Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-02 / 173. szám

yj'U r BUDAPEST, 1927. XLIX. ÉVFOLYAM, 173. (16.349) 8ZAW. 1927 AUG. 2 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. Egyes ezám éra pályaudvaron is 16 fillér, vasárnap 32 fil­lér. Külföldön az elő­fizetési ár kétszeres. PESTI KIADÓHIVATALOK: V., Vilmoscsászár-Át 78. és VII., Erzsébet-körűt l. Fiókok: 1., Krisztina­körut 133. n., Margit k. 5/b. IV., Váci-u. 30 VI., Andrássy-ut Újpest, István-ut 1. sz. és Kis­pest, Kossuth-tér I Erdélyi mozaik. Irta: Urmánczy Nándor. Ki beszél már az erdélyi választásokról? Hamar lekerült a napirendről. Legalább itt a csonka földön. Igaz, hogy nincs is sok értelme tárgyalni. A megszokott balkáni recept szerint intézte Bratianu. "Vagy jobban mondva Bre­tyán, ahogyan odaát a nevét kiejtik. Választás és minden egyéb balkáni mó­don megy a mi drága, szép Erdélyországunk­ban. Trianon óta. Akármilyen magas hegy­lánc választja el Oláhországtól, a balkáni szo­kások átmásznak azokon. Számarányuk szerint 160—170 kisebbségi képviselőt kellett volna választani. És lett tizenöt. A kisebbségi választók zöme vagy nem szavazhatott, vagy ellopták a leadott szavaza­tokat, Mert ilyen a Kárpátokon átmászott rendszer. A kétmillió magyart talán nyolc képvi­selő fogja képviselni Bukarestben. A magyar uralom alatt a kétszázezer er­délyi szásznak tizennégy képviselője volt. Most öt van. De azért mi voltunk a szászok elnyomói. Telesírták, telelármázták a világot a magyar barbársággal. És a nagynémet agi­táció, mely pillanatig sem szünetel és állan­dóan ellenünk is dolgozik, most azt hirdeti, hogy a németeknek jobb dolguk van az utód­államokban, mint volt a magyar uralom alatt. Velünk szemben mindig és mindenkor az igazságtalanság, a gonoszság diadalmasko­dott. Mert mamlaszok voltunk s vagyunk. Hagytuk mindig, hogy rágjanak, hogy ócsá­roljanak, mellőzzenek, kizsaroljanak. Ahelyett, hogy szembeszállanánk, hallgatunk. És rá­adásul hasravágódunk minden idegen előtt. Még ha ellenségünk, akkor is. Az idegeneket Mussolini nyilatkozata Ausztriának Németországhoz való csatlakozása ellen. f Tudósiíás a 9-ik oldalon.) mindig fölöttünk álló tökéletesebb lényeknek képzeljük és tiszteljük. No de jobb erről nem beszélni, mert az embernek elmegy az étvágya még a töltött ká­posztától is. * Nekünk, akik rabságban hagytuk s hagy­juk testvéreinket, nincs jogunk az ő magatar­tásukat irányítani, kritizálni. Magukra hagy­tuk nehéz sorsukban, nincs tehát jogunk bele­szólni a dolgaikba. Én is épen csak jelezni akarom, hogy mi­lyen érzést váltott ki belőlem mostani politikai magatartásuk. A Magyar Párt most mint ellenzék ment bele a választási küzdelembe. Azelőtt az Ava­reszku-féle választás alkalmával paktumot kö­töttek a kormánnyal. A paktumot csak a ma­gyarok tartották meg. Az oláhok hűségesek maradtak nemzeti tulajdonságukhoz. Nekik, ha kilencszer egymásután megesküsznek a fe­születre, akkor sem szabad hinni. Ha már ideiglenesen Bukarestbe kell az erdélyieknek képviselőt küldeni, akkor mégis jobb, hogy a kisebbik rosszat választották. Inkább menjenek a maguk erejéből oda, mint a rablókkal szövetségben. Így nincsenek semmi obiigóban. És nem támasztják azt a látszatot, hogy belenyugodtak uj helyzetükbe. Igaz, hogy az oláhok magyarpusztitó po­litikáját nem tudják igy sem megakadályozni. A barátom barátnőié. Irta : Marceí Prévost. 