Pesti Hírlap, 1927. július (49. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-05 / 149. szám

Q­r­E3 i­S­H­S­K­LAP !9­7 ulius 5., kedd Hogy­am végeztem MmszpujimmM? fipia s Jusjtu&ov fkec­ce&. Dacára annak, hogy a hatóságok izolálni kí­vántak bennünket a külvilágtól, tömegesen kap­tuk a legmelegebb szavakkal kifejezett szerencse­kivánatokat. Az ország minden tájáról érkeztek hoz­zánk levelek, a frontról, a legkülönbözőbb városok­ból és falvakból, a gyárakból, az állami intézetek­ből. Raszputin hívei is írtak nekünk, esküdözve, hogy megbosszulják rajtunk a sztarelsz halálát és meggyilkolnak bennünket. Maria Pavlovna nagyhercegnő, Dimitrij nagy­herceg nővére, a Psovban, a főhadiszálláson szer­zett benyomásairól beszámolva nekünk, azt állította, hogy Raszputin halála nagyban hozzájárult a had­sereg erkölcsi erejének a növeléséhez, mert azt a reményt ébresztette föl, hogy a cár most el fogja tá­volítani környezetéből a Raszputin kreatúráit és megbízható, becsületes emberekre bízza azoknak az állását. Csak egyetlen egy szó kellett volna a cár ré­széről, egy fölhívás tőle az új életre, mindent elfe­lejtettek, mindent, megengedtek volna még akkor is, ha új áldozatokat kértek volna tőlük a haza ér­dekében. Egy napon Trepov miniszterelnök küldött értem. A legnagyobb reménységeket fűztem ehhez a találkozáshoz, azonban csalódnom kellett ebben is. Erős kíséret mellett a belügyminisztériumba vittek. Trepov a cár parancsára küldött értem, aki minden­áron tudni akarta, ki ölte meg Raszputint? Nagyon kedvesen foga­dott, eszembe juttatta, milyen jó barátságban volt a szüleimmel, s arra kért, ne a hivatalos embert lássam ben­ne, hanem családomnak a régi jóbarátját. — Ön valószínűleg a cár parancsára küldött ér­tem? — kérdeztem. Igent bólintott. — Ebből az következik, hogy akármit is mon­dok, azt ő előtte is ismételni fogja? — Természetesen. Az uralkodómnak nem ha­zudhatok. — Azok után, amit mondott, csak nem kép­zeli, hogy bevallom, hogy megöltem Raszputint? Föl­téve természetesen, hogy én vagyok a gyilkosa. És nem képzeli, hogy kiadom a bűnösöket, feltéve, hogy tudom, kik ölték meg Raszputint? Mondja meg a cárnak, azok, akik Raszputint megülték, ezt kizá­rólag csak ab­ból az okból cselekedték, hogy a cárt és a hazájukat megmentsék a biztos romlástól. Se engedjen meg nekem is egy kérdést. Önök itt ren­geteg időt veszítenek el azzal, hogy Raszputin gyil­kosát nyomozzák, pedig minden perc drága, mert talán most van az utolsó alkalom arra, hogy Orosz­országot megmentsék. Vegyék észre egy pillanatra, hogy egész Oroszország milyen jelentőséget tulajdo­nít annak, hogy ezt a bűnös embert megölték és mi­lyen lelkesedéssel fogadják ezt a hírt mindenütt. Az a klikk, amelyik a kormányzatban Raszputint tá­mogatta, teljes zavarban van. És a cár? Meg vagyok győződve róla, a lelke mélyén ő is örül annak, ami történt és az önök segítségét várja. Szedjék össze az erejüket és addig, amíg erre még idő van. Azt hi­szem, önök is tisztában vannak azzal, hogy a rette­netes katasztrófa szélén állunk és ha a cárt nem si­kerül kiragadni abból a mágikus körből, amelybe bezárták, ugy­e maga, az egész cári család és vértül mi is mind elmerülünk a forradalom örvényében. A szerencsétlenség kikerülhetetlen, ha a politiká­ban nem történnek megfelelő változások. Trepov meglepetéssel és figyelemmel hallgatott rám. Nyilvánvalóan szokatlan volt ez a beszédmód a számára. — Mondja csak herceg, — szólalt meg azután, — hogyan sikerült önnek ennyi önuralomra és lé­lekjelenlétre szert tennie? Nem feleltem. És ő sem szólt többet. A miniszterelnökkel való beszélgetésem az utol­só figyelmeztetés volt, amellyel a magas kormány­tisztségen lévőkhöz fordultunk Copyright by AngloArne ricain News­paper Service Ltd. and by Pesti Hirlap. Tizenegy órakor megjelent a rendőrfőnök és bejelentette, hogy a nagyherceg vonatja éjfél után két órakor fog elindulni. Én is azt a rendeletet k­­optam, hogy hagyjam el Szentpétervárat. Az én száműzetésem he­lye rakitnói nyári kastélyunk volt Kurszk kormányzóságban Az én vonatom éjfélkor indult. Engem Zenkov kapitány felügyelete alá helyeztek, aki a Corps de ls Pages egyik tiszttanárja volt. Rajta kivül Ignatiev­nek, a titkos rendőrség egyik főbiztosának adtak ki parancsot arra, hogy Rakitnoba elkísérjen. Ugy Zenkov kapitány, mint Ignatiev magától Protopovtól kaptak szigorú parancsot arra, hogy tökéletes elszigeteltségben tartsanak. Ugy Dimitrij Pavlovics nagyherceg, mint én, nem valami szívesen fogadtuk az elutazásra való parancsot. Az a néhány nap, amelyet a palotában letartóz­tatva együtt töltöttünk, úgy tű­nt föl előttünk, mint­ha sok esztendő lett volna. Nagyon sok mindent él­tünk át együtt és beszéltünk meg egymással. Orosz­ország jövőjét illetőleg közös reményeket ápoltunk, amelyek közül annyi soknak kellett meghiúsulnia! És a sorsunk most arra kényszerített, hogy el­váljunk egymástól. Azt sem tudtuk, mikor és milyen körülmények között láthatjuk viszont egymást. Ki­látásaink ködösek voltak. Gonosz előérzetek feküd­tek a lelkünkre. Megfelelő időben Alexander Mikhajlovics nagy­herceg jött értem és kihajtattunk az állomásra. A közönséget nem engedték be a perronra. Az állo­mást nagy rendőri kirendeltség őrizte A nagyherceg, amikor elbúcsúzott tőlem, kije­lentette, hogy reggel ő is elhagyja Szentpétervárt és hogy az ő vonata utol fogja érni az enyémet. Nehéz szívvel szálltam föl a vagonba. A harmadik csengetés elhangzott, a gép élesen fütyült, a perron lassan eltűnt a szemem elől. És nem sokkal később egész Szentpétervár eltűnt a sze­mem elől a téli éjszakában A vonat, hóborított a me­zőkön keresztül, nekivágott hosszú és magányos út­jának. És én is egyedül voltam. Egyedül az agyam­ban gomolygó gondolatokkal. -x-Azután bekövetkezett Oroszország katasztró­fája. Először a cár lemondása Azután az ideiglenes kormány haldoklása. Amit előre lehetett várni, hiszen születésétől kezdve magában hordozta a bomlás csiráit. Azután ágyúdörgés és puskaropogás közben, bombázva mind a két fővárost, jöttek a bolsevikok, jött a harmadik Internacionale borzalmas, vérszom­jas uralma, amely még ma is fenyegeti az egész vi­lág békéjét. Milyen rettentő borzalmakat élt át a hazánk, hány millió emberélet pusztult el ebben a káoszban, mennyi kulturemlékünk pusztult el ebben a káoszban! Következett azután az emigráció, amelyhez ha­sonló még nem volt a történelemben. Egy egész álla­mot kitevő számban hagyták ott hazájukat az oro­szok és szétszóródtak idegen országokban. A hazátlan oroszok vándorútja már évek óta tart és senki sem tudja, mikor itt a visszatérésünk órája. Megérjük-e még mi is, vagy csak a gyerme­keink lesznek tanúi Oroszország dicsőséges újjászü­­­letésének. A száműzöttek rendszerint a jövő reménységé­nek és a múlt emlékeinek élnek. Rendszerint inkább a múlt emlékeinek, mert senki sem tudhatja, mit rejt a jövendő. Az utolsó cár uralma egyike lehetett volna Oroszország legdicsőségesebb korszakainak, ha nem tör ki a forradalom úgyszólván a győzelem előesté­jén. Ha Oroszország sikeres végéig tovább folytatta volna a háborút, a világ leghatalmasabb országa lett volna belőle, a cár legfőbb bírája lehetett volna Európának, hasonlatos I. Sándor cárhoz, amikor 1815-ben Párizsba bevonult. Az orosz birodalom azonban összeomlott a győ­zelem küszöbén, a cárja pedig családjával együtt alávaló banditák kezén pusztult el. A cár természetes nemességgel, igazi alázattal viselte azokat a megaláztatásokat, amelyek a fog­ságával jártak. Ugyanilyen természetes nemességgel és méltósággal fogadta a halált. Az orosz nép, ami­kor megéri erkölcsi felszabadulását, 11. Miklós cár­nak és az ő tragikus emlékének pompás székesegy­házat fog emelni, amelyben imádkozni fognak a mártírhalált szenvedett cár lelkéért és azért, hogy a forradalom nevében elkövetett szörnyű bűnök és alávaló gazságok megbocsátásra találjanak . . . (Vége.) XXVI.­­ száműzetés. Sorsunk fölött még nem döntöttek. Carszkojeszelóban állandóan folytak a tanács­kozások, amelyeken azt kellett eldönteni, hogy mi­lyen bánásmódban részesüljünk. December 21-én megérkezett Szentpétervárra az apósom, Alexander Mikhajlovics nagyherceg. Ér­tesülve arról, hogy milyen veszedelem fenyeget ben­nünket, Kievből utazott ide, ahol mint az orosz légi­flotta főparancsnoka, a főhadiszállását tartotta. Egyenesen Dimitrij nagyherceg palotájába sietett, onnan pedig ki Carszkojeszelóba. A császárral való tárgyalásainak az ered­ménye e­z volt, hogy ugyanazon a napon késő este Maximovics tábornok a Sergej nagyher­ceg palotájába jött a cár parancsával. A pa­rancs szériát Dimitrij Pavlovics nagyher­­cegnek azonnal Perz­siáb­a kellett utaznia, ahol jelentk­eznie kellett Baratov tábornok­nál, a perzsiai orosz sszejjok parancsnoki­nál. Volt gyámja, Laiming tábornok és Ka­tr­isoff, a cár hadsegédje voltak kirendelve arra, hogy elkísérjék. Ne­mzetközi vitorlásversenyek juiilis JO—13-is P ff AI and­O kellemes /Uniósé*. Vixi ' xiorto!.. 01. 'fennisz. Zene. Tánc. VI kertin"*1. Szabók e­l­l›'-/l/ez'ie'~ik köz­ponti irodában : Hus 1 íi [H'N t, IV., V.-f.czl-utca .•.«. Telefon: J. -101 -SO. 10469 A Kossuth-emlékművet október 6-án leplezik le. A szoborcsoportozat magassága hét méter, a hossza tizenhat méter. Húsz évvel ezelütt rendelte meg az állam a Kossuth szoborcsoportozatot Horvay János szob­rászművésznél. Már az eredeti terv is az volt, hogy a csoportozatnak monstruózus alkotásnak kell len­nie, amelynek méreteiben, fölépítésében, alakjának elhelyezésében demonstrálnia kell a magyar szabad­ságharc történelmi jelentőségét és eszméit. Termé­szetesen az elgondolás az volt, hogy a főalaknak Kossuth Lajosnak kell lennie, neki kell uralnia a csoportozatot és az ő alakja körül helyezkedjenek el az első felelős magyar minisztérium tagjainak alakjai­: Batthyány, Széchényi, Mészáros, Deák, Klauzál, Eszterházy, Eötvös, Szemere. Horvay pályadíjnyertes tervezi.­,­ét nagy lelke­sedéssel fogadta az egész ország, de mielőtt még a hatalmas alkotás elkészülhetett volna, kitört a há­ború és a leleplezést bizonytalan időre el kellett ha­lasztani. 1915-ben Horvay Fischer Károly szobrászmű­vészt bízta meg a szobrok kidolgozásával és Fischer az eredeti tervek szerint folytatta az alakok mintá­zását. A háború után azonban érdekes mozgalom támadt a szoborcsoportozat terve körül, ami késlel­tette a végleges befejezést. Bizonyos politikai kö­rök kifogásolták, hogy Kossuth Lajos legyen a magyar szabadságharc hatalmas emlékművének fő­alakja és azt kívánták, hogy helyette Széchényi alakja emledjék ki a többi fölé, és ő uralja a cso­portozatot. Az évekig tartó vita vége mégis az lett, hogy az illetékes körök az eredeti t­erv mellett ma­radtak és hogy a Kossuth-szobrot mielőbb felállít­sák, megalakították a Kossuth-szoborbizottságo­t, amelynek tagjai Rákosi Jenő, Lyka Károly, Szent­györgyi István, Tóth József, Bárczy István, a szo­ciáldemokrrata párt részéről Bánóczy László, a fő­város részéről Buzáth alpolgármester, aki egyúttal a bizottság elnöke is, valamint Liber E­ndre tanács­nok, a kultuszminisztérium részéről pedig Kertész K. Róbert államtitkár lettek. A bizottság munkája főképen arra irányullt, hogy kijelöljék a megfelelő helyet a Kossuth-szobor számára és erre a célra az Országház-teret találták a legalkalmasabbnak. Az elhelyzés körül megindult vitában a Kossuth-szobor-bizottság az Országos Képzőművé­szeti Tanács javaslatát fogadta el amely a Kos­suth-emlékmű helyéül az Országház-tér északi ré­szét jelölte ki, a Mdv. nyugdíjintézetének most épülő palotája előtt. A Kossuth-szobor bizottság egyhangú hatá­rozata alapján most végre megkezdték a kijelölt helyen a kimérési munkálatokat, valamint a szo­bor alapzatának a megépítését. A bizottság igen rövid időt tűzött ki a mon­struózus alkotás fölállításának befejezésére. Úgy tervezik, hogy három hónapon belül összeállítják és fölszerelik az emlékművet és október 6-án, a tizenhárom aradi vértanú emlékünnepén országos ünnepélyek közepette leleplezik. Fischer szobrászmester, aki Hungária­ úti műtermében 12 éven át dolgozott a Kossuth emlék­művön és csak az elmúlt hónapokban fejezte be a munkálatokat, a szobrok felállításáról a követke­zőket mondotta: — Az emlékmű valamennyi alakja teljesen elkészült és akár rögtön szállítani is lehet azokat. Ha a fundamentumot a kellő időben meg tudják épí­teni, akkor biztosan föl tudják állítani október 6-ig a csoportozatot. Igaz viszont, hogy ez is hatalmas munkát igényel.. . Az emlékmű méretei óriásiak. Magassága, a lépcsőfokokkal együtt hét méter lesz, hossza 16 méter, szélessége pedig 9,60 méter. Kossuth, akinek alakja magasan kiemelkedik majd a többi közül, négy méter magas lesz, a nyolc mellékalak mind­egyike pedig három és fél méter. De rajtuk kívül, a hátsó oldalon még két érdekes csoportozatot al­kottunk. Az egyik a béke, a másik pedig a háború szimbóluma lesz. A békét öt, a háborút hat szobor­alak ábrázolja és mindegyik alakot háromméteres nagyságúra faragták. Egy-egy szobornak majd­nem száz mázsa a sulva és el lehet képzelni, milyen alaposan átgondolt munkával kell fölszerelni a csoportozatot, hogy a hatalmas sulva szobrok emelésénél szerencsétlenség ne történjék.­­ Természetesen fontos az is, hogy minél előbb megtörténjék az Országház-tér átrendezése, mert enélkül nem á­llíthatják föl az emlékművet. A tér rendezésénél mindenesetre figyelemmel lesz­nek arra a körülményre is, hogy a Kossuth-szobor­ral szemben, az Országház tér déli frontján, néhány éven belül föl akarják állítani Rákóczi Ferencnek emlékművét is.

Next