Pesti Hírlap, 1927. március (49. évfolyam, 48-73. szám)

1927-02-01 / 48. szám

ELŐFIZETÉSI ÄRAK : Etr? Ifira 4 P (50.000 K) oe^ynipvrf 10 p so fiit • [23.5 ion K). Heyes íZAm 4r (lalyaudvarnn is Iß t (2 kor J vasárnap 32 I [4 kor.) Külföldön a? ti zetísi ói kétszeres AMA crruuTAV), 0». (Ib.m! SZÁM. '4­KEDD, MÁRCIUS 1. KIADáHÍVATALOK: lAíkia<lóhivataii)k : V., V'ti.nos cn.aár-ui 7» és VII. Er^sébéi-kórut 1. Fiókok : 1., Knsznna­íörut 183. II. Margit­xörut 5/b. IV.,Váci-utca 30. VI. Andrássy ut 1. •1 Újpest. IstvAn-ut 1. ani Szántó Zoltán esete. Irta Rákosi Jenő. A mi barátunk, valamikor kenyeres tár­sunk — mert éveken át ettük egy szerkesztő­im az újságírók kenyerét — Hetényi Imre, rno; ariában helyettes rendőr-fő-kapitány, fiir­inutolsó vasárnapján jó fogást csinált. 31­<•> re Szántó Zoltánt, annak idején helyet es tu iztost, aki a kommün után kivándorol s 1 b mint a moszkvai szovjeturaságok mpg­> zottja hol Bécsben, hol Berlinben, közbe Pá­. 'J'.n is — intézte Európa kommunizálásá­?.tk vagy forradalmasításának nemzetkizi inkáját. Ugyanezzel a világboldogító hra­] Szántó ur január közepe óta Budapes­n dolgozott, amig február végén hurolra nem került. A Pesti llirlap munkatársai más hely'n 0 lapnak elmondják mindazt, amit erről a dv 1 ól tudni érdemes — előzményeit, lefolví­^•ít. szereplőit, mindent részletesen. Nekem csal az a feladatom, kogy.azt mondjam él, fi mit az eset regényét olvasva, fordulatait hall a, hozpá gondoltam. Az első gondolatom |.)c« 1.' • «z volt, hogy ez alkalomból száz vagy íz bolond, jobb sorsra érdemes fiatal em­; r lorkolábok kezére kerül. Micsoda cinikus lelketlenség az, emisszi­ókat küldeni Moszkvából Európa váro­8. il-M, hogy ott összeszedjék a fiatal mimkásné­j • í s — börtönbe tereljék. Mert akármilyen sak, akármilyen' furfangosak is a bujto­vagy propaganda egyetemét végzett ki­ált :tek, azt utlniok kell, hogy manapság •„'ég, rendőr és kormányzat semmiben 'góhb, jAint a gyanús elemek, a titkon zc i ís-.^-íoK ki kutatásában és kézrekeritésé­! Csak itt nálunk láttuk a Rákosi Mátyás kudarcát és utána a Vági-féle mozgalom tör­véuvszéki jeleneteit, hogy jelentéktelenebb kí­sérletekről ne is szóljak. Azt kell gondolnom a roppant összegekről, melyeket Moszkva e célra mozgósít Éurópaszerte, s amelyeket ná­lunk aiért szór ki olyan pazarul, hogy száz embert biztosan börtönbe juttasson: azt kell Mtsgiía nem méltatm vá&aszpa a sz&v§ei kihívó hangú jegyzékéi. (Tudósítás a 7-ift oldalon.» gondolnom, hogy az orosz szovjet-zsarnokok­nak ezzel nincs is komolyabb célja. Nem va­lószínű nyilván előttük sem, hogy csakugyan képesek lesznek Európát ez uton forradalma­sítani. Bizonyos, hogy előbb kifogy Oroszor­szág bányáiból az aranv és ezüst, mintsem ez a grandiózus ötlet megvalósulhat. Azt gondo­lom, ez csak egy védelmi formája a beliil-ki­viil megrothadt bolysevizinus életének a to­vább tengésére. Ez a szörny uralom összeom­lásra van ítélve, de hogy ez mentül később következhessek be. szükséges Eórupa testét lappangó lázakkal gvötörm, idesreit rongálni, félelmeit táplálni. Mert ha világrészünknek csakugyan sikerül magához térni, a háború sebeiből kigyógyulni, az egymásra zudult ka­tasztrófákat kiheverni és a becstelen békék bi­lincseit testéről lerázni, s mind ennek követ­keztében itt beáll a komoly és becsületes béke állapota, a nemzetek nekilendülnek s uj jó­létre, valamelyes virágzásra szert tenni: akkor Oroszország szovjet-rendszere a népek társa­ságában lehetetlenné válik, s két eset kör,ül választhat: vagy visszatér' az európai civili­záció kötelékébe, vagy pedig végkép kivándo­rol — Ázsiába. A szovjeturalomnak önmagával és az európai államrendszerrel folytatott élet-halál harca ez, melynek k'itonáit elhelyezi minden országbau, h'ifcz mibdtínütt. vannak kommunis­ta alakulatok. Hogy pedig