1 Franciából fordította : König György. Mélyen tisztelt Tanár Ur! Nem egy beteg ember irja Önnek ezeket a so­rokat, sem pedig egyike ama örültjelölteknek, kik­nek levelei és cselekedetei szakadatlanul háborgat­ják békéjét. Az én egészséges testemben egészsé­ges lélek lakozik. Ha mégis Önhöz fordulok, ezt azért teszem, mert hallgatója voltam az elmúlt télen azon előadások egy némelyikének, melyeket Ön a kísérleti lélektanból a Collége de France-on tar­tott. Az a véleményem — s ebben nagyszámú kor­társam is egyetért velem — hogy a jelenkor tu­dósai között senki sem ismerte fel és tudta oly világos szemmel elkülöniteni annak a bajnak beteg­ségi tüneteit, melyet az emberek szerelmi szenve­délynek neveznek. Szemem előtt lebegnek azok a kristálytiszta és merőben uj elemzések, melyeket ön a Werther vagy a René-eselröl, vagy a Rousseau, Byron vagy Musset-esetröl adott. Az ön következ­teíései minden egyes esetben megállapítják, hogy a szenvedély ezen kitörései pathologikus esetek­kel azonosak és hogy a túlfűtött érzelmek krízisei nem egyebek szervi bántalmaknál vagy öröklött terheltségnél. Mégis, tudományos szellemhez illő óvatossággal, Ön intette hallgatóit a túlzott általá­nosítástól. Feljegyeztem ezt a mondatot az Ön utolsó elő­adásának végéről: „Éppen ugy, mint ahogy vannak zseniális emberek, kik lelki egyensúlyban élnek, mint ahogy a szokatlanul nagy izomerő nem jelent pszihológiai terheltséget, éppen igy vannak em­berek, kik azzal a képességgel ruháztattak fel, hogy szerelmi szenvedélyeiket sokkal nagyobb hév­vel élik át, mint az átlag s emellett szervezetük tökéletesen egészséges." Azt hiszem, Tanár ur, én ezek egyike vagyok. Amit a költök s a regényírók szívnek neveznek, az én bennem elpusztult, testemnek az a darab­kája azonban, melyet az orvosok ugyanezen név­vel jelölnek, rendesen ver és semmi sa^álytalan­ságot sem mutat. Fejem tele van gonddal, remé­nyem igen kevés, de agyvelőm azért dolgozik, van eszem és műveltségem, emlékezetem megbizható, képzeletein szinte túlságosan élénk. Amikor az Ön előbb idézett szavait meghallottam, azonnal ma­gamra ismertem: ón is egyike vagyok azoknak a szánalmas embereknek, kik a szerelmen keresztül a legnagyobb örömöt s a legrémesebb szenvedést átérezni képesek, de amellett egészségük csorbítat­lan, lelki és elmebeli egyensulyuk kifogástalan. Abban a percben, amikor ezeket az engem annyira nyugtalanító szavakat Ön kiejtette, éppen rám nézett. Próbáljon visszaemlékezni hallgató­jára, aki jobb oldalt, a második sor utolsó helyén ült. Az arca borotvált, a haja deresedő, de azért még mindig fess, kissé érettebb, mint az Ön hall­gatóinak nagyobb része, elegánsabb és láthatólag magasabb társadalmi osztályhoz tartozó. Az Ön szemei e pillanatban — bizonyos va­gyok benne! — megállottak rajta s látszott Önön az az érzés, hogy gondolata ime eleven testet öltött. Ez egyébként még nem ok arra, hogy Ön ide­jéböl egy órát áldozzon annak megismerésére, hogy az élet mit tett velem. Eleve belenyugszom abba, hogy ezek az ivek papírkosárba kerüljenek, hogy el legyenek téve egy szekrénybe, sok egyéb irás mellé anélkül, hogy valaha is valaki elővenné őket, vagy akár abba, hogy suly szerint eladassanak. De azért mégis szeretném, ha Ön elolvasná őket. Ez a dolgozat, hogy orvosi kifejezést használjak, aprólékos és őszinte „megfigyelés". Azok a dolgok, amiket elmondok, ugy történtek, ahogy őket el­mondom, ez a valóság, csak a valóság s az egész valóság. Nem haboztam Ön előtt kimondani, hogy eszes ember vagyok, még most is elég fess, éppen igy nem haboznám felfedni, amit saját természe­temben felháborítónak vagy visszatetszőnek tar­tok. Az Ön müveinek ismeretében és csodálatában azt hiszem, hogv ezek az adalékok az Ön kutatásai­hoz nem lesznek teljesen hiábavalók. Önnek csak egy óra kell ahhoz, hogy „megfigyelésiemet el­olvassa, nekem azonban legalább egy hétre lesz szükségem a leírásához. E hét alatt legalább valami értelme lesz életemnek. 1. Szeretnék minden fölöslegeset elhagyni s meg­Mint ahogy nem tudták a paktum iih ,'ólx-n, De igy legalább több elszántsággal, toM> ÖLI érzettel léphetnek fél az elnyomók eli * Az oláhok nem is tudják, hogy mir n szerencséjök nekik Bretyán. Ha ő nem lenne, most már a legnagyobb felfordulás képét mu­tatná „Nagyrománia". Ö az egyetlen erő, mely, , ­összetartja az egészségtelenül felpuffadt orszá- J got. A trónváltozás is csak az ő személyéhez 's fűződő és az ő kezében összpontosuló hata­lom mellett eshetett meg ilyen zökkenés és fel­fordulás nélkül. Károly extrónörökös sem fog vele bol­dogulni. Csak ha neki behódol. Persze Bretyánnak ez a hatalma csak az oláh politika harcterein érvényesül. Nagy­románia belső nagy betegségét száz Bretyán sem tudja meggyógyítani. Nagyrománia is hamarosan Curtes de Argesbe kerül. A sze­rencsétlen báburalkodó Ferdinánd koporsója mellé. Nagyromániát nem a gyenge Ferdinánd és nem Bretyán teremtette meg, hanem Káro­lyi Mihály, Linder és Kun Béla. És a mi gyá­vaságunk nyújtja életét. De azért dicstelen ki­múlás vár reá. * Veszett lojálisak tudunk lenni. Hamar al­kalmazkodunk. Ha kényszerhelyzetben va­gyunk, akkor is tovább megyünk a kelleténél. őrizni e vallomások szigorú n okmányszerü bi­zonyitékjellegét. A legszükségesebbet fogom tehát csak elmondani gvermekkoroiiról. Jó polgári családból való yetlen gyermek voltam, aki tisztelte a vallást, a társadalmi szoká­sokat és a fennálló rendet s anyagi függetlenséget, élvezhettem azon vagyon segítségével, melyet két nemzedék becsületes kereskedői nur ";ája számomra hátrahagyott. Versailles közelében laktunk. E vá­roska lyceumában végeztem tanulmányaimat, csak­hamar engem tartottak az osztály legjobb tanulójá­nak. Én nyertem el minden Csztendöben az összes pályadijakat, a poétikától a mértanig, az élő nyel­vektől a szabadkézi rajzig vagy a tornáig. Volt az osztályomban egy tanuló, akihez már ekkor szo­ros barátság fűzött. Jóval fölülmúlt engem nem­csak szellemének mélységével, hanem kutató te­hetségével és találékonyságával is, valamint a ta­nulás iránt érzett buzgalmával. Senkinek a ter­mészete sem lehetett volna alkalmatlanabb a mód­szeres iskolai tanuláshoz, mint Morét Róberté. A tanterv enciklopédikus rövidsége nem volt kedvére, csak azzal foglalkozott, amit megtanulásra méltó­nak ilélt. Ha egy tanár kérdéseket intézett hozzá, néha a teljes tudatlanság, sőt a butaság benyomá­sát tette. Néha ezt a választ: nem tudom, azzal a nyugodt meggyőződéssel ejtette ki, mintha vak­sötétben ezt mondaná: nem látok. Viszont amikor valamit jól tudott, azért haragudtak rá, hogy túl­ságosan sokat tud. Szellemének magas röpte tette, hogy elbizakodottnak látszott. Ez volt az oka an­nak, hogy mindennapos könnyedségemmel vala­mennyi mérkőzésünkön lehúztam és pedig kisebb szellemi munka árán, mint aminő az övé volt. Erőt véve természetemen, mely inkább hajlott a semmittevés felé, szorgalmasan tanultam. Érde­mes megmondani az okot, mely miatt munkára kényszeritettem magam; elég különös és ritka egy tizenötéves fiúnál. Magyarázatát akarom adni, hogy már akkor mi vezetett erre. íme: teljesen tisztában vollam szüleim vagyo­nával, a magam kellemes külsejével, valamint gyors és világos felfogásommal. Ámde még az iskola zárt társaságában is észrevettem, hogy vannak ná­lam gazdagabb és szebb fiuk. A Róberttel való érintkezés pedig kénytelen-kelletlen arra a meg­1 4 t

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék