Pesti Hírlap, 1927. május (49. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-01 / 98. szám

Imgweit melléklet: M^tygaföjjtfplap BUDAPEST, 1927. XLIX. ÉVFOLYAM, 98. (16.274) SZÁM. 'türm VASARNAP, MÁJUS 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 allér Egyes szám óra pályaudvaron is 16 fillér, vasárnap 32 fii lér. Külföldön az elő fizetési är kétszeres KIADÓHIVATALOK: V., Vilmos császár ut 78. és VII., Erzaébet-körut 1. Fiőkok Krisztina­körút 133 II., Margit k. 5/b IV , Váci u 30 VI., Andrássy ut 4 Újpest, István ut l. sz. és Kis­pest Kossuth tér 11 sz. Drága gramofon. Minden hadvezér igyekszik valamely magas pontról végigtekinteni az egész harc­téren, csak hogy mindent átfogó tervet készít­hessen. Ugyanezt kell cselekedniök az összes vezető politikusoknak, akik hivatalosan olyan magaslaton állanak, hogy minden kérdést, problémát és reformot átfogó politikai stra­tégiát, programmot állapithatnak meg az or­szág bajainak orvoslására, a nemzet vezeté­sére, amikből aztán saját hatalmuk köre és időtartama is messzebbre kiterjedhet. Ambi­ciózus, komoly államférfiaktól sohase kell a nemzetnek félnie azért, mert a hatalmon akarnak maradni, ha ezt a célt tényleg a ha­jók orvoslásával, a népjóléttel és reformok­kal akarják elérni. Magukat a politikusokat és pártokat természetesen a személyi kérdés izgatja legjobban, hogy ki meddig van a kormányon'? De minket, érdektelen közönsé­get csak az érdekel, hogy segítsenek rajtunk, még pedig alaposan és gyorsan. S mi csak azért vagyunk elégedetlenek, mert az egyes miniszterek szétfolyó detail-munkája mellett s az országgyűlés ellenzékmenteútése dacára sem látjuk a messze távolban sem a közjólé­tet, a bajok orvoslását, a gazdasági élet föl­lenditését, az égető problémák megoldását, az alapvető reformokat s kormánynak és ország­gyűlésnek teremtő munkáját. Soha még közvélemény és dolgozó tár­sadalom oly távol nem állott országgyűléstől, kormánytól és hivatalos politikától, mint most. Mert most tapasztaljuk, hogy az egész közjogi apparátusunk a politikai szalma csép­lésére van berendezve és kevés gyakorlati hasznát látja a társadalom minden rétege. A 71 románok meghamisítják az erdélyi népszámlálás adatait és kihivö terrorral télemiitik meg a magyarságot. (Tudósítás a 2-iít oldaton.) kormány jóformán kiirtotta az ellenzéket a parlamentből s ime, mit ért el vele? A legki­sebb ellenzék több bajt ^s akadályt gördíthet a gyakorlati politika munkája elé, mint a leg­nagyobb ellenzék. Nagyon elhibázott taktika volt az, hogy a kormány mindenáron a legnagyobb numeri­kus többségre pályázott. Vezető politikusaink­ról szeretik azt mondani, hogy a Tiszák is­kolájában növekedtek. Nos, tessék visszaem­lékezni, hogy a sokat szidott Tisza Kálmán maga sokkal jobban vigyázott az ellenzék szellemi és erkölcsi színvonalára, mint ma­guk az ellenzéki pártok. Most már el lehet árulni a politikai titkot, hogy a régi ország­gyűlések és ellenzéki pártok színvonalára any­nyira vigyázott Tisza Kálmán, hogy a legko­molyabb ellenzéki politikusokat, például Irá­nyi Dánielt, Helfy Ignácot, Törs Kálmánt segítette megválasztani inkognito. Mert a ré­gi világban az országgyűlésben tényleg tör­vényt hozó testületet láttak s valósággal a nemzet képviselőit akarták összegyűjteni. A mai országgyűlésről ezt kevésbbé lehet el­mondani s parlamentünk munkaképessége keveset nyert azzal, hogy kevesebb az ellenzék. Hosszabb szünet után a jövő héten gyűl össze ismét a képviselőház; naivon időszerű tehát ezekkel a higgadt tárgyilagos figyelmez­tetésekkel felhívni a kormány és a többség figyelmét a taktika változtatására. Ma mái­nem engedhetjük meg magunknak, hogy a parlament meddő politikai harcoknak vivó­csarnoka legyen. A politizálásból csak a poli­tikusok élhetnek meg, de nem a választók. A nemzet nem oly gazdag, hogy tartson magá­nak országgyűlés cím alatt egy drága gramo­font, mely a belehelyezett lemezeket leverk­lizi s egyebet alig csinál. Nem volna szabad elfelejteni, hogy a választók legkülönbözőbb rétegei a saját zsebükön s az ország gazdasági erején mérik le a kormány és az országgvüles érdemeit és hibáit. S mit lát a hatalomtól tá­volálló közönség 1? Látja egyes zsebeknek meg­telését, főként a fővárosban és vidékén; de a becsületes vagyonszerzésnek, sőt a tisztessé­ges megélhetésnek lehetőségét nem minde­nütt látja. Látjuk, hogy a kormányt támogató berkekben előráncigálnak olyan témákat, a mikkel csak a széthúzást és izgalmat lehet te­remteni; de a komoly problémáknak igazán kielégítő megoldását messze távolban sem látja senki. Látunk erkölcsrendészeti razziá­kat kőből faragott klasszikus hölgyek ellen, de a húsból való eleven erkölcstelenség szín­padjain s nyilt és titkos lokáljaiban vígan mulatoznak s nevelik és áldozzák a munkake­rülő nőket a parázna tőke számára. Olvassuk, hogy május elsejére mindenféle rendőri intéz­kedést megtettek, hogy semmiféle kihágásra se ragadtathassa magát a proletariátus s a polgárság nyugodtan alhasson. Ez helyes is. Mert hiszen példák mutatják, hogy a kommu­nizmus őrültségei számára Magyarország Moszkvának állandó kísérleti állomása. De minden elégedetlenségnek legalaposabb meg­szüntetése a népjóléti reformok fokozatos megvalósítása. A munkátlanság^ megszünteté­sére meg kell indítani a gazdasági élet egész­séges vérker i ngését. A névtelen levél. Irta: Kosáryné Réz L»ta. — Minden rendben volna, — mondta sóhajtva Jánosi, — csak az a baj, hogy nem szeret engem. — Nem szeret? — kérdezte megdöbbenve a tanú, aki Jánosi mellett ült a kocsiban s fehér kez­tyüjében, ami még szük volt, egyre mozgatta az ujjait. — De hát akkor, a jó Isten áldjon meg, miért veszed el? A vőlegény nem felelt, szája elé tartott kézzel köhögött, hogy leplezze a megindultságát s kitekin­tett a kocsiablakon. Az utca csak olyan volt, mint máskor. Pedig ez a nap a legnagyobb ünnepnél is nagyobb ünnepe lett volna Jánosi Jóskának, ha. . . Most már mindegy minden. — Vissza már nem léphettem, — szólt reked­ten. — Nem akartam botrányt. — De miért is léptél volna vissza? Jánosi nem felelt, kivett egy levelet a belső zsebéből és odanyújtotta a tanúnak. Az felhábo­rodva olvasta: — Az ön menyasszonya csak azért megy ön­höz, mert jó állása van és én nyomorultan elpusz­tulok. De halálig csak engem szeret, tegnap, mikor elbúcsúztam tőle, megesküdött reá. Kért, nehogy szóljak vagy irjak. Ezt mégis megirom. Most pedig megyek a Dunának. Nem lesz jó dolgom, mert hideg van, de önt sem irigylem. Egy jóakarója. Ez volt a levél. — Meglehetősen zavaros stilus, — vélte a tanu. — Postán kaptad? — A vice hozta fel, — szólt a vőlegény. — És elhiszed? A vőlegény, felvonta a vállait Az igazat meg­vallva, nem volt az a rossz, vagy az a jó, arait az asszonyokról fel nem tételezett volna. A kocsi tovább zörgött. A tanu fejcsóválva tartotta a levelet még min­dig a kezében. Kis kopasz emberke volt, jószivii. Megijedt nagyon. Mi lesz most? A kocsi robog az anyakönyvi hivatal felé. Egy félóra múlva ez a két ember a házasságban kapcso­lódik össze s mindkettőjüknek ki tudja, milyen ret­tenetes titok fekszik a szivén. De igazat mondott-e hát ez a névtelen levél? Nézegette, olvasta, forgatta újra. Aítán így töprengett: • — Jóakarója. . . így írja alá magát, pedig nyilvánvaló, hogy rosszakarat vezérelte. . . Ez tiszta hazugság. Hátha másban is hazudott a gaz­ember? Ránézett a vőlegény arcára oldalt és megbor­zadt a szive közepéig. — Még majd ö találja megölni magát! Kinos érzések közt szállt ki a kocsiból s ment be a karonfogva haladó pár után a hivatalos helyi­ségbe. Ugy érezte, láthatatlan viharfelhők gyülekez­nek az ifjú pár felett. Most a templomba vonultak, aztán ünnepi ebéd következett. De a derék tanu megszökött, hiaba keresték. Zsebében a névtelen levéllel egyenesen a rend­őrségre rohant. Ott végignézte az öngyilkosok lis­táját. Utánajárt mindenik esetnek, egyik sem illett a dologra. Hol keresse a szerencsétlent? Töprengett, töprengett. Valóságos Sherlock Holmesnek érezte magát. — Hopp, megvan! A levél nem jött postán. A viceházmester hozta fel... A viceházmester tudni fogja, ki adta át neki. Hogyan nem jutott a vőle­génynek eszébe, hogy kérdezősködjön? Csak szerel­mes ember lehet ilyen ostoba. Rohant a vőlegény legényszállására Megke­reste a vicét. Markába nyomott két szivart. — Mondja, barátom, jó emlékezőtehetsége van magának? — Igenis, kérem. — Meg tudná nekem mondani, ki adta át önnek tegnap ezt a levelet? Kihúzta a zsebéből. A viceházmester erősen gondolkozott. Aztán igy szólt: — Tudom már! — Nos? — A kisasszony a harmadik emelet húszból. A tanu megdöbbent. Gyöngéd női kéz i« bele­játszott a tragédiába? Rohant fel a harmadik emelet húszba s meg nyomta a csengőt. Semmi nesz. Mégegyszer csöngetett. Végre csoszogás hallatszott s egy kellemes külsejű harmincas hölgyike jelent meg, a szemei ki voltak sirva. Egy darabig csak néztek egymásra bámész­kodva a tanu meg a kisirt szemű hölgy. Végre is ő jött először magához. — Elemér. . . Hogy maga igy. . . A kis kövér ember a homlokát törülgette. — Mancika ... IIa én azt tudtam volna . . . Az ajtó kinyúlt, Elemér belépett. Manci előre ment, lámpát gyújtott. Egymásra néztek, egymásra mosolyogtak. — Üljön le. — mondta Mancika. — Hozok egy kis teát meg süteményt.­Mig kint járt, a tanu leült s a szivét ezer régi emlék rohanta meg. A lakás más volt, de a bútorok ugyanazok, mint mikor ő ifjú volt és bohó és Alan-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék