Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-02 / 173. szám

r. Ü­ i­ gyöződésre juttatott, hogy szellemileg mögötte állok. Kora fiatalságomtól fogva tudtam megítélni magamat. Ezt mondottam Róbertnek: — Bár mindenben különb vagyok a közép­szerűeknél, mégis sohasem leszek a legelsők kö­zött. Látod, te igen, te valamiben az elsők között leszel. Még nem tudom, hogy miben, de hogy vala­miben, az bizonyos. Fel lehet ismerni ebben a beszélgetésben az ifjú diákok beszédmódját abban az időben, amikor a jövő gondjai először nyugtalanítják őket. Elő­ször egymás előtt próbálnak megnyilatkozni, mé­regetik erejüket, mielőtt nekilendülnének az életnek. Róbert megrázta nagy, bozontos fejét; arcán a vonások erősek és szinte túlságosan leegyszerűsí­tettek voltak, mint Bourdelle némely maszkján. Rám nézett nem kék, se nem szürke, nem nagy, de nem is kicsiny, szelid szemeivel, melyekben szikrá­zott a fény. Vigasztalón monda: — Dehogy is, öregem. Éppen ellenkezőleg, neked csak célt kell választanod. Igazad van: nem hatolsz semminek a mélyébe, ez onnan van, hogy alapjában unod a munkát. De viszont elsajátítasz mindent, amit kedved van megtanulni. Könnyen írsz, könnyen tanulsz. Belőled ügyvéd lesz, képvi­selő, miniszter! Mily meghatóak ezek a beszélgetések barát és barát közt a vizsgák előtt, az iskolaudvar komor sétái közben. Mennyi őszinteség, mennyi falánk­ság, mintha csak azonnal fel akarnák hörpinteni a jövőt. Mennyi jóság, mily buzgó óhajtása annak, hogy az élet legyen nagylelkű még azokkal szem­ben is, kik talán már holnaptól kezdve hiúzokként fognak társaik ellen támadni! Mily váratlan csa­pongások magas szellemi kérdésekről, művészi hit­vallásokról, az algebrai problémáktól kezdve a férfivágy kegyetlen anyagiasságának nyers kife­jezéséig! S ezután ismét a legcsillogóbb érzelmek fenséges reménykedései! A mi gyermekkori vitatkozásainkból nem hiányzott a politika és a vallás sem. Róbert poziti­vista volt, büszke plebejusi származására, törvény­telen születésére. Én ezzel szemben szüleimtől kon­zervatív gondolkodást örököltem. Vallásos atyám-­­tól kaptam nevelést és ösztönszerűen ragaszkodtam még oly előítéletekhez is, melyeknek értelmem el­lenmondott. Mi is alá voltunk vetve ennek a Balzac­szabta törvénynek: a fiúintézetekben mindig a nők­ről fognak beszélni, a zárdákban pedig a szerelme­sekről. Mi is a nőkről beszélgettünk, szemérem nélkül bár, ifjúi vérünk pezsgő hevével, de azért ar­cátlanság ,s ama hazudozás nélkül is, mellyel az ifjoncok megbosszulják tudatlanságukat azért a megvetésért, melyben a nő részesíti őket. Bár ha alaptermészetünk több vonása teljesen különböző volt is, megvallottuk egymásnak kölcsönösen szí­vünk éhségét, egy nagy szerelem iránt táplált re­ménységünket. Róbert leányanya gyermeke volt, de becsüle­tes leányé, ki az eltűnt csábító, e gazember iránt hitvesi hűséget őrzött meg mindvégig. Sokszor hal­lotta őszülő és fáradt testű anyjától: újból fogom kezdeni. Én már gyermekkoromban elvesztettem édesanyámat. Szelleme tovább élt atyámban, ki szenvedélyesen szerette őt. A halott lelke lassacs­kán teljesen eltöltötte atyám szívét, s neki sem kel­lett már sokáig élnie. Nagy baráti hevességgel, sze­mérmetesen közöltük egymással közös vágyunkat. Mialatt társaink közönséges gerjedelmeik közeli ki­elégüléséről sugdolództak, mi azon