ez mijébe keríti Moszkva urainak, arról fogalmat adhat az, hogy a kis Magyarországra magára már kövér milliárdokat köitöttek, minden más siker nél­kül, mint hogy börtöneinket időközönként egy kissé népesebbé teszik. De hogy van az, hogy ez a Szántó ur a mi határainkon ki s bejárhatott, itt Budapes­ten lakást bérelt, nagyúri életet folytatott s amellett párszáz fiúba beoltotta a maga lelki bélpoklosságának ta fertőzetét! Annyit olva­sunk és hallunk a határvizsgálatok vexatórius voltáról, becsületes utasokat elriasztó eljárá­sáról s amellett elég, ha Szántó moszkvai pa ­rancsra egy Virág nevü úrtól elkéri az útle­velét és igazolványait s mint Virág ur átjön a határon s itt másfél hónapon át folytatja aknarakó munkáját. Mi pedig ezalatt csiná­lunk erkölcsrendészeti rendeleteket, tőrt ve­tünk az aszfajtbetyároknak s mindenfé'*» mó­don növeljük és szaporítjuk az élet kényel­metlenségeit, a szabad mozgás és kereset aka­dályait. Tudok egy Kiss Tmre dr. nevü urat, akinek útlevélre volt szüksége, de mert egy Kiss Imre nevü urat tolvajlás miatt köröz­tök, óix-Klaa I»*». díi u iri heteken át nem tudott útlevélhez jutni (hallatlan eset: még egy kis protekció mellett sem), mert addig tartott, míg bürokratikus eljárással konstatál­ni tudták, hogy a két Kiss nem — azono^ze­ntély, tehát a dr.-nak ki leírtt adni az utlevfe­let. Szántó itt pedig az egész idő alatt hábo­ritlanul járt-kelt, dolgozott és uraskodott kö­zöttünk. Ezt nem azért beszélem el, hogv szemrehányást tegyek rendőrségünknek. Mert hiszen lám, végre is elfogták Szántó urat. De az is megtörténhetett volna, hogv nem fogják el. Hiszen megesik az is, hogy riéha a Szántó urak ügyesebbek, mint a rendőrök. Azért ho­zom föl a dolgot, hogy azt a_DaaÍTQS> bölcseié get, azt a rendelet-rendeletre-rendszert, azt a meddő pedantériát és aktagyártást ostoroz­zam, amellyel minket kormányoznak. Mert itt minden tönkre mehet, de a jegyzőkönyvek tö­megének rendben kell lenni. Itt már a gyakor­lati érzék teljesen kezd kiveszni. Pedig tud­i hatnák a határon, hogy há irományai senki­1 nek sincsenek rendben, a Szántó uraké az pon­Hohs&U. •rta; ltévai Erzsébet. • A posztóó rendőr megcsavarinlotta bajuszát és most már hiározottan gyanús pillantással kezdte méregetni a fi&dembert, aki harmadszor szágul­dott el a szeme lött a Duna budai oldalán, az alsó rakparton. Hüvö szellő egy marék vadgesztenye­A'irágot zúdított i nyakába. A rendőr megbotrán­kozva csóválta mi- a fejét. Van szivük ilyen gyö­nyörű estéli megö»i magukat! A rendőr két&gtelenül igen derék ember volt, de pszichológusnak n em vált volna be. A szágul­dozó fiatalembertől \[ gem volt távolabb a halál gondolatánál. Rlleiikzőleg, nekidühödött életkedv forrt benne. Födetleniiilobogó sörénye, lázas tekin­tete, kihajtott inggallrja a lengő nyakkendővel, rojtos öltözete a gyaniian szemlélőben művész­ember hiedelmét keltliett^. S ez a hiedelem igazolt is lett volna, a fiataleml'r ugyanis művész volt: színművész. Drámai tehiségét, temperamentumát, hangját, miivészi felfogást: s intelligenciáját igen sokra tartotta, mentségéül »olgáljon azonban, hogy ebben a véleményebe., másö; is osztoztak, még pe­<iig a hozzáértők közül. S W talán még nagyobb baj volt a szegény fiúra nézve mintha teljesen félre­ismerték volna. Ugyanis tehetsegébe vetett hite igv határtalan türelmetlenséggé, maid elkeseredéssé fa­jult. Nem tudta elviselni, hogv eh'- sák, mikor mindenkihez akart szólani, részt jut­tatni azokból a szépságekli mezérzett. Végtelenül meggyülölt mindi gatót, aki vállveregetve nyúlfarknyi az 'dogitotta, a beérkezetteket, akiknek i<ali 1 különb­nek tartotta magát, a hanga at, ak^k nem fedezték fel benne az !ste iz egész emberiséget összevéve, nem-, , lönbség nélkül. Az édes tavasz-középi éje .'hitette égető fájdalmát, dühös kétségbeesését. Sőt, mikor egy pillanatra megállt a parton s szemben a hold kisrteties színpadi diszletet vágott ki a parlament csúcsiveiből, még szerencsétlenebbnek érezte magát. Jobb szeretett volna Leárként felüvölteni: „Fújj szél, szakadj meg, fujj, dühöngj!" s halálra fárasz­tani magát az elemekkel való vad küzdelemben. De ez az esíe oly hangulatos s megnyugtató volt, mint egy Beethoven-szonáta harmadik tétele. Egyszer csak ugy érezte, hogy valami ugyan­csak facsarja a bensejét s ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy leüljön az egyik kikötő-kőre s ugy is­tenigazában kisírja magát. De nem lehetett. A nagy­bajuszu rfendör kellemetlen következetességgel fi­gyelte minden mozdulatát, aztán meg a hold is mintha gúnyos fintorral nézne le rá. Megkeményí­tette hát magát, lenyelte könnyeit, otthonra tette el őket. De mielőtt hazafelé indult volna, még egyszer a viz felé fordult s hihetetlen gőggel nézett farkas­szemet a csillagokkal. Minden becsvágya, fiatalos akaratereje felgyülemlett lelkében, ugy érezte, a világot ki tudná mozdítani a sarkából. , — Legyek csak egyszer valaki, — sziszegte ökölbe szorított kézzel — s leszek is, érzem, hogy leszek! Majd megfizetek ezekért a keserves órákéri! A mellőzésekért, megaláztatásokért! Akkor majd rámutatok a mostani tekintélyek rövidlátására, bár­mennyire is igyekeznek majd kedvembe járni! Ez­zel tartozom a mostani szenvedéseimnek s a jövő eltaposott, félreismert tehetségeinek! Azzal, a derék rendőr őszinte megkönnyebbü­lésére, hosszú léptekkel a Tabán zegzugos utcái felé vette útját, ahol a szeszélyes formájú házikók bo­gárszemei már mind be voltak csukva, az igazak álmát aludták. -x­Az Orientexpressz folyosójára már ötödször kandikált k ! egy izgatott hölgy s magához intve a kalauzt, türelmetlenül kérdezte: — Nos, felébredt már? S ötödször húzta vissza kedvetlenül elfintorí­tott orrocska ját a tagadó válaszra. Azalatt pedig a lefüggönyözött fülkében elé­gedetten élvezte a busás borravalók édes gyümöl­csét, a zavartalan nyugalmat, a világhírű művész. Körülötte a luxus nemzetközi jelei: a tükrök, sün-, pedő párnák, a sarokbá akasztott, vagyont érő bun­da, a remekbekészül! bőröndök, melyek már a le­szálláshoz voltak előkészítve. A vonat már Kelenföld felé robogott s a mű­vész öntudatlanul adta át magát annak a kellemes izgalomnak, mely az ember idegeit megbizseregteli. mikor hazafelé érkezik. Egyideig a meglehetősem sivár tájat szemlélte, de egyszerre bosszúsan le­gyintett a kezével. Érdemes is ilyen apró cseprö dolgokkal törődni, mikor nemsokára életének egy fontos mozzanatához érkezik. Elfordult az ablkatól s félig behunyt szemmel a multat igyekezett felidézni, hogy annál jobban él­vezhesse a jelen pillanatát. Eszébe jutottak a keserű nélkülözések s a sértő mellőzései' napjai. Fájdal­masan mosolyodott el, mert eszébe jutott egy igen keserves esti száguldozás a Dunaparton, május szép havában s ennek az estnek az emléke elkísérte egész pályáján. Mert a rákövetkező napon jött a fanyar megalkuvással járó megoldás: egyik Bécs­ben lakó rokona állást ajánlott fel neki egy oltani vállalatáná'. Az átvirrasztott éjszaka után másnap, a józan nappali világításnál. kilátástalannak látta helyzetét, a merész álmok lelohadtak. Keserűségé­ben határozott s elfogadta az állá-í. Később szám­talanszor megbánta, liógv sértett gőgből megtagadta művészi hitvallását s elfásulva vezekelt bűnéért pos­ványos, kicsinyes mindennapi munkájával. A művész önkéntelenül felsóhajtott a vissza­emlékezése'- hatása alalt. de most már vidámabban kezdtek kergetödzní az emlékképek. Felelevenedett előtte az életét átalaki'ó csodatevő véletlen: vacsora a rokonával egv kis nyári kocsmában, nacry társa­ság, 8 is nekilendül s énekel, a társaságukban levő

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék