex! Nem is egyé­bért vittelek oda, megmondom egyenesen: a leány férjhezmenő korba jutott: arra gondol­tam, hogy ha neked megtetszene, te volnál hozzá legméltóbb. A boszus gyanakvás eltűnt a szeméből, de még mindig úgy nézett rám, mintha én vol­nék az egyiptomi szfinksz. — Hátha mégis csalódtál? Mi volt az az arcmozdulat vagy mi,'amiből azt értetted, hogy többé nem látogathatok oda. — Magam se tudom már. Vannak az életben olyan mozzanatok, amelyek érthetők, de nem magyarázhatók. Tudod, hogy szinte csecsemő-korától ismerem. Ha egy szót mond, abból is mondatsorokat értek. Ha egy szót se szó], akkor is tudom mit gondol. Tűnődve bámult a padlóra. — Nem lehet, mégsem lehet . . . — Ha nem hiszed, folytasd a látogatá­saidat. — Hát folytatom is. — Meglátod, hogy Tibaynéval maradsz, vagy az öreggel. Őmaga eltűnik. Dehát mit búsulsz te ezen? Annyira megfogott! — Ki nem megv az eszemből. Az éjjel ál­modtam is róla. — Hát próbáld meg . . . — Me« is próbálom. Délután négykor várlak. — Engem usrvnn hiába vársz: délután te­metek. I

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék