Pesti Hírlap, 1927. április (49. évfolyam, 74-97. szám)

1927-04-28 / 95. szám

1927 Apr­ilia 28 csütörtök. PESTI HÍRLAP * A Hangya Szövetkezet a kereskedelem tá­madásairól. A Hangya Szövetkezet szerdán tartotta rendes közgyűlését. Gróf Zichy Aladár elnök benső­séges szavakkal parentálta el a gazdák nagy halott­ját, Darányi Ignácot, majd arra mutatott rá, hogy a szövetkezeti mozgalmat csak önzetlenséggel, az egyéni érdek­ek háttérbe szorításával lehet szolgálni. Vásárhelyi Pál református lelkész (Soltvadkert) szó­vátette a kereskedelem részéről a szövetkezetek ellen elhangzott vádakat. Balogh Elemér vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a szövetkezetek a legerélyeseb­ben fogják elfoglalt pozíciójukat megvédeni. Czobor László a felügyelőbizottság jelentését ismertette, az­után Meskó Pál bejelentette, hogy a szövetkezetek a jövőben minden ellenük irányuló támadást vissza fognak verni s a közeljövőben tartandó országos kongresszuson fogják bebizonyítani az agrárszövet­kezetek szükségességét. Még Dömötör László igazgató a szövetkezetek helyzetét az adózás szempontjából világította meg. * Állami exportintézet Varsóban, Varsóból je­lentik : A kereskedelmi és ipari minisztériumban állami exportintézet felállítását készítik elő. Ennek az intézetnek az lesz a feladata, hogy bizonyos cik­kek kivitelének feltételeit tanulmányozza és a kivitel megszervezésében közreműködjék. * A Magyar Kereskedelmi Csarnok közgyűlése. A Magyar Kereskedelmi Csarnok április 30-ára hir­detett közgyűlését közbejött akadályok folytán május 7-én, szombaton délután 6 órakor fogja megtartani. * A borbizományosok és ügynökök közgyűlése. A Magyar Borbizományosok és Borügynökök Orszá­gos Egyesületének választmánya Zerkovitz Gábor elnöklésével megtartott ülésén elhatározta, hogy az egyesület közgyűlését május 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja, amelynek napirendjére­ az alapsza­bályszer­­pontokon kívül egy alelnök, tizenegy vá­lasztmányi tagnak és a fegyelmi tanácsnak a meg­választását tűzték ki. * A Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos Egyesülete most tartotta meg Sátori Ernő elnöklete alatt közgyűlését, amelyen egyhangú megállapítást nyert az, hogy a vasipar és vaskereskedelem érdekeinek állandó kiegyenlítése az utóbbi években a vasszakmának számos jelentős eredményt hozott, így megalapíthatták a vasas­székházat. Ez évben is nagyszabású vasipari kiállítást rendeznek. * A Fővárosi Faárugyár vidékre is szállít koporsót. Az Asztalosmesterek Országos Szövetsége ebben a tárgy­ban felterjesztést intézett a főváros tanácsához, melyben közli, hogy egy fővárosi ha­tósági üzem nem fejthet ki ilyen versenyt még a fővárosban sem, de még kevésbbé jogosult arra, hogy üzleti vállalkozás módjára kiszáll­jon a vidékre az iparosok helyzetét rontani és tönkre­tenni. * A városi kislakásépítkezések. A Budapesti Építő­mesterek Ipartestülete és a Magyar Építőmesterek Egye­sülete a székesfőváros tanácsának a városi kislakások építése ügyében a­ pénzintézeteknek