Pesti Hírlap, 1927. július (49. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-14 / 157. szám

12­­ PESTI HÍRLAP 1927. Július 14 . csütörtök SZÍNHÁZ és zene. A Pesti Hírlap olcsó jegyakorója Rózsahegyi Kálmán vasárnap délután egyik legjobb szerepében lép föl a Budai Színkörben, Borly Gáspárt alakítja Mikszáth-Harsányi a „Vén gazember" című színművében. Borly László szere­pét Petheő Attila játssza. Erre a kitűnőnek ígérkező előadásra már csak kevés jegy kapható kiadóhiva­talainkban. A Beketow-cirkusz keddi díszelőadása iránt ugyancsak nagy érdeklődés mutatkozik olvasóink körében, annál is inkább, mert több új számmal bő­vült a cirkusz júliusi műsora. VASÁRNAP (julius 17.) Budai Szintér. A vén gazember. Kezdete 3 órakor. " EDD Eh" (julius 19.) Baketow-církusz. Nagy dísz­előadás. Kezdete 8 órakor. '"rarf'VM (MOO korona­ értékben a Pesti Hirlap fS- ét Bókkiadó-' OQJlW. hivatalai v , Vilmos csisiár-ut 78., VII. Erzsébet­» körút I­­I., Krisztina-körút 138., 11 Margit-fimra» , MEt VET vb, IV., vici-utca 30. VI , Andrássy-út 4. Újpest, István-út I. és Kispest, Kossuth-tér 11 szám, sím­-JC közjegy­, valamint könyvvásárlásnál a vásárolt je­gyek,illetve könyvek árába a kedvezmény értéke erejéig betü­l. Előfizetőknek nem kell a bonokat beszolgráltatniok, FILLÉR példányonként vásárlóknak igen Érvényes eg­y hónapig.­ ­ « 1 Egy öreg kritikus emlékeiből Mahler és Brahms. Mahler Gusztávnak Budapestről való távozása után csak az okozott gondot, hogy hol folytassa mű­vészi munkáját. Tíz helyre is hívták, vezető ál­lásba. A nagynevű Pollini udvari tanácsosnak si­került őt a hamburgi operaház számára megnyerni. Itt is voltak összeütközések, de Pollini minden zsarnok természete mellett sokkal jobb művészem­ber és ravaszabb színházigazgató volt, semhogy kenyértörésre hagyta volna fajulni a dolgot. És a hamburgi városi színház két éven belül első he­lyen állt a német operaszínházak között. Ott is ta­lált Mahler egy Szilágyi Arabellát, akiből világ­hírű művésznőt nevelt: Mildenburg Annát, akit ké­sőbb magával vitt Bécsbe, Brahms Budapesten. Hogy a zsidó származású fiatal művészből a Lueger érában a bécsi udvari opera igazgatója le­hetett, annak lehetőségét egy budapesti előadás sze­rezte meg Mahler számára. Ezelőtt harminc évvel minden zenei évadban rendes vendégünkül üdvö­zöltük Budapesten az akkor legnagyobb nevű német zeneszerzőt, Brahms Jánost. Brahms rendkívül becsülete a Hubay—Popper-vonósnégyest, Európa egyik legkiválóbb kamarazenetársulatát. Úgy, hogy méltónak tartotta Hubay—Popperéket arra, hogy kamarazene szerzeményeit ők szólaltassák meg leg­először. Majdnem évről-évre megjelent Brahms Budapesten egy kézirattal. És akárhány vonós­négyesét Hubayék tartották keresztvíz alá. Ha zongorára is irt kamarazenedarab volt, a nagy ze­neszerző maga játszotta a zongoraszólamot. Brahms nem volt elsőrangú technikai virtuóz, de kitűnő zongoraművész és természetesen a legauten­tikusabb interpretátora nemcsak saját műveinek, de Beethovennek és más nagy klasszikusoknak is. Brahms közreműködései a mindenkori évadnak leg­nagyobb művészi szenzációját nyújtották. A leg­érdekesebb fellépése volt az a hangverseny, amelyet közösen adott legjobb barátjával, Joachim József nagy hazánkfiával. Akkor hallottuk a két világ­hírű művész előadásában többek között Tartini ör­dögtrilláját, Beethoven F-dúr románcát és egy soro­zatát a Brahms-féle „Magyar táncoknak". Akkori­ban a hangverseny-impreszáriók még nem ren­deztek kamarazene-estéket a­­ Vérmezőn vagy más hasonló befogadóképességű nagy helyiségekben. A Brahms—Joachim-est szintén a Vigadó kistermé­ben játszódott le. Hatszáz hallgató fért csak a te­rembe és a legdrágább hely három forintba került. De az első sorban­ ott ült a Hubay—Popper-négyes elitközönsége. A balközép sarkán Haynald bíbo­ros, a másik sarkon Wahrmann Móric, Haynald közelében Apponyi Albert. Ilyen alkalmakkor Brahms három-négy napig időzött Budapesten. Szerette a várost, szerette a fi­nomérzésű, temperamentumos közönséget és sze­rette azt a kitűnő sört, amelyet a Pilseniben mér­tek. Régi meghitt barátaival, Kössler János és Herzfeld Viktor, zeneakadémiai tanárokkal estén­kint itt üldögélt a vigadótermi híres vendéglőben és ősi germán szokás szerint ismét még egy korsóval rendelt. Hogy csalták Brahmst barátai az operaházba ? Kessler és Herzfeld kieszelték, hogy el fogják csalni az öreget az operaházba, hogy meghallgassa Mahler „Don Juan"-ját. De Brahms hallani sem akart róla. „Urak, hogy én egy mai operaházban Don Juant meghallgassam, arról szó sem lehet. Hol van ma egy operaház, ahol egy tisztességes „Don Juan"-előadást lehet hallani? Kifogástalan Don Juan-előadás nincs és nem is volt. Olvassák csak Oulibicheff-nek, az orosz Mozart-rajongónak, nagy művét Mozartról, ő bejárta egész Európát, elláto­gatott minden városba, ahol egy Mozart-operát le­hetett meghallgatnia és ő is bevallja, hogy egy ki­fogástalan „I­on Juan"-t sehol sem hallott. Ha én ezt a túlvilági alkotást élvezni akarom, lefekszem a díványra és olvasom a vezérkönyvet. Akkor a fü­lem előtt úgy csendül meg ez az isteni muzsika, ahogy — az én érzésem szerint — Mozart azt el­gondolta. Tehát ne is beszéljetek a dologról. Mahler művészbarátainak nagyon fájt Brahms rideg elzárkózása, de tudták, hogy az öreget a to­vábbi inzisztálás még makacsabbá tette volna. Így a „Don Juan"-ról nem esett többé szó. De másnap, az előadás napján, egy ravasz tervet eszeltek ki. Ebéd után hosszasan megsétáltatták a mestert a budai hegyekben. Brahms nagy természetimádó volt és Kessler János, a budai hegyek legjobb isme­rőse és szerelmese, avval bírta Brahmst a hosszú sétára, hogy a Svábhegy erdeit szebbnek nyilvání­totta az ischli környék minden sétányánál. Három órai barangolás után ugy intézték Kössler és Herz­feld a dolgot, hogy hét óra előtt a kis társaság épen az Andrássy-úton bandukolt hazafelé. Az opera közelében megszólalt Kössler: — Mester, nem fáradt? — !Hát mit tagadjam. Egy kicsit hosszú volt a séta. — Jól lenne egy órára valahol leülni. — Most egy kocsmába ülni? Hisz egy óra múlva úgyis találkánk van a Pilseniben. — Mester — szólalt most meg Herzfeld — ne­kem van egy eszmém. Igaza van, ne rontsuk el az étvágyunkat. Olyan jó sört mint a Pilseniben, úgy sem kapunk sehol. De pihenjünk le egy órára Mahler páholyában. (Valahányszor Mahler diri­gált, páholya Kösslernek és Herzfeldnek mindig rendelkezésére állott.) — Ugyan, ott nem lehet pihenni. — Dehogy nem, mester. A páholyban egy ké­nyelmes dívány is van, ahonnan az ember, nem is látja a színpadot. — No, ez már valami. Hát nem bánom, le­fekszem egy órára. Remélem, a zene nem fog há­borgatni. Kessler és Herzfeld összemosolyogtak és to­loncolták az öreget az első emeletre. Brahms letelepedett a páholy hátterében kínál­kozó díványra. Kössler és Herzfeld elöl foglaltak helyet. Kezdődött a nyitány. Kössler és Herzfeld félfüllel a dívány felé hallgatóztak. A bevezető adagió-rész után valami jóindulatú mormogás ütötte meg a fülüket, amit el­ismerő kritikának lehetett tartani. Ez a mormogás a nyitány alatt többször megismétlődött. A nyitány után a földszinten viharos taps. Brahms felugrik és odasiet két kísérőjéhez: „Meine Herren, das ist ja ein ganzer Kerl". (Urak, hiszen ez egy nagy­szerű fickó.) Jön a párbaj-jelenet. Már akkor Brahms ott ült elöl a két k­orrigáns közt. Brahms elkezdett monologizálni. „Hisz ez nagyszerű — bámulatos, — ilyent még nem hal­lottam." — Urak, hallgassátok csak ezt a zenekart. Hallják, hogy cikázik az a két penge. Látják, hogy folyik lassan ki a vér a sebből? Hogy merevedik meg a meggyilkolt teste? — Hisz ez egy szenzáció! Egy élmény! Egy felfedezés! — És ez a nagyszerű nő, ez a világ legna­gyobb drámai énekesnőinek egyike. Kessler és Herzfeld boldogan hümmögtek és várták a dolog fejlődését, mert ők tudták, hogy az öregnek még több művészi meglepetésben lesz része. „Ravasz fickók vagytok.­" Brahms elragadtatása jelenetről-jelenetre foko­­zódott. A nagyszerű finálé után Brahms széles mo­sollyal és barátságos szemhunyorgatással fordult barátaihoz: — Urak, ravasz fickók vagytok, de én szív­ből hálás vagyok ravaszkodástokért, mert nagy gyönyörűségben van részem, felfedezhettem egy nagy-nagy művészt. — Most gyorsan le a színpadra, mutassátok be nekem ezt a kis nagy embert és azt a hatalmas, diadalmas asszonyt. — „Mikor a nagy mester az egész személyzet előtt megölelt" — mesélte később Mahler — „majd­nem olyan érzésem volt, mint mikor gimnazista koromban egy vizsga alkalmából a tanfelügyelő bácsi megsimogatta a hajamat. Brahms János mondja nekem, hogy ő ilyet még nem hallott". — És ép olyan boldog volt Szilágyi Arabella, aki Brahms elismerését művészi pályája legnagyobb sikerének tekintette. Brahms egyengeti Mahler útját. Brahms az ő nagy felfedezését mindenütt nyíl­tan hirdette. Egy nagy művészi társaságban, ahol Bécs legelőkelőbb szellemi és társadalmi kitűnő­ségei is jelen voltak és kiváló operaelőadásokra ke­rült a szó, Brahms megszólalt: — Hölgyeim és uraim! Ha egy ideális tökéle­tességű Don­ Juant akarnak élvezni, akkor Buda­pestre kell utazniok és meghallgatni egy „Don Juan"-előadást Mahler Gusztáv vezénylete alatt. Amikor John Vilmos, a bécsi opera igazgató­jának állása tizenhét évi uralom után megingott, Brahms volt az, aki felhívta Montenuovo herceg, a mindenható főudvarmester figyelmét Mahler Gusz­távra. És akkor már a bécsi kritika főtényezői, Hanslick Ede és Kalbeck Miksa is meg voltak nyerve Mahler számára. Így készült az a híd,­­ amelyen át az elűzött királyfi egy sokkal nagyobb birodalom trónjára jutott. Mahler művei Budapesten. Amilyen nagyra tartotta Brahms Mahlert, mint dirigenst, mint igazgatót, mint finomérzésű zenészt, oly kevéssé állott közel szeretetéhez Mahler mint alkotóművész. Mahler jelentősége mint komponista még egy­általában egy megoldatlan probléma. Vannak fa­natikus rajongói, akik Mahlert mint zeneszerzőt a legnagyobbak mellé állítják, de ép annyian vannak azok, akik nem hajlandók alkotásaiban egy trans­cen­dentális művészet megnyilatkozását elismerni és legfeljebb csak a keresőt látják benne, aki, mint akár a mai legmodernebbek, egy eljövendő zenei megváltó részére készítik elő a talajt. Budapesti tartózkodása alatt Mahler csak két ízben lépett mint zeneszerző a nagy nyilvánosság elé. Egy ízben a filmharmonikusok, az első szimfóniáját adták elő. A közönség meg nem értően mosolygott. A szim­fónia berlini balsikere után Mahler nagy keserű­séggel így nyilatkozott: — Meglátjátok, nem fogom megérni művészi alkotásom sikerét. Minden, amit írok, idegen és új az embereknek és nem találnak hidat hozzám. Mert már a legelső dolog, amivel elébük lépek, nem olyasmi, ami valami régebbibe bekapcsolódnék. Azóta, persze, nagyot haladt a világ és Mahlernak ma már nagyobb közönsége van. Hol­landiában például Mengelberg — a kontinensnek talán legnagyobb hangversenydirigense és Mahler legzseniálisabb megértője — egész Mahler festi­valokat rendez, sorozatosan előadja összes szim­fóniáit és a hangversenyekhez minden jegy elkel. Egy más alkalommal Mahler mint dalköltő lépett a budapesti közönség elé. Ez a két irány jel­lemzi Mahler egész művészi alkotását. Egyebet, mint nagy zenekari műveket és dalokat (részben zongora, részben zenekar kísérettel — nem irt. Egy Glubayi Popper-kamara estélyen Bianka Bianchi, az operaház világhírű koloratúrprimadonnája, a mester kedvenc művésznője, egy dalsorozatot éne­kelt Mahlertől. A szerző zongorán maga kísérte — nagy és meleg siker volt. Mahler dalait azóta is sokan és sokat éneklik a budapesti hangversenyter­mekben is. Ma szimfóniái is mindig nagyobb tért hódítanak. Régente évek múltak el anélkül, hogy Mahler filmharmonikusaink hangversenyein szó­hoz jutott volna, most nem múlik el egy zeneévad, hogy egyik-másik nagy műve előadásra ne kerüljön. Hogy ez igazán a hallgatók lelkiszükségletéből t­ör­ténik-e, az más kérdés. „ Hiszen Mahler még bolondabb, mint Strauss" Németországnak és Ausztriának művészi nyári központja Ischl volt. Ott székelt Brahms, a zene­pápa és odasereglett a legtöbb zeneművész. Mahler egy ízben az Attersee mellett töltötte a nyarat és kerékpáron gyakran átrándult Ischlbe. Rendkívül kíváncsi volt Brahms véleményére az ő alkotó mű­vészetéről, de nem merte őt egyenesen megkérdezni. Brahms már hallotta Mahler egy-egy szimfóniáját és szerette volna egy művének a vezérkönyvét át­tanulmányozni. De ő sem akart Mahlerhez direkt fordulni, mert nem akart esetleg abba a helyzetbe jutni, hogy az általa különben nagyrabecsült mű­vésznek valami kellemetlent mondjon. Megint a közös barát, Kössler János, segített. Mahler akkor készült el harmadik szimfóniájával és néhány napra áttanulmányozás végett odaadta Kösslernek a következő kérés kapcsán: — Kedves barátom, nagyon szeretném, ha Brahms is átnézné a dolgot, de Isten ments, hogy ő megtudja, hogy ez az én kívánságom. A maga ügyességére bízom, hogy ezt nyélbe üsse. A véletlen segített. Másnap Brahms és Kessler, mint mindennap, ismét együtt barangoltak és Mahlerre is terelődött a beszélgetés. Mondja, Brahms. — Szeretném egyszer egy Mahler-szimfónia vezérkönyvét átlapozni, de Isten ments, hogy ő megtudja, hogy ez az én kívánságom. A maga ügyességére bízom, üsse nyélbe ezt a dolgot. Harmadnap Kössler jelenti Brahmsnak, hogy véletlenül nála van Mahler legújabb szimfóniája. Két napra kölcsön adhatja a mesternek. Néhány nap múlva Brahms visszaküldte Kösslernek a kéziratot. És nagyokat hallgatott. Egy szép napon Brahms és Kössler ismét­elt hegyekben sétálgattak. Egyszerre Brahms megáll és minden bevezetés nélkül rárivall Kösslerre: — Hallja, én nem értem az embereket! Mit akarnak Strauss Richárdtól? Hiszen ez a Mahler még sokkal bolondabb! (Der Mahler ist ja noch viel verrückter). Ez a nyilatkozat persze sohasem jutott el Mahler füleihez. És Kessler János is az epizódot velem csak jóval Brahms és Mahler halála után közölte. Dr. Diósy Béla. * (Külföldi újdonságok a Magyar Színházban.) Az eddigi tervek szerint augusztus vége felé az Orosz­országgal kezdi meg új szezonját a Magyar Színház. Az első újdonságot Yvain: Un­ion Garcon című ope­rettjét szeptember közepén mutatják be Titkos Iloná­val, Törzs Jenővel és Kertész Dezsővel a főszerepek­ben. Yvain operettjét Fritz Langer Peripherie című drámája követi soron, amelyet Budapesten Róbert Jenő berlini színigazgató fog rendezni

Next