Pesti Hírlap, 1927. június (49. évfolyam, 123-145. szám)

1927-06-01 / 123. szám

BUDAPEST, 1927. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy hóra 4 pengő negyedévre 10 pengő 80 fillér Egyes szám ára pályaudvaron is l( fillér, vasárnap 32 61 lér Külföldön az elí fizetési ár kétszeres r PESTI [V mm-* (16.299) 8ZÁM. • 1 -VJ.,.. C % '; SZERDA, JUNIUS 1. KIADÓHIVATALOK: V., Vilmos császár-ut 78. és VII., Erzsébob-köru» l. Fiókok: I., Krisztina­körű* 133. II., Margit-k. 5/b. IV., Váei u. 30 VI., Andrássy-ut 4. Újpest, ístván-ut I. sz. és Kis­pest, Kossuth-tér 11. sz. Hamupipőke diadala. Irta Rákosi Jenő. Ma folytatta volna a képviselőház az appropriációs vitát, aminek az az értelme, hogy a megállapított költségvetés alapján való kormányzással megbízza a minisztériu­mot, de a képviselőház nem volt határozatké­pes. Meg kellett várni, amig annyi képviselő ur összeverődik, hogy törvényesen tárgyalni le­hessen. Ellenben a Tótágas olyan izgalmat, sot felfordulást kelt a törvényhozó urakban, hogy most már Bethlen-Neptuntól várják a legköze­lebbi pártgyülésen a viharcsillapitó quos ego-t, hogy a mozgalom valamiképen elsimuljon. Szomorúan jellemző dolog ez a mi jelenlegi közviszonyainkra. A nemzet époszának tragi­kus cselekménye hadd folyjék szabadon a maga végzetes utján; de már az epizódokon kapva kapunk és országos fontosságúvá fujjuk fel. Ebben a dologban voltaképen csak egy durva tapintatlanság, vagy ha jobban tetszik, kegyeletsértés történt, ha ráállunk arra az ál­láspontra, hogy a Tótágas szerzője darabja egy karikatúrájában csakugyan Nagyatádi Szabó Istvánt akarta kifigurázni. Akarta-e, nem-e, ezt csak ő tudhatja, mi csak ráfoghat­juk. De amikor ezt a dolgát ugy végezte, hogy hallgatói ezt a, benyomást kapták, akkor már csúnyán elhibázta a dolgát s bőven rászolgált arra, amit eddig kapott: gáncsra, kritikára, megaláztatásra. Mit akarnak tovább vele, fe­lét venni-e vagv a szegedi csillagbörtönbe jut­tatni* TFat^rS nem tudom kitaiáhri. Ha azok, akik ellene a moz­galmat vezetik, most is neon azt firtatnak, hogy hol volt, mi volt a forradalmak alatt, lianem aziránt érdeklődnének, mit irt, mit dolgozott, mily eredményeket tud fel mutat® i a magyar Bukarestben izgalmat keltett a nagybeteg Ferdinánd királynak, az a kíván­sága, hogy vártközi kormány alakulion. (Tudósítás a 3'tk oldaton.) Ma irták alá Prágában a magyar-esek kereskedelmi szerződést. (Tudósítás a 6-ift oldalon•) nyelv titkai és törvényei körül végzett kutatá­saival és mit tanított egyetemi katedrájáról: akkor tudnák róla, hogy egy érdemes, komoly magyar tudós, abból a fajtából, melyre na­gyobb szükségünk van, mint a politikusok tö­megére. Most elénekelhetjük neki a hires nótát: Lám megmondtam Angyal Bandi Ne menj az alföldre, Csikósoknak, gulyásoknak közibe: így k-erülsz a vármegyeház kezibe. Minek kell egy naiv és komoly tudósnak a szinműirók közé menni! És pláne politikai tendenciával darabot irnií Most ott vau, ahova nem kívánkozott. Én azonban azt remé­lem, hogy gróf Bethlen István találékonyságá­nak és tekintélyének sikerülni fog a maga há­borgó tengerét lecsendesíteni s mindent, ami érték, kimenteni a kisgazdaigátszakadáíból, ^Srkn-rkn VV \l rossz színdarab torz lyére véltek ismerni az eddigi ismerteié tai. M szindarab illető alakjában amennyire lehet venni, a agyatádinak se jelleméből, se lelkületéből, se szelleméből, se sze­repléséből nincsen egy makulányi rész sem. Ami pedig a kisgazda-politikusokat illeti, akik szintén sértve érzik magokat a darab sza­tírájától, s a parlamentet mozgósítják elégté­telért: ez már igazán a szatíra területére tar­tozik. Se császári palást, se papi ornatus, se kurulis szék, se semmi disz és hatalom nem mentesít ma