adott megbízás ellen annak idején a belügyminiszternél panasszal élt. Most ér­kezett le az ipartestülethez a miniszter leirata, melyben közli, hogy a kislakásépítő-akciót jóváhagyta és annál az építőiparosok érdekeit annyiban védte meg, hogy a fővá­ros által építendő hatszáz kislakás építése nyilvános ver­senytárgyalás alapján történik. A bankok által építendő 2800 lakás építésénél a bankok az építési munkálatokból a föld-, kőműves-, elhelyező- és vasbetonmunkákat legfel­jebb csak 30 százalék erejéig végezhetik el saját rezsi­ben, ha a munka elvégzésére jogosító iparengedéllyel bírnak. Ipari mestertanfolyamok. A kereskedelemügyi mi­niszter rendeletileg egyes iparágakba­n, nevezetesen a ruházati iparokból, különlegesen a férfi és női ruha­szabóság és a cipészipar köréből magasabbrendű ipari továbbképző tanfolyamok, úgynevezett mestertanfolya­mok rendezését engedélyezte. E tanfolyamokat a buda­pesti állami felsőipariskolában (VIII., Népszínház­ utca 8.) tartják meg 1927 június 19-től augusztus hó 7-ig. * Az idei selyemtenyésztés a napokban már kezde­tét veszi, vagyis az állam minden városban és községben a selyemtenyésztés helyi megbízottja és a selyemtenyész­tést kikeltő által kiosztatja a tenyésztés céljára szolgáló selyemhernyókat. A selyemtenyésztés jól megalapozott és immár számottevő gazdasági ága az országnak, hiszen a legutóbbi években selyemgubótermelésü­nk ismét fokoza­tos emelkedést mutat. Azonban ez még korántsem jelenti azt, hogy az eperfaállományhoz képest produktivitását egészen kimerítette. Selyemtermelésünk emelése épen kül­kereskedelmi mérlegünk javításának egyik lényeges kel­léke lévén, hazafias szolgálatot teljesít mindenki, aki közrehatni igyekszik abban, hogy a most folyó selyem­hernyó-kiosztás alkalmából minél többen jelentkezzenek. * A Magyar Vasútforgalmi R.­T. most tartotta bes­senyei Beöthy László nyugalmazott kereskedelemügyi miniszter elnöklete alatt 30. évi rendes közgyűlését, melyen a múlt évi 1,20 pengő osztalékkal szemben ez évben az osztalékot 8 százalékban, 1,60 pengőben állapí­tották meg. Az osztalék 1927 május 1-től kezdve kerül kifizetésre a Wiener Bankvereinnál Bécsben és annak budapesti fióktelepénél. * Köztartozások és hitelvédelem. A Magyar Jogász­egylet pénzügyi bizottsága és az ügyvédi kör ma együt­tes ülést tartottak dr. Déri Géza országgyűlési képvi­selő elnökletével. Az ülésen dr. György Ernő, az OHB igazgatója tartotta meg előadását köztartozások és hi­telvédelem címmel. Előadó szerint a hitelvédelem alap­gondolata az, hogy az inzolvenciális állapotba jutott adósnál az összes hitelezők egyenlő elbánásban része­süljenek és a beálló veszteséget egyenlően osszák meg. Ellenkezik ezzel az elvvel és a fizetésképtelenségi ügyek gazdasági lebonyolításának is súlyos megnehezí­tésére vezet az, hogy a köztartozások nem esnek a kényszeregyezség hatálya alá, csőd esetében pedig mint elsőosztályú követelések az egyéb hitelezőket megelőző rangsorban elégítendők ki. A mai magas közterhek mellett ez a kedvezményezett elbánás gyakran vezet az egyéb hitelezők követelésének teljes elvesztéséhez. Kí­vánatosnak mutatkoznék tehát, hogy a kincstár a köz­tartozások tekintetében ugyanazon kielégítéssel elé­gedjék meg, mint az egyéb hitelezők. * A Bor-, Sör-italmérők Egyesülete Elek Artúr el­nöklete alatt ma tartotta rendes közgyűlését. Dr. Sebeők Dezső főtitkár jelentésében kiemelte mindazt a tevékeny­séget, amit az egyesület 10 év alatt az italmérők jogai­nak megvédése és érvényesítése érdekében tett. Nagy fel­zúdulást keltett az a bejelentés, hogy Budapesten egy idegen származású részvénytársaságnak 20 italmérési en­gedélye van, viszont egy italmérő családban a törvény szerint 2 engedély nem lehet. A beszámolót, a zárszám­adást és a költségvetést a könyvűlés egyhangúlag jóvá­hagyta. * A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma az április 23-i kimutatás szerint az április 15-i állománnyal szem­ben 15 millió pengővel csökkent. Az elmúlt üzleti héten, a giróállományt kivéve, minden üzletágban csökkenés mu­tatkozik. Az érckészlet állami és egyéb devizaigénylések folytán 4,6 millió pengővel apadt. A váltóesedékességek a váltóbenyújtásokat 1 millió pengővel meghaladták. Az állami adósság apasztására 0.2 millió pengő folyt be. A giróállomány 8.6 millió pengővel emelkedett, mely összeg­ről az állami számlákra 8.4 millió pengő, egyéb szám­lákra pedig 0.2 millió pengő esik. Az „Egyéb követelések" 0.5 millió pengő csökkenést tüntetnek fel. A koronára szóló jegyek 1926 december 23-án kimutatott állományá­nak 6 héttized százaléka van forgalomban. * A megszűnt cégek törlésének új rendjéről intéz­kedő törvényt közli a Törvénytár. A törvény, amely a mai napon lép életbe, kimondja, hogy a cég megszűné­sét hivatalból kell bevezetni a kereskedelmi cégjegy­zékbe. A bíróság hivatalból törli a céget, ha megtudja, hogy a cég megszűnt, de a megszűnést nem jelentették be. Eddig nem volt mód ily esetben a cég törlésére és a cégjegyzékek nagyobb számban tartalmaztak már rég megszűnt cégeket, amiből a bíróságra is sok felesleges munka, a felekre nézve pedig sok kellemetlenség szár­mazott. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE JEGYZÉSEI 1927 ÁPRILIS 27-ÉN. Egyes részvényeknél tárjelben föltüntetjük a tőzsdei kötés darabszámát, mely részvénynél ilyen megjegyzés nincsen, annak kötékenysése 25 db Előző zárlat n­­a­rtago.-U. a. 2-1 Adl. IVust . 1-7 iosny. Agr .0.0 Fapank .... M.5 Földn.-b. 10­ 66 -0 Hazai bank. •31-5 larme. 10 6-4 Horv. -zjav. - Voyd-Bank. 24 5 Általános 10 98-6 Magy. Hite. . 42 0 . lXlng. (5) Szelso ar­­­os­­ Bankok 97 5 2-1 5-7 20.0 94-0 67-8 31-5 6-4 záró a­m 97-0 94-3 22-0 932 143 C 6-2 23'0 987 146' 0 29-0 M. Csel lpt (10)29 5 — /0 0­­. Forgalmi 70 0 708 55-0 IL Jeszáll­t 56 C — 75 0 .1 K.HIt 10 74 0 — M2M. ..sz. 10) 93 2 93'0 28-0 M.Nem. .. 226 C 230 0 69-3 .VL-Olasj (10',. 70 0 — - /L I. lett. 8 -18-0 Mercus . .. 18 0 — 30 0 Nemz.Tak.110 30'0 14 0 _)371. Hitelb 13-8 14 0 34-0 Kor (5, 134-0 1310 ' 4 Wien Bank) — Takarékok 30-0 -Leivarosi 0.0 a.Lipótv ] 2-1 igy.Föv. i l - Kőbányai .. 