Pesti Hírlap, 1927. február (49. évfolyam, 25-47. szám)
1927-02-01 / 25. szám
1997 február 1., kedd, PESTI HIRLAP Néhány szó az 50 éves m. kir. csendőrségről. Írta : Dr. Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkár Az alkotmányos élet teljes helyreállásával vonult be a magyar csendőr a magyar életbe. Az új, ifjú intézmény helyzete nem volt könnyű, mert lépésről-lépésre harcolva tudott csak tért foglalva előhaladni. Ennek a küzdelemnek a nehezebb része azonban nem az a harc volt, melyet a magyar csendőrnek az osztrák csendőrség és az ezt követő pandúrvilág alatt elszaporodott vakmerő betyárokkal és más gonosztevőkkel kellett vivnia; nehezebb volt megküzdenie azzal az előítélettel és ellenszenvvel, mellyel a lakosság az osztrák és cseh nemzetiségű pickelhaubnis Bach-zsandárok emlékével szemben viseltetett. De a magyar csendőrség megnyerte a csatát az egész vonalon. Rövid idő alatt a közbiztonsági szolgálat terén elért kiváló eredményei, fegyelmezettsége, önzetlensége és hivatásának lelkes szeretete által ez az akkor még fiatal testület nemcsak országunk egyik kitűnő intézményévé küzdötte fel magát, de európai hírnévre tett szert; a magyar csendőrt a külföldön is dicsérettel és őszinte elismeréssel emlegették. És a magyar nép — melynek lelkében még erősen élt a kémkedő, besúgó Bach-zsandárok keserű emléke — csakhamar szivébe fogadta a magyar csendőrségen mert tapasztalta, hogy ez személyi és vagyonbiztonságának bátor, önzetlen őre, a gonoszok réme, az igazak barátja, a segélyre szorulók gyámolítója. Tekintély lett és maradt a maryai csendőrség a lakosság előtt, de sohasem lett rettegett közbiztonsági szervvé; bárhol jelentek meg e testületnek kakastollas járőrei, • minden igaz ember tisztelettel, szeretettel és bizalommal tekintett reájuk. Az, hogy a magyar királyi csendőrség rövid idő alatt egy ily hivatása magaslatán álló, kiváló testületté fejlődött, azoknak a lánglelkű férfiaknak az érdeme, kik ezen testületet létrehozása után ilyen magas színvonalra emelték, deplántálva alárendeltjeikbe a hitet, a mély hazaszeretetet, a puritán erkölcsösséggel párosult kötelességérzetet és főleg a közbiztonsági szolgálatnak — mint legfőbb hivatásbeli szolgálati kötelemnek — lángoló szeretetét. Ezeknek a férfiaknak állít emléket dr. Preszly Lóránd csendőrőrnagy „A csendőrség úttörői" című most megjelent művében. Ez a mű azonban nemcsak emlékezés, nemcsak babérkoszorú az úttörők emléke köré, de bizonyítója annak, hogy a magyar királyi csendőrség az úttörők által meghonosított szellem és a közbiztonsági szolgálatnak legfőbb hivatásul való tekintése által érte el magas színvonalat Ezért nemcsak az úttörők iránti tiszteletnek, de a helyesen felismert közérdeknek is arra kell minden illetékes tényezőt indítania, hogy a régi — kiválónak bizonyult — rendszer fenntartassák és mentesittessék minden elvirányu kísérletezéstől, mely a hivatása magaslatán álló csendőrséget a közbiztonsági szolgálattól részben elvonja. Az úttörők tették nagygyá ezt az intézményt. Az ő szellemükben nevelkedett és az ő a csendőrségi szolgálat iránt érzett lángoló szeretetüket örökölt, vezetésre hivatottak fogják ezt az intézményt megtartani hivatásának azon a magaslatán, melyen az immár 50 évesagyar királyi csendőrséget minden igaz, jóérzésű magyar ember a jövőben is látni akarja. Ma választott elnököt az országgyűlés két háza. Zsitvay Tibor lett a képvielőház, báró Wlassics Gyula pedig a felsőház elnöke. Zsitvay székfoglalójában a régi magyar alkotmány hamisítatlan szellemének visszatérését idézte. Wlassics Gyula szerint a kékamarás országgyűlés haladás a teljes jogfolytonosság felé. — Gróf Dessewfk Aurél és Szmrecsányi egri érsek a király jogainak érintetlenségéről. — Baltazár Dezső püspök a jogfolytonosság érvényesitéséről és az 1848. XX. t. c. végrehajtásáról. Az országgyűlés két háza ma választotta meg elnökeit és tisztikarát. A képviselőház Zsitvay Tibort, a nemzetgyűlés utolsó elnökét ültette az elnöki székbe és Zsitvay a történelmi eseményhez méltó beszéddel foglalta el új méltóságát. Székfoglalójában azt fejtegette, hogy a jogfolytonosság és az ebből eredő igazi magyar alkotmányos szellem lehet egyedül a képviselőház iránymutatója a jövőben. A magyar éjszaka fölött most mindig viharfellegek járnak, amelyek borúja csak akkor oszlik el, ha a szent korona a régi fényében ragyog fel újra. Végül a nemzeti függetlenség fontosságát hangsúlyozva, azt mondta, a nemzeten a sor, hogy okosan éljen fűtetlenségével, amelyért századokon át annyi vér omlott. A felsőház báró Wlassics Gyulát, a főrendiház volt elnökét ültette az elnöki székbe. Sűrűn benépesített padsorok előtt folyt le a nevezetes aktus. Báró Wlassics az elnöki széket elfoglalva, hosszabb beszédben fejtegette a felsőház létrejöttének előzményeit s annak a nézetének adott kifejezést, hogy a kétkamarás országgyűlés megfelel a magyar alkotmányos fejlődés szellemének. Ezzel nem állított fel a nemzetgyűlési törvényhozás oly akadályt, amely a teljes jogfolytonosság helyreállítását veszélyeztetné. Az elnök ezután érdekes fejtegetésekbe bocsátkozott a törvényhozás két házának egymáshoz való viszonyáról, az egyes kamarák hivatásáról és reményének adott kifejezést, hogy az új felsőház vegyes összetétele mellett is nem külön érdekek, hanem a nemzet egyetemes érdekeinek kifejeznse lesz. Az elnöki székfoglaló után több nyilatkozat hangzott el. Gróf Dessewffy Aurél országbíró kért szót elsőnek és sajnálattal említette fel, hogy a régi főrendiháznak olyan értékes tagja, mint Rákosi Jenő, nem foglal helyet a felsőházban, majd a jogfolytonosság elvéhez ragaszkodó felsőházi tagok nevében deklarációt olvasott fel, melyben kijelentik, hogy a felsőházban való részvételük nem praejudikál a törvényes király jogainak és a nemzet elévülhetetlen igényeinek. Szmrecsányi Lajos egri érsek hasonló értelmű felszólalása után Baltazár Dezső tiszántúli református püspök fejtegette nagy figyelemmel hallgatott beszédben a jogfolytonosság igazi értelmét. A jogfolytonosság, szerinte, nem állhat az állam érdeke fölött és szüneteltetni kell azt, mihelyt az államnak belső vagy külső vonatkozásban kára származhatik belőle, mert hiszen láttuk, hogy a jogfolytonosság hiánya mellett is milyen hatalmas fejlődést ért el a nemzet a maga erejéből a forradalmak óta. Az ülésen egyébként mindvégig részt vettek József, József Ferenc és Albrecht kir. hercegek és figyelemmel hallgatták az új felsőház első vitáját. Ma jelent meg először az ülésen a zsidóság egyik képviselője, dr. Löw Immánuel főrabbi, akit rokonszenvesen fogadtak. A folyosón a többi felekezetek főpapjaival beszélgetett, majd elfoglalta helyét az ülésteremben a református egyháznagvok sorában Józan Miklós unitárius püspök mellett. Nehéz álom. Irta: Illés Endre. 1. Junius vége volt. Az illatos, meleg fűben elnyulva, mozdulatlanul feküdt a sápadt férfi. Karját a feje alá gyűrte, az arca egy kissé oldalt fordult. S elmerevedve, fáradtan, összetörten aludt. Körülötte harsogott a délután. Duruzsolt, zúgott lenn a mélyben a föld. Bogarak siettek titkos útjaikon, néhány érett barack hulott a fűbe. A szomszéd kertekből halkan, haloványan méhzümmögés jött. S ezer sipocskáját fújta, meg nem lankadt erővel egyre fújdogálta a teafényű nyár. A férfi feküdt a puha füvön s az erős nap lassan átmelegítette kivágott szandálját, a szőke sugarak megcsillogtatták selyemingét. Egy hervadt fűszálról néhány hangya mászott a lábára. Csend volt, mély-mély csend. A hangyák a szandák alá bújtak. S ebben a pillanatban kezdődött minden. 2. A férfi ernyedt testét iszonyúan kezdte perzselni alulról a föld. Felhők felé fordított arcára tüzes nyilak hulltak. Mozdulni sem tudott. És fel kellett sikoltania a roppant fájdalomtól. Verejtékezve, erőlködve nyitotta ki végre a szemeit: fenn a különöskék égen a trópusi nap izzott, köröskörül pedig zizegett a szukó, sivatagi homok. Le-lecsukló pillákkal körülnézett, de nem látott semmit. A lába felöl egyenletes szél .Jött. Ember, fa, állat nem mutatkozott semerre. Árnyék, víz nem volt sehol. S a perzselő homok fölött csak a Szél mozgott. Kifeszítette szürke vitorláit: jött, forgott, felhőzött. Egyedül a szél élt. A tüzesnyilak hamarosan újra leszögezték a szemét. S a magányos férfi, félig betemetve már, tehetetlenül feküdt a homokban. Lehunyt pillái mögött megkísérelte elgondolni: hogyan is került ide? De a láz átjárta az agyát s a melegben elfoszlott minden gondolata. Homályosan látta: távol, valahol nagyon távol a ragyogó kertet. Illatos, érő barackok hajladoztak a fákon. És ő feküdt a fűben... De azután ...? Mi történt...? Hogyan került ide...? Nem ... erre nem emlékezett sehogy ... Fenn vakított a trópusi nap. Köröskörül fáradhatatlanul, el nem apadt könnyekkel sirt-sirt a sivatagi szél. Maró könnyei, az éles, apró, szürke homokszemek, már a szandálja alá bújtak, belepték az ujjait, a bokájáig értek... 3. Egy fehérruhás, szőke kisfiú rohant a gyümölcsökkel telerakott, roskadozó ágak alatt. — Apu ... apu... És már majdnem el is érte a sápadt férfit. Dez utolsó pillanatban a kékszemű asszony felült a kerti székben, csitítóan emelte magasra a karját: — Gabika... csendben légy! Apu alszik... sápadt férfi az illatos, puha füvön csakugyan aludt. Hanyattfeküdt az áttüzesedett földön, nyugtalanul felsóhajtott a szőke sugarak alatt. S a hangyák, a tapogatózó, szúró hangyák, a szandálja alá, a ruhája alá bújtak. Egyre malmasabbra kúsztak a lábán. Már majdnem a dereka táján jártak. 4. És zengett, zizegett a kékesszürke homok, fújta, egyre magasabbra fújta a sivatagi szél. A szürke takaró már majdnem derékig ért. A férfi kihagyó szívvel, megbénulva,tehetetlenül feküdt a homokos szélben. Csontjait iszonyú fáradtság tördelte szilánkokra, lehunyt szemeit lázsajgatta végig. S a szive... a vergődő, fulladozó szivét meg-megcsapta, korbácsolta a rémület. A homok jött-jött, egyre följebb. És ő mozdulni sem tudott. A szél takargatta, temette homokkal, már a derekához ért, a szive táján járt, a mellére térdelt. 5. Néhány hangya mászot a férfi testén, élesek, mint a sivatagi homok. Elszánt daccal mind magasabbra igyekeztek. Elhagyogatták már a ziháló mellkast, túl jártak a süllyedő, emelkedő bordákon s a szűk hónalj, a keskenyülő nyak felé vették útjukat. Sápadt volt, legyöngült, tehetetlen a férfi. A szíve beteg, a tüdeje rossz, az agya elfáradt. S a lombos fák alatt, az érő gyümölcsök illatában heverészett ilyentájt, a nap-nap után, órákhosszat, alkonyulásig. Járni, beszélni nem igen volt kedve. Dolgoznia nem volt szabad. Csak feküdt... feje alá gyűrte a karját.. le-lehunyta a szemét... Elaludt, álmodott, fel-felriadt. Feküdt. És ezen a sugaras, szőke délutánon, a ragyogó, szikrázó nyárban, föléje hajolt egy fekete árny. A hangyák egyre följebb másztak ... .. ... s a homoktakaró egyre magasabbra nyúlt. Már mázsás sulyok feküdtek a mellén, már torkát fojtogatták a szürkéskék hullámok, már lélekzeni sem tudott. Egy homokszem mér a szája körül mozgott.» És a többi... a többi a nyomában zizegett.. A férfi felnyögött. Hát itt pusztul el? Nyomorultan, tehetetlenül, a homokba fulladva? Már nem is gondolkodott, nem is csodálkozott rajta: hogyan került ide? Egészen természetes volt. A szél fújt... fújt... az orrát fújta a gyilkos porral teli... a lélekzete elakadt... — Isten ... Gabikám ... Ilus szivem ...! halnátok...? Segítség! 7. A kezdődő alkonyulásban hidegen, halottan feküdt a férfi a puha füvön. Amikorra észrevették, a szive már régen állt. S a homlokáról egy hangya mászott épen le a földre. — Szívszélhűdés, — mondta az orvos. " A képviselőház ülése. Graeffl Jenő korelnök mert nyilván az ülést, Peyer Károlyt és Propper Sándort utólag rendreutasította a Héjjas mandátuma benyújtásakor használt inparlamentáris kifejezéseikért. Azután Oberhammer Antal, Moser Ernő, Erdélyi Aladár és Szinnyei-Merse Jenő, az osztályok előadói terjesztették be jelentéseiket a mandátumok igazolásáról Összesen 216 képviselő 237 megbízólevelét vzsgálták felül, ezekből 213-at kifogástalanoknak találtak, 9-et a B) és 15-öt (a megpeticionáltakat) a C) osztályba sorozták. Elnökké választották 137 szavazattal Zsitvay Tibort, alelnökökké 142 szavazattal Puky Endrét, 135 szavazattal Huszár Károlyt, háznaiányá 141 szavazattal Karafiáth Jenőt és