tanakodtunk, hogyan fogunk kiérdemelni és kitölteni egy szenve­délyes életet. Mialatt ők titokban Casanovát, Marquis de Sadeot és Nereiat olvasgatták, mi ha­sonlóan azokhoz a hatvan év előtti sápadt arcú és hosszúhajú fiatalokhoz, azokat a híres „eset"-eket olvastuk: Werthert, Renét, Dominiqueot. Száza­dunk gyermekei lévén azonban, mi máskép olvas­tuk ezeket a könyveket, mint azok a fürtös hajú és halavány ifjak. Róbert oly határozottsággal, amilyennel csak fiatalemberek beszélnek a régi nemzedékkel szem­ben, mondotta: igazuk volt abban, hogy az ember teljesítménye a szerelemben van, de nem volt igazuk abban, hogy a szerelem az embert kibillenti e­gyen­súlyából. Sőt ez adja a legtökéletesbb egyen­súlyt. Féltékenység nélkül, de szomorúan rám­nézett és hozzátette: — Csak néhány kiválasztott részesülhet ebben a tökéletes lelki egyensúlyban. Te csinos, fiú vagy. Szeretőnek való képed van, míg ne­kem . . . Pedig ő nézett ki különben, meg is mondtam neki. Alakja zömök, feje nagy volt. Vonásai nyer­sen mintázottak, a színe kissé sárgás, tekintete legjobban két fénynyalábhoz hasonlítható, kimért mozdulatai tekintélyt parancsolok. Csengő s egy­szersmind titokzatos hangja a Zongora mélyebb hangjaihoz hasonlít, amikor azok­at a pedál hasz­nálata tompítja. Erős meggyőződéssel, melytől reménye ismét fellángolhatott, ezt mondtam neki: — Ugyan öregem, nagyon jóképű fiú vagy te. Az asszonyok mind utánad fordulnak az utcán. Azután meg belőled lesz valaki, annyi bizonyos. Híres ember lesz belőled, a nők pedig hullanak a híres emberek felé. Vedd csak például Chateau­briand-t, Bourget-t vagy Annunziot. Azt a meggyőződésemet, hogy a híres embe­rek magukhoz vonzzák a nők szerelmét, törté­nelmi olvasmányaimból merítettem s igazságáról szentül meg voltam győződve. Hosszu kerülővel értem el oda, ahova "akartam: ez volt az oka annak, hogy belőlem, a természe­ténél lusta fiúból szorgalmas diák s a pályadijak nyertese lett. Meg akarom örökíteni ezt a nem trendennapi részletet: 1906 táján egy francia kö­zépiskolában egy tehetséges és minden nyereség-és dicsőség-vágy nélküli kis diák, aki lustaságát legyőzte abban a reménységben, hogy jobban fog­ják szeretni, ha híres és gazdag lesz. Ez józan és praktikus reménység lett volna, ha a diák szá­mos és különböző gáláns kalandra áhítozott volna, mert, a nők hajlanak a kalandokra, nem lévén elég idejük megfontolni a választást. Inkább érzésük hajtja őket, mintsem kritikai szellemük, ösztön­szerűleg közelednek ama férfiak felé, kiket szép­ség, dicsőség csillogtat meg előttük. Dicsőség, va­gyon, sőt még a szépség sem voltak fontosak ama nők szemében, kikről akkoriban álmodoztunk, ha­nem csakis jó szerelem volt mindig az igazi moz­gató erő, nyhen dicsfény és érdek nélkül. (Folytatjuk.)­ ­ Például az Erdélyből jövő levelek, gyász­jelentések keltezésénél a község, vagy város neve akárhányszor csak oláh nyelvű. Pedig zárt levelekben lehetne csak magyar nyelvű és legfennebb a gyászjelentésen az előírás szerint magyar és oláh nyelvű. ( Vagy például Ferdinánd király halálhí­rét nagy gyászkeretben hozták az erd­élyi ma­gyar újságok. Pedig lehetett volmi gyászkeret nélkül is hozni.­­ De most veszem észre, hogy megszegtem az előbb felállított szabályt mely úgy szólt, hogy nincs jogunk az ő maguktartását kriti­zálni. Bocsánatot is kérnék erdélyi testvéreim­től. Talán nem is ellen­ük szól a beszédem. Gon­dolják, hogy az a bizonyos kancsal mészáros vagyok, aki nem oda üt, ahová néz. Azt olvasotta ugyanis, hogy mi is részt­vettünk a bukaresti temetésen. Hát kérem szépen,az megtörténhetett tudniillik, hogy di­plomatáink-­ udvariaskodtak. Néha szokásból kell udvariaskodni. Hisz a színes hazugság, a mosolygós képű­ becsapás igen gyakran hoz­zátartozik a diplomata mesterséghez. Csak ne járjon hitvány szolgalelkű­séggel. Ne legyen lealacsonyulás. Ne kergesse a vért a fejünkbe és a szégyenpirt az arcunkra. Amikor pár évvel ezelőtt külügyminisz­terünk elment a budapesti cseh követségre a cseh köztársaság megalakításának évforduló­ján gratulálni, akkor szégy­eltük, hogy élünk. Ahoz gratulálni, hogy a Felvidéket elrabolták tőlünk, talán kissé mégis sok volt a megaláz­kodásból,­­­hogy a legenyhébb szóval éljek. Most inkább fásult közömbösséggel vet­tük a híreket Bukarestből. Alig érdekelt a magyarok részvétele. És hogy kik képviseltet­ték ott magukat. Annyi bizonyos, hogy a magyar nemzet nem volt ott. És nem is képviselhették. A rablók közül az oláhok kapták a leg­több magyar földet. Ferdinánd király országá­nak Trianonban 102.787 négyzetkilométert ítéltek oda. Nekünk csak 91.114-et hagytak meg. Többek között, ezért, sem vehetett részt a magyar nemzet a király temetési ceremóniáján. Végezetül álljon itt a legújabb erdélyi eset. A túszszedés. Ferdinánd király halálhírére Csik vár­megyében, Marostordában, Aradon, Déván, Tordán a magyarság vezetőit letartóztatták. Nem is lehet­ ezen csudálkozni. A színmagyar vármegyékben, városokban nem érezhetik ma­­gukat valami jól a hős hódítók. Gyakran ki­rázhatja őket a harmad napos hideglelés. Fer­dinánd király halálhírére is rájuk jött a di­dergés. Csík megyében a katolikus papokat is mind letartóztatták. Két nap múlva pedig az­zal a paranccsal bocsátották szabadon, hogy tartsanak gyászistentiszteletet az elhalt ki­rályért. Várjon az ilyen balkáni hítecskék eljut­nak-e Genfbe és Trianon nagyfejű­ uraihoz. Megérdemelné külön irodát tartani, mely az ilyen híreket Trianon megalkotóihoz és fenn­tartóihoz­ külön-külön elküldené. Hogy gyö­nyörködjenek alkotásukban és továbbra is ra­gaszkodjanak hozzá. Mindaddig, amig egyszer beteljesedik az idő. Amikor őket fogja kirázni a hideg Trianonért. / PF.RTI H1PLA!» •aEansR^EEisvinB^R^ 1927. augusztus 2. kedd. Károly volt román trónörökös, ha hivják, visszamegy Romániába. Fájlalja a lemondást. — Őrködni fog, hogy h­a érintetlen örökséget vegyen át. Párizs, jul. 31. A Matin közli Károly román her­ceg nyilatkozatát, amelyben a következőket mondja: Hó óhajtásom volt, hogy atyám temetési szertartásán részt vegyek, de ez óhajtásommal szemben a leghatá­rozottabb formában közölték velem, hogy jelenlétem, nem­ kívánatos. Ezt a választ ugyan mint a király utolsó akaratát közölték velem, de, értesülésem van arról, hogy atyám utolsó kívánsága és ellenkező ér­telmű volt. Távol áll tőlem az a gondolat, hogy bár­minő akciót szítsak hazámban. Másfél esztendővel ez­előtt lemondtam jogaimról, mert egyes személyek ré­vén és bizonyos eszközökkel — amelyekről részletesen nyilatkozni nem akarok — erre kényszerítettek. Bel­sőleg nagyon érzékenyen érintett, hogy el kellett ha­tároznom magam a lépés megtételére, amelynek kö­vetkezményeit fájlalom. A felőlem terjesztett legen­dáknak semmi köze sincs ez elhatározásomhoz. Ma megváltozott a helyzet, a­mel­y Atyám komoly örökséget hagyott hátra. Két nemze­dék termékeny munkáját nem szabad veszélyeztetni. Mint román férfiúnak és mint atyának az a köteles­ségem, hogy őrködjem a nemzet nagyságán, nehogy az állam bármilyen módon kárt szenvedjen és hogy fiam, ha annak ideje elérkezik, érintet­len­ örökséget vegyen át, s ez a helyzet jogot ad nekem ki arra, hogy személyesen lépjek közbe. Élő óhajtásom az, hogy hazámnak hasz­nára legyek. Sohasen utasíthatom el magamtól azt, hogy népem óhajtásának ne engedelmeskedjem és hívó szavának, ha azt hozzám intézi, eleget ne tegyek. Károly román her­ceg még tegnap este az egyik távirati ügynökségg utján a Hatinben tan­­rlegiotent nyilatkozatához Imtwitle tartalmú közleményt jutta­tott a lapokhoz, úgyhogy a sajtó egy h­tv.ő már ál­lást is­ foglalt a nyilatkozathoz A Journal a következőket írja: Károly herceg nyilatkozatának semmi értelme sem volna, ha nem azt jelentené, hogy a jelenlegi romániai rezsim ellen­felei fele azt kiáltja: — Ha vezérre van szükséglek, itt vagyok! Ez a­ tény annál is inkább komoly, mert a jelen­leg kormányon levő Bratianu-pártnak­­v­­ámos ellen­fele van. Románia barátainak, akik között Francia­ország az első helyre tart számot, egyetlen óhajtása csak az lehet, hogy ez az ország megkíméltessék a trónöröklési válság izgalmaitól. Az Echo de Paris a következőket írja: A száműzött Károly herceget a valóságban nemcsak címétől és nevétől fosztották meg, hanem Ferdinánd, elhunyt király kezdeményezésére atyai hatalmától is. Károly hercegnek tehát semmi joga sincs ahhoz, hogy ez igények közül bármelyiket bár­minő formában érvényesítse. Azt kell tehát kíván­nunk, hogy Bratianu maradjon felül és tanácsadói­val együtt Mihály király nagykorúságáig, vagyis 1910-ig­ az állam stabilitást biztosítsa. Az Oeuvre ezeket írja: Megerősítést nyert az a feltevésünk, hogy Károly nem is olyan önként írta meg lemondó levelét, mint ahogy Ferdinánd király végrendeletében azt hinni látszik. A velünk barátsá­gos Romániának azt kívánjuk, hogy e nehéz trón­öröklésből komoly zavarai ne támadjanak. A románi félhivatalos Károly trónörökös fellépéséről, Bukarest, aug. 1. (O­r­i­e­n­t-R­a­d­i­o.) K­á­r­o­l­y herceg nyilatkozata Románia közvéleményére hatástalan maradt. A trónöröklés kérdését végleg rendezettnek tekintik és senki sem gondol, arra, hogy Károly herceghez forduljon. Egyébként ebben a te­kintetben valamennyi pártnak a parlamentben leg­utóbb tett nyilatkozata tiszta helyzetet teremtett. Ro­mánia közvéleménye azokkal, a kérdésekkel foglal­kozik ,amelyek az ország végleges konszolidálásával függnek össze. Románia jövője most komoly­­at ébreszt, aggodalma- 71 nagy­követi értekezlet nem tett lépést, a bécsi védkérség ügyében. Bécs. aug. 1. A nagyköveti­ értekezletnek a bécsi városi védperség ügyében tett lépéséről szóló lap­je­lentésekre vonatkozóan beavatott helyen kijelentik, hogy ilyen lépés­ itt nem, történt. Az egyik újságnak azt a hírét, hogy a bécsi diplomáciai testület ebben az ügyben megjelent a szövetségi kancellárnál va­lótlannak jelentik ki és rámutatnak arra, hogy csak a szokásos heti fogadtatásról volt szó, amelyen olyan diplomaták jelentek meg, akik nem is az ez ügyben esetleg számbajövő országokat képviselik.

Next