Pesti Hírlap, 1927. július (49. évfolyam, 146-172. szám)
1927-07-24 / 166. szám
Képek Labéro állathipnotizőr szenzációs mutatványairól. Baloldali kép egy krokodil hipnotizálttá közben, a jobboldali kép pedig az oroszlánketrecben íruatja be a fegyvertelen Labérot, aki lenyűgöző erejű tekintetével engedelmességre készteti a vadállatot. Labéro mutatványa a Bikstow Cirkusz keddi díszelőadásának egyik főattrakciója. Jené, a királyné őfelsége udvarmesterének az unokaöccse. A németnek van egy közmondása: akinek a pápa a sógora, abból könnyen lehet bíboros. Nopcsa Eleknek főambiciója volt, hogy az Operaház intendánsa lehessen, és mivel a megfelelő kvalitásokkal, illetve összeköttetésekkel rendelkezett, — ami egyremegy,— az is lett. Egyelőre persze, a kormány a nagyothalló zenebarátot csak mint kormánybiztost állította az Operaház élére. Eleinte a dolog simán ment Nopcsa Zichy Géza örökségéből átvette Nikitech Artúrt, átvett egy értékes, vonzó műsort, igen jó személyzetet. De valamit nem vett át: azt a finom légkört, amelyet Zichy Géza maga körül és a színházban teremtett. Zichy Géza igen magas etikai alapon állott és minden cselekedetét a színházban, érintkezését a művészekkel és főleg a művésznőkkel, a legfinomabb tapintat és a jóizlés irányította. Ez az úri modor nevelőleg hatott az egész személyzetre. A férfiak úgy viselkedtek, mintha egy előkelő londoni klub tagjai lennének, és a hölgyekre nézve jellemző volt néhány fiatalabb kaszinótag megjegyzése: Zichy Géza a Keglevích színházából egy kolostort csinált. Egy kaszárnyaparancs. 1895 nyarán meggyűlt a munka az Operaházban. Határozatba ment, hogy a milleniumi (következő) évben az Operaház egész nyáronát fog játszani. Tehát egy kettős évadot kellett előkészíteni. Azonkívül az intendáns szerette volna a király születése és Szent István napja alkalmából szokásos néhány előadást is megtartani. Nikisch szerződésileg biztosított szabadságát élvezte. Ischlben tartózkodott családjával, Brahms pápa székhelyén, vele együtt több kiváló külföldi művész, Budapestről Kessler János, dr. Dalnoky Viktor, Mihályi Ferenc, Bürger Zsigmond és csekélységem. Augusztus negyedikén délután, a szokott időnél korábban, megjelenik Nikisch kávéházunkban. Feldúlt arccal, vésztjóslóan szikrázó szemekkel. Felugrunk a tarokkpartitól és hozzásietünk. Brahms ijedten odaszól Nikischhez — Na was haben sie denn? Was ist denn passiert?! — Valami borzasztó, — felel Nikisch, — nézze csak. — És kivesz zsebéből egy sürgönyt. — Különben inkább nem is mutatom. De Brahms már kikapta kezéből a blankettát. A sürgöny kézről-kézre ment. Tartalma pedig volt: „Herr Baron Intendant befielt ihnen, sich sofort zum Dienstantritt zu melden." (Báró intendáns őméltósága megparancsolja önnek, hogy szolgálattételre azonnal jelentkezzék.) Valószínűnek tartom, hogy Nopcsa báró nem így adta ki parancsát, csupán azt az utasítást adta: Bajban vagyunk, az igazgatót azonnal vissza kell sürgönyözni. És a jó Gamauf titkár, aki hozzá volt szokva Nopcsa kategorikus imperatívjához, ebbe a pattogó, hamisítatlan kaszárnyastílusba öntötte a kormánybiztos utasítását. A sürgöny úgy hatott, mint egy bomba. — Hogy lehet így egy világhírű művésszel beszélni? — Hát a kocsija ön ennek az urnak? — Mester, ezt nem vághatja zsebre! Végre Brahms vette át a szót: — Barátom, erre csak egy válasz van: a Götz von Berlichingen híres felszólítása. Ezt az öt szót sürgönyözte vissza. Nikisch halotthalványan hallgatta végig a felháborodás injectióit, idegesen harapdálta bajuszát, végre megszólalt: — Nem akarok én is kaszárnyastílusban válaszolni, de elhatároztam: nem megyek egyáltalában vissza Budapestre. Én azzal az úrral nem dolgozhatom tovább együtt. Így vesztettük el azt a második világhírű művészt, aki a magyar királyi Operaház élén állott. Dr. Diósy Béla: Modigliani élete színpadon. A nyomorban elpusztult világhírű festő barátja Georges Michel darabjáról. Párizs, julius. (A Pesti Hírlap tudósítójától). Nemrég mutatták be a Théatre Antoine-ban Michel Georges-Michel Montpanas című darabját, amely az írónak ugyanilyen című, ismert bohémregényéből készült. A háború előtti Montparnasse tarka, színes, bohém világa elevenedik föl Georges-Michel regényesek lapjain és ennek a letűnt kornak ekzotikus érdekes alakjai szerepelnek a színdarabban is. Élők, akik közül nem egy már világhírt szerzett magának és halottak, akik csak haláluk után lettek nagygyá. Az író, amennyire csak lehetett, torzított az alakokon, hogy senki se ismerje föl bennük az eredeti modellt. Két szereplőnél azonban nem sikerült ez a vállalkozás. Lehet, hogy a szerző szándékosan csinálta ezt így, a tény azonban az, hogy a darab egyik személyében mindenki ráismert Modigliani-ra, a festőre, aki, amíg élt, nem tudott annyit megkeresni képeivel, hogy egyszer tisztességesen megebédeljen, halála után pedig ötvenezer frankot adnak egy-egy festményéért. A darab egy másik" szereplőjében pedig szintén mindenki ráismer Zborowskira, Modigliani barátjára, pártfogójára, mecénására", aki együtt koplalt, együtt nyomorgott Modigliani-val és akiről annyi könnyes-vidám történetet mesél el Francis Carco a „Montmartre-tól a Quartier Latin-ig" című könyvében. Zborowsky ma is él, Párizs egyik legismertebb és leggazdagabb műkereskedője, akinek tulajdonában Kisling, Vlaminck, Utrillo, Fautrier, Soutine és Modigliani legszebb munkái vannak. Természetes, hogy Zborowski is elment most a Théatre Antoine-ba, megnézte a Montparnas-t, és a darabban saját magát. Az előadás után pedig ezt mondta: — Anélül, hogy Michel Georges-Michel munkájának értékét kisebbíteni akarnám, be kell vallanom, hogy a színdarabban a mi múltunknak csak a vázát találtam. Az élet más, hatalmasabb, mint ahogyan azt Georges-Michel magyarázza. Színpadra vinni megtörtént eseményeket, a színpadra átgyúrni valakinek átélt életét, ez csak zseniknek sikerülhet. Georges-Michel ismerte ugyan a mi életünket, gyakran találkozott velünk életünk egyes fázisaiban, de ismerete, csak felületes ismeret volt. Az én szerepem Modigliani életében nem olyan volt, mint amilyennek beállította Georges-Michel a színdarabjában. A mi barátságunk őszintébb, mélyebb, igazabb volt. Ami saját személyemet illeti, én nekem, az úgynevezett bohémkorban is volt hitem, meggyőződésem, ideálom. Zborowski különben most is abban a házban, ugyanabban a lakásban lakik, amelyben Modiglianival együtt nyomorogtak. A miben természetesen megváltozott. Drága bútorok, művészi berendezésű szobák, rendkívüli sok érték. De a drága, értékes tárgyak között őrzi azt a kályhát is, amelyen Modigliani számára a mindennapi babot főzték. A műkereskedői pályát jóformán Modigliani választotta az én számomra — mondja Zborowski. Modigliani ugyanis sokat dolgozott és nem volt ideje a képek eladásával foglalkozni, ám vittem tehát a hónom alatt a képeket a műgyűjtőkhöz eladni. Ezt a feladatot örömmel végeztem, mert én csodáltam a nyomorúságban elpusztult barátom tehetségét, művészetét. Később, a halála után, fiatal festők kerestek föl, hogy miután már alapos ismeretségem van az amatőrök és képkereskedők között, — legyek segítségükre munkáik eladásánál. Így maradtam aztán végleg ezen a pályán. — Rettenetes, milyen vakok, milyen ostobák és milyen gonoszak voltak az emberek Modigliani-val szemben. Emlékszem, egy nap, a Rotonde-ban ültünk, két napja már nem ettünk, Modigliani két ÍZ- -menyével hiába jártam be az összes képkereskedő...ket, nem vette meg senki. Ott, a Rotonde-ban az... árverésre bocsátottuk ezt a két képet. Egy boi'b.'i. -mester vette meg tizenkét frankért. Ma százezer frr. -kot ér! — Amikor Modigliani meghalt, a temetésbe nem volt pénzem. Egy Aphtalian nevű kereskedőm .', elvittem Modigliani egyik festményét. Amikor a kereskedő megtudta, hogy Modigliani meghalt, fölragyogott az arca és ezer frankot ajánlott föl a festményért. Mielőtt azonban a pénzt odaadta volna, előbb telefonált a kórházba, hogy tényleg meghalt-e Modigliani? Ennek a két embernek szomorúságokkal, küzködésekkel teli életét vitte most színpadra Georges-Michel. Zborowski szerint, a színdarab csak váza ennek az életnek, ha így is kétségbeejtően szomorú és megindító a darab minden jelenete. * (Beethoven emléke.) Párizsból jelentik: Vincennesben, a városi parkban, Herriot közoktatásügyi miniszter felavatta a Beethoven-emléket. Az emlékművet már évekkel ezelőtt, megkezdte" José de Charmoy, de nem tudta befejezni, míg most, a Baathover ünnepségek alkalmával, Charpentier zeneszerző vezetése alatt álló bizottság elkészíttette. Beethoven fekvő alakja egy tömbön látható, amely négy múzsa vállán nyugvó talapzaton fekszik. Az ünnepség alkalmával Beethoven szerzeményéből adtak elő. Holnap Charpentier vezényletével a parkban népszerű hangverseny lesz. Az ünnepségen rést vett a német ügyvivő is. * (Az Országos Kamaraszínház Szegeden.) Aap Nándor Országos Kamaraszínháza nyári szünete után, hétfőn kezdi meg újra vidéki körútját. Első állomása Szeged lesz, amely után a többi egyetemi Városok, Pécs és Debrecen kerülnek sorra. Szegeden búcsúzik el a közönségtől a társulat kiváló drámai színésznője, Mápori Mária, aki Kassára szerződött. Búcsúfelléptéül leghálásabb szerepét, Fóthy .János „Igazgyöngy" című nagysikerű vígjátékának női főszerepét választotta. * (Athén revülszínháza.) Görögország fővárosában, mint nekünk írják, a nyári színházi életben a revü az uralkodó csillag. A színházak különben ott télen többnyire mozivá alakulnak át, ami elég furcsa világot vet az új Hellasz fővárosának kulturáéletére. Az idei nyári szezon legnépszerűbb revüje a Salon Ideálban kerül színre, Nopio Gramma címmel, zeneszerzői közt Verdi, Puccini és Zerkovitz Béla szerepelnek. A Salon Ideal kőszínház, de télen ugyancsak mozi. Nyitott teteje harminc-harminckét fokra csökkenti hőmérsékletét. Dohányzás megengedve, ülések fából. Legdrágább hely négy és fél pengő, legolcsóbb hetvenöt fillér. A zenekar 12 személyből áll, a zenészek előadás közben feldiskurálnak a színpadra. Karmester is van, a nézőtér első sorába r, ül, onnan dirigál és veszekszik, ha valami nem jól megy. A közönség egy része ingujjban, az okosabbal, a gallérjukat is levetik. Első függönyön két óriásira pingált pucér kisgyerek, dicséri valami gyermektápszer kiválóságát. Nem annyira ízléses, mint pl. igazgatóságnak hasznos látványosság. A darab 25 jelenetből áll; hőse egy idegen, akinek athéni kalandjait mutatják be. Feltűnő, hogy a színészek általában saját utcai ruhájukban játszanak és a kalapot csak úgy, mint étteremben vagy egyebütt, a színpadon sem teszik le a fejükről. Megjelenik aztán hat utcaseprő görl és eljárják az athéni utcaseprők táncát. Ebben különösen az az érdekes, hogy az athéni utcákon utcaseprő nem látható. Az csak a révül - n van. A darab többi részében az összes nevezetesebb görög politikusok szerepelnek, végül pedig általára, charlesztonozás következik. A primadonnát, Zaza Brillantit lelkesen ünnepli a közönség. A többi szereplőn is jól mulatnak, de még jobban mulatnak a színészek maguk a színpadon. Így fest a nyári színházi élet Sunwhorles HoTM jóban.