Pesti Hírlap, 1927. április (49. évfolyam, 74-97. szám)
1927-04-12 / 83. szám
SPORT LABDARUGAS. A 60-ik osztrák-magyar mérkőzés Bécsben 6:0 arányú osztrák győzelemmel végződött. A magyar labdarúgás tegnap csődöt mondott Bécsben és a nem jogtalanul legjobbnak vélt magyar együttes olyan vereséget szenvedett a világnak ma kétségtelenül legjobb labdarúgóinak tekinthető osztrákoktól, mintha a magyar játékosok kezdők volnának. S még szerencséről lehetbeszélni, mert akik a mérkőzésen jelen voltak, úgyszólván egyhangúlag azt állapítják meg, akár teljes tucat góllal is könnyen győzhettek volna ezúttal az ellenállhatatlannak bizonyult osztrákok. Se a fedezetsor, se a csatársor sehol sem volt. Céltalanul ténferegtek a magyar halfok a mezőnyben, a magyar gólrekordereknek pedig egy valamire való helyzetük sem akadt. A Foglok igyekeztek gátat vetni a vereségnek, de nem rajtuk múlt, hogy ez nem sikerült. Valósággal irtották más lehetőség hiányában az osztrák csatárokat, akik közül időközönként csak hárman voltak a pályán, ez sem segített. Az egyes játékosokról kritikát mondani — inkább nem! Keserű humorral állapították meg a magyar drukkerek, hogy ez az eredmény szégyenletes ugyan, de teljesen stílszerű, mert a hatvanadik meccs volt és Bécsben tartották meg, tehát az osztrákok tették a két számjel közé a két pontot és ezzel meg is született az eredmény. Budapesten tombolt a közönség, mikor az eredmény ily kialakulásának hírét vette. Nem volt öröm a jugoszlávok elleni győzelem, mert mindenki tudta, hogy a nap főcsatája Bécsben folyik, az pedig elveszett. A budapesti meccs nézői, mikor megtudták, hogy öt perc alatt három gólt kapott a magyar csapat, elkedvetlenedve hagyták ott csapatostul a mérkőzés színhelyét, benn a városban pedig a kiadóhivatalok előtt lovasrendőrök oszlatták szét a viharosan tüntető, elkeseredett futballbarátokat. A vereség megérdemelt volt, mégpedig ebben a gólarányban is, sőt mint már említettük, igen könnyen sokkal súlyosabb is lehetett volna. Sütött a nap a meccs folyamán, de az osztrákoknak, a talaj pedig rossz volt, amelyen mozogni sem tudott a magyar csapat a kezdettől, mintha ólomlábakon járt volna. A meccs rövid lefolyása, csak a gólokra szorítkozva, a következő: Első félidő: a 2. percben Rappan holtbiztos gólnak látszó labdáját bravúrral védi Beneda. Kohut közül egyszer foglalkoztatja Saftot. Horváth labdáját kornerre védi Beneda, aki rögtön rá Wessely bombáját kiüti. Most két magyar helyzet adódik:Kohut az oldalfára fejeli a labdát, majd Dán labdáját Saft kiüti. Dán még egyszer mellé lő, azután az osztrák gőzhenger működésbe lép: a 26-ik percben Wessely—Jiszd a kombinációt Jiszdla védhetetlen góllal fejezi be — 1 : 0! Horváth labdáját Beneda épen hogy eléri. A 29-ik percben corner a magyar csapat ellen s ebből Rappan gólt fejel — 2 : 01 Weiss kétszer is egyedül kisérletezik másodszorra Beneda röviden kiüti a labdát s a tömörült játékosok között Jiszda lövésétől utat talál a labda a hálóba: 31-ik perc — 3 : 01 öt perccel szünet előtt Jiszdát kicserélik Sindelarral. Szinte ugyanabban a percben Rappan kapufára lövi a labdát, Sindelar már ott van, de Fogl késedelem nélkül föl is vágja — 11-es, amelyet Blum sarokba helyez — 4:0! Sindelar helyére Jiszda visszajön, Molnár helyét átadja Opatának. Félidő 1:0 az osztrákok javára.. Második félidő: Weiss közelről lőtt labdája vezeti be a játékot, de Beneda véd. A 9-ik percben corner a magyar csapat ellen s Wessely corner labdája érintés nélkül kapuba csavarodik — 5:0! Néhány perccel később Rappan fejelés közben orrcsonttörést szenved s végigg tolhatjyja a pályát. Wessely tzahildriigásrtt szdpm .rfírnti Féi^-í ""'d a A magyar rendőrtisztek válogatott futballcsapata, am rendőrválogatottakat mely legyőzte a lengyel A Budapesten tartózkodó lengyel rendőrtisztek tiszteletére ünnepséget rendeznek. Balról jobbra: Jeziorsky rendőrkapitány, Andréka Károly főkapitány helyettes, dr. Nagy Károly főkapitányhelyettes, Urbancsik lengyel rendőrkapitány. '•'• Jelenet a magyar és osztrák amatőrök bécsi mérkőzéséről, amelyet a magyarok nyertek meg. Zsák magas labdát fog. EsagijsjssSMSj Jelenet a 60-ik magyar-osztrák mérkőzésről. Rainer (Ausztria) elfejeli Schlosser elől a labdát. A győztes osztrák csapat, amely megérdemelten legyőzte a magyar válogót Magyarország tőrvívó bajnokságának résztvevői. Balról jobbra: Kajdu, Kalnitzky.