97 5 a Ák­. (5. 37 0 Moktái (5) . 64 0 P. Ha­n al 51 •7 0 rs—'-v • 77-0 10.0 2.0 99-0 •17 5 255-0 17 0 97-0 86-5 17-3 97'0­­ 0 5-9 20.0 910 67-0 31-5 6-3 22-5 98-4 145-0 290 70-0 56-0 75-0 93 0 227-0 69-5 18-0 30 0 13-9 13- 0 9-4­­9'0 .o.c 2.0 99'0 87-0 258-0 17-0 60 5 Bors.-Mis. 10 0-82 Joncord 10). dO-O Békéscs. iIO). 11-3 l. Judapesti - fsz.-M. IC 27 0 Gizella (10) 32 0 Hungária ilO 18-5 Király 2-5 ?. Vikt. 10). 2-5 r­ansdail. Biztosítók 15 0 uin. di.t. .) 932-0 928 a 930-0 15-0 ''onciére IC 130 0 - 130 0 — 4a?g.-Frarcii — — — M. 'fehszt. — 2-0 -Vils -Elazo Szelso zaró zárlat árfolyam Malmok Jici-m. (10 . -60-0 64-0 0 90 0-86 610 0-86 11*2 25-0 32-0 10.7 25-8 2-5 -11-2 25 0 31-5 2-5 2-5 Bányák, téglagyárak - Aiz.iskai. IO 76 0 Bauxit (10' 45 0 teocsini .. 15-5 borsodi . .. 14-5 .Szentlőr.dő Nepáli épit. 60-0 1.Cement (10 67 0 r. Kohó (10) Utvintégia - Költ. Gőzt. 47 S -J. Drasche 5-0 flagnoz. 5 37-0 .4 Asphalt 48 0 1.Á.Kö. (10) 47-0 M. Ke­imia - Móri s­én . 38-0 N. Bit 10­ 77-3­ Salgó 54 5 Újlaki 27 0 Urikányi '101 272 0 280 252 0 258' 15-3 17' 64 0 260­ 0 270' 66 0 67' 0 277- 0 0 255-0 0 16-0­­ 64-0 0 265-0 0 66 5 47-0 45' 248 0 250-41 0 46' 751 0 770' 44-0 8 46-0 0 248-0 0 45-0 0 768'0­­ 41-5 39-5 38 3 38-9 76-2 78-0 77 8 52-0 54-5 52-5 226 0 235'0 234'0 Nyomdák 32-5 Athenaeus­ 1.30 fővárosi 28 5 -Franklir 38-0 flobus . 0'40 Kunossy 28-0 Maila. (101 32-0 31-0 29-0 380 273 31 5 0.30 28-7 38-0 0.41 28-0 Elöli zárlat 00 0 ' esti KS 16-0 .ievai II 5 trigyer ... — 12-5 Tephaneum(2( 12-5 g 30 ' tr­ágyzerr . 0'30 Vasipar Szélső záró ár­f­ol­y­a­m - - 300-0 _ — 17 C NI 5 120 12-3 0.3C 5-2 30.0 32-5 23-3 20-0 75-0 2-2 57-0 90-5 69-0 22-0 23-8 77'0 20-0 26 5 16.1 2-9 23-8 27-0 010 13-0 1­-5 12-5 16-6 0-46 17 5 19.0 0.32 02-0 4 1 14-5 19 0 7-8 21 0 -Szódi Vag. Goburg (10 Gsáky . ... L Gazd. Gép Fegyv.-gy.(5) rém (10 . f­ranki .... G.­Dan. (5) O. Vili. (5) Kistarcsó (5.. Györffy ) Hoffherr ... .vaszab­iJC Clanini Kühne .... Láng (10) . Lipták .... Mág Magy­ar acél M.-Belga 5-5 5-31-0 22 0 23 216.0 223 76'5 75 150-0 185-5 68'5 25-0 76'0 0 5'2 31-0 - 31-0 0 22-3 0 220-0 0 76-0 2­2 - 255'0 - 191-5 - 68-0 - 220 2 24-2 0 76-0 20-0 123 0 125' 16-0 2-8 2-23-0 22-27 0 M.tém­ér­­. IC 102-8 100-0 M. Mérleg — — M. Moto­ .­­ — M. Rézh. Ch 17-3 M. Velyipar 12- 5 M. Vaggol . 16'0 16' Jalágyi — Jimamui.(10) 1176 115' GoessemannHO' — Rothmüller 20-0 124-0 16'0 2-4 22-8 27-0 102-5 Schlick Schul let reudlofl Űrutas autó Vulkán -én Wörner (10) 101-5 100-4-3 19-0 /'5 21-0 - 175 - 12 5 6 165 - 0-46 0 117-5 29 0 0-32 (01.0 4 I 16-5 190 7-5 21-0 Előző ' Szélső zárlat á­r­f­o­i Faipar Ait.­ia Merc. 15" 0 aunah.ta '10 — Furnér — Guttmann! 10 — Hazai Honi (15) .. Kőrösb. 10). Kronberger . Lignum (10). Má­­tat. (Hit Malomsoky Nemzeti-ts Lichtig ... Ofa (10) ... Rézbányái Szlavóniai . Ihék Nasici (20) . 207-0 210 Viktória .. Zabolai ... Zentai 12-0 17 0­­0-5 15-0 57-0 0-04 09-0 2-9 , 100 0- 14 záró­r­a­m - 15 0 — _ 21-0 — — 0-60 15-0 36-0 107-5 104-5 8 6 3-0 0.14 15-0­­ Közlekedés '3 8 Adria 69 0 73-0 7-9 Közúti .... 8-2 — 13 2 Városi 13-0 — 39-0 BUR 44 0 16-0 56-0 106-0 2-8 209-0 0.14 1-0 15-5 18-6 Delivasut 26-a MFTR­­10 32-5 Levante ... 44*0 Miskolc .... 61-0 Nova '10) 41-0 D. M. Állam( 49-8 Tröszt ... 18-5 27-0 31-0 43-0 60-5 40-2 53-5 13-2 26-0 32-0 44-5 59-7 4-5 50-7 73-0 7-9 13-0 44-0 18-4 26-8 31-5 44-2 60-0 41-4 53-4 Cukorgyárak 19-0 Jélcukor ... 119-5 122-0 120'0 — Horv. cukor — 66 0 M.-cukor (5.. 260-0 268 0 266'5 24-9 Mez.Görg.(10 24-3 25-0 24 8 13 0 Mez. :uk (5) 83'0 87'0 84-0 09 0 -tu-mw -5) 103 0 106'0 105'0 Előző zárlat Szelső záró árfolyam Élelmiszer vállalatok 660 0 645 0 650 0 1-2 - 1-2 1-0 1-2 N­ 65­ 0 iumei (5) l­l .-lalkeresk - Óceán .... 30-0 -püspöki .. 1-5 rokon­ .... — Villá­ig. .. Gáz- és villamossági váll 0-12 Gázizzó — _ — 55 0 igy. izzó .. 150-0 154 153-0 34-0 Gázizzó 81-0 - 81-0 44-0 Vasmegyei .. 42 0 40 0 41-0 Előző zárlat 9-8 Kartu . 36-6 Pamut ... 51-0 Szeg.k.­­10 0-50 Unit .... S­­tr-és szeszipari váll. 135-5 137-5 136*0 38-0­­..4.R.sör(10 29-0 I. lemesi sze. 06-0 Föv. sör (10 62-0 Gschwindt (E 7-0 Királysör .. 45-0 K.polg.sőn 10 10'6 Kraus­­szel: 13-0 Pannónia 10 — Temed sör .. 105-0 160 0 6-6 I­-5 45-0 - 105-0 — 162-0 7-0 6-7 10-8 10-6 - - 21-5 Szállodák és gyógyilk­olók 77 0 -gisz (10).. 79 0 — 78-0 - Hungária (5) - - -11-0 Royal-szállt 35'0 38'0 40'0 22-0 Schuwarzer . . — — — — 371­ Lucácft.. 2-2 — 2-1 Textilipari vállalatok 17*0 1. M. Gyapjú 16-5 16 7 16 6 18-5 Szövő - — 12-0 Joldberger(IO) 92-5 93-8 92 5 52-0 Győritextililo 52-0 53-0 55 0 19-5 Juta 60-5 — 60 0 Szélső záró­a­r­­­o­v 3­­ 9-9 10-0 35-0 36 0 515 60-0 51 9-9 35-5­­ Vegyipari vállalatok 37-0 Grino­i­ll 38-5 36-8 18-5 20*5 (Danica 19-3 21-0 20-5 1l-0 Diana (10 92-0 _ 92-0 37-i l.P.Spód. (IC 37 5 • 37-5 31-0 .-'lóra 29-0 00-5 30 0 75-2 H.Műtr.ilO 75-9 — 71 I OJ-O Keleti (I0|. _ _ 12-0 Klein 13-0 13 0 2-5 Kiotic! . 2-3 2-6 2.5 255 szikra (5) 248 0 246'0 — Török 1-3 1-3 17 0 Wardei 17-0­­17-0 Különféle vállalatok 0-50 -1 K Érdi ... -- Bőni (10) 21-0 — Győri (10 19 0 45-9 Szacsói ... 46-0 — Jjrogi Summi — 20-5 Liunt.sertés — - l.M. Betyönt — - l.M. Panir. 5-1 213 Felten ... 214-0 21-0 Hangya ... 24-0 — Királyautó. — 73-5 M.N.Me.10 73-0 79 5 M.österm.(5, 815 73-0 M.Rug. (10' 176-0 44-5 M. Vasul 43-5 11-0 Marosi petr 13-0 2-6 Olajsmivek Starfilm 37- 0 Telefon .. 26-0 Z.Pá!J.üveg­­ 20-5 190 45-0 45-7 3­4-0 N­- 214 0 24 4 24.0 2 6 35-5 26-0 80-0 45-3 12-0 2-9 34-5­­4* 0 81-0 176-0 45-0 12-5 2-8 35 0 260 ÉRTÉKPIAC: Bécsi devizazárlat (középérték): Budapest 123.60, Amsterdam 283.70, Belgrád 12.45 egynyolcad, Berlin 168.10, Brüsszel 98.50, Bukarest 3.63 és fél, Kopenhága 189.30, Oszló 183.25, Stockholm 189.80, London 34.45 és fél, Newyork 109.25, Madrid 124.65, Milánó 37.68, Pá­rizs 27.79, Prága 21 ötnyolcad, Szófia 5.11, Varsó 79.10, Zürich 136.38 schilling. Zürichi devizazárlat: Budapest 90.75, Párizs 20.37, London 2525.50, Newyork 520, Brüsszel 72.30,­­Milánó 27.55, Madrid 91.30, Amsterdam 208.05, Berlin 123.30, Wien 73.15, Stockholm 139.20, Oszló 134.20, Kopenhága 138.70, Szófia 3.75, P­rága 15.40, Varsó 5­.05, Belgrád 9.15, Athén 6.90, Konstantinápoly 2.65, Bukarest 3.42 Centimes. 19 Egyenlőtlen tendencia. A szerdai tőzsdén a megnyitáskor szilárd irány­zat érvényesült. Később, amikor Bécsből gyengülő tendenciáról érkezett jelentés, nálunk is realizációs eladások jelentkeztek és az irányzat gyengült. Zár­lat előtt a szilárd berlini jelentés hatása alatt a hangulat ismét erőteljesen megszilárdult. A Kőszén mindvégig a tegnapi zárlati nívó felett cserélt gaz­dát. A valutapiacon erősen foglalkoztatta a spekulá­ciót az a nemzetközi esemény, hogy Zürichben a líra 10 százalékkal a napi árszint alá esett. Nálunk 135 pont az árveszteség. A hollandi forint ezzel szem­ben 10 ponttal drágult Budapesten. A pénzpiacon a berlini könnyű ultimóra való tekintettel nem emel­kedett a kamatbázis. A fix kamatozású értékek pia­cán a fővárosi kölcsönkötvények iránt van érdek­lődés, egyébként üzlettelen a piac •Az utótőzsde zárlata: Magyar Hitel 98.40, Mag­nezit 244, Aszfalt 42, Kőszén 77, Salgó 78,­­Urikányi 233, Fegyver 220, Ganz 253, Rima 117.50, Ofa 105, Na­sici 208, Tröszt 53.40, Cukor 268 pengő. .4 H. K. perek második ítéletét hirdették ki szer­dán délután a tőzsdén. Kimondotta ezúttal is a bí­róság, hogy a címleteknek forgalomképes darabokra való kicserélésére irányuló keresetet elutasítja. Kö­telezi ellenben az alperest, hogy a vételárat 18­ szá­zalékos kamattal a címletek visszaadása ellenében fizesse meg a felperesnek. A költségeket kölcsönösen megszüntették. A mostani periódus fizetőnapja az összes érté­kekre nézve május 10-ike, tehát pénteken ellátás lesz az egész vonalon. Államadósság: Pénztárjegy 1922. évi —.— 100 frank névérték után. 1917. évi­—.—, 1918. évi I—II. —.—. 6%-os hadikölcsön I—V. 0.50—0.53, VI—VII. 0.37. 6­%-os hadikölcsön II—VII. 0 43, IV. —.—, V. —.—, VIII. 0.40—0.41 pengő. — Az árfolyamok nosztrífikált címletekre vonatkoznak 100 kor. névér­tékre. Nem nosztrífikált címletek névleges kurzusa 0.12 pengő 100 kor.-ként. Az 1916 novemberi (bezáró­lag) kibocsátott hadikölcsöncímletek az I—V. kategó­riába, a többiek a VI—VII. csoportba tartoznak. Népszövetségi kölcsön: 6.30 pengő dolláronként. Kényszerkölcsön: 57.80—58.00 pengő 80 pengő név­érték után. Budapesti kölcsön: 1897-es 5.2, 1903-as 4.4, 1914-es 69, 1916-os 1.7, 1918-as 1.2, 1920-as 0.2 pengő száz ko­rona névérték után. Sorsolt záloglevelek árfolyamai száz koronán­ként: Belvárosi 1.4, Egyesült fővárosi 1.5, Kisbirto­kosok 1.8, Jelzálog 2.2, Leszámítoló 1.2, Központi Jel­zálog 1.0, OKH 2.0, M­agyar Általános Takarék 1.5, Hazai 2, Hazai közs. 1.0, Kereskedelmi Bank 2.9, Agrár 1.5, Moktár 1.3, Földhitel 2.0 pengő. Sorsjegyek: Konvertált Jelzálog 2—2.08, Hazai Takarék 2—2.08, Tisza 4—5, Hadsegítési 0.16—0.17, Magyar Vöröskereszt 0.08, Bazilika 0.08, Jasziv 0.08, Osztrák vöröskereszt 0.08, Olasz Vöröskereszt oszt­rák bélyeggel 12.8—13.5, magyar bélyeggel 10.4—11.0, Szerb dohány 7.2—7.6. Szerb kétszázalékos 4.5—5 pengő.

Next