senkit a szabad vélemény nyilvá­nításától, a bírálatnak semmi formájától, ahova a gúny és a kifigurázás is tartozik. A sértés ellen pedig védelem van a bírónál és nem a közigazgatói hatalomnál. Ezt, aki nem akarja tűrni, az ne vállalkozzék országos sze­replésre, az ne akarja egy nemzet sorsát szava­zatával intézni. Ezt végre kisgazdáinknak is meg kell tanulnia, akiknek az ilyen incidentá­lis lármájától a közönség nem hall meg és nem vesz tudomásul nagyobb és félelmesebb dolgo­kat, melyek pedig nagyon is ez ország érde­aapokban anélkül, hogy Magyarországon ko­nyábban tudomásul vették volna. Mind a ttő Franciaországban. Az egyik a francia lügyminisztérium félhivatalos organumá^an, A Pénz nagykorú lett. Regény. — Irta: Forró Pál. 2 Bent a palotában frakkos lakájok serege fo­gadta az érkezőket. Az elsöemeleti óriás gobe\tii terembe kalauzolta őket három igen méltóságtdkJes külsejű titkár. Ennek a teremnek hat óriási tism­hetedik századbeli gobeHnszőnyeg borította a falait, melyek mindegyike megért egy milliárdot. A terem­ben szinházszerüen egymás mögött sorakoztak a széksorok, előttük kis emelvény, ezen szék és asztal. A vendégek hirböl és névszerint valamennyien ismerték egymást, mindegyik tudta a másikról, hogy micsoda vagyont és hatalmat reprezentál. Ez a tö­meges találkozás mégis kissé zavarba hozt» őket. Hiszen számosan voltak közöttük olyanok, akik évek óta elszánt háborút viseltek egymás ellen, em­berek, akik ezer csellel kémkedtek egymás üzleti titkai után és kíméletlenül, bármikor készek voltak arra, hogy kivégezzék egymást. Mas kongresszuso­kon, pénzügyi tan&cskozásokor mindig tudták, hogy miféle méltóságteljes pózt vegyenek fel, de itt, ahol csupa éles, a testen, lelk<n átható szem me­redt rájuk, nem volt értelme komédiázásnak, nagy­képiisködésnek. Itt pontosan tférlegre volt teve min­denki, tisztában voltak egymással. Sajátságos társaság folt, annyi bizonyos. Az alacsony, tömzsi termete, gömbölyű fejek, szigorú arcvonások, energikus állak, ravasz, szuros sze­mek, a ruha szigorú elegáns egyszerüsege, amely drága tökéletes és lorrekt volt és mégis hiányzott belőle minden báj és könnvedség, a kover, raga­dozó ujjak, a pockok, amelyek ugy neztek ki, mint szándékosan odatett párnák, melyeken makacsul, gonoszul pihenek a gúnyos, simogatást nem ismerő kegyetlen kezdk, a lassú, szinte dermesztő unalmu, fontoskodó hang, mind elárulták a pénz embereit. Valamennyien ott voltak, a vasutkirályok, a petro­leumcsászárok, bányafejedelmek, a cukor- és acél­tröszt elnökei, a világbankok vezetői, a föld alatt, föld felett és levegőben lévő kincsek korlátlan urai. Most. egymást nézték és ilyeneket gondoltak: Ahá, itt van Dubois, a francia selyem- és textilegyed­uralkodó. Részvénytőke húszmilliárd frank, évi osz­talék tizenkét százalék, részvények nem kaphatók, titkos érdekeltség a délamerikai gyapjutröszttel ós az indiai kendertermelökkel. Az a simára borotvált, ezüstös hajú Mr Vincent a délafrikai gyémántbányá­kat kitermelő részvénytársaság elnöke. Amsterdam leghíresebb brilliánsköszörüsei az ö gyémántjait csiszolják. Nizzában, Párizsban, Londonban, Ber­linben, Newyorkban, Buenos-Ayresben, Sanghai­ban, Tokióiban, Sidneyban az ö/é minden hires ék­szeresbolt. Érdekeltsége van tiienkét világbanknál. A kongresszusra saját yachtján jött át Európából. Zucker, német iparbáró, úgyszólván az egész nérpet nehézipart kezében tartja. A "irodalmi kancellár bi­zalmasa, az összes állami szállítások intézője. Né­metország valamennyi acél- ás vasmüve az ö érde­keltségébe tartozik. KarteÜtoi állnak az angol acél­tröszttel és együttesen hatalommal intézik egész Európa acéltermq aqq<* aló ellátását. Egész városok, óriási ipartdepeápíványák, gigantikus gyá­rak tartoznak tulajdonukba, melyeken közel kétmil­lió munkást foglalkoztatnak. Pontosan tizenegy órakor az egyik titkár ud­variasan felkérte a jelenlevőket, hogy foglalják el helyeiket. A titkár száraz, üzleti hangon beszélt, nem mosolygott, nem hajlongott. Általában mellőz­tek minden felesleges ceremóniát. Senldsem igyeke­zett kedves, banálisan mosolygó arcoj, vágni, min­denki megőrizte rideg méltóságát. Leültek székeikre, azzal a közönyös, semmi indulatot el nem áruló arccal, amely 'évtizedek óta merevült meg és amelyből senkisetn olvashatott semmit. Ha egy laikus bekukkantott volna a te­rembe, csupa unatkozó, fanyar embert) látott volna, akik olyan egykedvűen bámultak a leívegöbe, mint­ha a világon semmisem érdekelné őket'. Csak a sze­mükben. ezekben a különös bankárs/emekben égett valami furcsa tűz. Most hirtelen kinyílt a teremben ülőkkel szejn. közti ajtó és két titkár kíséretében belépett Car­ringford. Felsietett-az elnöki epnelvényre és könnyű fejbólintással üdvözölte a jele/nlevőket. Néhány ud­varias taps, egyáltalában nem /lelkes és nem elragad­tatott, fogadta. Azután aranyceruzák villantak meg a kezekben, néhány papírlap zörrent és várakozó csend támadt. George Carringford egj? pillanatig némán állt a dobogón. A nap mint egy. mesterségesen beállított reflektor éppen rálövelte /az ablakon beárasztott fénykévéjét és Carringford e pillanatban valóban olyan volt, mint az akarat és erő ércbe vésett szobra. Markáns arca, parancsoló tekintete, határo­zott, biztos fellépése nem téveszthette el hatását e szakértő társaság előtt, amelynek minden egyes tagja maga is egy-egy akkumulátora volt a világ sorsát intéző erőnek. — Uraim, — kezdette beszédét Carringford, — üzleti tanácskozásra kérettem önöket ide és ezért bocsánatot kérek, hogy a szokásos vendéglátás for­maságaitól eltekintek. Önök utaztak, költségekbe verték magukat, megzavartatták magukat rende3 foglalkozásukban, mindezt természetesen nem azért, hogy itt udvariaskodó vendégeskedésben legyen ré­szük, melyen ostoba fecsegésekbe fojtják a lénye­get. Önöknek drága az idejük és joguk van azt kö­vetelni, hogy ezzel senkise éljen vissza. Magam sem szeretem a felesleges szószaporitást. Az ilyesmire csak olyan embereknél van szükségünk, akiket a szavak tömégével akarunk bizonyos hangulatba ringatni, vagy elkábítani, figyelmüket elvonni. Am I közöttünk nincs senki, akit ilyen naiv fogással meg lehetne téveszteni és aki nem venné nyomban észre, hogy kerülgetjük a lényeget. Ezért hát máris rátérek tulajdonképpeni mondanivalómra. —_ Uraim! Amikor az ősember előmászott barlangjából és a hozzá hasonló lényekkel társulva, megkezdte csorda-életét, már benne volt a magán­tulajdon iránti ösztön és az emberi fejlődés fokait ; az jellemezte, hogy mennyire tudott a magántulaj­don érvényesülni. Ezen alapul a társadalom, ezen a család, ezen az országok. A vagyon megteremtése tehát létfeltétele az emberiség életének, szervezettsé­gének és fennmaradásának. Népek, amelyek egy­mást gyűlölik, háborút indítanak egymás ellen és a háború végső célja majdnem mindig vagyonszedés. Gazdaságpolitikai szempontból ugyan a vagyon és pénz hiúságáról szoktak beszélni a tömeg előtt, de csak azért, hogy félrevezessék őket és ne fájjon ne­kik túlságosan, ha elveszik a pénzüket. Minden, ami körülöttünk van, amin keresztül az ember élete megnyilatkozik: pénz. Az étel, melyet eszünk, a ház, amelyben lakunk, a ruha, melyet viselünk, kényel­münk, mulatságunk mind pénzkérdés, pénzért dol­gozunk, az anyagiak előteremtéseért sorvasztjuk agyvelönket. Az állam adókból tartja fenn magát és a katonaság, rendőrség, bíróság a magántulajdon,

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék